Jobban jártam volna, ha a csomagolásnál maradok és nem jövök ki a veszekedő párhoz. Pár óra múlva indul a gépem New York-ba, előtte úgy tűnik, kijár nekem egy kis idézőjeles szórakozás. Valószínűleg azért, mert még nem voltam házas, de elképzelésem sem volt, hogyan juthat idáig két ember, akik összekötötték az életüket, ergo elméletben szerették egymás: a nyílt utcán parádéznak, szidják egymás, legalábbis a nő, aki nem bírja elviselni az exe seggfejségét. A homlokomra csúszott a szemöldököm hallva a szavakat, amiket az egyébként jókedvében lévő Charlie-ből nem néztem volna ki: megköszöntem az égnek, hogy én nem ezt kaptam, amikor felidegesítettem. Most tényleg előbújt belőle a sárkány, ám ezen egy pillanatig sem kellett volna csodálkoznom, tekintve, hogy három perce álldogáltam mellettük, de az máris látszott, hogy a férje egy címeres ökör. Nem csoda, hogy nem értették meg egymást. - Oké, ez nem jó ötlet. – Láttam, hogy Charlotte tárcsázni kezd és mivel a rendőrséggel fenyegetőzött, valószínűleg a 911-et ütötte be a telefonjába. Semmi sem hiányzik, csak hogy kijöjjenek a rendőrök, aztán a nőre mindenki ferde szemmel nézzen, mert balhésnak fogják titulálni. Ez az átka annak, ha az ember csendes környékre költözik. – Ne kapd fel a vizet. – Reméltem, hogy a hangomban hallja a mondat folytatását is, miszerint nem éri meg. Aki megcsal és megaláz egy hozzá hasonló nőt, egyszerűen nem érdemli meg, hogy idegesnek lássa a másikat, nem hogy olyan állapotban, mint amilyenbe Charlie kergeti magát miatta. Kivettem a kezéből a telefont és a tenyeremet a hátára simítottam, hogy lenyugtassam és elkezdjem a háza bejárata felé terelni… amilyen állapotban van, legfeljebb felpofoz és hisztizni kezd, azzal pedig elbírok, ha kell, a vállamra kapva cipelem be a házba. - Jobb lesz, ha később beszélitek meg a dolgaitok. És nem a feljárón. – Charlie-ra néztem, de a szavaim ugyanúgy szóltak a férjének, mint neki. A nőből jelenlegi állapotába most simán kinéztem volna, hogy nekiugrik az exének, amit a végén megbánna, ezért nem engedhettem, hogy kellemetlen helyzetbe hozza magát. Az már más tészta, hogy a férje biztos nem fog lekopni egyhamar, de ha Charlie nem válaszolt a hergelésére és figyelmen kívül hagyja, amint betuszakolom a házba, úgyis megunja magát és lelép. Ismerem a fajtáját. – Örültem, Anthony. – Örült a frász, de az illem megkívánta, hogy biccentsek felé egyet.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 23, 2017 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to the men on my ramp
Nagyon szeretnék már túllenni ezen az egészen, végre nyugodtan átaludni az éjszakát vagy csak úgy itt hagynimegosztom Zeuszt, hogy nem kell attól rettegnem napközben, hogy az értetlen exem mikor önállósítja magát és viszi el a kutyámat önkényesen. Jelen pillanatban viszont nem állok messze attól, hogy ráhagyjam az egészet. Menjen le a tárgyalás pereskedés nélkül és csak hagyjon békén. Nehéz, borzasztóan nagy nyomást helyez a vállamra az eljárás és külön bosszant hogy rajta ebből semmi sem látszik. Mintha nem is ugyanaz zajlana le mindkettőnk életében. - Nem, nem készültem, csak veled ellentétben én legalább arra vettem a fáradtságot, hogy átolvastam a peres papírokat. - kúszik feljebb a hangom fél oktávval, habár nem indokolatlanul. Épp az imént néztem végig, hogy a két férfi lazán kezet ráz egymással. Tony részéről ez övön aluli, Danetől viszont árulásként fogom fel. Hát ennyire nem világos neki, hogy ez nem egy kellemes esti bájcsevely? Dane felé csak egy szemforgatást eresztettem meg. Komolyan az jön neki le, hogy én élvezem a veszekedést az egész utca szeme láttára? Fantasztikus megfigyelő lehet.. - Mikor megházasodtunk még azt feltételeztem, hogy a farkad a gatyádban tudod tartani, és nem kefélsz félre fűvel-fával.. - fakadok ki, és már nem túlzottan érdekel, hogy ki lesz szem- vagy fültanúja az elhangzottaknak. - De mint kiderült, hírből sem ismered a monogámiát. - fintorodom el, mert még mindig rosszul vagyok a gondolattól is, hogy ennyire megalázott. - Hányszor csaltál meg? Hányszor jöttél úgy haza hozzám a közös otthonunkba, hogy előtte megdugtál valami nőcskét, ha? Undorító vagy... - nyögöm elkeseredetten, mert felrémlenek bennem az esték, mikor a vádjaim valószínűleg meg is történtek. Arra viszont nem számítok, hogy a vitánk átmegy hergelésbe. - Te most komolyan ezzel próbálkozol, lejáratsz a szomszédom előtt azzal, hogy egy számító dög vagyok? - nevetek fel keserűen. - Ennyire vagy képes? Azzal próbálsz hatni rá, hogy őt néztem ki következő férjemnek? - legszívesebben elsírnám magam, de csak nevetni tudok azon, hogy ezzel csak azt bizonyítja be, mennyire nem ismer. - Tudtam én, hogy egy utolsó rohadék vagy, de ez még tőled is szánalmas, Tony. Most pedig integess szépen Zeusznak, mert ennél közelebb nem fogsz jutni hozzá. És csak hogy tudd, mielőtt kellemetlen helyzetbe hozod magad a bíróságon, Dane állatorvos. Ne mondd, hogy nem szóltam. Most pedig nem szólok még egyszer Anthony, ez már zaklatásnak minősül, ráadásul tanúm is van rá.. - veszem a kezembe a telefont és bepötyögöm a 911-et, már csak hívnom kell. Tudom, hogy volt már rendőrségi ügye, így valószínűleg legalább egy éjszakát a fogdában töltene. Persze ha nem dug meg ott is valakit..
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 16, 2017 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my (ex)wife and his neighbor
-Hát, igazán lehetett volna annyi eszed, hogy nem mondasz igent … mindkettőnknek sokat segítettél volna vele. – csóváltam meg a fejemet. Úgy is szereti magát olyan rohadt okosnak hinni, miért nem volt akkor annyi esze, hogy igen helyett nemet mond? Az biztos, hogy soha többet nem fogok elmenni Vegas-ba, maximum azért, hogy írjak annak a rohadt kápolnának a vendégkönyvébe, hogy sikerült elcseszni jó néhány évemet azzal, hogy hogy a korai Elvis-ük egymáshoz adott minket Charlie-val. Azt hinné az ember, hogy egy korai Elvis-nek van annyi esze, hogy legalább kétszer, de talán háromszor is megkérdezi, hogy : biztosan akarod feleségedül? Hátha véletlen nemet mondtam volna. -Szóval te erre így előre készültél? – tökéletesen mutatja, hogy milyen elcseszett a mi házasságunk. – Egyébként meg, nem hátráltatok semmit, de ha már felcsaptál aranyásónak, dolgozz is meg azért, ami … szerinted járna neked. – szerintem nem járna neki semmi. Sőt, neki kéne fizetnie azért, hogy ilyen jól viselem a hülyeségeit még most is. Arról nem is beszélve, hogy még a kutyámat is elrabolta lényegében. -Ugyan már, Charlie! Dane csak most jött ki, te pedig egyből elküldenéd? – értetlenül pislogtam a feleségemre, majd mosolyogva pillantottam az udvarlójára. – Maradj nyugodtan, Charlie kissé nehezen dönti el, hogy mit akar … persze, mikor megházasodtunk … - húztam el a szám, megcsóválva a fejemet. Akkor persze egyből tudta, hogy mit akar, pedig igazán átgondolhatta volna még párszor a dolgokat. -Elég kíváncsiskodó egy környéken laktok. – jegyeztem meg, ahogy arra az ablakra pillantottam, ahova Dane is mutatott. Nem mintha egy kicsit is érdekelne, hogy mit gondolnak magukban Charlie-ról … mivel ő nagyívből tesz arra, hogy én mit akarok, nem hinném, hogy érdekelnie kéne, hogy ő mit akar. -Hé, várj egy kicsit! – kértem időt Dane-től, majd Charlie-ra néztem. – Nem elég, hogy a kutyámat szó nélkül elviszed, de még a szomszédfiút is előbb átengeded hozzá, mint engem? – nem voltam valami jó kedvemben, ahogy intéztem a kérdést Charlie-hoz. – Tudod mit? Nyugodtan nézz rá, és akkor már ki is hozhatnád, hogy végre láthassam a kutyámat, akit a drága feleségem magának követel még pluszban. – bólogattam mosolyogva Dane-re. Szóval úgy látszik bárki láthatja a kutyámat, akivel Charlie lefekszik. – A rendőröket is kihívhatod. Jó fej akartam lenni, megoldani ezt egymás között, de ha te ezt csinálod … tártam szét a kezemet Charlie-ra pillantva. - … akkor én meg ezt. Nehogy már te akarj kisemmizni, mikor elvitted a kutyámat és a szomszéd srác is átjár ”ránézni” Zeuszra. Elég jó dolgod van, ahogy elnézem. Te viszont … -néztem Dane-ra. - … jobb, ha vigyázol vele. Ismerem őt, csak szereti azt mondogatni, hogy nincs így. – pontosan tudom, hogy neki is fontos Zeusz, márpedig, akire rábízza úgy a kutyát, hogy ő nincs ott … attól bizony akarhat is valamit, csak úgy nem bízik meg senkiben sem. – Épphogy leveszi az ujjáról a gyűrűt, már húzna fel a helyére egy másikat … de adok egy jó tanácsot! Alaposan nézd át azt a szerződést majd … - mosolyodtam el, ahogy futólag Charlie-ra pillantottam. Én nagyon jól elvagyok itt. Az ő szomszédjai, őt érdekli majd, hogy mit gondolnak róla, nem engem. Ha már eltökélte, hogy mindent akar tőlem, én a lehető legnehezebbé teszem neki a dolgot.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Aug. 15, 2017 7:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to the married couple
Szóval ilyen lenne egy válás? Ha ezek után azt kérdezi tőlem valaki, hogy miért nem nősültem még meg, képen röhögöm. Volt előttem jó példa is, de az inkább elrettentő volt, hogy két ember, aki régen pap elé állt és esküt szavalt némi idővel később úgy gyűlölje egymást, hogy pokolra kívánják a másikat. Már messziről is látni lehetett, míg a férfi különösebben nem érezte rosszul magát, addig Charlotte-ot szétvetette az ideg, leginkább az ő harsány és dühös hangját lehetett behallani a házba is. Nekem már az első találkozásunkkor bemutatta, milyen, amikor nincs jó kedve… milyen lehet azzal, aki tényleg felidegesíti és még a férje is volt? Lehet, a fickót kellene sajnálnom. - Dane. – Kezet ráztam a frissen bemutatkozott Anthony-val, de elkapva Charlotte pillantását láttam, hogy nem igazán van ínyére a szituáció. Nekem sem, és egyébként sem szokásom beleszólni más dolgába, mégis, a lábam kihozott a házból. A mai napom legrosszabb ötlete volt, a nő úgy förmedt rám, hogy kezdtem az hinni, a múltkori kedves megnyilvánulásai valamiféle isten csoda eredménye volt. - Végül is, a műsor nem utolsó. – Intettem az övével szemben lévő ház ablaka felé, aminek az ablakából a lakója kíváncsian pislogott kifelé, a mellettünk biciklivel eltekerő gyerek pedig majdnem kiesett a nyeregből az érdeklődéstől. Nem hibáztatom, én sem tudtam kimaradni az összejövetelből, de a férfi utalgatása nem volt ínyemre, arról nem is beszélve, hogy eléggé tenyérbe mászó volt a képe. Jelenleg egyikőjük sem tűnt túlságosan kiegyensúlyozottnak, újabb pluszpontot írtam a miért ne házasodjak-listámhoz. - Mielőtt nyilvánosan kaparnád ki a szemét… - Fordultam Charlotte felé, akinek az arca is eltorzult mérgében. Ez a lány nagyon ijesztő tudott lenni, ködös volt a tekintete és szinte biztos, hogy láttam egy eret kidudorodni a homlokán, a férje viszont nem csinált mást, csak jót mulatott a helyzeten. Már értem, miért nem nyerték el az év házaspárja címet. – Jobb lenne, ha felfüggesztenétek a vitát és valamelyikőtök elindulna a másik irányba, mert itt álltok már egy ideje, mégsem jutottatok dűlőre. Ne adjatok ingyen cirkuszt a népeknek. – Igazából, azt nem szerettem volna, ha Charlie-t a szájára veszi az utca. A nőnek így is elég labilisnak tűnt a hangulata és az idegrendszere és a volt férje szemmel láthatóan szívesen pakolta a hátára a terheket. – Egyébként is, nem azt beszéltük meg, hogy ránézek Zeuszra, kábé… most? – Az órámra néztem, próbáltam valami apró hazugságot kitalálni, amivel kihúzhatom Charlie-t a helyzetből, de ha ezek után a fejemre olvassa, hogy hősködni próbálok, akkor tényleg menthetetlen eset.
Mintha lenne erre valami íratlan törvény, hogy a jelenlétében eltöltött idővel egyenes arányban nő a vérnyomásom. Meg sem kellene hozzá szólalnia, elég a tudat is ehhez, hogy abszolút nem érdeklik a jogi dolgok, szívesen elhaknizik, míg én továbbra is minden iratomon Mrs. Perkins vagyok. De nem elégszik meg annyival, hogy az orrom alá dörgöli, neki aztán édesmindegy mikor válunk el, vagy elválunk-e egyáltalán, folyamatosan hergel. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne ugorjak neki a nyakának, csak mert szóba hozza Vegast... Életem legnagyobb hibája. - Teljesen mindegy, hol vettél feleségül, a papír épp annyira érvényes.. Sajnos. - vágom hozzá a szavakat epés éllel. Az más kérdés, hogy első nekifutásra az ügyvédem is kerek szemekkel bámult, hisz nem igazán volt még dolga vegas-i válással, vagy csak naivan azt hitte, hogy már rég kiment a divatból a spontán házasság. - Minden centet ki fogsz fizetni. Egyébként mintha lenne valami a szerződésben arról, milyen büntetést kaphatsz, ha szándékosan hátráltatod az eljárást, de ezt te is tudnád, ha legalább vetted volna a fáradtságot és belenéztél volna.. - forgatom meg a szememet és ezzel a lendülettel faképnél is hagynám, ha nem pillantanám meg, hogy Dane felénk közelít a sövény túloldaláról. Ha ez még lehetséges a maradék szín is kifut az arcomból, egyébként is pocsék napom volt, pont ez a találkozás nem hiányzott. Főleg azok után, hogy múltkor olyan hirtelen faképnél hagyott, azóta pedig egyáltalán nem is volt módunk beszélni. Valahogy sosincs itthon, vagy ha igen, akkor én vagyok házon kívül éppen. Azt hiszem nem is kívánhatnék ennél többet, átléptünk az idegesítőből a láthatatlan szomszédi státuszba. Tony egész egyszerűen pofátlan, még mindig. Nem várja meg, hogy szóhoz jussak, ezért meg sem tudom akadályozni, hogy a titkom napvilágot lásson, már csak az eredményt szemlélhetem. Viszont eszemben sincs bemutatni Dane-t, még csak az kéne... - Minden oké, tudom kezelni a helyzetet.. - fordulok felé vehemensen, de körülbelül olyan hatást kelthetek, mint az első bemutatkozásomkor. Most mégsem tudom kontrollálni magam, elég kellemetlen volt a szituáció anélkül is, hogy beleavatkozott volna. Mégis mi a francnak kellett kijönnie? Miért van egyáltalán itthon, ha egész héten színét se lehetett látni? Miért utál ennyire Murphy? - Boldogulok! - erősítem meg ismét magam, de csak azért, hogy el is higgyem, mert nem állok épp a helyzet magaslatán. Szinte látom, ahogy a férjem szeme megvillan mintha felismerést tenne, de az igazság közelében sem jár. Nem is csoda, hisz elég korlátolt a felfogása, és bár könnyen megtehetném, hogy rájátsszak, nincs erőm ahhoz, hogy színészkedjek előtte, azt hiszem kezdek szétesni... - Teszek rá, mit gondolsz.. Nem igazán érdemled meg, hogy megríkassam a kapcsolatunkat, most pedig akár el is takarodhatsz, ha pedig legközelebb a házam közelébe merészkedsz, távoltartási végzést fogok kérni. Zeuszt nem szakítod el tőlem. - fenyegetem meg, és legszívesebben gyomorszájon vágnám, hogy lehervadjon a vigyor a képéről. - Azt javaslom, hogy igyekezz, mielőtt még én magam nem hívom a rendőröket.. - veszem fel ismét az álarcomat. Annyira sosem ismert, hogy tudja, mennyi lelki erőre van ehhez szükségem. Csak én tudhatom, hogy az elcseszett házasságom és minden emberi kapcsolatom eredménye az, hogy éjjelente alig alszom, és olyan kimerült vagyok, hogy nem tudom sírni vagy álló helyzetben aludni kezdenék hamarabb, ha lenne fél nyugodt percem.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Júl. 31, 2017 6:31 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my (ex)wife and his neighbor
Hogy bánom-e a házasságot? Határozottan, most megkímélném magam ettől az egésztől, ha aznap kifogy a tol, amivel képes voltam aláírni a papírokat. Vagy írhattam volna valaki teljesen más nevét is rá. Soha nem voltam nagy házasságpárti, viszont beleszaladtam ugyanabba, amibe előttem már oly sokan. Azt hittem valami működni fog évek múlva is, csak mert éppen jó. -Vegasban házasodtunk, nem a Vatikánban! – inkább annak a rohadt kis kápolnának kéne fizetni, akik képesek voltak minket összeadni. Nem úgy van, hogy ők segítenek az embereknek? Nekem speciel semmit nem segítettek. – A pap Elvis-nek volt öltözve! – azt hiszem egy másik esküvőről jött, ahol az isten se tudja miért, de úgy döntött, hogy meggyalázza szerencsétlen Elvis-t emlékét is. -Igen, mert a beleegyezésem nélkül elvitted! Ez szinte kutyarablás! – ha gyerek lenne kutya helyett, most én perelhetném őt. – Ha akarsz valamit, akkor Zeus-t visszaadod. Egy centet sem fogsz kapni, amíg nálad van a kutyám. Te kezdted ezt az egészet, Charlie! Ha azt akarod, hogy vége is legyen, tegyél érte. Én elvagyok így. – vontam meg a vállamat. Cseszegethet az ügyvédje, én lassítom mindenben a dolgokat. Nehéz elhinni, hogy a válásom még a házasságomnál is rosszabb. Ez általában nem így szokott lenni, nem? Mindenki úgy oda van, ha válik, nekem még ez se adatik meg. -Szépen? Francokat, elvitted a kutyámat és bankautomatának nézel! Te akarsz annyira elválni, fizess akkor érte te! – hát ez az, amit nem értek. Engem a legkevésbé sem érdekel, hogy házasok vagyunk, vagy sem, ő az, aki minden áron válni akar. Egyszerű a képlet, adja vissza a kutyámat, akit orvul elrabolt lényegében tőlem, aztán aláírom a nyamvadt papírjait. -Látom érzékeny pontra tapintottam … - mosolyodtam el, mikor ő is észrevette, hogy kissé felemelte a hangját. A szomszédok előtt mindenki a legjobb formáját akarja mutatni, hogy irigykedjenek rá … engem soha nem érdekeltek, látszólag Charlie nem így volt ezzel. Kissé meglepetten, hitetlen mosollyal az arcomon figyelem, ahogy a szomszédja odajön hozzánk. -Látom innen fúj a szél … vigyorogtam rá Charlie-ra, majd a férfira néztem. Az önjelölt polgárőr, aki ráadásul Charlie szomszédja, és aki előtt nagyon szeretne tökéletesnek látszani. Úgy tűnik ebben nem férek bele. – Helló, Anthony! – mutatkoztam be, kezet nyújtva a férfi felé. – A férje vagyok. – böktem a fejemmel Charlie irányába. – Mármint, idő kérdése és az exférje, ha ő is úgy akarja. – márpedig nem úgy tűnik, ha ilyen igazságtalan követeléseket vág hozzám. Mit kezdjek vele? Szeretetszolgálatnak néz? Teszek a követeléseire. – Nem búslakodtál sokáig, mi? – pillantottam Charlie-ra mosolyogva. Ugyan nincs diplomám, de van egy velem született ösztönöm, ami azt súgja, hogy ezek ketten, vagy összefeküdtek, vagy összefognak. Talán az utóbbi, ezért lett olyan mérges Charlie, mikor a szomszédjai felől érdeklődtem. – Figyelmes tőled, haver. Az ilyen szomszéd aranyat ér … igaz? – a férfiról Charlie-ra siklott a tekintetem, ahogy elmosolyodtam. Oh, igen, rohadtul élveztem most ez az egész helyzetet.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Júl. 03, 2017 4:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to the married couple
Éktelen kiabálásra lettem figyelmes. Ritkán fordult elő, hogy kora délután itthon legyek, de ma este a mi rendelőnk vitte az éjszakai ügyeletet, ezért a délutánt elméletben a pihenésre kellett volna fordítanom. Gyakorlatban a húgommal ebédeltem, aztán beugrottam a legjobb barátom lányáért a suliba és lefoglaltam a kölyköt addig, míg az apja haza nem ért, úgyhogy a napi fárasztásom is megvolt. Amúgy sem voltam az a szundikálós típus, jobban szerettem, ha van mit csinálni, ezért a munkába indulásig maradt időmet a motorcsónakom szerelésével töltöttem. Volna, ha Villám nem kezd el úgy ugatni, mintha éppen meg akarták volna fojtani, ezért megpróbáltam behívni a házba. Nagy nehezen sikerült becsalogatnom és a konyhaablakból kifelé pillantva mi az, ami ennyire nem tetszett neki, pedig eszem ágában sem volt foglalkozni a kertbe is beszűrődő hangokkal. Legnagyobb meglepetésemre Charlie állt a háza előtt egy férfivel, aki éppen felém mutatott. Így lettem én az utca pletykás vénasszonya. Tényleg nem akartam kimenni, de a lábam mintha magától indult volna el. Nem tetszett a kiabálás, Charlie testtartása és az, hogy a férfi szemmel láthatóan nagyon élvezte a veszekedésüket, úgyhogy ezek a tényezők felülírták, hogy egyébként semmi közöm a vitájukhoz. Nem én voltam a kijelölt rendfenntartó, akinek elébe kellene menni a konfliktusoknak, de be kellett ismernem, hogy mióta megláttam, kik a csendháborítás forrásai, kíváncsi lettem. Érdekelni kezdett, hogy egy olyan nő, mint Charlotte, mit láthatott ebben a férfiban, akinek még távolról sem állt jól a szeme. - Minden rendben? - Álltam meg Charlotte mellett, először rá, majd a férfire néztem. - Bocsánat, hogy idepofátlankodtam, de még mindig inkább én, minthogy valamelyik másik szomszéd rátok hívja a rendőröket. - Simán kinéztem volna bármelyikükből, hogy inkább hív egy járőrt a lárma miatt, minthogy kijöjjön. Arról inkább hallgattam, hogy nem tudtam visszafogni magam és leginkább azért jöttem ide, mert nem tudtam volna tenni-venni, miközben Charlie ezzel a fickóval ácsorog a felhajtóján.
Fogalmam sincs, hogy lehettem olyan ostoba, hogy figyelmen kívül hagytam az összes jelet, a húgom véleményét, még Faye szavát is, és meggondolatlanul belerohantam egy házasságba. Előtte meg sem fordult a fejemben ilyesmi, de mikor jól mentek köztünk a dolgok, akkor minden annyira tökéletes volt, szinte nem evilági. Valahogy így képzeltem el mindig is azt a párkapcsolatot, amiben megállapodok végül. Csúfos bukás lett a vége, de megérdemeltem. Elkapkodtam, fejjel rohantam a falnak, ahogy apám mondaná: most nem kéne csodálkoznom, hogy fáj a fejem. - Kissé más kép él a fejünkben arról is, hogy mi a házasság és a hűség lényege.. - vágok vissza csípőből. Örök időkig bennem marad ez a tüske, képtelenség kigyomlálni a lelkemből, pedig próbáltam úgy tenni, mintha egy lennék azok közül, akiknek hasonló módon siklott ki a kapcsolata. De egészen más az, ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg. - Tekintve, hogy én kaptam, nálam van és én gondoskodom róla minden nap, aligha mondhatod, hogy a te kutyád, és még véletlenül se gyerek. Az kéne még, hogy közös gyerekünk legyen.. - forgatom meg háborogva a szemeimet és hálát rebegek, amiért nem sikerült ettől a marhától teherbe esnem. Mindkettőnknek meredek lenne az a szituáció, tekintve, hogy a kutya felügyeleti joga miatt is pereskedünk. - Jobb, ha belenyugszol, hogy Zeus-t innen el nem viszed. - kötöm az ebet a karóhoz, és nem is engedek belőle. Elég sok van a rovásán, ha tovább akadékoskodik pár papírral valószínűleg megtoldjuk a szerződéseket.. Vagy legalábbis az a tervem, és ebben a pillanatban az sem érdekel, ha ezért az ügyvédem bankszámláját is meg kell toldanom. Aligha tudok másképp revansot venni rajta.. - Nyugodt szívvel elkönyvelheted, hogy nem fogom hagyni magam. Gondolkozhattál volna hamarabb. Vagy egyáltalán gondolkozhattál volna. Húzhatod a dolgot, kitolhatod a határidőig és megvárhatod, míg a bíró beidéz. Szépen akartam elintézni, de ha neked a kényelmes út nem felel meg... - húzom gúnyos mosolyra a számat. Naná, hogy nem felel meg. - Semmi közöd a szomszédaimhoz, akár el is kotródhatsz.. - mordulok fel és teszek felé néhány indulatos lépést is. Ebben a szent pillanatban tudatosul bennem, hogy elborult aggyal üvöltök és Dane kocsija a felhajtón áll. A közvetlen szomszédom és ha én hallom az udvaron, mikor bent gyerekzsivaj van, akkor esélyes, hogy ő is hallja, sőt az egész utca tanúja a jelenetünknek. Fantasztikus. Ezt azért elég szívesen kihagytam volna az életemből.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 03, 2017 5:56 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Kissé más kép él a fejünkben arról, hogy mi az olcsó. – ráztam meg a fejem mosolyogva, bár korántsem őszintén. Tekintve, hogy az én pénzemről van szó, és még ő várja el, hogy fizessek neki… nem is értem. Elvégre, én pont ugyanannyi ideig voltam a férje, mint ő az én feleségem, igaz? Ha el akar válni, miért nem… vásárolja ki magát. Biztos van erre valami jogi szó, erre van az ügyvéd, nekem honnan kéne tudnom, hogy miként megy ez. Talán kissé túlkomolyan is… vontam meg a vállamat. Soha nem akartam házas lenni, nem tudom, hogy mi ütött belém, hogy aztán mégis az lettem. A házasság… egy bilincs, egy… záradék. Elméletben, ha két ember szereti magát, nincs szükség arra, hogy papírokkal is alá támasszák mindezt. A házasság azért van, hogy legyen valamid a válás után. Aki házasodik, titokban már a válásra készül. Olyan ez, mint farkast kiáltani. Biztosíték, hogy ne legyen minden olyan rossz, ha nem jönnek össze a dolgok. Nem a tied. Ő az én kutyám. – javítottam ki. Márpedig szerettem a kutyámat. Sokszor jártam ki vele, elvittem orvoshoz, futottam vele, baromi sokat. Állatbarát vagyok, Zeus pedig régóta velünk van. De akkor is az én kutyám. – Nézd… néha átjöhetsz hozzá, vagy áthozhatom. Mint egy… gyereket. Hetente egyszer láthatod, de ő nálam lesz. – ezek után pedig biztos vagyok benne, hogy képes lesz megint elmondani mindenfélének. Mintha nem lennék igazságos és nagylelkű. Tudom, hogy szereti Zeus-t, láthatja is, de nálam lesz. Ne keverd bele, semmi köze nincsen ehhez! – és tényleg nem volt. Egyébként Molly, de nem kefélgetem. – A papírokat pedig megkapod, amint… visszakaptam a kutyámat és… nem akarsz teljesen kifosztani. – ez szerintem így teljesen korrekt. A megcsalás nyilván egy… elítélendő tett, az ügyvédem mondta is, hogy a női esküdtek nem lesznek elájulva tőlem, de nem szabad elfelejteni, hogy minden érmének két oldala van. Na és milyenek a szomszédok? – kérdeztem rá mosolyogva, mikor megpillantottam az egyiket az ablakon át bámészkodni. Lőttek a közös grillpartiknak?
Kétlem, hogy be tudok vonzani mára még valamit, amit minden lehetséges módon próbálnék elkerülni. Anthony felbukkanása egyrészt meglepett, nem várt fordulatot hozott a kettőnk ügyében, másrészt a lehető legrosszabb pillanatban talált be. Nem akartam én, hogy ide jöjjön, de az új címem sajnos rajta van a papírokon, ezt nem tudtam megúszni, hiába akartam a kettőnk közötti kapcsolatot az ügyvéddel áthidalni. Legalább annyi lehetne benne, hogy partner ebben, de mit is vártam... Megkímélhetett volna ettől meg a szomszédok kérdő pillantásaitól is. Épp elég nekem, hogy senki sem tud semmi konkrétumot, mégis mindig összesúgnak a hátam mögött. - Egy vagyont? Olcsón megúszod. - villantom rá a szemeimet. Nem tudom, hogy ő milyen világban él, de az én olvasatomban nem ő a sértett fél, a válókeresetet is én adtam be, minden szempontból én lettem becsapva, megalázva, és nekem kell viselnem a nevét, amíg úgy nem dönt, hogy kegyeskedik aláírni a papírokat. Nem véletlenül tereltem azonnal jogi útra a dolgot. A megcsalás az én szememben főbenjáró bűnnek számít, a kapcsolatunk előtte pedig már néhányszor csorbát szenvedett. Halálra volt ítélve ez a házasság, és most hogy már nem leng körbe semmilyen rózsaszín köd, ezt én is belátom. Azért kellett hozzá egy pofára esés és egy kis idő is, míg kiismertem ezt az alakot. Amennyire ragaszkodtam hozzá az elején, annyira akartam most, hogy semmi közöm ne legyen már hozzá. - Hát persze, csakhogy a házasságunkat egyedül én vettem komolyan.. - nézek rá, mintha egy holdkórossal beszélnék. Különben is, nem a házát kértem, se az üzletét, nem érdekel a tulajdonosi rész, ami rám szállt az esküvő után, kész lettem volna lemondani róla, de az ügyvédem tanácsára egyelőre erről nem nyilatkoztam. - Zeust én kaptam, az én kutyám. - próbálom nagyon röviden és határozottan a tudtára adni, hogy ebből nem engedek. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen csúnya vége lesz egy kapcsolatomnak, nem vagyok az a marakodós típus, sőt, elég nehéz kihozni a sodromból, de Tony minden lehetőséget megragad, hogy megtépázhassa az idegeimet. Meg mernék rá esküdni, hogy még élvezi is, hogy felkavarja kissé az állóvizet körülöttem. - Neked egy dolgod van. Aláírni a papírokat. Majd telefonálok a... Hogy is hívják az új üzlettársadat? Molly? Holly? Őt is kefélgeted? Tudod mit, nem is érdekel... Majd szólok neki, hátha eszedbe tudja juttatni, talán ő nem felejti el félúton... - fújtatok egyet. Már korábban is gyanús lehetett volna, hogy ha egy nő ilyen munkára adja a fejét, de én világ életemben toleráns voltam, a munkámnak köszönhetően ez volt jellemző rám az életem többi területén is. Most viszont mindenfajta kiegyensúlyozatlanság nélkül próbálom újra a medrébe visszaszorítani az életem folyamát, ám újra és újra nehézségekbe ütközve ez alig több, mint sikertelen kísérlet.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Okt. 21, 2016 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Egyetlen egy dolgot utáltam igazán ezzel az egésszel kapcsolatban. A kérdéseket. Az egy dolog, hogy mindenki szerint én vagyok a seggfej, tudom kezelni, nem érdekel. De kezdem már unni, hogy ugyanazt ismétlem mindig. Mondtam már, hogy ha többet akarnak, menjenek Charlotte-hoz ő majd mesél nekik, biztos lesz mondanivalója, engem viszont ez az egész most már kezdett hidegen hagyni. A leginkább viszont a szüleim azok, akik miatt a falra másztam. Alapvetően ellenezték a házasságom, és, ha jobban belegondolok, én is, csak hát, akkor épp nem voltam teljesen magamnál. A hibáiból tanul az ember nem? Ezt olvastam valami motiváló képeslapon. Még mindig kedvem támad fejbe lőni magam, ha arra gondolok, hoyg ezért van, aki fizet is. Kezd már kissé unalmas lenni, hogy várok rá, viszont éppen ekkor hallom meg a közeledő autót is. Úgy tűnik rossz helyen kerestem. Bár, az sem lepett volna meg, ha bent bujkálna. Bemásztam volna, de akkor megint megtalált volna valami hülye perrel. Nekem most épp elég volt ez az egész válás dolog. Ha tudtam volna, hogy ennyi baj lesz vele… Aha, én is örülök, hogy látlak! – húztam grimaszszerű mosolyra a számat, mikor kiszállt az autóból. – Amúgy, van ott valami. – böktem a fejemmel a blúza felé, ahol éppen keresztbe fonta a karját. Nagyjából, mint halottnak a csók. – A papírokat pedig meg fogod majd kapni, ha nem akarsz már egy vagyon leakasztani rólam. – ráztam a fejemet rosszallóan. Ami azt illeti, fogalmam sincsen, hova tettem a válási papírokat. Talán kidobtam valamelyik éjszaka, mikor kicsit többet ittam, mint kellett volna. Mikor megláttam a követeléseit, hirtelen ütött be a képszakadás. – Én pont ugyan addig voltam házas, mint te. Ha nekem fizetnem kell, fizess te is! – vontam meg a vállamat. Én pont annyit viseltem el, mint ő engem. Sőt, talán még többet is. Ha jobban belegondolok, neki kéne fizetni nekem. – Plusz, a kutyám is nálad van. Jó lenne, ha visszaadnád végre Zeus-t. Az én nevemen van, ő az én kutyám. – a kutyámhoz pedig ragaszkodom. Megértem, hogy alig van, aki elviseli, de akkor meg… vegyen egy teknőst, az még elfutni sem tud előle.
Elküldésének ideje ♛Hétf. Szept. 26, 2016 10:30 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my ex-husband
Vannak napok, amiket nehezebben gyűrök le, mint a többit. Ilyen az is, ha épp az ex-évfordulódon körülbelül minden és mindenki összeesküszik ellened. Én nem tudom, létezik-e valami felsőbb hatalom, de az teljesen biztos, hogy valaki azt kívánta, legyen pokol a napom. Reggel nem indult az autóm, szerelőt kellett hívnom, hogy valahogy munkába tudjak menni, erre fel kiderült, hogy lejárt a biztosításom, úgyhogy mélyen a tárcámba kellett nyúlnom. A telefonom aksija bemondta az unalmast, a kereszteződésben nem adták meg az elsőbbséget, a reggeli kávém a fehér blúzomon landolt, de még csak nem is ez volt a hab a tortán. Victor, azzal a kivénhedt bájgúnár arcszerkezetével képes volt megjegyezni, hogy van valami paca a felsőmön. Legszívesebben legyűrtem volna a torkán a kávésbögrémet. Teljesen egyértelmű volt, hogy ez, na ez aztán nem az én napom. A nap további része is legalább ilyen jól telt. Soha nem hittem volna, hogy egyszer úgy várom majd a nap végét, mint a messiást. Egész nap éreztem magamon a kávém illatát, de hiányzott a szervezetemből a frissen főtt fekete. Azt viszont sikerült megállapítanom, hogy a koffeinfüggőségem soha nem látott határokat lépett át, és valóságos kínzásnak éltem meg minden percet, mikor az orromba kúszott a blúzomra száradt kávé maradékának aromája. Szűk, zárt terekben, mint az autóm, ami úgy ahogy, fura hangokat kiadva, de nagy nehezen csak hazapöfékelt, még keservesebb volt. A szendvicsem pedig, amit útközben vettem, még mindig ott pihent az anyósülésen. Nem kockáztatom meg, hogy az eleve fonnyadt saláta, most hogy nézhet ki benne. Komolyan, már csak egy hajszálnyi hiányzott ahhoz, hogy mindent egybevetve ordítsak egy hatalmasat. Egy olyat, amibe beleremeg az egész negyed. Már épp a határán vagyok, mikor meglátok egy ismerősen csillogó motorkerékpárt, ami a felhajtóm előtt parkol. De nem ez idegesít fel voltaképpen, hanem a tulajdonosa, aki várakozásteljesen nekitámaszkodik és vár. Feltehetően rám. Én viszont egyáltalán nem örülök annak, hogy látom őt. Nem is vagyok abban az állapotban, hogy elviseljem a társaságát, mikor láthatóan lerí rólam, hogy pocsék napot zártam. Vagyis ezek szerint még csak azt sem jelenthetem ki, hogy ezennel vége a poklomnak. - Merem remélni, hogy a válási papírokat hoztad vissza. Aláírva. - szállok ki a kocsiból és összefonom a karjaimat a melleim előtt. Kár a gőzért, a foltot így sem takarja el a karom, a póz viszont tökéletes kivetülése annak, hogy mennyire nem kívánatos személy a házam táján. Tudja a fene, miért nem akarta eddig aláírni a papírokat. Talán neki kényelmes így, talán egyáltalán nem is érdekli, hogy hivatalosan még a férjem. Én viszont szabadulnék tőle. Még az emlékétől is, amilyen gyorsan csak lehet.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Júl. 25, 2016 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Én voltam a főnök. Ebben pedig az volt a legjobb, hogy nem feltétlen kellett folyton ott lennem, hogy működjön az üzlet. Szerencsére vannak annyira életképesek az alkalmazottaim, hogy túléljenek nélkülem egy félórát. Órát. Esetleg kicsivel többet. Ez is csak attól függ, hogy mennyire fognak itt elhúzódni a dolgok. Nem mintha könnyű beszélgetésre számítanék… beszélgetésre. Vicces, hogy ezt még így hívom. Nem mintha szólhatnék, én léptem félre, ez igaz, de… valamiért mindenki félrelép, igaz? Szóval nem csak én vagyok a hibás. De ez már rég nem számít. Egyetlen dolgot szeretnék most. A kutyámat. Ha már kész az utolsó centet is elperelni tőlem, legalább Zeust adja vissza. Kicsit későn fékezek, úgyhogy gyorsabban érkezek meg a ház elé, mint szeretném, és húzok egy pár méteres fékcsíkot, mire megállítom a motort a járda mellett. Legalább nem én költöztem el. Nem tudom, hogy hova mentem volna. A családhoz biztosan, hogy nem, valami egyszobás koszfészekbe pedig nem sok kedvem lett volna menni. Az ajtóhoz érve csengettem, de nem történt semmi, úgyhogy visszasétáltam a motoromhoz és onnan figyeltem az ablakokat, hátha látok valami mozgást. Remélem, hogy itt van és nem a semmiért jöttem idáig. – Hé, bent vagy? Felesleges bujkálnod! – kiáltottam, hogy meghallja. –Akkor ügyvéddel jöttem volna. –tettem még hozzá, de ezt már csak magamnak motyogva. Kutya ugatást hallottam. Zeus legalább itt van, ha Charlotte nem is. Előbb-utóbb ki kell jönnöd! – dőltem neki a motoromnak, összefont kézzel várakozva. Nem tudom, hogy hallja-e, egyáltalán, vagy éppen zuhanyozik… ott azért csak nem tartunk, hogy bujkáljon előlem. Ha fürdik, akkor is kijöhetne, láttam már őt egy törülközőnél kevesebben is. – Charlotte, hallasz? Meg kéne beszélnünk egy-két dolgot! – leginkább azt, hogy mikor fogja végre visszaadni Zeust. Eljövök akkor érte majd a kocsival, most munkából jöttem, úgyhogy egyszerűbb volt motorral jönnöm. Semmi válasz. Mindegy, van még időm, úgyhogy én itt el leszek, ő meg…előbb-utóbb csak válaszol.
Kezdőlap
