Charlie volt a legnagyobb reményem, bíztam abban, hogy ha kell, ő akár kiskanállal is felszed a padlóról. Elvégre, ez a munkája is, az elveszett lelkeknek segít valamiféle normálisabb utat találni. Charlie egy csupa szív, megértő, kedves, szimpatikus lány, akinek az is dalba öntené az életét, aki a háta közepére sem kívánja a vele szemben való ücsörgést. Mázlim volt, hogy a legjobb barátom hajlandó volt arra, hogy elviselje a rigolyáimat, mert még én magam is tisztában voltam bele, hogy túl sok mindent dobtam a vállára: az esetek kilencven százalékában ő volt az, akinek végig kellett hallgatnia azt, ha valamit magamban tartogattam. Mivel ez viszonylag ritkán fordult elő, tekintve, hogy szerettem kimondani, ami a szívemet nyomta, ezekben az esetekben komoly és nagy kaliberű ügyekről volt szó, amit ugyan a barátnőm társasága nem oldott meg, de sokkal jobban éreztem magam, miután kipanaszkodhattam magam. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek ellenére most egy kis panaszkodás nem fogja megoldani a problémáimat. - A fél életemet odaadnám azért, hogy igazad legyen. – Automatikusan elkezdtem simogatni az időközben magát a kanapéra felküzdött Zeuszt, ami az ölembe hajtotta a fejét. Olyan nincs, hogy valaki ne vele foglalkozzon egy percig is. – Sok mindenkinek kell még elmondanom. Csak te és Hannah tudjátok. – Soha nem izgultam vagy ne adj’ Isten féltem attól, ha valamit be kellett jelentenem a falkának, esetleg nagy közgyűlésre került sor, de jelenleg inkább bele sem gondoltam abba, hogyan fogom összeszedni a gondolataimat és találni nekik. – Ó, atyaég, ha anyám megtudja… - Hisztérikus nevetés tört fel belőlem. Szavaim úgy hangozhattak, mintha egy felelőtlen tini lennék, akinek félni kellene az anyjától… de Charlie is tudhatta, hogy sokkal inkább a helyzet ironikusságától másztam be majdnem a kanapé párnái alá: világéletemben azt hangoztattam, hogy nekem nem lesz gyerekem, mert ha a szülői hozzáállásból csak cseppnyit örököltem abból, ahogy az anyám viselkedett velem, akkor az év óvja a gyereket, akit én szülnék meg. – Szinte látom magam előtt, ahogy előadja, mennyire alkalmatlan vagyok a feladatra. – Tekintve, hogy az anyám szereti azt hinni, hogy mert a húgommal tapintatos és megértő volt, ergo jó anyja, ebből kiindulva nekem is, előszeretettel hangoztatta, hogy én voltam az, aki mindig is megnehezítette a saját életét és a kapcsolatait. Az apám pedig jó férj módjára támogatta az álláspontját… ezt irigyeltem tőlük, az összetartásuk példaértékű volt. Ettől függetlenül leesett az állam, amikor meghallottam Charlie elvetemült gondolatát. - Szeretem? – Kérdeztem vissza égbe szaladt szemöldökökkel, kikértem magamnak a feltételezést is. – Te megvesztél. – Én nem szoktam szerelmes lenni, utoljára tinikoromban éreztem hasonlót. Azt hiszem. – Te nem ismered. Egy önző, kétes, tenyérbemászó alak, akit legszívesebben percenként próbálnék meg agyonütni valamivel és azt még meg sem említettem, milyen nagy az arca. – Fújtatva dőltem hátra a kanapén. Tényleg ennyire rossz volt, de... akkor miért foglalkoztam vele és zavart, hogy teljesen el akarom magam vágni tőle?
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Szept. 25, 2017 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my bestie
A helyzet az, hogy egészen jó vagyok a tanácsokban, míg nem függ össze a családommal és a szeretteimmel. Ugyanis, ha róluk van szó, előszeretettel vezérelnek inkább az érzelmeim és a szívem, mintsem a racionális megfontolás. Ha most magamra kellene erőltetni egy ilyen gondolatmenetet, biztonsan belebuknék. Bár volt már rá példa, hogy az érzelmi alapokon nyugvó elgondolásaim is megbuktak, lássuk csak a házasságomat. Egészen tíz perccel ezelőttig teljesen biztos voltam abban, hogy Faye az a típus, aki nem azon töri a fejét, hogyan fog családot alapítani, már csak azért is, mert ismerem mint a tenyeremet. Én a magam részéről már nagyvonalakban átgondoltam, hogy mit és hogyan tennék, csak hát a férjem nem igazán gondolta komolyan a kapcsolatunkat, így a családtervezési projektemet kidobhattam az ablakon, de talán most mégis hasznát veszem majd, még ha csak közvetve is. - O-ké, szóval őt leírtuk. Értem. - zárom gyorsan rövidre ezt a Kevin témát, amint érzékelem, mennyire felzaklatja a téma. Hosszú távon persze nem fogjuk tudni ilyen nyilvánvalóan elkerülni, hogy a gyerek apja, de most teljesen felesleges lenne feszegetni a témát. Faye roppant labilisnek tűnik. Próbálom csitítani, és igyekszem nem átvenni a kétségbeesést, ami szinte körbeszövi őt és próbálna megtelepedni rajtam is, ha hagynám. - Kit érdekel? - rázom meg kicsit a vállát, egészen enyhén, hogy ezzel is jelezzem, most azonnal verje ki a fejéből az ostobaságot. - Van neki egy belevaló anyja, aki vámpírok uralmát dönti meg és egy falka élén áll. Csinálja ezt utánad bármelyik apa.. A falka sem fog rád rossz szemmel nézni emiatt. Nem mernének.. - próbálom oldani a hangolatot egy kis tréfával. - Melléd állnak, mellétek. Figyeld csak meg. - biztatom, mivel gyanítom, hogy még nem mondta el nekik, hogy hamarosan kerekedni fog. Őszintén nem csodálom, mert van pár olyan tag a falkájában, akikkel inkább nem szeretnék összetűzésbe kerülni, a jobb a békesség elv érvényében. De itt mégis csak róla van szó, követik őt és ami ennél is több, hogy ő vezeti őket egy olyan úton, amit előtte nem kövezett ki neki semmi. Számtalan buktató lehet előtte, de nem riasztotta el egyik sem, nem pont egy gyerek lesz az, aki miatt aggódnia kell. - Stop. Az, hogy anyádba nem szorult semmi szülői ösztön, nem jelenti azt, hogy neked is úgy kell nevelned a gyerekedet, sőt.. Legalább van példád arra, hogyan ne neveld. - fordítom ellene most szánt szándékkal a saját szavait. Nagyon borúlátó lett hirtelen, pedig ha egy kicsit előrébb tekintene az orra hegyénél máris előrébb lennék. Legalább egy picivel. - Ugye nem? - vetek felé óvatos pillantást, mire aztán minden világos lesz. Ó, hogy a jó büdös picsába, abba. Hát ezért van kiakadva Faye ennyire az egész miatt. Ezért vergődik a gödör alján, ahelyett hogy saját magát mentené onnan. - Szereted őt ugye? Beleszerettel... - sóhajtok nagyot. Én aztán pont tudom, milyen az, mikor egy seggfej rabolja el a szívedet, megtapasztaltam és rosszul sült el. Ha ez a Kevin ugyanezt játssza el a barátnőmmel, akkor én leszek az, aki kutyakaját csinál belőle.
Esetlennek éreztem magam és ha ez nem lett volna elég, a helyzet maga is szokatlan volt. Kettőnk közül általában én voltam, aki két lábbal a földön állt, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben a vigasztaló szerepét is magamra vállaltam… mondtam Charlie-nak, hogy jól gondolja meg a házasságot, mert ennek a Tony-nak a szeme sem áll jól. Vajon hallgatott rám? Persze, hogy nem. - Tudja. – Aprót bólintottam, az egyébként harsányabb hangom közelében sem volt az eredeti állapotának. A barátnőm vállára hajtottam a fejemet, az asztal és szőnyeg kombinációját szúrtam ki célul a magam elé bámulásban, de a képbe bekúszott a szemeit hatalmasra nyitó Zeusz, úgyhogy vele bámultam farkasszemet. Még ő is látta rajtam, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán. – Elmondtam neki, aztán közölte, hogy vetessem el. Aztán hülyére itta magát és motyogott valamit arról, hogy ne van vagy volt már gyereke… ekkor hagytam ott, túl bonyolulttá vált minden. – Sóhajtottam egyet, mert számomra nem létezett olyan helyzet, ami bonyolult lett volna. Legalábbis szerettem ezt hinni, most mégis megnyílt előttem egy olyan jövőkép, amihez fogalmam sem volt, hogyan álljak hozzá és miként kezeljem. - Nem, Faye Charpentier nem a felesége és soha nem lesz senkié. – Kipattantak a szemeim, amikor eszembe jutott: a bennem fejlődő gyerek akár a hozzáállásomat is megváltoztathatja a házassághoz és a párkapcsolatokhoz. Jó ég, egy gyerek tényleg rengeteg gonddal jár! – Az már másik téma, hogy mi lesz a gyerekkel, ha nem lesz apja? Mit fog hozzá szólni a falka? – Egyre jobb ötletnek tűnt az előbb felvetett kandallóban halálra égős-téma, annyi minden volt, amit nem gondoltam át és ami eszembe sem jutott. Napok óta sokkos állapotban voltam és hiába próbáltam összeszedni magam és épelméjűekhez mérten gondolkodni, csak ideig-óráig sikerült. Ezért volt szükségem Charlie-ra, kellett, aki egyszerre megértő, de a képembe dörgöli az igazságot és kitisztítja a szemeim előtt elmosódott világot. Azzal sem volt értelme vitatkoznom, hogy felkeresse az orvos ismerősét, mire feleszméltem a nevem már biztos benne volt a nő naptárába, úgyhogy csak halvány, hálás mosolyt ejtettem meg Charlie felé, ami le is hervadt az arcomról, amikor kimondta, mi a helyzet. Anya leszek, valakinek az anyja. Félelmetes és bizarr. - Tudod mi a Charpentier-ek legfőbb ismérve? Hogy borzasztó szülők. – Képben volt vele, milyen viszonyban voltam a szüleimmel és nem akartam olyan anya lenni, mint a sajátom volt. De mi van, ha ez van belém kódolva és nem tehetek ellene? – Évek óta pár héttel ezelőtt éreztem azt, hogy megérdemelnék egy kis kikapcsolódást, hogy úgy viselkedhessek, mint egy korombeli, normális nő és a közelembe engedjek valakit, aki érdekel és mi lett belőle? – Képtelen voltam a dolog pozitív oldalát nézni, még akkor is, ha a gyerek nem tehetett semmiről és igazából senki más sem.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Aug. 11, 2017 11:08 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my bestie ♥
Egy részem őszintén örül, amiért végre nem én vagyok a középpontban, és szegénynek nem azzal kell foglalatoskodnia, hogy a szar házasságomról szóló meséket hallgassa, amivel csak megerősíteném őt abban az elhatározásában, hogy ő bizony soha nem megy férjhez. Másik részem - az amelyik még ilyen körülmények között is tud józanul gondolkozni - éppen azt latolgatja, hogy mégis hogy fogjon neki a megnyugtatásához. Az ugyanis szemmel látható, hogy majd szétveti az ideg, meg talán a háttérben más is van, de eszem ágában sincs többet faggatózni most a kelleténél. Végül úgy döntöttem, hogy csak magamhoz húzom és nem igazán foglalkozom most azzal, hogy mennyire szokatlan őt gyengének, már-már elesettnek látnom. Gyanítom, én sokkal rosszabbul festettem, mikor kiderült a megcsalás és csak úgy betoppantam hozzá, hogy a vendégszobájába költözve napokig színemet se lássa senki. - Oké, szóval Kevin.. És ő tudja már? - nyugtázom a helyzetet. Jobb apránként haladni. Hallottam már egyet s mást a fickóról, de jelenleg azon agysejtjeim, amikben rosszallást válthatott volna ki a név, nem igazán akartak működni. - Klaaasz... Vagyis nem. Egyáltalán nem... Te a felesége vagy? - térek magamhoz, és már semmit sem értek igazán. Összezavarodva nézek felé, hátha elsiklottam valami felett, várom hogy beugorjanak a részletek, de hiába. Nem tudok felette napirendre térni, és csak a helyzetre való tekintettel nem esek neki miatta. Igazából nem tudom, mikor éri el a saját határait, soha nem volt még rá példa, így azt sem tudom, mire készüljek. - Ha meg akarod tartani, akkor első dolgod az orvoshoz vezessen. Kérek neked időpontot Angela-hoz, mondjuk tegnapra... - veszem elő a telefonomat még azelőtt, hogy jóváhagyná a javaslatomat és küldök egy sms-t a doktornőnek, hogy sürgősen időpontra van szükségem. Neki majd ráérek magyarázkodni később is, bár igazság szerint nem szokott kérdezősködni. Az Ifjúsági Központban előírás a diszkréció, így sokan még arról sem tudnak, hogy a lányoknak saját nőgyógyászuk lehet a bentlakás ideje alatt is. - Nagyon aranyos, imádni fogod. És ami ennél fontosabb, hogy nagyon jó doki, a rendelője a belváros szélén van. - érvelek tovább, annak ellenére, hogy bármiféle reakciót várnék tőle. Inkább csak magamnak beszélek, hogy ne burkolózzunk csendbe.. - Hé, Faye, ne aggódj, megbirkózol vele, nézz már magadra, egy Charpentier vagy... - rázom meg kissé a vállát, ahogy átölelem. Nem törhet össze egy gyerek miatt. - Babád lesz, anya leszel... Kit érdekel a többi?
Magam alá húztam a lábaimat, de nem volt kényelmes, úgyhogy a törökülés mellett döntöttem. Aztán három másodperc múlva így is fájni kezdtek a végtagjaim, felhúztam hát a térdeimet és ismét rájuk támaszkodtam. Nem találtam a helyem és ez nem csak abban mutatkozott meg, hogy ülni sem tudtam normálisan: belül még rosszabb volt a helyzet, a mellkasom tombolt, a szívem attól függően vert gyorsabban és lassabban, hogy mire gondoltam, az agyamban pedig mintha ütvefúró munkálkodott volna. Teljesen szétcsúsztam, ha belenéztem a tükörbe, egyáltalán nem emlékeztettem arra, aki eddig nézett vissza rám. Igyekeztem összekaparni magam, de tudtam, hogy ma délután leengedhetek: Charlie előtt nem kell tartanom magam, nem fog elítélni, ha sóhajtok egyet, sőt, akkor sem, ha csak a fejemet fogom fogni és azt hajtogatni, hogy fogalmam sincs mi történik és mit csináljak. Nem akartam ennyire mélyre süllyedni, ám minden eshetőségre próbáltam felkészülni. Soha nem esett nehezemre felszedni magam a földről, még akár bele is rúgtam volna magamba azért, hogy észhez térjek, de... most nem voltam elég. Kellett a külső segítség és kihez fordulhattam volna a húgomon kívül? Persze, hogy Charlie-hoz. Az életemet is rábíznám. Engedném, hogy döntsön helyettem és ez nálam a legnagyobb elismerés, amivel adózni tudok valaki előtt. Benne még sohasem csalódtam. - Ja. Egy gyerek. - Hangom kezdett hisztérikusba fordulni, hátravetettem a fejemet a kanapén és a kezeimmel a hajamba túrtam, úgy, hogy a karom eltakarja az arcomat. A pár másodpercnyi sötétbe burkolózás sem sokat segített, lehunyt szemeim előtt narancssárga foltok kezdtek ugrálni. Túl hirtelen mozdultam, mostanában ez nem járja, a kis nyavalyás bennem ügyel arra, nehogy felébresszem vagy olyat csináljak, ami nem tetszik neki. Pont, mint az apja. Ahogy eszembe jutott Kevin és Charlie is felemlegette, kacaj hagyta el a számat. Nem a jó fajtából. - Kevin az apja. - A barátnőmre néztem, aki a pillantásomból pontosan rájöhetett arra, kiről beszélek. Meséltem már neki róla, nem újdonság számára a név. - És őszintén? Álnéven ugyan, de a felesége vagyok. Hivatalosan hamisított papír van róla, úgyhogy megtennéd, hogy begyújtasz a kandallóba, hadd ugorjak bele és égjek halálra? - Újabb sóhaj. Üzlet, semmi más... magamtól biztos nem mennék hozzá senkihez, Charlie ismerte az álláspontom a házasságról. Hülyeség. Ő is hogy járt? - Még nem voltam orvosnál, túl sok minden kellett elintéznem, ahogy visszajöttem. De... - Nagyot nyeltem, ismét helyzetet váltottam, hogy vele szemben térdeljek. - Hülyének fogsz nézni. - Emeltem a plafon felé a tekintetemet. - Meg akarom tartani.
● ● coded by elena
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Jún. 04, 2017 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to my bestie ♥
Nagyon rajta voltam az ügyön, hogy időben hazaérjek ma a munkából, és igyekezetemnek minden oka meg is volt, ráadásul egyetlen rövid kis szóban összpontosult is: Faye. Fogalmam sincs, mi ütött belé mostanában, de az teljesen biztos, hogy valami nincs rendjén. Azt a vak is látná, de a tetejébe én még a barátnője is vagyok, szóval némiképp több rálátásom van az életére. Vagy legalábbis eddig maximálisan abban a hiszemben voltam, hogy így van, néhány hete viszont azt érzem, hogy titkolózik, ráadásul nem sejtet sok jót az sem, hogy minduntalan valami mondvacsinált indokkal húzza ki magát a közös programok alól. Tisztára, mintha egy elszámoltató szülőtől tartana... Legalábbis én is mindig így maradtam távol a szülői háztól, mikor nem füllött a fogam az okoskodáshoz. Fayenek viszont erre semmi alapja nincs. Naná, hogy mikor bejelentkezett, kapva-kaptam az alkalmon, hogy lássam és végre tiszta vizet öntsünk a pohárba. Persze csak finoman, azt a világért se akarnám, hogy inkvizíciónak érezze a helyzetet, de tagadni sem tudnám, hogy fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Hogy is lehetne másképp, mikor hetekre eltűnik, lemondja a moziestet és dob egy sms-t, hogy ki tudja mennyi időre Monacoba megy, és ne keressem, majd ő jelentkezik. Hát az embernek nem az jut először eszébe, hogy vállat rándít az eset felett, ami kicsit sem jellemző a másikra. Nem kérdéses, hogy az is megfordult a fejemben, hogy elrabolták... Vagy belekeveredett valami zűrbe. És heteken keresztül, míg semmi infóm nem volt róla, csak ezeket tetéztem és kombináltam különféle aspektusokból, csoda, hogy nem zakkantam meg teljesen. Mondjuk Zeusznak hála, aligha jutott sok időm az utóbbi napokban ezeken filozofálni. Szerencsémre a megbeszélt időpont előtt sikerült hazaesnem, gyorsan rendeltem egy kis olaszt - hisz előtte nem kellett titkolnom, hogy a háziasszonyi képességeim leragadtak a rántottánál - Zeuszt is megetettem, utána pedig nagyon igyekeztem valami élhető külsőt varázsolni a nappalimba. Több-kevesebb sikerrel. Rájöttem, hogy lassan ideje lenne kidobozolnom, mert ettől a lakás minden bája elvész. Amikor viszont megláttam őt, egyből tudtam, hogy azzal fog legkevésbé foglalkozni, hogy a lakás szarul néz ki. Kitártam felé kezeimet, bár már későn, mert mire körülfogtam, rajtam csimpaszkodott, én pedig nem értettem az okát. Egy szó nem sok, annyi sem tört fel a torkomból, annyira meglepett, de sokkal inkább megrémisztett ez a fogadtatás. - Most már igazán elmesélhetnéd, mi folyik itt... - próbálok felülkerekedni a spontán sokkhatáson, de még így is számonkérő a hangom. Talán nem így kellett volna nyitnom, de itt, ebben a pillanatban lecsapódott az összes feszültség, amit csak Faye bejelentése óta megéltem. Nem tudtam tovább magamban tartani, de átkoztam magam érte, mikor szemmel láthatóan csak még egy csapád vagyok neki. Ez nem Faye, csak halvány mása annak a nőnek, akinek most be kellett volna viharzania az ajtómon és leteremteni, amiért olyan lusta vagyok, hogy hetek óta kerülgetem a dobozaimat, ahelyett hogy berendezkednék végre és elfogadnám, hogy a házasságom végérvényesen zátonyra futott. Helyette itt van ő, akit nem tudom, hogyan is kellene kezelnem és a megérzésem azt súgja, hogy ha csak annyit kérdeznék tőle, csináljak-e egy limonádét, még jobban összetörne. Én.. Nem is tudom, mit csinálok, vagy hogy mit kellene, csak igyekszem magamhoz térni az egyik sokkhatásból, amibe a hirtelen érzelemkitörés taszított, de jön a következő hullám, ami aztán teljesen maga alá temet. Terhes. Eszembe sem jut megkérdőjelezni, a látvány nem engedi, hogy egy pillanatig is kételkedjek. Lassan mellé manőverezek és meredten nézve próbálom feldolgozni a hallottakat. - Oké.. Szóval egy gyerek. És rendben van? És te? Voltál orvosnál? És ultrahangon? Van egy ismerősöm, ha kell egy jó nőgyógyász... és szülésznő. Ki az apja? Ő miért nem jött? Óóóó, ugye nem mentél férjhez nélkülem? - csak dől belőlem sok kérdés és megjegyzés. Automatikusan pillantok a kezére, habár tudom jól, hogy nem híve ennek az egész házasságosdinak, sőt. De egy gyerek elég sok mindent képes megváltoztatni. - Faye.... - puhatolózom halkan, a legrosszabbat is számításba véve. - Ugye nem...? - Farkas, ráadásul egy egész falkáért felelős, erős, független és határozott. Most viszont úgy ül a kanapémon, mint egy összetört tinédzser, így nem tudok nem arra a lehetőségre gondolni, hogy túlságosan előreszaladtam és nem is akarja megtartani a babát.
Végre ideértem. Mióta visszajöttem Monaco-ból arra készülök, hogy átszáguldok Charlie küszöbén, ledobom magam a kanapéra és kibeszélem magamból, mi történt, de három napba tellett, mire ténylegesen be tudtam kopogni hozzá. Volt mit elintézni és igazából kicsit féltem is. Szép, mi? Pont a legjobb barátnőm képe elé nem mertem kerülni: alig mondtam neki valamit a telefonban, folyamatosan hárítottam a meghívását, mert nem tudtam szavakba önteni, ami történt velem. Ha beszélek róla, valóságos lesz. Csoda, hogy a saját húgomat is kerültem? Inkább a falka ügyivel foglalkoztam, mert a farkasok nem kérdeznek rá arra, amire nem akarom, hogy rákérdezzenek. Persze, a magánéletem szintjén. Egyszerre vártam, hogy Charlie ajtót nyisson, de abban is reménykedtem, hogy valamilyen okból kifolyólag mégsincs itthon. Nem tudom, melyiknek örültem volna jobban, de amikor nyílott az ajtó, rájöttem: természetesen annak, hogy itt van, várt rám és meg fog hallgatni. Egyetlen szó nélkül vetettem magam a nyakába és olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha évtizedek óta nem láttam volna. Talán az ölelésem szépen példázta, hogy baj van. Nagy, komoly, mindent átható probléma. - Tényleg bocs, hogy csak most jöttem. - Leültem a kanapéra, magam alá húztam a lábaimat és végül a törökülés mellett döntöttem. Kifújtam magam. Mintha az elmúlt napok feszültsége egy az egyben távozott volna belőlem. A mellkasomat szorító érzés nem múlt el, de már kezdtem hozzászokni. A bordáim mintha napok óta satuba lettek volna zárva. - Szerintem meg fogok őrülni. - Néztem rá a barátnőmre hatalmas szemekkel. A lábaimra könyököltem, a hajam az arcomba hullott. Ha más látott volna így, az illetőt kivégzem, Charlie előtt viszont egyáltalán nem szégyelltem magam. - Charlie... terhes vagyok. - Végül is, ez volt a lényeg, emiatt kezdett feje tetejére állni a világom.
Kezdőlap
