(Chesterfield)

A városba érve, rögtön a bankba mentem, és egy másodperc múlva már nagyon készségesek is voltak velem, miután megigéztem a kedves ügyintézőt, aki felhívott. Utána már gyerekjáték volt, hogy rendezzem a kis buzgómócsing problémáját, és onnan már ment mint a karikacsapás. nemsokára kint is voltam az épületből, és mehettem...
Igen... mehettem "haza..." És még... végülis idejönni nem is volt olyan nehéz, mert csak nyomtam a gázpedált és kormányoztam. De... mikor már a ház elé parkoltam, és néztem a házat... néztem... a lépcsőt, ahol hónapokkal korábban mindent elvesztettem... a férjem... a reményt... a hitet... Mindent... Néztem, és arra gondoltam... arra gondoltam, teljesen fölöslegesen töröm és kínzom magam... Rick halott... Halott, különben... már rég visszajött volna. A pokolba is, hisz szeretett!!! Ha még élne, rég visszajött volna... A szerelmünk mindennél erősebb volt, ha ez... ha... ha értek volna valamit a Vele eltöltött évek... azok a... a pillanatok... amikor először találkoztunk, mikor... először mondta hogy szeret... mikor először voltunk együtt, mikor... mikor megkérte a kezem... mikor Damon bezárt minket a suliban, és... és megbocsátott nekem... Mikor visszafogadott... Mikor megtudtuk hogy terhes vagyok... Mikor hónapokig hittük hogy együtt halunk meg... Mikor elment, és... és esküdött hogy hoz segítséget... hogy megment, hogy visszajön hozzánk... a... a családjához... és mikor... TÉNYLEG vissza is jött, és megszületett Adam, és... és... mikor jött JJ, és a fejéhez vágtam hogy terhes vagyok, mikor... azt hitte, megcsalom... Mikor láttam hogy örül a családunknak, mikor... olyan nagyon sok pillanaton át láttam, éreztem... hogy szeret... Ha... ezek a pillanatok tényleg értek valamit a számára... ha... ha számítottam, én... és a családunk... Elena, Damon, Adam, JJ, Delena, David, Emma... ha... ha mi... számítanánk... hazajött volna... nem lenne ezer ló se, mely vissza tudná tartani tőlünk... hisz... hiszen anno... sem erdő, sem a természet ereje, se... se semmi nem volt képes visszatartani tőlünk, és... és akkor most... egy... piti szellemnek menne...??? Nem... NEM!!! NEM!! Nem, Rick nem olyan!!! Rick erős!! A legerősebb férfi, akit valaha a hátán hordott a bolygónk, és... akit... én... a világon a legjobban szeretek... és... és... akiről tudom, hogy nincs olyan hatalom, mely... ilyen sokáig... ilyen messze tarthatná Tőlünk... Tőlem... a szerelmünk... túl... erős... Ha Rick nincs itt... nem jött vissza... annak nincs, nem lehet más oka, csak az... hogy halott... Ha élne... itt lenne... hazajött volna... De nem jött... a ház... üres... néma... teljesen... néma... Nincs itt sem Rick, sem senki más... ez már... nem is otthon, nem is ház, nem is... épület... ez csak egy tetves, rohadt... börtön... kripta... csak... emlék... emléke annak... amik voltunk... emléke... egy családnak...

(folyt. köv. Utcák)

Rámosolyogtam Estherre, és Delenával integettünk kicsit utána, ahogy távozott, majd rögtön a ház felé indultam meg.
- Gyere kincsem... anya már alig várja, hogy lásson.

(nappali)

- Nem, köszönöm. Jót fog tenni a friss levegő - adtam át a kulcsokat, majd megsimogattam Delena hátát, mikor az én nyakamba borult.
- Te pedig egy bátor kislány vagy, látni, hogy kik a szüleid. Többé nem kell találkoznod ezzel a... bácsival - módosítottam a szövegemen, majd DAmonre mosolyogtam.
- Vigyázzon a családjára, Mr Salvatore - suttogtam, majd intettem felé még egyet, és az ősök villája felé indultam meg.
A friss levegő jót fog tenni. Közben a fülemhez emeltem a telefont, hogy felhívjam Klaust, de... nem vette fel. Majd akkor később.

(Ősök villája)

- Hát jó - adtam be a derekamat, majd kiszálltam Delenával egyetemben, míg Esther a másik oldalon kászálódott ki, és átadta a kulcsokat.
- Ha gyalog jött, akár el is viheti az autót - mondtam. - Valamelyik nap majd érte megyek. Mi hamar hazaérünk innen - néztem Delenára, aki végre elengedte a nyakam, de csak azért, hogy Esther felé nyúlkáljon, és most az ő nyakába boruljon, amolyan maga nyelvén elmondott köszönetképpen.

- Lehet, hogy így van, de mégiscsak... szeretnék haza menni. Beszélnem kell a fiammal, hogy Mikael mire készül és hogy ügyeljen magára - sóhajtottam fel. - Nem most találkozunk utoljára, és Elena bármikor köszönetet mondhat, de már megtette a konyhában is, az Önök házában - magyaráztam tovább. Valamiért nem akaródzott bemennem ebbe a házba, a jó ég tudja, miért.

Útközben előkapartam a mobilomat, és láttam, hogy Elena üzent. A logikám ezek szerint még mindig jó....
- Ne már! - kaptam aztán fel a fejem, ahogy Esther megállt a Saltzman ház előtt. - Most nem léphet le. Elena is biztosan meg akarja köszönni, amit értünk tett. Kérem, maradjon még egy kicsit...

(Mikael háza)

Egy kis útbaigazítással megálltam a Saltzman lakás előtt, már ha jól következtettem, hogy ott vagyunk. Eléggé... üresnek tűnt, annak ellenére, hogy Elena elviekben itt van.
- Nos, én úgy hiszem, itt elköszönök - néztem Damonre, és Delenára.

(Nappali)

[You must be registered and logged in to see this link.]

Kihurcoltam ide minden cuccunkat, az összes táskát, hogy minél kevesebbet kelljen járkálni értük. A kocsiban bekapcsoltam előre a fűtést, hogy mire a gyerekeket beültetem, ne legyen fagyos.
A hó ropogott a talpam alatt, anak ellenére hogy csak az este kezdett el esni, szép kis mennyiség lett a vége reggelre. Bár amilyen sűrűn hullott, nem is csodálkoztam annyira. Adam biztos oda lesz érte, ha majd sétálhat benne.
A csomagtartóban elfért minden kényelmesen, oda raktam minden táskát, kivéve egyet, amiben a "vészfelszerelés" volt, mint például pelenka, játékok, váltás pulcsi, egyebek, ha bármi történne út közben, legyen kéznél, és ne kelljen kipakolni a holmikat. Ezt a hátsóülésre tettem a két gyerekülés közé.

Mikor minden az autóban volt, már csak a gyerekek vltak hátra... nem állítanám hogy könnyű szívvel mentem be értük... nem, ez hazugság lenne. Nagyon nehéz volt. Megint előtört belőlem az a "sose jön vissza" érzés, mintha mi most beletörődnénk és lelépnénk... Éreztem azokat az esti könnyeket, amik ki akartak törni... kitörni, és sikoltozva szabadulni a világra, hogy "Kérem vissza a férjem!!!! Adják vissza nekem! Adják vissza a gyerekeim apját! A férfit akit szeretek!! Adják nekem vissza!! Most!!" De nem volt mit tenni, nem kezdhettem sem sikoltozni, sem sírni... egy dolgot tehettem, bemehettem a házba, vissza a nappaliba... megfoghattam Adam kezét, felemelhettem JJ-t, és kijöhettem velük... ki a házból...

Igazam volt, Adam meglepett, de boldog kiáltással nézett végig a tájon... a hófödte indenség teljesen elvarázsolta... úgy nézte mintha egy csodavilágot látna... irigyeltem is, hogy Ő ilyen szépnek tud látni még mindent... irigyeltem az ártatlan fiatalságát, azt hogy el tudta még varázsolni a hó... és boldog tudott lenni. Örültem, boldog voltam ezért... de irigyeltem.

Beültettem mindkettejüket az üléseikbe, bár Adam örömmel maradt volna kívül, hogy a hóval törődhessen, de most nem lehetett. Bár az ígéret, hogy majd a nagyiéknál játszhat a hóban, megfelelő hajtóerő volt hogy megmaradjon az autóban.
Bekötöttem mindkettejüket, becsuktam az ajtót, aztán én még bezártam a ház ajtaját, és... utána beültem a kocsiba. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, mintha a szívemre csaptam volna rá egy vasajtót... denem volt mit tenni... indulni kellett. Elindítottam a motort, és... lassan kigurultunk az útra. A következő célállomás még a nagy út előtt, Elenáék háza volt, egy villámlátogatás erejéig.

(folyt. köv. Elena és Damon lakása)

Néztem egy ideig a távozó autót, majd úghy döntöttem, hogy sok dolgom itt kinn már nincsen. Inkább bevonulok.

(Konyha)

- Rendben, köszönöm! - biccentettem Curtis felé, miközben beültettem a gyerekeket az autóba, és a koszos, valamint használt ruhákat tartalmazó táskát odadobtam az anyós ülésre.
- Köszönjük a felvigyázást. Azért add át anyának, hogy ne aggódjon, mostanság még nem lesz unokája - próbáltam valami oldottabbat mondani Curtisnek, és rámosolyogtam, de ekkor David jelezte, hogy ha már beültettem, akkor haladjak, mert ő nem akar sokáig türelmes lenni.
- Tiszta apja a gyerek... - sóhajtottam mosolyogva. - Még egyszer köszönöm. És... amint tudunk, jövünk. Értesítsetek, ha van valami - ültem be a volán mögé, majd intettem még egyet neki.

(Damon és Elena háza)

(Gyerekszoba)

- Légy jó kislány... - mosolyogtam Delenára, majd Davidre is, és megsimogattam a haját. - Élveztem az elmúlt egy napot. Nagyon aranyosak voltak és jól viselkedtek. Semmi probléma nem volt, se most, sem éjszaka - magyaráztam még Elenának azt, amit eddig nem.

(Háló)

Még az álmot dörzsölgettem a szememből, mikor odaértem az ajtó elé, és meglepődtem, hog Elenát egyedül találtam ott.
- Helló! - köszöntem neki széles mosolygással, mikor végre feleszméltem, már amennyire szükség volt erre.
- Egyelőre még mindenki alszik - néztem a kérdő pillantását, és megelőztem ezzel a kérdését. - Addig gyere be, igyunk egy kávét! - nyitottam ki előtte az ajtót.

(konyha)

(Damon és Elena háza)

Mielőtt kiugrottam a kocsiból, megnyomtam a dudát, hogy így felkészítsem őket, hogy úgy bizony, én itt vagyok, és aztán ugrottam csak ki a kocsiból, hogy felsétáljak a verandán, és bekopogtam de csak csendesen. Nem akartam felrázni senkit.

- Akkor mi meg megyünk és elrendezzük a konyhai cécót, jó? - mosolyogtam le a kissrácra, és elindultam vele a konyha irányába, miután Isobel és a gyerekek eltűntek a hátsó kert irányába.

(Konyha)

Mikor Curtis hozzám hajolt, azt hittem meg fog csókolni, de azután beszélni kezdett. Igazából először nem tudtam mire számítsak, de... mivel Adam-ék nagyon néztek, és mindkettőnk karjában volt egy apróság is, hát azt hiszem nem is volt rossz ötlet hogy nem volt most csók. A kicsiket csak... finoman akartam hozzászoktatni, hogy "anyu mellett most nem apu van..."
- Ohh, ez igazán jól hangzik - nevettem el magam a szavaira. Konyhaismerkedés, ez tetszik, szeretem a házias férfiakat. - Tetszenek a terveid - bólogattam vidáman, és én is megcirógattam David arcát. Közben hallottam hogy Delenáék már újra a biciklire mászással foglalták le magukat, így jobbnak láttam feléjük fordulni.
- Na gyerekek, gyertek, irány a kert, tekertek oda is? - kérdeztem őket, mire Delena neki is indult és bár futni nem kellett utána, de szépen haladt hátrafelé a házat megkerülve. Adam is elindult de neki kellett még egy kis rásegítés a kanyarban. - Akkor várunk titeket hátul - fordultam még vissza a vállam felett nézve Curtis-re, aztán az engem lehagyó Adam-ék után sétáltam.

(folyt. köv. Hátsókert)

- Én módosítanék: - hajoltam egy pillanatra Izi arcához, de nem úgy, hogy a gyerekek előtt zavarba hozzam vele, mert... ahhoz nekem sem volt elég merszem. A kicsik bizonyosan Rickhez vannak szokva, legalábbis Adam. Nem lenne túl jó móka pont előtte egy csókot lopni például.
- Én megyek, és egy tálcán viszek ki a gyerekeknek kis nassolnivalót. Mellette persze nekünk is, hagy ismerkedjek a konyhában. - vigyorodtam el, és egy pillanatra lenéztem a kezemben tartott jkis testre. - Utána viszem utánatok, és eltöltjük a délutánt a gyerekekben töltött gyönyörködéssel. Na? - kérdeztem a legvégén. Azért se örjöngtem volna, ha azt mondja, hogy hagyjuk most a nassolnivalót és egyebeket.

- Ugyan, ha két gyerekkel meg Veled elbírok, majd pont az unokáim fognának ki rajtam? - kuncogtam, mikor Damon is megölelt. - Megleszünk. Olyan gyorsan elszalad majd a nap, hogy repetáért fognak könyörögni, majd meglátod - böktem fejemmel Delenáék felé, mikor Ő és Adam megálltak egymás mellett, nehogy véletlenül valamelyiküket mégis elvigyék.
- Köszi Kicsim - néztem hálásan Elenára a bizalmáért, és integettünk nekik Adam-ékkel, amint a kocsijukhoz sétáltak. - Vigyázunk, és... ti is vigyázzatok! - kiáltottam utánuk nevetve, amikor beszálltak, majd néztük hogyan hajtanak ki a ház elől, s tűntek el a szomszédos házak takarásában.
- Ez jól hangzik... - néztem kuncogva Curtis-re, miközben figyeltem David vágyakozó pillantásait a haja felé. Aztán a kicsikre sandítottam. - Na... magunkra maradtunk, mi a tényállás, gyerekek? Nem fáztok még? - néztem Adam-ékre, mire egy lendületes fejrázás volt a válasz. - Persze, mit is gondoltam - forgattam meg a szemem nevetve. - Jól van, akkor menjünk hátra, Delenáék bicikliznek, David-éket pedig a járókában lefektethetnénk, hátha szundikálnak egyet a friss levegőn. Mi meg majd addig... beszélgetünk, vagy bámészkodunk - javasoltam Curtis-re pillantva.

Elég hamar eltűnt a kocsi a fordulóban, mire nagyot nyeltem, és megfogtam a kis öklöt, ami újra a hajam felé kezdett nyúlkálni, és felnevettem. - Ez nem játék! Vagy ha igen, akkor majd odabenn. Akkor Curtis bácsi vevő az ilyen húzásaidra, fiatal úr! - vigyorogtam rá, és Isobelre néztem. - Ha gondolod, mehetünk a hátsókertbe. Még nem esik a hó, nincsen hideg... viszek ki valami finom üdítőt a gyerekeknek, és ők játszhatnak a vadonatúj biciklivel - dobtam fel az ötletet.

- Azt hiszem, ez minden gyerek bevett szokása - kuncogtam, látva, hogy David belekapaszkodik Curtis hajába. Mintha múltkor JJ ugyanezt tette volna anyával is, és amúgy is... Delena is annak idején gyakran csinálta.
Végiggondoltam még egyszer, hogy elmondtam-e mindent, bár még mindig abban a tudatban voltam, hogy ha valaki, hát anya bármilyen hirtelen jövő problémát megold... ezért nem is jutott eszembe semmi.
- Igen, hogy ha baj lenne, akkor... csak szóljatok, és rögtön jövünk, bár kétlem, hogy gubanc lenne, mert ha valaki mellett, hát melletted nem lesz velük gond - mosolyogtam anyára, majd megfogtam a kabátomat, és a szabad kezemmel Damon kezét.
- Vigyázzatok magatokra... és az idegrendszeretekre! - kuncogtam még a kocsi mellől.

(Damon és Elena háza)

- Igyekezni fogunk - vigyorogtam szélesen Curtisre, és nevetés lesz belőle, mikor David a hajába kapaszkodott.
- Tigris, ne skalpold meg Curtis bácsit, kell a haja még neki is - fejtettem le a kezét a markában tartott fürtről, majd megveregettem Curtis vállát. - Csak szokjad, öregem - mondtam pimaszul vidáman, és Izihez sétáltam, hogy megöleljem.
- Hát, Elena elmondott mindent. Ha valami gond van, csak szólj, és máris jövünk, rendben? Bár kétlem, hogy baj lenne. Ahhoz túl jól megvannak ők négyen.

- Ne izgulj, vigyázunk rájuk - mosolyogtam Damon után, amikor Adam-től is elbúcsúzott, és láttam az arcán hogy nem szívesen hagyja hátra a gyerekeit. Megértettem, én se szoktam szívesen otthagyni őket, de tudom hogy nekik jó ott náluk. És remélem Delenáék is jól meglesznek nálunk. És ha Adam-en és JJ-n múlik, biztos jó lesz a társaság nekik, a többit meg... bízom benne hogy én is bírni fogom.
Azt mindenesetre nagyon jó volt látni, hogy nem féltek Curtis közelében hagyni a srácokat... ez főként azon látszott meg, hogy David is Curtis kezébe került, nem az enyémbe. És ennek igazán örültem.
- Nyugi, Kicsim, mindent meg tudunk oldani. Szerintem nem lesz itt semmi gond - néztem a gyerekekre közben. Curtis mellé léptem amikor rám mosolygott, és én is viszonoztam. Hmm... kíváncsi leszek Ő hogy állja majd a sarat, de... bízzunk a legjobbakban. - Így van, mulassatok jól, és cseppet se izguljatok a gyerekekért - bólogattam én is.

A kezembe került a kisfiú, és ezért eleinte meglepetten pislogtam. Ezek szerint... bíznak bennem! Ez már óriási haladás. Legalábbis az én szememben. Hogy... bíznak bennem, és nem félnek attól, hogy csak egy hülye színjátékról van szó.
Rámosolyogtam Isobelre, és a mosolyomban minden benne lehetett, amit éreztem, közben nézve, hogyan búcsúznak el a gyerekektől.
- Jó szórakozást - szóltam oda nekik még.

Láttam Damon arcát, ahogy átölelte David-et is, és nekem is sikerült valami hasonlót éreznem, de... minden furcsaságtól eltekintve, miszerint már majdnem két éve soha nem voltunk úgy egy lakásban, hogy a gyerekek nem voltak ott, mégis... talán furcsa lesz, de kicsit tudunk... a kettőnk kapcsolatával is foglalkozni.
- Jól van, és lehetőleg ne futtassátok meg nagyon nagyit, mert neki nincs mit ledolgoznia... - kuncogtam, megsimogatva Delena és Adam haját, fél szemmel anyára, közben a biciklire sandítva, majd felegyenesedtem, és megfogtam a táskát, hogy odaadjam anyának. - Beleraktam mindent, ami kellhet a gyerekeknek. Pelenkát is, mert... nem tudom, Adam mekkorát szokott kapni, és JJ is kisebb, mint David, szóval... a biztonság esetére - magyaráztam. Hát igen, ő valahogy... mindig jobban értett ezekhez.

Delena hozzánk szaladt elköszönni, én pedig Elena után megöleltem Izit, megpusziltam a lelkes JJ-t, és megszorongattam a kisfiamat, aki már Curtis karjában ült.
- Szia Tigris... - dünnyögtem. Rossz volt megválni a srácoktól... bár tudtam, hogy nagyon jó helyen lesznek, de mégis... egyszerűen szokatlan volt nem velük menni haza.
- Légy jó te is, Adam - búcsúztam el a keresztfiamtól, aki szintén megölelt. - És ne borítsátok ki anyádat, oké? - kacsintottam rá nevetve.

Mikor a sör elfogyott, Damon-ék bejelentették a távozásuk szándékát. Bár sajnáltam hogy menni akarnak, de hát persze... már így is tovább maradtak, hisz csak a gyerekeket hozták, nekik most más "dolguk van".
- Jóól van, öhm... majd várunk titeket. Reméljük nem nő össze addigra a négy gyerek - néztem Delenáékra, amint búcsúztak egymástól, s Delena odébbállását látva Adam is megállt a nagy biciklizésben. Bár nem szállt le a járgányáról, de nagyon nézte hogy most akkor Delena megy vagy marad?
Elbúcsúztunk egymástól mi is, majd mosolyogva néztem kisfiamra.
- Ne izgulj, Adam, Delena most itt marad velünk - mondtam neki megnyugtatólag.