Hol is kezdjem? Igazából az életemnek megvolt a maga fordulópontja, ami olyanná tett amilyen most vagyok. Azt hiszem, hogy örökre magam mögött hagytam az a törékeny, határozatlan kis lánykát, aki egykoron voltam. Nem is lehetek mindig gyenge és védtelen.. De igazából magamtól soha nem jutottam volna el idáig. Vagy nem tudom.. Az is lehet, hogy igen. Egy baleset is elég lett volna. Bár, akkor talán fogalmam sem lett volna arról, hogy mi történt velem és azzal nem igazán lennék előrébb. Talán be is golyóztam volna. Sokan úgy tekintenek erre az egészre, mint egy átok ezért is hívják így. Számorma áldás volt. Hiszen az a fájdalom, amit az átváltozásaim sora okozott közel sem volt olyan erős, mint az összes betegségem együttese. Természetesen ez minden alkalommal gyorsabban zajlott le és egyre kevesebb fájdalommal járt.
A sok betegeskedésem miatt már kinéztek az emberek a tömegből. Sutyorogtak a hátam mögött, kinevettek. De miután megöltem valakit minden megváltozott.. Persze ezt azért elég jól kellett álcáznom, hogy semmi nyom ne utaljon rám. Meg amúgy is.. Ki gondolna egy beteg szinte járni is alig tudó lányra, mint gyanúsított?
Persze ezután is összesúgtak páran, ha elhaladtam mellettük, de ekkor már nem azért, hogy kinevessenek. Szinte mindenkinek leesett az álla, amikor meglátott. A ruhatáramat úgy ahogy volt kidobtam és új ruhákat vásároltam a helyére. Olyanokat, amiket eddig nem mertem felvenni. Talán hangosan ki is röhögtek volna, ha megteszem.
Aztán egyre népszerűbb lettem, de egy pillanatra sem felejtettem el, hogy ki voltam és mit tettek velem ezek az emberek. Minden alkalmat megragadtam, hogy beléjük köthessek és, hogy egy kicsit tönkre is tegyem az életüket. Ez igazából a mai napig velem maradt és egyszerűen szeretek beletaposni az emberek lelkébe. Bár kivételek mindig akadnak. Amikor egyszerűen már annyira zavart vagyok, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá. Ez volt akkor is, amikor Ren kilépett az életemből. Kívülről nem ítélhette meg az ember, hogy egy darab kiszakadt belőlem. Viszont, ha már beszédbe elegyedett velem rájöhetett, hogy valami nincs rendben.. Túl kedves voltam. Megtörtem, de aztán újra talpra álltam. Nem várhatok örökké arra, hogy minden olyan legyen, mint régen. Tovább kellett lépnem és újra az lettem, aki voltam. Egyesek szerint egy r*banc. Szerintem pedig egy kiegyensúlyozott, határozott, szókimondó, bátor nő lettem. De mindenkinek meg van a saját véleménye rólam. Csak éppenséggel ez engem nem érdekel.

A genetikai állományom barna hajjal és nagy kékes zöld szemekkel áldott meg. Azért nem mondom, hogy a szüleim, mert fogalmam nincs, hogyan néznek ki. Amióta csak az eszemet tudom a nevelő szüleimmel élek. Habár eltartott egy darabig, mire rájöttem hogy ők nem az igazi szüleim.. Vagyis inkább beavattak, de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy most már tudom. A ruháimat én magam válogatom össze. A kikötéseim általában, hogy jó szűk legyen vagy pedig rövid.. Néha esetleg mindkettő. Igazából bármi, amiről úgy gondolom, hogy jól áll. Viszont egy valami biztos. A szoknyahossz semmiképpen sem lehet a térdem alatt..

Oszd meg velünk, ki vagy!

Egy gyönyörűséges őszi napon születtem. (Ha már megszülettem az a legkevesebb, hogy gyönyörű volt. ) Fogalmam nincs, hogy kik az igazi szüleim, de ez nem is számít. Ha nem kellettem nekik, akkor nem. Ha őket nem érdekeltem én miért keressem fel őket?
Nevelő szülőknél nevelkedtem, amiről egy darabig nem tudtam. Úgy tekintettem rájuk, mint az igazi szüleimre ők pedig képtelen voltak nekem megmondani az igazat, még akkor is, amikor rákérdeztem. Csak hebegtek habogtak és azt sem tudták mi merre hány méter.. Szánalmas. Egy hazugságban nevelkedtem. De legalább most már tudom, hogy miért nem értettem velük soha sem egyet. Egy közös pont nem volt az életünkben. Vagy egy olyan alkalom, amikor egyetértettünk valamiben. Semmi! Mindig ellenem voltak. Lehet, hogy ez csak az én szememben volt így, hiszen eléggé lázadó voltam még annak ellenére is, hogy beteg voltam. Utáltam beteg lenni. Mindig orvosról orvosra jártam és egyik sem tudott hosszabb távon segíteni. Amibe már kezdtem egy kicsit beleőrülni.
Kell lennie valami megoldásnak és eldöntöttem, hogy kerüljön bármibe is én megtalálom. Mindennél jobban szerettem volna egészséges lenni és ebben senki, de senki nem tudott volna megállítani.
Egy nap viszont az életembe lépett egy férfi. Egy elég beteg ötlettel állt elő. Öljek meg valakit és minden gondom elszáll. Hm.. Nem bíztam benne. Egyszerűen képtelen voltam. Egészen addig a pillanatig nem hittem a meséjében, amíg meg nem mutatta, hogy ki is/mi is ő valójában. Ekkor már ténylegesen elkezdtem gondolkozni az ajánlatán. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy hazudik és csak azt akarja elérni, hogy megöljek valakit aztán jól a képembe röhöghet és itt hagyhat.
De miután a „szüleim” köpni nyelni nem tudtak, amikor felhoztam, hogy örökbe fogadtak.. Jó lehet, hogy minden szülő így reagálná egy ilyen kérdésre, de később elismerték. Persze egyfolytában azt kérdezték, hogy honnan tudom, mert ők minden nyomát eltüntették az egésznek. Hát ezek szerint elég bénán csinálták, ha még egy idegen is tud róla.
Természetesen fogalmam nem volt, hogy a megoldás azt tartalmazza, hogy vérfarkas leszek. Ezt a kis részletet elfelejtette megosztani velem. Na, meg persze az átváltozás fájdalmát, de az semmi ahhoz képest, amit minden nap éreztem. Főleg az iskolában. Szinte már a hobbijukká vált, hogy piszkáljanak. De fordult a kocka, miután hosszas gondolkozás után végül elhatároztam, hogy megteszem. Nem fogom keresni az áldozatomat egyszerűen csak várok a megfelelő alakomra és, ha ez meg lesz, akkor megteszem azt, ami szükséges ahhoz, hogy jobb életem lehessen.
Mikor ez a helyzet elérhetővé vált a számorma egy pillanatra sem haboztam. Egyszer elhatároztam, hogy bármi áron elérem, hogy meggyógyuljak hát tessék. Megkaptam az esélyt és ki is használtam.
Ezután szembesültem csak azzal, hogy mi is vár rám teliholdkor. Meg persze azzal is, hogy egyetlen egy harapásom is halálos lehet a számára. Remek.. Az ilyen dolgok még jól jöhetnek. Mint minden vérfarkas-vámpír történetben gondolom itt is halálos ellenségeknek kellene lennünk, de nem ment. Valamiért vonzódtam hozzá.. Mint még soha senkihez. Tudom, hogy Ő is vonzódott hozzám, de ez az egész csak fizikai vágyakozás volt.. Legalábbis azt hittem.
Az első átváltozásomnál Ő is ott volt.. Sőt végignézte. Nem értem, hogy számára mi lehetett ebben a jó, de azután el is tűnt. Ezután persze folyamatosan éreztem a hiányát és rájöttem, hogy többről volt itt szó, mint fizikai vonzalomról.. Persze csak a saját nevemben beszélhetek. Hiszen ő eltűnt. Szóval számára nem lehetettem annyira érdekes.
De még mielőtt magamra hagyott volna megemlített egy kisvárost, Mystic Falls-t. Azt mondta, hogy ez a hely hemzseg a vérfarkasoktól. Több nem is kellett, hogy felkeltse az érdeklődésemet, hiszen mindennél jobban szerettem volna találkozni egy hozzám hasonlóval.
Nem mentem el.. Egy darabig még vártam rá. Pontosan egy éve. Azonban mivel nem jelentkezett nem láttam értelmét a maradásomnak. Útnak indultam magam mögött hagyva a múltat egy teljesen új élet reményében.