Kicsit tűnődve nézek magam elé Klaus szavait hallva. Igaza lehet. Több a közös bennünk, mint gondolnánk. Néha, amikor kicsit őszintébben beszél és viselkedik, mint általában, szinte érzem a hasonlóságot kettőnk között. Ugyanolyan őrült és meggyötört lelkű mint én... ha egyáltalán létezik lélek.
- Nekem nincs más dolgom, ha neked se - fordulok felé, aztán fel is ülök. - Van valami ötleted, mivel tölthetnénk ezt az időt? - jelenik meg egy huncut mosoly az arcomon, aztán lenyúlok az ágy mellé, és kezembe veszem a korábban letett üveget. - Még félig van... - lóbálom meg Klaus orra előtt.

Még mindig meglep az a kedvesség, ahogy hozzám viszonyul. Nem azt mondom, hogy elképzelni sem tudtam volna Klaust figyelmességet produkálni mások felé, csak egyszerűen... a híre megelőzi őt, és ad egy határozott képet róla, amit most kicsit megdönteni látszik.
- Hotel vagy birtok? - Teszem fel az eldöntendő költői kérdést. Hát nem egyértelmű a válasz? Mégis ki a franc akarna egy motelban lakni, ha meghívót kap gazdagékhoz. Egész életemben egy száműzött különc voltam, akit a nevelőszülei visszaküldtek az árvaházba, amikor kiderült, hogy más. Hogy vérfarkas. Aztán falkától falkáig csapódtam, még a fajomhoz képest is nyughatatlan és furcsa voltam a valódi családom utáni mániákus nyomozgatásommal. Nem panaszkodni akarok ezzel. Az élettől kapott pofonoknak is megvan a jó oldala, ha az ember tanulságos tapasztalatnak élik meg őket. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az ilyen ajánlatokat egy magamfajta árva leányzó aligha utasíthatja el.
- Azt hiszem, meggyőztél. Szólj, ha csomagolni kell... nem mintha sok holmim lenne... - Dőlök kicsit előrébb, és összeszedegetem a ruháimat, amit az imént lehúzott rólam, aztán visszahanyatlok, és hasra gördülök Klaus mellett. - Úgyis már rég vadásztam falkában... - Igaz, most csak ketten lennénk. De mivel egyikünk alfa, ez már majdnem egy igazi falka. És annak mindig megvan a maga izgalma, ha másik farkasokkal tölthetjük a teliholdat.
- Nem tudtam, hogy te is át szoktál változni - pillantok oldalra rá kicsit tűnődve. - Ha hibrid lennék, szerintem én nem nagyon akarnám összetörni minden csontomat egy teliholdért - jegyzem meg továbbra is elgondolkodva.

Vállat vonok. - Amint látod, nekem sincs több társaságom itt, mint neked. Szóval nem nagyon látom okát, miért kellene megszabadulnom tőled. - Nyilván a családom utáni kutatás sem fog olyan zökkenőmentes lenni, mint hittem. De amíg sikerülne ráakadnom egy új nyomra, miért ne üthetném el kellemesen ez időt? És hát igen... mint kiderült, Klaus bizonyos körülmények között bizony tud kellemes társaság is lenni.
- Mikor jártál utoljára New Orleansban? - kérdezem végül kissé szórakozottan. Azt mondta, egykor az otthona volt a város. Vajon mikor volt az? Illetve járt-e itt azóta? Bár nyilván ígyis, úgyis jobban ismeri nálam. Ha sokáig élt itt, tudnia kell a jelentősebb helyeket. Nem nézném ki belőle, hogy idegenvezetősködni akarna, de talán meg is mutat majd ezt-azt. Hacsak nem akar napokig kettesben lenni velem bezárva egy szobában.
- Van olyan hely a városban, amit érdemes lenne megnéznem? - teszem fel végül a kérdést Klaus tekintetét keresve.

Most aztán sikerült meglepnie. Pár pillanatig nem is vagyok képes másra, csak pislogok rá. Persze egy bál egyáltalán nem nagy durranás, főleg nem Fallsban. Ott szinte mindennapos. Csak... nem tudom. Azt hittem, Klaus tipikusan ilyen "csak szex és más semmi" észjárással gondolkodik, erre elhív bálozni. Hát nyilván... ő sem szeret egyedül felbukkanni az ilyen eseményeken.
- Meglep, hogy velem akarsz mutatkozni - mondom őszintén, és egy kicsit tűnődve. - Esküdni mertem volna, hogy legalább két-három nőt tartasz folyamatosan a tűzben, és mindig van kit leakasztani az ilyen alkalmakra. - Bár ettől még igazam lehet. Csak talán én is felkerültem a képzeletbeli listájára.
- Nem terveztem a közeljövőben visszatérni oda, és erről a bálról sem hallottam. De végül is... Miért is ne? Jól hangzik. Remélem, most is lesz valami botrány. - Ha nem, akkor majd rendezünk. Már úgy is túl rég keveredtem bajba.

Halvány, de elégedett mosollyal pillantok fel Klausra, míg a kezem szórakozottan érinti a nyakamat. Már alig érzékelni valamit ott, fogai nyoma lassan teljesen eltűnnek majd. Mi farkasok, nem gyógyulunk olyan gyorsan, mint a vérszívók, de azért minket sem kell félteni. Legalább jó tulajdonságok is járnak a fajunkkal, és nem csak a havi egyszeri csonttörések.
- Hmm... már én sem igazán tudom - felelek kicsit tűnődve, de arcomon még mindig ott játszik az az apró, elégedett mosoly. - Nyilván nem vagyok olyan könnyen kapható, mint azt egyesek gondolják... Vagy a te csáberőd élesedett azóta - fűzöm hozzá gonoszkásan. - Mindenesetre nekem jó volt ez így is - befejezem be egy kisebb bólintással. Szerintem legutóbb azért nem lett volna ennyire megfelelő az alkalom. Ha jól rémlik, épp két nő között őrlődött. Isten őrizz, hogy belekerüljek egy ilyen drámába én is. Még végül valamelyik vámpír barátnője rajtam élezte volna a szemfogait.

Nem annyira kellemes élmény azért, mint azt vágytől fűtve gondolná a farkas lánya, de igazából csak az első pillanatban fáj. Azt a kis szúrást pedig el lehet viselni, aztán pedig egész tűrhető. Sőt... ahogy múlik az idő, egyre izgatóbb... bár nyilván vérszívástól függetlenül is az. Érzem, hogy egyre közelebb ér a beteljesülés, körmeim végigszántanak Klaus hátán, és mind mélyebbre és mélyebbre szántanak, görcsösen szorítom közelebb magamhoz. Aztán elérve a kielégülést lassan gyengül a szorításom, elernyedek a férfi alatt. Végül utolér a lomha, álmosító, mély nyugalom, és buta gondolatok. Épp csak átfut a fejemen, milyen könnyű a vámpíroknak, hogy még a védekezés miatt sem kell aggódniuk.

Lassan táncnak is nevezhetjük azt, amit csinálunk, annyit forgolódunk közben, de igazából semmi ellenvetésem, hogy ismét én kerültem alulra. Ugyanígy Klaus heves mozgását is legalább annyira élvezem, mint ő. Olyannyira előhozza a bennem lakozó vadságot, hogy érzem, a farkasom is teljesen elemében van. Szemeim sárgán izzanak fel. Átváltozni aligha fogok, hisz nincs telihold, de úgy tűnik, azért ő is mutatkozni akart a bulin.
Nem kerüli el a figyelmemet az enyhe változás Klaus részéről, amikor arcát vállamba temeti, majd nyelvével érinti a nyakamat. Ismerve magamat, soha, semmilyen körülmények között nem engedném, hogy egy vámpír belém mélyesztje a fogait. Ám a szenvedély most annyira magával sodort, hogy rá kell döbbennem, csak csak hogy nem bánnám, ha a hibrid megkóstolna, de még vágyom is rá. Fejemet kicsit hátrébb is engedem, ezzel ajánlva fel neki a lehetőséget. Bár nyilván ha akarná, engedély nélkül is elvenné. Akkor viszont már jobb, ha magam kínálom meg.

Egy meglepett nyögéssel veszem tudomásul a felállás gyors megváltozását. Aztán arcomra ismét mosoly költözik, szemeim elégedetten csillognak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan átadja nekem a gyeplőt. Csípőm kínzóan lassú körzésbe kezd, de nem olyan nagy már az önuralmam, hogy ezt tartani is tudjam, főleg itt már nem. Így a tempón szépen gyorsítok is, közben élvezettel simítok végig párszor a mellkasán, de nem minden mozdulatom egyformán kíméletes. Sajnos a vadságom itt is megmutatkozik, és óhatatlanul végigkarmolom a vállától a hasáig. Hmm... talán annyira nem is bánja, de én azért előre hajolok egy kicsit, és pár futó csókot lehelek a nyakára, a mozgásomon azonban nem lassítok eközben sem.

Russian Roulette

Igen, a vadság mindkettőnk génjeibe be van táplálva. Ez érezhető a szenvedélyes csókunkban is, és csak még inkább elveszi az eszemet azzal, ahogy mozgatni kezdi a csípőjét. Cseppet sem nevezhető kíméletesnek az, amit csinál, de.. ó te jó ég! Nem is akarom, hogy kíméletesebb legyen. Arcát a vállamba temeti, fejem pedig automatikusan hanyatlik hátrébb. Kezeimet a karján felsimulva a hátára vezetem, ott pedig cseppet kieresztem a körmeimet, miközben a térdeimet is kicsit feljebb húzom.

Russian Roulette

Még a hülye is észreveheti, hogy feldühítettem, és nyilvánvaló hogy ez nem sok jót jelent rám nézve. Kár lenne tagadnom, hogy tartok tőle egy kicsit, valahogy mégsem vagyok képes meghunyászkodni. Sőt! Kis elégtétellel tölt el a dolog, bár ezt magamnak sem tudnám megmagyarázni, miért örülök annak, hogy magam alatt vágom a fát. Mégis egy aprócska mosoly bujkál a szám szegletében, ahogy morcos arcára pillantok. Hirtelen olyan sebességre vált, hogy alig látom, mit csinál, inkább csak érzékelem. Nyikkanok is egyet, ahogy sebesen az ágyon landolva alatta találom magam újra. Ujjait megérezve már sejtem, mi lesz a következő lépése, de így sincs időm teljesen felkészülni. A vadsága azonban nagyon is tetszik. Kéjes nyögés hagyja el ajkaimat, aztán szinte reflexszerűen harapom be az alsó ajkam, és vágytól telt, várakozó pillantással nézek fel rá.

Russian Roulette

Egyre követelődzőbb, ami ugyanannyira tetszik, mint amennyire nem. Örülök, hogy látom, kezdi elveszíteni tőlem a fejét. Hízelgő. Arról árulkodik, hogy valamit tényleg jól csinálok, és ezt még az ezer éves hibridünk sem tagadhatja. Akármennyier utálom a helyzeteket, amikor mások irányítása alá kerülhetek, farkasként egy részem igenis be akar hódolni neki, mert még ha nem is alkotunk egy falkát, még így is érzem... szinte a csontjaimig érzem, hogy kettőnk közül ő az alfa. És egy alfa szavának nehéz ellentmondani. De van egy bizonyos határ, amit felállítottam magamnak, és amit senki kedvéért nem lépek túl, még érte sem. Tudom, hogy meglehetősen bevállalósnak tűnhetek, de az elmúlt évek során, amikor meg kellett tanulnom a saját lábamon megállni, és túlélni, ez a vadóc viselkedés a túlélésem része lett. Mindamellett, hogy a farkasok heves természetével is rendelkezem. A lényeg: igazán szeretnék a kedvében járni, de nem hagyhatom, hogy uralkodjon rajtam. Nem vagyok egy ártatlan lányka, igaz, de nem is teszek meg mindent az első szexi pasinak, aki szembe jön velem az utcán. Szavak nélkül egy sokat mondó pillantással igyekszem is ezt a tudtára hozni, amikor lefelé tol. Aztán újabb csókokat hintek el a mellkasán, felforrósodott bőre szinte égeti az ajkaimat. Ujjaim pedig lassan egyre gyakorlottabb, határozottabb mozdulatokba kezdekenek odalent.

Russian Roulette

Elégedetten veszem tudomásul, hogy nagyon is tetszik neki, amit "el kell szenvednie" tőlem. Nem is szándékoztam félbehagyni a műveletet egyelőre. Ismét csak gonosz mosoly kúszik az arcomra, ahogy követelőzni kezd. Háh! Édesem, nem jöttél még rá, hogy sosem az elvárások szerint cselekszem? Egy-két apró csókot elszórva ismét a füléhez hajolok.
- Mit szeretnél, nagy csúnya hibrid? - lehelem a kérdést, és bár ujjaimat valóban az immár szabadon ágaskodó érzékeny pontjához vezetem, nem kapkodok el semmit. Finoman, óvatosan, szinte alig érintve simítom végig újra és újra, remélhetőleg még inkább fokozva a sóvárgását... és az igazat megvallva a magamét is. Hát nem édes, hogy ez a félelmetes lény szinte remeg a karjaim között?
Lejjebb hajolok a vállára, és most csókok helyet apró kis harapásokkal becézgetem a karja irányába, ujjaim pedig eközben épp csak egy árnyalatnyival határozottabb mozdulatokat végeznek odalent.

Russian Roulette