Adélaide-ban ezúttal se csalódtam. sejtettem ezt a reakciót főképp azért, mert már jó pár hónapja ismerem őt.. ahogy ismertem Charles-t is. S jóban voltam vele. Nem értettem hogy mi történt a sráccal, de félő volt, hogy ez valami veszélyes kalamajka lehet a vérfarkasok számára. - nos.. az ujjait csomagolták mellé. - nyögtem aztán ki csípőre tett kézzel s egy elég nagy sóhajtással körítve. Elég élénk fantáziája van azt hiszem, s el tudja képzelni. - Van bennem egy kis félelem hogy mi van ha mindez pont a vérfarkasok ellen történik. És Charles volt az első.
Attól még, hogy konkrétan fogalmam nem volt kiről is beszélünk az rémlett, hogy régen jól megvoltunk, szóval ez már jelent valamit. Megérdemel annyit, hogy kiderítsük mégis mi történt vele, ha egyszer már méltattam arra, hogy együtt töltsek vele pár órácskát. Főleg, mivel nem egy alaklomról volt szó. A gyűrűt szorongatva próbáltam felidézni az arcát több kevesebb sikerrel. – Mikor szándékozod megosztani velem, hogy mi volt mellette? Esetleg kínzással kell kiszednem belőled? Nyögd ki. – Nem vagyok kislány, akire vigyázni kell vagy éppenséggel oda kell figyelni, hogy mit mondanak előtte, mert már elég sok mindent megéltem és még mindig itt vagyok. Nem mindenki örömére, de hát ez van. Sőt elég kevés ember van, aki még örül ennek.
Csak megforgattam a szemeimet, mikor láttam arcán, hogy nem igazámn tudja archoz kötni, kiről is beszélek. Ha igen, hát talán keveri valakivel, de az ügy szempontjából mondhatjuk azt is, hogy lényegtelen. - Igen, ennyi! - bólintottam, mikor a gyűrűt kezdte méregetni. - Én is pontosan azt szeretném tudni, hogy mi történt. Charles... ideindult, ebbe a városba. - sóhajtottam fel. - De vissza már nem jött. A gyűrű pedig... egyszerűen csak ott hevert a küszöbömön. Bár megjegyzem, volt még mellette valami. - köszörültem meg ujjamat. Tudtam, Adélaide nem egy átlagos, fintorgó lány, de semmiklépp sem akartam hozzátenni, hogy maga Charles néhány ujja volt a gyűrű mellé téve, mikor nálam hagyták.
Reméltem, hogyha Neal itt is van az ajtó becsapásából észreveszi, hogy most nagyon nem vágyom a társaságára. Meg, hát itt van Thayer is, szóval most nem örülnék annak, ha valami féltékenységi jelenetet rendezne vagy valami ilyesmi. Bár kétlem. Túlságosan is jól elvolt az exével. Az sem biztos, hogy itt vannak még.. Lehet már rég felmentek a csaj lakására, mert azért annyi még van bennük, hogy nem az én lakásomban melegednek újra össze..
– Nem terveztem. – Forgattam meg a szememet vigyorogva. Igazából még csak eszembe sem jutott, hogy egyáltalán dolgozzak, de egyszer el kell kezdenem, mert nem mindig élvezhetem apuci pénzét. – Charlie? Rémlik valami, de tudod nem vagyok azaz ember, aki mindenkit egytől-egyig megjegyez. – Azt hiszem mi hármasban sok időt töltöttünk együtt.. Vagyis hát volt még valaki Thayer-en kívül a neve meg már nem rémlik. Ezek szerint Charlie.. Bár nem biztos, hogy egyre gondolunk. – Ennyi? – Kérdeztem meglepetten és elvettem a kezéből a gyűrűt. Nem tudom igazából mit akartam vele egyszerűen csak a saját kezemben akartam megnézegetni. – Mi történt? – Tettem fel egy eléggé értelmetlen kérdést. Valószínűleg ő sem tudja, de azért fel kellett tennem.
Alig volt időm végigjáratni tekintetemet azon, amit eddig láthattam. Mert.. szinte egy pillanat alatt végigrángatott az egész házon, fel az emeletre, majd be a szobájába, és bevágta az ajtót maga után.
- Ajánlom, hogy ne idegenvezetést válassz magadnak munkaként. - néztem rá félig fintorogva, félig vigyorogva, míg megpróbáltam legalább ezt a helyet körbenézni, és valami halvány fogalmat gyűjteni arról, mi teszi olyan Adélaide-ossá ezt a kis vityillót. - Van egy külön oka, amiért idejöttem.. - suttogtam, majd nyelve egyet, hirtelen Adél felé fordultam, a zsebemben matatva. - Emlékszel Charlesra? - kérdeztem egy baljós pillantás kíséretében. Charlie ismerte Adélaide-ot.. jó barátok voltunk mi hárman, még ha néha csak az átváltozások erejére és egy üveg akármire jöttünk is össze. - Ennyi maradt belőle. - nyújtottam felé egy gyűrűt ujjaim között.
Egyáltalán nem siettünk idefelé. Legalábbis én próbáltam lelassítani Thayer-t. Nem akartam túl hamar ideérni. Bár úgy sem fogom leellenőrizni, hogy üres-e a ház, mert igazából semmi értelme az egésznek. Ha itt vannak itt vannak. Hagyjanak békén és a lehető leghamarabb távozzanak innen. Miután beléptünk az ajtón Thayer-t egyenest az emeletre vezettem a szobámba, majd oda beérve becsuktam magunk mögött az ajtót. - Kellemetlen lakótárs. - Magyaráztam meg egyszerűen a viselkedésem okát.
Már jó ideje áztattam magam a kellemesen meleg vízben, mikor a nyugalmamat megzavarta a telefonom rezgése. Mivel ezek után már nem lett volna ugyanaz hamar magam köré tekertem egy törölközőt, majd miután a kezemet szárazra töröltem a kezembe vettem a telefont. Mikor megláttam ki a feladója úgy megcsúsztam, hogy szinte berepültem a szobámba.. Vagyis azt hittem. Magam sem tudom hogy lyukadtam ki Neal szobájában.. De mindegy is. Tudtam, hogy bosszantani fogja már eleve az is, hogy elmegyek innen.. Pont ezért volt annyira jó. De, hogy még egy régi baráttal találkozok.. Na ez már csak hab a tortán. Furcsa, hogy régi barátnak hívom.. Amikor nem is voltak barátaim.. De azért jól szórakoztunk együtt. Gyorsan magamra kaptam valamit, de azért odafigyeltem arra, hogy nagyon de nagyon jól nézzek ki.. Viszont az oldalamat díszítő lila foltot takarnom kellett. - További jó szórakozást. - Kiabáltam a konyha felé, majd kiviharoztam a lakásból.
Csak álltam és néztem, ahogy a két lány beszélget. Camille úgy tűnt nem akar maradni. Mikor ellökött magától, hogy elmenjen csak felsóhajtottam. Megráztam a fejem és mutattam, hogy menjen Camille el. Inkább ott hagytam és elindultam fel felé. Éreztem, hogy nem kell bemennem, így csak álltam az ajtóban. Aztán egy szál vörös rózsát varázsoltam a kád szélére. Azt tesz vele, amit akar, széttépeti vagy megtarthatja. Bementem a szobámba és ledőlve az ágyra. Mindent elbasztam, ez van. Hülye vagyok.
Nevetséges, hogy még megjátssza, hogy örül nekem. Ehhez most nagyon nincs hangulatom. Inkább elmegyek fürdeni. Őket meg szépen magukra hagyom, hogy továbbra is élvezhessék egymás társasságát. Én jelenleg egyikőjükére sem vágyom. Természetesen van, akire még kevésbé, mint amúgy.. De mindegy. – Gondolom mennyire. – Vetettem gúnyosan ezt a két szót Camille felé, majd eltoltam magamtól Neal-t és megindultam az emeletre. – Tovább jó szórakozást. – Szóltam oda nekik, mikor a lépcső aljához értem, majd egyenest megindultam a fürdőbe. Az oldalam egyre jobban sajgott. Nagyon, de nagyon szükségem van erre a fürdőre.
Nagyon meglepődtem, mikor Adélaide belépett azon az ajtón, mint ha semmi se történt volna, csak jött és ennyi. Nem vagyok egy közkedvelt személyiség ebben a lakásban... S emiatt is gondoltam egyet, és felálltam a székről, majd léptem pár lépést... - Én már itt sem vagyok - vontam meg a vállamat, és próbáltam az ajtó felé menni, de ők ketten elállták az utat, így hát muszáj volt megállnom. - Nagyon aggódott érted... - szóltam oda halkan Adélaide-nak, tudom, hogy ezzel még felforrósítom a hangulatot.
Épp készültem kiakadni és talán megint bántottam volna őt. Miért kell ezt csinálni? Mint aki skizofrén. Éreztem, ahogy szétvet az ideg. Jobban le voltam foglalva, hogy merre is van Ő. Mikor nyílt az ajtó és meg is pillantottam. Egyből felpattantam és odarohantam hozzá. Ügyet sem vetve Camille-ra. - Adélaide, mi a franc? – kezdtem bele, de látszott rajta, hogy történt valami. Nagyot sóhajtva néztem az exemre. Ezt már nem tudom neki kimagyarázni. Beletúrtam a hajamba és úgy néztem a lányra. - Ezt rád bízom. Te kerestél meg. – mutattam Camillenak, hogy ideje, ha már tesz is valamit, nem csak engem idegesít. Gyengéden megsimogattam Adélaide nyakát és finoman megpusziltam a feje búbját. Elképezetően hiányzott. Bár Camille ugye itt van, és ez nem fogja lenyugtatni.
Hazafelé már sokkal tovább tartott az út. Az oldalam jobban fájt, mint gondoltam. De nem kell más, csak egy kevés kis pihenő és minden a legnagyobb rendben lesz. Neal.. Nem tudom, hogyan fog reagálni arra, hogy ennyi idő után térek haza egy hatalmas lila folttal az oldalamon. Valószínűleg kiakad. Nem is számít. Majd megnyugszik egy idő után. A vigyor még a fájdalom ellenére is lekaparhatatlan az arcomról. Jól elbántam a libával. Ha pedig tényleg sikerül felépülnie ebből. Hát legyen. Egy ismétlésben mindig benne vagyok. Nagy nehezen elbotorkáltam az ajtóig, majd egy határozott mozdulattal nyitottam be az ajtón. - Megjöttem. - Jelentettem ki egyszerűen, mintha semmi sem történt volna, majd keresgélni kezdtem Neal-t. Az egyszer biztos, hogy itt van. Elindultam először a nappali felé, majd a konyhába tévedtem be. Egy kicsit elképedtem, mikor megláttam, hogy ki is van még itt pluszban. - Ó. - Csak ennyit tudtam mondani. A düh megint tombolni kezdett bennem, de próbáltam elnyomni hiszen nem voltam a legjobb formámban. Az oldalammal minél hamarabb kezdenem kell valamit.. A másik pedig az, hogy nem éppen szakadt ruhában kívántam vele találkozni másodszor. De egyáltalán mi a fenét keres itt? Eltűnök egy időre és máris az exét felhozza ide? Na, jó.. Ez még nekem is sok. Most lett nagyon elegem..
Elég könnyedén mormogta azt, hogy gondolta, hogy itt maradok kicsit még... Végül is nem vagyok egy könnyen lerázható nőszemély, vagy inkább boszi. Amit ezután mondott nekem... Az, hogy Adélaide eltűnt, először libabőrözni kezdtem, mert valahol legmélyen belül, tudtam, hogy van valami baj. S az, hogy én Vegasban megéreztem mindezt, nem volt hihető számomra se, de most már az. - Micsoda? Mikor történt ez? - a döbbenettől leültem vele szembe, és csak bámultan rá némán... akkor ezért hitte azt, hogy én tettem valamit a lánnyal...
Valahogy éreztem, hogy nem fog elmenni. Megráztam fejem és leültem az asztalhoz, amin kint volt egy sör. Úgy döntöttem jól fog esni nekem ez. - Gondoltam. – morogtam rá és kibontva kortyoltam bele. A hűs sör végig csorgott a torkomon és kilazítottam a pólóm nyakát. - Adélaide, eltűnt. – mondtam végül ki és elkeseredett arccal néztem rá. Csak én vagyok ekkora marha, hogy a saját barátnőmet elrabolják. Hiába kerestem nem találtam meg. Olyan szerencsétlennek érzem magam, sőt.. érzem, hogy baja esett.
- Nem volt semmi okom erre, hogy ezt tegyem... - csak a hülye blabla szövegemet meg nem szeretné hallani.. Pedig bizony, volt rá okom, de nem igazán merem vagy szeretném elmondani neki. Majd egyszer talán... - Maradok - válaszoltam neki, és csak azért szeretnék maradni, mert meg szeretném tudni, mi is nyomasztja őt ennyire nagyon, mert valami biztos, és ez lehetséges, hogy Adél lesz... Az egész lakás kongott az ürességtől. - Persze, csak ha nem zavarok - tudom, hogy valami gond van, mert akkor ilyen feldúlt Neal, meg rám is dühös...
Felnevetve túrtam a hajamba és felállva mentem közelebb a lányhoz és ragadtam meg a karját. - És az volt a legjobb megoldás, hogy ott hagysz egy büdös szó nélkül az éjszaka közepén, miközben alszom? – kérdeztem feszülten. Jó, tudom, túlreagálom, de eleve feszült vagyok Adél miatt és egy ilyen hülyeséggel akar átverni? Elengedtem a kezét és inkább a lakáskulcsokat matattam elő a nadrágom zsebéből és kinyitottam az ajtót. - Maradsz vagy mész? Bár a menéshez már nagyon értesz. – kérdeztem ridegen, majd besétáltam. Minden úgy volt, ahogy hagytam. Olyan üres volt, és csak Adélaide illatát éreztem a levegőben. Nagyon hiányzik. Meg kell, találjam, vissza kell szereznem.
- Nem tudtam mást tenni. Ezt láttam helyesnek... de már magam sem tudom, mit miért tettem - próbáltam valahogy elmondani mindazt, ami bennem van, de valahogy nem tudnám kibírni sírás nélkül, és előjönne a még gyengébb énem, amit nem szeretnék... - Túl sokat gondolkodtam az egészen.. és.. és... - itt pedig azonnal elakadt a szavam, mert nem igazán tudtam folytatni... Csak bámultam Neal-re, hogy mindent megbántam, amit tettem. Azt is, ahogyan vele, és amit Adelaide-dal tettem. Megváltoztam.
Egyre inkább idegesített, de ezt még sem mutathattam ki neki. Aztán kedves hangnemet vett fel. Komolyan mondom, mint akit kicseréltek. Hol van az a szemét nőszemély, aki a parkban majdnem megfojtotta Adélaidet. - Nem.- mondtam ki végül. Már nincs mit titkolnom előtte. Jobban ismer, mint a tenyerét. Olyan sokat úgy sem változtam, hogy ne lássa rajtam. - Miért tűntél el? Ott hagytál, reggel csak a hűlt helyedet találtam. Camille, mond el. – néztem a lányra szinte már fájdalmas arccal. Tudnom kell, hogy miért ment el. Annyiszor eljátszottam a fejembe, hogy lefut ez a beszélgetés közöttünk. Most itt az alkalom és ha lefutottuk ezt a kört, rá térhetünk Adélaide-ra.
- Azt gondolsz, amit csak szeretnél - nem igazán vagyunk jelenleg jó viszonyban, de ezt el kell viselnie most. Bár bizonyára azon töri fejét, hogyan tudna engem eltüntetni, de már erősebb vagyok, mint azelőtt, és folyamatosan kapom az erőt és energiát attól a szellemtől, aki már vagy három éve visszalátogat hozzám. Viszont eddig nem éreztem azt, hogy erősebbé is válok tőle... - Csak jöttem megnézni, hogy minden rendben van -e - na ezzel még annyira se fog kedvelni, mint eddig. Viszont valamiért nagyon kedvetlen. - Jól vagy? - nekidőltem közvetlenül az ajtó melletti falnak. Tudom, ezzel a kérdésemmel csak még jobban szítom a tüzet közöttünk, de csak rájön már, hogy valójában nem rontani akarom a levegőt itt, hanem hogy tényleg érzek valami rosszat, vagy valamit, ami nem jó.
- És ezt nekem el is kéne hinnem? – kérdeztem cinikusan és leültem a lépcsőre. Ha nem Ő, akkor ki van az ügy hátterében? Annyira aggódom, de nem bánthatom ezt a nőt.. Még is megtenném. Legszívesebben megölném. De előbb Adélaidet kell előkeresnem. - És mit akarsz itt? - kérdeztem miközben az arcomat gyűrtem végig a tenyeremmel. Ki kell, eszeljek valamit. De ez most nem megy. Olyan feszült vagyok, hogy valószínű az ajtót sem tudnám a kulcsaimmal kinyitni. Azt hiszem, felrobbantanám. De semmi értelme sincs, törni-zúzni.
- Hé, nézz a szemembe... Nem tettem semmit vele - mélyen a szembe mondtam ezt, s remélem, rájön, hogy tnyleg nem tettem vele semmit. - Igen, okom az lenne rá, de komolyan nem bántanám őt - ennél többet nem fogok magyarázkodni neki, mert nem éri meg. Csak rájön majd, hogy nem hazudom. Tudom, hogy nem voltam egy rendes nő velük, meg ilyenek, de most tényleg semmit, az égvilágon semmit nem tettem Adéllal. Ez Neal számára jelenleg hihetetlen... - Itt se voltam a városban a napokban... Most jöttem vissza Vegasból, ahol szülinapomat ünnepeltem - ott törtek rám az erősebb, és rosszabb megérzéseim...
Camille megváltozott, olyan furcsán kedves volt. Felszökött a szemöldököm a homlokomhoz, mikor végzett a mondani valójához. - Mit tettél vele? Álnok ribanc! – elé állva néztem dühösen a szemeibe. Ez a legócskább trükk, amit előadhatott. Csak neki van, volt oka bántani Adélt. - Miért nem tudsz békén hagyni? Hol van? – szinte már üvöltöttem a lánnyal. Nem bírtam elképzelni, hogy lehettem ekkora marha, hogy elengedjem. Ez volt a terve, elcsal, és így Adélaide-et tudja bántani. Ne is hiszem el, hogy valaha én szerettem ezt a csajt. Még higgyek neki, ezek után? A féltékenység csak úgy izzott a szemébe, mikor latot vele csókolózni. Most meg ideállít, mikor eltűnt, hogy úgy érzi valakinek baja esett? Nem most másztam le a falvédőről.
Tudtam, hogy nem igazán lesz hozzám kedves, ahogy én sem voltam az vele. Ez most így jött ki, bár úgysem fogja elhinni, hogy miért is jöttem. Valahogy nagyon rossz érzésem volt az elmúlt napokban, és ez csak fokozódott az elmúlt néhány órában. - Neal. Hallgass meg. Most az egyszer... - nem tudtam, hogy is kezdjek bele, amit szeretnék mondani, amiben most semmi hátsó szándékosság nincs. - Nagyon rossz érzéseim támadtak néhány nappal ezelőtt - komolyan próbáltam neki ezt elmesélni, de tudom, hogy nem igazán fog hinni nekem, de azért folytattam... - Nem tudom, miért. De valami történik valakivel- jómagam sem tudom, kivel is. Csak valahogy az egész Neal és Adélaide lakásához húzott.
| Mystic Falls utcái Idegesen lépdeltem a lakás felé. Nem tudtam kikapcsolni a gondolataimat. Nem figyelni az aggodalmakra, amik azt súgták, hogy baja esett. Hatalmas baja esett. Felléptem a verandára, mikor épp egy női alak állt előttem. - Segíthetek? – kérdeztem kicsit morcosan, aztán megfordult és megforgattam a szemeimet. - Camille. Mit akarsz? Nem volt elég a múltkor? – ráztam meg a fejem és a kulcsokat kerestem. Majd úgy döntöttem, míg itt van, nem megyek be. Nem hiszem el hogy mindig közbe jön valami és nem kereshetem Adélaidet.
Szeretek meglepetéseket okozni sokaknak. Sőt, nemcsak, hogy meglepetéseket, hanem hívatlanul betoppanni valahová... Nem szeretek előre felhívni valakit és rákérdezni, hogy otthon tartózkodik -e vagy sem. Olyan felesleges egy dolog az egész, mert le is tagadhatja ezt, és valami kifogást talál az egészre, csak ne kelljen találkoznia valakivel. Én pedig nem vagyok egy egyszerű, és gyenge nő, akit könnyű lerázni. S azt hiszem, ezt Neal nagyon is jól tudja, hisz már ismerhet engem eléggé.. Így hát, a lakáshoz érve, bekopogtam az ajtón, az ajtó zárva. Mondjuk, ha nagyon gonosz lennék, akkor ki tudnám nyitni, be tudnék törni, meg ilyenek. Most valahogy ehhez nincs kedvem. Éppen hogy csak megfordultam, amikor is hallottam, hogy valaki jön... Aztán láss csodát, ki jött... - Neal - egy nagyon érdekes üdvözlő mosolyt vágtam felé, de gondolom, nem engem várt itt. Sőt, nagyon nem.. Jókor jó helyen, vagy épp rosszkor rossz helyen lesz ez az egész?
Kezdőlap
