[You must be registered and logged in to see this image.]
-Csak be nőtt a fejem lágya – feleltem Ms. Monellre pillantva. – A politikához attól tartok alul iskolázott vagyok – tettem hozzá, de azért hálásan biccentettem. Jól estek a szavai. Fiatalon épp az ellenkezőjét mondta volna rám. Tiszteletlen voltam, nagyszájú és arrogáns. Nem azért csatlakoztam a sereghez, mert megakartam változni. Csupán kezdeni szerettem volna magammal valamit. Nekem bejött ez a döntés.
-Csak, ha elkapják – mosolyodtam el. Ezzel persze nem szeretném bátorítani arra, hogy előbb üssön, semmint gondolkodjon. – Jó alapokkal rendelkezik. Az alkata különösen előnyös … -  egy pillanatra elhallgatok, ugyanis kimondva ez kissé … nos, nem épp úgy hatott, ahogy a fejemben.  … mert nem kell közel kerülnie az ellenfeléhez, kitudja használni, hogy …  csak bólogatok a torkomat köszörülve, reménykedve benne, hogy érti mire gondolok. Szép, hosszú lábakkal és kezekkel rendelkezik, ez a küzdősportokban igencsak előnyös. A küzdősportokban is.
-Ezért alkalmaznak engem, hogy ne kelljen a nagykabát – vontam meg a vállam. Többek közt ezért is. – De nyugodtan szóljon, ha … fázik – nem egészen így akartam befejezni, de végül így sikerült. Nem lehetek ítélkező, megtudom érteni azokat az embereket, akiknek a rajongása idáig juttatta Ms. Monell-t.
-Igen, csak … megengedi? – kérdeztem, és ha bólintott, akkor mögé léptem, hogy kiigazíthassam a mozdulatait. – Rogyassza meg kicsit a térdeit, és … így jó lesz, igen – bólintottam, igyekezve nem azt éreztetni, hogy kellemetlenkedni szeretnék a közelségem révén. – Tapasztalat - vontam meg a vállam. – Ha zihál, akkor nem tud célozni, ha beszorul a levegő, szintúgy. Célozni gyorsan meglehet tanulni, de ritka, hogy ilyen laborkörülmények közt célozhatunk – mondtam, Ms Monell csuklóját óvatosan megérintve javítva a tartását. – Évekig. De szerencsére ön nem Irakban lép fel. Ha rászán napi egy-két órát, akkor … nos, néhány hónap alatt az alapokat tökéletesen elsajátíthatja – ez persze nyilván attól is függ, hogy pontosan mit ért az alapok alatt. Lőni könnyen megtanulhat, a problémásabb rész az, mikor mozgó célpontra kell lőni, vagy épp nekünk kell mozgásban célozni és tüzelni.
-Jól elrejtve, igen. Régi rossz szokás – tettem hozzá, valamiféle érvet próbálva keresni, hiszen én is tudtam, hogy ez nem csak nem helyes, de igencsak törvény ellenes is, ami miatt könnyen megüthetném a bokámat. Nem gondolnám, hogy Ms. Monell elárulna engem, de nem szeretném azt sem, ha szociopatának gondolna. Nem tervezek vérengzést.
-Csak legyen kíméletes – bólintottam, mosolyogva, elvéve tőle a fegyvert, hogy lefegyverezhessen. – Támadjon, ahol a legjobban fáj. Többnyire férfiakról lehet szó az ön esetében, tehát … ha közen van önhöz, térdelje ágyékon, esetleg a térdét vegye célba. Jobb lenne azonban, ha nem volna fegyvertelen, ha egyedül van. Ez itt … egy pillangókés, elsőre kicsit bonyolultnak tűnik, de hamar megtanulhatja -  mondtam, miközben igyekeztem minél lassabban mutatni neki, hogyan is varázsolhatja elő a pengét. – Ha ön mögé kerülnek – magyaráztam, mögé lépve újra [/i] – és erőszakoskodnak önnel, célozzon a combjukra – a kezébe adtam a kést, és a csuklójánál fogva vezettem a mozdulatban a combom felé. – Majd fordítsa el. Így szinte biztos artériát fog érni, a támadója visszakozni fog. Tartsa meg – legyintettem, ha esetleg visszaakarná adni. Kétlem, hogy a megbízóim örülnének annak, ha megtudnák, hogy Ms. Monell-t nem igyekszem minden erőmmel megakadályozni abban, hogy kést, vagy fegyvert fogjon a kezébe. Pedig, kissé talán ironikus módon, de egész szép látvány így, már amennyire … egy fegyveres nő az lehet.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ms. Monell védelmének a biztosítása bár nem volt teljes mértékben új a számomra, mégis merőben eltér, mint az eddigi feladataim. A politikusokat, foglyokat, fontos személyek őrzését ellátni sokkal kevésbé volt … személyes. Nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kommunikáljak is azokkal, akiknek a megóvása a feladatom. Eddig legalábbis nem volt jellemző. Ms. Monell mindemellett ráadásul .. nos, minden szempontból más, mint akikkel eddig volt dolgom.
-Azt hiszem az … nem lenne túl szerencsés. – feleltem, ahogy megdörzsöltem az állam. A seregben nem igazán foglalkoztak azzal, hogy miként is nézünk ki, elvárás volt, hogy a különböző fontosabb civil eseményekre kicsípjük magunkat, de … nos, egymás között ez nem élvezett nagy fontosságot. Ellenben azzal, hogy Ms. Monell-t védem, bár rá és nem rám irányulnak a kamerák, nem engedhetem meg magamnak, hogy ápolatlannak tűnjek. Ms. Monell számára is kellemetlen lenne, illetve ezt kikötötték. Most azonban … szabadságon vagyok, elvileg. – Javaslom, hogy … másféle izgalmakat is próbáljon ki. – habár nem kétértelműnek szánom a szavaim, csak a kimondása után jövök rá, hogy talán félreérthetően fogalmaztam. Most azonban inkább magamban tartottam a mentegetőzést, és csak megköszörültem a torkomat. – Tehát … szívesen megütne? – kérdeztem vissza, mosolyra húzva a szám. Kissé furcsállom, hogy Ms. Monell-nek ilyen szűk határokat szabtak az elődjeim.
-A rajongói kevésbé. – jegyeztem meg, bár nem rosszindulatúan, ha esetleg annak tűnne, csupán … ténymegállapítást tettem. Nem gondolnám, hogy alapvetően csak férfiak adják a rajongó bázisát, ahogy azt sem, hogy csupán a vizualitásért kedvelik, de … bizonyára ezen személyek száma sem csekély. – De … egy nagykabát is biztosan remekül állna. – tettem hozzá egy kissé talán esetlen mosoly kíséretében.
-Könnyű, a súlya nem húzza le a karját, a visszarúgás ereje csekély, könnyen elrejtheti … a nagykabátja alatt. – pillantottam fel rá, mielőtt átnyújtottam volna neki a pisztolyt kibiztosítva. Nem emlékszem, hogy mikor fogtam először fegyvert a kezembe. Az apám elég hamar megtanított fegyverrel bánni, így mikor a seregben a kezembe adták, nem volt teljesen ismeretlen az érzés. – Van némi eltérés, igen. – bólintok a szavaira. – Elsőre nem rossz. – jegyzem meg mosolyogva, mikor Ms. Monell a lövéshez szükséges állást veszi fel. – Kicsit emelje fel a kezét, tartsa maga elé, vállmagasságban. Egyik keze a fegyveren, a másikkal fogjon rá, így felfogja a visszarúgást. Vállszéles terpeszben legyen, fontos, hogy stabilan álljon. Tűzharcban fontos, hogy a légzésére odafigyeljen, de… remélhetőleg nem lesz tűzharcban. – tettem hozzá persze, miközben óvatosan Ms. Monell kezéhez illetve vállához nyúltam, hogy finomítsam a mozdulatát. – Inkább csak … a biztonság miatt vannak. Rossz szokás. – vonom meg a vállam, ahogy a fegyverek felé nézek. Túl sokat voltak a kezemben, néha furán is érzem magam, ha nincsenek nálam. – A közeli erdőben néha, de csak … gyakorlás végett. – felelem a kérdésére, ahogy ellépek mellőle és egy karambitot húzok elő a ládából. – Ha nem pisztollyal, vagy puszta kézzel, akkor késsel támadhatják meg. A legtöbb erőszakoskodó csak agresszív, de nem képzett, könnyű lefegyverezni őket, ha tudja mit kell tenni. Ha azt látja, hogy a pisztolyt tartva a csuklójuk nem zár 180 fokos szöget az alkarjukkal, egyetlen mozdulat elég, hogy eltörje a csuklójukat és lefegyverezze őket ezzel. – közelebb léptem, és lassú mozdulatokkal mutattam, kicsit elmozdítva a csuklóját, majd a fegyver csöve után nyúlva csak annyira nyomtam azt meg, hogy Ms. Monell kellemetlen érzést érezzen. – Elnézést, igyekszem óvatos lenni. – szabadkoztam, ahogy elengedtem a kezében tartott fegyvert.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Hacsak nem zsarolja az elnököt … nem hinném. – engedek meg magamnak egy mosolyt, majd eszembe jut, hogy ez talán kissé sértőn is hangozhatott. – Nem úgy értem, hogy Ön …nem gondolom Önről … azt. – annó a seregben sokféle zsarolási botrányról beszélgettek a bajtársaim, a legtöbb persze politikusokról szólt, akik nagyon szerették volna, ha nem derül fény a félrelépéseikre. Ezeken ők jót röhögtek, valahol érthető mód. Míg azok a politikusok a nejüket csalták, addig a bajtársaim egy kontinensre voltak a családjaiktól és a valószínű halállal néztek szembe. Ironikus egy helyzet.
-Minden bizonnyal félreismerték Önt. – Ms. Monell elsőránézésre nem tűnik egy … túlzottan akaratos, kiállhatatlan nőnek. Habár, az akaratos jelző talán megállja a helyét, a kiállhatatlant én sem gondolnám helyesnek rá. Ugyanakkor az a külső, amivel ő rendelkezik, talán azt a benyomást keltette az elődeimben, hogy … irányíthatnak, úgymond. A feladatunk nem ez, hanem védelmezni. Nem Ms. Monell alkalmaz, nem neki felelek, de az ő biztonságáról van szó, így nyilvánvalóan van beleszólása. – Köszönöm a … megértését. Egyébként, van hobbim. – teszem még hozzá, csakhogy ne tűnjek teljesen antiszociálisnak. Habár nem vallom magam túlzottan társasági embernek, mint mindenki másnak, nekem se esik jól, ha az emberekben egy karót nyelt, mindenfajta szórakozást nélkülöző embernek tűnök. Szeretek például … vadászni. Habár ez akár munka is lehetne. Olvasni is szeretek.  A seregben a szabadidőmet inkább töltöttem tanulással, semmint szórakozással. Nem vagyok tanult ember ugyan, és ezt … nem szégyellem, de nem is vagyok büszke rá.
-Nos ez … valahol érthető. Az Ön biztonsága az első. – felelem. Nem tartom szakmailag ezt a lépést rossznak, de nyilvánvalóan helyesnek sem. A vélemények minden bizonnyal megoszlanak, de én úgy gondolom, hogy az önvédelem ártani nem árthat, míg annak a tudásnak a hiánya könnyen lehet, hogy kellemetlen helyzetekhez vezethet. – Igaz, a kifutókon … kevés ruhát visel. – bólintok, nyelve egyet zavaromban. – Majd … én mutatom, és Ön üt. – mosolyodtam el. Nem kell ahhoz megütnöm Ms. Monell-t, hogy elsajátítson néhány mozdulatsort, hiszen számára kell berögzüljön. Esetemben a kék-zöld foltok pedig nem jelentenek akkora tragédiát. – Van engedélyem … némelyikre. – teszem hozzá, és bár ez nyilván nem helyes állampolgári magatartás, de elmosolyodom, ahogy közelebb lépek a szekrényhez. Katonai fegyvereket csak szövetségi engedéllyel lehet tárolni, és ezt általában csak a fegyverkereskedők kapják meg. Én egyszerű civilnek számítok, de vannak leszerelt bajtársaim, akik fegyverekben utaznak és tőlük beszereztem ezt-azt saját használatra, ha szükség volna rá.
Felszaladt a szemöldököm a szavait hallva és hirtelen zavaromban meg kellett köszörüljem a torkom, ahogy leguggoltam, hogy kinyissam a táskát a szekrényaljában. – Nos … azt hiszem ez illene Önhöz. – nyújtottam felé egy Walther P99-est. – Félautomata, német gyártmány, rendfenntartó erőknek és a civil piacnak készült. Tizenöttöltény egy tárban, könnyű, és a méreténél fogva nem is olyan feltűnő. Nincs kibiztosítva, ne aggódjon. – mondtam, miután odaadtam neki, hogy kipróbálja. Emlékszem, mikor az én kezembe került először fegyver. Nem igazán éreztem a magaménak, most pedig már … fura, ha nincs a kezemben.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Mondhatjuk … így is. – bólintottam rá Ms. Monell szavaira. Nem hangzott így túlzottan előnyösen rám nézve, de a lényeget tekintve végül is igaza van. A bajtársaimmal a különleges erőknél azt a feladatot végeztük el, amit mások nem tudtak, vagy nem akartak ilyen és olyan okok miatt. Valakinek el kell végeznie azt is, amit senki sem akar. Hiába kell ehhez rosszat tenni, olykor szükséges. Nem helyes dolog kioltani egy emberi életet, de még kevésbé az engedni, hogy tömegekét oltsák ki. Mérlegelni kell, nincs olyan, hogy jó döntés, két rossz közül meghozni a kevésbé rosszat és hinni abban, hogy az erkölcs ezt diktálja. – Nem hinném, hogy Ön nagyfokú nemzetbiztonsági kockázat lenne. – húztam halovány mosolyra a szám. – Nem lenne helyes, ha a munkakörömben tartana. – bólintottam a szavaira. A háborúban elkövetett tettek nem számítanak bűntettnek, a törvények szerint. Öltem háborúban, nem is egyben, és öltem azon kívül is. Úgy hívjuk a seregben ezt, hogy … árnyékháború. Háború a színfalak mögött, kormányok közt. Egyfajta hidegháború a modern korban. Ha felszínre kerülne mindaz, amit tettem, nem lenne helyes dolog tovább alkalmazni. Ahogy bankrablók sem lesznek biztonsági őrök, és pedofilok sem lesznek tanárok. Kemény párhuzamok, de ez lenne a lényeg. Ms. Monell biztonságát most is egy gyilkos garantálja. Szigorúan nézve gyilkos vagyok, visszaeső.
-Igen, Ön … szimpatikus. – bólintottam kissé zavartan a kérdésére. – Nos … Öntől kedves, hogy magánéletnek hívja ezt. [/i]– pislogtam a képekkel kidekorált fal felé. A magánélet a legtöbb ember számára ugyanis nem ebben merül ki. Feleség, gyerekek, család, barátnő, vagy … szerető, akármi, ami egy kicsit is normális. Ez nem valószínű, hogy az.
Elmosolyodom, ahogy elhangzik a „szakszerűbben kellett volna bevernem a képét” mondat. – Nem mutatták meg Önnek? – kissé meglepve pillantottam rá. – Úgy értem … az ön helyzetében reális veszély az, hogy … erőszakos magatartásnak van kitéve, mert …   mert Ms. Monell meglehetősen szemrevaló hölgy volt, ezt azonban nem igazán tudtam, hogy mondjam ki így, csak néhány pillanat múlva összezártam inkább a szám, hogy ne tátsam hiába. – Nos … ha gondolja … megmutathatom. – pillantottam a szoba sarkában lévő szekrény felé, ahol a fegyvereimet tároltam. – De egy pisztolyt nem rejtegethet a … fehérneműjében. – vagy akármi is van épp egy modellen. Már maga a fehérnemű szó említése kissé zavarba hoz.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Nem találtam túl megalapozottnak a véleményét, túlontúl is … személyeskedő volt. – nem Ms. Monell ellen szólva, de úgy gondolom, hogy az úgynevezett „modell kislány rossz oldalát” nekem még nem volt szerencsém, vagy balszerencsém megismerni. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az elődöm véleménye igen nagy mértékben tartalmazta a Ms. Monell-lel szemben érzett ellenszenvét, ami nem szerencsés. Engem arra tanítottak, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzam meg a nehéz, vagy kényes érzelmi helyzetekben is, hogy logikusan gondolkodjak végszükségben is.
Kicsit megkeményedtek a vonásaim, ahogy az általam megölt embereket említette, és nyeltem egy nagyot, mielőtt válaszolhattam volna, hogy összeszedhessem a gondolataim a megfelelő formában. – Az titkosított adat. – feleltem kissé szűkszavúan elsőkörben. Nem tartoztam azon emberek közé, akik ezzel a számmal dicsekedtek. Nem élvezetből húztam meg egyszer sem a ravaszt, az általam megölt emberek száma nem olyan dolog, amivel dicsekednék, és …. nem is lenne okom arra, hogy dicsekedjek vele. – Az aktám nem teljes, a titkosított adatok és akciók nem szerepelnek benne, okkal. – nemcsak azért, mert ez volt a feljebbvalók parancsa, hanem mert … nem is vetnének rám túl jó fényt. Tettem dolgokat, amikkel megcsúfoltam az általam követett erkölcsöt, és bizonyos tekintetbe véve, akár engem is elítélhetnének háborús bűnökért, ha mindezen tettek nyilvánosak lennének és nem az amerikai hadsereg égisze alatt követtem volna el. – Ön sem alkalmazna, ha tudna róluk. – tettem aztán még hozzá. Nem valószínű, hogy bárki is alkalmazna. – Nem kerestem  őket, pedig megtehettem volna. Fiatalként az apámmal nem éltük túl … jó állampolgári magatartásban. – váltottam aztán a hadseregről témát. Akkoriban fiatal voltam és ostoba, ezért meg is fizettem, ha lehet így fogalmazni. Az, hogy nem lenne oka rosszat feltételezni rólam, nem jelenti azt, hogy ezt helyesen is tenné. – Nem ígérek semmit, nem vagyok oda a pszichológusokért. – felelem egy apró vállrándítással. Nincs velük semmi problémám, de … nem érzem úgy, hogy bármelyikük is megérthetné azt, amiről elvárják, hogy beszéljek velük. Vannak dolgok, amikre nincs megoldás, csak el kell őket tűrni, és kész. Ilyenek azok a tettek is, amiket szeretnénk elfelejteni, de nem tudunk.
-Frissíteni fogom. – bólintok egy halovány mosollyal, miközben a kávéját csináltam. Azt nem mondanám, hogy feltétlen időtálló is a profil, amit készítettem róla, elvégre nem mindig álltak a rendelkezésemre friss információk, a fellelhetők alapján igyekeztem reális képet alkotni róla. – Ezt nem kétlem. A fotós szerint azonban ön nem viselkedett profi módjára. – akármit is jelentsen a profi, ebben a kontextusban. Nem vádolom Ms. Monell-t, én sem viselném jól, ha folyamatosan minden lépésemet követné a média. Ez is egy jó példa arra, hogy egyetlen ballépés is elég, hogy … nos, megbélyegezzék az embert. – Nem vagyok szakember. – pillantottam rá elnézéstkérőn, miközben felé léptem, a kávéját nyújtva neki. – Ön még jól járt, rólam ennél rosszabbat is írtak. – engem egész pontosan antiszociális jellemnek írtak le, legalábbis ezt vettem ki a sorokból, mikor elolvastam őket annó. Végül ez sem szabott gátat a szolgálatképességemnek, furcsa mód. – Nos … nekem is van szemem. – feleltem kissé zavartan a szavaira, és mielőtt kínos helyzetbe hozhatnám magam, egyből meg is fordultam, hogy a kis asztalról a saját kávéspoharam is magamhoz vehessem.
-Nem. – feleltem a kérdésére, a falnak dőlve. – Ön egy … rendkívül kellemes csalódás. Mindenképp egyszerűbb feladat olyat védeni, aki … szimpatikus is. – az emberi interakció ezen része kissé idegen számomra. Nem is bókolok túl jól, talán pont ezért. – Néhány volt társam irigy is emiatt a munka miatt. Sokan kedvelik az ön munkásságát. – húztam halovány mosolyra a szám, mielőtt a számhoz emeltem volna a poharam. Nem feltétlen olyan értelemben, mint mások, ők … lehetőleg minél kevesebb ruhában értékelték Ms. Monell munkásságát.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Ennél cifrábbakat is mondtak. Az elődöm igyekezett minden létező formában figyelmeztetni. – habár, már akkor is éreztem az egyértelmű személyes indítékokat a férfi szavai mögött, feltételeztem, hogy ezeknek valamiféle alapja is kell, hogy legyen. Minden embert idegesít az, ha nem hagyják dolgozni, azok alapján pedig, amit hallottam, Ms. Monell nem volt mindig a legkészségesebb, mikor a védelmének megtervezéséről esett szó. Védtem már korábban is fontos személyeket. Politikusokat, tábornokokat, királyokat, így jól tudom azt, hogy bár a védelmük az elsődleges, valójában ez a szeszélyeik mellett másodlagos. A legfontosabb az, hogy ne szenvedjen sérülést az ügyfél, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az ügyfél személyét és az ebből adódó esetleges … fennakadásokat.
-Köszönöm, de … lehet ő nem így gondolná. – ugyanakkor értékelem és jólesik a bók, Ms. Monell-től. Nem tartom magam rossz embernek, attól függetlenül sem, hogy tettem rossz dolgokat. Jó ember viszont éppen ezért talán nem lehetek, vagy nem úgy, ahogy mások. Sokféle emberrel találkoztam már, volt, aki megbecsült, más leköpött és fizetett gyilkosnak hívott. Sok ember halála szárad a lelkemen, parancsra öltem, de tettem dolgokat, amikre nem vagyok büszke, és amik, ha nyilvános adatok volnának, valószínűleg tönkretennék az életemet a hadseregen kívül. Ami ott erény, azon kívül inkább bélyeg, amit nem szívesen aggatnék magamra. – A kapcsolatba lépés egy lehetséges opció, nem az egyértelmű végcél. – nem szándékom az, hogy kapcsolatba lépjek vele. Legalábbis, nem feltétlen szándékom az. Kíváncsi voltam rá és arra, hogy milyen életet él, de nem szándékozom minden áron abba beleártani magamat. Van, ami jobb, ha kimarad az ember életéből. – A hadsereg kötelez rá. Másfajta dolgokról próbál beszélni velem. – vontam meg a vállam. A történtek után úgy gondolták, hogy a komolyabb gondok megelőzése érdekében szünetre és szakemberre van szükségem. Értékelem Dr. Mullins munkáját, de feleslegesnek tartom a saját esetemben.
-Az Önök Halloween-i partijaira a testőrök nem szoktak beöltözni. – vontam meg a vállam, és bár nem egyértelmű elutasításnak szántam a szavaim, azt érezhette, hogy ez nem az én világom volna. Sem a parti, sem a jelmezek. Kissé … meztelennek érezném magam benne, bizonyos értelemben. Ezt a fajta szórakozást talán jobb meghagynom a szép embereknek. – Nagyban megkönnyítené a munkámat. – húzom egy halovány mosolyra a szám. Ms. Monell védelme annyiban könnyebb, hogy nem háborús zónában kell a védelméről gondoskodnom, és valamilyen szinten távol tartja magát a közéletben az olyan kényes politikai kérdésektől, amelyek esetleg az életét veszélyeztethetnék. Politikusok esetében ez utóbbi az, ami miatt sokszor kényszerültek arra, hogy fegyveres védelmet kapjanak. Golyóálló mellényként alkalmaztak minket esetükben.
A kérdését hallva először nemet szeretnék inteni a fejemmel, de aztán néhány pillanatnyi gondolkodás után az éjjeliszekrényhez lépve egy kisebb aktahalmaz közül kikerestem azt, amin az ő neve díszelgett és felé nyújtottam. Vastag volt, a többi dossziéhoz képest. – Közéleti szereplőként önről … sok minden fellelhető. – magyaráztam, ahogy átadtam neki. Képek, adatok, bizonyos szintű családi háttér, politikai és társadalmi kapcsolatok, illetve lehetséges rossz akarok ezen a téren. A nagyobb botrányok és rossz májú híresztelések, amelyek igazságtartamának igyekeztem utána járni. Illetve egy rövidebb pszichológiai profil, a teljeség igénye nélkül, ami Ms. Monell pontosabb ismeretében nem épp helytálló. Lényegében a szépségét elismerem benne, a jellemét pedig … nos, nem mindig írom le túl hízelgően. Nem vagyok szakember, némi előítéletem pedig volt, sajnos.
-A kávé, persze! – jut eszembe, ahogy elkapom a tekintetem Ms. Monell-ről, ahogy a nekiadott papírokat olvassa. Nem lenne túl kellemes farkasszemet nézni, mikor jobban beleolvass, így inkább hátat fordítva a kávéfőzőgéphez lépek. – Tejjel, cukorral issza? – kérdeztem, lopva hátra pillantva.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Ön választotta. Miután az elsőben nem engedett kilépni az ajtón. – jegyeztem meg, egy halovány mosoly kíséretében. A sajátomat nem engedte, hogy felvegyem, ha jól emlékszem azt mondta, hogy vessem tűzre és ő majd kiválasztja az igazit. – Untatnám a barátnőjét. Régi az utolsó tapasztalatom ilyen téren és … idegen terep számomra. – legalábbis mostanra biztosan az lett. A seregben eltöltött idő alatt nem foglalkoztam ismerkedéssel és nem próbáltam meg kapcsolatot sem létesíteni. Voltak nők az életemben, de nem volt szándékomban egy hosszú és erős párkapcsolat kiépítése, a vágyat sem éreztem rá. Talán van, hogy az ember soha nem érzi azt, hogy ideje lenne megállapodnia.
- Nyugodtak, háborítatlanok. Vegyék körbe jó emberek, érezze magát biztonságban … -  soroltam, ami hirtelen eszembe jutott. A jó élet meglehetősen szubjektív fogalom, az én életem példának okán sok mindenki számára nem jelentene egyet ezzel a fogalommal, én mégis úgy értékelem, hogy jó életem volt. Nekem legalábbis jó. Ms. Monell minden bizonnyal erre szeretne rávezetne. Tagadhatatlan, hogy ügyes megoldás. – Ez szubjektív, ön is tudja. Talán pályát tévesztett, Ms. Monell. – húztam vékony mosolyra a szám. Talán a kamerák világa helyett öltözhetett volna fehérbe is, hogy az emberekkel foglalkozzon és mindazzal, ami alakítja őket. Fehér ruhában volt szerencsém látni egyébként is, a szín mindenképp jól állna neki.
- Csak, ha denevérruhát húzok. – vontam meg a vállamat egy könnyed mosollyal az arcomon. Kétlem, hogy jól állna, és felettébb kényelmetlen is lenne. – Elbeszélgetnék az illetővel és felsorolnám az érveimet, hogy megerősítsem az álláspontom és érvényre is juttassam. – ez talán együtt járna néhány törött csonttal, agyrázkódással és kisebb-nagyobb felületi sérülésekkel. A háborúban ki kellett vennem a részem olyan feladatokból is, amit nem élveztem túlzottan. Kínzások, vallatások. Rájöttem, hogy az ember mindenre képes a fájdalom megszüntetése érdekében, egy ponton túl. A fájdalom lehet motiváló erő is.
- Meglepné, ha tudná hány szélsőséges csoport listáján szerepel. – nem feltétlen terrorista csoportok, a radikalizmus nem csak bombával mérhető dolog. Ms. Monell egy alapvetően meglehetősen felszínes világban értékel komoly értékeket, ez pedig nem mindenkinek tetszik.
- Úgy kereshetnék új munkát. – mosolyodtam el. Arról nem is beszélve, hogy nem nézne ki jól az önéletrajzomban, hogy elhunyt az előző személy, akinek az életét meg kellett volna védenem. Természetesen nem gondolom, hogy Ms. Monell veszélyt jelentene a húgomra, de nem szeretnék rákényszeríteni semmit sem.
- Végeztem bizonyos … háttérmunkát, igen. Csupán a szakmaiság és a profizmus jegyében, hogy a lehető  legtöbb információ birtokában dönthessek az állás elfoglalásáról. – bólintottam egy talán a kelleténél hosszabb válasz után, de nem szerettem volna az „igen”-t megmagyarázatlanul hagyni. A munka elvállalásakor a pénz másodlagos volt.
– Nos … mint maga is megjegyezte, szép nő, de nem találtam erőszakos férfiakra, vagy zaklatókra utaló jeleket. – ez persze önmagában semmit nem jelent, az ilyet az emberek általában diszkréten kezelik, nem szeretik, ha kitudódik. – Közvetlen és életvidám. Egy óvodában dolgozik, tehát feltételezhetők az anyai ösztönök, talán szeretne is gyereket vállalni. A gyerekhez való viszonyulás sok mindent elárul egy emberről … ha lehet hinni bizonyos szakkönyveknek. – tettem hozzá. Megesett, hogy egy-egy háborús zónában alvás helyett inkább olvastam. Az ember nehezen alszik el, ha tudja, hogy olyan helyen van, ahol mindenki megakarja ölni.

[You must be registered and logged in to see this image.]
A tekintetét látva akaratlanul is megvontam a vállamat. Sejtem, hogy mit gondol, de a legszebb éveim mögöttem, és nem előttem vannak. Nem úgy töltöttem el őket, ahogy az átlagember teszi, de emiatt nem éreztem semmiféle hiányérzetet. Nem gondolnám, hogy jó szülő, vagy férj lettem volna, sem azt, hogy egyéb más emberi kapcsolatot működőképessé tudtam volna tenni. – Azt, hogy … nagyon kedves és megtisztelő, de bizonyára a hölgy fejébe szállt az alkohol. – válaszoltam, ahogy egy halovány mosolyra rándult a szám széle. Nem állítom, hogy Ms. Monell hazudna, de nehezemre esik elképzelni a szituációt, amit az imént leírt. – Nem vagyok túl … illusztris társaság. – tettem hozzá valamivel halkabban. Főleg nem abban a társaságban. Nem állítom, hogy az ember értékei a tárcájától és a tudásától függenek, de feltehetőleg elmaradok intellekutálisan az ott megjelent vendégektől. Egyszerű ember vagyok, Ms. Monell világa azonban sok minden, csak nem egyszerű.
- Nem élete végéig. – feleltem kissé kelletlenül, ahogy elhúztam a szám. Nem vagyok zaklató, sem perverz alak. – Csupán … csak addig, hogy megbizonyosodjak arról, hogy olyan élete van, amit megérdemel. – ez jelenthet pár napot, hetet, esetleg … egy-két hónapot. Csupán annyit szeretnék tudni, hogy a húgom élete végül jobban alakult-e, mint az enyém. Illetve ezt biztosítani, amennyiben módom van rá. – Ha pedig esetleg rossz emberekkel állna szóba … közbe lépek. Az ő érdekében. – teszem hozzá. Volt szerencsém megjárni jó néhány várost a világban, és általános igazság, hogy a szép nők sehol sincsenek biztonságban. Mindenhol akadnak erőszakos férfiak, vallja magát bármilyen felvilágosultnak is az adott ország és társadalma.
- Ennek a valószínűsége igen csekély, de minden eshetőséget számba kell vennem. A kis problémák a könnyelmű hozzáállástól válnak súlyosabbá. – ezt pedig mind Ms. Monell, mind én szeretnénk elkerülni. A személyes biztonsága érdekében éppen ezért legyen akármilyen valószínűtlen is valami, ugyanúgy fel kell készülnöm rá. Ez persze sokaknak nem tetszik, a szigorúbb biztonsági intézkedések több munkával is járnak, de … ha valaki csinál valamit, törekedjen a tökéletességre, nem igaz? – Ezzel nem nyugtatott meg. – húztam el a szám, vetve egy pillantást a képek felé. Ms. Monellnek valóban igaza volt, épp ezért a nem olyan rég említett rossz emberek így most … kissé reálisabbá váltak. – Ez esetben … köszönöm. Hálás vagyok önnek. – bólintottam, majd az asztalhoz lépve keresgélni kezdtem az akták között. – Nem vagyok szakértő, de az eddigi ismereteim és tapasztalataim alapján összeállítottam egy személyiségprofilt. Ha gondolja nézzen bele, illetve amennyit megtudtam a hivatalos iratokból az eddigi életéről … -  miközben felé nyújtom az aktákat megfagyok a mozdulatban.-  … vagy, csak … beszélhet is vele, ha úgy könnyebb önnek. – tettem hozzá egy vállvonás kíséretében. Ms. Monell egy rendkívül közvetlen és megnyerő nő, bizonyára az akták jelentette információk nélkül is képes tartalmas interakciót kezdeni. Én személy szerint ebben soha nem jeleskedtem.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Úgy értem, nem leszek fiatalabb és kiestem már abból a korból, mikor családot alapít az ember és letelepszik. – ez sokak számára egy … ijesztő felismerés, én azonban nem tartom annak, valamiért soha nem volt életcélom a családalapítás gondolata, így nem is igazán érdekelt az, hogy minél messzebb kerültem ettől. Egyébként sem volt családbarát foglalkozásom, az életvitelem se volt vele kompatibilis. – A legproduktívabb éveim már mögöttem vannak. – minden téren, általában az ember az én koromban, ha szerencsés, egy egész jó karriert tudhat magánék, esetleg már családot is alapított … ebből az egyik nekem is meg volt, nem áltatom magam azzal, hogy neki kéne kezdeni a másiknak. Egyébként sem … szeretnék. – Önnek ez egyébként hozzátartozik a munkaköri leírásához, könnyebben mehet magának, mint másoknak. – vontam meg a vállamat. Persze, egy mosoly nem nagy dolog, nem nehéz, ugyanakkor … soha nem voltam egy … folyton vigyorgó és bőbeszédű alak. Fiatalkoromban talán, de azóta sok minden megváltozott, a középpontban velem, míg Ms. Monell feltételezhetően mindig is egy közvetlen és vidám személyiség volt.
-Bizonyos esetben, igen. De ez nem rólam szól, hanem Róla. – böktem a fejemmel a fal felé. Önző embernek nem mondanám magam, a hadsereg türelmessé is tett, apám mellett igen lobbanékony természetem volt, amit a seregnél eltöltött időben levetkőztem, elvégre … azzal együtt aligha tudtam volna életben maradni. Eddig is meg voltam valahogy, ezután is megleszek, a húgomról való információgyűjtés nem rólam szól elsősorban, nem az én érdekemről. Van, hogy jobb, ha nem ismerünk valakit, akit egy tökéletes világban minden bizonnyal jól ismernénk. Ez pedig fennállhat erre a helyzetre is.
-Oh. Értem. – bólintok, mikor a fenyegető kinézetemre céloz. Nem mondanám, hogy rosszul esik, ez önmagában nem sokat jelent és a … jelen munkámban végül is hasznát veszem. – Pedig nem tartom magam erőszakos személyiségnek. – ami persze valahol ellentmondás, hiszen éveken keresztül abból éltem, hogy más embereket öltem meg a feljebb valóim parancsára. Eleinte okozott némi lelkiválságot, de … sok szakembert tartanak, hogy az ilyen problémák minél előbb megszűnjenek. Ahogy mindenki más, úgy én is részt vettem ilyen beszélgetéseken, és egy idő után már nem zavart a dolog. – Ez a munkám. Ön pedig a személyével biztosítja, hogy legyen munkám. Ezért ne érezze magát az … adósomnak. Egyébként is, többnyire csak perverz alakokat kell távol tartanom magától, nem terroristákat, szerencsére. – nem kicsinylem le a munkámat és a Ms. Monell személyére leselkedő veszélyt sem ezzel, csupán arra célzok, hogy a munkaidőm nagy részében olyan perverz alakoktól kell megóvnom, akik nem jelentenek olyan nagy problémát, amit nehézségek árán kéne kezelnem. – Persze, érékelem, hogy segíteni szeretne. Önnel minden bizonnyal előbb állna szóban, mint velem, ahogy … arra rávilágított. Talán fel is ismeri. Tudtommal nincs előfizetve a modell és szépségiparral foglalkozó magazinokra, de … sok helyen látni Önt. – újságokban, tévékben, plakátokon és még sok helyen.

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Sok minden történt már benne, nem hinném, hogy … olyan sok minden van még hátra belőle. – nem tartom magamat idősnek, azonban közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Jól tudom, hogy sok minden kimaradt az életemből, ami a korombeli férfiaknak és nőknek meg van. Család és egyfajta állandó szociális kör. – Biztosíthatom róla, hogy nem vagyok életunt. Csupán … másként viszonyulok a dolgokhoz. – nem feltétlen biztos, hogy ez a legjobb kifejezés, de nagyjából lefedi a lényeget. Család és gyerekek helyett bombákat és golyókat kerülgettem, és míg mások ennek ellenére megpróbálkoztak a családalapítással, én úgy döntöttem, hogy nem teszek így. Egyébként sem gondolnám magam jó szülőnek.
- Igen, mostanra én is rájöttem, hogy … ön ”agresszívan” ismerkedő típus. ¬– engedtem meg magamnak egy halovány mosolyt. Nem a humorérzékem miatt kedveltek a seregben sem, ezt meg kell hagyni. Talán ezért nem is beszélek sokat. Jobban dolgozom, mint beszélek. – Nos, az Ön esetében ez valóban elképzelhetetlen. Ugyanakkor … érthető lenne, az esetemben. A védelméért felelek, nem a … jó kedvéért. – ez persze nem zárja ki azt, hogy jó viszonyt is ápoljak vele, de alapvetően Ms. Monell-nek sem lenne kötelessége beszélni velem azon kívül, amit a munkám megkövetel. Az előző ügyfeleimnek éppen ezért meg is bocsátottam ezt, érthető volt a dolog.
- Nem hinném, hogy a család nekem való. Soha nem is lett volna lehetőség rá. – vontam meg a vállamat. Nem voltam senkivel sem olyan kapcsolatban, hogy szóba jöhessen és… nem is szerettem volna, ha szóba jön a család kérdése. Vannak, akik jó szülők lennének, én magamról nem ezt gondolom.
- Igen, de … ez más. Ismeretlen veszélyhelyzet, úgymond. – vontam meg a vállamat. Természetesen a seregben is mind ismeretlen vészhelyzetek sorozata volt, de … egy idő után azok már csak vészhelyzetek voltak, nem ismeretlen szituációk. Bármilyen fura is ezt kimondani, előbb-utóbb hozzászokik az ember ahhoz, hogy megakarják ölni. – Szeretném tudni, hogy jó élete van. Hogy … segíthetek-e benne valahogy. – akár úgy is, hogy nem fedem fel előtte a rokoni kapcsolatunkat. Ha van tartozása, esetleg kisegíthetném valahogy, ha … zaklatója van, elintézhetném, hogy békén hagyja őt, például. – Ön? – kérdeztem vissza kissé meglepetten. – Na és … mit mondana neki? – kérdezem, nem elzárkózva az ötlettől. Megan valószínűleg könnyebben nyílna meg egy olyan nőnek, mint Ms. Monell. Rólam nem igazán elmondható, hogy … könnyen kedvelhető lennék, ellentétben Ms. Monell-lel .

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Parancsol, hölgyem? – kérdeztem kissé vissza meglepve a kérdését hallva. – Nem volt soha sem gondom az egyedülléttel. – ami azt illeti, igen hamar hozzászoktam. Fiatalként ott volt ugyan az apám, de inkább foglalkozott minden mással, semmint velem, így hamar megszoktam, hogy egyedül vagyok. Ez később sem változott, és míg a seregben sokan nem viselték jól a bezártságot és a gyakran több ezer kilométernyi távolságot, ami elválasztotta őket a szeretteiktől, én nekem ez nem okozott gondot, épp ellenkezőleg éreztem. Nekem nem volt semmi, ami igazán hiányzott volna. Nem volt semmi, ami miatt honvágyam támadt volna. Nem vonták el a figyelmem, így teljes mértékben a munkámra koncentrálhattam.
-A többségük nem. Azért fizettek, hogy a biztonságokat felügyeljem, ennyit vártak el én pedig ennyit biztosítottam. Egyébként is … soha nem voltam valami túlzottan szórakoztató társaság. Nem vettem magamra. – ráztam meg a fejem. Nem haragudtam azért, hogy nem foglalkoztak velem azon kívül, amennyit muszáj volt. Ők végezték a munkájukat, én pedig az enyémet, ez pedig nem kívánta meg azt, hogy folyamatosan kommunikáljunk. Engem nem a zavar a csend, őket minden bizonnyal zavarta, de inkább másokkal mulatták és beszélték el az időt, ezért pedig kiváltképp furcsa dolog lenne ellenszenvet éreznem. Egyébként sem mozgok túl otthonosan Ms. Monell-ék világában.
-Egyetértek. – bólintottam. – A hadsereg gyakran még azoknak sem való, akiknek igen. Úgy értem … áldozatok kíván, a legtöbb ember pedig nem hozza ezeket meg, teljesen érthető módon. – család, gyerekek, egy olyan karrier reménye, ahol meglehetősen kevesebb az esély a halálra, mint a hadsereg kötelékében. Szép karrier áll mögöttem, de igen szerencsésnek  mondhatom magam, amiért viszonylagos épségben vagyok. Ezt pedig rajtam kívül még sokan elmondhatják magukról.
-Fiatal voltam, hölgyem. Bizonyos értelemben véve örültem, hogy megmondják mit csináljak. – válaszoltam. Ugyanakkor nem gondolom magam egy parancsot teljesítő robotnak, ahogy sokan szeretnek gondolni ilyen esetekben ránk. A parancsokkal hiába nem értünk egyet, teljesíteni kell őket. Gyakran kell valami rosszat tenni, hogy mások nyugodtan alhassanak. – Hittem abban, hogy így szolgálhatom legjobban a hazámat. Nem szeretem a veszélyt, csupán jól teljesítek benne. – az adrenalin túlzott szeretete ugyanúgy egy golyó elé juttatja az embert. Tudni kell mértéket tartani, az ember jó, ha tisztában van a fizikai korlátaival, egy adrenalintól fűtött ember gyakran elfelejti, hogy … csak egy ember.
-Köszönöm. – biccentettem a szavaira. Fiatalként igencsak más képet festettem, mint festhetek manapság. Nem voltam fegyelmezett sem engedelmes, tisztelettudó is csak a legkevésbé. A seregben eltöltött idő alatt azonban sokat tanultam, többek közt magamra is szedtem egy kis jó modort.
-Már beszéltem vele. Egy keveset. – feleltem. Kétszer is, habár nem sokat, de igyekeztem ez alatt a rövid idő alatt minél több mindent megtudni róla. – Van, hogy jobb, ha nem ismerjük a rokonainkat. Főleg ilyen sok idő elteltével. – nem könnyű belegondolni ebbe, de végül is a húgom csak jól járt azzal, hogy nem ismerte az apját. Nem volt valami jó ember, de apának még rosszabb volt. – Nem lehet önkényesen beleavatkozni mások életébe. Nem, ha árthatunk ezzel. – én pedig úgy gondoltam, hogy akár árthatok is ezzel. Vannak dolgok, amiket nem véletlen nyel el a múlt, amiket az ember szeretne maga mögött hagyni, de ilyenkor mindig felszínre törnek.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Ezzel nehéz lenne vitatkozni. – sóhajtottam fel a szavait hallva. Ms. Monell tökéletesen összefoglalta a helyzetet és nem is nagyon tudtam belekötni abba, amit mondott. Éppen ezért nem is kötöttem senki orrára sem azt, hogy mit csinálok itt. Tisztában vagyok vele, hogy furcsa és szokatlan, illetve sokan meg is ijednének attól, ami ebben a szobában van. Minden bizonnyal Ms. Monell is hasonlóképp tett, mikor átlépte a küszöböt. –Szép mondás, de … én realistán állok a világhoz. – vontam meg a vállamat. Mindig is egyedül voltam a világban, valahogy hozzászoktam ehhez, és nem is akartam, hogy változzon a helyzet. Ez volt a megszokott, ez volt a kényelmes.
-Mostanra én magam is rájöttem, hogy nem szeret a némaságba burkolózni. – bólintottam mosolyogva a szavait követően. – Meglepő volt eleinte, az eddigi tapasztalataim merőben eltértek. – rövid ideig dolgoztam mások védelmén is, általában meg voltak elégedve a munkámmal, a személyemmel azonban már kevésbé. Nem zavart, hogy nem mutattak érdeklődést felém, nem vártam el, de ezzel megnehezítették a munkám, és végül alkalmatlanságra hivatkozva menesztettek.
-A hadseregben nem kellett ilyen alaposan átnézni a szerződéseket, az egy … más helyzet volt, mint ez. Hozzá kell szoknom. – ismertem be. A seregben nem azt nézték, hogy a kiskapukat megleljék és ezzel megváljanak az embertől. Épp ellenkezőleg, az egy másik helyzet, mint a civil- és magánszféra. Míg a seregben nem szerettek volna lehúzni, addig itt többször is előfordult, hogy kevesebbet kaptam, mint a papíron állt. A mostani munkaadómmal nincsenek ilyen gondjaim, habár finoman szólva sem tölt el elégedettséggel az, hogy ilyen szinten megfigyelnek.
Halovány mosoly kúszott az arcomra. Ms. Monell eddig minden tekintetben megcáfolta azon kialakított képet, amit először tettem össze a fejemben, mikor elém tolták az aktáit. Nem egy szép dolog, de elkerülhetetlen az ilyen felületes véleményalkotás. Ms. Monell azonban kellemes meglepetéssel szolgált, egy teljesen más embert ismertem meg személyében, mint akire felkészültem.
-Ezt mondják. – bólintottam. Való igaz, hogy a Különleges Erőkhöz nem volt egyszerű felvételt nyerni. A meghívót sokan megkapják, azonban be is váltani kevesen képesek. – Azonban megvannak a maga hátrányai. Nem minden katona szeretne ott szolgálni, hiába vannak meghozzá a megfelelő kvalitásaik. – nagyobb kockázattal ugyan több pénz és juttatás is járt, de sokan úgy gondolják, hogy ennyit már nem kockáztatnak. Feleség, gyerekek miatt, többek között. Én magam is azért tudtam a tőlem telhető legjobban helyt állni, mert nem volt a mérleg nyelvén másik súly. Nem volt, amiért visszaléptem volna attól, hogy kockáztatok és mindent összevetve nem döntöttem rosszul, nem bántam meg semmit sem, csupán csak kísértenek dolgok.
-Remélem úgy lesz, ahogy mondja. Szívesen dolgozom Önnel. – habár nem konkrétan Ms. Monell-lel dolgozom, de elengedhetetlen az együttműködése és az olykori engedékenysége, hogy a megfelelő óvintézkedéseket tehessem meg a védelmét illetően. Szeretném jól végezni a munkámat, ez pedig csak úgy történhet meg, ha teljes biztonságban tudhatom Ms. Monell-t. – Elnézést, a megszokás hatalma. – bólintottam bocsánatkérőn. A katonaság előtt nem mondhatnám, hogy egy modoros fiatal voltam, többek közt ez is rám ragadt a seregben. Eleinte természetesen, mint minden, ez is szokatlan volt, de ahogy teltek az évek egyre természetesebbé vált, mostanra pedig már tudattalan cselekvés ez.
-Nagyra értékelem, de … nem tudom. Még nem. – csóváltam meg a fejemet, a fal felé nézve pár pillanatra. – Nem tudom azt se, hogy mit szeret. Egy óvodában dolgozik, kedvesnek tűnik. Nem szeretném azonban terhelni Önt az gondjaimmal, bizonyára önnek is van épp elég. – tekintve, hogy a védelméért fizetnek meg, ez a kijelentés teljes mértékben helytálló. A magánéletéről nem sokat tudok, nem igazán olvasok újságokat és tévét se nézek, ha ott mondanak valamit, nem jutnak el hozzám. Alkalmatlankodni pedig nem szeretnék, se más magánügyeibe beleütni az orromat.

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Nem igazán. Meglehetősen jól megvagyok egyedül. – vontam meg a vállamat. Sokan gyűlölték az egyedüllétet, azonban ők javarészt családos emberek voltak, akik bombákért hagyták hátra a családjukat. Én nekem senkim nem volt az apámon kívül, ő pedig nem törte magát, hogy keressen, én sem tettem. Így pedig … nem igazán volt semmim, ami miatt gyűlölhettem volna a magányt. – A seregben nem díjazták. Úgy gondolták gátolja a bajtársiasság kialakulását. A korábbi munkahelyeimen pedig … nem szívesen beszéltem volna egyébként sem az ügyfeleimmel. – nem voltak túl szimpatikus emberek, arról nem is beszélve, hogy nem különösebben mutattak érdeklődést irántam, inkább kezeltek úgy, mint egy díszt. Persze, nem is az a munkájuk, hogy foglalkozzanak velem. – Jó hallgatóságnak mondanak, ha kiadni támadna kedve magából. – bólintottam. Hallgatni remekül tudtam. Sok olyan beszélgetésem volt már, mikor meg sem szólaltam, csak hallgattam, ahogy mások beszélnek folytonosan, én pedig csak bólintottam. Időnként ennyi is elég, hogy segítsünk a másiknak. Bölcs tanácsokkal nem tudok mindig szolgálni.
-Meglehet. Előfordulhat, hogy nem olvastam el elég alaposan a szerződést. Nem értek hozzá kellőképp. – ismertem be kissé kellemetlenül. Nincsen jogi végzettségem, így nem is értek hozzá, a józan eszemet használva igyekeztem beazonosítani a kitételeket és az írásba foglalt pontokat. Alul iskolázott vagyok, ha ott kaptam volna valamifajta tudást e téren, kihagytam.
-Jól sejti. – bólintottam, ahogy halovány mosolyra görbült a szám. – Sok meglepetéssel szolgált idáig is, Ms. Monell. – nem szeretek első látásra ítélni, de elkerülhetetlen, hogy egyfajta benyomás az emberben megfogalmazódjon. Ms. Monell-t pedig egy nagyvárosi nőnek gondoltam, a fegyver meg se fordult a fejemben, mint eshetőség.
-A legtöbb ilyen történet nem kisgyermekeknek való, hölgyem. – úgy gondolom az apja jól tette, hogy megtartotta magának a részleteket. Vannak olyan történetek, amelyek nem olyan durvák és tanulságosak is lehetnek, de …. többnyire balszerencsés és értelmetlen halál, amit végig kell néznie annak, aki végül hazatér. - A Különleges Erőkhöz helyeztek át, Ms. Monell. A megfelelő tapasztalattal és szolgálati évekkel a háta mögött a felvétel majdnem garantált. A kiképzés az, ami végül kiszűri a jelentkezőket. – nem könnyű, sőt, egy kínzásnak is megfelel, de … a munka sem könnyű. Titkos bevetések, sokkal nagyobb kockázatvállalás. Nem lázadókat kellett már kifüstölni erődökből, hanem célpontokat likvidálni minden további nélkül.
-Sok szülő a gyermekén keresztül szeretné újra megélni az életét. Sajnos gyakori az ilyen. – értettem egyet vele. Az én apám nem ilyen volt, nem igazán volt munkája, alkalmi munkákból élt meg, nem érdekelte az sem, hogy velem mi lesz. Visszatartott, az iskolát nem is tudtam befejezni, így nem sok választásom maradt. – Minden bizonnyal … kiépítette a megfelelő kapcsolatokat, hogy ezután ne kelljen nyugdíjba vonulnia. – Ms. Monell egyébként is okos nőnek tűnt, illetve már bizonyította is, hogy az, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz gondja az elhelyezkedéssel, miután nem áll majd kamerák elé. – Egyszer talán … visszatérek majd a sereg kötelékébe. Amennyiben azt engedélyezik. – nem voltam benne biztos, hogy valaha is fogják, nem szokás kényszerpihenőre küldeni a katonákat, ha csak nincs nyomós indokuk rá. Esetemben úgy gondolhatják, hogy van. – Addig pedig … úgy gondoltam, igen. Amíg meg van velem elégedve. – Ms. Monell, illetve a munkáltatóim. – Nem fizetnek rosszul, a körülmények is jók, a munka pedig ismerős. Egyébként sincsen túl sok lehetőségem. Kiestem az oktatási rendszerből, hölgyem. – ezen munkán kívül valószínűleg csak betanított munkásként vennének fel, az pedig nem fizet jól és … volt már benne részem, nem különösebben kedveltem.