/Ariel háza/ Viszonylag gyorsan hazaértem, mivel a taxist megkértem, hogy várjon meg. Nem igazán érdekel most a plusz jatt, hisz tudom, hogy azzal az alkalmi munkával igencsak sokat keresek majd New Orleansban. Amint felértem a bőröndömért kaptam és beledobáltam pár ruhadarabot, összecipzároztam és már fel is kaptam. A jegyeket a kis kézitáskámba pakoltam és már be is zártam az ajtót. A recepción leadtam a kulcsomat, majd búcsút vettem a hoteltől, egy kis időre. /Reptér/
Másnap reggel igazán rossz szájízzel keltem fel. Nem szeretek senkitől elválni ilyen csúnyán, de most valahogy így jött ki a lépés. Nem tudom miért, de arra gondoltam, hogy most csak egy kis futás segíthet nekem lenyugodni és kiheverni az italozás utáni borzalmas másnaposságot. Gyorsan felkaptam egy melegítőfelsőt, termesztésen kapucnisat és egy gatyát, majd a kulcsomat az övtáskámba dobtam és kiléptem a hotel ajtómon. Először kicsit bizonytalanul, majd mire a 7.ik emeltről leértem a portára, már teljesen határozottá váltam. Egy kisebb mosollyal léptem ki az utcára. Felhúztam a kapucnim felsőjét és elkezdtem az erdő felé kocogni.
Azt tiudom- fordultam vissza hozzá és próbáltam megfejteni, hogy miért egyedül akar szembe nézni ezzel a dologgal? Miért nem kér segítséget. - Remélem könnyebbik és a jobbik utat választod. - tettem még hozzá és már kint is volta ma folyóson. Gondoltam megvárom, amíg látó távolságon kívül kerülök, majd utána vámpír sebességgel haza megyek, vagy az erdőbe egy kis vadászatra. - Rendben, majd kereslek. - mondtam neki egy apró integetéssel és folytattam tovább az utamat. Alig, hogy leértem a lépcső fordulón máris eltűntem onnét, mert nem volt erőm már ott maradni.-
Mikor már a kabátját vette és az ajtóban állt, valahogy nem volt erőm ahhoz, hogy visszahívjam. Nem bírtam elviselni, az elítélést a szemébe... mert így nézett rám, legalábbis szerintem. Az ajkaim már válaszra nyíltak de egy hangot sem adtak ki. Csak remegtek egy picit, de a hátat fordított Ariel ezt aligha vehette észre. - Én ezt egyáltalán nem így gondolom...- ráztam meg a fejemet is, de már mit számított ez?!!! Ha menni készül, hát menjen, de én nem fogok azért bocsánatot kérni, mert máshogy látom a dolgokat mint ő. Ha neki nem kell a barátságom, akkor oké, ne kellejen, de nem leszek megint én a megalázkodó, majd lerészegedő szerencsétlen, aki valami emberit akar kihozni a mindennapos misztikumokból. - Látom menni készülsz... Akkor majd hívlak, vagy hívj, ha kell valami.- zártam le az egészet és én is az ajtóhoz léptem. Mára ennyi dráma totálisan elég volt!
/Köszönöm a játékot, baba! Várom majd a mielőbbi találkozást! /
Neked lenne lehetőséged arra, hogy valaki segítsen. - mondtam neki habozás nélkül, mert így is volt. Több farkas is él itt, de neki nem kell a segítség, akkor mi most miről is beszélünk?! Arról már csak ő tehet, hogy nem kér segítséget és emiatt egyedül kell szembenéznie.- Nekem nem volt. Én így ébredtem fel egy hotelben. Te megöltél egy embert önvédelemből, én megöltem több tízet. Kiirtottam egy hotelnyi embert, csak azért mert nem tudtam mi lett velem és nem tudtam uralni a vérszomjamat. Én öltem, te védekeztél, szóval hidd szívesebben élnék azzal a tudattal, hogy védekeztem és nem pedig gyilkoltam örült módjára.- fontam össze a karomat, s már éppen a távozáson gondolkoztam, amikor még midig a szavai jártak a fejemben.- Ha úgy gondolod több száz év alatt el lehet felejteni az öldöklést, akkor nagyon is tévhitben élsz Pati. És ezt sajnálom. - elindultam kifelé.- S arról meg nem tehetek, hogy nektek nem kell idősebb fajtásaitok segítsége. Tudod, ha a te helyedben lennék, akkor azon lennék, hogy találjak olyat aki segít, hogy ne kövessem el ugyan azokat a hibákat amiket tettem és ne öljek meg több mint 30 embert pár óra alatt. - mondtam neki szomorúan, felhúztam a kabátom cipzárját és emberi léptékekkel elindultam kifelé az ajtón.-
Jó talán nem voltam valami tapintatos ebben a pillanatba, de már egyszerűen elegem volt abból, hogy mindenki kioktat. Anyám kioktat, apám kioktat, Katie kioktat, Ariel kioktat... mert mintha én annyira letojnám magasról az életet, mi?! Nem, pláne most nem!! Mikor már egy kisujj mozdítással is képes volnék embert ölni... - Szerinted nekem segített ebben valaki?- tettem fel elmélkedve a kérdést. Most komolyan... szerinte én ezt nem egyedül éltem meg? Még az lett volna szép, hogyha anyámék megtudják, hogy mivé lett a lányuk. Gyilkossá, embert ölt... a maga védelmére. - Most akkor komolyan kezdjünk el arról vitatkozni, hogy kinek rosszabb az "élete"?!- kérdeztem egy kis tragikus mosoly közepette. - Igen, biztosra veszem, hogy neked sem volt kellemes életed, vedd azt figyelembe, hogy nálad az már mind "leülepedett" száz év alatt. Nálam mi a helyzet?!! Én úgy váltottam ki az átkom, hogy egy részeg, erőszakos embert löktem az útestre. És most még Katienek is segítenem kell, úgy, hogy körülbelül annyit tudok az egészről mint ő...- nagyon egyhangúan leverten válaszoltam, mivel nem akartam, hogy oktatgatásnak vegye az egészet, mert nem ez volt a szándékom ezzel, hanem az, hogy rájöjjön hogy semmi szükség nincs arra, hogy kioktasson ezzel kapcsolatban.
Nem akartam elhinni amit mondott és egyáltalán nem is tetszett az ahogyan megfogalmazta. Annyira udvariatlan és kioktatónak tűnt, hogy nehezemre esett normális hangon reagálni rá és nem neki esni. Soha se tűrtem el, hogy bárki is így beszéljem velem, elég volt az apámtól eltűrni rége- régen. Egyáltalán nem vártam ilyet Patitól. Vettem egy mélylevegőt és higgadtan belekezdtem a mondani valómba.- Először nem a kortól függ. - mondtam neki természetesen.- Lehet több száz éve élek, de én egyedül jöttem rá mindenre. Megöltem sok-sok embert és ezzel kell együtt élnem. Állandóan vérszomjam van, s ezáltal minden nap mindig egy úgy élménnyel és dologgal találom szemben magamat. Én nem öregszem és ezáltal nem lehet senkim se. Egy embert szerettem, de még azt is elvették tőlem. Komolyan azt hiszed, hogy nekem minden egyszerű és szép csak azért, mert több mint 100 éve élek. Mert nagyon is tévedsz. - mondtam neki komolyan és néztem őt. Nem érdekelt mit fog ezek után gondolni, de ennyire téveszményi nem lehet. - Mondjad...- mondtam neki sürgetően kicsit.-
Nagyon kedves tőle, hogy itt van és támogat, de nem érti, hogy miért is van ez. Igazából talán én sem értem miért van ez... - Figyelj, nem muszáj elfogadnod a tetteimet, de azt megkell értened, hogy én ezt a dolgot, ezt az egész misztikus baromságot, még csak 2 hónapja ismerem. Mármint akkor változtam át, és azelőtt semmit sem sejtettem erről... most meg kiderült, hogy Katie is az, te meg vámpír... Csak azt kérem ne nézz így rám, mert lehet, hogy te már 100 éve ismered ezt a világot, de én nem te vagyok! Én nem vagyok 100 éves vámpír aki már megszokhatta és beletörődhetett. Én még csak 2 hónapja élek ebben a szarban, és szerintem érthető, hogy miért vagyok ilyen. Szóval igen, nagylány vagyok...- magyaráztam el neki, hogy mit miért csinálok. - Csak valamit... a sok pia...- zártam le az álmodós dolgot.
Figyeltem őt ,s olyan volt mintha azt várnám, hogy mikor fog összeesni, mert hát eléggé szarul nézett ki. Nem értettem miért ivott ennyit, ha nem is bírja az alkoholt. Sose lehet tudni.- mondtam kicsit nem törődve, mert nem akartam a vérről beszélni és még rágondolni se, hiszen annál nehezebb magamat türtőztetni. Este simán kiosonhattam volna, de nem mertem Patit ilyen állapotban itt hagyni és most én iszom meg ennek is a levét. - Most nem éppen úgy nézel ki, mint aki nagy lány lenne. - mondtam neki kedvesen, s közben a falnak dőltem.- Sokkal inkább úgy nézel ki mint valami tini, aki túl sokat ivott.- folytattam tovább és próbáltam kedves maradni, hiszen azt még se mondhattam neki, hogy úgy nézz ki, mint aki nem tudja hol is a határ. - Mit? - vontam fel kicsit a szemöldökömet, mert soha se szerettem a mellé beszélést. Azt annyira gyáva dolognak gondoltam.-
Elég nagy hülyeség volt részemről a kórház, mert valljuk be tényleg ramatyul éreztem magam, és biztos, hogy annak is néztem ki. - Sajnálom! Látod már lassan az én lételem lesz a vér és nem a tied.- nevettem el magam, bár ez a nevetés sem volt valami örömteli. - Igazad van!-törődtem bele mindenbe amit mondott, majd ismét a fejemet az kezemmel tartottam meg. - Ez kedves tőled, de biztos van jobb dolgod is, mint, hogy engem csőszködj. Nagy lány vagyok - igaz másnapos - de nagylány.- próbáltam kicsit viccelődni, de ez sem volt olyan jóízű tréfa, mint amilyeneket szoktam gyártani. - Persze jól vagyok, csak tudod álmodtam valamit... ami nagyon megrémített.- húztam oldalra a számat, mivel rossz volt belegondolni, hogy megtörténhet az amit láttam, amit átéltem....
Meglepődve fordultam meg, mert nem számítottam rá, hogy ilyen hamar meg fog jelenni. Néztem őt, s nem is értettem miért mondja ezt, hiszen alapvető dolog, hogy itt nem lesz vér. Soha se volt vámpír barátja és talán soha se lesz. _ tudom, hogy nincs vér nálad, de gondoltam keverek neked valami inni valót, amitől kijózanodsz kicsit. - rögtönöztem egyből, ami elég hihetően is sikerült, hiszen tényleg szörnyűen nézett ki. - Nem biztos, hogy így kellene rohangálnod, mert a végén még összeesel. - tettem hozzá kedvesen, mert nem akartam a kórházba menni.- Nem hiszem, hogy jó ötlet egy éhes vámpírt kórházba vinni. - folytattam még mindig nyugodtan, hiszen ott minden második ember vért kap, illetve minden harmadik ember haldoklik és a halált kívánja, amit egy vámpír kész örömmel megtenne, hiszen friss vérhez juthat és az ember is megkapja azt amit akar. - Nálam van. - mondtam gyorsan, de azt nem akartam hozzá tenni, hogy most inkább friss vérre vágyom és nem tasakosra.- Jól vagy? - teremtem ott mellette, amikor a székre rogyott.-
Hagytam, hogy a hideg víz lehűtse - vagy csak megpróbálja lehűteni - a forró homlokomat. Talán láz gyötört, talán nem, de azt már eddig is tudtam, hogy a másnaposság cudar egy érzés... Még vámpír hallás sem kell ahhoz, hogy felmérjem, Ariel felkelt és elindult valamerre. Gyorsan letörlöm az arcomat és kilépek a fürdőszobai részből. - Itt bizony nem találsz.- majd kirázott a hideg, mivel tudtam, hogy mit keres. Vért... az a lételeme, és ha a barátja akarok lenni, akkor ezt el kell fogadnom. Nekidőlve az ajtó szegélyének néztem, ahogy bezárja a minibárt, míg én csak ott álltam mögötte. - De tudod még sosem jártam az itteni kórházba... és ha netalántán elkísérlek, lehet, hogy összefutok Katievel.- adtam hangot egy ötletemnek. Majd egy gyors megszédülés után, le kellett ülnöm az egyetlen székre, ami itt volt a szobámba. - De ez csak egy opció, ha már nincs otthon tasakos.- nem akartam semmire sem rábeszélni, hisz én már tegnap is jártattam eleget a képemet... de egyszerűen muszáj volt most felhoznom a tervem, hisz ezzel talán két legyet is üthetem volna egycsapásra. Láthatnám, ahogyan egy vámpír elfogyassza a lételemét, hogy ez milyen hatással van rá és milyen a hangulata közben. Na meg (lehet) találkozhatnék Katievel, akiről már jó ideje semmit sem tudok.
Nem aludtam semmit se. Folyamatosan Pati légzését és szív dobogását hallgattam, mintha attól féltem volna, hogy a sok alkohol megöli őt vagy ami még rosszabb farkasság változtatja. Nem tudtam, hogy melyik a rosszabb, talán az ha meghal. A lelkiismeretet helyre lehet pofozni. Nem könnyen, de helyre lehet rakni. Hallottam, amint a csapott kinyitja, de mozdulatlan maradtam egy darabig még. Nem álltam készen arra, hogy szembe nézzek vele. Ki tudja milyen állapotban van, de már teljesen elfeküdtem minden ízületemet, így felültem megint és oda sétáltam a hűtőhöz, de mit is vártam?! Persze, hogy nem volt friss vér itt, de még semmilyen se, pedig nagy szükséget éreztem már rá. De ki fogok még bírni pár órát. Meg tudom, hogy jól van-e és minden rendben van-e, majd lelépek utána, de persze a sors mindig kiszámíthatatlan és minden másképpen alakult....
Elhelyezkedtem kényelembe, már bele is törődtem, hogy most le fog lépni és ennyit mára, mikor egy kedves gesztusra lettem figyelmes. A homlokomra adott puszitól kicsit jobb lett a hangulatom, már nem is volt olyan elviselhetetlen a rosszullét. - Azért köszönöm!- mormoltam még el ezt az utolsó két szavacskát mára.
***
Másnap reggel már egy fokkal jobb kedvvel ébredtem fel. Mondjuk a hányinger nagyon is közrejátszott a negatívumok közt. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból és lábujjhegyen kisétáltam a fürdőrészbe, nehogy felkeltsem a kanapén kucorgó Arielt. Megmostam az arcom és vettem egy nagy levegőt... még fel kell fogom, hogy mi is volt ez a tegnapi, hogy most akkor másnapos, de tiszta fejjel, hogy is kell döntsek?
Figyeltem őt, s próbáltam nem aggódni miatta, hiszen nem régóta ismertem őt, de még is valami miatt úgy éreztem, hogy vigyáznom kell rá és megóvnom őt. Nem akartam ezt érezni, de nem tehettem semmit se ez ellen. Ő farkas és én meg vámpír, nem is ismerem még teljesen, akkor meg miért akarok felelősséget vállalni miatta?! Jól tudtam a választ, mert régóta nem jöttem már ki ennyire valakivel. Úgy gondoltam, hogy ő megért, ha nem is teljesen, akkor valamennyire ami nekem sokat számított. Végre nem éreztem magamat teljesen egyedül a nagyvilágban. Figyeltem őt, ahogyan esetlenül fekszik, majd picit felül az ágyban. Olyan volt, mintha a húgomat látnám sok-sok alkohollal, amit nem bír elviselni. Nincs mit és nem tartozol nekem köszönettel, nem csináltam semmit se. - mondtam válaszul neki, miközben visszafordultam hozzá és nem volt szívem itt hagyni ilyen állapotban. Megcsuktam lassan az ajtót, visszasétáltam hozzá, majd betakartam. - Pihenj kicsit.- mondtam neki kedvesen, majd egy apró puszit nyomtam a homlokára, ahogyan egy tesó vagy talán egy anya tenné.- Itt leszek amikor felébredsz. - mondtam neki suttogva. Egy darabig ott maradtam vele, majd az éjszaka közepén a "nappali" szerűségen található kanapén heveredtem le. -
/Grill/ Elég kellemetlenül éreztem magam a történtek után, de tudtam, hogy nem lett volna biztonságos egyedül hazajönnöm. Még árthattam is volna valakinek, azt meg ne bírtam volna el a lelkiismeretem. Ariel igazán kedvesen viselkedett, előkotorászta a kulcsomat, míg én a falnak dőlve próbáltam magam megtartani, kisebb nagyobb sikerrel. Majd végül az ágyamban kötöttem ki. - Köszönöm szépen!- szólaltam meg még mindig rekedt hangon. - Igazából.. mindent köszönök! Nélküled tuti nem jutottam volna haza.- pont mikor a mondatom közepéhez értem, éreztem ahogy a mesterséges fény elárasztja az arcomat és a szememet majd kiégeti. Ekkor jöttem rá, hogy Ariel nyitotta ki az ajtót és az azon beszűrődő égetőfény a folyosói lámpája volt....
Nem sokára meg is érkeztünk hozzá, s segítettem kiszállni neki a taxiból. Kifizettem a taxit, majd Pati kulcsát kerestem, amit hamar meg is találtam a zsebében. Lecsekkoltam a szoba számot, erősen megfogtam és vámpír sebességgel ott is teremtünk az ajtójánál. A falnak állítottam Patit addig, amíg az ajtóval babráltam, de lassan már ott tartottam, hogy betöröm az ajtót, mert alig akart elfordulni a kulcs a zárban, de végül sikerrel jártam. Újból ott teremtem mellette és betámogattam őt a szobájába, levettem a cipőjét, majd elindultam kifelé, de a szoba ajtajában megálltam és még visszanéztem rá. Féltettem őt és nem tudtam, hogy valóban itt hagyhatom-e ott....
/Ariel háza/ Az Ariellel történtek után hazarohantam a csomagjaimmal együtt. Alig vártam, hogy már a szobámba érjek és lepihenjek egy kicsit, nagyon fárasztó napjaim voltak. A szobámba érve, csak eldobtam a bőröndömet és ledőltem az ágyamra. Bekapcsoltam a tv-ét, mivel nem volt jobb dolgom és azt néztem, egészen 9.-ig, mikor is megcsörrent a telefonom. Ariel volt az, vagyis az sms-e. Gyorsan felpattantam az ágyról és elkezdtem készülődni, hisz a Grillbe mégsem állíthatok be pizsamába... Bő negyedóra után már el is készültem. Frissen és üdén indultam el a találkozóhelyünkre. /Grill/
- Hm.. gyorsan le lettem koppintva. - súgtam csalódottan, s végignéztem magamon. Félmeztelen voltam, a masszázsa rendkívül jól esett, de mégis itthagyott. Dolga van, dolga.. oké. Legyen dolga. Én megvárom. Tudok várni. Türelmes vagyok.
- Mert még nem ismersz!- sajnos van rossz énem is, ami általában a bulik után jön ki, mondjuk másnap reggel... A következő mondatánál akarva, vagy akaratlanul egy mosoly csúszott a számra. - Ez igazán egyszerű dolog, női logikával... Hisz a jófiúk mellett lehetünk igazán rosszak.- fejtettem ki az elméletemet. Majd ránéztem az órára. A fenébe, elkések! Gyorsan felálltam az ágyról és ismét az órára pillantottam. - El is felejtettem, hogy van egy kis dolgom az egyik barátnőmmel, szóval most lépek!- felkaptam a táskámat és elindultam az ajtó felé. - Örülök, hogy eljöttél! Remélem lesz legközelebb is!- léptem ki az ajtón. A szobám most már nagyon nem érdekelt, tudtam, hogyha elmegy, aztán nemsokkal jön majd a takarítónő is. Csak lépkedtem kifelé a hotelből, miközben Ariel számát kerestem a telefonomban.
- Ki sem nézem belőled, hogy képes vagy másnapos lenni. - vigyorogtam nagyon szélesen, de tudhatta, láthatta a tekintetemen, hogy ez egy nagyon nagy vicc.. remélem, nem fogja mellre szívni, mert egyes nők sértésnek veszik, ha a férfiak megjegyzik, hogy nem képesek másnaposnak nézni. Ez afféle hülye jelzés, hogy "Nem nézem ki belőled, hogy tudsz jól szórakozni és piálni mellé". - A nőknek tetszenek a rossz fiúk. De mégis jófiúkat választanak. - sóhajtottam fel. Ezmost a romantikáról jutott eszembe. Kezeim még mindig hátát simogatták, de mosolyogtam végig.
- Lebecsülni?! Talán, mikor másnapos vagyok... - tálaltam az egészet viccként. Bár nincs nagy egóm se, de lebecsülni sem szoktam magam. - Igen! Szerintem igen is jól fogalmazok.- fintorodtam el. De jelen pillanatban semmibe sem akartam belekötni, nehogy a masszásom árába kerüljön... Amit rendesen kiélveztem, majd mikor végzett felültem és összecsaptam a tenyeremet. - Ez egész jó volt, van hozzá tehetséged. Hogy is mondják?! Csiszolatlan gyémánt..- dicsértem meg masszás technikáját. - Romantikus fajta?- vontam fel az egyik szépen ívelt szemöldökömet. - Szerintem ahhoz nem kell ilyen személyiségű embernek lenned, hogy eldöntsd mi a jó. Bár ha már itt tatunk én sem vagyok az a piros rózsás, érzelgős kislány. Viszont nagyon maximalista vagyok, szeretem mindenből a legjobbat nyújtani.
- Miért ne lennél? Kissé lebecsülöd magad, ezt nem mondták még neked? - kérdeztem meglepve, hisz egyáltalán nem úgy vélekedtem a teljesítményéről, mint ahogy ő eddig magáról. Bár csak most vettem észre, hogy mintha lebecsülné magát. Én meg szerettem minél jobban felhúzni egy nőt, így mindig dicsélrtem őket. Az félig beindítja őket.. hiszen.. ne térjünk erre most ki. - Az olyan típusú nőkkel? - vigyorodtam el, miközben gyengéden masszírozni kezdtem testét, hogy a csomókat eltűntessem, bár az ő teste túlontúl tökéletes volt. Biztos vagyok abban, hogy folyamatosan mozog, és edz, azért ilyen fitt. - Bevallom, így van. De nem vagyok az a romantikus fajta. - kacsintottam rá. - Az a bratyóm asztala. - húztam el a számat.
- Annyira azért nem vagyok jó!- mondtam megjátszott sértődéssel. Nem vagyok én olyan jó... erre a legjobb példa az, hogy embert öltem, de nem is akármilyet... - Persze! Nézzük lekörözöd e a mestert!- mondtam egy apró kis mosollyal az arcomon, majd hasra fordultam és a kezeimet az államra helyeztem. - De azért el kell ismerned, hogy ez jobb volt, mint az OLYAN típusú nőkkel!- céloztam az előbbi csókra, ismét egy kis mosoly keretében, amit viszont már nem nagyon láthatott.
- Arra még nem gondoltál, hogy túl jókislány vagy? - kérdeztem széles somolygással. Nem tudtam, hogy miért bírom ennyire ezeket a kis ártatlan nebántsvirágokat. Talán mert az ártatlanságuk pozitív hatással van a férfiúi képességeimre. S nem tudom, hogy mikor volt rám hatással úgy nő, mint ő most. De mindjárt kiderül, hogy ez múló állapot-e. Ajka enyémre tapadt, s közelebb vont magához, mire gondolva egyet, magam alá tepertem, s ezúttal az én kezembe került masszázsolaj, miközben szélesen vigyorogtam. - Remélem, hogy ebből te is kérsz.. - nyomtam ki a tenyeremre.
Kezdőlap
/
/