Nem értem, hogy mit keres itt. Ha meg akar ölni, akkor essünk végre túl rajta. Legalábbis megpróbálhatja, de most már egyáltalán nem fogom hagyni magam. Egy vadászpalántának megengedtem, hogy megöljön puszta kíváncsiságból. Az évszázadok múlása kicsit unalmassá teszi az életet és egy idő után nincsen már olyan dolog, ami szórakoztató lenne. Hiába fejlődik a világ még olyan eszközt nem találtak ki, ami hosszú távon szórakoztatna engem. Mindenre ráunok. Ahogy rá is ráuntam, miután megöltem a feleségét és a gyerekét. A másodikat egy kicsit talán sajnálom az elsőt annál kevésbé. Nem nagyon tud érdekelni a dolog. Fogalmam nincs, hogy mit akar, de az egyszer biztos, hogy nem lehet jó. Azok után, hogy mondhatni kiirtottam a családját kétlem, hogy a legjobb barátom akar lenni és együtt akar velem iszogatni stb. Annyira azért nem nyomorult ez az alak sem. De kíváncsi vagyok, hogy mit akar elérni ezzel az egésszel. Vagyis pontosabban, hogy mi a végjátéka. Én pedig soha nem mondok nemet egy jó kis játékra.
– Szóval most el akarsz hívni randizni? Elég gyenge próbálkozás, szívem. Egyszerűen ki is nyöghetnéd a nevedet is és mind a ketten sokkal boldogabbak lennénk, hogy nem kellene becenevekkel bombáznom téged. Hmm. Talán G betűvel kezdődik a neved? Vagy az a feleséged volt? – Tisztán emlékeztetem arra, hogy mit tettem. Egy pillanatra sem bánom a tetteimet, mert megtettem és az sem változtat rajta, ha bánom. Mind a ketten hallottak maradnak. Gyönge halandók. Már majdnem sajnálom őket. Nem azért, hogy meghaltak, hanem mert ezzel az alakkal kellett lenniük. A külső egy tízes, de nem sok esze lehet, ha azt hiszi, hogy könnyedén a közelembe férkőzhet. Nem tudom, mire játszik, de biztos vagyok benne, hogy ki fogom deríteni.
Hamarosan könnyedén besétál a lakásomra, mintha otthon lenne. Nevetséges. Aztán az egész ruhámat átáztatja a nagyon finom pezsgő. Nem húzom fel magam rajta egyszerűen csak felülök a konyhapultra és hagyom hadd csepegjen a ruhámból a pezsgő.
– Ha annyira szeretnéd, hogy valami lekerüljön rólam szolgáld ki magad. Azonban nem állítom, hogy túlságosan együttműködő leszek. Inkább nyögd ki végre, hogy miért vagy itt és essünk túl rajta. – Az testemhez tapad a ragacsos felsőm, de egyáltalán nem zavartatom magam. Nem ez az első eset, hogy a pia valahogy inkább rajtam landolt, mintsem a számban. Főleg, mikor már a sokadik üveget veszem a kezembe és magamra borítom. De józanon ez közel sem olyan jó móka, bár ignorálva nem is olyan vészes.

Félek. Félek attól hogy nem sokáig fogom tudni fenntartani ezt az álcát, és egyszerűen csak nekiesek a talán mit sem sejtő nőnek. Hergel, idegesít, irritál.. nem gondoltam volna hogy ennyire nehéz lesz ellenállnom annak hogy visszafizessem az adósságát, hogy igen is azt halljam tőle mennyire sajnálja a történteket. Nem változtatna semmin, ez tény, de azt is kétlem hogy nehezen lehetne kiszűrni ezt belőle, erős személyiségnek látszik, és engem ez egyszerűen boldogsággal, talán kicsi elégedettséggel töltene el. Végül is teljesen mindegy mi történik vele, csak fájjon neki, szenvedjen és én vagyok\ leszek a legboldogabb ember a világon. És most mégis.. ezt az elbaszott helyzetet. Kénytelen vagyok jópofizni neki pusztán azért, hogy ellopjam tőle az egyetlen talán kicsit fontosnak tartott tárgyát, ami történetesen a nyakában lóg. Nem lesz könnyű, de talán olyan nehéz sem. Így vagy úgy, de meg kell szereznem. Terveim szerint eleinte igyekszem kedvesebben megközelíteni, már amennyire ez tőlem telik.. aztán ha nem jön be, kénytelen leszek más módon.. ami remélem bekövetkezik. Elmagyarázhatatlan, kifejezhetetlen vágyat érzek iránta hogy megfektessem, persze, félreértés ne essék, egy karóval a mellkasában a földre. – Te és én? Randi? - Felnevetek. Hihetetlen mikre nem mer gondolni.. kíváncsi lennék mik folyhatnak le ebben a pillanatban a fejében. Valószínűleg a nevetésben halnék meg. Még hogy randi.. ne viccelődjünk, én csak éhezem, ezért hoztam fel a vacsit, de nyilván nincs normális embereknek való ehető kajája. – Törjed csak a fejed. Vagy kénytelen leszek én. - Gyengéd mosolyra húzva számat közlöm vele ezt az enyhén ironikus pár mondatot. Gondoltam hogy nem fog rám emlékezni, hogy neki én annyira nem voltam olyan fontos pont az életében hogy csak rám tudjon gondolni, hogy nem tudott elfelejteni az utóbbi időben, tehát egyáltalán nem vagyok meglepve a helyzet miatt, én már pedig csak azért sem fogom elmondani a nevemet.
– Hihetetlen. Te eddig is ilyen karót nyelt nő voltál? - Nem bírok leállni ezekkel a kétértelmű szavakkal, ami nyilván egyfajta terelésnek is titulálható be. Érhető hogy nem bízik abban akinek tönkretette az életét és tulajdonképpen csak beront a házába az egyik pillanatban, míg a másikban már vetkőztetni akarja a nőt, na de mégis.. mikor azt tette velem a múltban, nagyon szórakozottnak tűnt. Mintha teljesen kifordult volna magából.

Megöltem a feleségét és a gyerekét és most komolyan azt várja el tőlem, hogy jó pofával nézzem, ahogy besétál a lakásomba. Tervez valamit ez biztos. Vagy egyszerűen csak elgurult a gyógyszere. Mindegy is. Nekem nincs szükségem rá a legjobb lesz, ha a lehető leghamarabb rájön, hogy jobban jár, ha kilép az életemből, mert nem vagyok olyan hangulatomban, hogy vele szórakozzak. Nevetséges. Bármikor követhetné a drágalátos feleségét a halálba. Csak egyetlen pillanat apró töredékére lenne szükségem ahhoz, hogy oda juttassam, ahova való. Meglelné a békéjét a felesége és a meg nem született gyermeke mellett én pedig keresnék új játékszert. Lehet, hogy azt gondoltam szórakoztató lesz a számomra, de igazából már ráuntam. Nem tudok vele mit kezdeni és ez az egész bizalmamba férkőzési próbálkozása egyszerűen lehangoló. Nem tudom, hogy mi jár a fejében, de elég sok mindent megadnék azért, hogy megtudjam.
– Jobb, ha abbahagyod a nevetést, mert kénytelen leszek betömni a szádat. Idegesítő a hangod, szóval ne szólalj meg csak, ha nagyon szükséges. – Hasonlítunk egymásra így annyira nem szimpatikus. Bár nem is nagyon töltöttem időt azzal, hogy megismerjem, mikor a feleségének a testében voltam. Imádtam játszadozni a fejével. Hogy nem tudta mégis mi történik a feleségével. A legjobb lett volna hagyni, hogy azt higgye a saját hibájából történt minden és akkor ő is halott lenne most nem a konyhámban helyezné magát kényelembe. Komolyan úgy viselkedik, mint aki hazaért. Roppantul irritáló.
– Nagyon vicces vagy. A feleséged feje is betört, mikor találkozott a betonnal, nem? Ja, bocsi.. Inkább olyan volt, mint a görögdinnye, amit földhöz vágtak és nem csak az ő feje tört be! Egyszerre kettő. Határozottan tudok valamit. – Fájdalmat akarok okozni neki azzal, hogy felhozom a feleségét. Előbb vagy utóbb meg fog törni a nyomás hatására és akkor én itt leszek, hogy megtudjam mégis mit tervez. Mit akar tenni, mert kétlem, hogy éppen erre járt és el akarja szívni a békepipát.
– Nem.. Egyszerűen csak nem bírom a képmutató alakokat, mint te is vagy. Szóval megkímélhetnél a felesleges köröktől és elárulhatnád végre, hogy mégis mi a francot akarsz tőlem. Esetleg szeretnél csatlakozni a feleségedhez, hogy békében ugrándozhassatok a szivárványokon? Csak egy szavadba kerül. – Nem szokásom ilyen nagylelkű ajánlatokat tenni, hiszen jobban szeretem, ha mások szenvednek. De most valahogy nem vagyok olyan kedvemben, hogy szórakoztatónak találjam a viselkedését.

Eszeveszettül izzadok. Folyik rólam a víz, de annyira, hogy már egy vízesés megirigyelhetne ebben a pillanatban. Most vagy tényleg egyre melegebb van itt, vagy csak annyira felspanoltam magam a helyzeten, rajta, hogy már az izgalom ezt teszi velem. Már csak belegondolva is hogy csak egy lépés választ el a célomtól a szívem majd kiugrik a helyéről ami nyilván neki is feltűnt. Ha alábecsül akkor gondolhat arra is hogy ezt ő váltotta ki belőlem, ami eddig tulajdonképpen igaz is, csak semmiképpen sem félelemről van szó. Idegesítem..vehetném a szívemre is, de ez engem egyáltalán nem zavar mert hasonlóképp érzek iránta. Nagy eséllyel az egyetlen dolog amiben megegyezünk. – Óóó szóval már fenyegetünk? - Közelebb hajolok hozzá, az arcába mászok a lemoshatatlan kamu vigyorral arcomon. Azt hittem ez az én dolgom, még ha rejtetten is, de legyen.  – Csak egyféleképpen kussoltathatsz el, ami határozottan tetszene neked is. - Magabiztosan közlöm vele pajzán gondolataimnak nem igazán szót adva, biztos vagyok benne hogy egyáltalán nem arra gondol ezek után, mint amire én céloztam. De aki hülye, az az is marad. De hogy könnyítsek kicsit a dolgán, még ha undorral is de lassan végig húzom kezemet a nyakán, lassan a nyaklánca felé haladva míg végül a célhoz érve gyengéden a kezembe helyezem azt. – Ki ez? Talán elhagyott ő is mihelyst rájött mennyire elcseszett vagy? Szegény lélek. Nincsen senkid, igaz? -  Igyekszem viszonozni kedvességét, és fájdalmat okozni ott ahol csak tudok, még ha az utóbbi dolog rám is igaz. Figyelmen kívül kell hagynom szavait, és nem magamra venni, terelni, mert  ha elvesztem a fejemet csak elrontok mindent amiért eddig ennyire megküzdöttem. A kezemben van a nyaklánc..csak le kellene tépnem és eltűnni.. viszont tisztában vagyok azzal, hogy előle csak úgy nem menekülhetnék el.. menekülni? Ne viccelődjünk már.. ezt máshogy kell megoldanom, mert a büszkeségem nem engedné.
Nem mondhatom el az igazságot. Hazugságokkal jutottam el idáig, s lehet hogy eddig őszinte ember voltam, ez a nő velejéig megrontott, és a feje tetejére állította személyiségemet, amivel semmi probléma nincs, talán még hálás is vagyok neki. Égő pofával gondolok vissza a régi és unalmas énemre, komolyan, nem is értem hogy lehettem olyan amilyen.  – Tönkretettél, Naomi. Ha tetszik, ha nem, ma éjjel az én társaságomat fogod élvezni. Holnapra már itt sem vagyok. Ígérem. - Ellentmondást nem tűrve közlöm vele álláspontomat, és tulajdonképpen kitépem a kezéből a pezsgőt, majd jóóól ráhúzok annak maradék tartalmára. Ha kell sajnáltatni fogom magam, ha kell csórónak adom be magam, bármit megteszek azért a francos nyakláncért.

Nevetségesen néz ki. Komolyan, mint aki drogokhoz nyúlt és nincs teljesen magánál egyszerűen csak betegesen vágyik arra, hogy tönkretegyen engem. Nem mondom.. Nagyon aranyos tőle ez az egész, de azért nem fogom körbecsókolgatni, mert minden egyes porcikám azt sugallja, hogy valami nagyon rosszban sántikál és, mivel a megérzéseim nagyrészt bejönnek nem fogom a kelleténél közelebb engedni. Nem, amíg meg nem tudom, hogy mégis mit akar tőlem.
– Azt teszek, amit akarok. Tudtommal ez az én házam így én hozom a szabályokat. Ha fenyegetlek, akkor fenyegetlek. Sok beleszólásod nincs a dolgokba, mert most már nagyon kezd elegem lenni a felesleges dumálásodból. Komolyan mondom, hogy megfájdul tőled a fejem. – Halántékomhoz nyúlok és finoman masszírozni kezdem, mintha ténylegesen fizikai fájdalommal járna az, hogy itt van és beszél, mintha bárkit is érdekelne egyetlen szava is. Könnyedén elhallgatathatnám. Csak egyetlen apró, törés a nyakán és ennyi. Több nem is kell. Véget vethetnék ennek az egésznek, de akkor hol maradna a szokásos kis izgalom? Nem fogok lemondani a jövőbeni élvezetekről csak azért, mert ez a helyzet rendkívül idegesítő és unalmas.
– Ó, ugyan már ne próbálkozz ennyire erősen. Olyan erőltetett, hogy már a gyomrom kavarog tőle. Mi van most már a testedet árulod, hogy az asszonyod punciját nem élvezheted? Keresed, hogy kié hasonló, mint ahogy a herceg körbejárt azzal a hülye üvegcipővel? – Na, igen tisztában vagyok a tündérmesékkel és soha nem fogom megérteni, hogy mi ezekben a logika. Egész éjjel együtt táncolnak, de aztán csak akkor ismeri fel, ha az a nyamvadt cipő a büdös lábára tökéletesen ráillik.
– Ha most a lelkemre akarsz hatni, akkor nagyon elcseszted. Mert nem tudsz. Már nagyon régen megszabadultam az ilyen feleslegtől. Egy tökéletes fogyókúra keretében. – A nyakláncra egy kicsit érzékeny vagyok, de ha megtanultam valamit soha ne mutasd ki, hogy mégis mi az, amihez a legjobban kötődsz. Én pedig ehhez a nyaklánchoz. Az édesanyám képével. Megfogom a kezét és kiszedem belőle a nyakláncomat. – Örülnék, ha nem tapogatnád, mert úgy izzadsz, mint egy disznó és még a végén miattad lesz rozsdás. – Jegyzem meg gúnyosan. Azok után, hogy ragadok a pezsgőtől ennek már cseppet sem kellene számítania, de jól esik piszkálódni vele szemben. – Hát ha nagyon muszáj, akkor csináljuk jól. – Mondom, majd kitépem a kezéből és a szájából a pezsgőt, majd a földhöz vágom és a mellettem lévő konyharuhát tömöm a szájába. – Most szépen leülsz a seggedre vagy még meg is kötözlek. – Nagyon nem vagyok ráhangolódva azokra az emberekre, akik hülyének néznek engem.

Természetesen felettébb módon élvezem hogy ilyen negatív érzéseket vált ki a személyem belőle. Az már nem is lenne izgalmas ha az ellenkezője történne, ha már tulajdonképpen ellenségekként vagyunk jelen. Nem érdekelnek a jelzői, egyáltalán nem veszem magamra amiket mond, tulajdonképpen meg sem hallom csak azt, amit én szeretnék. Sok mindent ugyan nem kell tennem, de mééég húzni akarom az agyát, még idegesíteni. Hogy ez mire jó nekem? Lehet, hogy nem épp a legjobb ötlet kihúzni nála a gyufát, de a tudat.. már csak a tudat hogy idegesítem, boldoggá tesz. Egyéni probléma, ha akkor nem teszi velem azt, amit, nem lennék itt. Szóval mondhatjuk minden az ő hibája, vessen magára. – Oké főnök. Majd szólok ha érdekel. - Vállat rántok, majd mögé lépve a vállára teszem kezemet, kicsit rászorítok. – Fájdalomcsillapítót? - A kabátom zsebéből előhúzok egy levél gyógyszert, és a nő felé nyújtom, mintha tényleg aggódnék érte. Mondjuk normális ember így maximum a cukrokat osztogatja mint én a gyógyszert, de a hangsúly a normális emberen van.. én régóta nem tartozom közéjük, sajnos vagy nem sajnos. Egy vadásznak, mint jelen esetben nekem, jól jön ez a fajta gyógyszer, s bár hiába vallom azt, hogy ami nem vérzik az nem fáj, soha nem lehetünk elég felkészültek semmire hiszen minden ember, vámpír, más és más. – Talán sírjak? De el kell hogy keserítselek, előbb nevetnék. Nem érdekel, hiába hozod fel, nem tudsz megtörni. Fogd. Már. Fel.   - Szakadozva közlöm vele mondandóm végét, majd mutató ujjammal a homlokán át bököm meg a nőt. Természetesen ez mind szedett-vedett hazugság, a fájdalmam táplálja egyre jobban és jobban a gyűlöletemet amit irányában még ha nem is mutatok, de érzek. Ez most nem az a rész hogy neki essek, még mindig közelebb kell kerülnöm hozzá, csak hogy olyan távolságtartó hogy ez nem lesz egy egyszerű kör, ami teljesen érhető. Elővigyázatos, talán túl átlátszó vagyok számára, de én is ilyen lennék a helyében.
Konkrétan kikapja a kezemből a nyakláncot, egy elég nevetséges, de ugyanakkor érthető indokkal is. Félmosolyra húzom számat, pusztán a reakciója miatt is. Minden kisebb gesztusa, mozdulatsor elárulja, hogy fontos neki, ahogy ez belőlem is kivehető ha jobban szemügyre vesz. – Elég régi egy darab, annak már úgyis mindegy. De bizonyára fontos lehet neked, ha ezek ellenére is magadon hordod. - Semmi feltűnősködés, együttérzést szimulálok arcomon, és próbálom előhozni a finomabb oldalamat, azt mutatni irányában. Ha kell, akkor nem állhatok hozzá a folyamatos szúrós, csipkelődéssel, ahogy ő is teszi.
Nem ellenkezek, és nem sokára már a hátam találkozik is a padlóval. Számat betömi egy ruhadarabbal, aminek annyira természetesen nem örülök, nem erre gondoltam mikor azt mondtam hogy csak egyféleképpen lehet elcsendesíteni. Kezemet magam elé emelem, megadás céljából.  – Mmmm. - Szólalnék fel, de a ruha miatt egy érthető szó sem hagyja el a számat, ezért hát megvárom hogy kivegye, addig nem kussolok el.

Megöltem a feleségét most pedig itt van, hogy bosszút álljon rajtam. Mi másért jött volna ide, ha nem ezért? Ez az egész viselkedése annyira nevetséges. Tudom, hogy valamit tervez csak egyelőre nem tudom, hogy mit. Semmit nem tud rólam, amivel keresztbe tehet nekem legalábbis én ezt így tudom. Aztán más kérdés, hogy miféle pletykák terjengnek rólam a nagyvilágban. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy teszek az egészre magasról. Nem fogom engedni, hogy egy apró kis ember véget vessen az életemnek vagy valami mást tegyen. Ha annyira meg akarna ölni nem így közeledne felém. Oké, hogy a bizalmam elnyerésével sokkal egyszerűbb lenne megölnie, de nem áll össze a kép. Soha nem fogja elnyerni a bizalmam annyira, hogy lehetősége adódjon megölni engem. Valami másra utazik, mert az egyszer biztos, hogy nem lett annyira elmebeteg. Nem őrülhetett bele annyira a dolgokba, hogy idejöjjön és velem akarja folytatni az életét azok után, hogy a felesége odaveszett a gyerekével együtt. A második tényező pedig nagyon nyomós ok arra, hogy ez az egész álca csak még nem tudom mi a célja. De rá fogok jönni. Az egyszer biztos.
Nem tudom, hogy akkor is ennyire idegesítő volt, mikor szellemként a feleségében voltam.. Mert most egyszerűen képtelen vagyok elviselni. De lehet hogy egyszerűen csak nehéz napom van. Unatkozom az egyszer biztos. Vagyis unatkoztam. Most legszívesebben fel tudnék robbanni, hogy vége legyen ennek a egésznek. Idegesít, de annyira, hogy a hideg futkos a hátamon. A hülye szövege a fájdalomcsillapítóról.. Komolyan mivel érdemeltem ki ezt a büntetést? Oké megöltem egy ártatlan gyereket és egy nőt, de ezek szerint megmentettem őket egy nyomorult alaktól. – Nem akarlak megtörni, kis szívem. Már régen megtörtelek. Ha nem így lenne most nem lennél itt. De megtörtelek, mert csak én járok a fejedben akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy már kezdesz megbékélni a gondolattal, hogy egy senki vagy, aki elveszítette a családját, de akkor sem tudsz engem kiűzni a fejedből. Tudom, hogy akarsz valamit, de nehogy azt hidd, hogy nem fogok rájönni még azelőtt, hogy lehetőséged lenne rá, hogy megtedd legyen szó bármiről. – Mindenre képes vagyok azért, hogy túljárjak az eszén. Az lenne a legegyszerűbb, ha elhúznék innen a francba. Vagy megölném. Tényleg miért is nem teszem meg? Ilyenkor már régen meg szoktam ölni azt, aki ennyire idegesít. De van benne valami, ami egyszerűen nem hagy nyugodni.
A nyakláncom. Hát tudja. Ezt akarná? Ez az egyetlen dolog, ami még úgy igazán fontos a számomra. De, ha tényleg erre pályázik, akkor nem is lehetne nagyobb idióta, mert ha megfoszt ettől a saját életétől fosztja meg önmagát. Ha ennyire meg akar halni, akkor úgy legyen.
– Tudod, ha egy kicsit beljebb gyömöszölöm a szádban ezt a kis anyagot könnyen megfulladhatnál tőle és, akkor még ezt a motyogást sem kellene hallanom tőled. Talán jobb is lesz úgy. – Mondom vigyorral a képemen majd óvatosan közelítek felé, hogy beljebb nyomjam a szájába. Persze nem ez a célom. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy mennyire fontos neki az élete.

Csak hallgatom és hallgatom a sok sületlenséget amit elhagy a szája. Én sem ilyennek képzeltem el a találkozásunkat hogy csak mondjuk és mondjuk a másiknak a magunkét, s bár azt tudtam hogy nem fog egyszerűen megválni attól a francos nyaklánctól nem terveztem ennyi ideig egy levegőt szívni ezzel a hárpiával, mert még annyira sem méltatom. Azt hiszi hogy ő itt a mindenható atyaúristen, csak mert vámpír. Fogadni mernék hogy tökéletes ellentéte volt a mostani énjének még mikor emberként tevékenykedett a nagyvilágban, s bár mostani állapotomban nem sok esélyem lenne ellenne ez tény, legközelebb elérem hogy megszorongassam. Mindenre képes vagyok a célomért, ha kell, még a lelkemet is eladom az ördögnek. – Pontosan magaddá formáltál, szépségem. Egy nincstelen senkivé. De. Ne aggódj. A helyedben én is ugyanezt tettem volna, hogy legalább ne egyedül kelljen átélnem ezt. - Őszinte együttérzést mutatok irányában, s rákacsintok a lányra. Az élet sokkal könnyebb úgy, hogy tudod ez nem csak veled történik meg, hogy más is így szenved. Esetében én.. bár ezt részemről nem nevezném annyira szenvedésnek.
Nevetséges. Nem meghalni jöttem ide, főleg nem ilyen módon. A szavai természetesen fenyegetésként érnek és mivel a kezem nincs lekötözve merészelem kivenni azt a rongyot a számból,s a földre dobom. – Oké. Legyen. Elárulom miért jöttem. - Beadom a derekam, s komolyra fordítva a szót komolyan is nézek rá. Szinte már remegek, de nem a félelemtől. Egy egészen más dolog váltja ezt ki belőlem. – Problémáim vannak.. a vámpírvérrel. Egyszerűen csak kell, szükségem van rá. - Természetesen nem ezért jöttem, de persze hogy nem fogom elmondani az igazságot, nem azért szenvedtem és szenvedek ennyit, de ez sem hazugság igazából.

Ez az egész annyira frusztráló és idegesítő. Nem tudom, hogy mit akar tőlem és nem akarja elmondani. Bár miért is mondaná el? Ahhoz talán meg kellene kínoznom egy kevéske kis időt fordítani rá, de annyira engem azért nem érdekel, hogy ennyire belemélyedjek a dolgokba. Előbb fog meghalni, mint egy rossz lépést is tehessen, amivel csak egy kicsit is keresztbe tesz nekem. Nem szeretem, ha valaki a hátam mögött ügyködik. De tudom, hogy van valami hátsó szándéka azzal, hogy itt van. Én pedig, akkor már boldogan kiélvezem azt, hogy egy kicsit húzhatom az agyát, mert amolyan miért ne alapon. Megpróbálhat úgy tenni, hogy ez az egész nem hatja meg csakhogy előttem nem hazudhat, hiszen én voltam az, aki elvett tőle mindent. – Tényleg azt hiszed, hogy ez lennék én? Egy nincstelen senki? Több dolgom van, mint azt hinnéd. – Nekem bőven elég a nagybátyám, akinek a megtalálásáról szóló kudarcot olyan gyorsan hintettem el, hogy annak már gyanúsnak kellett volna lennie holott senkinek nem tűnt fel, hogy jó ideje egy helyben vagyok és ez nem azért van, mert bánatomban nyalogatom a sebeimet, hanem mert megtaláltam azt, akit kerestem még akkor is, ha nem töltünk el túlságosan sok időt együtt. Nem is vágyom ilyesmire igazából.
Kiszedi a szájából a rongyot és ismételten beszélni kezd, ami teljességgel irritál. Komolyan. Ez a srác nem akarja feladni. Pedig én már nagyon, de nagyon unom. Aztán, amikor végre kinyögi, hogy állítólagosan mi a baja nevetni támad kedvem. – Szerinted én ezt elhiszem? Annyi vámpír van a földön, hogy csak na! Annak a vérét kérhetnéd, akiét akarod. A testeddel megszerezhetnéd bármelyik nőt magad mellé úgy irányíthatnád, ahogy akarod te mégis annyit fáradozol, hogy a családod gyilkosához gyere. Ne nézz már ostobának azt hiszem ezt nem először kérem. Mellesleg, ha azt hiszed én leszek a vér automatád nagyon tévedtél. – Eszem ágában sincs ellátni ezt a bájgúnárt a véremmel.