Semmi se olyan jelenleg, mint amilyennek lennie kellene . Menekültem és futottam a dolgok elől és végül újra találkoztam a bátyámmal. Azt hittem, hogy minden rendben lesz és reménykedtem, hogy a múlt eseményeit hátra tudjuk hagyni, hiszen nekem lenne okom rá haragudni, de neki is. Túlzottan emberi vagyok és hátat fordítottam neki, amikor mellette kellett volna lennem, de azok után amit tett nem csoda, hogy hosszú időre itt hagytam őt és jártam a világot. De most mégis egyedül vagyok, ő megint eltűnt és enyém az egész ház. Az utolsó incidensnek már nyoma sincsen, hiszen azóta már jó pár hét telt el és volt időm rendet rakni. Csak én és az aprócska cica van, akit a bátyám karmai közül mentettem ki. Először egyedül éreztem magamat itt, hiszen enyém ez a hatalmas ház és egy ismeretlen városban vagyok, de végül találkoztam Sofia-val és Kim-el is. Régi barátaim és jó volt kicsit kikapcsolódni és elfelejteni azt a nyomasztó érzést ami itthon vár minden egyes nap. Egy dolog miatt nem szerettem mostanában itthon lenni, még pedig azért, mert ha egyedül vagyok, akkor állandóan gondolkozom és agyalok a dolgokon, jobban mondva egy bizonyos személyre gondolok... Nate... Fogalmam nincsen, hogy mi lehet vele, hiszen egyszerűen csak eltűntem az életéből. Ő vadász, én meg vámpír vagyok, így mondhatni halálra van ítélve a kettőnk kapcsolata, hiszen nem szenvedhet többet miattam. A lénye része az, hogy olyanokat öljön, mint amilyen én vagyok, de helyettem a barátját ölte meg. Soha se kértem volna tőle ezt, de mégis megtette és talán ez kicsit megrémisztett. Emiatt tűntem volna el? Talán, de az is lehet, hogy csak féltem attól ami ezek után történhet. Ő ember, én meg vámpír vagyok. Nem adhatom meg neki azt, amit egy ember meg tud neki adni. Miközben ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben a tollam egyre gyorsabban érte a papírt. Szerettem naplót írni, hiszen nem járhatok mindig Sofia nyakára és így legalább leírhatom az érzéseimet, vagy éppenséggel elolvashatom őket. Emlékszem pontosan, hogy milyen volt vele lenni, mennyire jól éreztem magamat és egyre jobban beleszerettem, hiszen annak ellenére, hogy tudta mi vagyok nem fordított nekem hátat. Szerettem Nate-t és pontosan ez rémisztett meg, hiszen egyszer már szerettem valakit, de az a személy a bátyám keze által halt meg és azt nem bírtam volna elviselni, ha neki is baja esik miattam. Valaki csönget, mire lerakom a tollat és figyelni kezdtem. Szapora szívverése van, vagyis embernek kell lennie. Lassan elindulok lefelé a lépcsőn, de közben végig az idegenre koncentrálok. Ismerős az illata, de nem tudom hirtelen, hogy honnét. Majd lassan kinyitom az ajtót és olyan személy áll előttem, akire egyáltalán nem számítottam. Egy darabig csak nézem őt és nem bírok megszólalni. Semmit se változott az utolsó találkozásunk óta, még mindig pontosan ugyan úgy vonzódom hozzá, mint anno, de nem szabad. Nem sodorhatom veszélybe az életét. Topomhoz nyúlok zavaromban és figyelem őt. A mosolygós és cserfes lány egy szempillantás alatt eltűnt és helyette egy zavarban lévő lány jelent meg. Szia! - mondom szinte halkan, mint akinek a cica majdnem elvitte a nyelvét, vagy valami hasonlót szoktak mondani a mai emberek. Azt kellene mondanom, hogy igen, zavar. El kellene küldenem, de mielőtt ezt megtehetném már késő, hiszen ajkaim automatikusan válaszolnak. Nem, nem zavarsz.. - nézem őt, de nem lépek arrébb az ajtóból. Várok, hogy hátha folytatja, de megelőzőm és újra megszólalok, hiszen nem értem, hogy mit keres itt.- Miért jöttél Nate? - tudnom kell, hogy miért jött, mit szeretne, mert fogalmam nincsen arról, hogy pontosan mit is keres itt ennyi idő után. Azt se értem, hogy talált meg, hiszen eltüntettem a nyomaimat magam után, vagyis a legtöbbet. Néha egy-egy apró nyomott hagytam, mintha mindig is arra vágytam volna, hogy találjon meg, de más részről meg nem biztonságos neki mellettem és ezt kellene szem előtt tartanom, nem pedig az érzéseimet.
Fél év alatt sem sikerült elfelejtenem azt az őrült fejét Jasonnek, mikor meg akarta ölni Shannát. Tudtam, hogy az idők során egyre inkább meggárgyult, de nem hittem volna, hogy egyszer így fogom látni. Szimplán az érzéseim a lány, és a húgom iránt miatt tettem azt amit. Felemeltem a 9mm-es pisztolyomat, és meghúztam a ravaszt. Döntöttem… Öreg barátom már így is a 70-es évei küszöbén járt, megkönnyítettem a dolgát annyival, hogy nem kellett a tüdőráktól, vagy a szívrohamtól meghalni magányosan, egy kórházi ágyban. Talán emiatt is lett ilyen eszelős, hogy nem volt sem felesége, sem gyereke, és minden rokona halott volt. Én nem akarok ilyen sorsa jutni. És ha kiderül, hogy Shanna is ugyanúgy érez irányomba, mint én felé, akkor talán nem is fogok erre a sorsa jutni. Viszont nem lehet mindig happy end a vége a dolgoknak. Magabiztosnak kéne lennem, legbelül mégis kissé pesszimista vagyok legbelül, hogy feleslegesen keresgéltem utána. Mystic Falls… Már a név is azt sugallta, hogy ez nem egy amolyan Las Vegas féle város, itt bizony lesz vámpírtól kezdve vérfarkason át, boszorkányig minden. Kissé fenyegetve is éreztem magam, elvégre mi van ha gondolnak egyet, és egy horda vámpír megtámad? A végén még elrontanák az arcomat… Na jó, lehet nem lenne esélyem egy hordányi vámpír ellen, de remélhetőleg nem is fog ez megtörténni. Most csak egy valami érdekelt. Hogy elérjem rég nem látott vámpírom házát. Egyenesen indultam meg, gondosan figyelve a házszámokra, utcákra, közben a ballonkabátom zsebében pihent a kezem. A sapka szokásosan a fejemen volt, sál is a helyén volt, ha bármi olyan történne. Egy óra keresgélés után végül sikerült ráakadnom a házra. Megálltam azon a pontom, mikor a látószögembe került, és elgondolkoztam. Először gondolkoztam el ezen, ugyanis fél évig csak keresgéltem utána. Egy keresztnévből viszont nehéz kiindulni. Szóval, egyáltalán miért hagyott ott akkor? Mikor leginkább szükségem lett volna valami baráti támaszra, elvégre megöltem öreg társamat, aki mindenre megtanított. Rendben, ott volt a húgom, de attól még nem esett jól. Sikerült tőle is kissé eltávolodnom azzal, hogy állandóan csak Shan után kutattam. Elfoglalta mondjuk ő is magát, ment pasizni. Nekem kellett volna lenni az embernek, aki megvédi őt, ehelyett beletemetkeztem a keresésbe, mintsem hogy vele foglalkoztam volna. Szerintem el is felejtette, hogy mi történt a szüleinkkel. Sőt, még szerintem azt sem tudja, hogy én épp egy vámpír után kutattam. Végül erőt vettem magamon, egy nagy sóhajjal indultam az ajtó felé. A sapkát levettem, és megnyomtam a csengőt. Érezhetően kissé sebesebben kezdett el verni a szívem az egész miatt. Nem sokkal később pedig ajtót nyitott maga Shan. Láthatóan nem számított rám. Még mindig ugyanolyan gyönyörűnek találtam őt, mint mikor először megláttam, ha nem még inkább. - Szia… - Vágtam egy lágy mosolyt, majd pedig újra megszólaltam. - Zavarok?
Ő igaz is, neked nem elég öt perc. - válaszoltam vissza gúnyosan, s ekkor kicsit el is felejtettem, hogy vendégünk van. Amint megláttam Ren pillantását, hogy arrébb vándorol, akkor jöttem rá, hogy Bry még mindig itt van és miért ne lenne, hiszen most hívtam be őt. A konyha remekhelynek tűnt, hiszen távol volt a vértől, de a cicán is volt elegendő vér, ami egyre jobban kezdett zavarni. Mindig is bírtam türtőztetni magam, de már jó ideje, nem ittam friss és forró meleg vért. A szét folyt emberi tasakos vér pedig pontosan ezt juttatta eszembe. Mi másnak nézted volna? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.- Biztos kísérleti alanynak nézted a szadista dolgaidnak. - mondtam megvette kicsit a szavakat, mert Ren kezdett felhúzni és az se érdekelt már, hogy Brynak végig kell néznie a testvéri veszekedést, de talán így láthatja ő is, hogy mennyire fafejű Ren. Vártam a válaszát, de sejtettem, hogy nem fog semmit se mondani Bry előtt, bár ki tudja.- Képzeld el nagyon is jól tudom, de okkal fél tőled. Nézd meg Bry-től nem tart. - mondtam úgy mintha ez lenne a világlegtermészetesebb dolga. Bry farkas volt, szóval a cicának félnie kellett volna tőle, de még tőle se félt csak Rentől. Ezért is voltam biztos benne, hogy valamit csinált vele. Szóval most már egyáltalán nem sajnáltam azt, hogy kést szúrtam nem régen a lábába, még az a cseppnyi bűntudatom is elszállt ekkor.- Tudtommal az enyém is a lakás, de ha nem akarod, hogy itt legyek, akkor megint eltűnhetek több száz évre, hogy kiéld magad.- mondtam neki dühösen és álltam a tekintetét, majd ahogyan elsétáltam mellette a konyha felé.- Ne mond, hogy nem hiányzott a húgod, mert különben nem lett volna saját szobám már. Szóval igenis jössz egy szőnyeggel. - mondtam neki ellentmondást nem tűrően, mert így is gondoltam. Ő miatta lett ilyen a szőnyeg, szóval ő is fogja eltüntetni a vért, mert a végén a sok vérszag miatt bántanék valakit. - Biztos, hogy nem kérsz valamit Bry? - kérdeztem meg tőle kedvesen újból.- Illetve az elnézésedet kérem, hogy ennek a szem s fül tanúja voltál. De néha a testvérek ilyenek.- mondtam neki egy vállrándítással, majd a csaphoz indultam egyből.- És mióta is vagy itt? - kérdeztem tőle még mindig kedvesen, nem törődve azzal, hogy Ren is itt van. Úgy se tehet semmit se. Ha tudni akarok valamit, akkor tudni is fogom.- Nem érdekelt Ren megjegyzése, mert Bry nagyon is kedves lánynak tűnt és még az se zavart, hogy ő micsoda. Volt benne valami, ami nagyon is szimpatikussá tettem a szememben. Amikor lopva oda néztem láttam, amint Ren megfogja Bry apró kezét és úgy jönnek utánam, amire még jobban elmosolyodtam. Szóval tényleg ez a lány kezdi elcsavarni a bátyám fejét és ezért maradt itt Ren. Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy Bry vagy Ren miatt kelljen aggódnom. Nem akartam, hogy Rennek a szívét valaki összetörje, de Bry-t meg nem akartam kitenni mind annak, amin majd keresztül kell mennie.-
Az életem egy nyitott könyv. Sajnos azonban nagyon gyakran rossz oldalon.
Mások bizonyára kínosnak vélték volna ezt a szituációt, de én egyszerűen bosszantónak. Épp, mikor már elkezdtem volna jól érezni magam, Shanna egy csapásra tönkre zúzta a szenvedélyben izzó kis világomat. A sors egy szemétláda, mármint, ha létezik egyáltalán. Ha nem, akkor az élet az, vagy a véletlen. Tök mindegy, a lényeg ugyan az. A karma úgy istenesen kiszúrt velem már megint és még csak esélyem sem volt arra, hogy visszavágjak neki. Pedig jól esett volna. Mindig is szerettem a bosszút, bár néha az is keserédesre sikeredett. Bry láthatóan zavarban volt, ellenben a húgommal, akit látszólag igen csak szórakoztatott a jelenet. Bosszantott, most jobban, mint általában. Talán azért, mert az ő vigyori képe vette el tőlem a pillanatnyi kielégülés reményét. Enyhe feszültségemet nem is palástoltam. -Igazán nincs mit! – Shannára néztem és szinte tükörképként grimaszoltam vissza rá, hogy aztán egy pillanat alatt rendezhessem a vonásaimat. Arcom ismét felöltötte a jól megszokott, merev maszkot, ami azt sejtette, hogy halálosan nyugodt vagyok. Nos, aki jobban ismert, az tudhatta, hogy ez is csak egy álca. A nyugodt felszín alatt viszont, kitörni készülő vulkánként fortyogtam. Ezen az sem segített, hogy a kishúgom élből előadta magát és angyalokat megszégyenítő kedvességgel próbálta becserkészni a kis farkasomat, hogy aztán minél több mindent kihúzhasson belőle. Még ennyi év vámpírság után is egy igazi boszorka volt, tagadhatatlanul. Átfutott a fejemen pár menekülési terv, de sorra elvetettem őket. Most már semmi értelmét sem láttam az egésznek. Ha túl kell esni a kettőjük csevején, legalább legyek ott. Így talán megakadályozhatom Hannát abban, hogy túl sokat fecsegjen rólam. Mire észbe kaptam egyetlen, drága rokonom már beljebb is tessékelte a szőke szépséget. Ez ellen sem tehettem már semmit, bár most már nem is akartam igazán. -Volt az fél óra is! – Löktem oda kapásból, mikor a rémecske arról fecsegett, hogy rám jött az öt perc. Mintha nem tehettem volna meg, hogy kedvemre zúzom szét a saját lakásom. Ehhez igen is jogom volt! Így gondoltam és egy cseppet sem hatott meg a testvérem véleménye. Pillantásom közben vissza- visszatért a szőkeség felé, mintha attól féltem volna, hogy kámforrá tűnik, ha szem elől tévesztem. -Tényleg? Én patkánynak néztem! - Kezdtem bele a gúnyolódásba, bár ez már talán senki számára sem volt meglepő. Még, hogy macska! Rémes egy jószág és még azt sem derítettem ki, hogy tud repülni, vagy sem. A kis dög hamar talált magának egy megmentőt, hogy szomorodna meg. -Tőlem addig számolsz, amíg akarsz! De azért felhomályosítalak! Nem bántottam azt a szőrcsomót és a vér történetesen embertől származik, de ezt neked is érezned kéne! Csapni való vámpír vagy! – Csóváltam meg a fejem, miután úgymond leteremtettem a vérvonalunk fiatalabbik tagját. Jól esett piszkálni és ezen még Bry jelenléte sem változtatott egy szemernyit sem. Talán mert nem éreztem idegennek a lányt, s bár most járt először a lakásban, teljesen természetesnek tűnt a dolog. -Jön neked a hóhér! Ezt is én vettem! – Förmedtem rá a lányra. Az eszem megállt tőle. Úgy csinált, mintha köze lett volna ahhoz, hogy bánok a saját dolgaimmal. Akkor vérzem össze a szőnyegem és úgy, ahogy és amikor akarom. Nem mintha nem lett volna elég vagyonom akár száz szőnyegre. Hétszáz év sok idő ahhoz, hogy anyagilag összeszedje magát bárki, főleg, ha nem riad meg az illető a piszkos dolgoktól sem. Én, személy szerint csíptem a piszkos dolgokat, az élet minden területén. -Látom, már nagyon itthon érzed magad! Ennyi erővel vehetsz te is egy ócska szőnyeget! Ha annyira kell, vidd el az egyik kártyám! –Már majdnem hozzátettem azt is, hogy akkor már egy gatyát is vehetne nekem, de végül nem tettem. A szőkeség még nem biztos, hogy megérett arra, hogy egy testvér vitát lásson, főleg, mert felénk ez is sokszor eldurvult. Inkább a farkas felé intéztem egy kérdést, figyelmen kívül hagyva a kis méregzsákot. Persze azért ő nem volt képes lakatot tenni a szájára. -Ne húzd ki a gyufát Sahnna! Menj szépen előre a konyhába! – Mordultam egyet ismét, mire Bry felől egy pénztárca landolt a kezemben. Tényleg otthagytam? De azóta már vásároltam is. Ja, tényleg! A vért és a piát is ingyen hoztam el! Már épp, a köszönetem akartam kifejezni, mikor a családunk jobbik fele ismét megszólalt. Szerencsére Bry hamar válaszolt neki, így én nyugodtan megragadhattam a lány kezét, hogy szó nélkül magamhoz rántsam. Nemes egyszerűséggel vettem birtokba az ajkát, remélve, hogy Shanna veszi a lapot és előre megy. Igazából az sem rendített volna meg, ha nem teszi. -Köszönöm! – Súgtam a farkasom fülébe, rögtön a csók után és illedelmesen el is engedtem. Mindezt azért, hogy ne érezze túlzottan kellemetlenül magát. Igazi úriembernek képzeltem magam a dolog miatt. -Gyere, együtt talán túlélünk pár percet a húgommal! – Kijelentésem közepette apró kezét a tenyerembe rejtettem, hogy együtt indulhassunk el a pokol konyhája felé. Más lánnyal nem tettem volna meg ezt, de ebben az esetben több okom is volt. Na meg, jól is esett, hogy megérinthettem.
-->Konyha
A hozzászólást Soren Hoechlin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 09, 2013 7:27 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 27, 2013 11:22 pm
Nem is lehetne kínosabb ez a helyzet, vagy mégis? Legszívesebben felhúznám a nyúlcipőt bármennyire is élveztem az előbbi pár percet. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, amikor idejöttem, de az egyszer biztos, hogy a közelében sem volt ennek a helyzetnek. Egyszerűen köpni nyelni nem tudtam csak bámultam, mint borjú az újkapura. Egyszerűen lefagytam. Még, ha hajszárítóval is kezdtek volna el melengetni, akkor is körülbelül fél év, mire én valamelyik ujjamat is megmozdítom. Próbáltam nem arra gondolni, hogy a szívemmel még mindig problémák vannak és az ilyen úgymond pánik helyzetek nem éppen tesznek nekik jót. Csak nem értem, hogy miért szűnt meg a többi és ez az egy miért nem. Valami megoldásnak kell lennie erre, de nem emberi.. Sokkal inkább természetfeletti. Viszont, amíg a másodikra nincs lehetőségem valahogy az elsőnek kellene esélyt adnom. Ami pedig együtt jár azzal, hogy találkoznom kell Steven-nel, ami talán még ennél a kis jelenetnél is kínosabb lesz, hiszen csak úgy eltűntem az életéből.. Mondjuk lehet, hogy ő is hasonlóan fog reagálni rám, mint ahogy azt én tettem Ren-nel, de azért kétlem, hogy a dolog végkifejlete megegyezne. Egyrészt azért, mert a képbe már visszatért Ren is és én nem igazán akarok belebonyolódni senkibe rajta kívül.. – Úgyszintén örülök. – Válaszoltam egy zavart mosollyal az arcomon, miközben a tekintetem hol Ren-en hol pedig a húgán pihent meg. Mindig is tudtam, hogy szinte semmit nem tudok a múltjáról, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire nem vagyok tisztában a dolgokkal, de mindig érhetnek meglepetések. Valahogy én mindig is arra számítottam, hogy egyszer belefutok egy szeretőjébe, de a testvér vagy éppen bármiféle családtag.. Hát egyáltalán nem szerepelt a listámon az ilyesmi, de ezek után teljesen más szemmel fogok ránézni. Próbáltam úgy tenni, mint aki itt sincs. Vagyis hát.. Valahogy el kell húznom innen a csíkot.. Hülyeség volt idejönni a részemről méghozzá elég nagy hülyeség. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. A húgának kellett végignézni a műsorunk egy kisebb darabját még jó, hogy ez az egész nem fajult el tovább.. Vagyis, hát én nem lettem volna képes rá, de Ren.. Na ebben már annyira nem vagyok biztos. Sőt.. Szerintem ő egyáltalán nem zavartatta volna magát. – Ott hagytad a pénztárcád, amiben benne volt a címed gondoltam szükséged lehet rá.. – Nyomtam Ren kezébe az érkezésem tényleges okát. Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem csak követtem idáig, mint valami idióta, hanem tényleg volt rá okom. Bár szerintem az első gondolata az volt.. Vagyis legalábbis nekem az lett volna. Mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy kikkel kerestetett engem vagy hogyan.. Mert megtalált. Bár nem álcáztam magam meg semmi ilyesmi, szóval nem volt olyan nehéz. – Köszönöm nem kérek semmit. – Mondtam egyszerűen. Erről a lányról nem lehet levakarni azt a mosolyt, mintha odaragasztották volna vagy fájna neki, ha egy pillanatra nem érintkezhetne a füle a szája sarkával.. Nem, mintha ez probléma lenne a számomra. Csak ez már az olyan túlzottan is boldog.. Mint aki ezzel akarja álcázni a múltját. Mert valószínűleg neki is van bőven, ha Ren húga..
Tudtam, hogy Sorent sikerült megint az őrületbe kergetni, hiszen ismertem már annyira, hogy tudjam mennyire nem akar itt látni, talán ezért is volt ekkora mosoly az arcomon. Élveztem a helyzetet nagyon is, annyira rejtegette a farkas lányt, de az élet meg ide sodorta őt, szóval itt lesz a remek alkalom, hogy megismerjem ki is csavarta el a bátyám fejét. -Még szép, hogy tudom. - mondtam a bátyámnak egyre hatalmasabb mosollyal az arcomon, nem törődve azzal, hogy mennyire is húzom fel őt. Élveztem a szituációt, hogy Ren "rémálma" valóra válik. Meglepődtem Bry kérdésén, mert ezek szerint, akkor Soren meg se említette, hogy van egy húga?! Ez fájt kicsit, de már hozzászoktam, illetve évekre akarom mondani évtizedekre eltűntem. Még mielőtt válaszolhattam volna a bátyám megtette. Nem értettem, hogy miért nem enged szóhoz jutni, de egy idő után már a szavába vágtam, amikor bemutatott engem és végre nem orákulumnak hívott. -Köszönöm a kedves szavakat bátyus. - vágtam egy fintort Rennek, hogy mondhat ilyet a húgáról a lány előtt, aki itt tartja őt Mystic Fallsban.- Soren húga vagyok, s igen tudok rólad. - mondtam Brynak mosollyal az arcomon, illetve úgy mintha ez lenne a világlegtermészetesebb dolga.- Örülök, hogy megismerhetlek. - billentettem oldalra a fejemet picit, de közben végig Rennel néztem farkas szemet és kíváncsian vártam, hogy mit fog ezek után lépni. Vajon most a menekülést tervezi vagy azon gondolkozik, hogy a sors összefogott ellene.- Gyere beljebb, s bocsánat a felfordulásért- indultam a konyha felé.- csak a bátyámra megint rájött az öt perc a nappilba, szóval a máshova nem tudunk menni. - mondtam kedvesen, s közben lassan elindultam befelé, ami talán annyiban volt jó ötlet, hogy a friss vértől egyre messzebb kerülhettem és esélyt kaptam arról, hogy a macskáról is leszedjem, mert egyre nehezebb volt uralkodni magamon.- Ő egy macska. - mondtam Rennek úgy, mintha ő ezt nem tudná, majd hirtelen megálltam és ránéztem.- Ezért még számolni fogunk, hogy bántottad őt, mert gondolom nem véletlenül fél tőled és csupa vér minden. - mondtam neki határozottam, mert soha se bírtam elviselni, ha egy védtelen állatot bánt. Oké, az ember dolgot so-so elfogadtam, de azt, hogy egy ártatlan kisállatot bántson az már sok, mindennek a teteje.- Ja, és jössz egy új szőnyeggel. -tettem hozzá félvárról és nem is érdekelt miként fog reagálni rá.- Biztos valamidet elhagytad. - mondtam úgy, mintha ennél misem lenne egyszerűbb dolog kitalálni, hogy hogyan került ide Bry, hiszen ha követte volna őt, akkor biztos hamarabb csöngetett volna, de nem így történt, illetve farkas illatot se éreztem, szóval nem tudom mit gondol a bátyám. Komolyan ennyi ötlete neki is lehetne. Ezek után Bry-hoz fordultam mosollyal az arcomon.- Esetleg kérsz valamit inni? - kérdeztem tőle udvariasan, hiszen nem letámadni és faggatni kellene, főleg nem egy ilyen szituációban nem.-
Az életem egy nyitott könyv. Sajnos azonban nagyon gyakran rossz oldalon.
Alig egy órával ezelőtt még a kőkemény unalom rágta a csontjaimat, most pedig, már egy szépséges szőke farkas ajkát faltam. A sors kiszámíthatatlan. Mármint, ha tényleg létezik ilyesmi. Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepetés varázsa, vagy ajka érintése vette el a józan eszem, de nem is érdekelt túlzottan. Testem kizárta az összes zavaró tényezőt, a hangokat, gondolatokat, hogy csak a pillanatra koncentrálhassak. Még a kezem is elkalandozott, nem mintha annyira igyekeztem volna visszafogni magam. A lány karjai a nyakam köré fonódtak, s az a tény, hogy karcsú testét is az enyémhez préselte, nyilván való felkérés volt, na de nem keringőre. Benne is voltam a dologban, nagyon is, de persze semmi sem tökéletes ebben az elcsépelt világban. Már épp a következő szintre emeltem volna a játékunkat, mikor megzavartak. Teljesen figyelmen kívül hagytam a dolgot, de Bry nem bírta sokáig, így hamarosan megszakította a csókunkat. Még karjaimban tartva a lányt fordultam meg. -Shanna, te aztán tudod, hogy mikor nem kéne megjelenned, mi? – Intéztem szavaimat a számomra meglepettnek, ám most is vidámnak tűnő testvérem felé. Komolyan, a hideg ráz ettől a vigyorgástól. Nem létezik, hogy a nap minden percében ilyen jókedvű, akkor meg miért csinálja? Talán az arcára fagyott a mosoly? És ez meg, milyen helyzet? Eszembe sem volt bemutatni őket egymásnak, erre tessék! Ezek után majd a kishúgom ezer százalék, hogy mindenbe bele fogja ütni az orrát. Ráadásul igazán szeret fecsegni. Nem túl jó kilátások! És már el is kezdte! Persze, hogy nyilván valóvá tette, hogy meséltem neki a farkasomról. De én voltam a hülye. Mikor felhozta a témát, le kellett volna ráznom és igazából akartam is, de Hanna kíváncsisága könnyedén az őrületbe kergetne akárkit. Én meg már eleve elég zakkant vagyok, jobb nem kísérteni az ördögömet. Mielőtt eltávolíthattam volna őket egymás közeléből, vagy egyáltalán mondhattam volna valamit, Bry már fel is tett egy kérdést. Gondolkodás nélkül adtam rá semleges választ, még mielőtt a szobában álldogáló vámpír lány megszólalhatott volna. -Onnan, hogy ő egy francos orákulum! – Böktem fejemmel a macskát tartó lány felé, miközben a tekintetem megakadt a kis szőrcsomón. Na, ez már mindennek a teteje! Nem akartam, hogy a két nő találkozzon, de most megtörtént. Azt sem akartam, hogy a húgom a kis vadállat közelébe kerüljön, de ez is megtörtént. Mi a franc van? A balszerencse támadása ért utól? És miért néz rám ilyen furán az az állat? Hát baromira nem tettem vele semmi rosszat! Mégis olyan ábrázattal vizslat, mintha a kaszást látná. Nem tehettem mást, mint hogy elfogadtam a szituációt és egy nagy sóhajjal beszélni kezdtem. -Bry, ő Shanna a húgom! Hanna, te pedig mindent tudsz, mint mindig. – Fapofát vágva bemutattam őket egymásnak és végre a kezeimet is lehámoztam a kívánatos testről, de nem voltam túl boldog a dologtól. Na és most? Ragadjam meg a szőkeséget és vigyem a világ másik felére, hogy még véletlenül se cseverészhessenek egymással? Nem, ahhoz túl lusta vagyok, és egyébként sem lenne értelme. Shanna kíváncsisága rosszabb, mint egy FBI osztag. Úgyis rátalálna. Jobb lesz, ha beletörődök a dologba. Mégis, mi történhet? Maximum Bry kereket old, ha a drága húgocskám túl sokat mesél neki a sötét múltamról. Nem tetszett ez a gondolat, egy kicsit sem. -Csinálj valamit azzal az izével! Már minden csupa vér tőle! – Löktem még egy mondatot a testvérem felé, mintha az ő hibája lett volna, hogy a kezében lévő macska, nyomokat hagyott maga után. Az is eszembe jutott, hogy beljebb kéne invitálnunk a vendégünket, de a nappali emlékeim szerint, már nem volt túl jó állapotban. Viszont a konyha, na, az lehetett volna egy opció. De, ha beljebb hívom a lányt, Shanna biztos, hogy meglátja benne az aktuális beszélgető társat. Attól már kevésbé féltem, hogy egymásnak ugranának. Bry nem egy gyilkos farkas, Hanna pedig, megszégyenítve a vámpírokat, egyáltalán nem fújt a farkasokra. Ezt mindig is érdekesnek találtam, annak ellenére, hogy engem sem taszítottak igazán. A nők semmiképp. A férfiakkal már voltak gondjaim, de az fajtól független volt. -Egyébként, hogy kerültél ide? – Mozdulatlan arcvonásokkal néztem Bryre, de a szemeim talán árulkodtak némi kíváncsiságról. Honnan tudta egyáltalán a címem? És miért jött ide? Még csak most esett le, hogy nem adtam meg neki a lakcímem és találkozót sem beszéltem meg vele. Igaz, nem volt ellenemre a találkozás, csupán az, hogy a húgom is épp jelen volt.
Nem tudom, hogy mit vártam vagy mire vártam.. Legszívesebben most visszafordultam volna, de a lábaim a földbe gyökereztek.. A hasam meg liftezni kezdett. Mi lesz, ha valami olyasmit látok, amit nem kellene vagy éppenséggel, amit a legkevésbé szeretnék? Annyi minden kavarog a fejemben, hogy nehezemre esik szétválogatni a gondolataimat és.. Egyszerűen kezdek összezavarodni. El kellene mennem innen.. Igen ez lenne a legjobb, de a lábam még sem mozdul. Zörgölődést hallok odabentről, de nem tudom mire véljem. Ha már eddig nem tértem észhez, hogy elmenjek akkor ezek pont az intő jelek akarnak lenni arra, hogy most azonnal távozzak, mert ez így nem mehet tovább. Nem tudom elhinni, hogy képes voltam azért idejönni, mert nálam maradt a pénztárcája. Csak én lehetek ennyire beteges úgymond fanatikus, hogy képes vagyok idáig elhozni neki.. Bár még mindig nem biztos, hogy jó helyen járok. Erről nem sikerült meggyőződnöm egyenlőre. Ki tudja valami elmebetegnek valami rohama van odabenn és azért van ez a nagy zörgölődés. Úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, de az agyam ez ellen iszonyatosan tiltakozik. Sőt egyenes parancsolja, hogy tűnjek innen a francba valamiért még sem tudok.. Egyszerűen nem akarok megmozdulni. Ha már idejöttem tudni akarom, hogy ki van az ajtó túloldalán. Ez a legkevesebb. Már éppen megfordultam volna és készen voltam arra, hogy távozzak. Hiszen azért még sem fogok itt várakozni pár percnél tovább. Ha nagyon akarja a pénztárcáját úgy is felkeres. De ekkor pont kinyílott az ajtó és ő volt az, akivel szembe találtam magam.. Kicsit megkönnyebbültem, de ugyanakkor egy kicsit ideges is lettem.. Vajon mi járhat a fejében miért jöttem ide..? Remélem nem jut eszébe az, hogy én követtem vagy valami ilyesmi.. Az kellene még. Természetesen a fogadtatást első másodperce közel sem volt olyan, amilyenre számítottam. Még közel sem. Felvontam a szemöldökömet, majd pár másodperccel később, már a hátam az ajtónak nyomódott és édes ajkai az enyémet súrolták..Mondanom sem kell, hogy ez sokkal jobban tetszett, mint az előbbi „Mi van?”. Most már legalább azt is tudom, hogy ő hol is lakik.. Szóval ez már egy haladás. Nem csak ő tudja, hogy hol lakom, hanem azt is, hogy én is. Most gondolkozhatnék azon, hogy szándékos volt-e ez az egész avagy sem. De nem fogok ezen gondolkozni.. Van annál jobb dolgom is.. Most például az, hogy kiélvezzem ezt a pillanatot.. Olyan, mintha megint évekre váltunk volna el, de az egész nem volt több pár óránál én mégis így érzem.. Hevesen faltam az ajkait nem törődve semmivel. Körbe se néztem, hogy esetleg mi volt ez a nagy zörgölődés.. Mondjuk, ha akartam volna se lett volna rá esélyem, mert rögtön betapasztotta az ajakimat, szóval.. De engem most ez feleannyira sem érdekelt, mint úgy bármi más. Karomat a nyaka köré fontam és szorosan húztam magamhoz tudatva vele, hogy nem vagyok hajlandó elengedni az ajkait. Testemmel teljesen hozzásimultam.. Abba bele sem gondoltam, hogy van még rajtunk valaki a lakásban.. Meg sem fordult a fejemben mégis ki lenne még itt rajtunk kívül..? Aztán mégis meghallottam valakinek a hangját a távolból, de nem igazán foglalkoztam vele.. Egy darabig legalábbis nem. De hamar elváltam az ajkaitól, hiszen nem voltam hajlandó még egyszer műsort aludni.. Elég volt kétszer.. Elgondolkoztam azon, hogy mégis ki lehet ez a nő.. Nem akartam találgatni, mert akkor utat engednék a zöld szörnyetegnek, amiről már beszélgettünk.. Azzal pedig 100%, hogy elijeszteném.. De mindegy is. Hiszen nem vagyok féltékeny. Az állam viszont, majdnem leesett a helyéről, amikor tudta, hogy ki vagyok.. Mégis honnan? Ren említett volna? – Honnan tudod, hogy ki vagyok? – Kérdeztem meglepetten nem hagyva időt Ren-nek a magyarázkodásra.. Egyszerűen érdekelt.
Teljesen minden ugyan olyan volt, mint régen. Együtt laktunk, de semmi közünk nem volt egymáshoz, még így egy lakáson belül is teljesen külön életünk volt. Az is fura volt, hogy Ren nem próbál meg idegesíteni, mert mindig igyekezett kihozni a sodromból, hiszen mindig is szerette a vámpír énemet, amit én a lehető legkevesebbet használtam. Vajon ennyire hiányoztam volna neki, hogy add időt klimatizálódni?! Mondjuk nekem is időre van szükségem, hogy megszokjam újra az együtt élést, a "családi" életet, hiszen nagyon sokáig voltam távol tőle. Szép lassan elkezdtem pakolászni a még szanaszét heverő dolgaimat, mert nem mindenre volt időm elpakolni, csak kinéztem nekik a helyet. Amikor végeztem, akkor eldőltem az ágyamon és felraktam a fülesemet, s kerestem valami filmet. Egész jónak tűnt, így teljesen belemerültem a nézésébe. Semmit se hallottam abból, amit Ren csinál, ha meg baj lenne, akkor úgy is elkezdene hangosan üvölteni, hogy menjek. Azt az üvöltést még a világ másik felén is meghallanák, szóval így nem törődtem semmivel. Csak én voltam és a film. Semmit nem észleltem a lenti dolgokról, fogalmam sem volt arról, hogy Ren megint meghülyült és elkezdett valami szőrpamacsot üldözni, miközben csomó mindent összezúz. Ilyenkor soha se tudtam sajnálni, mert ő csinálta magának mindig a bajt. Meg ha lesz neki sérülése, akkor az úgy is hamar begyógyul, szóval sokkal inkább sajnáltam az áldozatát, akit mindig próbáltam megmenekíteni tőle. A kopogtatást se hallottam, hiszen a füles, a filmhangja mindent elnyomott. Egy idő után kényelmetlen lett a félig ülő, félig fekvő helyzet, így az ágyam végébe raktam a laptopomat és hasra feküdtem. A kezemmel megtámasztottam az államat és úgy folytattam tovább a film nézését. Elég vicces volt, ahhoz képest, hogy akciófilmet választottam, így jó párszor hangosan felnevettem. Éppen megakartam fordulni, amikor megláttam valami véres dolgoknak a lábnyomait. "Mi a francot csinált már megint Ren?" futott át az agyamon ez a kérdés. Az ágyra dobtam a fülesemet dühösen és elkezdtem követni az apró véres lábnyomokat a szőnyegemen. Ezért jönni fog egy takarítással vagy egy új szőnyeggel. Hmmm ez emberi vér, állapítottam meg az illata alapján, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy az apró teremtés nem-e vérzik. Szóval mindenképpen meg kell találnom. A szobám túlsó sarkához vezetett a lábnyom, így leguggoltam és benéztem az asztal alá. Egy apró feketés-pirosas pamacsot láttam meg, amint apróra összehúzza magát. Óvatosan felé nyúltam, de láttam rajta, hogy fél tőlem. Ne félj, nem bántalak. - mondtam neki kedvesen, s óvatosan megfogtam őt. Annyira apró volt, hogy elfélt a tenyeremben. Jobban szemügyre vettem és egy apró cica volt a kezemben. Belese merek gondolni, mit tehetett vele Ren. Mivel remegett, így szorosan, de óvatosan magamhoz öleltem. - Nem kell félni, most már biztonságban vagy. - mondtam neki picit anyáskodóan, de nem tehetek róla, hogy imádtam az állatokat nagyon. De ezért Ren kapni fog, amiért bántani akarta ezt a pici apróságot. Dühösen elindultam lefelé kezemben a macskával. Áthaladtam a nappalin, ami úgy nézett ki, mint valami csatatér, szóval most már biztos, hogy kapni fog ezért. Remek már megint elővett valami tárgyat a farkastól? Egyre erősebben éreztem a farkas szagát, ahogyan közeledtem a bejárat felé. Már éppen fordultam be, amikor egy nem várt dologgal találtam szemben magamat. Ren kezében, az ajtónak nyomva ott volt a farkaslány. Szinte felfalták egymást. Nem tudtam döbbenetemben mit is tegyek, hiszen itt van az a személy, akit megakarok ismerni, de azért még se törhetek rájuk. Ez járt a fejemben, amikor a macska egyre hevesebb mozgására lettem figyelmes, így gyorsan meghátráltam, mert még magam se tudtam mit tegyek. Tettem pár lépést a nappaliban és elkezdem gondolkozni. Most vagy soha Shanna, itt a lehetőség, hogy megismerd azt a személyt, aki miatt itt van Soren. Vettem egy mély lélegzetet és a macskával a kezemben beléptem az előszobába és megköszörültem a torkomat, hogy észre vegyenek. Majd amikor mind a ketten engem néztek már, akkor sietve hozzátettem ezt is.- Nem is tudtam, hogy vendégünk lesz Ren.- mondtam kedvesen, hiszen muszáj volt valamit mondanom, mert túlzottan is zavarban voltam,de természetesen, mint mindig most is folyamatosan mosolyogtam.- Csak nem a farkas Bry-hoz van szerencsém. - csúszott ki a számon zavaromban, de közben folyamatosan őket néztem, illetve a cicát simogattam, mert éreztem, hogy mennyire menekülne Ren miatt. Pedig mostantól ő itt fog lakni, akár tetszik majd Rennek, akár nem.
Az életem egy nyitott könyv. Sajnos azonban nagyon gyakran rossz oldalon.
Lassan vánszorogtak a másodpercek, legalábbis nekem úgy tűnt. Kezdtem unatkozni a hatalmas, csendes ház falai közt. Tudtam, hogy Hanna csak pár szobányira van tőlem ismét, épp úgy, mint régen, de nem éreztem arra kényszert, hogy az idegeivel játsszak. Egy kis nyugalmat igazán megérdemelt, ha már végre hazatért. Igyekeztem nem elrontani a családi „idillt”, annak ellenére, hogy jól tudtam, ebben a dologban soha sem voltam túl jó. Nagy sóhajjal kísérve indultam el a pince irányába, hogy egy zacskónyi vért vegyek magamhoz. Pillanatokkal később, már könyékig túrtam a hideg zacskók között, hogy megtaláljam a kedvemre valót. Lelkesedésnek egy csepp jelét sem mutattam. Nem voltam oda ettől a becsomagolt dologtól, de sajnos jelenleg nem akadt más. Bár, tehettem volna egy gyors kiruccanást, avagy akár házhoz is hozathattam volna az italt, de még képes voltam türtőztetni magam. Nem vagyok egy elvonási tünetektől szenvedő drogos! Végül megtaláltam, amit kerestem, így visszacsaphattam a hűtőláda fedelét és elindulhattam vissza a szobám felé. Ezer és egy gondolat cikázott a fejemben. Többnyire apró tervek, amikkel elűzhetem majd az unalmam. Fogaimmal téptem fel a zacskót, majd nagyot kortyoltam belőle, mikor egy elsuhanó árnyat pillantottam meg. Felvont szemöldökkel kukkantottam be a konyhába, ahol a padlón egy szőrgombóc rohant végig. Nem láttam túl jól, talán egy kisebb kutya, vagy egy macska volt? Nem is éreztem lényegesnek a kérdést, inkább az foglalkoztatott, hogy vajon tud repülni, vagy sem? Gondoltam kikísérletezem a választ a kérdésemre, ezért jobb kezemben a nyitott üdítőmmel, megindultam a fenevad felé. Az izé furcsa pózba vágta magát, a szőre pedig úgy viselkedett, mintha épp most nyalta volna meg a konnektort. Még egy fura hangot is kicsikart magából, ami igen csak hasonlított egy boszorkány sikolyához. -Nem kell félni, nem harapok, csak lendítek! Ígérem! – Morogtam felé lépkedve, de a dög egy pillanat alatt tovasuhant. Nem akartam csalódást okozni neki, hisz nyilvánvalónak tűnt, hogy fogócskázni akart. Utána lendültem, nem törődve azzal, hogy épp milyen berendezés kerül az utamba. Pár dolgot sikerült is összetörnöm, de a nagy váza haláláért a kis szőrdémon volt a felelős. Időről időre nagyot kortyoltam a zacskómból, de nem adtam fel a vadászatot. Igaz, meg sem erőltettem magam, hisz akkor túl hamar véget ért volna a játék. Egyébként is szórakoztatott, hogy olyan ideges lett mindig, mikor megközelítettem. Mint egy pokolian rosszul fésült paróka. Eszembe jutott, hogy talán nem is kifelé kéne dobnom, hanem Shanna szobája irányába, de elvetettem az ötletet. Még a végén megenné, én meg rosszul lennék a látványtól. Vagy ami még annál is rosszabb… befogadná. Megrémisztett ez a jövőkép, ezért gyorsan meg akartam szabadulni a gondtól. A folyosón egy kis asztal alatt bújt meg az állat, és mivel már ideje volt befejezni ezt a dolgot, bevetettem magam. Azaz bevetettem volna, ha nem kezdett volna el valaki az ajtón dübörögni. Az izé felém ugrott ijedtében, mire én reflexből a falhoz vágtam. Nem erőből, csak úgy lazán, sajnos a zacskót tartó kezemmel. A szőrgombóc, a fal, de még a padló is véres lett, a zacskóm meg teljesen üres. Egy ugrásnak köszönhetően, legalább a ruhám megúszta. -A francba! Ezt Shanna tuti nem takarítja majd fel! – Mivel a lény eloldalgott, véres nyomokat hagyva maga után, a legnagyobb gondom az volt, hogy a húgom kiakad majd, ha ezt meglátja. Egyszerűen feltakaríthattam volna, de ahhoz semmi kedvem sem volt. Egyébként is, hol van az a lány? Itt zajongok és még csak nem is kíváncsi? Ráadásul kopogtak, de az ajtót sem képes kinyitni! Ezt nem hiszem el! Zsörtölődtem magamban, majd inkább elindultam az ajtó felé, mintha az elmúlt fél óra meg sem történt volna. Igaz, a nyomai ott maradtak, de legalább már nem láttam őket. Fapofával rántottam fel a bejáratot eltorlaszoló fatákolmányt. -Mi van? – Mordultam fel, még mielőtt szemre vételeztem volna a jövevényt, majd a nő szemeibe nézve ráncoltam össze a homlokom egy pillanatra. -Nocsak! Ez érdekes! – Kiszaladt a számon az első gondolatom, hogy aztán nemes egyszerűséggel a nő keze után nyúlva magamhoz húzzam. Amint ajkam az övét érintette, már el is felejtettem a macskát, a házban lévő Shannát és még a kupit is. Illik köszönni a látogatóknak és nem akartam udvariatlan lenni. Talán egy kicsit még túlzásba is vittem, mikor karjaimban a lánnyal beljebb léptem, majd bevágtam az ajtót, hogy kényelmesen neki lökhessem a jövevény hátát. Hiba volt így köszöntenem, hisz nem sokkal később, az üdvözlésből heves csókcsata lett, s még a kezem is elkalandozott a testét takaró ruhanemű alatt. A szőkeség ismét magával hozta a kísértés szelét, aminek nem tudtam ellenállni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 07, 2013 2:22 pm
Miután sikerült összekaparnom magam smink és ruha terén kiléptem a szobám ajtaján, ahol szinte rögtön belefutottam valakibe. Remek.. Nem is lehetett volna jobb ez az egész. – Mennyi vagy egy éjszakára, szépségem? – Kérdezte hatalmas vigyorral az arcán.. Oké.. Reméltem, hogy az ilyen emberek azért valahogy, majd elkerülnek, de úgy látszik ez most elkerülhetetlen volt. Oldalra döntöttem a fejemet és halvány mosoly kúszott az arcomra, majd a térdemet meglendítettem és egyenest az ágyékába céloztam szerencsétlennek. – Ha még egyszer akár csak a közelembe jössz esküszöm, hogy a beleiddel akasztalak fel. – Mondtam miután a földre löktem összegörnyedt testét. Még ha jól nézne ki.. De csak egy ápolatlan féreg. És még ezen kívül kiderült még egy tulajdonsága mégpedig az, hogy szex mániás. Most egy kicsit pszichopatának tűnhetek, de nem tűröm el, hogy egy ilyen alak így beszéljen velem. Semmi köze az életemhez, ahhoz meg végképp nem, hogy mit csináltam tegnap este. Hallotta vagy sem.. Tényleg nincs hozzá semmi köze. A lehető leghamarabb akartam magam mögött hagyni a hotelt, mert nem volt kedvem még egy ilyen aranyos személyiségű férfiba belefutni. Oké, hogy valószínűleg mindenki nagyon jól hallotta, hogy mi történt és, hogy nem is egyszer, de azért nem vágyom arra, hogy az emberek így leszólítsanak. Régebben sem vágytam ilyesmire most sem. Ha valamit akartam megtettem az első lépést és onnantól nem volt megállás. Elértem, amit akartam. Amint beértem a parkolóba beszálltam a kocsimba és még egyszer megnéztem a címet. Talán oda fogok találni, de ez nem biztos. Nem igazán volt időm arra, hogy bejárjam a várost, de nem lehet olyan nehéz megtalálni egy lakást. Főleg, mivel egyszerűen csak leszólíthatok valakit kétlem, hogy ismerne vagy bármi ilyesmi.. Mondjuk amekkora szerencsém van pont egy olyan embert szólítok le, aki a hotelban lakik és már látott is és tud a tegnap estéről.. Inkább megtalálom ezt a helyet a magam módján. Egy pillanatig azon is elgondolkoztam, hogy bemegyek a kórházba hátha ott van Steven és beszélek vele és bocsánatot kérek tőle amiért úgy eltűntem.. De nem.. Az még bőven ráér. Hagyom hadd ülepedjen benne a dolog. Majd később felkeresem, mert sajnos elve muszáj is lesz.. Ez az egész dolog a szívemmel nem fog csak úgy egyik pillanatról a másikra köddé válni. Hosszas kocsikázás után végül megérkeztem a címre. Egy ideig csak ücsörögtem a kocsiban, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy mégis mit akarok itt. Most komolyan csak úgy be fogok kopogni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Gondolkoztam azon, hogy mit is mondhatnék vagy egyáltalán mondjak valamit.. A legegyszerűbb az lenne, ha minden szó nélkül a kezébe nyomnám a tárcát és elmennék. Vagy minden szó nélkül csókoljam meg..? Nem.. Ez nagyon nem jó ötlet. Már az sem jó ötlet, hogy a lakásán zaklatom, amikor nem is olyan régen még az én lakásomon volt. Azt fogja gondolni, hogy valami beteges nőszemély vagyok, aki idáig követte és várt egy picit, hogy ne tűnjön fel az egész.. De ha már itt vagyok nem fogok megfordulni meghátrálni meg még annyira sem. Megteszem azt, amiért idejöttem. Átadom neki a pénztárcát. És ennyi. Azt hiszem elég is lesz. Nagyot sóhajtottam, majd kiszálltam a kocsiból és lassú léptekkel indultam meg a ház felé. Legszívesebben simán bementem volna, de inkább kopogtattam. Hátha eltévesztettem a címet vagy egy ez teljesen mást jelent.. Egy barátnőjének a címe.. Bár akkor nem értem miért nincs benne az enyém. Na, de mindegy is. Ezen most nem fogok agyalni. Egyszerűen itt vagyok és meg fogom csinálni. Túl fogok esni ezen az egészen. Úgy csinálok, mintha aláírnám a halálos ítéletemet azzal, hogy bekopogok az ajtón. Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit úgy érzem, mintha valami ilyesmiről lenne szó. De mindegy.. Ezt most meg kell tennem. Muszáj lesz. Megigazítom a hajamat gyorsan, majd egymás után háromszor kopogtattok az ajtón.
Kezdőlap
