- Nekem se - válaszoltam Elena szavaira, na nem mintha lett volna hova vagy hogy tervezni, vagy készültem volna, de... mindegy, ezt se most kell elmesélni.
- Szerintem azért majd bejön neki, ha csak kicsit is hasonlít a család többi tagjára, akkor bármit megeszik ami finom - mosolyogtam, s hagytam Damon-nek hogy átvegye tőlem a kicsit.
- Jajj, ne is mond, már most hiányoznak, pedig még el se mentetek - néztem Damon-re, miközben igencsak nehezemre esett elereszteni JJ kis kezecskéjét. de hát muszáj volt...
- Kihozom a cuccukat, míg beülteted Őt is a kocsiba - mondtam Damon-nek, miközben kihúztam az ujjam JJ ujjai közül, és visszasiettem a házba, hogy felkapjam az ajtó mellől a két táskát, s visszaérve Elenára nézzek kérdőn, hová is kéretik őket?

- A te arcodba fogja köpködni édesem, jobb ha erre már most felkészülsz - jegyeztem meg, és bekötöttem az ülésbe Adamet, majd elsétáltam Elenához.
- Hello kisasszony - vettem át JJ-t. - Remélem nem méltatlankodik majd kiskegyed, ha elvisszük némi levegőváltozásra - fintorogtam felé mókásan, mire az orrom után nyúlkált. - Köszönj el tőlük Izi, mert három napig gyerekmentes övezet lesz a házad.

- Ha két gyerek, ha négy gyerek, akkor se mostanában lesz a következő - kuncogtam, de mondhatni, cseppet se nyugtattak meg anya szavai, miszerint lesz miről mesélnie nekünk. Hát... nekünk is. Azt hiszem, ő nem is tud arról, hogy milyen válságban volt két napja még a házasságunk Damonnel. Oliver haláláról szintén nem tud még. Vagyis... de, arról igen. Nem az én memóriámnak való ez a sok történés. Azt se tudom, kinek meséltem és mit.
- Nos, maximum ha nem ízlik neki, amit kap, vagy az én arcomba köpködi, vagy Damonébe - mosolyogtam, és finoman átvettem tőle a húgomat. - És persze nagyon fogunk rájuk vigyázni. Valamint... visszük a kamerát is, szóval nem lesz hiány videókból sem. Szép emlék lesz még évek múlva - beszéltem tovább.

Damon elment az ülésekért, én pedig JJ-t dajkálva figyeltem tovább Elenára. Szavaira felsóhajtottam, s igyekeztem ellenállni a késztetésnek hogy visszanézzek a ház felé.
- Igen, ami azt illeti lenne mit mesélnem. Majd ha hazajöttök, jó lenne beszélgetni kicsit - bólogattam hozzá, s félrepillantva néztem hogy Damon az autóba szereli a gyerekeknek az üléseket. - És hiányoztok is, én is szeretném tudni mi a helyzet nálatok - mondtam, szándékosan nem említve Klaust, bár főleg az érdekelt, mi a helyzet velük, és a házasságukkal persze, bár nem úgy tűntek mintha Klaus még mindig gondot okozna...

Mikor Damon hangját meghallottam, felkuncogva követtem pillantásommal az autóhoz sétáló Adam-et.
- Ugyan, gondolj bele milyen jó móka lesz, szinte mintha ikreitek lennének - mosolyogtam, mikor láttam hogy Adam kb. nekilátott bemászni egyedül az autóba Delena mellé. Úgy tűnik már nagyon vágyott a társaságára.
- Kaphat, a neki valók közül már kaphat, tettem be neki a táskába, tápszerrel együtt, mert inkább Ő még szerintem annál marad majd.

- Kösz - vettem át Izitől a kocsi kulcsait, és alig két perc alatt kivettem a két gyerekülést, hogy a mi kocsinkba rögzítsem őket, a másik kettő mellé. - Igazából te kapsz három nyugis napot, mi meg tapasztalatot, miért ne akarjunk még most kistestvért a srácoknak - bukkantam fel a kocsiból vigyorgó képpel. - Apropó, mielőtt indulunk, tisztázzuk... JJ kaphat már bébikaját? Mert ha nem, akkor dobj meg minket egy doboz tápszerrel, ha van itthon. Ha nem, valami patikánál még megállunk útközben - nyomtam vissza a kocsikulcsokat Izi kezébe.

Amíg Damon megkapta anya kocsijának a kulcsát, rámosolyogtam Adamre, és megsimogattam a haját. Szerencsére ők nem mutatták semmi jelét annak, hogy ellenükre lenne a kiruccanás. A gyerekeknek is jót tesz, ha kicsit együtt vannak, és talán anya is ki tud kicsit kapcsolni. Hátha van valami fejlemény Rick ügyében, vagy lesz. Nem is tudom...
- Ha majd hazaérünk... remélem, tudunk kicsit többet is beszélni. Egy jó ideje már nem hallottunk felőletek, és... biztos van miről beszélnünk.

- Igen, nő mint a gomba - mosolyogtam JJ-re, s megsimogattam a nóziját. - Szerintem nem fogja zavarni hogy veletek lesz. Elvégre jó társaságban lesz. És Adam ott lesz vele, ha honvágya lenne - tettem hozzá, gondolva magamban a ma reggeli kis akciójukra is, ahogy Adam kiállt a kistestvére mellett. Biztos hogy ha JJ-nek ellenére lenne a távolság, Adam mellette lesz. De nem hinném hogy ilyen gond lesz..
Mosolyogva pillantottam Damon-re és üdvözöltem Őt is, miközben bólogatva intettem szabad kezemmel a kocsi felé.
- Ööö... nincs, de itt a kulcs - halásztam elő a zsebemből a slusszkulcsot, amit már bent eltettem, s most Damon kezébe adtam.
- Igazán... nagyon hálás vagyok, hogy újra elviszitek őket... - néztem vissza Elenára újra, s sóhajtva pillantottam le Adam-re, aki közben Elena kezét is megráncigálta, hogy üdvözölje. - Biztosan jól fognak mulatni veletek. És ennek igazán örülök.

Az ajtó felnyílt, és szinte abban a pillanatban gyomron is talált egy mini-rakéta, ami Adam képében érkezett, és nevetve ráztam kezet a keresztfiammal.
- Szia Adam - kacsintottam rá, aztán felegyenesedve köszöntem Izinek és JJ-nek is. - Nos, reméltem is, hogy nem lesz ellenvetés. Kibulizzuk magunkat még az igazi ősz beállta előtt - jegyeztem meg. - Nyitva van a kocsid ajtaja? Kivenném a két gyerekülést - mondtam még aztán Izinek.

Nem kellett olyan sokat várnunk, anya hallása meg pláne jó ahhoz, hogy meghallja, mikor érkezünk meg, bármivel is jelezzünk.
Amikor pedig kisétáltak, Damon rögtön szembe is találkozhatott a lelkes keresztfiunkkal, és én anya előtt álltam meg mosolyogva.
- Sziasztok! Hát... milyen nagyra nőtt már... - léptem közelebb, és megsimogattam JJ arcát, aki szintén nem mutatott ellenkezést a program ellen. - Remélem, nem fogja bánni, hogy két napig a nővérét kell bámulnia - mosolyogtam.

(Nappali)

Az ajtót kinyitva Adam-et nem is kellett bátorítanom, már szaladt is ki a házból, le a lépcsőn, és Damon volt az első akit megtalált magának.
- Jó reggelt - mosolyogtam én is rájuk, a lehető legvidámabb arcommal, és akkor én Elena elé sétáltam JJ-vel. - Amint látjátok, nincs húzódzkodás a kirándulás ellen - mutattam két éber, és virgonc kis lurkómra.

Bekanyarodtam a kocsival a ház elé, és vetettem egy pillantást Delenára, aki úgy gondolta, máris megérkeztünk.
Rátenyereltem kicsit a dudára, jelezve az érkezésünket, aztán kiszálltam, hogy segítsek majd Izinek a két plusz gyerekülést hátra tenni.

(Damon és Elena háza)

Talán egy perc volt, mire ideértünk. Három utca választott el még mindig minket, mégis eléggé megritkultak a találkák. De... mindenkinek megvan a problémája, és... ez általában közbeszól. De majd talán most, hogy vége a sok botránynak...
- Nem, kicsim, te most itt maradsz! - szóltam Delenának, aki amint meglátta anyáék házát, gondolom Adam miatt, mászott is volna kifelé.
- Ne aggódj, Adam mindjárt ott fog ülni melletted - simogattam meg mosolyogva a haját, majd Damonre néztem, és vele együtt szálltam ki, hogy segítsek majd neki cuccolni a holmikat.

Azt hiszem jó pár percig ácsorogtam a küszöbön, de amikor a szomszéd kutya ugatni kezdett, végül csak felráztam elmémet, és visszaléptem a lakásba. Becsuktam az ajtót, és elindultam a táskával a nappaliba.

(folyt. köv. ott)

(Háló)

Kisiettem az előszobába, és összekötve derekamon a köntösöm övét, már nyitottam is az ajtót. Hát nem kicsit lepődtem meg, amikor egy csomagküldő szolgálat futárja állt velem szemben, kezében egy nagyon-nagyon ismerős táskával...
- Jó reggelt, Asszonyom, elnézést a korai zavarásért. Csomagot hoztam. Itt lakik Mr. Alaric Saltzman? Ha itt van, esetleg ide tudná hívni? - kérdezte nagy hadarásban, én pedig előbb bólintottam a kérdésére, aztán csak hangtalanul ráztam meg a fejemet. Szólni nem is tudtam volna, mivel teljesen és totálisan kiszáradt a torkom... Ő eközben máris nyújtott felém egy írótáblát rajta egy adatlapféleséggel, melyen sok-sok név szerepelt. Odabökött egy vonalra, mely mellett a 25-ös szám állt. - Kérem itt írja alá, hogy igazolja, a csomag biztonságban megérkezett a megadott címre, és Ön átvette a tulaj nevében.
Bólintottam, és elvéve a felém nyújtott tollat, odafirkantottam a lapra az asszonynevemet.
- Köszönöm, Asszonyom, parancsoljon, és további szép napot kívánok - hadarta tovább a hivatalos monológját, miközben odanyújtotta nekem a táskát, amit én el is vettem, majd már ott sem volt. Visszasietett a kocsijához, és mire feleszméltem, elhajtott. Én meg álltam ott, kezemben a táskával, mint akibe villám csapott...

(Utca és előszoba)