Na igen. Curtis nem emlékezett arra, amikor ők ketten utoljára találkoztak a halála előtt... bár azt nekem sem lett volna szabad látnom, elvégre... csak leskelődtem, és hallgatóztam.
Közben míg Delena a nagy lelkesedés közepette odajött Damonhoz, én megöleltem anyát, és JJ-nek is adtam egy puszit, és átadtam David-et Curtisnek. Már nem féltettem tőle. Legalábbis... az imént bebizonyította, hogy nincs miért.
- Akkor... holnap jövünk vissza értük, ha hajlandóak lesznek elszakadni egymástól - kuncogtam, és én is elbúcsúztam Delenától.

- Persze, menjünk - bólintottam Elena szavaira, és felkeltem a teraszról, majd jókedvűen kezet nyújtottam Curtisnek. - Én is örülök. És ne hidd, hogy a múltkor nem volt békés beszélgetés. Nem láttál te még engem, mikor dühös vagyok. Vagyis láttál, csak... - haraptam el a mondatot, mielőtt többet mondanék a kelleténél, majd Delena felé fordultam.
- Hercegnőm, elköszönsz aputól és anyutól? - kérdeztem hangosan, hogy a jókedvű kiabáláson át is meghalljanak engem.

Ahogy egyre inkább belelendültünk ebbe a gyerek-témába, még ha róluk is volt szó, az én fejem is másfelé kalandozott, egy ritka hülye gondolat felé, de végül csak visszakanyarodtam, amikor Elena felállt, és bejelentette távozásukat. LEgalábbis az ő kettejük távozását, mert a gyerekek ugye maradnak. Hát, tény és való, hogy ha romantikázni akarnak, ez egy nagyon jó alkalom lesz nekik. Izi pedig kibabázhatja magát, hiszen a nap minden percében látszódik rajta, hogy odavan értük... biztosan nekem is menni fog. Csak meg kell szoknom, hogy ők nem olyanok, mint a felnőtt emberek.
- Öhm... örülök, hogy ezúttal már.. kissé békésebb beszélgetést válthattunk. - nyújtottam a kezemet némileg bátrabban Damon felé.

- Abban biztos lehetsz - utaltam Damon szavaira, miszerint bekeményítek, ha máris olyasmin jár az esze, ami egyelőre még jó, ha nincs... legalábbis azt hiszem.
Közben láttam az arcán lejátszódni valamit, aminek nem tudtam nevet adni, de bizonyos voltam benne, hogy Curtishez van köze... és valószínűleg anyáékhoz is. Ritka furcsa szituáció ez.
- Azt hiszem viszont, hogy nekünk most ideje lenne mennünk. Vagy ha ezt nem mindenki gondolja így, majd én vezetek - kacsintottam Damonre.

- Igazad van - címeztem Curtisnek - jobb ha hallgatok, mert az asszony a végén bekeményít, nehogy véletlen olyat csináljak, amit még nem lehetne - csóváltam a fejem vigyorogva, és letettem az üres poharat.
Curtis percről percre jobb fejnek tűnt nekem. Izi és a srácok megérdemlik ezt. De Rick... a cimborám. Hű, de hülye helyzet. Azt kívánom, hogy Curtis tegye boldoggá őket, közben meg azt, hogy egy nap állítson haza a barátom. Na, hát mi zavaros, ha nem ez?

Kissé tartózkodón húztam össze a szemem amikor Damon a sörös ujját kínálta David-nek, szerintem még legalább 16-17 évig a közelébe se való, de nem az én fiam, hogy mivel kínálom és mivel nem... David szerencsére pont úgy reagált ahogy az egy ilyen kicsitől elvárható, az arckifejezésén határozottan látszott hogy Ő inkább a gyümölcslét vagy a teát, vagy ehhez hasonló neki való innivalókat szeretné kóstolgatni.
De mikor a "harmadik gyerek" kérdése Curtis szájából elhangzott és Damon tetszetősen, ellenben Elena ellenzőn reagált, már én is elnevettem magam.
- Tudjátok fiúk, a nők kicsit nagyobb szünetet szeretnek tartani a két gyerekvállalás közt mint ti - simogattam meg JJ kezét, aki teljes átéléssel bámult valamit a szomszéd ház felé, bár én nem tudom Ő mit láthatott ott érdekesnek.

Az arcok láttán már nem bírtam visszafogni magamat, torkaszakadtából felnevettem, főleg Isobel lányának arckifejezése végett, hát még mikor Damon egy mondatot felé címezve húzta tovább az agyát...
Fogalmam se volt arról, hogy milyen betervezni egy gyereket, de szemmel láthatóan ők még nem tették meg. Ha igen, hát évekkel későbbi távra. - Cimbora, inkább ne is vitassuk tovább, mert fuccs a délutáni programnak... - vigyorogtam.

Felkuncogtam David arcán, ahogy az apjára nézett teljes borzongással, miután belekóstolt a sörbe. Mármint hogy Damon ujjáról lenyalta azt.
- Mégis mit vártál? - pislogtam ártatlanul, de amikor felvetődött egy újabb gyerek lehetősége, úgy pislogtam Damonre és Curtisre felváltva, mintha életem valami nagy pillanata lenne. Bár valószínűleg a döbbenettől, mert ez nem fordult meg a fejemben.
- Khm, Mr Salvatore... a "miért is ne?" részre csak annyit mondanék, hogy ahhoz én is kellek majd, szóval előtte nem ártana majd beavatni, hogy miket szándékozik "létrehozni"... - néztem rá félig tréfásan, félig halálosan komolyan gondolva.

- Hé, hé, hé! - fenyegettem meg az ujjammal Isobelt meg Elenát, akik egy kicsit rajtam köszörülték a nyelvüket, majd átvettem néhány perccel később Izitől a sört, és jólesően kortyoltam a hideg italba.
- Ugyan már - mondtam Elenának, aztán mikor JJ visszakerült az anyja kezébe, Davidet vettem ölbe. - Férfiak vagyunk, ugye kisfiam? - kacsintottam, és egyik ujjam a sörbe mártottam, majd engedtem, hogy lenyalja. Vártam a hatást, és nem is hiába. Mert David megrázkódott, és felháborodott borzadállyal nézett rám.
- Jól van Tigris, úgy látom, ezzel várunk még néhány évet - somolyogtam, majd Curtisre kaptam a fejem, mikor elhangzott szájából a harmadik gyerek, és - hangos röhögésre fakadtam azon az arckifejezésen, ahogy erre Elena reagált.
- Nem, nem kimondottan lett tervezve, de most hogy így mondod... - vigyorogtam Curtisre - miért is ne?

- Köszönöm - mosolyogtam hálásan Isobelre, mikor a kezembe szolgáltatta az egyik felbontott sört. Ezzel még nem kísérleteztem, mióta feltámadtam. De jobb ezt most, mint soha, nem?
Végül csak megköszörültem a torkomat, és leültem hozzájuk a verandára, miközben a gyerekek kacaja megtöltötte a teret, és ezen már nekem is mosolyognom kellett. Úgy "emlékszem", nem éppen valami családcentrikus pacák voltam, szóval ez mindenképpen haladás, méghozzá előre.
- És.. mire fel ez a mai nap? Már úgy értem, hogy.. tervezitek a harmadikat? - jött meg valamennyire a bátorságom a poénkodáshoz, a gyerekekre mutatva.
Bár a fene se tudja, hogy ők hogyan állnak még hozzám. Lehet, hogy náluk a nevem és a "poén" szó nem igazán szerepel egy mondatban.

- Ha ő is átalussza a délutánt, lesheti, hogy mikor fogok én többet a gyerekekről lemondani egy kis kettesben-lét miatt - kuncogtam, persze nem gondolva komolyan az egészet, majd ahogy Damon leült mellénk, és anya Curtisnek és neki is hozott egy sört, nagyot sóhajtottam, és lenéztem Davidre.
- Ezt te még egy ideig ne akard megtanulni, jó? - mosolyogtam rá.

- Csak aztán vigyázz, nehogy Ő is átaludja neked a délutánt - kacsintottam Elenára, fejemmel közben Damon felé bökve. Nyilván nem aludni akarnak ha már kettesben lesznek otthon.
Jóleső érzéssel a szívemben néztem hogy Delena példáját követve Adam is, ahogy gondoltam, hamar megtalálta a mókát a bicikliben, és lelkesen követték egymást keresztül-kasul a füvön és a járdán.
Bár Curtis-t hiányoltam, amiért Ő kissé odébb húzódott meg tőlünk, de... nem akartam ráerőltetni a "családosdimat" ha Ő nem akar velem ilyet, nem erőltethetem. Ha Ő távol érzi jól magát, szíve joga. Tudtam, és igyekeztem megérteni, hogy ez neki még új... én, és a családom is... Türelmesnek kell lennem...
- Van itthon sör, igen, várj csak, hozok nektek - mosolyogtam Damon-re, amikor Ő is mellénk ült. - De addig kérlek fogd meg JJ-t - kértem meg, miközben a karjába adtam a kicsit, majd beszaladtam a konyhába két üveg sörért, amiket még bent kitöltöttem egy-egy nagy pohárba, és már azokkal tértem vissza a kis csapathoz. - Tessék uraim - nyújtottam át előbb Curtis-nek, majd Damon-nek is a poharát, miközben én JJ-t vettem vissza.

Az első néhány perc kezdeti bizonytalanság után Adam szemmel láthatóan ügyesedett, és rákapott a biciklizés ízére, amit a széles, boldog mosolya is igazolt, és már körbe-körbe tekertek Delenával a kertben, én magam pedig leültem Isobel és Elena mellé, onnan nézve a játszogató gyerekeket.
- Curtis, mit szólnál egy sörhöz? - kérdeztem. - Feltéve, ha van nektek itthon, mert azt mi bizony nem hoztunk.

A háttérba vonulva figyeltem a kis családot. Igazából mikor így többen voltak, én valahogy nem éreztem létfontosságúnak, hogy ott legyek. A gyerekek ott voltak egymásnak, Isobelnek ott volt a lánya, és a veje... majd ha szükség lesz rám, újra belefolyok a dologba. Addig is hagy élvezzék a nem mindennapi pillanatokat.

- Nos, nagyon úgy fest, hogy néhány óra kinn a szabadban a biciklin, és az éjszakai vagy délutáni alvás garantált - mosolyogtam. - De úgy látom, nemcsak a gyerekeknek lesz az - kuncogtam, Damont látva. Hát igen, ő cipekedett már ma egy jó sort, most meg egyszerre figyelhet a két gyerekre, hogy nehogy valamelyik elessen, vagy éppen áthajtson a lábán.

Kivonultunk mind a szabadba, és szegény Damon-t már az első pillanatokban is megrohamozta a két gyerek. Én Elenáék mellé ültem a teraszra JJ-vel, akin becipzáraztam a felsőjét, és magamhoz ölelve ültettem fel én is, hogy lássa mit csinálnak a nagyobbak. Izgatottan figyeltem, Adam hogyan próbálja csinálni amit Delenától lát, és Damon-től hall. Én idejét se tudtam mikor volt a közelemben bicikli ,de én szerettem régen, Rick-ről nem tudtam hogy állt a dologhoz, de Adam mozgásigényét ismerve, Ő biztosan szeretni fogja.

A két gyerek úgy vonszolt magával, mintha semmi erő nem lett volna bennem, és csak épphogy annyi időre tudtam megállni, míg a két kis triciklit felszedtem útközben.
- Jól van hercegnőm, te már tudod, hogy kell - guggoltam le Delenához biztatóan. - Mutasd meg Adamnek is, jó? - mondtam, és ő fel is ült a biciklire... nehezen ugyan, de azért haladni kezdett vele, egyre és egyre gördülékenyebben.
- Gyere öcskös te is - tettem Adamet az ülésbe, a lábait pedig a pedálra. - Nézd csak, hogy csinálja Delena! - mutattam a lányomra, és Adam két lábát megfogva megmutattam neki a helyes mozdulatot. - Próbáld csak ki. Ügyes fiú vagy, menni fog, meglátod! - mondtam neki mosolyogva.

(Konyha)

Kivonultunk ide, és a két gyerek váltakozva nyújtózott Damon nyaka felé, de másik kezükkel nem engedték el a tricikli fülét.
- Hát... ezek után lehet szaladgálni, ha ők elszabadulnak - kuncogtam, leülve a teraszra, az ölembe ültetve David-et.
- Ha képes lennél hízni, most lemozoghatnád az előbbit! - szóltam oda Damonnek pimaszul.

- Kedves tőletek - biccentettem Damon felé, és én is követtem a szemeimmel az ég felé szálló, majd a plafonnál megálló lufikat. - Na, a plafon díszítését ezzel le is tudtuk - bólintottam, de szemlátomást Adam ez most nem zavarta, őt az új, földön lévő játéka perpill jobban érdekelte. Na a lufit majd később követeli.
- Persze, gyertek, menjünk beljebb - helyeseltem, Elenára mosolyogva, s a konyha felé indulva. Na, tejszínhab, akkor azt hiszem fürdés garantált a sütizés után majd. - Adam, jöttök? - néztem vissza a fiamra, de úgy néztem Ő Delenával épp a biciklitémát "ecseteli" nagy mutogatással, így azt hiszem ők maradnak még... de jobb lesz fél fülem rajtuk tartani, mielőtt idebent kezdenek játszani a kis "járműveikkel."

(folyt. köv. Konyha)

Felkuncogtam anya szavain, közben engedve, hogy David is megérinthesse JJ kezét, de Damon szavaira tényleg bólogatni kezdtem.
- Igen, nem rossz ötlet a lepakolás. Hoztunk tortát is, ami... hát nagy részben tejszínhabból áll, és nem lenne jó, ha "összeesne" - magyaráztam, megfogva a dobozt.

- Isobel, mi a lelki finomságok hívei vagyunk - vigyorogtam el magam Izi utolsó mondatára, és néztem ahogy a gyerekek elengedték a lufikat, amik most a plafonon lebegtek.
- És persze nem feledkeztünk el a hölgyről sem - hajoltam meg JJ felé. - De talán jobb lenne, ha a konyhában pakolhatnánk le a többit. A süteménynek hűtő sem ártana - mutattam fel a jókora dobozt. - És ott a lányod is megkapja ami az ő ajándéka.

Adam tátott szájjal bámulta az előkerülő csodameglepetést, s Damon felé fordítva fejét, úgy nyúlt a bicikli felé, mint aki nem érti, karácsony van-e hogy ekkora dolgot kap, csak neki nem szólt senki? Bár élt bennem a gyanú hogy azért arra még nem jött rá mire is lesz jó neki ez a nagy színes dolog, de az egyértelműen látszott rajta hogy tetszik neki, főleg hogy amikor Damon rákérdezett, hevesen kezdett el bólogatni. A lufiról nem is beszélve, amin színes figurák díszelegtek, és amikor a sajátját megkapta, és felfelé kezdett bámészkodni, észrevéve Delenáét is, meglepett, vidám kiáltás tört ki belőle, és minden igyekezettel azon volt hogy fel tudjon nyújtózni a lufiért.
- Hmm... ha így elkényeztetitek, jobban fog szeretni titeket mint engem - kuncogtam, hol Damon-re, hol Elenára nézve, s mosolyogva figyelve Adam örömét. - De ha úgy gondoltátok hogy testmozgásra szorulok, szerényebben is kifejezhettétek volna - nevettem el magam, közelebb lépve Elenához, mivel JJ eltökélt szándékának tekintette hogy megfoghassa David kezét, ami pont pár centire volt az övétől.

Csak mosolyogva néztem Adam arcát, miközben megkapta Damontől a dobozból az ajándékot, és a lufit, és ha tudtam volna a fejében olvasni, hát biztosan valami nagyon szépet láttam volna ott most, és boldogat.
Közben fél szemmel anyára néztem, hogy vajon hogyan reagál majd a "gyerek után most már valószínűleg szaladni kell"-ajándékra.

- Látom, a kíváncsiság mindenek felett - borzoltam meg nevetve Adam haját. - Ebben olyan dolog van öcskös, amit Delena is most kapott tőlünk. Valami, amihez azt hiszem, már nagyfiú vagy, hogy ügyeskedj vele - nyitottam ki a jókora kartont, és kivettem belőle a kis triciklit, leállítva Adam elé.
- Tessék, ez a tiéd - mondtam mosolyogva, és a kezébe nyomtam a halacskás lufit is. - Meg persze ez is. Látod, Delenának is van mindkettő - léptem ki egy pillanatra, és behoztam Delena biciklijét is, ami az előbb már nem fért el a kezemben. - Most már játszhattok a hátsó kertben. Tetszik, kisöreg?

- Hát, ha nektek szokott menni, reméljük nekünk sem okoz majd gondot - feleltem Damon-nek, s közben félreálltam az ajtóból JJ-vel, valamint igyekeztem Adam-éket is odébb hessegetni, hogy beférjenek mellettük a cuccokkal együtt.
- Szerintem nem lesz itt probléma, az lesz inkább nehéz, hogy vonom el a figyelmüket egymásról például az ennivalóra - feleltem Elenának, miközben JJ és David is észrevették egymást, és nagy mosolygás támadt köztük is. - Igazán? Oh, hát az ajándékoknak mindig nagyon örülünk, ugye Manócskák? - néztem előbb JJ-re majd Adam-re, aki már a keresztapja nyakában is volt. De amikor a dobozokat is észrevette, hát nem kellett neki kétszer mondani hogy azokra is kíváncsi legyen.
- Ez mi? - mutogatott Damon-nek a nagy dobozra, amiről én láttam hogy a rajta díszelgő kép alapján biciklinek kellett benne lennie... Hűűű... nekem végem... - ez volt az első gondolatom.