Venus && Nicholas

- Rendben, bízok benne, legalábbis megpróbálok, de ha a lányomnak valami baja esik te leszel az első, akit a szeme láttára megölök. – pillantok komolyan Nicholasra, majd a lányra, mert érezhették, hogy nem viccelek. Bármennyire is rabolta el a szívemet Nick, akkor se tudnám megbocsájtani, ha a lányomnak bármi baja esne. Egy anyai szeretetnél még a szerelem se erősebb. Ezt jobb, ha ők is tudják. Nem akarok zsákba macskát árulni, az se érdekelne, ha azzal a saját szívemet is tépném ki. Akkor is ezt gondolom. Számomra Skyler lesz mindig is az első, nem pedig más. Szerelem remek érzés, ahogyan boldogságot is könnyedén el tudja hozni, ahogyan most is történt, de mindig is lesznek olyan dolgok, amik mindent felülírnak és senki se kerülheti meg, senki se kerülhet elé.
- Néha jobb menekülni, mint az ördöggel szembe nézni, vagy a legnagyobb démonukkal, de normális életet szeretnék megadni a lányomnak, így azt hiszem igazad van. – értek végül egyet vele, majd vöröslő fürtjeimbe túrok. Hosszú lesz ez a nap és egyetlen egy másodpercen is múlhat majd a végkimenetele. Muszáj összekapnom magam és erősnek maradnom. Nem terelheti el egyetlen egy dolog se, érzés se a figyelmemet, mert az az életünkbe kerülhet akár. Én pedig szeretném még a lányomat, vagy éppen Nicket a karomba zárni. Egy vámpír sok mindenre képes, de egy boszorkány még inkább. Csak működjön a terv és ne csússzon bele hiba, mert ha tévedünk, rosszul játszunk, vagyis lépünk a sakktáblán, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Muszáj megadnom a lányomnak édesapám címét is, ha nem kerülnék elő holnapig, akkor vegye rá Nicholas testvérét, hogy vigye el oda. Ott jó helye lesz. Szeretni fogják őt és gondoskodnak is róla.
Ketten együtt erősebbek? Szerettem volna megcáfolni, de semmi értelme se lett volna emiatt vitatkozni. Inkább az erőnket tartogassuk későbbre, hiszen még csak most fog minden igazán elkezdődni. Féltem, hogy le fogok blokkolni, ha meglátom őt, ha a közelembe keveredik. Az pedig akár még a lányom biztonságát is veszélyeztetné. Ebbe kell kapaszkodnom, hogy azért kell erősnek lennem, hogy a szeretteimnek ne eshessen baja. Mert ha csak rólam lenne szó, akkor talán nem aggódnék annyit, mint most teszem, de már nem csak magamért feleltem, hanem másokért és nem foszthatom meg a másik vámpírt se a családjától. Így pedig ki kell tartanom. Nincs mese, más lehetőség.
A lányom pedig időközben felébred, így reggelizés után nincs más hátra, mint muszáj összekészülni és útra készen állnia. Készítek be neki ennivalót és még innivalót is. Aggódva pillantok rá, egy könnycseppet sietve törlök le az arcomról, mielőtt még észrevehetné, majd szorosan magamhoz ölelem, ahogyan ott a szobában vagyunk csak mi ketten. Hallani hallják úgyis, de legalább nem látják a mi kis búcsúnkat.
- Minden lesz kincsem, ha holnap estig nem kerülnék elő, akkor ezt a címet add oda és hazamész nagypapához rendben van. Anyának valamit el kell intéznie, hogy senki se bánthasson téged, jó? – kérdezem tőle halovány mosollyal az arcomon, majd egy puszit nyomok a homlokára. – Szeretlek kismajmom. – teljesen őszintén mondom, hiszen így van. Még hosszú percekig nem engedem el őt. Szeretném, ha sose múlna el ez a pillanat, vagy nem ez lenne az utolsó ölelkezésünk. Végül pedig készen is áll a távozásra.
- Légy jó, rendben van? – pillantok még Skylerre, majd bólintok, hogy menjenek. most kell indulniuk. Latin szavak hagyják el ajkaimat, hiszen rövid időre védőbűbájt bocsátok rájuk, hogy ne szúrhassa ki őket senki se egyből. Aztán pedig a gyertyákat elhelyezem a megfelelő helyre, hogy utána a földet tegyem szabaddá és arra kezdjek el rajzolni, miközben a könnyeim kicsit potyogni kezdenek. Félek, félek, hogy baj fog történni. Az ősi szimbólumot könnyedén rajzolom fel a földre, majd pedig beállok a közepére, hogy utána a gyertyák lángja kapjanak. szélvihar támad, de ők csak ringatóznak benne, miközben egyre nagyobb lángokra kapnak. A mágia egyre inkább átjár, majd pedig ahogyan az utolsó szó elhagyja az ajkaimat egyszer csak a falnak csapódok, ahogyan Drake belép az ajtón. Az ajtó bezárul, ezzel pedig a kör lezárul. Amíg élek, addig maximum én törhetem meg a varázslatot, hogy ebből a házból valaki távozni tudjon. Érzem a vért a számban, ami az ütközésnek köszönhető. Lassan emelem fel a fejemet, hogy szembe nézzek a legnagyobb démonommal. Azzal a személlyel, aki évekig megfosztott az erőmtől és a szabadságomtól is, akinek egy lány gyermeket szültem, pedig nem akartam tőle semmit se. Aggódva pillantok Nickre és reméltem abban, hogy nem fog fejjel neki rohanni, mert vélhetően akkor ő lesz a következő, akinek a háta a falat fogja érni.

Venus Astrid Black

Figyeltem Venus arcát hogyan fog reagálni az én kis remek ötletemre, általában nem szoktam másoknak az arcát fürkészni, de az ő arcáról annyi mindent le tudok olvasni, az mindent elárul nekem amit tudnom kell. Megszólalt majd gyengéden végig simogatta az arcom, „ majd talán máskor” csengettek még a fülemben a szavai. Az arcomon mosoly volt, nem tudom miért mosolygok annyit a közelében, nem volt rám jellemző dolog. Talán ez lenne az amit boldogságnak hívnak? Szavaira nem reagáltam semmit sem, értettem a helyzetet, hogy most más gondok vannak amikkel foglalkoznunk kell, már várom azt az időt amikor már nem kell számolni egy olyan tényezővel, hogy Drake. Akkor felhőtlen lesz a boldogságunk? Vagy ahogyan lenni szokott megoldunk egy problémát és már jön is a következő? Nem tudom, de azt hiszem ez majd idővel ki fog derülni.
Csókomat viszonozta, minden egyes csókja mámorra tölt el engem, és tetszik ez az érzés... régen volt az hogy ilyen érzések lapultak bennem, mármint a megismerkedésünk előtt, nem is rémlik lett volna ennyire erős érzelmeim valaki iránt. Elmosolyodtam azon amit mondott, hát igen nem ártana élve csinálni meg ezt az egészet… bár én így se mondanám élőnek magam… hiszen már engem ölelt a keblére a halál angyala.
-Hát igen, de ne aggódj ez miatt együtt nem lehet semmi bántódásunk, sem Skylernak.- mondtam neki a biztató szavakat, de valójában is így gondoltam, nem csak bátorítani szerettem volna. Tudom veszélyes lesz meg nagyon veszélyes… de azt is tudom, hogy ha az ember van amiért küzdjön és harcoljon akkor nem veszíthet, főleg akkor nem amikor egy ilyen „szent” dologért.
Sóhaj hagyta el Venus ajkait, látom rajta hogy gondolkodik a dolgon, nem könnyű döntés bíznia egy ismeretlen valakibe, csak ám vannak olyan kritikus helyzetek amik kritikus döntéseket is hoznak. De nem akarom befolyásolni őt ebben a dologban ezt végül is neki kell eldönteni, más nem teheti meg helyette. Kérdésén egy kissé balra billentem a fejem a meglepettségtől, ha bár tudom a húgom egy önző ribanc tud lenni néha, de azt is hogy egy gyereket nem bántana, igaz gyerekes ami bosszú állászról van szó de ebben az esetben nem hiszem, tenne valamit mert tudja ezt az utat én választottam.
-Elhiszem, hogy nehéz ez a döntés számodra, meg megbízni egy olyan nőben, akit még most láttál először, de azt tudnod kell ő erre sosem folyamodna egy gyereket nem bántana, bármi is történjen.. -mondtam neki, kevés dolog van amit a húgomnál biztosra lehet venni de ez a dolog az. Néztem Venusra majd a kezem rá tettem a vállára, nehéz lehet ez neki.. de ő is nagyon jól tudja ha itt hagyjuk Skylert akkor abból csak gondok lesznek.
-Ismerem, nem tenne ilyet, bízz bennem- fűztem hozzá, bátorítás képen nem hiszem, nem tudom mi fog történni a következő órákban, de azt igen a húgom mindent meg fog tenni annak, érdekében, hogy Skyler biztonságban legyen. Miért? Azért mert én kértem rá, és értem bármire hajlandó, mint ahogyan én is ő érte.
Figyeltem amint megszólalt, hát igen ez elgondolkodtató amit mondott, lehet éppen így tervezte ő az egészet, de azt hiszem ez ellen már semmit sem tudunk tenni. Hogyan képes egyetlen ember, ennyire sarokba tudjon szorítani minket? Talán csak mi vesszük túlságosan is komolyan ezt a fickót és lehet valójában fele akkora fenyegetést sem képes nyújtani ránk, mint ahogyan azt mi gondoljuk. Venusra pillantottam majd megszólalta, most nem próbálom nyugtatgatni mert azt hiszem ebben a pillanatban ez felesleges lenne.
-Lehetséges- mondtam neki, majd tartottam egy szünetet és folytattam- de nem tehetünk ellene semmit sem, hiába menekülünk innen előbb utóbb úgy is ránk akad, jobb akkor már most lezárni ezt az egészet- meséltem el neki a véleményem a dologról. Mert megtehetnék. Megtehetnénk azt, hogy tovább állunk és elfutunk a világ egyik rejtett zugába de megérné? Megérné azzal élni az életünket, hogy mikor fog ismét ránk találni. Az nem lenne élet.
Hallgattam Venus szavait, tudom, hogy erős csak hogyan senki nem legyőzhetetlen, még ő sem.. persze a boszorkányokat mindig is úgy volt a legkönnyebb harcolni, ha lesből kapják el őket. Ez a lehetőség a jelenlegi helyzetben nem alkalmazható.
-Lehetséges, amúgy is tudom egyedül esélyem sem lenne ellene, ez meg sem fordult a fejemben, de mind kettőnkkel már nehezebb dolga lesz.- mondtam neki majd megfogtam neki- ketten erősek vagyunk- mondtam neki, nem képzelek magamról túl sokat de félelem nem lakozik a szívemben, ettől még azért teljesen fel tudom mérni a helyzet súlyosságát, nem tesz vakmerővé. Húgomnak megköszönte a segítséget, nocsak a végén talán majd sikerül jó baráti kapcsolatot ki alakítani kettőjük között, de lehet ez csak egy szép álom. Mosolyodtam el a gondolaton ahogyan rájuk pillantottam, húgom meg is nézet rendesen ahogyan észre vettem a szám szélén levő rejtett mosolyt.
-Te meg ott mit mosolyogsz?- kérdezte tőlem, ekkor még inkább elhúztam a számat, most már semmi értelme nem volt rejtegetni. Örültem annak, hogy most nem játszotta el a szokásos jellemét, hogy engem nem érdekel oldjátok meg.. talán kedveli? Vagy csak próbál egy kis kedvességet is ki facsarni magából? Nem számít akár hogyan is tetszik nekem ez a dolog.
-Semmit, semmit- nem mondtam meg az okot miért mosolyogtam de szerintem mindkettejük tudta azt, hogy most mire szolgált ez a mosoly. A baj mindig képes össze hozni az embereket, olyan barátságokat kovácsolni amik egy életre megmaradnak. Húgommal és talán azért állunk olyan szoros testvéri kapcsolatban, mert mi mindig együtt voltunk a bajban, együtt vészeltük át azt a sok rossz dolgot ami csak történt. Az időzítésem eléggé jó volt, a kimondott szavak után már három másodperccel már nyílt is az ajtó és lépett ki rajta a kis csöppség, Skyler. Rögtön édesanyját kereste de azt hiszem ez nem is volt meglepő, valami rettenetes erő lehet abban a kislányban a tegnapi nap után nem szenvedett semmiféle lelki traumát, vagy éppen még nem fogta fel a dolgokat.
-Szia Skyler- köszöntöttem én is, álmos szemekkel pillantott rám, majd egy mosoly húzódott el az arcán és köszönt mindkettőnknek, szegény kislány ha tudná milyen nehéz helyzet áll előttünk. De amikor látom rajta azt az ártatlan gyermeki mosolyt, mindent jobbá tesz. Miért nem tudunk mi felnőttek is ilyen ártatlan gyermeki mosollyal mosolyogni? Én csak figyeltem ahogyan Venus reggelit készít a kislánya számára, közben a fejemben próbáltam lejátszani minden forgató könyvet hogyan alakulnak a dolgok, mi történhet meg és mi nem. Kissé el is voltam gondolkodva, vissza húzott a való világba a szépséges Venus csilingelő hangja. Figyeltem ahogyan elő adja neki, mi fog történni az elkövetkezendő időben, meglepődtem milyen kedvesen és nyugodtan tudja elő adni az egészet. Látszik milyen jó anya is ő, mert képes elrejteni az összes érzelmét annak érdekében, hogy a lányát nyugodtnak tartsa. Nem szóltam semmit sem, csak figyelemmel követtem a dolgokat, húgom kedvesen mosolygott Skylere, egy pillantást vetettem rá amelyből értette a dolgot, hogy vigyáznia kell rá. Ennyi együtt töltött idő után már lassan a pillantásainkból megértjük egymást. Oda mentem Skylerhez, lehajoltam vele szeme, arcomon kedves mosoly volt.
-Remélem jól fogtok szórakozni- mondtam neki kedvesen, ennél többet nem akartam mondani ne, hogy valamivel is elszóljam magam. Leültem a székre majd figyelemmel követtem ahogyan Venus elkészítette a kislányt az útra, most már lassan készen állnak. Ha meg akarjuk akadályozni, hogy Drake utánuk eredjen még a házban kell lenniük amikor felállítjuk a csapdát számára. Fontos az időzítés. Nem lehetnek túlságosan messze mert akkor ha megsejt valamit akkor nem ránk fog támadni hanem inkább Skyler nyomába fog eredni.
-Hugi elindulás előtt még várjatok tíz percet rendben?- mondtam neki, szüksége van arra, hogy Drake a házban legyen amikor ők elindulnak különben az egész nem fog működni. Néztem Venusra, szerintem értette a dolgot hogyan is szeretném össze hozni, nem tudom mennyi idő kell előkészíteni az egészet de remélem elegendő időt mondtam arra, hogy ezt meg tudjuk oldani.
-Menni fog?- kérdeztem Venusztől, eközben már a húgom és Skyler a lejáratnál várakoztak, biztosan kitalál majd valamit amivel le tudja foglalni, ha gyerekekről van szó én is meg tudok lepődni mennyire leleményesé képes válni. Néztem rá, eközben egy kissé egy csöppet eluralkodott rajtam az izgatottság, nem azért mert vártam a harcot, hanem szerettem volna ha minden jól megy és már vége van ennek az egész dolognak.

Venus && Nicholas

Felvonom kicsit a szemöldökömet, amikor azt mondja, hogy lenne egy ötlete, amit kíváncsian várok, hogy felvázolja és persze, hogy könnyedén le tudom olvasni az arcáról, hogy rosszban sántikál, de halljuk. Talán részben kíváncsi is voltam arra, hogy kimeri-e mondani, vagy nem. Aztán, amikor a szavak elhagyták az ajkait, akkor elmosolyodtam, majd megráztam a fejemet. – Majd talán máskor. – gyengéden végigsimítottam az arcán. Csodálatos volt a tegnap este, de egy este nem elég ahhoz, hogy a démonaim megszűnjenek létezni, ahogyan az idő se volt éppen alkalmas ilyen beszélgetéshez. Skyler is bármikor felébredhet és nem olyan régen itt volt Drake is, így inkább másra kellene koncentrálnunk, nem pedig arra, hogy miként hódoljunk az esetleges vágyainknak.
Csókot viszonozom és pár pillanat erejéig képes vagyok hinni abban, hogy még minden lehet rendben, még ha tudom is azt, hogy nem lesz sose annyira könnyű megteremteni azt a boldogcsaládi idillt, amit ő is elképzelt. – Pazarul hangzik, de előtte még életben kellene maradnunk, így majd utána ráérünk ilyeneket tervezni. – felelem mosollyal az arcomon, mert lehet ő gyorsan fog gyógyulni, ha meg is sérül, de én nem. Nem fogom erre használni az erőmet, hogy a sebeimet eltűntessem. Eleve, örülök, ha még marad bennem annyi erő, hogy elvánszorogjak majd a kanapéhoz, vagy bárhova máshol, hiszen a varázslás bőven vesz el az energiánkból, és még mellé jön az is, hogy mindennek ára van.
Aprót sóhajtok arra, amit mond és megrázom kicsit a fejemet is, mert nem tudom én se, hogy mi lenne a legjobb. Talán még se álltam készene erre az utolsó küzdelemre, vagy egyáltalán erre fel lehet készülni? – Tudom, hogy csak jót szeretnél, de vámpír, ahogyan te is. Az is meglepő volt, hogy benned bíztam, igyekszem benne is, de féltem a lányomat. Mi lesz akkor, ha neked esik bajod és bosszúból a lányomnak árt, aki semmiről se tehet? – buknak felszínre a kétségeim és az aggodalmaim, mert ez az igazság. Ha a lányomnak ártana valaki, akkor biztos, hogy még nem találta magát szembe magát egyetlen egy olyan dühös anyával se, mint amilyen én lennék. A halál meg nem lenne igazán kegyes se, inkább hosszú és gyötrelmes, még ha nem is vagyok egy vérszomjas teremtés. Jobb szeretek másoknak segíteni, mintsem ártani.
- Ha csak nem mi sétálunk ezzel is az ő csapdájába. – mert lehet nekünk ismerős ez a terep, legalábbis Nicknek, de nem jelenti azt, hogy Drake ne tudná azt, hogy mi is van készülőben. Afelől meg nincs kétségem, hogy halhatatlannak hiszi-e magát Drake, vagy nem. Inkább nem akarok belegondolni, hogy mennyire is nagyra van magától.
- Elfelejtesz egy apró dolgot. – pillantok Nick-re. – Ő nem olyan, mint te. Ő olyan, mint te és én összerakva, ha nem akarja, hogy két lépésnél közelebb juss hozzá, akkor nem fogsz. Ha matricaként akar pár latin szóval a falra kenni, akkor meg fogja tenni. Így de a közelharcban kell nekem is lennem. – javítom ki azt, amit mond, mert nincs mit szépíteni a dolgon. Egy boszorkány sok mindenre képes, de hogy igazán segíteni tudjak, ahhoz nekem is látnom kell, hogy mi történik. Másrészt meg nem vagyok olyan, aki csak az erejét tudná bevetni. Harcos voltam egykoron, megtanultam bánni az íjjal és a tőrrel is, a kardról meg ne is beszéljünk. Nem ma születtem én se, hogy Barbie babák társaságában cseperedjek fel.
- Köszönöm. – pillantok a testvérére, hiszen hálás vagyok neki érte, de még magam sem tudom, hogy jól teszem-e. Jól teszem-e, hogy idecsalom és nem pedig inkább én keresem fel Drake-t, hogy elrendezzük egymás között. Megölni talán nem ölne meg, de bezárni simán tudna, ami még a halálnál is rosszabb lenne, de ha tudnám, hogy azért cserébe a lányunkat sose fogja meglelni, akkor képes lennék rá. Gondolataimból Nicholas szavai zökkentenek ki és már éppen állnék fel, amikor is nyílik az ajtó és a lányom dörzsölgeti aprócska kezével a szemeit.
- Anya? – kérdezi meg, majd amikor meglát, akkor odafut hozzám és könnyedén veszik el az ölelésemben, miközben az ölembe húzom.
- Itt vagyok kincsen. Kész a reggeli is. – mosolyodom el, majd egy apró puszit nyomok a buksijára, miközben ő kíváncsian fürkészi a többieket.
- Sziasztok. – köszön nekik is, mielőtt a reggelihez látna, majd egy puszit is nyom az arcomra, mire én csak elmosolyodom, és hagyom, hogy a reggeli magával rántsa őt, amikor pedig a vége felé tart, akkor megtöröm a beállt csöndet.
- Ma Nicholas testvérével leszel, jó angyalkám? Ha végeztél, akkor felöltözünk, megcsinálom a hajadat és ti ketten elmentek. Meg mutatja neked a várost, meg talán a rejtekhelyét is, ahova eddig soha senkit se engedett be, igaz? – Miután pedig vége a reggelinek, mindenki megy a dolgára, és kezd készülődni, de én még mindig félek attól, hogy rosszul döntöttem. Félek, félek attól, hogy egy ismeretlen kezeire bízzam a lányomat, de ha Nick tévedett és a testvére ártana neki, vagy alkut kötött volna Drake-l, akkor végignézheti azt, ahogyan a testvére meghal, mielőtt vele is végeznék. Bárki, aki hozzámer érni, azzal tuti nem bánnék kesztyűs kézzel.

Venus Astrid Black

Próbáltam egy kissé meglepett arcot vágni a dologhoz, de a szám szélén ott lapult egy kis mosoly, igazából szívesen látnám rajta, nem csak azért mert jó néz vagy hasonló, hanem mert erre a napra emlékeztetne engem. Persze már egyikünk sem tinédzser, de azért szerintem az első együttlét egy olyan dolog ami mindig is fontos lesz.
-Hogy is ne- vigyorodtam el huncut mosollyal majd folytattam- csak viccelek, örülnék neki ha megtartanád, egy kis emléknek- néztem rá szerelmes szemekkel. Nem voltam sosem az a típus aki az emlékeit tárgyakhoz köti, különben már biztosan lenne egy kisebb háznyi emlék az évek során. Viszont néha kellemes érzés amikor elé kerül egy régi tárgy ami kellemes emlékeket ébreszt fel. Szeretem ezt a hangulatot ami most így uralkodik felettünk, ez a játékos és huncut hangulat amely képes kiszakítani minket a gondterhelt világból.
Megszólalt újra játékosan a fenekével kapcsolatban, erre támadt egy igazán érdekes ötletem, ravasz mosoly húzódott az arcomon, mint akinek remek ötlete támadt a dolog megoldásával kapcsolatban.
-Hát igazából lenne egy igen csak érdekes ötletem amivel megmenthetnénk a feneked, mondhatom?- kérdeztem tőle vigyorral az arcomon, majd amikor választ adott rá folytattam is az ötletem felvázolását, szerintem ő is kigondolhatta mit szerettem volna most csinálni, világosan le lehetett olvasni valami „ rosszban” sántikálok.
-Mi lenne ha adnék rá egy két puszit? Talán az majd megmentené nem gondolod?- néztem szemeibe, mint aki most vázolt fel egy világ megmentő ötletet, persze már annyira komoly hangnemben nem tudtam elő adni a dolgot.
Az arcán meglepettség volt amikor megemlítettem az ötletemet, hát lehet valóban meglepett lehetett bár szerintem tudná mindent meg tennék annak érdekében boldognak lássam és biztonságban tudjam. Egyre inkább tetszik nekem ez az ötlet, kellemesen össze tudnánk hangolódni mind a hármam, kicsit jobban megismerném Skylert is, meg Venuszal is szép napokat tudnánk eltölteni. Csak hát előtte van egy igen csak fontos dolog amit le kellene rendeznünk.
-Persze hogy el mennék ez nem is kérdés, hiszen én találtam ki a dolgot- mondatom végére lehetem egy csókot az ajkaira, mint ami képen megpecsételtük volna a dolgot- na akkor ezt le is beszéltük, elintézzük azt a kis senkiházit és megyünk kikapcsolódni, igaz milyen jó tervnek hangzik?- szavaim olyan könnyedek és lényegre törőek voltak, mintha csak az egész egyik pillanatról a másikra történne meg. Legbelül azért tudatában voltam annak, nem fog ez ilyen könnyen menni, de szerettem volna tartani a lelket Venuszban és nem pedig éppen elszomorítani. Végül is ki tudja, kettőnk erejéhez még hozzá sem tud szagolni, ebben nem lehetünk biztosan. Szerintem mind ketten tudjuk Drake az igazságos harcot sosem szerette, mindig hátba döfte vagy valami csellel győzte le ellenségeit sosem szemtől szemben, mint egy igaz férfi. Kezeit éreztem az arcomon, jól hatott rám olyan megnyugtató volt meg bensőséges.
Figyelemmel hallgattam szavait, nem akartam szavába vágni, hadd mondja el teljesen amit gondol a dologról, persze számítottam arra nem fog az ötletem tetszeni, de nem hiszem túlságosan is sok választásunk lenne. Viszont ettől függetlenül ha van valami remek ötlete biztosan meg fogom hallgatni, végül is ő áll ennek az egészben a központjában na meg Skyler. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, nem is szeretném rá erőltetni az akaratom, úgy lesz majd ahogyan ő szeretné.
-Hát biztos vannak olyan dolgok a tervben amit még jobban ki kellene gondolni, de ha azt nézzük a húgomnak lesz ideje elmenekülni Skylerrel, és ő aztán tud rejtőzködni.., ha nem is sikerül a bűbájodnak hála úgy is lesz annyi idejük elmenjenek, mert végül is Skyler a legfontosabb ne kerüljön a kezébe.- fejeztem ki pontosabban, hogy leginkább mire is épült leginkább a tervem, mert ha csak a harcra gondolnék akkor húgom is erős résztvevő lenne a dologban, de nem ez a fő cél hanem, hogy Skyler biztonságban ki tudjon menni innen.
-Szerintem ki tudunk majd találni valamit hogy becsaljuk ide az ő egoizmusát ismerve szerintem ha tudná csapda akkor is bele sétálna, mert azt hiszi, hogy legyőzhetetlen.- mondtam neki, ha ismeri akkor ezt ő is tudja. Az én szememben nincsen olyan fogalom, legyőzhetetlen aki vérzik az meg is tud halni valamilyen módon. A közönséges halandók szemében mi vámpírok is isteneknek tűnhettünk régebben természet feletti erőnkkel, de attól még sem vagyunk istenek mi is meghalhatunk, pont ahogyan Drake is meg fog.
-Igen de viszont a képességeidnek nem is szükséges hogy közelharcba keveredjél vele, azt a felét majd én vállalni fogom, a te dolgod azt lenne, hogy minél inkább vissza fogd az erejét vagy hasonló, bár ahogyan szeretnéd, még nem láttalak harc közben nem tudhatom milyen kis harcos amazon veszett el benned- mosolyogtam a dolgon, leginkább attól tartottam, hogy majd amikor szembe találja magát Drakel akkor le fog dermedni a félelemtől és ez nem is annyira kizárt dolog. Amikor csak a neve el hangzik az ő teljesen megváltozik, eluralkodik rajta a félelem és a rettegés, ha nem is mondja attól még látom rajta, mint reggel is amikor megleptem. Remélem szavaimban nem talált semmit amiért megharagudna, de szeretném őt minél távolabb tartani Drake kezeitől, szerintem ezt ő is meg tudja érteni. Egy halandó közel harcban még sem tudja fel venni annyira a versenyt mint ahogyan egy vámpír. Ezt azért nem mondtam, mert biztos voltam benne a mondat után szinte rögtön le is harapná a fejem.
Következő mondata nem lepett meg tudatában voltam én ennek, azért amiért nem tudom pontosan mire is képesek a boszorkányok, nem volt sokszor dolgom velük. Azért tudom nem képesek ők sem mindenre, mint ahogyan senki sem a világon de szerintem ha össze dobjuk a kettőnk erejét akkor majd Drake be fogja fülét farkár. Szorosan magamhoz öleltem őt a kimondott szavak után, mint akit utoljára ölelnék meg, persze azért vigyáztam egy csontját se törjem el. Homlokomat az övéhez nyomtam, szemeimet szorosan az övéhez szögeztem majd megszólaltam.
-Tudom, de ketten megoldjuk..- mondtam neki hangom a végén kissé elhalkult majd megcsókoltam őt, ajkaink forró csókban forrtak össze akár csak az első pillanatban. Majd figyelemmel követtem ahogyan be megy a fürdőbe, nem igazán tudtam mennyire sikerült megnyugtatni őt. Viszont az a lényeg, hogy higgadtan és okosan cselekedjünk mind a ketten, ne ragadtassanak el az érzéseink minket, persze ezt így fejben eldönteni olyan könnyű dolog viszont gyakorlatba fektetni már annál inkább nehezebb.
Amikor ki jött a fürdő szobából akkor fogyasztottuk éppen a húgommal az életet adó frissítőt, persze általában ez nem így szokott ki nézni, mivel ő nem szereti a tasakos vért, ezért mindig föl csal valakit a lakásra vagy éppen kint az utcán bájolja el őket. Most viszont erre van rá kényszerülve, szerintem ha épp most táplálkozna valakiből azért Venus nem lenne elragadtatva. Ezt meg kell értenie a húgomnak is, most már nem csak ketten leszünk, hadd szokja a helyzetet. Válaszára nem szóltam semmit sem csak egy kedves mosollyal reagáltam rá, nem volt amit mondanom rá, mert nem tudnám ezt a helyzetet jól felvázolni. Viszont örültem annak, hogy pozitívan állt hozzá a dologhoz, biztosan furcsa lehet számára hogy már reggel vámpírt lát táplálkozni. Néztem ahogyan a hűtőből kiszed egy kis emberi kaját is, azért szoktuk azt is hagyni benne ha bár a látszat kedvéért is ha valaki be jönne a házba, fent kell tartani a halandói látszatot. Venus a húgomra néz, majd megszólal, kíváncsian figyeltem kettejük párbeszédét, nem avatkoztam közbe, vagy hasonló csak füleltem mi lesz ennek a vége. Reméltem a legjobbakat nem fognak egymás nyakának ugrani, de szerintem ez lehetetlen lenne. Húgom is képes átérezni a helyzetnek a fontosságát, ilyenkor ő is komolyan veszi a dolgokat, egy nagyot kortyoltam az italomból, majd lenyeltem. Nagyon jó érzés volt ahogyan éreztem a fémes ízt a torkomon lecsorogni, én már régen el fogadtam ezt a helyzetet sokan undorodnak saját maguktól amikor élvezik a vért amit isznak. De nem tehetnek ellene semmit sem, akkor meg minek ellenállni neki?
-Minden rendben lesz ne aggódj ez miatt- néztem rá Venusra nyugtatás képen, tudtam nem hagyna cserben a húgom na meg azért titkon neki is van szíve és képtelen lenne sorsára hagyni egy kislányt. Látszatra igen csak szívtelennek látszik, mert elrejti viszont azt tudom van neki olyan, csak nehezen lehet elő hozni azt.
Következő mondatára felfigyeltem, nem gondoltam az egészhez majd kellékek is fognak kelleni egy pillanatra már át is futott a gondolataimban, hogy nincsen ezekből a kellékekből. Ekkor már húgom itt is termett a krétákkal meg a gyertyákkal, nem tudtam neki van hasonló mármint kréta, nekem a szobámban biztos nem lett volna. Az ő szobáját meg egy régi történet miatt messziről kerülöm, nem szeretnék olyan dolgokat látni, amik abban a szobában megtalálhatók.
-Nos ezek meg is lennének- egészen segítő kész volt, ki tudja még a végén barátnők is lesznek ők ketten, de ez számomra lehet csak egy megvalósulatlan álom lesz, bár ki tudja. Reménykedtem abban, hogy már további kellékek nem fognak kelleni, mert a mi házunk nem hiszem rendelkezne túlságosan sok boszorkány kellékben, még a krétában is meglepődtem. Gondolataimat Venus szavai törték meg, hát örültem volna ha ezt a varázslatot képes lenne úgy kiterjeszteni, hogy ha nem is sikerül a dolog akkor Drake itt ragadjon, ám nem szálltam ezzel kapcsolatban Venusal, én nem érthetem milyen következményekkel járhat egy ilyen dolog.
-Rendben ahogyan jónak látod a dolgot szépségem- mondtam neki egy kedves mosollyal most már egy kissé nyugodtabb voltam, hogy már volt egy kis tervünk, persze a kivitelezés még odébb van, de ha már van egy terv az már valami. Azon kell még elgondolkodnunk hogyan is fogjuk ide csalogatni Draket, éppen tértem volna ki erre a témára amikor az emeletről mocorgást hallottam. Ha bár a szoba ajtaja még mindig csukva volt én azért figyelmes lettem a halk léptekre.
-Felkelt Skyler- mondtam Venusnak, persze ő ezt nem hallhatta a halandó hallásával, gondolom akkor már a többit akkor fogjuk megbeszélni amikor Skyler meg reggelizett, behajtottam a pohárban levő vörös nedűt majd letettem a poharat a mosogatóba.

Venus && Nicholas

- Ha valóban így van, akkor lehet megtartom magamnak és vissza se kapod többé. – felelem neki mosolyogva, hiszen nem kizárt, hogy tényleg megtartom magamnak. Úgyis egészen kényelmes viselni, így miért ne? Alváshoz is jó lehet, vagy éppen ahhoz, hogy itthon akár ebben rohangáljak, de persze csak szigorúan azok után, hogy egy nadrág is rám került. Főleg olyankor, ha Skyler vagy valaki más is van rajtunk kívül.
- Ügyes próbálkozás, de ezzel szerinted megmented a feneked? – játékosan kicsit megpöckölöm az orrát, majd megajándékozom őt egy csókkal. Sose hittem volna azt, hogy valaha lesz még ilyen reggelem. Olyan, amikor minden gond ellenére is képes vagyok boldog lenni, amikor élvezem valakinek a társaságát ennyire és azt kívánom, hogy sose tűnjön el, ne engedjen messzire. Boldog voltam mellettem, úgy mint még talán életemben soha senki mellet se, pedig azért valljuk be egészen régóta éltem már, de mégis úgy éreztem, hogy a szerelem most talált meg igazán, hangozzék bármilyen giccsesen.
- Tényleg eljönnél velünk oda? Biztosan nagyon tetszene neki és nagyon örülne, ahogyan nekem se lenne ellenemre. – pillantok rá meglepetten és miután megleltem a hangomat felelek is sietve, majd gyengéden végigsimítok az arcán. Tényleg szívesen elmennék vele oda, egy kis nyugalom, békesség jót tenne mind a kettőnknek azt hiszem, de előtte még életben kellene maradnia, mert ha nem, akkor ez is csak egy olyan vágyálom lesz, ami valójában sose fog teljesülni…  
Csendesen hallgatom a tervét, ami egyszerre tetszik és nem is. Nem szívesen bíznám a lányomat egy számomra ismeretlen személyre. Elhiszem, hogy Nick bízik a testvérében, de valljuk csak be én nem ismerem, másrészt azon se lepődnék meg, ha nem lenne elragadtatva a feladattól, vagy attól, amire készülünk. Meg azért azt is kár lenne tagadni, hogy jelenleg én vagyok a betolakodó ezen ebbe a családba, aki csak úgy felforgatta az egyikük életét, majd egy kisebb gonddal a vállain hazaállított velem. Lehet én is jól seggbe akarnám rúgni egy ilyen tett után a testvéremet, ha lenne, de nincs.
- Ezek szerint, akkor az a terved, hogy a lányomat a testvéredre akarod bízni, aki biztosan nem fog repesni az örömtől, mi meg itt ragadunk ebben a házban vele és megöljük? Ez mind szép és jó, de kötve hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lenne. Miért sétálna bele ebbe a csapdába,  másrészt pedig ha be is zárom, de meghalok, akkor újra szabad lesz. – pillantok rá komolyan, hiszen a varázslat szertefoszlik, ha a boszorkány is meghal. Vannak ilyen aprócska gondok ezzel, ugyanakkor azt is érezhette, hogy félek is. Főleg mivel a lányomról volt szó. – És te ismered ezt a házat, én összesen szerintem 4 helységet láttam ebből a helyből. A te szobádat, bár azt se igazán. – húzódik hamiskás mosolyra az ajkam .- azt a helyet, ahol alszik a lányom, a konyhát és a nappalit. – és még ki tudja, hogy mi van ebben a házban. Azért nem ártana tisztában lenni vele, ha netán tényleg le akarom zárni ezt a helyet. Veszélyes lesz, de talán tényleg igaza van, ez az egyetlen esélyünk, mert különben mi fogunk biztosan az ő csapdájába sétálni, így megvan esélye, hogy fordítva történik meg.
- Átgondolom, de azért isten se vagyok Nicholas. Az erőm nekem is véges, főleg, hogy ember vagyok. Az energia pedig gyorsan fogyhat, vagy éppen sérülhetek is. – pillantok rá komolyan, mert lehet ő vámpír, de én nem és nem is akarok még csak félig se azzá válni, vagy teljesen. Nem tudnám azt az életet elviselni, amiben vámpírként élni. Szenvednék és egyedül a lányomért próbálnék meg erőt venni magamon, de egyébként vélhetően az emberi oldalammal együtt halnék meg én is teljesen.
Nem vagyok sokkal okosabb zuhanyzás után se, de azt is tudom, hogy nem húzhatom tovább ezt a dolgot. Lassan mászok ki a zuhanyzóból, majd miután rendbe szedtem magam még egy pillanatra a tükörbe nézek és próbálok erőt gyűjteni, majd a lapockámon díszelgő tetoválásra siklik a pillantásom. Senki se értheti, mert régi nyelven írták, amire ma már azt mondanák, hogy halott nyelv, de mégis több erő lakozott benne, mint azt bárki hinné. Ősi boszorkány tetoválás, amit hosszú évtizedekkel ezelőtt kaptam még. Végül egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, mielőtt még kilépnék a fürdőből és szembe néznék a rám várókkal.
- Csak nyugodtan, hiszen nektek erre van szükségetek, nekem meg lassan gondolom úgyis meg kellene békélnem vele. – pillantok rájuk, majd ha találok valami egyszerű emberi ételt is, akkor abból próbálok Sky-nak valami ételt varázsolni, mire felébredne, és ha marad még, akkor én is eszem. A lányom úgyis előrébb való lenne, mint én.
- Ezek szerint, akkor te vigyáznál a lányomra, igaz? – pillantok a testvérére és látható, hogy nem szívesem egyezem bele. – Ha a lányomnak bármi baja esik, akkor még sose láttál olyan dühös boszorkányt, mint amilyen én leszek. – teljesen komolyan mondom, mert így van. A lányomért bármire képes lennék. – Ugyanakkor köszönöm is, ha megvéded. – hála pedig kicsendül a hangomból, vagy látszik az íriszeimben is, hogy tényleg az vagyok. Mindegyik anyában szerintem a jelenhelyzetben mind a kettő élne. Legalábbis bennem vegyes érzések keringőztek a tesóját illetően, hiszen nem ismertem. Nickben bíztam, így az ítélőképességében is.
- Szükségem lesz krétára, meg gyertyákra is. – teszem még hozzá, hiszen vannak olyan varázslatok, amiket nem csak el kell mondani, hanem hozzá meg kell tenni egy-két dolgot is. – Viszont azt a felejtsétek el, hogy bárkihez is hozzákötöm magamon kívül a varázslatot. Mindennek ára van és nem fogom engedni azt, hogy más fizesse meg ennek az árát. – a pillantásommal megkerestem Nicket is, hogy érti-e, mert ezen nem fog változtatni. Nem akarok még több bajt keverni, így vagy elbukunk, vagy pedig győzünk és megússzuk a dolgokat. És ez nálam nem alkutárgya, így reméltem egyikük se próbál lebeszélni eme nézetemről.

Venus Astrid Black

Dragons


Amikor magamhoz öleltem éreztem egy hirtelen rezzenést tőle, ugye nekünk vámpíroknak igen csak fejlett az érzékünk, kevés olyan dolog van amit ne érzékelnénk a környezetünkben, de nem tettem semmit sem amivel jeleztem volna, hogy észleltem a dolgot. Tudom még rengeteg időnek kell eltennie ahhoz hogy teljesen át tudja adni magát az életének ne rettegjen és ne féljen. Ha bár nem tudom átérezni az érzést azt amiken át ment, viszont meg értem és nem sietettem őt abban. Segíteni próbálok neki és remélem, hogy a mi közös szerelmünk olyan gyógyír fog lenni a mi kis életünkre ami örökre beforraszt minden sebet, és eltüntet minden heget. Ahogyan rá eszmélt arra, ki is ölelte meg őt teste már szinte rögtön megnyugodott, a vérének lüktetéséből ítélve. Ő is jó reggelt köszönt nekem, furcsa volt ez az egész helyzet ami ki alakult most itt, mert alapvetően én nem vagyok ez az ember akinek ki jár a „család”, de talán éppen ez az aminek eljött az ideje a változásnak. Mosollyal fogadtam válaszát, nehéz nap vár ránk, ha bár nem mutatja ennek jelét viszont lehet érezni már a levegőben a feszültséget. Persze én magam is feszült vagyok kissé a dolgok miatt, mert ez nem egy olyan dolog lesz amit az ember csak úgy egyik pillanatról a másikra meg tud oldani és tovább lépni. Ez sokkal nagyobb horderejű dolog.
Tekintetét az ablakra szegezni, ha bár nem látom mivel hátulról ölelem át őt, viszont feltételezem Draket keresi tekintetével, a mai nap igazán sors döntő dolog lesz azt hiszem mind kettőnk számára.
Sikeresen oldottam a helyzetet a kis hozzászólásommal, persze tudok én pimaszabb is lenni ha akartam volna, viszont nem akartam túl lépni egy bizonyos határt.
-Nem is voltam pimasz.. csak azt mondtam amit felfedeztem- mondtam neki mosolyogva, csóválta meg a fejét, tetszett ahogyan le reagálta a dolgot. Ujját az államon éreztem, sejtettem most mi fog következni, de arcomon nem mutattam jelét annak rá jöttem mire készül. Engedtem, hogy ujjával át vegye a hatalmat a tekintetem felett, majd ismét megszólalt játékosan.
-Ebben igazad van, a fenti látvány sokkal inkább magával ragadó- mondtam neki játékosan hangnememben lehetett érezni azt a bizonyos huncutságot, mert még mindig élénken a szemeim előtt vannak azok a pillanatok amik a tegnap történtek, a meztelen teste, gyönyörű domborulatai amely szinte fel perzseli a vérem amikor csak rá gondolok.
Válaszára kapom fel a fejem, hát igen biztos vannak dolgok amik most nem a legtökéletesebbek, gondolva arra a sok gondra ami a nyakunkon van, jelenleg persze nm tudja az ember tökéletesen elengedni magát.
De mit szólnál ha majd egyszer amikor vége van ennek az egésznek Skylerrel meg veled le ugranánk egyet valahová a tenger partra? A tenger parton a legcsodálatosabb a napfelkelte, benne lennél?- kérdeztem tőle mosolyogva, ezzel is pozitív gondolatokat keltve benne, hogy van terv a mai nap után is, a mai nappal nem fog véget érni semmi sem, sőt most kezdődnek igazán a dolgok.
Most már azt hiszem nem lehetett tovább halogatni a témát, mert a mai napon le zárjuk ezt az egészet végelegesen, és lehetőleg a legjobban fog zárulni mind ez ahogyan azt mi szeretnénk. Meglepődött arccal figyelmet amit mond, nocsak kezd azt hiszem érdekesen alakulni a helyzet, most már kezdenek a dolgok egyre inkább felgyorsulni, de ha pozitívan gondolkodunk, legalább nem kell megkeresnünk őt. Viszont jó volna a lehető leghamarabb elcsalni őt innen, Skylet közeléből, mert nagyon nem szeretném ha az egész össze csapás a szeme előtt zajlana, nem szeretném azt az oldalam lássa meg amit szabadjára fogok engedni.
Gondterhelt tekintettel nézek az én Venusomra majd megszólalok, nem volt az arcomon mosoly mert ebben a helyzetben azt hiszem túlságosan nagy luxusnak számított volna, nem egy szórakoztató helyzet a jelenlegi.
-Legalább nem kell megkeresnünk őt... - mondtam neki komoly hanggal, persze nem volna jó ezt az egészet az utcán lerendezni, de tudok erre egy megoldást hogyan is vigyük ki innen Skylert. Szerencsére sok mindenre felkészültem nem pont erre a helyzetre de az eltelt évek megtanítottak arra, hogyan tudok túl élni és életben maradni. Ha bár fantasztikus erővel rendelkezem és a húgom is , de azért hülye nem vagyok mindig van egy erősebb. Erő ellen meg csak ésszel lehet harcolni a leghatékonyabban. Ajánlottam fel neki az ötlet egyik részét, kíváncsi voltam arra, hogy képes lenne megbízni benne? Különben felesleges volna tovább folytatni az ötletem azon részét ami arról szól, hogy majd hogyan fogjuk ki menekíteni Skylert.
-Nem fog veszélybe kerülni a húgom ne aggódj, erős és tapasztalt megoldja a helyzetet viszont a ház alatt van egy kis rejtett átjáró ami a csatornákhoz vezet, ott el tudnak menekülni... semmilyen terv rajzon nem szerepel ezért senki nem is tudhat róla amíg mi becsaljuk ide a házba Draket ők addig már képesek lesznek elmenni innen, amikor Draket becsalogatjuk a házba akkor bezársz minket ide.. ne legyen képes utánuk eredni, itt és most lezárjuk majd az egészet ismerős terepen harcolni a mi előnyünk lesz.- mondtam neki az ötletem hogyan is kellene az egészet megoldani. Nem látszik de ez a ház alaposan fel van szerelve rejtett fegyverekkel meg hasonló egy igen csak jól előkészített csapda lenne a mi részünkről. Ekkor hirtelen Venus hangja csendül meg, figyelmesen hallgattam végig amit mondott, nem értettem először most miért van erre szükség mert szerintem ennél többet nem tudnánk sehogyan sem kihozni a helyzetből. Majd rá jöttem miért is van ez.. szerintem nem akarta azt, hogy ebből az egészből Skyler bármit is észleljen.. kitépni az ágyból és rohanásnak indulni. Hát igen ebbe a szerepbe azt hiszem még sokat kell tanulnom amíg bele jövök.
-Rendben van legyen, de szerintem fontold meg amit mondtam, mert jelenleg ennél jobb ötletem nincsen, erődet használva csapdába ejtetjük és ha el is bukunk akkor örökre itt fog ragadni, mármint nem ismerem az erődet de szerintem biztos van olyan varázsigéd ami ezt lehetővé tenné, hogy az akaratod nélkül senki ne szabaduljon ki a helyről. - mondtam neki, az ötletem majd figyeltem ahogyan a fürdő szoba fele halad, nem akartam túlságosan is erőltetni az ötletem, mert az ő lánya biztonságáról van szó én ebben nem dönthetek. Neki kell végső soron meghoznia a döntést. Húgom éppen akkor jött le a lépcsőn, és hallgatta a beszélgetésünket, szóval most már azt hiszem nem kell őt be avatni, bár szerintem a szobájából is képes volt hallani minket, nem kellet ahhoz a lépcsőhöz közelednie. Amikor a fürdő szobába van Venus oda jött hozzám.
-Biztosan tudod mit csinálsz Nick? Tudod erősebb vagyok bármelyik boszorkánynál.. ne csinálj hülyeséget-szólalt meg, értékelem az aggódását felém de ezt már el döntöttem nem fogom bele keverni őt a harcba. Neki nem áll érdekében, hogy megtegye ezt, sokat köszönhetek neki többek között az életem, ezért sem fogom hagyni itt harcoljon. Jobb lesz ez így.
-Neked most fontosabb dolgod lesz, ha Venus rá bólint a dologra, a te feladatod lesz a legfontosabb megértetted?- kérdeztem tőle, majd egy bólintással reagálta le a dolgot. Ismer engem és tudja már, hogy ebben a helyzetben felesleges lenne vitába szállnia, mert úgy sem változtatnám meg a döntésem. Ha bele megy Venus ha nem, nem szeretném Drake a húgomat megkaparintsa a saját kezemmel fogok végezni vele. Idő közben ki jött Venus is a szobából ha jól láttam. Nem tudom mennyit hallott a dologról, ám azonban a reggeli végéig nem fogom fel hozni a témát nyugodtan tudja át gondolni a dolgokat.
-Akkor jöhet is a reggeli- néztem Venusra egy mosollyal az arcomon, nem volt erőltet csöppet sem, mivel ha Venusra tekintek boldogsággal tölt el, legyen bármilyen feszült is a helyzet. Majd a hűtő fele léptem elő vettem két poharat, és egy tasak vért.
-Ezt jó volna elintézni mielőtt Skyler fel kelne..- mondtam neki, ha valami piros folyadékot iszunk az már nem lesz feltűnő egy kislány számára, viszont ha tasakban lássa akkor az már igen csak felkeltené az élénk fantáziáját. Kitöltöttem a tasakból a vért, egyiket húgomnak a másikat meg magamnak, majd a kezébe nyomtam.
-Szükségünk van az erőre, tudom nem szereted a tasakosat de most ez van.- mondtam neki, egy mosollyal válaszolt a dologra, tudta komoly a helyzet. Ha bár az ő személyisége csöppet sem komoly, de amikor a helyzet megköveteli akkor képes felnőtt ként is viselkedni, belül meg úgy is egy játékos kislány.[/i]

Venus && Nicholas

Amikor egyszer csak valaki átölel és magához húz, akkor először összerezdülök, de szép lassan jön a felismerés, hogy Nicholas az, így mielőtt neki állnék menekülni kicsit megkönnyebbülök és egy néma sóhaj hagyja el az ajkaimat. Elmosolyodom, amikor csókkal köszönt, amit viszonozok, majd a körém font kezén állapodik meg a kezem. Szokatlan a jelenlegi helyzet, de mégis túlzottan is jól eső. – Jó reggelt neked is! - Kisebb mosoly kúszik az arcomra időközben, de amikor újra kipillantok az ablakon át az utcára, akkor már az árnynak nyoma sincsen. Ennek köszönhetően pedig a mosoly eléggé hamar eltűnik az arcomra, hiszen ha már nincs itt Drake, akkor ki tudja, hogy éppen merre jár és milyen tervet sző…
- Héé, milyen kis pimasz valaki. – szólalok meg játékosan, ahogyan szembe fordulok vele. Játékosan még a fejemet is megrázom rosszallóan, majd pedig az ujjaim az álla alá siklanak és felemelem a fejét. – A szemem még itt van. – mutatok a szememhez, hogy értse ő meg az én célzásomat. – Nem pedig ott lent. – kacsintok is egyet a szavaim mellé, mert most jól esik ez a kisebb heccelődés. Segít kicsit elterelni a gondolataimat, ahogyan a tegnap este is egészen mámorító volt és magával ragadó. Sose hittem volna azt, hogy egyszer fogom még ennyire élvezni bárkivel is az estét, de Nick pontosan értett ahhoz, hogy miként fosszon meg szép lassan a démonaimtól, még akkor is, ha tudtam jól, hogy egyetlen egy éjszaka nem lehet őket messzire űzni vagy örökre távol tartani, de akkor is hálás voltam neki, amiért nem elfutott hajdanán, hanem maradt.
- Igen, az első közös, de ennél talán lesz még szebb is. – bármennyire furán hangozzék, azért a városban nézni egy napfelkeltét nem annyira szép látvány minden esetben. Főleg akkor nem, amikor nem olyan régen pontosan azt a személyt láttad, akitől kiráz még a hideg is és képes félelmet kelteni benned.
A kérdésének köszönhetően rövid időre megfagy a vér rövid időre az ereimbe, majd lassan kifújom a levegőt, újra mély levegőt veszek, hogy újra lehető leglassabban kifújjam, mint aki hirtelen pánik rohamot kapott és talán így is van, hiszen fogalmam sincs, hogy mi fog történni, de valaminek kell.
- Itt volt, láttam őt az utcán, mielőtt megjelentél volna. Tudja, hogy merre vagyunk. – szólalok meg végül kicsit rémültem, kicsit jegesen, de mégis mit kéne éreznem, ha Drake kerül szóba? Semmi jót nem érzek irányába. Csak tiszta gyűlöletet, megvetést és félelmet. Nem szoktam nyuszi lenni, vagy könnyedén megijedni, de tőle féltem. Féltem, hogy elveheti a lányomat, hogy árthat neki vagy éppen Nicholasnak fog baja esni miattam.
- Nem tudom, fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes vagy mit kéne tenni. Főleg azok után nem, hogy tudja merre vagyunk. – kétségbeesés pedig egyre inkább kirajzolódik az arcomon. Nem arról van szó, hogy nem bízok a testvérében, mert részben megbízok, de akkor se ugyanaz az egész. Nem akarok még több emberre veszélyt hozni azzal, hogy a lányomra vigyázz. Vagy csak azzal, hogy köze van hozzám valamilyen mértékben, ugyanakkor azt is tudom, hogy Skyler rémült lesz, ha felébred és nem talál itt.
- Nem, őt nem lenne képes bántani. Felhasználni igen, de eltiporni nem. Talán ő az egyetlen lény, akit képes valamilyen szinten szeretni. – ráztam meg a fejemet arra, amit Nick mondott, miközben a hangom eléggé erőteljesen csendült, hiszen ez volt az igazság. Tudtam, hogy bármire képes, de azt nem néztem ki belőle, hogy a lánya se lenne szent neki. Nem, ezt mélyen éreztem belül, de azt is tudtam, hogy inkább formálná a saját képére, mintsem normális élete lehessen egyszer Skylernek.
- Hmm, mi lenne ha előbb reggeliznék, innánk kávét és utána tisztafejjel próbálnánk átgondolni azt, hogy mit is kellene tennünk? – pillantottam rá kérdőn és ha benne volt, akkor először a fürdő felé vettem az irányt, majd magamra zártam az ajtót, hogy kicsit felfrissüljek, felöltözzek, majd pedig megtisztálkodva tértem vissza a konyhába, hogy segítsek előkészíteni a reggelit, mert hamarosan úgyis a lányom is kelni fog és tuti éhes lesz.

Venus Astrid Black

Venus && Nicholas

Féltem ettől az egésztől, és most nem csak arra gondolok, hogy mi fog történni akkor, ha majd Drake-l szemben állunk, hanem arra is, hogy mi lesz ennek a vége. Olyan volt az egész, mint derült égből a villámcsapás, de valahogy mégis kellemesebb és nem olyan fájdalmas. Pedig pontosan tudtam ennyi évvel a hátam mögött, hogy kellemes dolgok túl könnyedén illannak el, foszlanak szerte, mintha sose léteztek volna. Pont emiatt rettegtem attól, hogy nem hoztunk-e meg rossz döntést, hogy nem-e csak hirtelen fellángolás, még ha mélyen tudtam azt is, hogy komolyabb érzések kötnek felé, mint azt szabadna. Azzal a ténnyel is számolnom kellett, hogy vajon Skyler miként fog reagálni később, mert most új számára, mindig is szeretett volna egy apukát, de ő annál sokkal jobbat érdemel, mint amilyen a valódi édesapja, viszont azt se akartam, hogy Nicholas esetleg kényszernek érezze; mégis csak kettő az egybent kapna velem, mert a lányom nélkül sehova se mennék. Számomra ő a legfontosabb és ez szerintem sose fog változni, hiszen az anyai szív már csak ilyen.
Minden egyes érintése viszont könnyedén szakított ki a félelmeim közül, mintha csak valamiféle gyógyír lett volna a láthatatlan sebeimre. A pillantása, az engedély kérései és a gyengéd tettei. Képes voltam arra, hogy szép lassan magam mögött hagyjam a vállaimon cipelt terheket legalább ezekre a percekre. Sose hittem volna, hogy valaha még ennyi vágy és ennyi érzés képes akár magával rántani, hogy ez még lehet ennyire gyengéd és számomra is olyan, mintha csak egy kisebb varázslatba csöppentem volna. Sok mindent megéltem már, de sose éreztem még ilyet, mint neki köszönhetően. A ruhák szép lassan lekerültek, miközben a testünk egyre inkább felhevült és egyszerűen csak hagytam neki, hogy elvarázsoljon, hogy ne akarjak ebből a helyzetből foggal körömmel menekülni, vagyis egy aprócska részem akart még, de minden egyes tettével ez egyre kisebb lett, míg nem végül szép lassan teljesen magával nem rántott az a mámorító érzés, amit csak neki köszönhetően érezhettem. Egyszerűen úgy éreztem, mintha másikvilágba csöppentem volna, még akkor is, legfőképpen akkor, amikor a vágy beteljesedett.
Aznap estére nem mozdultam el mellőle, helyette inkább a karjai közébújtam és hagytam, hogy az álom idővel ott leljen, miután az érzéseinket is tettekkel is kifejeztük és adóztunk annak a vágynak, aminek már a kezdetektől is adózik az ember, amióta csak létezik. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideje pihenhettünk már, amikor egyszer csak felébredtem és rossz érzés fogott el. Lassan bújtam ki az ölelésből, majd magamra kaptam a pólóját, majd pedig a fehérneműmet és úgy indultam el a nappali felé. Engedtem magamnak egy kis hideg vizet, majd pedig a lányom szobája felé sétáltam. És ekkor ráébredtem, hogy mit éreztem és mi miatt riadtam fel, hiszen rosszat álmodott, legalábbis abból ítélve, ahogyan forgolódott az ágyban. Sietve raktam el a poharamat és teremtem mellette, majd rövid ideig mellé bújtam az ágyba, mintha a közelségemmel is meg akartam volna nyugtatni, szerencsére sikerült is. Talán ha félórát töltöttem el nála, majd pedig a poharammal együtt hagytam el a szobát és óvatosan az ajtót becsuktam magam mögött. Ezek után meg kicsit talán kukulóba mentem át, mert a küszöbön állva a félig betakart Nicholast figyeltem és halovány mosoly kúszott az arcomra, hiszen sok mindent köszönhetek neki. Nem akartam őt se felébreszteni, de aludni nem bírtam volna már, így a nappali ablakához sétáltam, miközben a várost még mindig a sötétség borította, én pedig árny után kutattam, mert éreztem, hogy itt kell lennie. Az utcai lámpák már csak részben égtek, hiszen hamarosan talán itt lesz a reggel, és az utcát a tegnap éjszakai mulatozok még mindig magukénak tudták, de aztán megpillantottam egy alakot. Nem lehetett kivenni az arcát, de mélyen legbelül éreztem, hogy Drake-t rejti az alak, de most először nem féltem, inkább erőt éreztem. Meg akartam védeni Nicholast, a testvérét, de mindenek előtt a lányomat. Sikerülnie kell majd, nem lehet másképpen; lassan beleittam a vízbe, amit korábban töltöttem ki magamnak és fürkésztem az árnyat, mintha azt vártam volna, hogy megmutassa magát, de tudtam jól, hogy nem fogja.

Venus Astrid Black

Venus && Nicholas

Csak egy aprót bólintottam arra, amit mondott a testvérével kapcsolatban. Reménykedtem abban, hogy idővel esetleg jobb lesz, hogy változni fog a helyzet, de erőltetni se akarnék semmit se. Ahogyan addig még előbb életben is kellene maradni, ahogyan esélyt is adni arra, hogy jobban megismerjük mind a ketten egymást. Azt pedig nem tudtam, hogy lesz-e ilyen esély vagy eleve halott ez a dolog. Kár is ezen agyalni, hiszen vannak ennél fontosabb dolgok is, meg van így is elegendő teher mind a kettőnk vállán, azért meg csak hálás tudok lenni, hogy eddig úgy néz ki, hogy Skyler és ő viszont remekül megértik egymást.
- Ez szerintem fordítva is igaz, hiszen te is egészen őszinte ember vagy, ami manapság ritka és ennek köszönhetően még nagyobb kincs. – mosolyodom el teljesen őszintén, hiszen tényleg így van. Örülök annak, hogy kimondja azt, amit mond vagy éppen gondol. Ritka manapság az ilyen, de számomra lényeges és talán ez a tulajdonsága segített abban is, hogy még inkább megbízzak benne, ami számomra eleve nehezebben ment mindig is, vagyis elég régóta már.
A beszéd pedig szép lassan elhal, hiszen feleslegessé válik, tényleg nem kellene arra se gondolni, hogy mi lesz akkor, ha valamelyikünk netán meghal, mert egyikünk se fog. Nem lehet és nem szabad, azt a másik úgyse hagyná. Na, meg szerintem utána már semmi se lenne ugyanolyan, mint előtte. Kicsit talán úgy éreztem, hogy mind a kettőnk életébe olyanok vagyunk, mint a fény, vagy éppen remény, hogy talán még részünk lehet abban, amiről azt hittük, hogy már sose adatik meg nekünk.
Hátam nemes egyszerűséggel simul bele a puha a matracba, ahogyan a szobájában kötünk ki. Egy részem elfutna, felépítené újra azokat a falakat is, amiket sikeresen elrombolt Nicholas, míg a másik felem maradni akar és továbbra is elveszni azon érzésekben, amiket szép lassan előcsalogat. Minden apró érintése szinte perzselte a bőrömet és hiába rezdültem olykor-olykor össze, mert vágytam rá és a másodpercek előrehaladtával csak még inkább vágytam rá, áhítoztam utána. Szerettem volna, ha elűzi a démonaimat, amikkel szembe egészen könnyedén vette fel a harcot. Az a szó is kicsit talán észrevétlenül szökött ki ajkaim között, de csöppet se bántam, hiszen igaz volt. Bármennyire is badarságnak tűnik szeretem őt és ez remélhetőleg sose fog változni.
A felsőm is hamarosan eltűnt rólam, miközben kezével vagy éppen ajkaival indult felfedező útra. A testem önkényesen reagált szinte minden apró érintésre is, hiszen eléggé nagy hatással volt rám és szép lassan egyre inkább kezdett a félelem is elillanni és hittem abban, hogy ez még tényleg lehet igazán mindent elsöprő, mámorító érzés, hogy van még remény ilyen téren és nem csak ő okozhat nekem örömet, hanem idővel én is neki. Az idő előrehaladtával meg én is egyre bátrabb lettem és egyszer még kicsit fordítottam is a helyzeten, hogy ő kerüljön alulra. Egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogyan a keze a fenekem irányába tévedt. Lassan hajoltam hozzá közelebb, hogy csókkal ajándékozzam meg, majd pedig a kezem egyre lejjebb siklott, míg végül ajkaimmal is egy-két csókot nem hintettem mellkasára. Amikor viszont keze a nadrágomra siklott, hogy lehámozza azt is rólam, akkor sietve bólintottam.
- Azt hiszem igen. – feleltem teljesen komolyan, miközben az íriszeit figyeltem, hogy szenvedélyes csókban összeforrva végül ismét forduljon a kocka. Én kerültem újra alulra, majd megemeltem kicsit a csípőmet, hogy könnyebben meg tudjon szabadítani a felesleges ruhadarabtól. A kezemmel lassan simítottam végig felsőtestén, mintha csak fel akarnám fejezni, miközben a lábam köze egyre inkább görcsbe rándult, hiszen vágytam rá, de ugyanakkor egy kisebb félsz még továbbra is bennem lakozott. Hiába volt minden gyengédség, de legalább már egyre kevésbé éreztem azt, hogy menekülni akarnék. Végül ujjaimmal végig simítottam tarkója vonalán, majd pedig gerince vonalán, mintha csak még inkább életre akarnék én is kelteni minden apró érzést, ami létezhet ilyen téren.

Venus Astrid Black

Venus && Nicholas

- Miért érzem úgy, hogy jobb lesz, ha felkötöm a gatyámat? Talán miatta futamodtak meg a korábbi nőid? – kérdeztem meg tőle játékosan, miközben féloldalasan neki dőltem a kanapé háttámlájának. Kíváncsian fürkésztem őt, de a mosolyom könnyedén elárulhatta azt, hogy csöppet se gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Ahogyan választ se vártam igazán. Igazából csak kicsit jó volt végre felengedni és hagyni, hogy ne örüljek meg teljesen a sok gond miatt, ami a nyakamba…nyakunkba szakadt.
- Úgy gondolod, hogy nem mondok igazat? – billentettem oldalra a fejemet, mert szerintem annyira már megismert, ha nem gondolnám komolyan, akkor nem is mondtam volna ezt, vagy pont az ellenkezőjét mondanám és már itt se lennék Skylerrel.
- Tudod jól, hogy nem kérhetek ilyet. – kezdtem bele egy kisebb hallgatás után, miután ígéretet tett, hiszen nem vártam ezt tőle. Főleg úgy nem, hogy szinte nem is ismerte a lányomat. Váltottak pár szót, de az édeskevés, ahogyan mondani szokták. Lehet, hogy kedvelik egymást, de ki tudja, hogy ez így is marad, vagy változni fog, ha jobban megismerik egymást. – De köszönöm, viszont ne feledd el, hogy a húgod eléggé dühös lenne, ha miattam vagy a lányom miatt halnál meg, így kérlek csak óvatosan tedd ezt, ha tényleg szeretnéd. – abba pedig nem akartam gondolni, hogy mit tennék akkor, ha Skylernek baja esne. Szerintem ott halnék meg én is, hiszen utána nem hiszem, hogy élni akarnék. Hiszen mit ér a csillag égbolt nélkül? Semmit se…
Mosolyogva hallgattam a válaszát arra, hogy vajon költő is lett-e időközben vagy nem. Fülem mögé simítottam egy oldalt vöröslő tincseim egy részét, miközben őt fürkésztem. – Ennek örülök és remélem, hogy nem is tervezel ismét az lenni. Még a végén aggódnom kellene a múzsáid miatt. – nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam, de ha már elhatároztuk, hogy kicsit lazítunk és nem hagyjuk azt, hogy a sok aggódás és a tervek kitalálása uralja minden egyes percünket, akkor én is igyekeztem elkövetni mindent azért, hogy kicsit jól érezzük magunkat és hagyjuk azt, hogy újra egy cseppnyi boldogság legalább pár órára beszökjön a réseken a szellővel együtt és magukkal rántsanak minket is. Mindeközben pedig szép lassan a boldogság mellett kezdett egyre inkább bimbózni ismét a vágy, ami még közelebb sodort minket egymáshoz. Sok veszéllyel szolgált minden apró rezdülés, mosoly, vagy éppen csalogató szó, amely elhagyta az ajkainkat, hiszen minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál nagyobb károkat képes okozni akár Drake is. Hiszen minél inkább közelebb sodor minket az élet szellője, annál sebezhetőbbekké is válunk, ahogyan a másikat előtérbe is helyezzük, mintha csak a saját életünk máris nem lenne olyan fontos, csak az, hogy a másik éljen. Így ennek köszönhetően is éltek még bennem a kételyek, de mégse akartam elfutni, vagyis csak egy picit. Szerettem volna elveszni a karjai között örökre és hagyni azt, hogy minden fájdalmat, démont és aggodalmat messze űzzön; de olyan messzire, ahonnan már vissza se találhatnak. Viszont azt is pontosan tudtam, hogy ez jelenleg képtelenség, túlzottan is az, mert talán még a hajnal se fog ránk köszönteni és a démonok szép lassan visszaszöknek és nem engednek el minket, míg vége nem szakad ennek a „csatának”, vagy annál is tovább maradnak, mintha csak örökre kibérelték volna a helyüket.
A dolgok pedig kicsit talán túl gyorsan is haladtak, vagy egy átlagos párosnak inkább túl lassúnak is tűnhetett, hiszen könnyedén a szobájában találtam magam. Féltem, nem is kicsit, hiszen mi lesz akkor, ha a múltban elkövetett vétkeket nem fogom tudni kizárni? Mi lesz akkor, ha ez is annyira pusztítóan fájó lesz – még ha Nick biztosan nem akarná azt, hogy szenvedjek -, mint egykoron? Rettegtem mélyen legbelül, még ha nem is mutattam ki. Egyszerűen csak féltem, ugyanakkor gyengéd csókjával könnyedén képes volt kicsit elhitetni velem azt, hogy ez még lehet kellemes, ahogyan minden apró érintés is, nem pedig kín, vagy félelem, ami újra és újra átjárja a testemet. Hinni akartam ebben, és talán pontosan ebbe az apró reménysugárba kapaszkodtam bele, miközben a gyertyákkal tele pakolt szobába látványa is kicsit már megszédített. A gyertyáknak köszönhetően pedig egészen kellemes illat is lengte be a szobát, miközben közelsége egyszerre keltette életre a vágyaimat, amiket iránta éreztem, és egyszerre keltek életre az egykoron belém költözött démonok is, amik óva intettek.
Egyetlen egy szó bukott ki ajkaim között, de az is több érzelmet hordozott magában, mint bármi más előtte. Nem hittem volna, hogy valaha fogok még ilyet érezni, hogy valaha ki fogom még mondani ezt a szót, de még se bántam meg, hogy kimondtam. Komolyan gondoltam és nem is akarnám visszaszívni. Kíváncsian fürkésztem őt és olyan volt, mintha valamiféle belsőharcot vívott volna magával, de aztán megszólalt… Mosolyra habozás nélkül húzódtak ajkaim, ahogyan egy kisebb kő is leesett a szívemről, miközben vártam arra, hogy feleljen vagy tegyen valamit arra, amit mondtam. Íriszeimben pedig könnyedén csillantak meg a boldogság apró szikrái.
- Engem már azzal is boldoggá teszel, hogy nem futottál el a váratlan személy betoppanásakor, ahogyan azzal is, hogy itt vagy velem. – teljesen őszintén gondoltam azt, amit mondtam. Tényleg már azért is hálás voltam a sorsnak, hogy annak ellenére is, hogy nem hittem abban, hogy valaha is esetleg társra találhatok, az élet mégis megmutatta, hogy bármi lehetséges. Nem volt mindig minden könnyű, de hittem abban, hogy az idő előrehaladtával minden könnyebb lehet, ahogyan a félsz is egyre inkább elillanhat, mint a reggeli pára, ahogyan a nap egyre inkább megmutatja magát.
A csókok egyre hevesebbek lettek, ahogyan a szenvedély és a vágy is egyre inkább kezdte megmutatni magát. Ajkainak játéka szinte perzselt, égetett, de jó értelemben, ugyanakkor nehéz volt néha megállni azt is, hogy ne rezdüljek össze. Muszáj volt kicsit koncentrálnom, hogy nehogy olyat tegyek, amivel esetleg elijeszthetem őt. Mellkasom hevesebben emelkedett, ahogyan a szívem is egyre inkább őrült ritmust kezdett el járni, miközben Nicholas ajkai egyre inkább perzselték a bőrömet, ahogyan nyakam vonalát érték, majd pedig a pólóm neki köszönhetően kicsit arrébb csúszott, de alig, hogy ajkával vállamhoz ért ismét összerezdültem egy pillanatra és próbáltam nem elfutni, ellökni magamtól, miközben a felsőmet részben az ujjai között fogta.
Pár pillanat erejéig megszeppentem, de végül egy aprót bólintottam a kérdésére. A póló szinte csigalassúságban került le rólam, miközben keze végig hozzáért bőrömön, ami egyre inkább perzselt és szerettem volna elveszni ezen érzésekben inkább, mint a múlt árnyaiban. Kicsit megemelkedtem, hogy segítsek neki a póló levételében, majd hamarosan újra vissza süllyedtem az ágyba. Ajkaink ismét egymásra leltek, mintha csak a csókunkban lappangó érzések beszéltek volna bármilyen más tett helyett. Ujjammal gerince vonalán húztam végig, majd pedig óvatosan elkezdtem róla lehúzni a felsőjét, ha engedte. Amennyiben igen, az is hamarosan az enyém mellett landolt, hogy utána kezemmel lassan simítsak végig felső testén, mintha csak fel akarnám térképezni, miközben szép lassan tetteinek köszönhetően egyre inkább kezdtem elveszni és újra kezdtem úgy érezni, hogy ez nem csak szenvedés lehet, hanem tényleg bensőséges, mint ahogyan túlzottan régről derengett.

Venus Astrid Black

I see that look in your eyes
It makes me go blind
Cut me deep, these secrets and lies
Storm in the quiet

Feel the fury closing in
All resistance wearing thin
Nowhere to run from all of this havoc
Nowhere to hide from all of this madness, madness, madness
Madness, madness, madness


Sok dolog volt jelenleg a gondolataimba, de próbáltam egy kis rendet teremteni közöttük, mert hát egyszerre úgy is csak egy dolgot tudtam intézni. Jelenleg azt hogy húgomat be avassam mindenbe, aztán a többi is meg lesz, csak szépen lassan mindent ahogyan kell. Amikor túl estem ezen a dolgon nemsokára meg is érkezett Venus, már vártam azt hogy ismét itt legyen mellettem. Sikerült elaltatnia a kislányát, sajnáltam szegény kislányt amiért ezen kellett át mennie, szegényke olyan ártatlan nem érdemli meg azt, hogy ilyen dolgok részese legyen. Nem tehet ő arról, hogy az apja egy vérengző vad állat aminek már régen nyakát kellett volna szegni. Válaszomra gyorsan érkezett is Venus válasza, hát igen valami ilyen fajta válaszra számítottam tőle.
-Persze hogy igen, ez nem is kérdés- válaszoltam neki egy vigyorral az arcomon, szeretnék sok dolgon változtatni mármint Venusszal kapcsolatosan nem tudom mennyire tudom majd össze hozni, de ha lecseng ez az egész dolog akkor majd egy olyan életet biztosítani számára amiben mindig csak boldog lesz. Egészen nagy álomnak tűnik főleg egy olyan ember szemében aki a boldogságnak csak éppen az első ízeit kóstolgatja, de amit tudok meg fogok tenni ennek érdekében. Pillantása rám tapad, ahogyan az enyém is rá alaposan mértem végig, szándékosan lassan csináltam. Egészen a lábától, föl a szép csillogó szempárig. Majd mielőtt még össze fonódhattak volna tekintetünk, hirtelen megszólalt, föl eszméltem, figyelemmel követtem szavait.
-Ugyan ő mindig ilyen ha nőről van szó ezzel ne is törődj idő kell neki, ne foglalkozz vele majd lassan megszokja a dolgot, nincs más választása- mondtam neki mosolyogva, kedves tőle amiért így aggódik a testvéri kapcsolatom miatt, ismerem már annyira tudjam mikor mire gondol, és mit miért tesz. Nem kell egyszerűen foglalkozni vele, majd amikor észhez tér akkor majd sokkal másképpen fog viselkedni, ő aztán igazi hangulat ember.
-Nem okozol problémát ne aggódj, bízd csak rám a dolgot én majd lerendezem vele a dolgot- mondtam neki nyugtatóan, felesleges dolog szerintem neki ezzel foglalkoznia. Van elég gondja Venusnak nem kell, hogy még a húgom hisztijeit is a nyakába vegye, ezen részével majd megbirkózom én azt hiszem van tapasztalatom már ilyen téren. Szerettem volna elérni azt, hogy most semmi miatt ne törje a szép kis fejét, csak nyugodjon meg és holnap elintézünk mindent, amikor annak az ideje. Örültem annak, hogy végre kettesben vagyunk igazából már nagyon vágytam rá, persze nekem semmi bajom Skylerrel, de viszont már nagyon vágytam Venus ölelésére, csókjaira és érintésére. Gondolataimat Venus csilingelő hangja töri meg, gyorsan el is suhannak ezen gondolatok, kedves tőle, hogy ezt mondja nekem.
-Hmm valóban?- kérdeztem tőle, mosollyal az arcomon persze nekem ilyen téren semmilyen tapasztalatom sincsen, életemben meg az apa fia kapcsolat sem volt éppen minta példány. Nem volt számomra apa példa, őt csak megvettem és akinek az életét is elvettem amikor úgy hozta a sors.
-Megteszek mindent amit tőlem telik, és igen megvédeném őt ahogyan csak tudom, fontos számodra a lányod ez magától értetődő és nem is szeretnék bele gondolni abba hogyan éreznéd magad ha történne vele valami is, ezért mindent meg fogok tenni ne jöjjön el az a pillanat- mondtam neki, de ez amolyan ígéret volt amiben szó szerint nem ígértem semmit, de számomra megfogadtam ezt a dolgot. Nem szeretném szomorúnak látni az én szépségem. Hát ezek szerint akkor a mai nap kihívásai sikerrel teljesítettem Venus szemébe, elismerő szavakat kaptam. Persze nem azért csináltam, hogy a nap végén valamiféle hálát várjak utána hanem mert éppen annyira szeretem őt. Nem rég tudatosult bennem ez az egész dolog, eddig csak úgy tartottam számon magamban mint egy nagyon fontos személyt, de lassan már kezdek megbirkózni azzal a gondolattal ő nem egy fontos személy. Sokkal több annál. Több bárminél számomra.
Válaszolt a kérdésemre, sejtettem nem fogja megkérdezni tőle, bár nem hiszem a kislány sok mindent láthatott volna, mert szerintem sokkal inkább meg volt ijedve a kocsik dudálástól, mint valami mástól. Legalábbis nekem ezt az érzést keltette az egész, viszont meg tudom érteni Venust amiért nem akarta most felzaklatni a kislányát ilyen fajta kérdésekkel.
-A sorsot nem tudjuk befolyásolni mindenkinek el jön az ideje amikor el kell jönnie, és a tied még nagyon messze van- próbáltam egy kicsit felvidítani persze tudtam, hogy ez az egész nem képes el törölnie azt a sok dolgot ami most történt, de szerintem lassan apránként sikerült ezt a dolgot magunk mögött tudnunk, és akkor majd minden jó les és szép. Meg tudom érteni amiért szomorú mert meghalt az a boszorkány de ezért nem ő a felelős. Remélem ezért nem okolja mélyen legbelül magát, mert semmi értelme nem lenne. Egyedül Drake az aki ebben a dologban hibás, őt kell majd ezért felelősségre vonni, és azt hiszem ennek a beszélgetésnek nincs is olyan messze.
Arcát felemelte majd felém fordította, ekkor sejtettem valami olyan kis frappáns válasz fog érkezni tőle, mint amilyenekben szoktunk mi ketten beszélgetni. Nem ismerem évek óta ez tény. Viszont e pár nap alatt sikerült annyira megismernem őt, hogy már szinte gesztusaiból tudom, vagy éppen sejtem mi is fog következni. Mikor el hangzik a kérdés, elvigyorodtam a dolgon, nos hát lehet ezek a szavak így hangzottak de szerintem csak merő véletlenségből, ha bár szerettem mindig is az irodalmat, de tehetségem viszont nulla volt hozza.
-Talán egy előző életemben..., a jelenlegiben biztosan nem, ha bár jól bánok a szavakkal mint ahogyan azt már említetted viszont a rímekkel már nem annyira.- mondtam neki mosolyogva, tetszenek nekem az ilyen fajta megnyilvánulásai mindig képesek mosolyt csalni az arcomra. Ez persze nem sok embernek adatik meg, de azt hiszem neki valami különleges képessége lehet ezzel kapcsolatban. A válaszom után rá néztem, ő már egyből el is kapta a tekintetem, mint egy leopárd a prédáját, amikor a szemébe nézek mindig csak gyönyörűséget és tisztaságot látok benne, amit mások szemébe nem. A csókot követően már nem volt kérdés az hogy mind ketten mennyire is vágytunk egymás gyöngédségére, a csókok hevesek voltak és egyben szenvedélyesek is. Olyan érzéseket tudnak felszabadítani bennem amikről régen csak álmodozni tudtam, mertem. Ahogyan hátra döntöm az ágyban, testünk egymáshoz ér, különös érzés jár át, persze tudom mi ez az érzés. A vágy. A vágy, hogy megkaphassam őt, de persze tudom ez nem megy olyan könnyen még ha mind ketten is szeretnénk a dolgot. Ezért vissza is fogom gyorsan mielőtt olyan dolgot tennék amit nem szeretne ő, óvatosnak kell lennem vele ilyen téren, neki sem lehet könnyű dolog. Sőt neki a legnehezebb ebben a helyzetben, olyan pillanatokat amiket el mesélt nekem, nem lehet könnyű el felejteni egy olyan helyzetben. Szíve egyre hevesebben üt, ez persze sok mindent jelenthet, ezért nem vonok le semmiféle következtetést. Kérdése hangzik el, az arcomon egy kis ravasz vigyor jelenik.
-Igen szépsége hölgy, szeretném egy életre el csábítani- mondtam mosolyogva neki, persze ezzel a dologgal ő is már nagyon régen tisztában volt, viszont ezek vagyunk mi azt hiszem, ha nem hangzanának el ilyen kissé furcsa beszélgetések, akkor azok már nem is mi lennénk talán. Majd a mondatom után pár másod perccel már el is tűntem onnan, hogy biztonságosabbá tegyem a házat és hogy elő készítsek egy kis rögtönzött meglepetést Venus számára. Nem telt bele az egész talán fél percbe sem és már ott is teremtem előtte, mivel most Skyler alszik nem kell vissza fognom a képességeimet sem, bátran használhatom a sebességem. Karjaimba véve gyorsan a szobához is siettem vele, mielőtt még beléptünk volna oda, megkértem csukja be a szemét, kíváncsian figyeltem mit tesz, de mielőtt be csukta volna egy kis válasszal szolgált nekem. Össze ráncoltam a szemöldököm, mintha csak dühös arcot vágnék majd a kimondott mondat végén elnevettem magam.
-Akkor majd leragasztom- nevettem a dolgon, persze tudta ezt ő is hogy nem tenném, semmi olyasmit, amivel az akaratával ellenkezne. Túlságosan is fontos számomra, hogy bármi olyat tegyek amivel megbánthatnám egy kicsit is. Figyelemmel követtem amíg le hunyta a szemeit, ekkor beléptem a szobába, bent sötétség volt csak a gyertyák fénye világította be az egészet. Óvatosan lehelyeztem az ágyra. Ujjaival csalogatott közelebb, persze nagyon is jó tudtam mire megy ki a játék, de azt hiszem ha akartam volna sem tudtam volna ellenállni ennek a hívó „szónak”. Közelebb léptem hozzá, eközben tekintetem egy pillanatra sem vettem róla végig össze voltak fonódva tekintetünk, ahogyan közelítettem hozzá. Amikor már kellően közel értem hozzá egy forró csókkal ajándékozott meg engem, ekkor már az ágyban landoltam mellette. Boldognak érzem magam, olyan szinten mint életemben még sohasem. A csók után ajkaink csak éppen pár pillanatra váltak el egymástól, Venus hangját hallottam. „Szeretlek” ekkor nagyot dobbant a szívem, végre elhangzott ez a szó is, azt hiszem titkon már vártam, hogy én vagy éppen ő kimondjuk ezt a kis varázslatos szót. Ez a szó képes az embert egyszerre a mennyekbe repíteni, de ugyan akkor egy pillantás alatt le is rántani a kén köves pokolba, de most erről szó nem volt. Az arcomon széles mosoly jelent meg olyan mosoly, amit leplezni sem tudtam volna, hogy mennyire boldoggá tesz az amit most mondott. Tekintettemmel mélyen az övébe néztem, nekem sokkal nehezebb dolgom van azt hiszem ilyen téren, én az érzéseimet és gondolataimat mindig is próbáltam el fojtani és magamban tartani. Most pedig ennyi idő után már nehéz olyanról beszélni, mint a szeretlek szó. Nyeltem egy nagyot, de nem haboztam, majd megszólaltam.
-Én is szeretlek téged- mondtam neki, majd forró csókban forrtunk össze, olyan pillanat volt ez most számomra, szerintem ami egy életre bele égett az emlékeimbe, olyan kitörülhetetlenül. Sokat jelentett számomra ez a pillanat, vártam is már hogy megtörténjen mert eddig még nem igazán beszéltünk egymás iránti érzelmeiről, tudtuk mit érez a másik fél de még szavakba nem öntöttük sohasem, kivéve ezt a pillanatot. Ez most nem volt valami utalás vagy éppen célzás hanem a valóság és az igazság.
-Persze hogy igen, szeretnélek boldoggá tenni, és nem engedhetem meg jelenleg a sok gondon gondolkozzál- mondtam neki mosolyogva neki, majd újra megcsókoltam. Heves csókok sorozata követte egymást, nem tudom meddig mehetek el jelenlegi helyzetben, ám azonban minden -féle képen lassan haladok ilyen téren, hogy majd időben tudjon szólni ha esetleg olyan dolgot tennék amit ő már nem szeretne. Lábai a derekam köré fonódtak, tekintetem mélyen az övébe hatolt, szorosan egymáshoz értek testünk, a Venus iránti vágyam egyre inkább hatalmasabb, amit már nehéz vissza fogni a tettlegességtől. Közben ajkaink forró csókban forrtak össze, újra meg újra, mint egy véget nem éri sorozat ami újra és újra megismétli magát, ám azonban egyre hevesebbek a csókok, szenvedélyesebbek. Testünk egyre inkább dörzsölődik a másik fél testéhez. Ajkaim kezdek lefele vándorolni, Venus nyakát csókolgattam éreztem ahogyan nyaki ütő erénél csak úgy lüktet a vér, ám azonban most sokkal inkább másabb vágy kerített engem hatalmába. Majd kezemmel kissé elhúztam a rajta levő pólót ahogyan ellő bukkantam hófehér vállaim a vörös zuhatagban, vállát kezdtem csókolgatni. A kezem a felsőjének végéhez ért, ám azonban még nem értem hozza, nem szeretem volna hirtelen hozza érni amivel esetleg megrémíthetem. Egy időre abba hagytam a csókok osztogatását, mélyen a szemébe néztem.
-Levehetem?- kérdeztem meg tőle egy vigyorral az arcomon, próbálok minél inkább gyengédebb lenni vele, hogy az egész olyan legyen számára, mint egy meseszép álom amiről az ember azt kívánná bár csak sosem érne véget. Majd ha bólintott vagy éppen válaszolt és ha bele egyező választ adott, kezemmel hozzá érek testéhez, derekához. Meg fogtam a felsőjének a szélét majd érzékien el kezdetem lassan húzni felfele, kezem végig simította bőrét a törzsétől egészen a mellkasáig. Tekintetem nem vettem le róla, szenvedélyes pillantások vették kezdetét, majd földre került a ruha darab. Elő került Venus patyolat fehér bőre, teste alatt a gyönyörű vörös haja, testét már csak egy melltartó borította ám ekkor egy pillanatra vissza fogtam magam, lassan haladunk. Majd ismét ajkainak estem neki, szenvedélyes csókok sorozatán belül.

Venus && Nicholas

Szerettem volna igennel felelni a kérdésükre, de még se mertem kimondani. Mi lesz akkor, ha én igennel felelek rá, de később Nick meggondolja magát. Tudtam mélyen legbelül, hogy ez sose jöhet el, de mégis egy részem retteget ettől, ahogyan az idő se volt éppen a legmegfelelőbb rá. Szeretném ezt nyugodtan és higgadtan végigbeszélni, hiszen sose kérhetném tőle azt, hogy csak úgy a legnagyobb ellensége lányát nevelje fel. Mégis miként tehetném ezt? Nincs jogom hozzá, még akkor se, ha abban reménykedek, hogy egyszer még lehetünk egy család. Szeretném, hogy így legyen. Szeretném azt, hogy így legyen, de senkit se akarok semmibe se belekényszeríteni. Nem mintha eddig szükség lett volna rá, de akkor is tudtam, hogy viharos időket élünk és nem tudtam elhalkítani azt az aprócska hangot, ami azt suttogta, hogy talán egy kevésbé viharos napon másképpen döntene Nicholas, vagy csak attól féltem, hogy valamelyiküket elveszítem. Ha pedig rámondom, hogy igen, lehet az apukája, ha Nick is ezt szeretné és balul sülnek el a dolgok, akkor pedig még inkább fájna az elvesztése és már nem csak nekem, hanem Skylernek. Ő pedig még túl fiatal volt, hogy már megismerje a veszteségfájdalmát, mert abból, ahogyan elbeszélgettek eléggé hamar világossá vált számomra, hogy a lányom nagyon is kedveli őt és ez fordítva is igaz.
Nicholas mosolyát viszonoztam és egy aprót bólintottam, hiszen kérdés nélkül is vigyáznék rájuk, hiszen miként ne tehetném? Mind a ketten fontossá váltak számomra és most pedig legalább a közelemben vannak mind a ketten, hogy megtudjam óvni őket. Még akkor is, ha ez túl veszélyes. Nem akarok elfutni, hiszen végre igazán van miért küzdenem és az ember csak úgy nem ereszti el. Főleg, ha ennyi mindent megélt már, mert még inkább tudja értékelni az élet apró örömeit.
Eléggé egyértelművé vált számomra, hogy Nicholas nem éppen örült a ki mondott szavaknak, de Nick annál inkább egyetértően bólintott. Hirtelen nem tudtam, hogy mit is kellene felelni rá, így inkább csak egy aprót bólintottam és hallgattam. Egy kicsit olyan volt, mintha inkább a bukásnak örülne a testvére, nem pedig a boldogságunknak, de ezért hibáztatnom kellene őt? Nem! Főleg, hogy miattam keveredett ekkora veszedelembe a testvére, a bátyja és egyébként se akarnám azt, hogy választanai kelljen közöttünk. Nem akarom elrabolni mellőle, de ezt úgy éreztem, hogy hiába mondanám most, úgyse érne semmit se. Így is kicsit pipa volt a testvére amiatt, hogy be volt ide zárva. Amikor átölelt, akkor elmosolyodtam és boldogságtól sugárzó pillantással néztem fel Nickre, majd ismét a testvérére pillantottam, miközben egy helyben tipegtem a lányommal a karomban. Zavarban voltam, nem is kicsit, hiszen így kimondva az egész még abszurdabban hatott. Főleg, hogy csak nem olyan régen találkoztunk, de akkor is ez volt az igazság. Mintha végre a két eltévedt lélek egymásra talált volna, ez ellen pedig semmit se tudtam tenni és nem is akartam.
Hamarosan pedig rövid időre mindenki ment a maga dolgára. Nem akartam elsietni, hiszen nekik is van mit megbeszélniük és én nekem is muszáj volt kicsit összeszednem, meg a lányomat is szerettem volna megnyugtatni. Ezernyi kérdésem lett volna hozzá, de még se tudtam egyetlen egy kérdést se feltenni. Nem akartam, hogy felzaklassam őt, vagy éppen a látottak miatt ne tudjon aludni. Majd holnap, vagy valamelyik nap visszatérünk rá, de most az a lényeg, hogy biztonságban legyen és kipihenhesse magát. Ahogyan az is, hogy ne féljen és békés legyen az éjszakája.
Alig, hogy visszatérek a nappaliba, ahol ketten voltak a testvérével máris távozik a húga. Ezernyi kérdés fordul meg a fejemben vele kapcsolatban is, hiszen látszik rajta, hogy nem éppen örül annak, amibe csöppent, vagyis talán annak nem, hogy én és Skyler itt vagyunk. Egy aprót sóhajtok, de aztán megszólalok, hiszen legalább egyikünk végre békésen alszik és remélem, hogy így is maradni, mert nem akarom, hogy rémálmok gyötörjék a lányomat, mint esetleg olykor engem szoktak. Ahogyan azt se, hogy félelemben kelljen élnie. Vége lesz ennek, egyszer mindenképpen és olyan életet kap, ami minden gyermeknek járna.
- Azt gondolod, hogy megérdemlem? – kérdeztem vissza játékosan, miközben a hajammal babráltam és kíváncsian vettem szemügyre a szobát, míg végül Nick-en állapodott meg a pillantásom. Nem hittem volna, hogy valaki ennyire hiányozhat nekem, de pokolian hiányzott az elmúlt egy hétben. – Sajnálom, azt hiszem a húgod nem éppen rajong értem, vagy a lányomért. Talán még se volt olyan remek ötlet idejönni. Nem akarok közétek állni. – szólaltam meg végül komolyan, miközben a mellettem ücsörgő férfit fürkésztem, mintha csak arcának rezdüléseiből szeretnék olvasni és így is volt. Szeretném megtudni, hogy mi is fordult meg a fejében.
- Úgy beszélsz, mint egy édesapa tenné, aki minden áron megvédené a lányát és közben próbálná megnyugtatni a családban lévő másik nőszemélyt. – direkt fogalmaztam így, hiszen a feleség és barátnő is talán túl sok lett volna ebben a helyzetben. De tényleg olyan volt, mint egy apa, aki mindenre fel van készülve és nem hagyja  azt, hogy az ő szeme fényét bárki is bántsa. Tudom, hogy ez őrültség és tényleg az volt, de akkor is hirtelen ilyen érzésem támadt. Na, meg egyébként se ment minden olyan simán, mint előre terveztük, vagy éppen terveztem. Az elmúlt időszakban az élet igazán úgy alakította a dolgokat, ahogyan ő akarta.
- Nem, nem kérdeztem. Szerintem jobb, ha még nem bolygatjuk a dolgokat, de ha tippelnem kellene egy boszorkány vére volt, akinek vigyáznia kellett volna a lányomra. Félek, hogy esetleg ő halt meg helyettem. – sütöttem le pár pillanat erejéig az íriszeimet, hiszen Estella nem tett semmi rosszat se. Annyi volt a bűne, hogy a barátom volt és elvállalta azt, hogy vigyázni fog a lányomra. És erre mi lett a vége? Az, amire egyikünk se számított. Nem hittem volna, hogy tényleg ránk talált Drake, vajon mi lett volna a célja? Elkap minket és úgy csalja csapdába Nicholast? Nagyon reméltem, hogy nem és nem fogom hagyni neki, hogy bárkinek is ártson.
Érintése, simogatása jól esett, hamarosan pedig könnyedén törtek utat a szavak, mintha csak a bennem lakozó káosz egy részét már nem bírnám magamban tartani és így is volt. Nem akartam többé magamban tartani, azt akartam, hogy vége legyen ennek és csak egy kis boldogságot, nyugalomra vágytam. Nem pedig tervekre, félelemre és aggódásra, ami szép lassan fel fog emészteni.
- Hmmm, titokban költő voltál egykoron? – kérdeztem tőle mosolyogva, miközben arcomat felemelte és felé fordította. Kíváncsian fürkésztem őt és képes voltam újra elveszni abban a bizonyos szempárban. Túlzottan is könnyedén, amikor viszont ajkai az ajkamra leltek, akkor habozás nélkül viszonoztam. Kezem arcára siklott és a következő pillanatban pedig már az ölében ültem vele szemben. Ebben a csókban minden ki nem mondott szó benne volt és egyre inkább kezdett olyan érzésem lenni, ha így folytatja, akkor talán tényleg képes lesz rövid időre elfelejtetni velem minden gondot; hagyni azt, hogy az élet magával ragadjon és hinni abban, hogy létezik még boldogság. A felhőtlen boldogság. Pár pillanattal később pedig már hanyatt is döntött a kanapén, amikor viszont ajkaival vándorútra tévedt, akkor egy pillanatra összerezdültem, de aztán egy aprót bólintottam, mintha csak az engedélyt adnám meg rá. Ajkainak az érintése szinte perzsel és a gondolatok szép lassan elhalkultak, miközben a szívem pedig egyre hevesebben vert.
- Csak nem el akarsz csábítani? – kérdeztem meg tőle játékosan, majd egy aprót bólintottam. Bár arról fogalmam sem volt, hogy pontosan mi fog történni. Nem azért, mert ne tudnám, hogy miért kérdezhette, hanem sokkal inkább magamban nem voltam biztos. Nem tudtam, hogy képes leszek-e a félelmeim fölé keveredni és hagyni, hogy bebizonyítsa nekem azt, hogy ez még igen is lehet mámorító, nem csak pokolian fájó. Viszont az elmúlt éveket úgyse tudja senki se kitörölni elmémből, így talán még Nick se tudta, hogy pontosan mire is vállalkozik.
Türelmesen vártam rá, miután faképnél hagyott a kanapén. Hallottam, ahogyan az ajtón lévő zárakat bezárja, majd pedig azt is, ahogyan egy másik szobába matat. Én pedig közben próbáltam kideríteni azt, hogy biztosan jó ötlet-e ez az egész. Nem volt már így is veszélyes? Mi van akkor, ha még veszélyesebb lesz csak ezek után? Mire pedig észbe kaphattam, addigra máris visszatért és könnyedén hagytam, hogy a karjaiba kapjon, miközben ajkunk összeforrt.
- És ha nem, akkor nem engedsz majd be? – kérdeztem meg játékosan, majd végül becsuktam a szememet. Nehéz volt megállnom, hogy ne leskelődjek, de végül eleget tettem a kérésének. Pár lépéssel később viszont a hátam a puhaágynak simult és amikor szabad volt végre leskelődni, akkor könnyedén nyitottam ki a szemet. Meglepetten pislogtam párat, ugyanakkor kisebb borzongás is végig futott a gerincem vonalán, de ennek nem adtam jelét. Nem akartam arra gondolni, ami egykoron volt. Ez most nem ugyanolyan. Győzködtem magamat erről, majd pedig Nicholas boldogságtól sugárzó arcán állapodott meg a pillantásom. A mosolya pedig segített abban, hogy még több erőt nyeljek. Végül játékosan az ujjammal hívtam őt közelebb, majd ha elég közel jött, akkor szenvedélyes csókkal ajándékoztam meg őt. – Szeretlek! – suttogtam ajkai felett és most először mondtam ki ezt a szót, de ha akartam volna akkor se tudtam volna lakatot tenni a számra. – Úgy érzem, hogy mindent elkövetsz annak érdekében, hogy eltereld a gondolataimat és eddig egészen jó úton haladsz. – suttogtam neki, hogy utána ismét elvesszek ajkának a játékában, miközben a hajába túrtam és kicsit közelebb húztam magamhoz a lábammal is, amit rövid időre a dereka köré fontam. Aztán övé volt a terep, hiszen bennem még mindig ezernyi félelem, démon lakozott az egésszel kapcsolatban és még mindig féltem attól, hogy egyetlen egy apró érintés, vagy tett netán azt fogja kiváltani belőlem, hogy el akarom lökni magamtól és elfutni, mint egy kisgyerek, amikor megijed.