Az agyamban elmorzsolok egy „Hát hogyne aranyom!” megjegyzést, amolyan válaszul a dacos hazugságra, amit képembe vág, s lefogadnám, hogy elhiszi, hogy én be is vettem azt a mondatot. Inkább mulattat, mintsem komoly indoknak látom, amiért távozna. A lábam sajog, mint valami poszttraumás stessz, mintha ember lennék és valóban törött maradt volna a lábam. Nem tudom, hogy ezt ő okozza és az ereje vagy egyszerűen az agyam reagál máshogy. -Azt hiszem a féltékenység szabályait oda-vissza le kellene fektetnünk, nem igaz?-játszhatunk így is, de abban neki sem lesz köszönet, ha pár nem itthon töltött éjszakám után kérdőre von. Ezzel meg is válaszolom az általa fel nem tett kérdést, újfent, már ha észre akarja ezt venni és foglalkozni szeretne vele. Ha nem, felőlem továbbra is dédelgetheti a gondolatot, hogy kikkel fekszem össze éjszakánként; nem fog érdekelni. Mint valami toxikus méreg, úgy hatunk a másikra, mégis úgy élünk, mintha levegőként is szolgálnánk egymásnak. A furcsa párosítás, szinte érthetetlen, indokokat nem akarok keresni rá. Nem szerettem, ez nem én voltam. Megszereztem valakit, aztán elengedtem. Ennél többre nem akartam senkit magam mellett tartani. Kissé eltol magától, mivel már nem fogom kezeit, könnyűszerrel megteheti, hisz ingembe markol. Ujjaim derekán pihennek, majd elengedem és próbálom ködös agyammal nem a torkom maró éhséget figyelembe venni. Egy ideig meg is. Szó nélkül fordítok neki hátat, és indulok a konyha felé. -Nem gondoltam, hogy renoválunk, de ha már így alakult, esetleg helyre is pofozhatod.-nézek rá, mikor talpam alatt ropogva törik ketté egy darab vakolat. -Ma itthon alszom.-jelentem ki, nem mintha ez eddig kérdés lett volna, az időközben kezembe kapott tasakot fogaimmal nyitom ki, és kortyolok nagyot a vérből, és zakóm hanyagságom jeléül ledobva a nappali kanapéjára, a fürdőszobába irányítom lépteim. Az üres zacskót a fürdőszoba kukájába dobom, és beállok a víz alá, igazából nem is törődve vele, hideg vagy tűz forró víz jön a csapból. Az éhség mintha nem múlna el, a gondolataim vad zakatolásának hála egész fejem sajog. Jó lenne, ha lehiggadnék, de az előttem lévő falon a fugát bámulom és visszaszámolok magamban, nem mintha az segítene a jelenlegi helyzeten. Fogalmam sincs követ-e vagy sem, az sem érdekel, mennyi vizet pazarolok el, ha nem a víz csobogására koncentrálnék, a falat támasztó ökleim inkább a falat magát ütnék, de addig, míg a csempe szilánkjai a földön nem landolnak, és minden valószínűséggel jó pár ujjam eltörik.
Ha szemmel ölni lehetne, akkor most halott lenne és soha többet nem mozdulna, teste elszürkülne és kieresedne.. Tudom, hogy sokkal durvább vagyok, mint lennem kéne, de egyszerűen túl mérges vagyok én most ehhez. Nem akarok itt lenni, nem akarok vele lenni, mert nem értem ezt a féltékenységet és azt sem, hogy miért használta az erejét mások előtt. Megcsókolt, én pedig nem tudtam visszacsókolni és nem is akartam, mert nem. De a testem élvezte a csókot és érezte, hogy elkezd a harag és düh mellett a vágy is megjelenni a testemben. Szerettem volna vele lenni, szerettem volna, ha minden rendben lenne köztünk, de ez nem fog működni, egyszerűen nem fog menni és tudom, hogy ez igaz.. Betegesen féltékenyek vagyunk és annyira ragaszkodunk a másikhoz. Idegesít, hogy nem tudom elvenni a kezem, hogy nem engedi, hogy elvegyem onnan, de ha akarnám megint csak ki kéne mondanom azt a szót. Ha kimondom, akkor ő megint repülni fog, de jelenleg olyan erővel, hogy félek több darabba is eltörne a gerince. - Érdekeljen.. - sziszegem neki. Jobban tenné, ha érdekelné az, amit neki mondok, mert jelenleg nem akarok vele lenni, el kell innen mennem, mert lebontom ezt a kibaszott házat. - Nem is kell nekem, senki olyan, akinek fontos vagyok, főleg nem, ha ilyen bolond. - felelem neki és hazudok. Igen, fontos nekem, nagyon is fontos nekem és tudom, hogy én is az vagyok neki. Nem akarok elmenni, de ezt kell tennem, ez lesz a leghelyesebb. De aztán.. valami megváltozik benne. Varázslattal ellököm a kezeit és ingének anyába markolok, majd lerántom, hogy megcsókoljam. Tudom, hogy viszonozni fogja, majd kezem szépen a tarkójára csúszik és elkezdek játszani az ott lévő kicsi hajával. - Ha még egyszer ilyet lerendezel, mert valamelyik férfi ismer engem és vonzódik hozzám viszonzatlanul, tényleg elfogok menni. - mondom, miután elhúzódom tőle és el is tolom magam tőle kicsit. Komolyan nézek a szemeibe és remélem, hogy felfogja, amit mondok. Nem mosolygok, de nem is őrjöngök már. Talán igaza van, nem tudnék már nélküle élni, azonban nem akarok beleszeretni Mattbe, egyszerűen nem akarok.. Nem fogok még egyszer elveszíteni egy férfit, akibe szerelmes vagyok.
A dühös tekintet, a dac, süt arcáról. Épp arra emlékeztet, ahogy Faye nézett rám, vagy ahogy én nézhettem arra a nőre, akinek a nevét is igyekszem kitörölni az agyamból. A csók nem kerül viszonzásra, de ez nem állít meg. Mintha teste így is reagálna egy másodpercre, de magára parancsol és enged a lelkét mardosó dühnek. Az egészben talán a legnevetségesebb az volt, hogy élveztem, szerettem nézni, mikor ilyen dacos. Mikor a szeme egyszerre szór szikrákat és telik meg szín tiszta feketeséggel, ami a lelkében rejlett. A jégkirálynő, akit túl rég láttam már, egy jó adag kihívással kecsegtetett ez a helyzet. Valami furcsa fétis lesz még úrrá rajtam. Nem eresztem, összekulcsolódó ujjaink továbbra is feje fölött pihennek az ajtó kemény, sima fájának nyomódva. Ha meg akar, megölhet. Ereje most forr igazán és tisztában vagyok vele, hogy képes lenne rá, kérdés és kérés nélkül is. Mert a sötétség él benne, ahogy azon az estén is, mikor a kis játékszerét eltettem láb alól és ő rájött. -Nem érdekel, mit mondasz.-rázom meg fejem, még mindig néhány centire tőle. -Nem akarsz elmenni, vagy ha igen, úgy is vissza fogsz jönni. Mert nincs otthonod, senki más, akinek fontos lennél és aki fontos neked.-burkolt célzás, akarva akaratlan, de kimondom, arcom egy apró vonása se rezzen ennek ellenére. -Mind a ketten tudjuk, hogy mit akarunk, csak rohadtul nem azok vagyunk, akik beszélnek, sokkal inkább azok, akik cselekszenek. Ha menni akarsz, gyerünk, ölj meg és szabadulj meg tőlem. Mert amíg élek, nem hagyom, hogy kilépj azon az ajtón.-suttogom ajkaira a szavakat, míg tekintetét állom, mintha legalább szerelmet vallottam volna neki. És tudhatta, hogy igazam van. Egyikünk sem a szívével gondolkodott, ahhoz túl rég éltünk egy fedél alatt, hogy esetlegesen elhiggyük, ez hazugság. A megállapodás végül mégis más mederbe siklott. A kötődés valahogy kialakult, a megszokás inkább megszállottság lett. Mint valami fertőző vírus, egyre jobban kerített minket hatalmába az idő és a tér. Legalábbis engem biztos. Agyam ködös volt, hisz az akart kisétálni az ajtón, aki az enyém volt már. A birtoklásmániám nem hogy csökkent volna, inkább nőtt, ha ő a közelemben volt és mintha tisztában lett volna ezzel. Túl hamar lebuktatom magam előtte. Hol van az a Matt, aki a vesztébe rohan maga miatt, és ki az az idióta, aki most mindent egy lapra tesz fel egy nő miatt? Jelenleg nem vagyok benne biztos, hogy ha az elmúlt hónapok hotelban töltött éjszakáiról beszámolnék, már véleményen lenne vagy hinne nekem. Végül is, túl jól hazudtam már neki ahhoz, hogy elhiggye minden szavam.
Nem fogom vissza magam, most már tudja, hogy ki is vagyok én, hogy kivel élt eddig egy lakásban. Nem érdekel, hogy annyira heves a tűz, hogy majd felgyújtom a lakást és az sem érdekel, hogy majdnem lebontom a falakat. Elegem van belőle, elegem van ebből az egészből, abból ami van köztünk és abból is, ami nincs. Nem félek tőle, rohadtul nem és esküszöm, ha belém akarja mélyeszteni azokat a fogakat, akkor kitépem őket az erőmmel és még a szemét is kirobbantom a helyéről. Mennem kell, minél előbb el kell innen tűnnöm, mert semmi jó sem lesz belőle, ha nem fogok elmenni, talán tényleg végezni fogok vele, mert.. a düh teljesen elvette az agyam felett az irányítást. Nem véletlen lököm a falnak, nem véletlen nem akarom, hogy utánam eredjen, legszívesebben.. Ki törölném az emlékeit, kitörölném, hogy valaha is ismert, megfeledkezne rólam, többet nem kéne vele bajlódnom. Minden gondom megszűnne, minden más lenne, minden könnyebb lenne, minden.. olyan más lenne nélküle. Már megszoktam, hogy itt van nekem, hogy velem van és hogy csak az enyém, utáltam, mikor elmegy, utáltam mikor itt hagyott. Aztán elkap és az ajtónak présel, egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan a fenében tehette meg, még csak be sem forrtak a csontja, de ő már csókolt engem, szenvedéllyel és vággyal. Normális esetben visszacsókolnék és az ágyban kötnénk ki, de most nem ez van. De mikor azt mondja maradjak felnevetek, egy jól eső nevetés ez.. Nekem ez kevés én ezért nem fogok itt maradni, mert azt kéri. Kezeimet a fejem felé helyezi és ujjainkat összekulcsolja. - Mennem kell. - mondom és ellenkezést nem tűrő hangon teszem mindezt. Nem fogok maradni, elakarok innen menni és mindenkinek ez lenne a legjobb jelenleg, mert kárt fogok benne tenni. - Mint mondtam már Devane, mi végeztünk mindennel. - mondom egyenesen a szemébe és remélem venni fogja a lapot és elenged.. Ha nem, akkor kénytelen leszek megint használni az erőmet.
Sérti az egóm vagy a büszkeségem? Hát szép. Mind a kettőt a földbe döngöli, és erejét végre elkezdem érezni. A falak remegnek, a tűz vadul lobog, szeme feketén kezd lángolni. Hát itt van benne az a nő, aki elhitette, senki vagyok hozzá képest. az egyetlen, aki képes volt erre az életemben. Nem válaszolok, tekintetem elsötétül, felső ajkam felhúzódik fogaimról és előbukkan belőlem a sértett vámpír. Ködös agyam csak még feketébben látja a jelent és a dühön kívül képtelen más érzéseket magáénak tudni. Ez egészen addig megy is, míg a falnak nem présel. A lábam eltörik, mire felüvöltök, és bár próbálnék mozdulni, csak a még erősebb fájdalmat érzem, ahogy egész gerincem megbénítja. A másik lábam is eltörik, mire az első törés igazán begyógyulhatna. Még jó, hogy nem olyan rég ittam vért, különben a lábaimnak pár percnél tovább kellett volna búcsút mondanom. Elenged, kezeim magam elé tartva zuhanok a földre, a saját fájdalmamból erőt merítve. Összeszorított fogakkal emelem fel fejem és nézem távolodó alakját. A fájdalom csökken, ködös tekintetem kitisztul. Végre úgy érzem, képes vagyok mozdulni. Ideje összeszedni magad! A parancsra automatikusan reagál testem. Feltápászkodom, és cselekszem. Elkapom épp, mielőtt a kilincshez érhetne és a csukott ajtóhoz préselem, olyan hévvel csókolva, és olyan vadul, hogy egy pillanatra mintha vére ízét is érezném. A fájdalom nem érdekel.-Maradj.-nézek szemébe, de gerincem kissé még most is sajog előbbi kedvességének hála, ahogy lábaim is. Csontjaim lassan forrnak össze, de a fájdalommal jelenleg nincs kedvem törődni. De bármi mást mondani is képtelen vagyok. Olyan volt ez, mint egy rossz macska.egér játék. De nem tudtam kimondani, amit éreztem, és erre vámpírlétem óta gyakran volt példa. Hangom most mégis gyengéd, bár összefűzött ujjaink feje fölé szorítom, minden gyengeséget mellőzve. Túl sok mindent akarnék elmondani és túl magasak mégis a falak. Túl sok mindenkit akarok egyszerre védeni, megszerezni és megtartani magamnak. És jelenleg ő volt az egyetlen, aki még képes volt a végtelen őrülettől megmenteni, még akkor is, ha ennek nyomát sem mutatom és most is épp olyan eszetlenül viselkedem, mint egy kölyök, vagy a férfi, akit még Faye is könnyűszerrel lökött egy szakadék aljára.
A harag, keserűség és a düh szétárad bennem és tudom, hogy perceken belül kezelhetetlenné teszi az erőmet.. Ha nem nyugszom le, ha nem vezetem le a felesleges energiáimat, akkor benne fogok kárt tenni és azt nem akarom, mindennek ellenére, nekem ő fontos és nem akarok fájdalmat okozni neki, hiába teszek másként néha. Az erőm csak bejárja a szobát, érzem hogy bármikor kitörhetem a nyakát vagy felgyújthatom a ruháit.. Aztán jön nekem ezzel az idióta pszichológiai dumájával, amivel minden egyes alkalommal jönni szokott. A tűz magasabbra csap és pár percen belül kitör az első üveg és szép sorban követi a többi is.. - Hagyd ezt a szarságot, rám nem hat a dumád Matt, jelenleg nem. - figyelmeztetem, de jelenleg maga is észreveheti, hogy már nem igazán irányítom az erőmet. A harag és a düh fekete köde letelepszik az agyamra és magam sem tudom már, hogy tisztán azt akarom e, amit mondok vagy teszek. Aztán az államat megfogva a fal és maga közé szorít, elkezdenek remegni a falak is, egy-két helyen lepottyan a vakolat is. Sosem mutattam meg neki, hogy mekkora erőm van, de most talán éppen itt lenne az ideje. A testét nem is taszítom el, de kezét annál inkább, nem akarom, hogy hozzám érjen. A hozzám intézett szavai pedig teljesen meglepnek engem.. Nem is tudom, hogy hirtelen mit kéne csinálnom, talán itt lenne az ideje, hogy elmondja neki az igazat.. - Könnyű nagy szavakkal dobálózni, de hát legyen.. Félsz, hogy megint letörik a szarvad? Hogy azért mutatod magad ilyennek, hogy senkit ne akarj, hogy ne kelljen még egyszer csalódnod egy nőben.. - bár nem jártam utána az életének, de sok férfivel találkoztam és az ő viselkedése tipikus. De érzem, ahogyan a haragom alább hagy, azzal hogy eszembe juttatta az elhunyt férjemet.. Könnyek gyűlnek a szememben. Szemébe nézek, hát most nem rejtek el semmit sem, erre megy ki az egész.. így engedem, hogy legördüljön az első csepp az arcomon. - Mothus. - mondom ki a szavakat és ő már nekicsapódik a szemközti falnak, de mielőtt elmozdulhatna odaszegezem a testét. Hiába próbálkozna, nem tud elmozdulni onnan és haragom megint csak visszatér. Teszek egy lépést felé, miközben eltöröm az egyik lábát, a bal lábát.. - Ezzel most átléptél egy határt Devane, egy olyan határt, mely mögül már nem fogsz tudni visszalépni. - csak akkor szólítottam így, amikor nagyon, de nagyon elfajultak a dolgok, de mint most.. ilyen még nem volt. Lépek még egyet felé és eltöröm a másik lábát is, de a biztonság kedvéért két helyen is. - Mint mondtam én most elmegyek.. Egyetlen dologgal tudnál megállítani, de te képtelen vagy megtenni. - mondom neki, elengedem őt, így már teste a földön landolhat, ha nem teszi ki a kezeit én pedig elindulok a kijárat felé..
Valami szürke köd lepi be agyam, ami nem hagy gondolkodni, ellenben cselekvésre ösztönöz és nem foglalkoztat az sem, hogy boszorkány mivoltát igen kevés alkalommal löki a képembe. Ahogy a lakásba lépünk, fellobban a kandallóban a tűz, majd a mellettem lévő villanykörte. Érzem a körülöttünk kavargó erőket, hogy ha nem kiabálna, valójában már könnyen nem élnék. De inkább csak még jobban érzem, hogy kell nekem. Hogy más nőért képtelen lennék ilyen messzire menni, de egy nőt sem akartam soha közel engedni magamhoz. Akivel megtettem, becsapott. Bár neki hála voltam itt, az ő vére tett azzá, akivé... Éppenséggel hálás is lehetnék, de jelenleg nem vagyok. Ha akkor meghalok, most nem lennék itt, Faye-t nem emésztette volna a bűntudat, az anyám nem halt volna meg és így tovább szép sorba... Én a nyugalom mintaképe, épp most ér el agyamig, amit mondott, s teszek úgy, mintha fel sem fogtam volna. -Kár, hogy a szemedben nem azt látom, amit az arcodon vagy a szavaid mögött.-nem hátrálok, sőt, kihasználom a pár centit, ami közte és az egyik fal között van, egyik kezemmel elkapom állát, így két tűz közé kerül, és csak akkor menekülhet, ha engem megöl, de legalább kitöri a nyakam és pár óra alvásra kényszerít.-Kiabálhatsz, de meg is ölhetnél. Talán egyszerűbb lenne mindenkinek. De arra képtelen vagy, igaz? Mert ha nem is akarod beismerni, senkid nincs rajtam kívül. Mert látsz bennem valamit, ami emlékeztet valakire, igaz?-ha már nyílt lapokkal kezdünk játszani, tessék, én nem leszek semmi jó elrontója.-De mind a ketten pontosan tudjuk, én nem leszek olyan, mint ő volt.-lássuk mennyire döbbentem le ezzel az apró kijelentéssel. Vajon felfogja, hogy a játék, amit eddig játszottunk, mindkettőnk részéről hazugságok hálóján függött? De Faye kilétét egyenlőre jól titkolom. Viszont az süt szememből, hogy egy érzéssel viaskodom, ami ismeretlen, és túl könnyen kerítette testem hatalmába.
Mérgező dolog a féltékenység és tudom, hogy én is éppilyen voltam, amikor féltékeny voltam a nőcskéire. Természetesen felidegesít és tudom, hogy ebből semmi jó sem lesz, mert az én idegeim nem ilyen dolgokra lettek kitalálva, ezt a veszekedést nem itt kéne lefolytatni. Amikor azzal gyanúsít, hogy van másom mellett, hát bár lenne, bár a pofájába tudnám vágni, hogy nem jelent nekem ő semmit sem, de egyszerűen nem megy.. - De én nem egy tömeg előtt rendezek jelenetet. - próbálok hatni a fejére, de talán a falnak beszéléssel többre mennék.. Nem fog rám hallgatni és nem is fogja abbahagyni, ezt nagyon jól tudom, bár ne jöttem volna el ide, ami biztos.. hogy ezt a piros ruhát fel fogom gyújtani, nem kell nekem, amikor ez van rajtam mindig megbolondul és ha valaki rám néz olyan féltékeny lesz. Már kételkedem benne, hogy van esze, amikor annyi ember előtt lehozott engem onnan vámpírgyorsasággal. Körbenézek, hogy hova hozott, de vissza haza. Sóhajtok egyet, majd ránézel, itt már nem kell visszafognom magamat, hát legyen.. Fellobban a tűz a kandallóba és a gyertyák lángja is magasra csap. Elegem van belőle.. - Vagy elengedsz magadtól örökre vagy láthatatlanná teszem magamat, ahogyan veled is tettem már párszor. - érezheti, hogy ez most nem üres fenyegetés, megfogom tenni.. Arról meg már nem is veszek tudomást, hogy nem is érdekelte, mikor azt mondtam, hogy többet akarok tőle, hát már semmi sem, csak azt, hogy hagyjon engem béké egy életre. Matt most átlépett egy határt, egy olyan határt, amit nem kellett volna és komolyan mondom, hogy nem fog semmi sem megállítani, ha meggondolatlanul cselekszik.. Az sem érdekel, hogy megbánom, hogy megölöm. Nézek rá, majd a lámpa mellette felrobban és tudom, hogy nincs megijedve, hogy leszarja mit teszek, kikapcsolt.. Ha nem is az érzéseit, de az agya már nem üzemel úgy, ahogyan kéne. - Végeztünk! Vége az egyességnek, vége a szexnek és vége a közös lakásnak is. Én már nem foglak többet várni téged.. Elegem van, elég volt ebből az egészből Matt. - kiabálok vele, hogy miért? Mert jól esik.. mert ameddig kiabálok, addig nem kell arra gondolnom, hogy haragból eltörjem egy-két csontját.
-Legyen.-hagyom rá, de nem nyúlok az ékszeres dobozhoz, ha akarja, tartsa meg, dobja ki, adományozza el, mit bánom én. A makacssága úgy is mindenek felett áll, mindegy én mit és miért teszek. A teraszon ácsorogva próbálom a gondolataim mélységét csillapítani, nem azon agyalni ismét, amin az elmúlt napokban sikerült. Nem akarom megfejteni mi ez, hogy vámpírként milyen érzésekkel kellett szembesülnöm, hogy mi kötött hozzá vagy mi nem. Képtelen voltam érezni és ő sem vágyott semmi komolyra. Legalábbis a megállapodás az volt. Érzelemmentes szex, egy egyességgel karöltve, ami mindkettőnknek jó. Információk szerzése, átadása, és az alapszabály: nem teszünk fel kérdéseket a másiknak. A fürdőbe zárkózik, kócos hajjal és hideg tekintettel, mégis ragyogva lép ki. Haja magas kontyban, szorosan simul fejére, szabadon hagyva nyakát. Félmosollyal fogadom a látványt, figyelve mozdulatait, ahogy cipőt keres a ruhához. Meg kell hagyni, ismét jó választás, ismét nem csalódtam benne. Ahogy a tükör felé fordul, s tudom, hogy látja tekintetem, amivel végigmérem, fejem kissé oldalra döntöm és úgy fürkészem tekintetét. Aztán még azelőtt, hogy menekülhetne, élek a cselekménysorral, ami az utóbbi időben szinte hobbimmá vált. -Gyönyörű vagy, mint mindig.-lépek mögé ismét, bókolva, mintha nem lenne tisztában az adottságaival. Beszippantom bőre illatát, a frissen permetezett parfüm, a testápoló és a kencék illatát, ahogy keveredik bőrén, kellemes illatfelhővel körülölelve. -Még mindig jól áll.-célzok ezúttal a bódító illatra, amit bőre áraszt magából.-Induljunk.-igazítom meg zakóm, anélkül, hogy elismerő szavakat várnék tőle és az ajtót kitárva előtte, elmosolyodva mérem ismét végig. A sofőröm kérdés nélkül lép a gázra, miután beszállunk a sötétített ablakos autóba. Az ülésen kissé esetlen gyerekek leszünk, én telefonom fürkészem, mintsem, hogy rá emeljem tekintetem. Amikor végre megérkezünk kifújom a levegőt, amit eddig magamban tartottam.
Magam sem tudom, hogy miért beszélek vele, hogy miért hagyok, hogy velem legyen és miért nem lököm el. Mindeni olyan zavaros, mikor vele vagyok és egyszerűen nem is akarok most ezekre gondolni, menekülni akarok, elszabadulni tőle, mielőtt valami olyasmit teszek, amit magam is megbánok. Mindig összezavar és nem tudok reálisan gondolkodni. - Ne akard, hogy én szoktassalak le róla. - mondom neki és én komolyan meg is fogom tenni, ha kell. Nem leszek vele kegyes, nem leszek vele rendes és egyáltalán nem leszek gyengéd, még nem érezte a fejfájást, amit egy boszorkány tud okozni, még nem élte át milyen, ha egy szívet akarnak mágiával kitépni a testéből, de esküszöm egyszer megteszem. Így is túl sok mindent engedtem meg neki, talán ha már az elején kicsit máshogy cselekedem, ha szorosabbra fogom a gyeplőt, akkor.. nem lett volna ez és most nem tartanánk itt. Késő bánat eb gondolat.. A testem reagál rá.. És tudom, hogy az ő teste is reagál az enyémre, nem tudom mi ezt köztünk, de.. valami biztosan. Lassan kezdem azt hinni, hogy van valami kötelék köztünk, de ez is csak hülyeség. - Felesleges, van saját kiegészítőm is. - felelem neki, miközben megcélzom a fürdőszobát és becsukom az ajtót. Nem fogom megnézni mi az, nem is érdekel.. Nem szeretem az ilyen kis meglepetéseit, bár nem tudja, hogy én kicsit tehetősebb vagyok, mint ő és azt sem tudja.. hogy nekem is van munkám, nem csak szórakozgatok és ölök egész nap. Nekem is van egy biztos állásom, amiben jó vagyok. Végül ledobom a ruháimat, megeresztettem a csapot és beálltam a vízsugár alá, hajamat is megmostam gyorsan. Szerettem zuhanyozni, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy a vízsugár kimossa a gondjaimat és a bajaimat. Nem akartam sietni, nem akartam kiszállni innen, de lassan ki kellett, ha időben elakartam készülni. Végül csak elzártam a csapot és kiléptem, majd elkezdtem törölni a testemet és szárítani a hajamat.. Szoros kontyba fogtam a hajamat, tudom, hogy szereti a nyakamat nézni és csókokat nyomni rá, én meg szerettem, amikor ajkai az én bőrömet érintették. Végül felvettem a piros ruhát, kentem ugyanolyan piros rúzst az ajkaimra, felkentem valami szolíd sminket. Biztosan valami elegáns helyre megyünk, nem nézhetek ki úgy, mint egy elhanyagolt nő. - Készen vagyok, próbáltam igyekezni. - mondom neki, miközben elkezdem keresni a piros cipőmet, ami megy a ruhámhoz, majd a tükör elé lépek, amiben egész alakosan látom magamat. Talán kicsit kirívó vagyok, talán kicsit túlgondoltam ezt az egészet, de esküszöm, ha megint megjelenik mögöttem.. nem tudom mit csinálok.
Elnevetem magam a felszisszenésen, ahogy reagál. -Egy életre? Vámpír vagyok, te pedig egy boszorkány, aki már nem a öregedés rabja. Szerencsére.-emlékeztetem, hogy a hallhatatlanság almájából mind a ketten jókorát haraptunk. És ennek nyomán kötöttünk ki a másik mellett. A múltjára gondol, szinte látom szemében, de nem hozom ezt szóba. A múlt olyasmi volt, ami sosem került terítékre, valószínű, ezért mindketten hálásak lehettünk. És mind a ketten úgy tehettünk, mintha mit sem sejtenénk a másikról, s elhittük volna, a sors kegyes vagy éppen kegyetlen játékának hála kötöttünk ki egymás mellett. Mögé lépek, és úgy suttogok fülébe, hogy bőre is libabőrös legyen tőle. Imádtam nézni, ahogy teste reagál közelségemre, bár ezzel magamnak is fejtörést okoztam, hisz révén, ahogy ő reagált az én testem sem hagyta közömbösen közelsége. Talán épp ezért is örülök meg, hogy a fürdőszoba felé veszi az irányt. -És ha már ezt választod, talán az is jó lesz hozzá.-bökök a fürdőszoba ajtaja mellett lévő komód tetején helyet foglaló dobozra és a tartalmára. Nem ment rosszul a szekerem, így bár nem akartam, hogy azt érezze, el akarom tartani vagy meg akarom venni, elő-elő fordult, hogy megleptem ezzel, azzal. A nyaklánc, vagy inkább nyakék épp olyan sejtelmesen csillogó, mint az Ő tekintete.-Van időd.-nézek utána, akár becsukja a fürdőszoba ajtaját, akár nem, felkapom a frissen vaslat ingem, és a felső két gombot lezseren kihagyva, nyakkendő nélkül, de zakóban lépek a teraszra, hogy rágyújtsak egy szálra, amíg elkészül. Kellettek volna okok, hogy miért ne akarjam ezt. A házat, ami az övé volt, amit ő választott, ő rendezett be. De lassan ott tartottam, hogy ő maga volt az ok, ami mindig ide hozott. Megrázom a fejem és nagyot szívok a cigarettából, hátha a felesleges nikotin, amit inkább megszokásból szívok magamba, eltereli a gondolataim. A szerelem, mint olyan, nem volt az életem része. Talán valamikor, az első lány, akit megcsókoltam, valóban képes volt belőlem őszinte, igaz érzéseket kiváltani. De egyszerűen nem akartam érezni. A csalódás egyszer elég volt. Vámpírként kicsit máshogy éltem meg az ilyesmit. Az órámra nézek, a megnyitó hamarosan kezdődik. És szinte egészen biztos vagyok, hogy a teremben mindenki őt fogja figyelni. De amíg az én oldalamon volt, addig ez nem is igazán zavart.
Bolond vagyok.. Nem kellett volna visszajönnöm, tudhattam volna előre, hogy itthon lesz és talán rám fog várni, bár letettem erről, elég buta dolognak tartottam. Nem mintha nem a véletlen műve lenne, hogy most itt áll előttem és mondja nekem a gondolatait. Nem is értem, hogy miért ő.. Sok mindenben hasonlít rá. Őt is nekem kellett megnevelnem és élveztem, olyasfajta élvezet volt, amit még senki sem éreztetett velem. De Matt egyre jobban kezd hasonlítani a volt férjemre.. Hülyeség, nem is tudom, hogy miért gondolok ilyen felesleges és abszurd dolgokra, inkább azzal kéne foglalkoznom, hogy lekoptassam őt és összecsomagolhassak, majd útnak eredhessek. Szavai felidegesítenek, nem tudom, hogy miért kell úgy tennie, mintha mindent tudna.. A kandallóban fellobban a tűz és ég, mintha muszáj lenne. - Utálom, mikor ezt csinálod Matt.. Leszokhatnál róla végre most már egy életre. - szűröm ki a fogaim közt a szavakat. Bár mondjuk most már teljesen lényegtelen, azt csinál, amit akar. Majd hoz ide valakit, hoz valakit abba a házba, amit én találtam, amit én rendeztem be, egyedül csak a dolgozója az, amibe nem szólhattam bele. Szerettem ezt a házat, szerettem azt, amit abban az ágyban csináltunk egymással és igaz, hogy hosszú távon nincs érzelemmentes szex. Végül ellépek a szekrényhez, hogy kivegyem a piros ruhát, bár tudtam, hogy szereti, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire és amikor hirtelen megjelent előttem.. Megint csak omladozni kezdtek a négy nap alatt felépített falaim. Nagyobb hatással van rám, mint én ő rá és ez.. megijeszt, éppen ezért akarok elmenni mellőle. - Mi van? - értetlenség ül ki az arcomra, nem tudom.. csak kiszaladt a számon és.. Nem tudom hova tenni a viselkedését. De legalább most voltam én rá hatással.. A ruha csak azért kellett, mert megyek vacsorára és igaz.. egy férfival de nem randi szempontjából, nem rég érkezett egy kérés, hogy nyomozzak le egy hűtlen férjet. Ezek voltak a kedvenceim, mindig is, de most, ahogyan érzem a nyakamon a leheletét, egyre kevésbé vágyom arra, hogy elmenjek és lebuktassam a férfit, vele akarok lenni és már ebbe a sok hülyeségbe is belefáradtam. - Lezuhanyzom és mehetünk. - felelem, miközben megfordulok és a szemeibe nézek. Imádom az illatát, imádom és nem tudom mit használ, de egész nap csak vele lennék, hogy érezhessem.. A rohadt falaim meg már csak inkább küszöbök lettek.. Utálom, hogy hatással van rám-
Az érkezése nem lep meg, ellenben felhívja a figyelmem a furcsa magányra, amit ez a ház magában hordoz, ha ő nincs itt. Valahogy megszoktam a csacsogását, vagy a szöszmötölést, amit míg dolgozom a ház különböző részein csap. A hotelszoba üressége nem tűnt fel. A falak ha mesélni tudtak volna egy- egy drágább lakosztályban, valószínűleg ugyan azt mondták volna el, mint azok az "esti mesék", amiket egyik-másik alkalmazott, akik csinos kosztümben ajánlották fel a bár feltöltését, aztán unalmas óráimra marasztaltam őket. Olyankor tudtam a leginkább elmerengeni a jelenről és a jövőről, mikor úgy kellett tennem, az unalmas csacsogásuk felkelti a figyelmem. Aztán az esetek jelentős többségében elküldtem őket. Egyre inkább éreztem, hogy testem nem vágyik más nő érintésére. Az a piszok kis boszorkány... -És mindketten tudjuk, hogy mégsem tetted.-hunyorgok, elnyomva egy elégedett vigyort arcomon. De a vigyor hamar el is tűnik, ahogy a szekrényéhez lépve kijelenti, miért is jött. A ruhát meglátva kezébe, annak ellenére modulok, hogy valóban akarnék. Az anyag könnyű esése, ahogy felveszi formás testének minden finom vonalát... és ahogy viseli, mintha a világgal tudatná, tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen gyönyörű benne. -Vedd fel. De nekem. És gyere velem ma este.-ma már másodszorra visszaélve a képességeimmel, mögé surranok, mellkasom hátának préselem, míg a szavakat fülébe suttogom, s libabőrös bőre láttán tudom, hogy a leheletem gyengéden simította végig nyaka bőrét. Azt a bőrt, ami alatt negédes vére csörgedezett. A legfinomabb nedű, amit valaha kóstolhattam és aminek hála a rabja lettem jó pár éve. Akkor tudott az orromnál fogva vezetni. Azóta kicsit más köt minket össze. Egy aprócska egyesség. Lényegében egyenlő felekként.-Aztán ha még mindig menni akarsz, menj. Talán lesz olyan, aki nem lát át ezen az álcán.-nem mozdulok. Ha el akar taszítani magától, megteheti. Valószínűleg így is azt hitte, hogy majd az elutasítás láttán lemondóan a szobába vonulok. De ez ott bukott meg, hogy a vörös ruhát a kezébe vette. Nem a vágy húzott hozzá, inkább valami gőg, hogy ne engedhessem más férfi közelébe, mert ő az enyém volt.
Könnyebb volt kilépni azon az ajtón, mint be és ezt tudom. Haraggal, bánattal, sértettséggel és dühvel léptem ki azon az ajtón négy napja és úgy érzem, hogy jól is tettem. Jót tett nekem ez a kis pihenő és tudom, hogy a jelenléte és a szexuális feszültsége nélkül könnyebb lesz eldönteni, hogy hogyan tovább. Amíg nem voltam itt megkerestem egy boszorkányt, elég régóta kerestem és mikor megtaláltam letölthettem rajta minden mérgemet, minden dühömet.. Nem rég a hírekben volt egy nagy tűz, lehet hogy van némi közöm hozzá. Természetesen nem öltem meg a boszorkányt, hanem mást tettem vele, átültettem a tudatát és a lelkét egy másik testbe, egy csecsemő testébe. Talán Mattnek is jót tenne egy ilyen kis változatosság, eltudna gondolkodni a dolgokon és mérlegelhetne, hisz csecsemőkét csak éhes lenne, sírna, kakilna, pisilne és aludna. Ezt még átgondolom. Végül mikor "hazaérek", akkor csak sietek, hogy összeszedjem a dolgaimat. Igyekszem nem zajt csapni, de ha itt van, akkor tudom, hogy tudni fogja, érezni fogja a véremet és hallani a halk lépteimet. Már kezdtem megörülni, hogy egyedül vagyok, amikor csak hirtelen megjelenik előttem. Szavaira csak felvonom a szemöldökömet. - Ahogy te is, úgy én is tudok mással is energiát levezetni. - jegyzem meg neki, bár engedem, hogy eltűrje az egyik tincsemet. Titkon szerettem, mikor ilyeneket csinált, ilyenkor mindig úgy érzem, hogy nem csak egy szexpartner vagyok a sok közül. Mikor az új parfümömre tesz megjegyzést és a nyakamat nézi már készülök, hogy rácuppan, talán már tudja kezelni valamennyire a sóvárgást, de ha nekem esne.. megölném, most nem tétováznék, mint azon az estén, amikor belementem abba az ostoba egyezségbe. Csak áll ott. - Csak pénzért és ruháért jöttem. - jegyzem, miközben ellépek mellette, ledobom a táskát az ágyra és a szekrényt közelítem meg, mint pár nappal ezelőtt. Valószínűleg most megsértettem a férfias becsületét és nem fog próbálkozni, inkább elvonul a kis szobájába, talán pornót fog nézni és kirázza, ki tudja. Kinyitom a szekrény ajtót és kiveszem a dögös piros ruhát, amit mindig annyira imádott.
Az utolsó, amire vágytam, a vele való vitatkozás. Ha menni akar, menjen. És a jelek szerint kivételesen meg is tette. A mosógép kezelése, mintha maga lenne az atomfizika, szinte érthetetlenül meredek a masinára. A fürdőszoba ajtajából figyelem, ahogy távozik. Mozdulatai épp annyira határozottak, mint amennyire leplezni próbálja, hogy vívódik a maradás és a távozás között. Nem akadályozom meg, ahogy kilép, orrom alatt mormogok még egy "Jót beszéltünk!", aztán a telefonomon kezdek nézelődni és hamarosan magamhoz is rendelek egy takarítót, hogy kicsit rendbe pofozza a házat. Aztán maradásra bírom és miután megbizonyosodom róla, hogy nincs a testében verbéna, megigézem, hogy amint leadta a műszakot, tűnjön is el a föld színéről. Semmi szükségem nem volt rá, hogy holmi hirtelen felindulás Salome-ban dühöt ébresszen, felkeresse és megölje. Vagy felkeresés nélkül, csupán kedvtelésből tegyen valamit. Féltékeny lehetne, de mire? A takarítóra, akit vérbanknak használtam, aztán útjára engedtem? Lehet. Végül is, nála sosem lehet tudni, mire képes.
Pár nap eltelik, a munkámnak hála nem kell folyton az irodámban dekkolnom, mivel a cég vezetője én lennék, az unalmasan pergő napokat inkább a munkámba temetkezve töltöm, egy-két kötelező pofavizitet beiktatva, hogy ne legyen túl feltűnő, minden hozzám jutó információt Faye-hez passzolom tovább. A telefonom lenyomozható, szándékosan, míg mások épp ezért nyomtalan, és nem egy ilyen akad. Miután két-három sms elindul róluk, ki is dobom őket vagy lepasszolom, hátha valakinek még jó célt fog szolgálni. Vagy nem... Ha a nyom nem hozzám, hanem hozzájuk vezet, ki tudja, hogy pár elmebeteg vámpír, aki üldözési mániával sétál az utcán, mire képes. Nem mozdulok, hiába hallom a léptek zaját, majd az ajtó nyílását, aztán szintén a laminált parkettán a szinte óvatos, lábujjhegyre ácsorgó, sunyi mozgást. Jó próbálkozás, de nm jött be. Az irodám a hálóból nyílik, mivel meghitt csendben, magányosan dolgoztam egész eddig, mikor elér a szobáig, anélkül termek előtte, hogy egy hangot is kiadtam volna feleslegesen. -Valld be, hiányzott a képem, hogy valakin levezethesd a felesleges energiáid.-tűröm egy, arcába lógó tincsén füle mögé, meglepő gyengeséggel, már ha nem akadályozza meg mozdulatom.-Hmm, új parfüm?-szippantok a levegőbe, fejem kissé oldalra döntve mérem végig nyakát.-Jól áll.-szememben sötét tűz ég, akár az idegeire akarok menni, akár sem, az őszinteségemről híres vagyok. Ahogy a rejtett bókokról is, még ha azokat néha képtelen igazi elismerésnek is venni. Pedig, bármekkora fajankó is volt egy férfi, őt észre kellett vennie. A szépsége nem volt kérdés. A kezelhetetlensége és a gőg, ahogy jégkirálynőt játszott, viszont annál inkább volt taszító benne. -Hogy mennyire hiányzott ez a tekintet...-dünnyögöm, bár voltaképp most nem hazudtam, de ezt nehezen mondhatná meg, hisz arcomon semmiféle érzelem nem táncol. Akár érzékelte a pár itt járó takarító jelenlétét, akár sem, kíváncsian vártam, hogy az érkezése mennyire lesz heves, most, hogy fölé magasodva, pár centire állok tőle.
Nem is értem, hogy miért is kerestem őt annyira tegnap este, nem kellett volna, hatalmas hibát követtem el azzal, hogy engedtem az érzéseimnek. Már az elején leszögeztük, hogy ez csak egy szeretői viszony, nincsenek kötelezettségek, nincsenek csalódások. Én tegnap mégis kerestem őt, szerettem volna vele tölteni az estét és szerettem volna, ha velem lenne, nem pedig egy hotelban kitudja kivel.. Nem is értem magamat, hogy miért aggaszt engem ennyire ez a dolog, egyszerűen nem is kéne foglalkoznom ezzel. Nem jelent ő nekem semmit sem, csak egy férfi, aki kielégíti az igényeimet, egy egyszerű pótolható szerető, ilyen bármelyik sarkon találok, bármelyik városban. Ma még Mattnek hívják a szeretőm, holnap meg Thomasnak. Nem tudom az okot, hogy miért nem tudta felvenni vagy éppen miért nem akarta, de nem is érdekel már, borzalmas ötlet volt a közös ház, többet vagyok itt egyedül, mint amikor egyedül éltem. Hosszú éjszakám volt és alig aludtam, amit pedig sikerült aludni, az rossz volt. Elég kellemetlen meglepetés volt, hogy mikor kinyitottam a szememet pont őt kellett megpillantanom először. Kérdésével és jelenlétével nem foglalkozva lépek el mellőle és kezdek el öltözködni, majd az ágyra dobom az utazót és elkezdem megtölteni ruhákkal. - Elmegyek pár napra - Ostobasága és együgyűsége lenyűgöz, bár éppen elbízza magát. Nem akarom, hogy megállítson, nekem semmi szükségem arra, hogy foglalkozzon velem, párszor megkaptam a testét, használtam, kiélveztem az általa szerzett örömöket, de mint mondtam.. pótolható. - Viszlát Matt. - mindössze ennyit válaszolok a monológjára és kilépek azon az ajtón. Nem akarom, hogy visszatartson, hogy maradásra kérjen, nem tenné meg, mert egyszerűen éppen annyit jelentek neki, amennyit ő nekem. Talán jót tesz pár nap távolság nekem is.. Lehet többet vissza sem jövök.
***
Négy nap telt el.. Nem, egyáltalán nem terveztem visszajönni, nem akartam megint ezzel a hólyaggal egy légtérbe lenni. Érdekes, hogy egyik percben mindennél jobban kívánom őt, míg másikban legszívesebben molekulákra szaggatnám őt. Mégis visszatértem, pár ruháért meg más dolgokért, meg hát nem ártana elvinnem az eldugott pénzemet sem, másfél millió dollár, az nem kis pénz. Kopogás és köszönés nélkül lépek be a házba, talán itt sem lesz vagy ki tudja, nem is igazán izgat. Elindulok a háló felé. Remélem nincs itt..
A pár napos pihenő után, ami elég volt rá, hogy ismét képes legyek tisztán gondolkodni, egy kiadós kocsikázással zárom és térek haza. Abszurd. Haza? Egy boszorkánnyal osztozom egy házon, aki kiváltképp utálja, ha nem tartózkodom több éjszakán át otthon. Sajnos, engem épp ez szórakoztat, amikor próbál semleges képet vágni a nemtetszése mellé. Kopogtatás, csengetés nélkül lépek be az ajtón, rúgom le hanyag mozdulattal cipőm és dobom le táskám a kanapéra, amiben már a szennyesnek szánt ruháim sorakoznak. Éhes vagyok, furcsa mód fáradt, de mikor a szobába lépek, s hála kifejezetten halk mozgásomnak, egészen addig nem ébresztem fel a Csipkerózsikaként szunyókáló lányt, amíg fölé nem magasodom és el nem takarom előle a Nap szobába kúszó sugarait. Kezemben a vérrel teli pohár, belekortyolok, tekintetem mégis a lányt fürkészi. A takaró alatt és annak ellenére is látom kecses alakját, és ha nem tudnám mi következik, még el is gondolkodnék rajta, hogy holmi üres és semmitmondó szavak helyett némileg kedvesebben ébresszem. De tekintve, hogy ismerem már, nem próbálkozom, felesleges lenne. -Valamit mondani akartál tegnap.-kezdek is bele, mellőzve a jó reggelt vagy bármi más köszöntési formákat. Felül és úgy sétál el ruháiért, mintha mi sem lenne természetesebb. Jön a hiszti rész. Megforgatva szemeim, de leplezetlen követem mozdulatait. Bár a dacos énjét épp úgy ismerem, mint teste minden pontját, a szekrény oldalának támaszkodva figyelem tovább, majd ahogy az utazótáska az ágyon landol, elnevetem magam. -Ha most azt várod, hogy megállítsalak, tévedsz. Tudtommal szabad vagy. Igaz, szeretsz rá emlékeztetni, hogy szerinted én nem vagyok az, de valamiért mégsem állítasz meg soha. Hát, ha menni akarsz, hajrá.-hagyom rá, megiszom az utolsó korty vért is, tekintetem végig rajta tartva, aztán mint aki jól végezte dolgát, ledobom a pólóm és a táskám tartalmával egyetemben úgy döntök, a fürdőszobába cipelem a piszkosnak ítélt ruhákat. Ha elmegy, megigézek valakit, aztán ellátja a házimunka részt. Ettől nem fogok kétségbe esni. És ez látszik rajtam is.
● ● coded by elena
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Kezdőlap
