Hogy mire volt jó ez a kis játék azt még nem tudom. Mindenesetre én élvezem annak ellenére, hogy ez az egész hamarosan véget ér. De semmi nem tart örökké viszont remélem, hogy most nem tűnik el olyan hamar, mint akkor.. Bár nem is ajánlom neki, mert akkor a következő alkalommal nem ilyen fogadtatásban lesz része. Ezt biztosíthatom. – Majd idővel talán megosztok veled párat. – Miért is teregetném ki rögtön a lapjaimat? Így legalább van valami, ami hozzám köti. Még pedig az, hogy kíváncsi. Kíváncsi arra, hogy mi fogalmazódott meg a fejemben vele kapcsolatban és ezt nem szerezheti meg egy csettintésre, szóval.. Ezzel egy darabig talán úgymond, majd lefoglalom. Legalábbis megpróbálom. – Akkor lehet, hogy itt lenne az ideje újra felvenned. Mert hiába hiszed azt, hogy ez egy teljesen felesleges szó vagy dolog.. Egyáltalán nem igaz. – Képes komolyan venni a dolgokat. Gondolom, ha azt mondanám neki, hogy szeretem vagy valami ehhez hasonló baromságot előbb elsiklana felette, minthogy úgy tenne, hogy érdekli. Bár nem mondanék ilyet. Soha. Egyszerűen képtelen lennék bármi ehhez hasonlót a szemébe mondani. Számomra ez a szó nagyon sokat jelent, de lehet, hogy neki egyenlő a semmivel. Lefogadom bőven elég nőt kápráztatott el már annyira, hogy kimondták csak úgy egyszerűen. Talán ez a szó volt a jelzés arra, hogy most azonnal hagyja ott a francba. De én még ilyet sem mondtam és mégis ott hagyott. Úgy néz ki én még ebben is tehetségesebb vagyok másoknál. Viszont visszajött hozzám, amit remélek, hogy más nővel nem tett meg. Bár ha meg is tette nem akarok tudni róla, mert ameddig így gondolom kicsit különlegesnek érezhetem magam. – Szóval, akkor nem tudod megítélni, hogy mikor gondolok valamit komolyan és mikor nem? Hát most határozottan kijelenthetem, hogy nem szórakozok. – Talán azért mondom ezt, mert tudom, hogyha nem tőlem mástól megkapja és nem akarom, hogy máshoz forduljon, mert valamit nem kap meg tőlem. Azt akarom, hogy én legyek neki az egyetlen.. De tudom ehhez elég hosszú út vezet és nem éppen lesz könnyű végighaladni rajta. – Hm, azt hittem, hogy te inkább csak ráunsz a nőkre. – Most nem mondhatom azt, amit gondolok, hogy nem csak ez ijeszti el, hanem az a bizonyos szó is. Amit nem mondogatok olyan gyakran. Én legalábbis nem. De fejben már feljegyzeteltem magamnak, hogy nem lehetek féltékeny mert azzal elijeszteném. Én pedig nem akarom elijeszteni. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok belé egyszerűen csak vágyat érzek arra, hogy kisajátítsam.. Tudom ez lehetetlen, de azt akarom, hogy ne kelljen neki más nő, csak én. Ezt el is fogom érni. Mert el akarom érni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon jó párost alkottunk legalábbis itt és most igen.. Meg szerintem amúgy is, de ez már egy teljesen más kérdés és amúgy is a jövő zenéje. Testemmel próbáltam minden egyes mozdulatát követni ami egyre vadabb és gyorsabb lett. A körmeimmel egyre mélyebbre és mélyebbre vájtam a hátában. Nem úgy tűnt, hogy ez zavarná vagyis éppenséggel visszafogná őt bármiben is.. Sőt inkább rátett mindenre egy lapáttal. Szinte tapintható volt a vágy, amit egymás iránt éreztünk. Ez az együttlét közel sem tart annyi ideig, mint az első erről már a testem is elég hamar árulkodott. Egyikünk sem tudott parancsolni a testének, hiszen az már szinte követelte magának az élvezetet.. Egy pillanatra talán megfordult a fejemben, hogy valahogy megpróbálom elnyújtani, de ezt a gondolatot a testem hamar elsepregette.. Ugyanabban a pillanatban feszült meg a testünk és hagyta el a szánkat egy kéjjel teli nyögés. Megszólalni sem bírtam egyszerűen nem voltak tiszták a gondolatom. De nem is tudom mit mondhattam volna vagy egyáltalán kellene bármit is mondanom.. Nem hiszem. Magához húzott, ami megnyugtatott, hiszen azt jelenti, hogy most sem akar még elmenni.. Velem marad és tényleg itt marad.. Viszont a reggel hamar el fog jönni. Főleg, mivel már bőven bele lógunk az éjszakába. Nem válaszoltam arra, hogy aludjak, mert ezt anélkül is megtettem volna, hogy ő mondja. Be kell valljam, hogy egy kicsit lefáradtam, de azt hiszem ez teljesen érthető. Fejemet a mellkasára hajtva ragadott el az álom, ami nem tartott olyan sokáig, hiszen elég hamar beszűrődött az ablakomon a napsugár.. Hát igen.. Azt hiszem jó ideig ébren tartottuk még az itt lakókat. Mikor nyitogatni kezdtem a szemeimet egy pillanatra megijedtem, hiszen eltűnt. Azt hittem, hogy ezek után fogta és lelépett minden egyéb szó nélkül.. Akkor viszont tényleg kibuktam volna.. Gyorsan felkaptam a fejemet ekkor észrevettem, hogy öltözködik. Nem is tudom, hogy mit vártam igazából, hogy itt marad velem reggelizni és utána megy el.. Mindegy is. Az egész csak egy álom volt semmi más. Be kell érnem ennyivel. Csókját viszonoztam, ami sajnos elég rövid volt, de megértem, hogy mennie kell. Nem maradhat itt velem egész nap. Fontosabb dolgai is vannak ennél. Miután távozott kimásztam az ágyamból és egyenest a fürdő felé vettem az irányt. Szükségem van egy zuhanyra méghozzá most rögtön. Körülbelül úgy fél órán keresztül át állhattam a zuhany alatt az éjszaka eseményeit felidézve. Arról már teljesen megfeledkeztem, hogy mit is gondolhatnak rólam a szomszédok, Hogy őszinte legyek úgy igazából nem is érdekel. Az ő véleményük számomra semmit sem ér. Törölközőt tekertem magam köré, majd mikor visszaértem a szobába a földön megláttam Ren tárcáját. Na, legközelebb tudni fogja, hogy ne siessen ennyire. Egy címet találtam benne és valamiért biztos voltam benne, hogy ott lakik.. A legtöbb esetben meg sem fordulna a fejemben, hogy utána vigyem valakinek, de látni akarom.. És remélhetőleg otthon is találom.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Bele mentem a lány kis játékába természetesen azért, mert egyáltalán nem volt ellenemre. Legalább száz éve nem szólított így nő, főleg nem intimnek nevezhető környezetben. Arra sem tudtam volna válaszolni, hogy az utóbbi időben, hányszor éreztem jól magam egy másik személy társaságában a fizikai együttléten kívül. Abban biztos voltam, hogy nem volt sok ilyen alkalom. A legtöbb élőlény már untatott manapság. Talán mert makacs módon figyelmen kívül hagytam mindenkit, aki nem én magam voltam. -Úgy gondolja, hölgyem? Megtisztelne, ha elém tárná a gondolatait! Minek a vámpírja vagyok még az ön szemében? – Folytattam a játékot, mert folytatnom kellett. Nem tudtam legyőzni az ez iránti vágyam, így jószerével megadtam magam a dolgok cikornyás folyamának. Komolyságot színlelve vittem véghez az egészet, annak ellenére, hogy egyáltalán nem éreztem annak. Belül nem is voltam olyan merev, mint amilyennek látszódhattam. Szórakoztatott a dolog és bár soha sem vallanám be, hogy egy szőke angyal társasága ennyire képes megbabonázni, mégis így volt. -A leszokás szó, nem szerepel a szótáramban! Pár éve töröltem belőle, mert nem volt hasznos! Egyébként képes vagyok komolyan venni dolgokat! – Persze elég szelektív módon, csak azokat, amik érdekelnek! Ezt már nem mondtam ki hangosan, de ha lesz esetleg alkalma megismerni, úgyis rájön idővel. Meg persze arra is, hogy ezerszer rosszabb a hírem, mint ahogy ő azt valaha gondolta. Kicsit úgy éreztem, mint Shanna esetében, azaz, hogy jobb volna, ha nem igazán ismerné meg a sötétebb dolgaimat. Pedig nem volt jellemző rám, hogy bárki elől eltitkoljam, hogy milyen vagyok valójában. Nem hatott meg mások véleménye, hiába illettek különböző, nem túl barátságos jelzőkkel. -Nem tudom! Nehéz megítélni, hogy mikor szórakozik valaki és mikor nem. Néha magamról sem tudom, hogy épp jól érzem magam, vagy sem az adott szituációban. Minden relatív! – Magyaráztam még most is komolyságot tettetve, miközben már fogalmam sem volt arról, hogy mi a fenét dumáltam össze. Valószínűleg semmi értelmeset, de azt úgy, mintha egy meg nem értett zseni elméjéből pattant volna ki. Ebben mindig iszonyatosan jó voltam. -Igaz, engem is mindig ezzel riasztanak el a nők! – Tört elő belőlem egy mély sóhaj és még egy adag marhaság. A féltékenység témájából így csináltam olyan poént, ami talán csak nekem tűnt viccesnek. Igaz, még én sem nevettem, de magamban tíz ponttal jutalmaztam eme megnyilvánulásom. A dolgok szép lassan folydogáltak, egy általam előre nem látott meder felé. Nem sokkal később, már ismét egy intenzív ágytorna közepén találtam magam. Egyvalami volt egész életemben, aminek sohasem tudtam ellenállni. Ez pedig a kísértés! Most is túl gyenge voltam ez a makacs érzés ellen, de nem volt panaszra okom. Egy fantasztikus nő hevert alattam, aki szenvedélyes hévvel követte a mozdulataimat. Csábító, hosszú lábai kígyókként fonódtak körém, miközben kezei a hátamon bóklásztak. Körmei a beteljesülés felé haladva egyre mélyebb árkot vájtak a bőrömbe. Nem fájt, inkább feltüzelt a vadsága, pedig már anélkül is lángoltam. A tény, hogy mindeközben a tekintetét kutattam, valahogy még intimebbé tette a helyzetet. Nem éreztem úgy, hogy ő csak egy tárgy, amit épp használok, mint másoknál. Határozottan nem tárgy volt, hanem egy társ, aki velem együtt játszotta végig az észvesztő játékot. Én tényleg el akartam nyújtani a dolgot, de ilyen körülmények között, az eszem elég hamar vesztett a testemmel folytatott csatában, minek végeredményeként, őrült iramot kezdtem diktálni. Apró, kéjes hangok vegyültek az én mély, rekedt morgásaimmal. Már nem volt megállás, ezt jól tudtam és vélhetőleg a lány is megérezte, mikor előtört belőlem a „szörny”. Az ágy maradékai lassan aprófára kezdtek hasonlítani. Mozdulataim a beteljesülés utáni sóvárgás hatására, nem szelídültek. Ezernyi érzéki csók közepette, végül megfeszültek izmaim és szinte ugyanabban a pillanatban, mint a lány, elértem a mennyek kapuját, egy utolsó nyögés kíséretében. Ezernyi apró szikra robbant a szemeim előtt, miközben gerincemen az élvezet cikázott végig. Végül izzadtan és kissé csatakosan dőltem a lány mellé az ágyra. Percekig egyetlen szó sem hagyta el a számat, megdermedtem, mintha az iménti tűzijáték, megállította volna az időt. Talán így is történt, de amint az óra ismét ketyegni kezdett, én is életre keltem. Ilyenkor szoktam elhagyni a tett helyszínét, de úgy, mint az első alkalommal, most sem tettem. Helyette magamhoz húztam a törékeny nőt. -Aludj egy kicsit! Hamarosan hajnalodik! –Suttogtam, mintha ő nem tudná azt, amit én, vagyis, hogy pár óra múlva, ismét az égre tör majd a nap. Még egy apró csókot is leheltem illatos tincsei közé. A kellemes testedzés kifordított magamból rendesen. Még hosszú ideig hallgattam szíve ritmusát, halk, általam bájosnak ítélt szuszogását. Végül tényleg eljött a dermedt idő pillanata, s mire ismét felpillantottam, a nap már virgonc módon tört az ég felé. Óvatosan bújtam ki az ágyból, hogy egy gyors tusolás után a takaró helyett, saját ruháimmal fedjem el a testem. Eléggé hanyag módon, kapkodva hoztam rendbe magam, majd a lányra pillantottam. -Mennem kell! – Halk hangom törte meg a csendet, majd az ágyhoz lépve, búcsúcsókot loptam a szépség ajkáról. Nem akartam elrohanni, mert a társaság igen kellemes volt, de fontos teendő várt rám. Név szerint a vérszerzés! Márpedig az nem egyszerű erre felé, ezért a szomszéd város kórházát kell udvariasan kifosztanom. -Hamarosan látjuk egymást! – Hangzott el tőlem egy utolsó mondat és még mielőtt maradásra intett volna az istennő, elhagytam a szent templomot. Vagyis, csak a szobát, ami mennyei emlékekkel jutalmazott meg. Komótosan távoztam a hotelből, hogy birtokba vegyem az autómat és egy gyors kiruccanás után, hazatérjek.
Nem érdekelt különösebben, hogy mit fog szólni a megszólításhoz. Bár azért remélem, hogy elnyeri a tetszését. Mint úgy minden. Mert azt akarom, hogy minden tökéletes legyen a számára.. Talán már egy kicsit beteges, hogy jobban gondolok rá, mint magamra, de hát ez van. Viszont a lehető leghamarabb változtatnom kell ezen, mert ez nem mehet mindig így.. Főleg, hogy én biztosan tudom, hogy ő fontos nekem, de abban már igazán kételkedem, hogy én is neki.. Semmi konkrétumot nem tett, ami ezt bizonyítaná. Mondjuk próbálkozik vagyis valami olyasmi.. A maga módján ezt mutatja ki.. Hogy fontos vagyok neki, de hogy ebből mennyi az igazság.. Nem tudom. Még mindig nem tudom eldönteni mikor mond igazat és mikor nem. Ahhoz még nem töltöttünk együtt elég időt. – Ön túlságosan is sok dolog vámpírja, Mr. Hoechlin. – Nem tudom miért, de maradtam ezen megszólítás mellett. Talán azért is, mert ő Miss Dewdney-nek hívott. Meg olyan komolyságot sugárzott ez az egész, amint Ren-ből egyáltalán nem néztem volna ki. De ezt a játékot is ketten játsszák. Ha nem lenne rá vevő nem „csatlakozott” volna hozzám. – Ez egy olyan dolog, amiről sürgősen le kellene szoknod, de tényleg. Meg kellene különböztetned a dolgokat, hogy mi az, ami komoly és mi az, ami nem. Bár számodra több az, ami nem. – Nem igazán tudom elképzelni őt, aki bármit is komolyan venni. Kivéve persze az ilyen hülye ötleteim, minthogy a város főterén essünk egymásnak. Erre rögtön ráharap, de ha valami ténylegesen komoly dologról állnék neki beszélni azt hiszem arra egyáltalán nem lenne vevő ezért nem is teszem inkább. Jobb így az egész, ahogy van. – Úgy nézek ki, mint aki szórakozik? – Egyszer az életben megengedhetek magamnak valami őrültséget, nemde? Hát ez kifejezetten annak számít. Legalábbis szerintem. Sőt azt hiszem nem csak szerintem, hanem mindenki más szerint is. Nem hiszem, hogy mindegyik ember elmondhatná azt magáról, hogy igen lefeküdtem valakivel egy hotelnek a folyosóján. Nem tudom, hogyan érezném magam utána, hiszen még semmi ilyesmi nem történt velem, de egyszer mindent meg kell tapasztalnunk, nem? Főleg mivel egyszer élünk.. Legalábbis én. Ren mögött már jó pár élet sorakozik, amit le mernék fogadni, hogy kiélvezett és tele volt őrültségekkel. – Attól, hogy valaki féltékeny még nem feltétlenül kell kimutassa. Mert többnyire azzal csak elriasztja a másikat annak a karjaiba akire féltékeny. – Nem tudom miért, de ezzel a témával kapcsolatban most valahogy Steven ugrott be nekem.. Hiszen az a lány, aki akkor éjjel felbukkant eléggé féltékenynek tűnt. Vajon a barátnője volt? Nem is tudom mit éreztem volna a helyében.. De szerencsére nem voltam a helyében és nem is akarok a helyében lenni soha sem. Nem szívesen nyitnék rá Ren-re és valakire. Bár Steven-re se szeretnék rányitni miközben valakivel van.. Zavaros ez az egész. De szerintem senki nem akar rányitni arra az emberre akivel együtt volt, vagy alakulni kezdett valami.. Miközben hát.. Igen. Ezt nem is részletezném inkább, mert belefolyni sem akarok. Steven-t magam mögött kellene hagynom, de bocsánatot kellene kérnem.. Mondjuk már csak idő kérdése, hogy megint jelentkezzen ez az egész a szívemmel.. Akkor pedig kénytelen leszek visszamenni hozzá. Mondjuk nem tudom, hogyan fogok a szemébe nézni.. Eljött az a pillanat, amire talán egyikőnk sem gondolt. Még pedig az, hogy az este folyamán még egyszer egybe olvadunk. De egyáltalán nem bántam. Miért is bántam volna.. Én is akartam és ő is akarta. Ilyen egyszerű az egész. Talán azt is mondhatom, hogy most így másodszorra még jobb érzés, mint elsőre.. Egyszerűen nem tudok betelni vele bármennyire is akarok. Nem megy és kész. Képtelen vagyok rá. Egyszer talán képes leszek rá.. De annak még nem jött el az ideje. Talán azért is tetszett most egy picivel jobban, hiszen az én kezemben volt az irányítás. Legalábbis a kezdetekben. Egy olyan férfi, mint Ren soha nem lenne képes végig a kezemben hagyni az irányítást, de nem is várom el tőle. Vele szívesen osztozkodok ezen.. Meg igazából vele bármin szívesen osztozkodom. Lehetséges, hogy szeretem? Nem.. Ezt még túl korai így kijelenteni még fejben is, meg egyáltalán gondolkodni is rajta. Ajkait forró szenvedéllyel faltam, mint akinek az élete múlik rajta.. Hát végül is valami olyasmi.. Mert úgy érzem, hogyha nem lehet az enyém abba egy részem belehal. A csípőmet egyenletesen mozgattam egyre gyorsabb tempóban. Sajnálatos módon nem sokáig élvezhettem az irányítás előnyeit, mert hamarosan vissza vette a kezébe, hogy sokkal gyorsabb tempót diktálhasson. Egy ideig sötét szemeit néztem, amitől a szívem egy hatalmasat dobbant. Talán ezzel akarná megválaszolni a kérdésemet? Nem érdekel ez.. Most legalábbis nem. A lábaimat szorosan a dereka köré fontam és a kezeimmel a hátát simogattam, majd a percek múlásával egyre erősebben kezdtem el karmolászni. Nem hiszem, hogy annyira ellenére lenne egy kis fájdalom.. Meg igazából szerintem meg sem érzi az egészet, de nekem valamivel le kell vezetnem azt, hogy a testem éppenséggel felrobbanni készül.. És ennek Ő az oka..
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Mr. Hoechlin. Ez a megszólítás valamiért nagyon is tetszett, főleg a lány szájából. Már ezért is megérte, hogy kicsúszott a számon egy bókféleség. Ha ezt előre tudom, talán még meg is erőltettem volna magam egy kicsit. Mosolya azt is elárulta, hogy mennyire tetszett neki ez a fajta megnyilvánulásom. Tagadhatatlanul nőből volt, de még milyenből! -Miss. Dewdney, nem tudta, hogy a meglepetések vámpírja vagyok? – Mentem bele a kis játékba, olyan komolyságot színlelve, ami már számomra is kissé ijesztőnek tűnt. Nyilván valóan elment az eszem, de mivel szórakoztatónak találtam a helyzetet, nem érdekelt a dolog. Ha meghülyültem, hát legyen. Pár évnyi agybaj belefér az időmbe. -Nem szoktam ilyesmin gondolkodni, épp ezért tudom gyorsan beleélni magam a dolgokba! – Adtam gyors magyarázatot a kérdésére. Még szép, hogy hamar beleéltem magam az általa felvázolt ötletbe. Túl kecsegtető volt ahhoz, hogy ne tegyem. Ő és én, na meg pár száz éljenző néző. Akár egy álom, bár akkor a leskelődő népség, bizonyára szebbnél- szebb nőkből állna össze. Úgy lenne tökéletes a dolog. Következő apró monológja aztán percekre belém fojtotta a szót. Most ő lepett meg, de olyan szinten, amire vagy száz éve nem volt példa. -Most csak szórakozol velem, igaz? – Kérdeztem mikor végre szóhoz tudtam jutni a döbbenet után. Biztos, hogy nem gondolja komolyan azt, hogy benne lenne velem, éjjel, vagy akár nappal is. A folyosón! Nem, ilyen biztosan nincs! Lehetetlen! Az már túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen. Egyetlen nő sem lehet annyira tökéletes, hogy bele megy ilyen esztelenségekbe. Csak persze az őrültek, a nagyon rondák és az életunt vámpírok. Azokból viszont, én nem kértem! -Tudtommal nem azért féltékenyek egyesek, mert azok akarnak lenni! A zöld szemű szörny, csak úgy felüti a fejét. Nem mintha nagyon értenék a témához! –Volt igazság a szavaiban, de arról megfeledkezett, hogy az érzések nem kérésre jönnek. Azok csak idegölően megjelennek, hogy megkeserítsék az adott áldozat életét. Ilyennek gondoltam a féltékenységet is, de arra nem emlékeztem, hogy éreztem vagy sem hasonlót korábban. Talán igen, csak nem ismertem fel? Ha menni akarok, akkor mehetek. Nem tetszett a tény, hogy ezt képes volt csak így közölni, annak ellenére, hogy ha tényleg el akartam volna menni, úgysem érdekelt volna még az sem, ha könyörög, hogy maradjak. A kijelentése ellenére, még most is érdekelt volna, hogy miként reagálná le, ha egy másik nővel látna. Átlépve a témán visszakanyarodtunk a folyosó felé. -Őrülten szexisnek találom, ahogy ezt mondod! – Hangom enyhén rekedté vált és szinte el sem hittem, hogy mennyire izgatóan hatottak rám a szavai. Kétségtelenül hajlott a folyosós ötlet felé, de nekem már nem is volt olyan fontos a helyszín, sokkal inkább az időpont. Konkrétan most azonnal akartam. Nem is kellett olyan sokat várnom, hisz egy gyengédebb csók és még egy elejtett mondat a lánytól már el is röpített addig a bizonyos pontig, mikor már nem tudtam visszafogni magam. Nem is akartam! Igaz, elleneztem a duplázásokat, de nem most. Abban a pillanatban már semmi más nem számított, csak az, hogy ismét a karjaimban tarthassam ezt a nőt. Vad csókcsatába kezdtünk és mire valamelyest észhez tértem, már hanyatt feküdtem, testemen egy szenvedélyes szépséggel. Hagytam, hogy lehámozza rólam a zavaró ruhadarabot, mi több, azt is, hogy egy kis időre, átvegye az irányítást. Tetszett a mohósága és alázatosan adtam át magam a szeszélyeinek. Közben kezeim kalandos útra indultak, bejárva selymes háta minden egyes pontját. A szenvedély pillanatok alatt borított be minket mámorító ködével. Elégedett morgás tört fel belőlem, mikor végre mi ketten, egy testté olvadtunk össze. Mikor felegyenesedett rakoncátlan nyergében a kis szirén, áhítattal falták szemeim a látványt. Szavakat sem találtam arra, hogy kifejezzem földön túlinak látszó szépségét. Kezeim a keblei közt siklottak végig, le a lapos hasán, majd elválva egymástól két oldalra rendeződtek. Végig simítottam karcsú derekát, nőies csípőjét, majd combjaira vándoroltam, hogy onnan ismét elindulhassak felfelé. Végső állomásként egyik kezem ismét a hátát érintette, míg a másik selymes tincsei közt horgonyzott le. Magamhoz húztam, hogy ütemes mozgásunk közepette, csókra termett ajkát érinthessem a sajátommal. És még mindig nem tudtam betelni vele. Ez alkalommal is úgy éreztem, mintha először élnénk át ezt a csodát. Egy gyors mozdulattal szorítottam magamhoz, majd gördültem oldalra, hogy végül ismét én kerülhessek vezető pozícióba. Nem azért, mert nem tetszett amit Bry velem tett, sokkal inkább azért, mert képtelen voltam visszafogni magam. Akartam ezt a nőt, jobban, mint ahogy valaha gondoltam volna. Ez abból is nyilván való volt, hogy feje mellé két oldalra könyökölve, egyre vadabb iramot kezdtem el diktálni, miközben vágytól tűzben égő szemekkel kerestem az angyal izzó tekintetét. Kipirosodott arcának látványa melegséggel töltötte el még a mások által legfagyosabbnak vélt szervemet is. A szomszédoknak ezzel adtunk egy ráadás előadást, hisz az erotika fülledt hangjai, ismét útra keltek az éjben. Bár most is jólesett volna elhúzni a dolgot, hogy tovább élvezhessük a beteljesüléshez vezető utat, de nem voltam biztos abban, hogy képes leszek rá. Mégis megpróbálkoztam a lehetetlennel. Ismét visszavettem egy kicsit a gyorsaságomból és izgató lassúsággal merültem bele az üdvözítő, szent kehelybe, miközben ajkam gyengéden, felváltva kényeztette a lány nyakát, vállát és ajkát.
Félek szavakba önteni, hogy ténylegesen mit akarok. Bókol, ami jó jel.. És nem csak azért, hogy előrébb jusson velem, mert már nem igazán van előre. Csak egyszerűen nem akarom a nyakába zúdítani a kívánságaimat. Legyen elég annyi, hogy reggelig itt marad idővel talán, majd mindenféle kérdés nélkül teljesíti a kívánságaimat. De csak most kaptam vissza.. Egy év elég hosszú idő. Lehet, hogy neki fel sem tűnt, hiszen már jó pár évet megélt, de nekem igen is feltűnt. Nélküle üresnek érzem magam.. Az egyik pillanatban legszívesebben felpofoznám a másikban pedig már az ajkait falnám, de így megy ez köztünk. Nem is akarok tündérmesét, ahol a lány megkapja a hercegét. Mert unalmas lenne.. Nem akarok unalmas lenni és nem is akarok unalmas kapcsolatot, csak tudni akarom, hogy mindezek ellenére velem van és velem is marad. Nem kérhetem, hogy örökre, mert az voltaképpen lehetetlen. Nehezen bírna ki mellettem bárki is olyan hosszú időt.. Csak amíg mindkettőnkben ott van ez a hatalmas vágy.. A másik iránt. – Ezzel nagyon meglepett, Mr. Hoechlin. – Vigyorogtam rá és magam sem tudom, hogy miért szólítottam így. Most ehhez volt kedvem és kész. Éreztem, hogy igazat mond. A hangjában ott volt az a határozottság, ami mindig, de most nem azt súgta amit szokott, hogy azért is ezt mondom, mert miért ne.. Hanem, hogy tényleg igazat mondok.. Jól esett. Már az is, hogy egyáltalán ezt mondta, de az, hogy beismerte még jobb érzés volt. Úgy érzem magam, mint aki épp most nyert meg egy aprócska kis csatát. – Te mindenbe túl hamar beleéled magad nem gondolod? – Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Az oké, hogy felvetem az ötletet, de ez természetesen nem egyenlő azzal, hogy komolyan is gondolom. Túl gyakran vetek fel bolond ötleteket ahhoz, hogy mindegyiket komolyan is gondoljam. Főtér? Hát annyira azért még nem örültem meg.. A folyosó már tényleg jobban hangzik. Mondjuk, ha örök életem lenne, mint neki az sem érdekelne ha minden város főterén egymásnak esnénk, hiszen pár évtized múlva csak úgy mutogathatnának rám, hogy nagyon hasonlítok rá.. Semmi több. – Hát.. Ha ennyire szeretnéd a kedvedért.. Egy késő este még bele is mennék, de ha nagyon-nagyon szeretnéd akkor hajlandó vagyok belemenni nappal is.. Lásd milyen jó szívem van. – Hogy komolyan mondtam vagy csak úgy hülyeségből? Ennek az eldöntését rábízom. Bár talán jobb lenne, ha nem tenném, hiszen ő egyértelműen komolyan veszi. Egy ilyen ajánlatot mindenképpen, de hát akkor azt hiszem így jártam. – Nem értem miért kellene féltékenynek lennem. Ha menni akarsz mész. Ha pedig jelentek neked valamit akkor nem mész. Ezen nem fog változtatni a féltékenység. Sőt még csak jobban sem fogom érezni magam tőle. – Milyen érdekes lenne, ha a féltékenységgel ölni lehetne. Azt hiszem két napon belül kihalna az egész emberiség. Na, jó talán egy ember maradna. Csak mert neki már nincs kire irigynek lennie és rá sem lehet irigy senki.. Szóval érdekes egy világ ez. Természetesen rosszul érezném magam, ha egy másik nő társaságában keresné a boldogságát, de a féltékenységgel csak magamnak okoznék gondot. Attól még nem lennék előrébb. Semmit nem reagáltam a megjegyzésére. Adjon okot arra, hogy féltékeny legyek, de ne várja azt, hogy ez bármilyen tevékenységemben megmutatkozzon. Nem fogok vele ordibálni sem pedig felpofozni nem fogom. Csak elsétálok és békén hagyom, de azok után viszont már ne kopogtasson az ajtómon, mert ha megteszi.. Hát azt hiszem megajándékozom egy kedves harapással. – Igen, azt mondom, hogy egy másik városban szóba jöhetne a folyosó. – El sem hiszem, hogy ezt mondtam, de a folyosó még nem is olyan vészes. Főleg, hogy ott maximum perverz nézőink lennének ők meg jobb, ha meg sem szólalnak, hogy képesek voltak végignézni minket.. Bár kétlem, hogy bármelyikük is panaszkodna. Maximum akkor, ha nem tetszett nekik a műsor vagy éppenséggel valamiért ismétlést akarnak. De abba már azért nem mennék bele. Az még nekem is túl sok lenne. Mondjuk, ha ő akarna nem igazán ellenkeznék és simán benne lennék egy másodikban.. Mert valahogy neki nem tudok nemet mondani.. Hogy miért? Nem tudom, de ha rájövök annyival okosabb leszek. – Látod? Nem kell nekem feleslegesen jártatnom a számat. – Lágy csókja csak kínzás volt a számomra, de ami ezután következett azért már megérte elviselni.. Pont ugyan ott kötöttünk ki, mint miután behívtam. Egyáltalán nem bántam, bár nem gondoltam, hogy ez meg fog történni. Egy második alkalom egy éjszaka alatt.. Valami azt súgja ez nem olyan gyakori nála, hiszen minden „óvintézkedést” megtett annak érdekében, hogy ez ne történjen meg. Ez ebben az esetben most azt jelenti, hogy felvette a alsóját, amit azt hiszem már meg is bánt. Mondjuk egy kicsit én is bántam, mert ez az egyetlen akadálya a dolognak. Nem értem, hogy miért nem fogtam magam és állítottam meg őt abban a pillanatban, mikor fel akarta venni, de most már késő bánat. Viszont nem akartam, hogy ezúttal is ő irányítson. Egyszerűen nem.. Mondjuk, ha irányítani akar úgy is irányítani fog, de szeretném én megadni a kezdőlökéseket most.. Szó szerint. Pár pillanat volt az egész, míg elváltam ajkaitól és lelöktem őt az ágynak a maradványaira, majd pedig testemmel az övére simultam és úgy csókoltam őt, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy eltűntessem róla az alsóját.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Nem is értettem, hogy mi ütött belém, mikor odáig vetemedtem, hogy bókoltam a lánynak. Igaz, a magam módján tettem, ami talán kissé más volt, mint egy normális férfi kedveskedése. De már ez is elég nagy megtiszteltetés volt tőlem, már csak azért is, mert nem muszájból tettem. Ezzel nem kerültem közelebb a fehérneműjéhez, talán azért, mert nem is volt rajta. Még csak ki sem akartam belőle csikarni semmit sem. Csak jött, olyan természetességgel, mint ahogy a vér illata vonz. Érdekesnek találtam ezt a tényt, de azt nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, avagy rossz. Nem puhultam el, mint a szörnyeteg a szépség láttán, de érezhetően valami más volt most, mint általában. Ha a nő nem farkas lett volna, hanem boszorkány, máris találtam volna magyarázatot a dologra. De nem az volt! Így kénytelen voltam az egész helyzetet a vágyaimra és arra az egy évnyi várakozási időre fogni. Mikor végre megtaláltam a legjobb kifogást, már nem is érdekelt a dolog. -Ez határozottan bók volt! – Jelentettem ki magabiztosan. Ha nem az lett volna, akkor is ezt mondtam volna, mert tudtam, hogy ilyesfajta őszinteséget Bry úgysem várna tőlem. Én pedig, mindig is szerettem meglepni a körülöttem lévőket. Szórakoztattak azok az elképedt pillantások. Mintha némán azt kérdezték volna ilyenkor, hogy; Jé, te ilyet is tudsz? És igen! Még szép, hogy tudok! Csak ritkán gyakorlom, mert semmi értelme sincs. Attól még nem lesz jobb nekem, ha másokat dicsérgetek. -Kár, pedig már beleéltem magam!– Igyekeztem letört hangot megütni, bár nem sikerült túl jól most sem. Ezek az erőltetett megnyilvánulások még mindig nehezen mentek. A testem jobban szerette a semleges tartományt, mind az arcvonások, mind pedig a hangleejtés kapcsán. Még akkor is, ha Hanna szerint ezért látszódtam mindig is egy kődarabnak. Szerintem meg egy majdnem normális felnőtt ember látszatát keltettem. -Szinte hallom is, ahogy tapsol a tömeg és üvöltenek a rendőrök! Szórakoztató lenne! – Cukkoltam tovább a nőt, mintha komolyan gondolnám az egészet. Talán egy pillanatig úgy is gondoltam. Főtéren végül is még sohasem csináltam, pedig jó pár évem volt már rá. De talán egy vámpírt könnyebb lenne ilyesmire rávenni. Egy unatkozó, több száz éves hölgyeményt. -Ó, szóval nem vagy féltékeny típus? Érdekes!– Olyan határozottan állította, hogy nem féltékeny, és nem is lesz, hogy ehhez muszáj volt hozzászólnom. -Ha csak ok kell rá, akkor miért nem ezzel kezdted?– Ördögi arckifejezéssel néztem rá, mintha most azonnal készülnék valami okot adni, de persze nem így volt. Minden esetre tetszett az a gondolat, hogy próbára tegyem. Talán szórakoztató reakciót váltanék ki belőle. Vagy semmit. Az utóbbi gondolata, nem dobott fel túlságosan. -Szóval azt mondod, hogy ha elvinnélek egy másik városba, ott szóba jöhetne a folyosó? – Szavaiból sikerült leszűrnöm a lényeget és kellőképp kiemelnem. Végül is, nem mondott nemet, csak azt, hogy itt nem. Úgy véltem, hogy az „itt” szón van a hangsúly. Ezt a problémát pedig könnyen megoldhattuk volna, akár most azonnal. Bár nem volt nagy kedvem kiló métereket utazni. Annyira nem tűnt vonzónak az elképzelés, már csak azért sem, mert egy olyan szituációban, túl sok férfi láthatta volna a lány leplezetlen bájait. Azt meg, nem igazán akartam. Nem mintha megőrjített volna a tudat, csak a férfiúi büszkeségemet bántotta volna a tény, hogy nem csak nekem vetkőzik. Persze megint ott kötöttünk ki, mint órákkal ezelőtt. -A nélkül is tudom, hogy mondanád! – Nem kellett kimondania, hogy mennyire vágyik rám, elég volt az, hogy minden egyes csókomat és érintésemet boldogan viszonozta. Hogy most is megkapjam a válaszát, lágy csókot leheltem az ajkára, ami persze viszonzásra talált. Úgy vettem, hogy ez egy afféle néma igen tőle. Főleg, mert a szívritmusa jócskán megugrott, ezzel is növelve az én önbecsülésem. Végül a szavaival is, nem konkrétan ugyan, de jól becsomagolva közölte a tényállást. Mi mást tehettem volna erre? Ismét birtokba vettem az ajkát, hogy egy szenvedélyes csókban forrjunk össze. Tudtam, hogy ez már oda vezet, ahová nem igazán akartam kilyukadni. Legalábbis nem egy este alatt kétszer, de már nem tudtam visszafogni magam. Mit számít, hányszor teszem meg? Ez még nem jelent semmit sem! Megállíthatatlanul követték egymást az események és perceken belül azt is megbántam, hogy én ütődött, visszavettem az alsómat. Miért tettem ekkora esztelenséget? Kezeim önálló életet élve bóklásztak a törékeny női testen. Érintésem gyengéd volt, mintha attól féltem volna, hogy bármelyik pillanatban összetörhetem. Ajkam hol csókra termett szájára tapadt, hol pedig karcsú nyakát kényeztette, harapdálta szelíden. Ágyékom már az egyesülés gondolatától tűzben égett újra, mintha már ezer éve nem érezhettem volna a lány testének minden egyes porcikáját. Nem értettem, hogy miért, hisz képtelen voltam rájönni, hogy mi olyan különleges ebben a nőben. Talán semmi, én mégis őrülten kívántam ezt a semmit.
Boldoggá tesz a puszta jelenléte is és ez ellen semmit nem tudok tenni. Leplezni meg egyáltalán nem tudom.. Legalábbis nem csinálhatok úgy, mintha közömbös lenne a számomra.. Ezek után végképp nem. Meg én kértem meg, hogy maradjon.. Még szép, hogy örülök neki, hogy legalább reggelig velem marad. De utána mi lesz? Hogyan tovább? Az majd kiderül.. Igazából legszívesebben tényleg idekötözném az ágyhoz.. Ezzel nem mennék sokra, hiszen már eleve nincs egészben másrészt pedig ha egészben is lenne nem tartaná vissza őt olyan sokáig. Kínozni azért, hogy itt maradjon meg nem fogom. Nem vagyok az a típus. Nem erőszakoskodom. Ha menni akar akkor menni fog. Tök mindegy, hogy mit mondok. Maradt volna anélkül is, ha megkérem.. Legalábbis szerintem így van. Aztán lehet, hogy már megint csak a fejemben álmodozok ilyesmiről.. De most, hogy itt van egyre több jelét mutatja annak, hogy fontos vagyok a számára. Vagy csak beképzelem ezeket? Túlságosan is sokat szűrök le egy mozdulatából vagy egy szavából? – Ó, szóval ez most egy bók akart lenni, Ren? – Kérdeztem pimasz vigyorral az arcomon. Nagyon jól tudom, hogy az akart lenni, de azért szívesen hallanám, ahogy beismeri ezt. Mondjuk erre várhatok.. Nem hiszem, hogy megtenné. Mondjuk valószínűleg van olyan ember, aki ezen megsértődött volna. De most gondoljuk végig logikusan.. Ebből leszűrhetem azt, hogy nem pedofil, hiszen ahogy telnek az évek egyre vonzóbbnak talál.. Burkolt egy célzás, de én ezt szűrtem le belőle. Aztán nehogy megint az álomvilágban kössek ki és arra ébredjek fel, hogy egyedül vagyok.. Megint. - Csak hülyéskedtem, nehogy komolyan vedd. – Ezt mondanom kellett nagyon jól tudom, mert ő még képes arra, hogy komolyan veszi ezt az egészet és legközelebb a város főterén esik nekem.. Onnantól kezdve pedig nem vagyok jó az ellenállásban, hiszen abban a pillanatban elveszi az eszemet, hogy hozzám ér.. Szóval kerülnöm kell a nyilvános helyeket, ha vele vagyok. – Nem vagyok féltékeny és nem is leszek. Nincs okom rá. – Próbáltam határozott lenni, de azért mondanom sem kell, hogy eléggé kibuknék, ha akár csak egyetlen nő is komolyabban megközelítené. De azt hiszem minden nő így van ezzel. Főleg, ha egy olyan férfiról van szó, mint Ren. Mert rá elég sok mindent lehet mondani, de azt hogy hétköznapi azt egyáltalán nem.. Nagyon is távol a hétköznapitól. Mondjuk ezt ő maga is tudja szóval nem fogom szavakba önteni, hogy még jobban növelhessem a már így is elég nagy egóját. Azt magától is növeli. Nem kellenek hozzá szavak.. – Ha csak átutazóban lennék a városban még bele is mennék, de mivel szeretnék itt maradni anélkül, hogy mindenki rólam beszélne ezért kénytelen leszek visszautasítani a szinte már-már ellenállhatatlan ajánlatodat. – Magam sem tudom, hogy ezt most én komolyan gondoltam-e vagy sem. Azért ennyire bevállalós még nem vagyok. Meg amúgy is.. Így is megkapták azt az élő műsort amit akartak. Bár nem láthatták abban biztos vagyok, hogy minden egyes mozzanatát hallották.. Érjék be ennyivel mert többet nem fognak kapni. Legalábbis amíg úgy nem döntök, hogy végleg magam mögött hagyom ezt a helyet.. – Én ezt egy szóval sem mondtam. – Nem tagadnám le, hogy minden egyes pillanatban kívánom őt.. De igazából még nem mondtam ki konkrétan szóval nem hazudtam. Lágy csókja csak még jobban fokozta bennem az érzéseket.. Kell nekem.. Istenem.. Miért húzza az idegeimet? Nagyon jól tudja, hogy milyen hatással van rám, hiszen a szívem még életemben nem vert ilyen hevesen és kétlem, hogy nem hallaná, hogyan dübörög a mellkasomban. – Kértem én.. Csak nem szavakkal. – Suttogtam sötét szemeibe nézve és szorosan simultam a testemmel az övéhez, miközben szenvedélyesen faltam az ajkait. Nem érdekel semmi és senki csak ő. El akarom érni, hogy ő is ugyanígy gondolkodjon rólam. Ezért pedig képes vagyok bármire. Senki nem állíthat meg.. Hiszen.. Hiszen.. Fontos a számomra.. Nagyon is.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Bár próbálta nem mutatni, hogy mennyire örült annak, hogy végül maradtam, én mégis biztos voltam abban, hogy az „ennek nagyon örülök” mondata nem tükrözte teljes mértékben az érzéseit. Végül is, ha nem így lett volna, talán meg sem kért volna, hogy maradjak. Azért jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy ekkora igényt tartott a társaságomra. Mégse mondtam semmit, csak egy kisebb mosolyt villantottam felé, ezzel is jelezve, hogy értem jelenlegi érzelmi helyzetét. Nem mintha így lett volna, mert többnyire egyáltalán nem értettem, de úgy döntöttem, hogy az ebben a pillanatban mellékes tényező. Kérdésemre nemleges válasz érkezett, így az ételrendeléssel sem kellett bajlódnom. Félre is tettem a telefonom, majd mintha csak otthon lettem volna, tökéletes kényelembe helyeztem magam. A kisasszony nem volt túl beszédes hangulatban és ettől én is úgy éreztem, hogy nem kell erőltetnem a dolgot. Mégis kicsúszott belőlem egy pimasz kérdés a takarítással kapcsolatban, amin Bry okosan átsiklott. Nem kezdett el ismét kiabálni, mint pár órával ezelőtt a folyosón. Bezzeg, ha akkor jegyeztem volna meg… -Elég sok kivétel van. Sok minden, hogy is mondjam, beérik idővel. Mint te! – Mély hangom törte meg a szoba csendjét. Lehet, hogy nem annak tűnt, sőt, az ilyen szavaktól a nők többsége, főként azok, akik képesek öregedni, kiakadtak volna, pedig ez igen is bók volt. Ami aztán tényleg ritkaság számba ment tőlem. Kezemmel a karcsú test után nyúlva húztam magamhoz, mire ő szorosan simult hozzám. Aztán valami olyat mondott, ami úgy hatott rám, mintha épp most vágott volna mellkason. Ilyet még egy nőtől sem hallottam ezelőtt. -A város főterén? Nem is rossz ötlet! - Ördögi mosollyal reagáltam a szavaira, de persze én sem gondoltam komolyan. Bár, azért eljátszottam az ötlettel. -Már előre féltékeny vagy? – Cukkoltam a szavaimmal, elégedett képet vágva. Kezem közben automatikusan kezdte simogatni selymes, puha bőrét. A tusfürdő érdekes illata kúszott az orromba. Fülemben ritmusos, érintésemre kissé kicsapongó szívdobbanásai és a szomszédok sokat sejtető csevegése csengett. Természetesen mi voltunk a fő téma, épp ezért figyeltem fel a hangokra. -Mi lenne, ha a folyosón kezdenénk? Ott nem látnának annyian, mint a téren! – Vetettem fel egy fantasztikus ötletet, annak ellenére, hogy tudtam, a válasz bizony nemleges lesz. Kár, pedig olyan izgalmas lehetne, de igazából a szoba ellen sem volt kifogásom. -Tudom, hogy mi bújik meg a remek ötleted mögött. Nem tudsz velem betelni, mi? – Magabiztosan és kissé pimaszul mondtam ki azt, amit gondoltam. De igazából egyáltalán nem voltam biztos a dologban, talán inkább csak reméltem. Tényleg azt akartam, hogy így legyen, mégpedig azért, mert én magam is úgy gondoltam, hogy ezzel a nővel nem tudok betelni. Álla alá nyúlva szelíden kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen, majd egészen lágy csókot leheltem ajkára, alig érintve őt. -Ha ennyire szeretnéd, csak kérned kéne! – Súgtam rekedt hangon, majd hajába túrva újabb csókra invitáltam. Beképzeltségem nem ismert határokat, most sem, mikor önmagam istenekhez hasonlítva engedtem egy szolga vágyainak. Ez a csók, már nem hasonlított az előzőhöz. Most tüzes vágyakkal telve, szenvedélyesen faltam ajkát, hosszú perceken át. Nem akartam duplázni, semmiképpen sem, hisz soha nem szoktam, főleg nem ugyan azzal a nővel egy éjszaka alatt, de nehéz volt visszafognom magam. Nem is erőlködtem igazán, mert ahhoz túl jó érzés volt a kis farkast ölelni. Ahogy kissé a lány felé mozdultam, az ágy romjai hangos nyekergésbe kezdtek. Mint ezernyi síró fadarab, akik saját halálukat gyászolták. Lehet, hogy a beszélgetés nem ment valami jól nekünk, de a testbeszéd, az nagyon is. Zihálva, csillogó szemekkel húzódtam el tőle, hogy aztán ezernyi apró csókkal hintsem be a homlokát, arcát, szemét, és végül újra az ajkánál kössek ki, miközben kezem már sima bőrén siklott végig. Rájöttem, hogy egy ágyban feküdni vele és nem tenni semmit sem, felért egy kínzással. Éppen ezért, most kellőképp kiélveztem, hogy kedvemre tevékenykedhettem az arany fürtökkel megáldott szépség testén. Már a tusolóban is erre vágytam és mostanra eljutottam arra a pontra, hogy képtelen voltam ellenkezni saját testemmel.
Nagyon jól esett, hogy érdeklődött.. Olyan édes volt tőle meg persze szokatlan. Kétlem, hogy minden nőnél megkérdezi.. Bár mondjuk most ezért picit kezdtem úgy érezni, hogy különleges vagyok a számára, hogy nem vagyok ugyanolyan, mint a többi nő.. Mondjuk arról fogalmam nincs, hogy velük mit csinál és hogyan csinálja, de elhiteti velem, hogy különleges vagyok.. Valószínűleg mindenkivel, hiszen így jutnak el az ágyig.. Amit nekem sürgősen le kell cserélnem, hiszen már nem más, mint egy jó nagy darab fakupac. Viszont eszembe jutatja, hogy mi történt és ez mosolyra fakaszt. Nem hiszem el, hogy most azon kattog az agyam, hogy mit szokott csinálni másik nőkkel.. Vajon velük is együtt zuhanyozik? Nem szabad ilyesmire gondolnom. Nem lehetek féltékeny.. Bármennyire is szeretném, hogy az enyém legyen.. Soha nem lesz teljesen az enyém. A személyisége nem fogja engedni. Egyszerűen képtelen lenne rá.. Csak egy álom marad a számomra az, hogy egyszer majd kimondja azt a bizonyos szót, amivel én sem szoktam annyira dobálózni.. Álmodozni szabad az egyáltalán nincs megtiltva, de csak önmagunkat kínozzuk olyan álmokkal, amik soha nem fognak megtörténni.. Hiszen vágyakozunk utána.. Kezdjük azt hinni, hogy lassan elérjük aztán pedig eltűnik a szemünk elől, mintha ott sem lett volna.. Hát nekem is van egy álmom.. Méghozzá az ő személyében. Elérhetetlen, de meg fogom szerezni.. Muszáj lesz.. Kitartó vagyok.. A szívem szinte, majd kiugrott a helyéről, hiszen tudni akartam, hogy most itt hagy-e magamra vagy velem marad. Maradj velem.. Maradj velem. Hangot is adtam az akaratomnak, de ő csak leintett annyival, hogy „Nyugi, kis farkasom.” Erre természetesen megforgattam a szemeimet. Miért nem tudja kerek perec kimondani rögtön, hogy igen-e vagy nem.. Miért kell húzni az időt? Egyszerűen kiakaszt.. Keresgélni kezdett és kezdtem megijedni, hogy felöltözik és elmegy.. Nem teheti. Egyszerűen nem és kész. Ha kell kikötözöm az ágyhoz.. Vagyis ahhoz ami maradt belőle, de nem fogom őt innen elengedni a közel jövőben. Figyelni kezdtem, hogy most mi lesz a következő lépése, majd picit megkönnyebbültem, mikor a telefonját kezdte el bogarászni. Oké, akkor nem arra készül, hogy felöltözik és itt hagy. Istenem.. el sem hiszem. Belül sikítoztam és ugrándoztam, mikor kijelentette, hogy reggelig nem megy sehova. Kívülről pedig nem láthatott mást csak egy halvány mosolyt az arcomon. Elég hülyén is jött volna, ki, ha én most elkezdtem volna itt ugrándozni és sikítozni. Lett volna egy kis ráadás a szomszédoknak. – Ennek nagyon örülök. – Habár próbáltam nem túl sok jelét kimutatni ennek, de tényleg így volt. Mondjuk azt hiszem kicsit átlátszó volt az egész.. Tudja jól, hogy nagyon örülök neki, mert különben meg sem kértem volna az egészre.. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy akkor is itt maradt volna, ha én nem kérem meg rá.. Ez már örök rejtély marad. – Nem köszönöm, nem vagyok éhes. – Ráztam meg a fejemet. Nem olyan régen ettem Kim-nél. Úristen..! Vajon most mit gondolhat rólam. Vajon ő is fültanúja volt az egésznek, ami itt zajlott? És ha igen, akkor tudja, hogy én voltam? Elég valószínű, hogy igen, mert nem olyan nehéz felismerni a hangomat. Legszívesebben elásnám magam a föld alá. Senki más nem érdekel a szomszédok közül, csak ő. Hogy fogok én így a szemébe nézni? Valami baráti kapcsolatot kezdtem kiépíteni és még azt is elintézem ezzel… Biztos meg van rólam a véleménye.. Bár nem ismerem annyira, hogy tudjam mit gondol úgy igazán. – Ahogy telik az idő mindennek romlik a minősége. Mondjuk mindig akad kivétel. – Tudtam, hogy még közel sem jött el az ideje annak, hogy szerelmet valljuk egymásnak meg ilyesmi. Mondjuk abban sem vagyok biztos, hogy szerelmes vagyok.. Vegyes érzések kavarognak bennem vele kapcsolatban. Szóval az ilyen témát most jobb lesz hanyagolni. Szorosan bújtam oda hozzá, mikor odahúzott, hiszen szeretek a közelében lenni. – Legközelebb ennyi erővel a város főterén tarthatnánk előadást nem gondolod? Bár nem szeretném, ha nők tömege bámulna meg téged. – Mondtam miközben játékosan szomorú arckifejezést vittem fel az arcomra.. Részben utálom, hogy ilyen jól néz ki.. Mert legszívesebben minden nő megkörnyékezné. Pont ahogy én is..
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Érdekes módon megnyugtatott az a tudat, hogy minden rendben volt vele. Nem okoztam semmi kárt a törékenynek látszó, mégis erőteljes és persze épp olyan gyönyörű testében. Nem is értettem, hogy miért izgatott annyira ez a gondolat. Talán mert attól féltem, hogy tönkre ment a kedvenc játékom? A meglepetések éjszakája volt ez, hisz mocskos kis képzeletem kielégítése odáig űzött, hogy önkényesen vittem el zuhanyozni a lányt. Karcsú alakja minden egyes négyzetcentiméterét feltérképezhettem ismét, miközben a tusfürdő illatos habjával borítottam be. Bőre érintése és az a csodás látvány, ami elém tárult, mellbevágóan gyorsan hatott rám. Vágyam új életre kelt és mintha az ő szemiben is a szenvedély felizzó tüzét fedeztem volna fel ismét. Nem lett volna ellenemre egy ráadás menet, mégis elnyomtam ezt a vágyam. Ha túl sokat kap belőlem egyszerre, még a végén eltelik velem. Egyébként is, nem sűrűn szoktam duplázni ugyan azzal a nővel egy este alatt. Nem most kéne megszegnem ezt az íratlan szabályt. Percekkel később ismét a karjaimban vittem vissza a romokban heverő szobába, miközben ajkáról önkényesen csókot loptam. Gyengéden ejtettem a párnák közé, majd felegyenesedve néztem a fedetlen tündért. Mintha képtelenek lettek volna szemeim eltelni a látvánnyal. Mikor kezem után nyúlva arra kért, hogy maradjak, reflexből mosolyodtam el. Ezt már szeretem! Mikor az eltöltött csodás percek, vagy talán órák után a nő könyörgőnek tűnő szemekkel kérlel. Ez is azt bizonyítja, hogy a király most is 10 pontos volt. -Nyugi, kis farkasom! – Hajoltam felé, hogy ezúttal a homlokára leheljek egy apró csókot, majd az alsóm felé nyúltam. Felvéve a legkisebbnek számító ruhadarabom, keresgélni kezdtem a nadrágomat. Úgy tűnhetett, mintha indulni akartam volna, de ez eszembe sem jutott. Lustaságom határtalanná vált és egyébként sem várt semmi izgalmas a saját lakásomban. Az csak egy újabb ház volt, amiben még egy nyavalyás szellem sem kísértett jelen pillanatban. Persze nem tartana sokáig kerítenem valakit, akit elvihetek magamhoz, de minek tennék bármit is, ha akár itt is maradhatok? Ki tudja, talán mégis megejtem az a fránya duplázást is a végén. Nagy kotorászásomat siker koronázta, mikor végre előhalásztam a mobilomat. Az egész világ legjobb találmányát! Tényleg annak tartottam a hordozható kis kommunikációs eszközt. Az ilyesmit igazán csak az tudta értékelni, aki már a postagalambok korában is a városokat járta. Áldottam az eget, hogy legalább a füstjeles korszakot kihagyhattam. -Reggelig nem megyek sehová! – Jelentettem ki, miközben a telefonommal a kezemben dobtam le magam az ágy szélére. Mintha roppant fontos ember lettem volna, úgy ellenőriztem le az üzeneteimet. Mivel egyetlen figyelemfelkeltő, vagy lebilincselő sem volt közte a számomra, hamar át is siklottam felettük. Vissza kellett volna hívnom néhányukat, de ha szorult beléjük némi értelem, tudják jól, hogy úgyse fogom. Ahhoz olyat kell üzenniük, ami megbizsergeti az idegeimet. -Nem vagy éhes? Rendeljek valamit? – Kérdő tekintettel néztem a lányra, mintha tényleg fontosnak tartottam volna, hogy minden egyes tekintetben jól érezze magát mellettem. Talán tudat alatt így is volt, vagy nem. Nem tudtam eldönteni, de annyira nem is érdekelt, hogy elgondolkozzak a dolgon. Végül is, csak egy kérdés volt, és ha éhes, csak egy telefonomba kerül a dolog. Nem kell majd megfeszülnöm, hogy teljesíthessem a kívánságát. A válaszára várva vontam ismét magamhoz, majd fejemet lehajtva, pár centire az arcától néztem a szemébe. -Édes, szoktál te takarítani? – Bukott ki belőlem igazi énem pimasz és némileg kötözködő oldala. Élcelődő szavaim élét csupán mosolyom tompította, miközben végigfutott a tekintetem a vihar utáni csatatéren. Egy győztes háború utáni néma csend lepte el a helyet, de a romok megőrizték a viharos pillanatok emlékeit. -A régi cuccok időt állóbbak voltak! Ezek a piszkafából összetákolt akármik, még egy szellőtől is összetörnek. De legalább a falak megmaradtak. – Hoztam fel egy semleges témát, még mielőtt Brynek ismét lelkizni támadt volna kedve. Ráadásul rávilágítottam egy fontos dologra, mégpedig arra, hogy nem akkora gond, hogy gyakorlatilag tönkrement a szoba legtöbb berendezése. Örüljön, hogy maradtak falak és nem adtunk igazi, élő előadást a szomszédoknak. Az nem nagy dolog, hogy a hotel rádiójaként üzemeltünk, bár nekem az a fal lebontós dolog sem vette volna el a kedvem.
Ez az egész nem is lehetett volna jobb. Az ajtónál történő veszekedésünket tekinthetjük egyfajta előjátéknak? Hiszen ahogy teltek a percek egyre jobban kívántuk a másikat. Nem is értem miért próbálok meg kettőnk nevében beszélni, hiszen csak a saját nevemben nyilatkozhatok.. Azt mondhatom el, amit én érzek és gondolok. Az ő fejébe sajnos nem látok bele, pedig nagyon is szeretnék. Tudni akarom, hogy mire gondol. Hogy mit érez.. De ezeket valamilyen módon el is mondja nekem, ha nem szavakban akkor tettekben mutatkozik meg. Mondjuk nekem ez bőven elég.. Egyenlőre legalábbis. Bár kétlem, hogy valaha is szavakba öntené az érzéseit vagy bármi hasonlót tenne.. Ő a tettek embere.. Bár a szavakkal is elég jól bánik csak nem úgy, ahogy azt olyankor kellene, mikor őszintén beszél az érzésiről.. Vannak egyáltalán? Vagy csak egyszerűen azt teszi, ami neki jól esik? Erre a kérdésre azért szívesen elfogadnám a válaszát.. Nem sokáig volt az irányítás a kezemben sajnos.. Pedig már pont kezdtem kiélvezni azt, hogy végre az én kezemben van.. Na, mindegy. Volt időm arra, hogy valamennyire kiélvezzem, szóval ezzel kell beérnem. Hamar maga alá gyűrt, bár nem volt olyan nehéz főleg mivel nem ellenkeztem. Mondjuk lehet, hogy kellett volna.. Viszont elég valószínű, hogy azzal csak elrontottam volna mindent.. Pedig most minden tökéletes tényleg tökéletes. Sőt több, mint tökéletes. Kiegészítjük egymást. Nem hiába mondtam Kim-nek, hogy őt lehetetlenség felülmúlni, hiszen ennyi idő után is még ugyanígy van. Egy az, hogy nincs még egy ilyen ember a földön, aki ilyen hatással lenne rám, mint ő másrészről pedig a személyisége.. Ami eléggé kiakaszt mostanában, de egyszerűen utánozhatatlan és megunhatatlan. Titokzatos, amivel elintézi, hogy örök időn keresztül maradjanak kérdéseid vele kapcsolatban. Mikor újra a kezébe vette az irányítást minden megszűnt körülöttünk. Az összes gondolatom, gondom, bajom, bánatom elszállt, hiszen csak Ő volt és én.. Én pedig boldog vagyok, mikor ő a közelemben van.. Főleg mikor így és ilyen közel.. A tempó, amit diktált eléggé vad volt, de egyáltalán nem volt ellenemre.. Tetszett.. Nagyon is! Ez is egyike a több ezer oknak, hogy miért van szükségem rá.. és csakis rá. Mert nekem senki más nem kell, csak ő. Testem érzékeltette velem, hogy egyre közelebb van hozzám az a bizonyos mámorító érzés, ami egyenest a mennyországba repít.. Nem is kellett talán még csak egy percet sem várnám, míg az egész testem beleremegett ebbe az érzésbe egy hangosabb nyögés kíséretével. Ekkor már nem érdekelt, hogy ki hallgatózik és ki nem. Megkapták, amit akartak szóval.. Tapsot azért nem kérünk, mert az elég kínos lenne… Meg ha ilyen perverz a népség, hogy ezt végighallgatták, akkor nem engem kellene megbélyegezniük, hanem őszintén önmagukba nézni.. Bár az utolsót azt hiszem az egész hotel hallotta.. De sebaj.. Legalább bemutatkoztam. Az egész testem izzadtságban úszott.. Zuhanyoznom kell.. Majd.. Csak először térjek észhez.. Szapora levegővételemet próbálom rendszerezni.. Azért egy ilyet, ha nem is minden nap, de hetente egyszer be lehetne tervezni.. Bár nem jó, ha megtervezzük. Ez is pont azért volt ennyire tökéletes, mert nem terveztük .. Meg amúgy is.. Együtt szinte tökéletesek vagyunk. – Minden rendben van. – Suttogtam miközben szorosan bújtam hozzá.. Olyan jó érzés itt vele.. Főleg azért, mert nem kezdett el rögtön öltözködni és húzta el a csíkot.. Itt maradt velem és ez a kérdés is.. Furcsán kedves volt tőle.. Mikor felkapott az egész annyira váratlanul ért, hogy hirtelenjében egy picit felsikítottam, de nem olyan úristen mentsenek meg sikoly volt ez.. Hanem inkább játékos.. Közös zuhany. Ki gondolta volna, hogy ilyen jó lesz ez a ma este? Ez a zuhanyzás már csak a ráadás volt. Főleg mivel kezei a testem minden egyes pontját végigszántották. Legszívesebben még a zuhany alatt is rávetettem volna magam, de aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli, szóval kíváncsian vártam, hogy mi lesz ebből.. Most a zuhanyzás után fog faképnél hagyni, vagy hogyan tovább? Az ágyig vezető úton még egy pillanatra megízlelhettem édes ajkait, majd újból ott kötöttem ki, ahol pár perccel ezelőtt átéltem ezt a fantasztikus élményt.. – Kérlek, maradj. – Kérleltem, miközben keze után nyúltam. Tudom, ha nem akar maradni nem fog és meggyőzni sem tudom, de azért megpróbáltam.. Hátha.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Hosszú, szenvedélytől izzó csókunk elrepített egy képzeletbeli, ragyogó világba, hol ruhátlan testünk körül, csupán ezernyi szikra ragyogott a semmiben. Annyira illett hozzám, együtt mozdult velem, bármit tettem. Már szinte tökéletes volt. Nem tudtam visszaemlékezni egyetlen ehhez hasonló momentumra sem az életemben. Igaz, már maga a gondolkodás sem ment. Teljes mértékben elmerültem a nő adta élvezetben. Lassú, ritmusos mozgása, nem hogy csitította volna vágyam, hanem a végtelenségig tüzelt fel. Míg egyik kezem tincsei közt veszett el, másik a hátára siklott, hogy erőteljesen ölelje át a karcsú testét. Pár perc erejéig hagytam, hogy ő irányítson, de végül legyőzött a beteljesülés utáni sóvárgás. Kerek, feszes fenekén csattant a kezem, majd mielőtt még meglepődhetett volna, megemeltem testem, hogy egy gyors fordulattal, ismét magam alá gyűrhessem. Az eddig őt ölelő kezem, most Bry apró kezeit fogták bilincsbe a feje fölött, másik pedig az arcán simított végig. -Bry, megőrjítesz! – Morogtam az alattam fekvő istennő szemeibe nézve, mintha ezzel jeleztem volna, hogy a bennem élő, vágyhajhász tomboló vad, most szabad utat kapott. Tudtam, hogy nem törékeny ember, hogy nem fog összeroppanni, ha a magam módján gyötröm testét a gyönyör felé. A lassúság és a gyengédség legapróbb jele nélkül, vad, féktelen tempóra váltottam át. A zihálásoktól és nyögésektől zajos szobában, néha- néha egy koppanás csendült fel. Lábam egy komódot ért, majd az éjjeli szekrényen pihenő lámpa volt útban. Testem önálló életre kelt és egy hajszálnyit sem érdekelte, hogy idő közben miket tesz tönkre. Megrészegítettek a kéjsóvár pillanatok. Hamarosan megdermedt az idő, eltűntek a környező szobákból átszűrődő hangok. Állatias tempóban közeledtünk a mennyek eme gyönyör teli kapuja felé. A testem egyértelmű jeleit adta annak, hogy már csupán pillanatok választották el a végső beteljesüléstől. De még nem engedhettem, addig semmiképp, amíg a lány el nem éri a végső gyönyört. Minden csepp lelki erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ezt véghez tudjam vinni. Szilárd makacsságomnak és persze ezen a téren már igen csak edzett testemnek köszönhetően, végül csak sikerült. Abban a pillanatban, mikor Bry beleremegett a gyönyörbe, az ágy is hasonló dolgot produkált. Hangos reccsenéssel megadta magát a sorsnak, így mikor izmaim mélyről jövő nyögések közepette megfeszültek, hogy izzó vulkánként törjön ki belőlem az élvezet, immár egy fakupacon nyugvó matracon feküdtünk. Izzadságban úszva, csatakosan hajoltam ajkára, hogy egy végső, amolyan levezető csókban részesítsem. Pillanatokkal később fordultam le a lányról, s bár általában ilyenkor azonnal a ruháim után nyúltam volna, most reflexből a karcsú, alabástrom testet húztam magamhoz. Jóleső kimerültségben kezdtem el bámulni a szoba repedezett plafonját, miközben a mellkasomra vont zilált, szőke tincseket simogattam. Kellő időt adtam ezzel mindkettőnknek arra, hogy kissé észhez térhessünk a történtek után, ami minden bizonnyal bekerült az életem legszebb pillanatai top listájába. A helység már nem mondhatta el ugyan ezt magáról, de a szomszédok! Nos, ők biztos nagyon élvezték az előadás második részét. -Minden rendben van? – Suttogásom törte meg a ránk telepedő csendet. Ez a kérdés megint csak szokatlan volt tőlem, de nem bírtam magamban tartani. Valami miatt majd megevett a fene, hogy tudjam, vadulásom ellenére sem tettem kárt a lányban. Szükségem volt a válaszára ahhoz, hogy lenyugodjak, és végre békén hagyjon ez az idétlen gondolat. Végül csak feltápászkodtam és megindultam abba az irányba, amerre a kifinomult hallásom vezetett. Csöpögő csap, egyenlő fürdőszoba. A zuhanyzót vettem célba, hogy kellemesen langyos vizet engedjek, annak ellenére, hogy én általában csak a hideget használtam. De most, nem csak rólam volt szó. Sunyi mosollyal az arcomon tértem vissza a szobába, hogy szó nélkül felkapva a lányt, ősember módjára hurcoljam magammal. -Ránk fér egy üdítő tusolás! – Jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a vízsugár alá érve, letettem a lányt. Alapjában véve, úgy tűnhetett, hogy az élmény hatására tört elő belőlem a törődés reménysugara, de igazából csak a látvány miatt csináltam az egészet. Jelenleg nem is vágytam semmi másra, csak arra, hogy megbabonázva nézhessem a szőke szépség keblei közt csordogáló vízpatakokat. A tusfürdő használata, csak hab volt az én ördögi kis tortámon. Már rég nem fürdettem meg nőt, eszembe sem jutott ilyen badarság, de ha tudtam volna, hogy ennyire kéjes érzéseket ébreszt bennem, már két napja megtettem volna. De talán jobb volt így, itt, ebben a városban, ezzel a nővel. Ezer gondolat ébredt mocskos koponyámban, mire felfrissülve elzártam a vizet és ismét karomba kaptam a lányt. Az ágyig vezető úton még egy kósza csókot loptam, majd pihe könnyű testét, a párnák közé helyeztem.
– Néha? Ugyan kérlek. Ez még viccnek is rossz. Egyszerűen az egész kisugárzásod kiakasztja az embereket. Tudom, hogy te soha nem lennél képes megváltozni és én ezt nem is várom el tőled. Meg, ha el is várnám nem hiszem, hogy megváltoznál, hiszen nem vagy olyan.. De hagyjuk.. Nem érdekel. – Úgy láttam, hogy a szavak feleslegesek, hiszen nem jutunk egyről a kettőre. De mi soha nem szavakkal haladtunk előre, hanem tettekkel. Az valahogy mindkettőnknek jól ment. El sem hiszem, hogy a fejemben nosztalgiázok, hogy milyen jó is volt. Jó volt, de most tegyek úgy, mintha az elmúlt egy év nem történt volna meg? Nem hagyott volna magamra? Mondjuk miért is rágódok ezen az egészen? Ami megtörtént az megtörtént nem lehet megváltoztatni és nem is akarom. Mert ezek tettek azzá, aki vagyok, ha tetszik, ha nem. Az már egy teljesen más szempont, hogy hány rossz döntést hoztam az életemben.. Nem tudok rajta változtatni csak elfogadni és ezt is fogom tenni. Talán még párszor elkövetem ugyanazt a hibát, de egyszer csak tanulok a dolgokból.. Vagy nem. Most is pont azt teszem.. Egy hatalmas hibát követek el azzal, hogy engedek a vágyaimnak. Behívtam nincs visszaút. Tudom jól, hogy ezután nem csak egyszerű baráti látogatásra vágyik. A szomszédoknak pedig megadtuk a műsort. Talán ilyen az elmúlt 10 évben nem volt szóval.. Holnap, majd behajtom a pénzt. Végül is egy fantasztikus előadást hallgathattak végig arról, hogy miért ne hagyja magára egy férfi a nőt, aki már elkezdett kötődni hozzá. De lehet, hogy ebből csak azt szűrték le a férfiak, hogy hagyják magukra a nőjüket. Hiszen az idő csak növeli a feszültséget… Aztán a vége pedig.. Számukra nagyon szimpatikus lehet. Hiszen forró csókban forrtunk össze és hamar az ágyban kötöttünk ki és a ruha sem maradt rajtunk túlzottan sok ideig. Hiszen felesleges.. Na, de az egyszer biztos, hogy rólunk senkinek nem kell példát vennie.. Egyikünknek sem az a célja, hogy példát mutasson.. Legalábbis nekem nem.. Bár Ren mindig is szerette ha nézőközönség veszi körül.. Valahogy felbátorítja.. Megint úgy éreztem magam, mint egy szűz lány.. Ezt azt hiszem az ő közelsége hozza ki belőlem.. Hiszen Steven-nel nem volt semmi ilyesmi. De vele.. Más. Bár most nem hiszem, hogy pont Steven-re kellene gondolnom.. Pillanatokon belül el is szállt ez a gondolat és még a saját nevemet is elfelejtettem. Hiszen megéreztem kényeztető ujjai után édes ajkait a testem legérzékenyebb pontján. Nagyon jól tudta, hogy mit csinál, hiszen ahogy teltek a percek kezdett az őrületbe kergetni. Sóhajok keveredtek, halkabb nyögésekkel, hiszen Ő bármennyire is szeret a figyelem középpontjában lenni én azért még nem szeretném már első estén magamra akasztani azt a bizonyos jelzőt. Az ágyneműt szorítottam és ha jól halottam sikerült a huzatot elszakítanom, de nem voltam benne biztos, hiszen nem voltam teljesen magamnál.. Elvette az eszemet teljesen. Alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a tetszésem kifejezését, amikor végre abbahagyta a kínzásomat és elmerült bennem.. Istenem.. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó érzés lesz.. Ha tudtam volna akkor nem állok le vele veszekedni az ajtóban, hanem rögtön rátérhetünk volna a lényegre.. Csak akkor még valahogy nem akartam itt kikötni.. Viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy mégis csak ez lett a vége. Éreztem, ahogy egyre közelebb érek ahhoz a bizonyos ponthoz, de azt hiszem sem ő sem pedig én nem akartam, hogy ilyen hamar véget érjen. Pár másodperc múlva már én voltam felül és ezzel együtt az én kezembe került az irányítás.. Hmm.. Ez sokkal jobban tetszik. Finoman mozgatni kezdtem a csípőmet, de nem túl gyorsan, hiszen el akartam nyújtani az együttlétet.. Odahúzott magához én pedig egy pillanatra sem ellenkeztem, hiszen hiányoztak édes ajkai..
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Bólintással jeleztem, hogy igen, ezúttal betartom az ígéretem. Komolyan is gondoltam, de abban már nem voltam biztos, hogy Brynek is így jött le a dolog. Belebonyolódhattam volna valami féle meggyőző szövegbe, de semmi kedvem sem volt hozzá. Olyat meg nem szeretek csinálni, amihez nincs kedvem. Elmerültem kissé a gondolataimban, így megint figyelmen kívül hagytam egy időre a beszélgetést. -Most kezdjem el sorolni? Legalább ezer dolog van, amiért biztosra veszem, hogy nem lennél boldog a halálod után, még akkor sem, ha előtte összegabalyodnánk. Először is, halottnak lenni nem lehet túl szórakoztató! Gondolj csak a szellemekre! Másodszor pedig, itt vagyok én oknak! Hülyeség lenne azt gondolni, hogy képes lennék megváltozni! Olyan vagyok, amilyen és élvezem! Néha olyan dolgokat teszek, ami finoman szólva kiakaszt másokat. –Komoly, szinte már értelmesnek látszó férfiként magyaráztam neki a dolgokat. Igaz, nem mondtam ki konkrétan mindent, de csak van annyi esze, hogy magától is tudja, mikre gondoltam. További fecsegését már válaszra sem méltattam. Úgy sem tudtam volna semmi olyat mondani, amit szívesen hallott volna. Végül eljött az elkerülhetetlen is. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, de azért be kellett látnom, hogy nagyon is reméltem. Attól a perctől kezdve, hogy ajtót nyitott, majd szétfeszített a vágy, hogy a karjaim közt tudhassam. És ez megadatott. Immár az ágy rogyadozott kettőnk súlya alatt. Kezem gyengéd érintése nyomán csókoltam végig a testét, míg el nem értem a gyönyör barlangjához. Ujjaim kissé elidőztek a szent hely kényeztetésével, majd átadták helyüket kéjsóvár ajkaimnak. Lassú, cirógatásokkal és gyors nyelvcsapásokkal váltogatva fedeztem fel a nőiesség csodás kelyhét. Izzott a levegő kettőnk között, a szexuális feszültség szinte már tapinthatóvá vált. Tudtam jól, hogy kényeztető játékomat már nem leszek képes sokáig húzni, de még nem akartam szabadjára engedni vad vágyaimat. Örömmámorba úszva pörögtek a kínzó percek. Manapság már nem volt szokásom még ilyen helyzetekben sem az adakozás, jobban szerettem kapni, de most élvezettel tettem a dolgom. Még viszonzást sem vártam, csak érezni akartam őt. Mikor ismét felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, minden egyes idegszálam megfeszült. Az ágyon fekvő lány szépsége sugárzott, akár egy földön túli istennő szivárványszín aurája. Általam duzzadtra csókolt ajkai, élvezettől csillogó szemei, kipirosodott arcát körbe ölelő hajkoronája csupán a kezdet volt. Már ennek sem lett volna képes ellenállni egyetlen férfi sem a földön, de ezt még tetőzte teste látványa. Nyakának vonala, hófehér, kerekded halmain megcsillanó fények, selymesnek látszó tökéletes bőre, karcsú dereka és hívogató nőies csípője elvette azt a maradék eszem is, ami eddig kitartott a csábítás ellen. Agyamra sűrű, vágy által kreált köd ereszkedett. Hosszú combjai közé fúrtam magam, hogy vadul ajkára tapadva, egyetlen gyors csípőmozdulattal magamévá tehessem. Szűk nőiessége forró lávaként ölelt körbe, mintha csak nekem teremtette volna a sors. A szoba, a hotel, az egész világ eltűnni látszott, hogy végül csak mi ketten maradjunk a kéj örítő hullámain ringatózva. Remegő kezeim megállíthatatlanul bóklásztak testén, miközben egyre vadabb iramot diktáltam. Halk, morgás szerű nyögésekkel tarkítva hol csókra termett ajkát faltam, hol pedig nőies nyakába kóstoltam bele. Nem erőszakos, vámpír módon, csupán karcolva vékony bőrét, így okozva édes kínt. Heves légzések hangja visszhangzott a szobában, de már képtelenség volt megmondani, hogy melyik ered tőle, s melyik tőlem. Úgy éreztem, hogy testem kitörő vulkánként üzemelt már, ezért tennem kellett valamit, hogy megelőzzem a túl gyors befejezést. Még korai lett volna, ezért is ragadtam meg a csípőjét, hogy aztán egy hirtelen mozdulattal felemeljem. Helycserés támadás. Egy pillanat múlva, már én voltam az, aki hanyatt feküdt, ő pedig cowboyokat megszégyenítő pózban ült a nyergembe. Heves mozdulataimat elfújta a szél. Most lágy, ritmikus mozgásba kezdtem, miközben gyönyörködve szemléltem kedvesem táncot járó idomait. Ilyen szép látványban, már jó ideje nem volt részem, de bármennyire tetszett a dolog, ennyi nem volt elég. Kezemmel dús hajába túrtam, majd megmarkolva tincseit húztam magamhoz, hogy ismételten birtokba vehessem az ajkát.
– Azért remélem be is tartod az ígéretedet. – Igazából nem szeretném, ha a közel jövőben elhagyná a várost, de ha mégis megteszi akkor búcsúzzon el vagy vigyen engem is magával.. Aha, már megint kezdek ragaszkodni hozzá.. Miért van ez? Egyszerűen vonz magához, mint valami mágnes közben pedig csak egy szemétláda. Legalábbis úgy viselkedik.. Nem tudom ki tudná őt hosszú távon elviselni, de én szívesen megpróbálnám az már egyszer biztos. – Miért olyan érdekes ez? – Igazából akkor lennék igazán boldog, ha valahogy kimutatná hogy mit érez irántam. Már ha egyáltalán vannak érzései velem kapcsolatban. Mert igazából ebben sem kellene annyira biztosnak lennem, de.. Szeretném.. Ha elmondaná.. Kimutatná.. Lehet, hogy ez úgy hangzik, mint egy kislány álma, de akkor is.. Én csak azt akarom, hogy szeressen.. Már ha egyáltalán képes olyan érzelmekre, mint a szerelem, mert ebben sem lehetek biztos.. Egyáltalán miben lehetek vele kapcsolatosan biztos? Úgy igazából semmiben.. És ez idegesít. – Miért vagy te abban olyan biztos, hogy nem lennék boldog? - Már akkor is boldog lennék, ha az életemben legalább egyszer igazán szeretett volna. Hiszen amióta csak az eszemet tudom erre vágyom.. Hogy valaki szeresen. Persze ezt nem fogom olyan könnyen beismerni. Hiszen emiatt gyengének hihetnek. Nem vagyok az.. Elég sok mindent megéltem és kitartottam, mert ezt kellett tennem.. Muszáj volt. – Jesszusom, csak egyszer foglalkoznál egy picit mással is.. Nem mindig körülötted forog.. Olyan nehéz ezt észrevenned? – Ez az a tulajdonsága, amitől felfordul a gyomrom. Annyira el van telve önmagával, hogy az egyszerűen már undorító. Ha valakibe igazán szerelmes az egyértelműen saját maga. Nem hiszem, hogy bárki iránt is érezne valami komolyat önmagán kívül.. Törődik esetleg, de azon felül.. Nem kockáztatok meg semmit.. Mást szeretni? Számára kész vicc lenne, meg egyenlő a lehetetlennel szóval felesleges ilyenen még csak töprengeni is. – Köszönöm, hogy ezt végre elismerted. – Jól esett hallani a szájából, hogy azért jól érezte magát velem.. Mondjuk igaza van, hogy akkor nem is lenne itt.. Mármint, hogyha nem így lenne.. De miért pont most? Azt még mindig nem értem. Miért pont most döntött úgy, hogy felkeres? Ez az, amit egyszerűen képtelen vagyok még felfogni. Miért nem előbb? Vagy esetleg valami életjelet is adhatott volna magáról, de mit várok én? Túlságosan is sokat várok el tőle. – Jaj, istenem fejezed már be ezt az egész egoista színházat. – Ha velem akar beszélgetni akkor ne azon legyen, hogy másokat szórakoztasson.. Mert tudtommal nem a szomszédokkal van megbeszélni valója, hanem velem, de ezek szerint számára szükséges az, hogy odafigyeljen rá a környéken mindenki. Talán már az utcáról is besétálnak az emberek, hogy megnézzék mi ez a hangzavar. Azon csodálkozom, hogy nem ültek ki már a folyósóra az emberek popcorn-nal a kezükben. Az elkövetkezendő percekben pedig hagytam, hogy a düh átalakuljon vággyá. Igazából már azóta vágyom rá, hogy megjelent az ajtómban, de próbáltam ezt a vágyakozást inkább átalakítani dühvé. Hát mondanom sem kell, hogy nem sok sikerrel, hiszen bekövetkezett, amit akart. Behívtam a lakásomba, majd heves csók csatába kezdtünk. Először csak a falnak préselve, majd pillanatokon belül már ledobott az ágyra. Időm sem volt agyilag felfogni, hogy mi történik. Azt viszont határozottan kijelenhetem itt és most, hogy akartam őt.. Mindennél jobban. Ezt a szemeim is visszatükrözték.. Ugyanezt láttam az övében is és ez egy halvány mosolyra fakasztott. Édes ajkai kellemes bizsergést váltottak ki belőlem, ahogy végigcsókolta a nyakam, a vállam, majd újból visszatért az ajkaimhoz. Segítettem megszabadulni a ruháitól, hiszen egyértelműen feleslegesé válták, de hogy mit hogyan és hova dobtam arról már fogalmam nem volt. Teljesen felülkerekedett rajtam a vágy és már nem tudtam tisztán gondolkodni.. Egyszerűen nem ment. Minden egyes érintése és csókja csak úgy égették a bőrömet.. Szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam, mert nem akartam, hogy akár egy centiméternyi távolság is legyen köztünk. A közelemben akartam érezni őt.. Mindennél jobban. – Várd ki a végét. – Suttogtam, majd halkan felkuncogtam. Most már az sem érdekel, ha az egész szomszédság az ajtó előtt áll és hallgatózik.. Senkinek a véleménye nem érdekel. A magam ura vagyok.. Valamennyire..
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
-Jó! Megígérem, hogy feltétlen elbúcsúzok majd, ha esetleg elhagynám a várost! De, nem fogom! Egy ideig biztosan nem! – Nem esett nehezemre ígéretet tenni neki. Már előre dörzsöltem is a tenyerem a gondolatra. Ha csak átugrok majd a szomszéd városba, előtte fel fogom keresni. Találkozók heti sokszor és mindez az ő kérésére. Hát nem szép az élet? -Szóval boldoggá tenne, ha megpróbálnánk! Érdekes! – Kapásból kicsippentettem a mondani valója lényegét és amolyan nekem mindegy módon, visszakérdeztem. Értettem én elsőre is, de gondoltam jól esne az egómnak, ha még egyszer hallhatná ezt a kijelentést. -Kétlem, hogy holtan olyan, hű de boldog lennél! – Nem maradhatott el a pimasz szurkálódásom sem. Néha képtelen vagyok visszafogni magam. Komoly defekt ez, de annyira azért soha sem zavart, hogy tegyek ellene. Nem mondtam ki, mert vannak dolgok, amiket nem igazán szeretnék hangoztatni, de engem azért érdekelt, hogy akár meg is halhat. Nem is az érdekelt a jó szó rá, csak, meg sem tudtam volna fogalmazni. Motoszkált egy idegesítő gondolat a fejemben, ami egy kicsit sem tetszett. -Kétségtelenül növeled vele! Piszok jó érzés! – Villantottam meg lehengerlő mosolyomat. Az egóm már elérte a maximális nagyságát. Kezdtem attól tartani, hogy hamarosan kidurran majd, mint egy nyamvadt lufi. -Sohasem mondtam, hogy szörnyű volt! Nem volt az, kicsit sem! Szerinted eljöttem volna ide, ha olyan rosszul éreztem volna magam veled? Nekem elhiheted, abban az esetben már rég a világ másik felén rontanám a levegőt! Nem pedig itt szócsatáznék veled a nagyközönség füle hallatára! – Nem tagadtam, hogy jó volt vele, igaz, nem is vallottam be igazán, de legalább céloztam rá és tőlem már ez is valami. -Semmi kedvem észrevenni! Itt vannak és hallgatóznak, ez tény! Ők maguk csináltak színházat, vagyis rádióházat, a hotelből. Ó, ez nagyon jó! Feltaláltam egy új szót! Rádióház! Tényleg jó vagyok! – Kiborulására igyekeztem normálisan válaszolni, de ez most sem jött össze. Főleg azért, mert az új kedvenc szavam, kissé elterelte a figyelmemet. Azért nem teljesen, mert tekintetem most is a lányon téblábolt. Talán jobb is volt így, hisz ha többet mondok, ki tudja mennyire bosszantottam volna fel. Pár perccel később, jócskán felpörögtek az események. A törékenynek látszó női testet az ágyra dobtam, mire felnevetett. Hangjára elfojtott mosoly volt a válaszom, na meg a kezem, ami megszabadította az egyik ruhadarabjától. Nem tiltakozott, még egy árva pillanat erejéig sem, én mégis sietősen kerekedtem fölé. Testemmel szinte teljesen betakarva vékonyka alakját, ismét a szájára tapadtam. Ajkát követően nyakát, majd vállát vettem célba, hogy aztán visszatérhessek a kezdetekhez. Közben kézügyességemmel magamat is megszabadítottam a felső ruházattól, igaz, talán nem tökéletes állapotban repült a szoba másik végébe. Tökéletesen uraltam a szépséges farkast és ez teljes mértékben elvette az eszem. A vágy, mámorító köde telepedett ránk és én már csak arra vágytam, hogy elolvadjon a karjaimban. Utolsó aprócska ruhadarabjától is egyetlen mozdulattal fosztottam meg, hogy kezeim és ajkaim, szabadon indulhassanak felfedező útra a testén. Minden egyes mozdulatom vadságot hordozott magában, akár egy kiéhezett oroszlán, aki a prédáját ízlelgeti. Arra sem emlékeztem, hogy az én többi ruhám, mikor került le rólam és egyáltalán, hogy. Aztán eljött az a sorsfordító pillanat, mikor a tekintetünk puszta véletlenségből találkozott. Gyönyörű, vágytól csillogó szemei, mintha visszahoztak volna a valóságba. Olyan gyengének és sebezhetőnek látszott, akár egy földre szállt angyal. Jobban vágytam rá, mint valaha, de azt is akartam, hogy őt is éppen ennyire égesse a vágy, mint ahogy engem. Érintésem úgy égesse a bőrét, ahogy az ő törékeny keze alatt lángra kapott az enyém. Arra vágytam, hogy ezt a különleges éjszakát, soha többé ne legyen képes elfelejteni, ahogy engem sem. Ismét ajkára hajoltam, de ezúttal, lágy, érzéki csókban olvadtam össze vele. Gyengéden simogattam keble vonalát, arca tökéletes ívét, selymes, szőke fürtjeit, mintha a világ legdrágább kincse lenne. Ajka puha, édes íze és a szobát betöltő apró sóhajok, felperzselték egyébként is lángoló ágyékom tájékát. Már szinte fájt visszatartanom magam, de tudtam, hogy még nem jött el az igazi tombolás pillanata. Az még váratott magára, hogy a lassú túlfűtött pillanatokat követve, bombaként robbanhasson majd. Ajkától elszakadva, mohón tapadtam keblére és nyelvem ingerlő játékba kezdett, hogy aztán átváltva másik szépséges dombjára, tovább fickándozzon. Annak ellenére, hogy vissza kellett fognom magam, élveztem ezt a kis játékot. Mikor ismét a szemébe néztem, arcomon már egy sötét, némileg rosszat sejtető mosoly játszott. -Észvesztő vagy! – Nyögtem fel, majd ajkam elindult lefelé, lapos hasán, selymes combjain át, teste legérzékenyebb pontja felé.
Kíváncsian vártam a válaszát, hogy mégis ki lehet számára fontos. Ez egy olyan kérdés, amin tényleg el kell gondolkodnia. Legalábbis szerintem. Mondjuk kétlem, hogy kibírná anélkül, hogy elviccelné. Bár az se biztos, hogy ezután kapnék bármiféle válasz t is. Hogy önmagán kívül.. Nagyon vicces. Azt már eddig is tudtam, hogy önmagát jobban szereti, mint minden mást. Igazából a világon nincs annyi szeretet összesen, amennyit ő érez önmaga iránt. De talán ez a helyes? Nem kellene törődnünk senkivel csak egyszerűen önmagunkkal és így kevesebb fájdalom érne minket? Ha akkor nem törődtem volna vele, ha nem foglalkozom azzal, hogy felkeltette az érdeklődésemet talán nem érezném most ilyen szarul magam. Mondott egy nevet, de fogalmam nem volt, hogy kiről beszél. Bár honnan is tudnám? Nem mond el nekem semmit titkolózik és még annyira sem bízik meg bennem, hogy komolyabban beavasson a szüleimmel történtekről. De ezek szerint ezt érdemelem.. Nem.. Közel sem. Megérdemlem, hogy tudjam mi történt a szüleimmel. Ennyit azért megérdemlek. Bár azt hiszem erről nem most fogom elkezdeni faggatni, majd máskor ha jobb lesz a légkör és kevésbé leszünk ellenségesek. Már, ha lesz egyáltalán ilyen alkalom.. Nem tudom.. Legszívesebben felképelném. De közben a lehető legközelebb is akarom érezni magamhoz.. Annyira bonyolult... Szinte érthetetlen. – Attól érezném jobban magam, ha legalább elbúcsúztál volna, de ezt már nem tudod megtenni.. Maximum, ha most is tervezed, hogy lelépsz, akkor légy olyan kedves, hogy ez alkalommal vedd a fáradtságot és búcsúzz el. – Bár, ha már házat vett akkor reménykedek, hogy itt is marad és nem lép le csak úgy. Bár egy vámpír számára mit jelent egy ház? Igézéssel bármelyiket megkaphatja. Lehet szó palotáról vagy egy elhagyatott kis kuckóról. Bár Ren-nél már azon sem lepődnék meg, hogyha a fehér házat nézné ki magának. Még oda is bemehetne akár mikor senki nem lenne, aki megállítaná. – Engem nem érdekel az sem, ha meghalok. Hiszen, ha megpróbáltuk akkor már boldog lehetnék.. És legalább boldogan halnék meg. Nem félek a haláltól. – Nyeltem egy nagyot, miközben ezt kimondtam. El tudnám képzelni mellette az életemet. Az egyszer biztos, hogy marnánk egymást éjjel nappal, de ezek is csak a kettőn közötti feszültség miatt lenne.. A vonzalom, ami tagadhatatlan. – Igen, élveztem! Jól éreztem magam veled és ezt egy pillanatra sem fogom letagadni még akkor sem, ha ezzel csak az egodat növelem. De azt nem mondhatod, hogy számodra annyira szörnyű volt. – Ha azt meri mondani, akkor esküszöm, hogy felképelem. Hiszen szerintem azaz időszak, amit együtt töltöttünk mindkettőnk számára az volt életünk egyik a legjobb időszaka. – Igen, nem akarsz. Ordibálsz, hogy mindenki hallhassa azt, hogy te itt vagy és csinálod a műsort. Azért kíváncsi lennék, hogy néző vagyis inkább hallóközönség nélkül mégis hogyan beszélnél. Ez nem egy hülye színpad ahol elő kell adnod magad jól enne, ha ezt végre észrevennéd. – Borultam ki és ekkor már én is megemeltem a hangomat. Nem hiszem el, hogy csinálnia kell itt a műsort. Azt hiszem, hogy holnap az lesz az első dolgom, hogy kijelentkezek innen és megpróbálok valami más helyet keresni, ahol meghúzhatom magam. Hiszen már meg van rólam a véleményük az embereknek. Nem érdekel.. Mert tényleg nem érdekel csak nem szeretem, ha ilyen hamar rossz következtetést vonnak le. A másik pedig az, hogy éjjel nappal szabad bejárása van hozzám. Ami egyáltalán nem jó. Steven-nel is találkoznom kellene.. Hiszen meg akarom beszélni vele a dolgokat. Tudom milyen érzés, csak úgy búcsú nélkül lelépni és én most pont ugyanezt tettem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont én leszek az, aki ezt megismétli most pedig mégis így történt. Nem is tudom, hogy mit érezhet. Bár jobb, ha az életébe úgy nem lógok bele, hiszen az a lány, akivel a múltkor sikerült futólag találkoznom valószínűleg fülig belé van zúgva. Én pedig nem mondhatom, hogy szerelmes lennék Steven-be. Egyszerűen csak kedvelem, hiszen édes volt, ahogy foglalkozott velem.. Bár fogalmam nincs, hogyan kanyarodtam el egészen idáig. Valami gyógyszerekről is hadovált szóval minimum azért fel kellene keresnem.. Hogy azt megtárgyaljuk, hogyan lesz. Vagy injekciót emlegetett? Már nem tudom. Szóval ezért is kell vele valahogy beszélnem. Fel sem fogtam igazából, hogy mi történik. Vagyis nagyon jól tudtam, de annyi eszem nem volt, hogy leállítsam. Hiszen nem akartam leállítani. Miért akartam volna? Igaz, hogy a pillanat hevében cselekszünk vagyis inkább Ő.. Én meg engedem, hiszen a csókja már annyira megszédített, hogy nem tudok neki nemet mondani. Amúgy is elég nehéz volt ennyi ideig ellenségesen viselkedni vele, de most már végleg feladom.. Nem megy.. Szükségem van rá.. Győzött, de nem teljesen. Mikor ledobott az ágyra csak felnevettem.. Hmm, ez kifejezetten tetszik. Bár az már kevésbé, hogy a pólómnak rendezhetek egy temetést. Kellett nekem úgy egyáltalán bármit felvennem.. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége már azelőtt leveszem, hogy behívom.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Elgondolkodó arcot produkálva meredtem a semmibe. Mondjak legalább egy dolgot, ami érdekel. Vagy valakit. Nehéz ügy erre őszintén felelni és nem is akartam igazából, de tudtam, hogy néha engednem kell, ha nyerni akarok a nemek csatájában. Márpedig akartam! -Magamon kívül? – Kíváncsi tekintetem a lányra vándorolt és bár előre sejtettem a válaszát, mégis rákérdeztem a dologra. Tudtam, hogy ez csak felhúzza, de képtelen voltam kihagyni. Igazából csak két személy jutott eszembe, abból is csak az egyikre érvényes a dolog. Valami meg, hát, mindig más foglalkoztat. -Hana.. –Nyögtem ki végül az egyetlen olyan személy nevét, aki a mai napig érdekelt. Hiába igyekeztem nem gondolni rá, kizárni őt teljesen, mégis csak a húgom és az is marad örökké. Képtelen lennék nem törődni vele, ha tudom, hogy szüksége van rám. -Akkor mondjam azt, hogy nincs igazad? Attól jobban éreznéd magad? – Vontam fel a szemöldököm. Tényleg nőből van a kis farkas. Ésszerűtlen és követhetetlen, de legalább csábító. Nagyon csábító! A vérem csak úgy zubogott mikor időnként újra és újra elkóborolt tekintetem a testén. Nem azért jöttem ma, hogy hanyatt vágjam a hotel folyosóján, de azért már igazán közel kerültem ahhoz a ponthoz. -Jól látod! Tűz és víz vagyunk mi ketten. Teljes mértékben természetellenes, ha nem taszítjuk egymást ösztönösen. Ez az igazság! Mert egy ilyen kapcsolatba, az egyikünk bele halhat! Gondoltál már erre? Az egy dolog, hogy én homlok egyenest megyek minden írott és íratlan szabállyal és még a természettel is, na de te? – Úgy tűnt, hogy nem ártana neki egy kisebb fajta felvilágosító óra, ezért jó tanárhoz híven magyaráztam. Épp csak a méhek szaporodására nem tértem ki, pedig az ötlet ott motoszkált a fejemben. -Drága, tőlem annak nevezed, aminek akarod! A lényeg úgyis az, hogy még azt a „csak voltot” is élvezted! – Macskakörmöket rajzolva a levegőbe magyaráztam tovább, a jól megszokott pimasz hangnememben. Talán nem kellett volna már tovább hergelnem, de annyira élvezetesnek találtam a dolgot, hogy még nem tudtam abbahagyni. Fel kellett előtte készülnöm arra, hogy megtegyem. Sohasem ment könnyen az, ha valamit saját magamtól kellett megvonnom. Ezért nem is tettem soha. Önzés? Lehet, de legalább nekem jó! -Igen, így is mondhatjuk! – Laza mozdulattal nyúltam a boros üveg után, hogy ismét kortyolhassak egy jó nagyot belőle. Nem kellett igyekeznem azért, hogy teljesen unottnak tűnjek. Jól begyakoroltam már ezt az elmúlt évszázadok alatt. Nem volt semmi kedvem elárulni az igazat, mi szerint, nem szoktam különösebb érdeklődést mutatni senki felé. Ha mégis felkelti a figyelmem egy- egy kósza élőlény, azt vagy megfektetem, vagy megölöm. Aztán már semmi érdekeset sem látok bennük. De ezzel nem csak én vagyok így szerintem. -Arra még nem jöttem rá én sem! – A szemébe nézve agyaltam a dolgon, végül csak kimondtam az egyetlen lehetséges választ. Épelméjű egyén lévén, tudtam, hogy ezt sem kellett volna, de mégis megtettem. Lassan ebből állt az életem, mindig azt tettem, amit nem lett volna szabad. De erre, tényleg nem volt más válaszom. Mit jelentett nekem? Valamit? Semmit? Honnan kellett volna azt tudnom? -Természetesen tudnék halkabban beszélni, de nem akarok! – Húztam mosolyra a számat és hűvösnek mondható tekintettel figyeltem Bry reakcióját. Ezt a lányt komolyan nem lehet megunni! Már csak ezért is megérte ordibálnom egy sort. Semmire el nem cseréltem volna igéző szemei haragos pillantását! Egymást követték az események, végül kénytelen voltam egy trükköt bevetve csapdába csalni. Akár egy megszeppent őz, úgy rohant bele. Behívott és ezzel talán élete legnagyobb hibáját követte el. Vagy azt én tettem? Nem ez lenne az első, és ha még nem halok meg, akkor az utolsó sem! Udvariasan ordítottam egy végszót a szomszédoknak, mire egy mellkasba vágás volt a hála. Így cselekedjen jót egy vámpír! Alig, hogy becsapódott az ajtó, már a karjaimban is volt a szépség. A falnak nyomva vettem birtokba ajkát és bár azt hittem, hogy majd ha észhez tér tiltakozni fog, de nem tette. Épp olyan hevesen viszonozta némán édes vallomásom, mint ahogy én szerettem volna. Percekkel később húzódtam csak el, hogy elmondhassam milyen régóta vártam már erre a csókra, mire csak egy „fogd be” volt a válasz. Nőkkel, ilyen helyzetben sose ellenkeztem volna, ezért most is tűrtem, hogy kedvére lecsapjon ajkaimra. Na jó, talán nem is csak tűrtem. Más férfiaknál ilyenkor beindulna az a bizonyos gépszíj, hogy a vágy vihesse magával az eseményeket. Hát nálam nem! Nálam szakadt minden. A gépszíj, az agyműködés és nem utolsó sorban a Bry testét takaró póló is. Hoppá! Már csak fél kézzel tartottam, elősegítve ezzel azt, hogy szorosabban hozzám simuljon, és karját körém fonja. Szabad kezem elkalandozott karcsú testén, miközben szakadatlanul faltam az ajkát. Két szóval meg tudtam volna fogalmazni a helyzetet. Elsodort a szenvedély! Mint egy hurrikán, melynek belsejében az érzékiség által keltett villámok tombolnak. Hirtelen mozdulattal fordultam meg, majd pár gyors lépés után, nemes egyszerűséggel az ágyra dobtam a szőke szépséget. Haja fátyolként terült szét a párnán, de nem volt már annyi önuralmam, hogy kellőképp megcsodálhassam. Már nyúltam is felé, hogy kezemmel megmarkoljam a szakadt ruháját és egy mozdulat alatt hallatszódó reccsenés után a földre hajítsam. Mintha attól féltem volna, hogy idővel megjön a józan esze, egy pillanat alatt fölébe kerekedtem.
Régebben, mikor vele időztem elég sokszor fordult elő az, hogy elsírtam magam vagy csak egyszerűen bekönnyeztem. Olyan voltam, mint egy kislány, akitől elvették a kedvenc barbie babáját. Igazából egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem az volt, amit én akartam. Mert neki nem szabhattam meg, hogy mi legyen. Ő volt az, aki irányított és ez iszonyatosan bosszantott engem. Sokszor már talán toporzékoltam is, de úgy néz ki ennyit jelent egy év. Próbálok érettebben viselkedni.. Még sem csinálhatok úgy, mint egy óvodás. Abból a korból azért már régen kinőttem. – Akkor mondj legalább egy dolgot vagy valakit, aki érdekel.. Úgy igazán. – Nem hiszem, hogy olyan nagy dolgot kérnék. Végül is nem kérem azt, hogy hozzon le az égről egy csillagot csak, hogy mondja el mégis mi fontos a számára. Már, ha egyáltalán van ilyesmi. Mert én már ebben sem vagyok annyira biztos.. Semmiben nem vagyok biztos. – Kár, hogy most attól, hogy igazam van még egyáltalán nem érzem magam jobban. - Igazam van, de ettől most előrébb lennénk? Egyáltalán nem hiszem. Mivel lennék előrébb? Semmivel. Beismerte az oké, de nem fogja helyrehozni a múltat. A múlton már javítani nem lehet. Megtörtént és lezárult. Vissza nem mehetünk, hogy helyre hozzuk a hibáinkat szóval itt az ideje, hogy beletörődjek. Mondjuk nem is tudom, hogy számomra mi számít hibának.. Hogy hagytam, hogy az ujjai köré csavarjon és játszadozhasson velem vagy pedig az, hogy egyáltalán foglalkoztam vele azok után, hogy megkaptam amit akartam. – Szóval most ez lenne a kifogásod, hogy nem vagyunk ugyan azok? Rá akarod fogni az egészet arra, hogy mik vagyunk? Ellentétek. Tűz és víz. De pont ez volt jó a mi kapcsolatunkban, már ha nevezhetem kapcsolatnak.. Nem volt komoly.. Mert esélyt sem adtál rá, hogy az legyen.. Egyszerűen csak volt. – Most mondjam azt, hogy miután lelépett rájöttem, hogy többet akartam? Az már régen nem fizikai dolog volt.. Azt akartam, hogy szeressen, hogy valaki szeressen, de túl sokat kérek ezzel, hiszen kétlem, hogy érezne bármit is irántam. Kíváncsi rám ennyi az egész. – Szóval, hogyha valakit érdekesnek találsz inkább lelépsz, minthogy megismerd? – Oké.. Miután megismerünk valakit az érdeklődésünk is csökken. Nem túlzottan, de csökken. Hiszen mégis azért keltette fel az érdeklődésünket, mert semmit nem tudtunk róla. De mikor már a legmélyebb titkaiba avat be, akkor az egyfajta kellemes érzéssel tölt el. Hiszen akkor már tudod, hogy megbízik benned és ezzel pedig egyfajta ragaszkodás alakul ki. Ragaszkodni kezdünk ahhoz az emberhez, akit szeretünk.. De attól nem kell félnem, hogy Ren valaha is szerelmet vall nekem vagy éppenséggel valami titkába avat be.. Nem ahhoz túl titokzatos, de igazából nem is várom el tőle. Csak a szüleimről akarok kicsikarni belőle dolgokat.. – És mégis mit jelentettem? – Kezdtem el érdeklődni. Mondja meg mit jelentek.. Mert, ha csak ennyit mond.. Az hogy is mondjam. Eléggé sokoldalú. Sok mindenre gondolhatok. Jelentettem valamit, de még sem, mert minek? Vagy csak azért mondja mert tudja, hogy ezt akarom hallani. Férfiból van ezért azt mondja, amit hallani akarok. Viszont nála sosem tudom eldönteni, hogy mikor gondolja komolyan és mikor nem. Míg más férfiak annyira átlátszóak, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz a szememnek. – Nem tudnál egy picit halkabban beszélni? – Azzal már én is tisztában voltam, hogy hallgatóznak a szomszédok. Már alig várom, hogyha találkozok valamelyikkel az hogy fog rám nézni. Aztán eszembe jutott Kim. A francba! Ő a szemközti szobában van. Valószínűleg ő is hallja ezt az egész műsort. Hát remek. Most először voltam kedves valakivel csak úgy mindenféle kötekedés nélkül.. Főleg azok után, hogy kis híján elütött ez nagy szó. Azt hiszem most hivatalosan is sikerült elijesztenem. De hát ez az én formám szóval.. Bár lehet, hogy így majd könnyebben megérti, hogy miért nem akartam beszélni arról a bizonyos pasiról.. Akivel most éppen az ajtómban ordibálok fenn tartva a szükséges távolságot. Végül pedig kimentem.. Behívtam. Ezzel elvesztettem a csatát, de a háborút még közel sem. Hiszen elérte, amit akart. Szabad bejárása van a lakásomba és azt hiszem ezt most ki is használja. Mikor ordított egyet a szomszédoknak mellkasba vágtam, hogy azért ezt nem kellene.. Én még itt szeretnék lakni mindenféle ellenséges pillantások nélkül. Hamar becsapódott mögöttünk az ajtó, majd már karjaiban is voltam és a hátam pedig a falhoz simult, majd mindenféle gondolkodás nélkül vadul viszonozni kezdtem a csókját. Minek ellenkezzek, hiszen pontosan erre vágytam.. Hogy ajkaink összeérjenek. Semmi másra. – Fogd már be. – Szóltam rá, mikor elszakadt tőlem, majd ezúttal én voltam az, aki lecsapott ajkaira.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Már szinte vártam, hogy mikor fakad sírva. Egy évvel ezelőtt, még ennyi kis szóváltást sem bírt ki drága könnyei hullatása nélkül, bezzeg most. Csak állt és dühöngött. A legjobb a dologban talán az volt, hogy minél mérgesebb arcot vágott, annál jobban tetszett nekem. Nem is értettem a dolgot. Lehetséges, hogy őrült nő fetisiszta vagyok? Ki nem néztem volna magamból! -Én sohasem mondtam, hogy senki és semmi nem érdekel! Őszintén, sok dolog van, ami nagyon is érdekel, de most nem sorolnám fel mindet! – A személyekre nem véletlenül nem tértem ki. Egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat, akik egy kicsit is érdekeltek az utóbbi pár évtized alatt. -Oké! Igazad van! – Adtam meg magam egyszerűen. Erre nem igazán tudtam mit felelni. Tényleg nem kellett volna semmit sem tennem, ha nem lépek le akkor. De megtettem! Megbántam? Talán, de még ebben sem voltam biztos. Akkor úgy éreztem, hogy mennem kell és kész. -Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire ragaszkodtál hozzám, ahogy arról sem, hogy visszavártál. Lássuk be, khm.. mi ketten, kissé ellentétesek vagyunk, úgymond! – Elmondtam a véleményem, de annyi eszem volt, hogy ügyeljek arra, nehogy olyasmit fecsegjek ki, amit nem kéne hallaniuk egyeseknek. Nem is hagyta el a számat, sem a vérfarkas, sem pedig a vámpír szó. Ezek is megfordultak a fejemben azon a hajnalon, mikor elhagytam. Igazából kissé érthetetlennek találtam azt a tényt, hogy farkas létére azon akadt ki, hogy egy vámpír kilépett az életéből. Más hasonszőrűek örültek volna ennek, sőt, segítettek volna elmenni a vérszívónak...örökre! De nem bírálhattam, hisz nekem sem kellett volna országokat átszelve visszarohannom hozzá. Irreális az egész szituáció! -Túl sok benned a sértettség, de tévedsz! Pont az ellenkezője történt! Túl érdekes voltál ahhoz, hogy maradjak! –Lazán beletúrtam a hajamba, mintha épp csak az aktuális időjárásról csevegnék. Belül azért nem voltam annyira nyugodt, mint amilyennek tűnhettem. Amíg arról beszélt, hogy mi nem elérhető a számomra, én a boros üveg után nyúltam, hogy kortyolhassak még egyet belőle. Micsoda komoly beszélgetés! Ettől még a szőr is feláll a nem létező ördögszarvaimon. Hú, ha ördög lennék, lenne hegyes farkam is? Dupla dinamit! -Tudod, ez egy roppant nehéz kérdés, amire csak igazán bonyolult válaszok léteznek! Röviden azért, mert már jelentettél valamit!– Első mondatomat egy professzor komolyságával adtam elő, de a másodiknál már sajnos megjelentek rajtam a megszokott semmit mondás jelei. Nem vagyok isten, nem tudom én sem a végtelenségig fent tartani a maszkomat! A válaszom megint tömör volt és velős. Épp annyi, amennyit feltétlen mondanom kellett. Előbb ásom el magam egy kiskanállal a gyűrűm nélkül, fényes napsütésben, minthogy leálljak itt a rohadó lelkemről dumálni. -Végre kimondtad! – Eszembe sem volt leplezni a pimasz vigyoromat, mi több, még egy kacsintással is megspékeltem a dolgot. Nem vagyok közömbös a számára és ezt már nem csak sejtem, tudom is. -Nincs értelme, ez igaz! Mégis foglalkozni fogsz a dologgal! Tudod miért? Mert egyesek szerint, az érzések nem értelmen alapszanak! És milyen igazuk van! Hallják, egy istenverte zseni vagyok! Mindenki jól hallotta, hogy mennyi értelem szorult belém? –Mélyen a szemébe nézve kezdtem el a mondókám, de idő közben felidegesített a sok szívdobogás, légzés és suttogás, ezért mire a végére értem, kiengedtem mély, ablakokat rengető hangomat. Remélhetőleg az utolsó két mondatom, már az egész hotel hallhatta. Végül csak megadtam magam valamelyest és előadtam egy igazán megható monológot, hogy aztán úgy tehessek, mintha tényleg elmennék. Még csak vissza sem néztem, csupán lassan, számolni kezdtem magamban. Épp az 5-nél jártam, mikor Bry végre a nevemet kiáltotta. Reflexből megálltam és elvigyorodtam! Tudtam, tudtam, hogy nem lenne képes csak így elengedni! Letöröltem a hülye mosolyom és egy pillanat múlva, komoly arcot vágva fordultam ismét a nő felé. Hangja zene volt füleimnek! Behívott! Sakk-Matt! Soren, annyira jó vagy komám! Megint nyertél! Gondolkodás nélkül indultam meg felé, majd a kezénél fogva a szobába húztam. -Vége a műsornak!– Üvöltöttem még egy utolsót, majd hangos csattanással bevágtam az ajtót. Egy pillanat sem telt el, hisz itt már nyugodtan használhattam a vámpír lét adta gyorsaságom, s már a karjaimban tartottam a lányt. Más átölelte volna, de én azért kissé hevesebb voltam mindig is az átlagnál. Feneke alá nyúlva kaptam fel, majd a falhoz ugrottam, hogy hátát neki nyomva vehessem birtokba az ajkát, így indítva heves csókcsatát. Őszintén, az sem érdekel volna, ha ellenkezik, de igazán időt sem hagytam rá neki. -Már egy éve vártam erre.– Suttogtam percekkel később, mikor végre képes voltam elválni tőle egy pillanatra. Nem bántam volna egy pofont, vagy akár egy hasba szúrást. Még úgy is megérte volna! Nagyon is!
Egyszerűen már annyira felhúztam magam, hogy szinte a könnyeim is készek voltak arra, hogy előtörjenek a szememből, de nem hagyhattam. Nem fogom elsírni magam, mint egy kislány csak mert nem történnek úgy a dolgok, ahogy én szeretném. Ehhez hozzá kell szokni. Nem mindig mennek a dolgok olyan könnyen, amennyire, mi szeretnénk. – Miért kell ez az egész színjáték? Hogy nem érdekel semmi és senki amikor mind a ketten tudjuk, hogy ez nem így van. – Sokkal több rejlik benne, mint amit megmutat a világnak. De ki vagyok én, hogy megmondjam mit hogyan csináljon? Egy senki és kész. Egy jelentéktelen kis senkiházi . Semmi több. Talán tényleg túl sokat képzeltem bele a dolgokba. – Nem kellett volna sem felkutatnod sem pedig házat venned meg semmi ilyesmi, ha nem hagysz el. Jó ideig ott vártalak, hátha visszatérsz.. Reménykedtem, hogy valami közbejött és olyan sürgősen kellett intézkedned, hogy még elbúcsúzni sem volt időd, de idővel rájöttem, hogy semmi ilyesmiről szó sincs. Beletörődtem, hogy nem voltam elég érdekes a számodra ahhoz, hogy velem maradj. – Tessék, kimondtam hogy mit érzek úgy igazán. Nem kellettem neki, de nem tudom mivel üldöztem el igazából.. A viselkedésemmel vagy csak tényleg úgy ráunt volna a jelenlétemre? Kiszórakozta volna magát? Számára az átváltozásom is csak egy móka volt egy játék.. De úgy néz ki az sem nyűgözte le annyira, mint azt gondolta.. Bár miért is nyűgözte volna le? Fájdalmas és én sem szívesen nézném végig, ahogy más keresztül megy ezen.. Még akkor sem, ha szeretem látni ahogy egy ember szenved. – Bocsánat, de számodra ez a lehetőség nem elérhető. – Nem vagyok szégyellős.. Nem is arról van szó, mert egyáltalán nem érdekel semmi.. Tökéletesen meg vagyok elégedve az alakommal és, ha ezt valaki meg akarja nézni, hát nézze. Engem azt nem zavar. Természetesen azt nem mondom, hogy önként levetkőzök előtte és csak úgy mutogatom magam. Nem erről szó sincs. Egyszerűen csak, ha úgy alakulna a dolog nem takargatnám magam.. Minek? Olyan felesleges. Anélkül is bőven látják azt, amit akarnak. Meg mire rendesen eltakarnám magam addigra már rég láttak mindent. Nem értettem miről beszél.. Talán tényleg nincs egy cseppnyi eszem sem. De igaza van abban, hogy Ő ezt egy szóval sem említette. Egyszerűen csak néha úgy viszonyul hozzám, mintha tényleg hülye lennék és nem értenék semmit.. – Egyetlen egy valamit szeretnék megérteni. Ha van eszem, ha nincs. Miért? Miért mentél el és hagytál magamra, mintha nem jelentenék semmit? Miért? – Tettem fel a kérdést, ami már azóta foglalkoztatott, hogy felbukkant az ajtómban. Remélem valami értelmes válasszal áll elő és nem fogja az egészet csak úgy elviccelni. Hiszen tényleg tudni akarom az igazat. Mindennél jobban, ha kell az életemet adom ezért a válaszért, csak végre tudhassam! Mindig mindent elviccel.. Vagyis nem tudom mikor mit gondol komolyan, hiszen az arckifejezése mindig ugyanolyan. Pimasz és játékos. Sajnos ezzel nem vagyok előrébb.. Bár le tudnám olvasni az arcáról, hogy mit gondol.. Vagy akár a szemei elárulnák nekem az igazat, hogy mi is zajlik odabenn. De semmi.. Csak úgymond lebegek a tudatlanságban. – Egyáltalán nem vagy közömbös a számomra. Ezt egy percre sem fogom letagadni. Csak egyszerűen már nem érdekel. Nincs értelme foglalkoznom ezzel. – Ráztam meg a fejemet. Nem fogom letagadni, hogy legszívesebben most is a lehető legközelebb lennék hozzá, de van bennem annyi önuralom, hogy tartsam a távolságot.. De ez nem fog örökké tartani. Szóval az lesz a legjobb, ha elmegy.. Mert.. Nem foghatom vissza azt, amit a legjobban szeretnék.. Azt, hogy ajkaink újból egymásra találjanak.. Pont, mint akkor régen.. Mikor még úgy éreztem, hogy számítok.. Nagyot nyeltem, hiszen szavai őszintének tűntek. Mégis annyira hihetetlennek, hogy csak álltam az ajtóban, mint egy szobor és mozdulni sem bírtam. Most mit kellene tennem? Mi van, ha csak azt mondja, amit hallani akarok? És nagy eséllyel csak erről van szó, de mégis.. Minden egy porcikám azt akarja, hogy igaz legyen. Én igaznak érzem.. De mit számít ez? Mi van, ha ez csak egy hazugság, hogy elérje a célját? Ha holnap már nem lesz mellettem? Mindegy.. Nem érdekel. Azt hiszem sokkal jobban bánnám, ha nem adnék egy esélyt a dolognak, minthogy adtam és még sem ment.. – Ren! – Kiáltottam utána, miután kirohantam a folyósora. – Kérlek gyere be.. – Vagy megbánom.. Vagy nem.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Tudtam, hogy nem fog repesni az örömtől, ha egy év után csak úgy beállítok hozzá, de azt nem gondoltam, hogy ennyire dühös lesz. Makacs és hajthatatlan, akár egy igazi farkas. Ezt valahogy sosem csíptem bennük, de legalább tüzesnek bizonyultak. Az pedig nagyon jól jött egyes tevékenységek közben. Tudtam értékelni. -Nem, nem tudok jobbat! Túlságosan sokat nézel ki belőlem, nem gondolod? Igazából csak ennyi telik a zsenialitásomból!– Egy grimasszal karöltve tártam szét a karjaimat, ezzel is tehetetlenségemnek adva nyomatékot. Persze csak szórakoztam, mint az élet színésze. Hisz színház a világ és színész benne minden nő és férfi! Főleg én! -Na látod, ezt jól tudod! Legalább a humoromat értékeled! – Mosolyogva néztem a szemébe, mintha őszintén hálás lennék, egy őszinte bókért. Persze nem voltam az, épp ahogy bók sem volt, de ez mit sem számított. Legalább kommunikált velem és már ez is valami! Igaz, nem éppen az, amire jelen pillanatban vágytam. Attól ugyanis nagyon távol állt ez a kis civakodással tűzdelt duzzogás. -Ó, tettem is! Nem említettem még? Felkutattalak, annak ellenére, hogy nem voltál otthon. Ide utaztam, az isten háta mögé. Ráadásul egy házat is vettem, ahová beköltöztem. Szóval, elég sok mindent tettem és nem, jó darabig nem fogom elhagyni a várost. Erre varrjál gombot, cipzárt, vagy amit akarsz! – Pimasz hanghordozásban soroltam fel a szerintem nagyon is lovagias és szívbéli tetteimet. Igaz, egyébként is kíváncsi voltam arra, hogy mi lett a farkas lánykából. Na meg a város hemzseg a hozzánk hasonlóakból, így biztos nem fogok unatkozni egy darabig. Házat meg konkrétan azért vettem, mert a tivornyáimhoz kellett egy nyugodt hely. De ezeket neki nem kell tudnia! -Igazán kár! Pedig szívesen megnéztelek volna Éva kosztümben. Az emlékeztetett volna a búcsúm pillanatára. Ó, de szép pillanatok voltak azok! – Álmodozó tekintetem végigsiklott a lány alakján, pimaszul meg- megállapodva egy kicsit némely domborulatán. Bár egy évvel ezelőtt még nem sokszor tüzelt fel a látványa, ez mára úgy tűnt, hogy megváltozott. Talán beérett a szépsége? -Köszönöm! Bókok és gratulációk! Álmomban sem képzeltem, hogy ilyeneket mondasz majd nekem! Annyira boldoggá teszel, hogy menten a mennybe repülök! – Gálánsan meghajolva mondtam köszönetet, hogy aztán egy adag iróniába mártott szavaimmal szónokoljak tovább. Már csak egy mikrofon és egy színpad hiányzott, na meg a fődíj! Mondjuk ez utóbbira, voltak kósza ötleteim. -Mindenki sajnál valamit az életben, még a pokol gyermekei is. Ennyi idősen, ezt már igazán tudhatnád! Az pedig, hogy szőke vagy, sose mondtam, hogy azt is jelenti egyben, hogy nincs egy csepp eszed sem. Inkább azt mondanám, hogy aranyló fürtjeid a szépséggel egyenlők. Persze, ez csak az én véleményem. Van, aki a barnákat, vagy épp a feketéket kedveli. – Megindult belőlem a szokásos blabla, aminek nem minden szavát gondoltam úgy, ahogy mondtam, de ez már fel sem tűnt. Mindent úgy kellett alakítanom, hogy Bry jónak lássa a szavaimat, igaz, annyi spiritusz már nem volt bennem, hogy a mimikámat és a hangomat is kordában tartsam. Így aztán lehetséges, hogy megérezte, nem minden arany, ami a számon kijön. -Lehet, hogy szánalmas, vagyok, de lássuk be, egy ilyen testhez… még ez is jól áll!– Mutattam közben végig magamon, mintha elhinném, hogy egy félisten vagyok. Nem így volt és ezt tudtam is, de azért néha jólesett megdicsérnem magam. Ha már más nem tette… -Ezt még te sem hiszed el, ugye? Nem vagyok közömbös számodra és ezt mindketten tudjuk. Még ha tagadod is, a reakciód már rég elárult!– Hiába utasított el, hiába lépett hátra, hogy ne tudjak közeledni hozzá, már szinte az első pillanatban elárulta saját magát. Persze a dac és a makacsság visszatartotta attól, hogy ezt beismerje! Nem csodálkoztam, hisz én sem ismertem volna be semmi ilyesmit. -Nem hinném, hogy van miértje a dolognak! Lenne, ha az eszed akarná, de nincs! Na, vajon miért?- Kérdő tekintettel néztem rá, azon tanakodva, hogy talán most már tényleg el kéne mennem. Kezdtem unni azt, hogy már lassan az egész szállodai pereputty a mi szócsatánkat hallgatta. -Tudod, tényleg sokat gondoltam rád az utóbbi egy évben. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól vagy! Látni akartalak, hallani a hangod, és na, jó, talán még mást is… de tudod mit? Talán túl korán tértem vissza! Bocsásd meg, hogy zavartalak!– Komoly ábrázattal ismét előadást tartottam, majd egy búcsúpillantást követően sarkon fordultam. 1…2….3 számolgattam magamban, remélve, hogy mielőtt elérném a 10-et a folyosó végén, megtörik a szépség és utánam szól. Ha mégsem tenné, akkor ma éjszakára más elfoglaltság után kellene néznem, de ahhoz nem sok kedvem akadt. Egyszer úgyis ki kell jönnie abból a nyavalyás szobából!
Most komolyan mit várt? Hogy itt és most a karjaiba vetem magam, amint beállít egy üveg borral a kezében.. Hát ezt ő maga sem gondolhatta komolyan. Ennyivel nem fogja elfeledtetni velem azt, hogy magamra hagyott és mondhatni kihasznált, mert én hittem benne.. Azt hittem, hogy végre van egy ember az életemben, akire támaszkodhatok, de szokás szerint csalódtam. Miért is lett volna másképpen? Nem érdemlek jobbat. Örülnöm kellene annak, hogy a vérfarkas énemnek köszönhetően sikerült nagyon sok betegségemtől megszabadulnom. Ezért hálás is vagyok. Ha ő nem világosít fel.. De felvilágosított. Elment. Aztán szépen éltem az életemet mindenféle beleszólás nélkül. Én jutottam el idáig. Nincs szükségem rá és nem is lesz soha. Furcsa, de ez inkább győzködésnek hangzik, mint kijelentésnek. – Talán? Tudsz te ennél jobbat is. – Forgattam meg a szemeimet. Az már biztos, hogy meg lesz a hírnevem holnapra. Az új lakó a lakásának az ajtajában tárgyalja ki a magánéletét, de nem hívhatom be.. Hiszen akkor, majd azt gondolja, hogy mindent megengedhet magának.. Pedig ez nem igaz. – Nagyon vicces vagy.. – Nem is értem miért voltam/vagyok oda érte.. Annyira beképzelt, hogy az egyszerűen már az idegeimre megy. Vagy talán pont ez tetszett benne? Hát, akkor elég sok mindent változtam az elmúlt évben. Mondhatjuk úgy is, hogy jót tett ez az egy év nélküle. Bár lehet, hogy számára közel sem tűnt egy évnek. Azért egy vámpírnak már mégis másképpen telnek a napjai. – Talán tenned kellene valamit, amivel bebizonyítod tudod.. – Bár még egy ilyen cselekedete sem volt, amióta ismerem. Szóval fogalmam nincs, hogy mit is várok tőle. Talán lehetetlent.. Legalábbis számára biztos az, hogy bármiféle komoly érzés mutatkozzon meg nála.. – Eszem ágában nem áll előtted vetkőzni. – Persze, hogy minden egyes mondatomat felhasználja ellenem.. Lehet, hogy talán jobb lenne ha ezek után már meg sem szólalnék. Sőt, biztos. Azt hiszem a szomszédoknak máris megvan a véleményük rólam.. De különösebben nem érdekel. Egyáltalán miért is kellene, hogy érdekeljen? Semmi okom nincs rá. – Ó, szóval szegény portás fiút ugráltattad? Gratulálok. – Nem mintha közel állna hozzám vagy valami.. Sőt, ne is álljon még csak közel se hozzám. Oké.. Szemeztem vele, amivel felbátorítottam, de kicsit olyan pszichopata nézése van, amiért úgy döntöttem jobb ha elkerülöm és inkább a tudtára adom, hogy ez nem fog működni. Majd szerzek magamnak egy másik portást, akit az ujjaim köré csavarok. Mindenféle igézés nélkül.. Mert én így is képes vagyok rá. – És most az várod, hogy elhiggyem, hogy te úgy egyáltalán valamit is sajnálsz ebben a kicseszett életben? Oké, hogy szőke vagyok, de attól még igen is van annyi eszem, hogy nem fogok bedőlni ennek az egésznek. Szánalmas vagy, érted? Felbukkansz itt és azt várod, hogy minden olyan legyen, mintha el sem mentél volna. Igen. Fájt, hogy eltűntél. De most már rohadtul teszek rá, ahogy rád is. – Fakadtam ki. Egyszerűen már muszáj volt kiadnom magamból.. Legszívesebben még egy pofonnal is megajándékoztam volna, de inkább csak tettem egy lépést hátra, hogy még véletlenül se kerülhessen a közelembe. – Miért akarnám, hogy maradj? – Legbelül nagyon is akartam, hogy maradjon.. De.. Azok után, amit művelt.. Nem lehet. Mi van, ha holnap reggel megint eltűnik és egy évig nem látom? Vagy esetleg tovább? Ez az egész csak egy játék a számára semmit több.
Szívem nem érez, agyam ellenáll, lávaként izzó vérem, mégis rád talál!
Igazi duzzogós kis vadmacskának tűnt a lány. Szórakoztatott a dolog! Alig tudtam visszafojtani a mosolyomat. Na, miből lesz a cserebogár? Már egyáltalán nem hasonlított arra a gyámoltalan gyermekre, aki egykor volt. Nem csak testileg, de minden más szempontból is tüzes nővé érett. Már egy évvel ezelőtt is tudtam, hogy veszélyes lehet rám az érzéki kisugárzása, de hát mit tehettem volna? Mindig is csábított a veszély és mellette duplán kaptam belőle. -Talán… hiányoztál! – Nyögtem ki a két szó között jókora hatásszünetet hagyva. Nem tűnhetett komolynak a kijelentésem, hisz közben el-elkalandozott a tekintetem, mégis volt egy jó adag igazság a dologban. Na meg persze a kíváncsiság is hajtott, és mint mindig, most sem tudtam megállni, hogy ne a rossz utat válasszam. Tény, hogy nem kellett volna ide jönnöm. Több okból is. Másik tény, hogy ezek ellenére is ide evett a fene. -De felvágták valakinek a nyelvét! Te tényleg fel akarsz húzni engem? Pont itt? Mondjuk, én nem vagyok szégyenlős! – Pimasz tekintetem, mosolyom és arcvonásaim elég nyílván valóvá tehették, hogy mire is gondoltam. Nem épp a düh járt a fejemben, sokkal inkább egy fülledt felső korhatáros jelenet. Mindig is felizgattak a kemény, dacos nők. Persze azt is jól tudtam, hogy ezek a szavak majd még jobban felhúzzák őnagyságát. -Miért? Szerinted nincs? Egy próbát azért megért! – Rántottam meg a vállam a saját pökhendi stílusomban. Ha tudná, hogy mennyire nincs igaza. De persze nem tudhatja és ez nem az ő hibája. Én magam állok a saját sikerem útjában. Legalábbis Hana régebben mindig ezt mondogatta nekem. Meg azt, hogy egyek mókusokat és legyek kedves mindenkivel. De hát, mikor hallgattam én valaha is a húgomra? -De! Ha már így felajánlod, nagyon szívesen megnézem! Vetkőzhetsz is, de viseld utána a következményeit! – Elővettem a legsármosabb mosolyom és mélyen a lány szemébe fúrtam a tekintetem. Várakoztam, annak ellenére, hogy jól tudtam, annak az esélye, hogy ledobja a gönceit, kb. a nullával egyenlő. Közben egyre több szívverés társult a régiek mellé, ebből nem volt nehéz kikövetkeztetnem, hogy a beszélgetésünk milyen sok ember figyelmét felkeltette. -Nem tudod, hogy mit hagysz ki! – Letettem a földre a két poharat és mintha teljesen természetes lenne az éjszaka közepén, egy hotel folyosóján iszogatni, kibontottam a bort és nagyot kortyoltam belőle. -Hmm.. tényleg finom! Jó munkát végzett a kis portás! – A poharak mellé helyeztem az üveget is, majd felegyenesedve újra a lányra emeltem a tekintetem. Úgy tűnt, mintha bármelyik percben felrobbanhatott volna a dühtől. Ekkor esett le a dolog lényege. Ha tényleg nem gondolt volna rám egyetlen egyszer sem, akkor most nem reagálna ilyen hevesen. Teljesen úgy viselkedett, mint egy megbántott szerető. Valamiért ez a felfedezés kedvemre való volt. -Ne légy ilyen durva velem drága! – Léptem ismét közelebb hozzá, már amennyire tudtam, hogy aztán fölé magasodva nézzek le rá. Bájos arca és szőke tincsei most is egy angyalra emlékeztettek, de feltüzelt az, hogy tudtam, benne egy kis ördög is elveszett. -Ennyire fájt, hogy eltűntem? Igazán sajnálom! Nem tudtam, hogy ennyire megbántottalak! – Előkapartam a kedves énem, azaz azt, amelyik épp azt mondja, amit szerintem az aktuális női partner hallani akar és suttogva beszéltem a kis farkasomhoz. Ez általában működött, bár igyekeztem nem sokszor élni vele. -Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? – Mély, suttogó hangom ismét szabadjára engedtem, olyan közel hajolva az arcához, hogy talán már a leheletem is érezhette. Kíváncsian néztem a szemébe, hátha találok egy aprócska jelet, egy csillanást, ami azt jelzi, mit is akar valójában. Tényleg jobb lenne, ha most rögtön kisétálnék innen? Attól jobban érezné magát? És én? Én éreznék bármit is?
Fogalmam nem volt, hogy mit mondjak vagy mit kellene mondanom. Mégis hogy került ide? Oké, Ő volt az, aki beszélt nekem Mystic Falls-ról. Vajon itt lehetett már előttem és tudta, hogy megjöttem.. Vagy esetleg már hírem ment? A beteg és az orvosának viszonya. Hát talán nem kellett volna rámásznom a rendelőben, de akkor senkinek nem tűnt fel, hogy mit csinálunk. Legalábbis azt hiszem. Ezt nem mondhatom biztosra, mert mással voltam elfoglalva. Legszívesebben felpofoztam volna, amiért csak úgy idetolja a képét. Mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára. És a szokásos beszéd stílusa, ahogy mozdul.. az arckifejezése. Egyszerűen mindegyik az agyamra megy. Egyszerűen idegesít. Annyira nyugodt és laza, hogy már teljesen felnyomja bennem a pumpát. Bár miért is lepődök meg azon, hogy ilyen nyugodtan jött ide? Nem is értem. – Engem? És megtudhatom, hogy mégis miért? - Nem úgy tűnt, mintha érdekelném szóval nem értem, hogy miért keresett most fel. Talán unatkozott. Nála semmit nem lehet tudni. Annyira titokzatos, hogy már annak is örülnöm kellene, hogy legalább a nevét elárulta. – Igazából rohadtul nem a te dolgod, hogy kinek szántam volna a mondandómat. Egyértelmű, hogy nem rád számítottam különben az ajtót sem nyitottam volna ki. – Forgattam meg a szemeimet és készen álltam arra, hogy bevágjam az ajtót. Semmi kedvem a hülye poénjaihoz. Most nem. Agyilag ehhez már túlságosan fáradt vagyok meg úgy pusztán a jelenlétéhez is. – Ó, szóval most el szeretnéd hitetni velem, hogy van szíved? Elég béna próbálkozás. – Esetleg valami kavics van a szíve helyén, de ha jobban meggondolom, akkor már az sincs. Nem lehet több a szíve helyén, mint puszta üresség. Legalábbis ezt bizonygatja. – Miért ez az egy év alatt annyit kellett volna változnom? Esetleg nem akarod megnézni, hogy nem-e varrattam magamra valami tetoválást vagy valami ilyesmi? – Természetesen nem gondoltam komolyan semmi kedvem nem volt bemutatott tartani arról, hogy miben és mennyit változtam az elmúlt évben. – Előbb halnék szomjan, minthogy abból igyak, amit te hoztál. – Gyűlölöm, amiért ott hagyott. Én igazán kezdtem volna megkedvelni erre Ő csak úgy lelépett, mintha semmi nem történt volna. Egyszerűen valamivel ki kell fejezzem a gyűlöletem, ha mással nem megy, akkor azzal, hogy ellenségesen viselkedek vele. – Helyezd kényelembe magad a folyóson, mert az egyszer biztos, hogy én nem foglak behívni. – Ha egyszer megtettem onnan nincs kiút. Ezt az örömöt pedig nem akarom megadni neki. Majd, ha úgy döntök, hogy megérdemli talán.. De amíg így viselkedik szó sem lehet az egészről.
Kezdőlap
