Nem bírtam tovább várni, a könyv sem tudott lekötni, aggódtam érte. Így csak felkaptam a kabátomat és a saját fejem után mentem. Kimentem az ajtón és neki láttam a világnak. Valahol csak rálelek. Igazán hülye voltam, de meg kell találnom. Érzem, hogy baja esett.
/ Mystic Falls utcái

Csak álltam lefagyva és néztem ahogy álmaim nője elment. Mint akit leforráztak, és ez mind Camille miatt. Mert hülye fejemmel megakarom beszélni vele, hogy miért akarja szét rombolni a nehezen felépített életemet. Adélaide ott sétált el én pedig csak álltam és megmoccan sem tudtam. Mikor már nem láttam, hogy merre jár visszaléptem a lakásba és egy csettintéssel eltüntettem mindent amit miatta csináltam. A szét szórt ruhákat a tegnapi szeretkezésükből a konyhát. Minden úgy volt, mintha semmi nem történt volna. Leültem a kanapéra és csak olvasgatni kezdtem egy szörnyen unalmas könyvet, de mást nem tehetek. Nem fogom megadni az örömet annak a ribancnak, hogy itt hagyom Adélt. Elfeküdtem a hátamra és a könyvet a hasamon megtartva olvastam. Vártam, inkább álmaim nője járt a fejembe, mint az, hogy épp mit művel egymással a két szerelmes ebben a rettentően nyálas könyvben.

Mikor észbe kaptam Adélaide már lent volt és elindult kifelé. Elég érzéketlenül szólt és lépett ki az ajtón. Utána rohanva kaptam el a csuklóját és egy szenvedélyes csókot leheltem ajkaira.
- Gyere vissza. Reggelizzünk. – nyájasan néztem a szemeibe miközben már fejben előkészítettem a házat egy romantikus reggelire. Rend és tisztaság volt, csokis gofri és forró kávé volt az asztalon. Vagyis remélem, hogy nem szúrtam el egy varázslatot sem. Tudom, olyan szétszórt vagyok én is. De ő a mindenem. Camille meg tud várni míg, kiengesztelem álmaim hölgyét. Nekem nem sürgős találkoznom vele. Az a fránya gyógyszer meg úgy is várhat. A derekát simogatva néztem kisfiúsan a szemébe és apró gyengéd puszikat szórtam ajkaira és az állára. Imádom mikor durcizik, olyankor a legtökéletesebb. Olyan, mint egy kislány.

Megcsóváltam a fejem és elengedtem őt. Néha úgy érzem újra és újra le kell döntsem azokat a falakat amit maga köré épít. Nem tudom mit és hogy kéne cselekedjek, hogy ő is megértse, le kell zárjam a múltam ahhoz, hogy száz százalékosan is mellette legyek.
Aztán inkább úgy döntöttem nem érdekel, akkor duzzogjon mint egy kislány, én akkor is elmegyek. Sarkon fordulva indultam ki a szobájából és egyenesen lementem a lépcsőn, majd a kulcsomat kezdtem el matatni. Nem hiszem el, hogy képes voltam elhagyni. Aztán eszembe jutott a kanapés ügyünk. Oda mentem ahol a ruhák még szanaszét voltak dobálva és a nadrágom zsebében megtaláltam.

Tudtam, hogy megbántom azzal, hogy most nem reggelizek vele. De majd bepótoljuk, rengeteg időnk van. Mikor elment kissé összezuhantam. Még is milyen lesz őt látnom, ennyi év után. Nem lesz Adélaide aki lelki támaszt tudna nyújtani, hogy még véletlenül sem gondolhatok arra a kellemes, 2 évre amit vele töltöttem. Aztán vettem pár mélyebb levegőt és a lány után menten.
- Sietek vissza. - léptem be a szobájába és oda sétálva hátulról átöleltem a derekát.
- Ha végeztél az orvosnál, és én még nem leszek itt, akkor ha nagyon unatkozol, átpakolhatsz pár dolgot a szobámba, hogy ne kelljen annyit mászkálnod. - remélem ez picit feldobja, hiszen ezzel picit megerősítem benne a tudatot, hogy semmit nem akarok tőle. Aztán belepusziltam a nyakába.

- Nagyon vicces. - forgattam meg a szemeimet, aztán minden felborult egyik pillanatról a másikra. Már megint nem éreztem őt. Hozzá kell szokjak a tudathoz, hogy nem csak vele kell legyek.
Kimásztam az ágyból és felöltöztem. Neki úgy is doktorhoz kell menni, nekem meg az exemhez.
- Én útközben reggelizem. - mondtam mosolyogva és csak beletúrtam a hajamba, nekem ez a fésülködés Míg ők órákat eltudnak vacakolni az összekészüléssel, nekem két percembe se telik.

Mikor elhúzódott tőlem kissé elszomorodtam. Még is csak a barátnőm és egy gonosz nőszemély.
- Még is hova mész? - kérdeztem szinte már felháborodva és vissza húztam magamhoz. Nem akarom, hogy most Camille-on kattogjon az agya más sem hiányzik most neki.
- Minden a legnagyobb rendben. - kezdtem el simogatni a hátát és a fenekét. Valami azt súgja, hogy feszült, én pedig nem akarom, hogy az legyen. Apró csókokkal leheltem körbe a nyakát és a vállait.

Olyan valóságosnak tűnt az álom, mintha valaki valóban csókolna. De ez más, édes és gyengéd. Ez biztos nem Camille, az övé vad és szenvedélyes. Halkan sóhajtva viszonozva simogatni kezdtem a derekát és közelebb húztam magamhoz.
- Neked is jó reggelt. - vigyorogtam ajkaiba csukott szemekkel, még több ilyen reggelt. Érezni akarom őt. Apropó érezni, a közelsége más érzést is kiváltott belőlem és ennek nem szabadna megtörténni. Próbáltam nem rá gondolni, hogy milyen vadító és hát leakartam küzdeni azt a szexuális vágyat amit ébresztett bennem. Néha úgy érzem valamivel nagyobb alsót kéne hordjak. Főleg ha ő a közelemben van.

Mikor simogatni kezdett csak mosolyogtam. Ilyenkor olyan mint egy kislány. Édes, ahogy féltékenykedik, de néha idegesítő. Bizalmatlanságot sugall felém.
- Én is. - suttogtam a fülébe és jól betakargatva próbáltam aludni. Lassan lecsukódtak a szemeim és sikeresen el is aludtam.
Volt valami álmom, de csak ugráltak a képkockák, megszorítva a kezét próbáltam nem beleélni magam ebbe az egészbe. Aztán ennyi volt, a következő kép, hogy Adélaide-t csókolom, de mikor elszakadok ajkaitól Camille arca vigyorog velem szembe. Miért nem mászik ki a fejemből?!

amint azon gondolkodtam, hogy Camille-nak mi a szándéka lehet velem, éreztem, ahogy mocorogni kezd mellettem. Lassan nyitogatta a szemeit.
- Semmi baj, kérlek aludj tovább. - simítottam meg az arcélét. Aztán lejjebb csúszva finoman csókolgatni kezdtem ajkait. Kicsit meg kell nyugtatnom, hogy nem akarok attól a nőszemélytől semmit. Csak ő kell nekem.
Aztán lefekve mellé húztam a mellkasomra és simogatni kezdtem a lapockáját.

Még hallottam, ahogy Adélaide, szuszog, szóval ő legalább alszik. Én kevésbé tudok aludni, én is fáradt vagyok, de valahogy nem akar leragadni a szemem. Óvatosan felé fordulva ültem fel és csak bámultam a lányt. Valami elképesztő milyen gyönyörű, még így is, hogy alszik. Tündéri arca van, és csillámló fürtjei. Ujjbegyeimmel finoman végig cirógattam a puha arcán és megpusziltam a homlokát. Tudom, hogy zavarja, a találkám, de picit bízhatna bennem. Őt szeretem, Camille iránt már semmit nem érzek. Képes voltam eltörni a kezét, csak megmentsem őt. Szeretem ezt a lányt, de a féltékenysége már most az őrületbe kerget. Gyengéden megfogtam az egyik kezét és simogatni kezdtem. Legalább neki legyen nyugodalmas éjjeli, ha már nekem nincs. És ez az én hibám. Vagy is Camille-é. Csak ültem a párnámon és figyeltem az arcának minden egyes apró kis rezzenését, ahogy alszik.

Tudtam, hogy nem hagyja ennyibe. Mondjuk, én se hagynám, ha egy exe megjelenne és rámozdulna. Bár eddig nagyon úgy tűnik, hogy inkább bennem kételkedik, mint Camille-ba.
- Igen, muszáj. – zártam le a témát, nem akarok vele veszekedni. Így inkább elengedtem őt és a hátara fordulva tettem kezeimet a hasamra, lehunyt szemekkel.
Még sose kételkedtek bennem ennyire. Jó, Camille gyönyörű lány és elég vonzó, de akkor is, kicsit legalább bízhatna bennem. Mivel nem sikerült elaludni oldalra fordultam és a kispárnámba karolva próbáltam elaludni.

Mikor hasra fordultam ő máris jött utánam. Felé fordultam és kezemet a hasára csúsztatva simogattam.
- Minek kérdezed, ha tudod? – sóhajtottam. Úgy is tudom, hogy tudja, hiszen nem buta lány. Nem tudom, mit akarok vele. Vagyis én igen, de nem biztos, hogy ugyan azok a szándékaink. Finoman játszottam kezemen, a hasán és olyan, „ne legyél féltékeny” öleléssel magamhoz húzva belepusziltam a nyakába és szorosan tartottam a karjaimban.
- És mielőtt megkérdeznéd, nem tudom, mit akar. Holnap találkozom vele. – köszörültem meg a torkom. Tudom, hogy nem fog örülni neki, de tisztáznom kell vele, mindent.