Nem értettem, hogy mire mondja, hogy sietek. Soha nem sietek, ahogy most sem. Jó mondjuk egy picit, de csak a szobámtól idáig. Most teljesen mindegy, hogy most érek ide vagy öt másodperccel később. Bár nem szemrehányásnak tűnt az egész szóval semmi okom arra, hogy most besértődjek ezen. Meg már túlságosan is fáradt vagyok az ilyesmihez. Nem akarok kötekedni. Ilyen is ritkán van, de most túlságosan is fáradt vagyok, hogy pont ezen akadjak ki.. Nem fogok, mert felesleges. Megdörgöltem a szemeimet, hogy egy picit kinyomjam belőle az álmot legalább addig, míg ő is befekszik mellém.
– Jól van. – Válaszoltam mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy mit akar mutatni. Aztán valami varázsigét kezdett el mondani. Azt hiszem hozzá kell szoknom, hogy valami varázslattal akar majd lenyűgözni mindig. De ha egyszer sikerül neki akkor miért is ne?
– Ez nagyon szép. – Jaj, miért csinál ilyeneket? Annyira édes velem.. Még soha senki nem viselkedett velem így. Odahajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam ajkait.

Még mindig olyan kicsit nyögve nyelős érzése volt a dolognak, de hát ez van. Ha biztos, akkor biztos. Nem fogok vele vitatkozni. Ha meg érzem rajta, hogy nagyon nem akarja úgy is kimászok mellőle. Nem akkora tragédia az egész.
– Rendben van. Nem fogom. – Forgattam meg a szemeimet egy halvány mosollyal az arcomon. Azért sokkal jobb, hogy így hagy itt, mintha valami komoly ábrázattal vagy éppenséggel teljesen ridegen viselkedve. Azért a kettő között hatalmas különbség van. Egy darabig csak ácsorogtam a fürdőben, majd nagyot sóhajtva indultam meg a szobám felé, hogy felöltözzek. Lassan már átpakolhatnám a cuccaimat az ő szobájába, de nem akarok elsietni semmit sem.
Egy kisebb bugyit és egy nagyobb pólót választottam, most pizsamául. Soha nem szerettem hosszú dolgokat viselni, amikor alszom. Vagy éppenséggel hatmillió réteget. Bőven elég volt ez a kevés is. Télen is, nyáron is.
Visszasétáltam a szobájába, ahol rögtön belevetettem magamat az ágyába, majd nevetve elterültem rajta.

Láttam rajta, hogy meglepődött. Talán nem volt annyira jó ötlet. De nem értem miért van annyira meglepődve.. Aludtam már vele. Igaz, csak az éjszaka közepétől, de akkor is. Azt hitte Camille vagyok. Ez annak a jele akar lenni, hogy még mindig szereti? De ezután nem sokkal mondta nekem, hogy szeret. Ha szeret, miért gondolkozik ezen annyit és miért húzza a száját?
Magam köré tekertem a törölközőt, amit odanyújtott nekem. Kicsit megkönnyebbültem, hogy bele egyezett az együtt alvásba. Bár kicsit olyan nyögve nyelős volt ez az egész.
- Biztos? Mert nem akarok semmi olyat rád erőltetni, amit nem akarsz. - Nem akarok erőszakosnak tűnni vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen nem értem, hogy miért gondolkozott rajta ennyit.

Csak beszélek és beszélek. Annyira hülyének érzem magam most. Én is utáltam, mikor hablatyolni kezdtek nekem ilyesmiről.. Meg nem is igazán szerettem róla beszélni. Viszont iszonyatosan jól esik, hogy megosztotta velem ezt.. Kicsit különlegesnek érzem magam tőle, de mi van ha ezt Camille-nak is elmondta? Hiszen őt is szerette.. Vagy szereti.. Nem tudom. Olyan lezáratlannak tűnt, ami kettejük között van. De Neal-nek én vagyok a jelenje és a jövője is én szeretnék maradni. Már ha ez lehetséges. Nem csak rajtam múlik, hanem rajta is. Vajon meddig lesz hajlandó elviselni? Mindegy.. Amíg elvisel addig kiélvezem a pillanatot.
- Szeretnék a karjaidban elaludni. - Suttogtam ajkaira a kívánságom. Vele minden olyan meghitt. Úgy akarok elaludni, hogy ott van mellettem és úgy is akarok felkelni.

Talán nem kellett volna ezt mondanom. Én is nagyon utáltam, hogy mindenki ezzel jött. Túl vagyok rajta, akkor nem mindegy már a sajnálkozás? Nem fog változtatni semmin. Odahúzott magához és megcsókolt. Készséggel viszonoztam neki bizonyítva, hogy mennyire szeretem őt. Átérzem a helyzetét.. Hiszen én is elvesztettem a szüleimet. Olyan gonosz voltam velük és undok. Ez az egész velem maradt, de most Neal-el más. Vele teljesen másképpen viselkedem.
- Tudom, hogy nem ezt akartad hallani.. Mert ilyenkor senki sajnálatára nincs szükséged. Hiszen egyedül kitartottál. Amire más talán nem lett volna képes.. Egyszerűen csak azt akarom, hogy tud én itt vagyok neked, bármi van. - Nem tudok még megnyílni neki. Egyszerűen nem.. De attól még ugyanúgy mellette állok.
Bólintással reagáltam arra, hogy ki kellene másznunk a kádból.

Kicsit felháborodottan néztem rá, amikor csendre intett. Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem, de neki talán még ezt is hajlandó vagyok elnézni. Két teljesen bonyolult személyiség egy házba összezárva. Azt hiszem egész jól igazodunk a másikhoz, ahhoz képest, hogy csak pár nap ismertség van mögöttünk.. Meg hát, ahogy az egész kezdődött. Még mindig mosolyt csal az arcomra, ha arra gondolok, hogy hogyan is találkoztunk először. Miképpen jutottunk el idáig. Nem sajnálom, hogy leöntöttem kávéval.. De szerintem ő sem. Ha nem teszem meg és csak elsétálok.. Hatalmas dolgot veszítettem volna el. Az esélyt arra, hogy boldog legyek.. Vele.
– Szerintem tudod, hogy én sem. – Még soha nem mondtam ki senkinek sem azt a bűvös szót. Ő már ebből következtetve is különleges számomra.
Aztán elkezdett beszélni a szüleiről.. Most komolyan megnyílik nekem? Én nem lennék képes elmondani neki, hogy mi történt a szüleimmel. Soha nem beszéltem erről.. Mindenki tudta, hogy meghaltak.. De ha kérdeztek róla.. Egy szót sem mondtam. Elfojtottam magamban.
– Sajnálom. - Mondtam miután szembe fordultam vele.

– Nem, de végül is nem is cáfoltad meg a dolgokat.. De inkább hagyjuk. – Nem akartam ezzel elrontani a hangulatot. Olyan békés volt minden.. Szeretem őt. Úgy, ahogy van. Ő pedig szeret engem minden egyes borzalmas tulajdonságommal együtt. Azt hiszem nagy szó, hogy szeret.. Hiszen az előző barátnője talán eltántorította ettől az egésztől. Viszont engem mégis szeret.. Valamiért szeret. Nem értem, hogy miért.. De nem is érdekel. Nem keresek rá okot. Szeret, akkor szeret és kész. Én pedig szeretem őt. Ami elég nagy szó, hiszen egész életemben nem szerettem így még senkit sem, mint őt. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége a találkozásunknak.. Lehet, hogy annyira megijedtem volna ettől az egésztől, hogy oda sem megyek.
Ajkait hatalmas szenvedéllyel faltam, mintha az életem múlott volna rajta. Ő sem mutatott kevesebb lelkesedést.. Szeret és én is szeretem.. Ennél több nem is kell.

- Ó, szóval ők jobbak lennének, mint én? - Most már a barátnője vagyok nem szeretnék semmi ilyenről tudomást szerezni. Ő az enyém és téma lezárva. Oké, én voltam az, aki ezt az egészet felhozta igaz csak viccből, de most már bőven kitárgyaltuk ezt a témát.
- Nem is viccnek szántam. Teljesen komolyan gondoltam. - Mondtam komolyan, majd felkuncogtam. Ez egyáltalán nem jellemző rám. Mondjuk a bulikban mindig benne vagyok, de sosem voltam az a pasifaló típus. A nők számára a férfiak, a férfiak számára pedig a nők jelentik a gyengeséget. Ha egyet közel engedsz a szívedhez.. Akkor már elég nagy bajban vagy. Mert az elveszítése talán az őrületbe kerget minket.
Ajka hamarosan betapasztotta az enyémet és szenvedélyesen viszonoztam édes csókját.

- Azért reménykedtem, hogy legalább valami rajtuk marad.. De ha neked úgy jobb. - Forgattam meg a szemeimet. Azért nem szeretném semmi ilyesmire hazaérni.
- Talán az orvos után felszedek valami pasit.. Vagy többet.. Csak, hogy én is szórakozzak. - Mondtam kuncogva. Ez valami olyasmi amire képtelen lennék. Részben azért, mert nem igazán vagyok az a típus, aki sokat pasizik. Egész életemben úgy voltam, hogy tökéletesen megvagyok nélkülük. Meg hát a taszító kisugárzásom még mindig nem tűnt el. Azért szeretem, ha mások tudják, hogy velem nem jó játszani..
- Rendben akkor sietek, majd vissza hozzád. - Oldalra fordítottam a fejemet és felnéztem rá ezzel utalva arra, hogy csókot kérek.. Teljesen megváltoztatja a viselkedésemet.. Érthetetlen.

- Igen.. Pont ezért nem számítottam másra. - Olyan nyugodt volt ez a pillanat. Ahogy itt voltunk. Közel kerültünk egymáshoz.. Annyira jól esik a közelsége. Minden egyes érintése. Nem gondoltam volna, hogy valaki is ilyen hatással lesz rám, mint ő. Szeretem. Nem félek kimutatni. Inkább attól félek, hogy elveszíthetem. Már túlságosan is sokat jelent nekem ahhoz, hogy csak úgy elengedjem.
Jó érzés volt elmerülni a kádban főleg, hogy az ölénél lehettem. Hátammal neki dőltem a mellkasának és kezét megfogva összekulcsoltam az ujjainkat. Annyira tökéletes vele minden..
- Azért nem akarok arra hazajönni, hogy félmeztelen nők rohangálnak a házban. -Viccelődtem. Nem hiszem, hogy nyugodtan tudnám kezelni a helyzetet. Ha meg is történne.. Innen senki nem távozna élve. Ezt határozottan kijelenthetem.
Mondjuk inkább attól félek, hogy felkeresi Camille-t. Nem szeretném, hogy velem jöjjön, de azért azt sem, hogy vele találkozzon.

- Valahogy éreztem, hogy valami hasonló lesz a válaszod. - Azt hiszem kicsit csalódtam is volna benne, ha nem ezt mondja. Pont ez illett a stílusához. Nem is tudnám elképzelni máshogy. Meg minek szerénykedjen? Mindene meg van, ami kell. Nekem tökéletes. Mind külsőleg, mind belsőleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerülünk egymáshoz. De egyáltalán nem bánom.. Az ellentétek vonzzák egymást. Ez nálunk most jót jelentett. Örülök, hogy ő az enyém.
Mosollyal nyugtáztam, hogy tetszik, ahogy az ajkaimat puszilgatja. Egész nap el tudnám ezt viselni.
- Nem vagyok annyira kislány, hogy kísérgetni kelljen. Meg tudom oldani ezt egyedül is. - Hosszan megcsókoltam ajkait, hiszen nem akartam, hogy úgy értse mit akarsz, te..? El tudom intézni ezt egyedül sőt egyedül akarom elintézni.

Nem volt szép tőle, hogy ott hagyott csak úgy a földön, mintha valami egyszerű kis nőcske lennék. Nem egy egyéjszakás illetve páréjszakás hölgyemény vagyok, hanem a barátnője. Oké, nekem is új ez az egész szituáció, de akkor is. Ne úgy álljon hozzám, mint egy eldobható guminőhöz vagy valami ilyesmi. Jó, néha tud gyengéd és édes is lenni, de akkor is. Ne viselkedjen így, mert ezzel mindent elront. Legalábbis szerintem. Csókját mosolyogva viszonoztam, hiszen örültem, hogy most már kicsit úgymond észhez tért.
– Már csak azért is, mert veled vagyok nem? – Kérdeztem kuncogva. Ha van benne egoizmus akkor erre rávágja gondolkodás nélkül az igent. De melyik férfi nem tenné?
– Megoldom az egészet neked emiatt aggódnod sem kell. – Láttam rajta, hogy mennyire aggódott, hogy ebből valami rossz fog kisülni. És rossz alatt most éppenséggel a gyereket értette. Én sem akarok anya lenni meg ő sem.. De inkább ezt az egészet egyedül intézném el.