Ha már úgyis itt vagyunk a boltok utcájában, lehet hogy be kéne szereznem egy plusz párnát meg takarót, mert ki tudja, mikor lesz rá alkalom, hogy tényleg a kanapéra leszek száműzve néhány éjszakára. Les-el mindketten elég lobbanékonyak vagyunk, és hamar összekapunk bármin. Bár talán az eljövendő időszakban talán képesek leszünk az új életünkkel és az új lakásunkkal együtt egy új személyiséget is kifejleszteni magunkban. Bár minden házaspár veszekszik néha, én azért jobban szeretem a békés napokat.
Látom Les arcát, hogy meglehetősen értetlenül pislog a hebegésemet hallva, aztán mikor megfordul, és meglátja az üzletet, úgy indul el befelé, mintha kergetnék - alig érem utol, anélkül, hogy az ajtó a fejemre ne záródjék. Ha féltem tőle, hogy vajon mit fog reagálni, akkor hiábavaló volt. A jelek szerint legalább annyira lelkes, mint jómagam.
Ahogy a boltba lépünk, kissé meghökkenek. Nagyjából tudtam, hogy mennyi minden kell egy gyereknek, de hogy ENNYI, és a választék ilyen HATALMAS, az azért kissé megdöbbentő. Míg én pislogva elveszek kissé a babaágyak meg bilik világában, addig Les már a ruhák előtt áll, és úgy tapogatja önnön hasát, mintha máris félidős terhes lenne, vagy épp néhány hét választaná már el csak a szüléstől.
- Hmm... lehet, hogy lány lesz. Még az sem kizárt, hogy ikrek - lépek oda Les mellé mosolyogva, amikor az idegen nő megszólal. - Ezek itt azért mindenesetre... - hallgatok aztán el, és szemügyre veszem a rugdalózók, kis zoknit és cipőcskék sokaságát, nagyjából olyan arckifejezéssel, mint Les.
- Én mindig fiút szerettem volna elsőre, de valamiért úgy hiszem, egy lánynak nagyon örülnék. De végeredményben mindegy. Teljesen mindegy. Imádni fogom a családomat, így is, úgy is - teszem hozzá aztán, mire az idegen nő elmosolyodik elnézően, aztán arrébb sétál, pár holmit bedobálva a kosarába.
- Hát szívem... - dünnyögöm Les fülébe - az fix, hogy az utazásunk el lesz halasztva, még az is lehet, hogy végleg. Atyaisten... - szemlélem az árcédulákat, és bele is szédülök, mire fejben kiszámolom, csak az induláshoz mennyi minden kell egy gyereknek. Az viszont biztos, hogy ha kell, bármi munkát elvállalok, szemetet szedek, vagy vécét takarítok azért, hogy megteremtsem Les-nek és a gyerekünknek az anyagi biztonságot.

A szédületes választék szinte azonnal leborít a lábamról, elveszek a babaholmik világában és olyan hamar ragad rám át a hely szellemisége, hogy azon kapom magam, mindenféle jövőbeli kép suhan át agyamon. Apró léptek dobogása és még a pelusok láttán is képes vagyok elmosolyodni, ahogy elképzelem, hogy Chriest lelkese cipeli őket haza, majd próbálkozik egy gyerek tisztába tételével.
-Meg akarsz ölni? Egyszerre egy is elég kihívás...-dünnyögöm, hogy csak ő hallja, a lelkesen vásárolgató nő ne vehessen tudomást erről a megjegyzésről.-Remélem is, hogy imádni fogod.-mosolygom, arckifejezésem pedig szavaim alátámasztva lelkesítőek. Társaság nélkül maradunk, mire Chriest már az árcédulákat kezdi bújni. Felszisszenek, majd megrázom a fejem. Nem akartam méregdrága göncökre költeni, sem azt, hogy a babakocsi magát tolja. A gyerekek gyorsan nőnek, talán túl gyorsan is, hogy lépést tudjunk velük tartani, és ugyan biztos vagyok abban, hogy mindent megteszünk a gyerekünkért, de nem akarok túlzásokba esni, ahogy sokan teszik.
-Nyugi, erre lesz majd kilenc hónapunk. Nem egyszerre és nem feltétlenül egy helyen kell mindent beszerezni. New Orleans nagy, vannak még boltok, ez csak egy a sokból.-próbálok rá hatni, mielőtt szívrohamot kapna az árak láttán.-És ehhez mit szólsz?-fordulok a polc másik oldalára, a cipők felé intve-Elfér a tenyeremben.-mérem egyik mellé a tenyerem, alátámasztandó szavaim és még akkor is vigyorogva nézelődöm, ha fogalmam sincs róla, valójában mikor is lesz az akkor.-Tudom, hogy nem siettetsz, és ha azt vesszük, a baba projekt csak tegnap óta létezik igazából, szóval jócskán időben vagyunk még ahhoz,
hogy a pénzügyi vonzatokon gondolkodjunk. Szóval először élvezzük ki kicsit a helyzetet, aztán gondolkodjunk részletekben.-tanácsolom, megnyugtatásul, hisz az előbb én akartam neki hála szívrohamot kapni, az arcát nézve most ő került közel ehhez az állapothoz.-És tulajdonképpen mi célod volt ezzel?-érdeklődöm kíváncsian, megállva a babajátékok mellett, lekapva egy cuki plüss farkast és a kezébe nyomva.

- Hidd el, én hamarabb kapnék infarktust - dünnyögöm csendesen Les fülébe az ikrek puszta gondolatára is. Bármennyire is vágyjak rá, azért még egy gyerek gondolata is ijesztő néha kicsit, ha ketten lennének, azt hiszem, én lennék a leggyorsabban megőszülő hímnemű a városban. És az árcédulák, amiket látok, csak fokozzák bennem azt az érzést, hogy itt helyben, lábon fogok kihordani egy kisebbfajta infarktust. Te jó ég, szerintem ha minden vagyonunkat eladnánk jelenleg, talán meg tudnánk venni mindent, amire szükség lehet... persze, utána a híd alatt aludnánk. Vagy épp - mintha csak visszafelé forognak az idő kereke - a lakóautó lenne a mi otthonunk. Na nem... a saját gyerekemnek nem ezt az életet szánom.
- Egy biztos, össze kell kapnom magam munkakeresés terén - dünnyögöm. Igazából még mindig nem tettem le az ötletemről, hogy némi befektetéssel - még van a nyereményből egy kevés - veszek egy kiszuperált lakókocsit, és büfét csinálok belőle. Miért is ne próbálnám meg? New Orleans tele van éttermekkel, kajáldákkal, de mozgó árust nem igazán láttam. Ha ráállnék a helyi ételek speciális, felturbózott változataira, csak a turistákból simán megélnénk. A szakácsművészetnek meg eddig sem voltam híján. Az már másik kérdés, hogy Les vajon hogy fogadja majd ha elővezetem ezt az ötletemet.
- Nézd csak! - mutatok egy apró cédulára, ami egy tartóban áll a polc szélén, és böngészni kezdem a papírt. - Bármit ráhímeznek a kiválasztott ruhára, amit csak kérünk. Ráírathatnánk mondjuk, hogy a legkisebb farkas, vagy ilyesmit - vigyorgok, aztán átveszem a plüss farkast, amit Les nyom a kezembe.
- Mi célom volt? - ismétlem meg aztán a kérdést elgondolkodva. - Hát, mondjuk hogy előzetes terepszemle. Hogy nagyjából tudjuk, mire számítsunk.. mármint pénzügyileg. Meg ami azt illeti, arra is kíváncsi voltam, hogy ha betérünk ide, ahol a gyerekvállalás gondolata már-már szinte kézzelfogható, vajon milyen érzést vált majd ki belőlünk. Nos, ami engem illet, még nem rémültem halálra, és nem a város végén futok, teli torokból sikítozva. Azt hiszem, nem vagyok reménytelen eset - nyomok egy gyors csókot Les szájára.

Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el azon, mennyire egy véleményen vagyunk a gyerek kérdést illetően, vagyis pontosabban az iker kérdést illetően.
-A lakókocsi és a motorok maradnak!-jelentem ki, hisz bár nem állunk rózsásan, rosszul sem, és egyenlőre az ebéden sem kell spórolnunk, ott azért még nem tartunk szerencsére. De azt sem akartam, hogy most ezen kezdjen parázni, hisz még semmi sem utalt arra, hogy sietnünk kellene a pénz kérdéssel, bár örültem volna, ha mielőbb munkát talál. Maga miatt is, nemcsak a biztonságunk miatt.
-Aranyos gondolat. De az lenne a jó, ha a farkas dolgot nem vinnénk túlzásba.-azt már megbeszéltük, hogy a legjobb valahol az lenne, ha sosem kellene az átkokkal meg a farkas léttel foglalkoznia, ellenben élhetné az életét mindenféle kínok nélkül.
A kérdésemre előáll egy egész logikus válasszal, és nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam, ha arra gondolok, hogy ordítva rohangál a városban.
-Én sem rémültem halálra. Viszont kezdem magam kicsit furán érezni ennyi pocak között, szóval mi lenne, ha lassan beszereznénk a vacsora hozzávalóit és haza indulnánk? A mai hős tettedért az újsággal, még a végén kapsz egy hátmasszázst is.-ajánlom fel mosolyogva, de a kezébe nyomott farkast nem teszem vissza, hanem lelkesen a pénztár felé veszem vele az irányt és miután kifizetem, ismét kezébe nyomom.-Az első közös kis farkasunk. A következő pelenkázását akár gyakorolhatod is rajta.-nevetem el magam arckifejezését látva és indulok a kijárat felé, magammal húzva őt is.

Csak hümmentek egyet Les szavaira. Igen, a lakókocsi és motor maradnak... még legalábbis egy ideig. Ha a sors meg a kényszer úgy hozza, akárhogy ágál is, le fogok mondani róluk. Majd egy reggel, amikor dolgozni indul, túladok rajta, és mire hazaér, már csak hűlt helyüket találja. Akkor meg már úgysem tud mit kezdeni a helyzettel, maximum a kanapéra száműz néhány éjszakára. Az meg nem nagy büntetés, lévén hogy tudok hatalmas bociszemekkel, és bűnbánóan nézni, szóval úgyis meglágyítanám a szívét.
Aztán Les következő mondata kizökkent a gondolatok közül, és felnevetek.
- Aha - jegyzem meg kissé epésen. - Szóval te a vacsorával akarod pótolni a pocakokat? - szurkálódom. - Rendben. Ugye, hamburgert ígértem? - kérdezem. - Mintha kívánós lenne az én kicsi feleségem. Ki tudja, talán nemsokára már nem a gyorskajától fog nőni a hasad - teszem hozzá. Persze, tudom hogy a tegnap éjszaka még aztán végképp nem garancia semmire, de jó eljátszani a gondolattal.
Vigyorogva nézem ahogy kiveszi kezemből a plüss farkast, és kifizeti. Erre mondja valaki, hogy nem létezik telepátia... mert ha visszarakta volna a polcra, én magam vettem volna meg. Igaz, a gyereknek még híre-hamva sincs, nem vettünk egy darab babaruhát sem, és semmit a világon, de egy játékot már igen. Klassz, hogy a jelek szerint mindketten képesek vagyunk a korunknak megfelelően viselkedni...
Kilépünk a boltból, újra kézen fogom Les-t - másik kezemben a farkast lóbálom - és egy gyors bevásárlást követően hazafelé vesszük az irányt.

(Les és Chriest lakása)