A kis barátom nem szenvedett. Sokat. Épp csak annyit, amennyi oda juttatta, ahol most is tartott. Felgyújthattam volna, senki nem jött volna rá, hogy ki volt. Jó pár éve halott volt, ahogy tudtam. Salome viszont ahogy megérkezett, a puszta léptei zajából rájöttem, hogy már most megfojtana a kis barátunk nem várt társasága miatt. Mondjuk úgy, hogy a nem itt eltöltött éjszakáimnak mostanában nyomós oka volt. Tudtam, hogy követnek és nem akartam a kelleténél nagyobb bajt, mellesleg egy olyan nőt se, aki eltökélte, hogy akkor is megvéd, ha igazából fordítva kellene lennie. Bezzeg, mikor szépen kértem valamit, húzta a száját. Na jó, nem sűrűn kértem szépen, inkább csak kértem. Az emlékezetes utolsó, együtt töltött éjszakánk után úgy sétáltam ki hajnalban a dokkra, mintha mi sem lenne természetesebb, hogy nem mellette akarok ébredni. Nem voltam az az ágyba kávét vívő és reggeli rózsát hozó típus, ezzel nem árultam már nála sem zsákba macskát. Viszont meg kell hagyni ahelyett, hogy könnyebben ment volna minden, csak még szarabbul sikerültek a dolgok. Figyelmem nem kerüli el a tükörképem állapota, de leszartam. Egy problémát oldjunk megy egyszerre, ne hatot. Salome érkezése nem éppen hangtalan, még úgy is hallom a magas sarkú cipő kopogását, hogy beütött már a mai adag bourbon. Kihoz egy másik üveget, kezében egy poharat és leül mellém. A kérdésére kinyitom ugyan szemem, de először csak egyik szemöldököm mozdítom, csak utána fordulok felé egész testemmel. Ez most komoly? Ő is belekortyol az italába és nekem is szegezi egyből az első kérdését. Remek, mi másra is számítottam, de komolyan? Tényleg egyszerűbb lenne egy kutyával. -Hallgatlak, ne kímélj. Miről akarsz még beszélni? Mi az, ami felkerült a nem beszélünk listára, ne kímélj, úgy is olyan remek napom volt.-nézek rá a piásüveg felett. Mikor beszélgettünk? Mi sose. Inkább mentünk a másik idegeire. Vagy pontosabban egyikünk sem tudta, hogy mit is akar a másiktól vagy ha tudta is, akkor sem ismerte volna be, mert az életünk nem éppen volt a szokványos és magam meg sosem voltam az elkötelezettség híve. -Gyerünk, ne kímélj.-húzom meg az üveget, bár határán járok a részegség tetőztetésének, ami igen magas egy vámpír esetében.
Ritka szar napom és kedvem van, ezért nagyon reménykedem benne, hogy Matt nem fog felhúzni otthon vagy nem is tudom minek nevezzem. Múltkor keféltünk egy jót és azóta a levegőben szállnak azok a ki nem mondott kérdések, na nem mintha hangot akarnék adni nekik. Nem tetszett rohadtul, hogy ennyire féltékeny mindenkire és a munkám sem tetszik neki szerintem, arról meg már ne is beszéljünk, hogy ő milyen ramatyul néz ki mostanában. Én nem kérdezek, nem fogok a nyakára járni, felnőtt férfi, ha megakar osztani valamit, akkor megosztja, felajánlottam a segítségemet neki, de nem fogom ráerőltetni magamat, felesleges lenni, nagyon is. Most éppen az alpolgármesterrel van vacsorám, bár kezdem azt érezni, hogy ez nem szakmai, sokkal inkább randevú, de már ez sem érdekel. Neki is elmondtam, hogy kurvára nincs kedvem semmihez sem. Végül egy fél órás beszélgetés után jöttem is haza, semmi kedvem nem volt tovább húzni az időt és társalogni vele. Roppant kínos, hogy egyáltalán nem érdekel, mint férfi, mert egyelőre, vagyis már jó ideje csak egy ember érdekel... Így hát eljöttem. Nyitom a kilincset és ledobom a cipőmet, érzem Matt jelenlétét, szóval most itthon van, remek, nem kell egy újabb éjszakát egyedül töltenem. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon és már indulnék felé, amikor megpillantom az idegent... Csak sóhajtok egyet és megforgatom a szemeimet. Megragadom a nyakánál a whiskys üveget és elindulok felé. Egy hang nélkül leülök mellé és belekortyolok a piába. Hallottam valami dörmögést, csak nem tudom mit mondhatott. Szóra nyitom az ajkaimat, de kérdés helyett inkább odaemel az üveget, iszok belőle három-négy kortyot és Mattre pillantok. - Akarsz róla beszélni vagy kerüljön fel a nem beszélünk róla listára? - őszintén kérdezem, ha nem akar nem kell mondania semmit, gondolom majd el kell takarítanom a hullát, erre jó vagyok. Maradjak itthon, segítsem ki ha baj van, mellette még meg is kefél, micsoda remek életem lett.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Lenyomom a kilincset és csend fogad. Se egy szívdobbanás, se egy lélegzetvétel, semmi. Helyes. A garázsból nyíló ajtón keresztül cipelem magammal a kiszáradt vámpír hulláját. Mondhatni ezzel a halálos ítéletet is, amit a fejemre hoztam. Vagyis hozott. Rosszkor volt rossz helyen. Egyáltalán mi a francot keresett ott? Mit szimatolt utánam. És a legérdekesebb, hogy kinek. A nappali közepén hagyom, stílusosan felültetve a kanapéra. Röhejesen néz ki, én viszont egy üveg társaságában a kocsim felé indulok ismét. A vér szagát nem ártana majd eltüntetni. De addig is, egy tasak vér kell a frigóból. Így a két ital kíséretében indulok immár az udvar felé, a pajtást a nappaliban hagyva. Felfekszem az egyik napozóágyra és kérek némi segítséget telefonon az egyik ismerősömtől, hogy be tudjam azonosítani a nemrég még élő holtam. A pasas pár éve lett vámpír, állítólag előtte is magánnyomozót játszott, egyéb tevékenykedés mellett. Hát, ha ilyen remek munkát végzett, kételkedtem az előbbiben és utóbbi is jócskán vetett fel bennem kérdéseket. Hallom a közeledő léptek zaját. Három... kettő... egy. És a kilincs lenyomódik, pár lépés, amivel átszeli a nappalit. Megtorpanás. Este van, az udvaron a tücskök ciripelése zene lehetne füleimnek, ha épp a melankóliába és a búskomorságba burkolózott vén csont lennék, ami nem vagyok. Így viszont, hogy mélyen az üveg fenekére néztem, tesztelve a vámpírok mérhetetlen szomjóságát, kétlem, hogy felkészült lennék a vitára, aminek előszelét szinte hallom is. -Kérlek köszönj Boby-nak!-nézek a nappaliba nyíló ajtó felé, lábaim a napágyon nyugtatva, továbbra is a poharam szorongatva, amiben még akad az utolsó körből származó italból egy kevés.-Vagy fel is gyújthatod, nem tudom épp melyikhez van kedved.-fogalmam sincs, hogy hallja-e, amit mondok vagy sem, de szinte röhögve kortyolok bele újra a piába, inkább kínomban, mint örömömben. De ez azt hiszem nyilvánvaló is.
Abban biztos voltam, hogy az alakját kiemelő vörös ruha elszakítása nem volt a legjobb ötlet, de mindig jönnie kell valami újnak. Ideje volt új kedvencet választanom. Alakját bármi kiemelte, formás idomainak hála minden tökéletesen állt rajta. Hullámos fürtjeit felfogva még nyakának is kecses íve volt. És a vére... Kiszárad a szám és az éhségemen túl a tiszta vágyam is hajtani kezd. Nem csak a testiség, a puszta birtoklásé is. Gyengéd akartam lenni, mégis vad annyira, hogy ezt érezze. Nem most voltam vele először. A gyengédség nem volt sajátom, ettől függetlenül megismertük egymást már eléggé ahhoz, hogy a gyors kielégülés és a hosszúra nyújtott, vágytól fűtött perceket is megéljük. Most utóbbit akartam, emlékeztetni, hogy gondoljon bármit is, az egyetlen olyan nő lesz az életemben, akinek mindent megadok, még ha kimondani nem is vagyok, s talán soha nem is leszek képes azt az egy szót, amit hallani akart. Szerettem, a magam abszurd és érthetetlen módján is. Csókjaimra teste reagál. Az apró csipke alatt bár ismerem az utat, ujjaim anélkül kezdenek el mozogni, hogy előtte megszabadítanám a sejtelmesen áttetsző anyagtól. Csípője megmozdul, de nem hagyom, hogy keze a szűk nadrágom felé tapogatózzon. Inkább csókjaimmal mellére hajolok, elidőzök megkeményedő bimbóin, és mikor hallom szívverésének hevességét, látom arcán a beteljesülés közeledtét, elhúzom ujjaim. Lefogom csípőjét, mielőtt megmozdulna. -Ma nem.-suttogom bőrére, mielőtt lehetőségeket akarna keresni, amit csak akkor lenne képes, ha bevetné boszorkány erejét. Ebben kételkedtem. Abban is, hogyha ajkai közé fogna, nem bírnám tovább. Így lefejtem róla az aprócska csipkét, a szakadt vörös ruha mellé dobom és kínzó lassúsággal, először végigcsókolom hasát, majd szétnyitva lábait, belső combját, meg-meg szívva puha bőrét. A tekintetem elidőzik lába között, megnyalom szám szélét és állva a rám szegeződő pillantását, számmal, nyelvemmel kezdem kényeztetni ott, ahol eddig ujjaim sürgölődtek. Amit az előbb elkezdtem, így akarom befejezni és megadni neki. Ujjaim feneke alá csúsznak, úgy tartom meg és húzom még közelebb magamhoz. Fülemben dobol szívverése, visszhangzik egyre hevesebb nyögéseinek és sóhajainak hangja, s egyre közelebb kerül a megsemmisüléshez, aminek minden jelét tudtomra is adja.
Imádtam, hogy a testem mindig reakciót váltott ki az övéből, imádtam ahogyan egymásnak simultunk és saját bőrömön tapasztalhattam, hogy mennyire is kíván engem. Bár nem mintha én nem vágytam volna annyira, hogy végre magamban érezhessem őt. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt, mikor együtt voltunk, hol vadul estünk a másiknak, hol pedig érzékien szeretkeztünk. Bár nem mondom, hogy a romantikának bármikor is helye lett volna az ágyunkban, de talán éppen itt az ideje a változtatásnak, itt az ideje, hogy olyan dolgokat is kipróbáljunk, melyeket ezidáig nem tettünk. Mikor belemarkol a combomba már tudatosul bennem, hogy nyertem és diadalittas mosoly ül ki az arcomra, nem is akarom azt onnan letörölni. Kérdésemre kérdéssel felel és csak melleimet az ő mellkasának nyomom. - Itt lennék, ha másként lenne? - teszek fel neki egy költői kérdést, amire mindketten nagyon jól tudjuk a választ. Ha nem hiányzott volna, most nem lennék itt és nem próbálnám meg rávenni arra, hogy szexeljen velem. Bár nem igazán kell őt győzködnöm, szinte gondolkodás nélkül reagál minden provokációmra. Élveztem a csókokat, melyekkel belepte a testemet, de az már kevésbé tetszett, hogy letépte rólam a ruhát, bár ez az ő baja, az ő kedvence volt ez a piros ruha. Nem vagyok zavarban, nem zavartat cseppet sem, hogy már majdnem meztelen vagyok előtte, ez valahogy sosem tudott különösebben zavarni engem. Kérésére engedelmesen cselekedtem, meg sem rezdültem és hagytam, hogy keze a mellemre fusson, hogy levegye rólam a melltartómat. Vágytam az érintésére, vágytam arra, hogy bimbóimmal játsszon, mindig is különösen élveztem a hosszas előjátékokat, nem sokára úgyis én fogom hímtagját a számba venni és mindent megtenni, hogy olyan erekciója legyen, mint még soha. Mikor kijelenti, hogy csak az övé vagyok, csak elmosolyodom. - Te pedig az enyém. - suttogom halkan, majd mikor megérzem, hogy keze hova is csusszan, felsóhajtok jólesően halkan és alsó ajkamba harapok, miközben tartom vele a szemkontaktust. Bár nem mondom, hogy nem kezdem el lágyan ringatni a csípőmet.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Otthon. Ízlelgetem ezt az aprócska szót, ahogy enged, lábait derekam köré fonva még közelebb présel magához, én pedig lassan túl szűknek kezdem érezni nadrágom. Az ing recsegve hull a földre, ahogy körmeit hátamba vájja. Elmerülök a csókban, és kihasználja a lehetőségét, hogy hagyom is, bármit tegyen. Hátamra fordít, és csípőjét ringatni kezdi ölemen. A szövetek összegyűrődő hangja, ahogy a ruha tökéletesen simul formás mellére, combjára... A kis boszorka megint képes arra, mint rég. Elveszi az agyam és addig hajszol, míg nem engedek. Hülyeség lett volna tagadni, hogy ez nem jön be. Felmordulok, mert őt akartam érezni, s ujjaim szorosan markolnak rá combjára, és ülök fel hozzá. -És én?-szegezem neki a kérdést, választ sem adva övére. Ujjaim mohón csúsznak végig oldalán, nyakán, állát markolva, hogy hozzáférhessek lüktető eréhez, amit csókkal hintek be. Bár agyam ködös, és hajt a vágy, olyan gyengéden és mélyen csókolom végül meg, ami ennek tökéletesen ellentmond. Végighaladok nyakán, állán, és nem hagyom, hogy elhúzódjon előlem. A ruha is áldozat lesz, ahogy az ingem. Gyengéden csúsztatom lejjebb vállán az aprócska pántot, de magam alá fordítom ismét, a ruhát dekoltázsánál ketté tépve, felfedem magam előtt a csipkébe bugyolált halmokat. -Ne mozdulj!-parancsolok rá, és tempóm egész megváltozik. Követelőző és akaratos énem csakis annyira kerül háttérbe, hogy újra tudatosuljon benne, abszurd módon ő az egyetlen nő, akiért valaha megtettem mindent. Ki nem mondom ugyan, de tudom, hogy így is érzi, érti, mire gondolok. Lassú csókkal indulok, vöröslő ajkait újra megízlelve, lejjebb haladva, először csak nyakát, majd lassan mellét csókolva, mikor az orrom előtt lévő kapcsokkal megküzdök. Forró bőre libabőrös lesz, mikor ujjaim a megkeményedő bimbókra vezetem, számmal követve érintésem, míg végül csak csókokkal halmozom el bőrét, ujjaim lassan a csipke alsóig vezetem, s lejjebb, aztán belső combján simítva indulok el felfelé, nőiességét a csipkén keresztül megérintve. -Az enyém vagy.-suttogom ajkaira, tekintetem megkeresi övét, a ködös barna íriszt, s lassan a csipke alá futtatom ujjaim, érintve a forró, vágytól lüktető bőrt. Túl rég birtokoltam testét, s bár hívogató volt, hogy gyorsan magamévá tegyem, céljaim között most más, inkább gyengédségnek nevezhető, heves vágyak kaptak helyet.
Cseppet sem érdekelt, hogy min veszekedtünk az imént, kicsit sem akartam már beszélni, azt szerettem volna, hogy ha másra használja a száját. Ha megcsókolna, ha levenné rólam a ruhát, majd csókokkal haladna lefelé. Ha ajkai a mellemre tapadnának, ha gyengéden rágcsálná a mellbimbómat, érezni akartam őt, érezni akartam magamban már napok óta. Másra sem tudtam gondolni, mint rá és ezt most kell belátnom és nem is tagadom. Ingerlem, ingerlem, mert azt akarom, hogy bevaduljon, hogy rajta is eluralkodjon a vágy, ahogyan rajtam is eluralkodott. Nem akarok beszélni, tényleg nem akarok már beszélgetni, talán éppen ezért is lépek közelebb és próbálom őt feltüzelni, aminek láthatóan meg is lesz az eredménye. Mikor kezem ágyékára fut és meghallom a reakcióját, akkor gond nélkül markolok rá, ezzel is kifejezve, hogy az a szerve hozzám tartozik. Mikor pedig felkap és az ágyra dob, kuncogok egyet és viszonozom a csókját. Hiányzott nekem, hiányzott a csókjainak az íze, az érintése és az egész lénye, teljesen ki voltam rá már éhezve és táplálkozni akartam. Kezem a hátára fut, majd könnyedén letépem az inget róla, könnyedén dobom arrébb és gyengéden karmolgatni kezdem a hátát csók közben. - Nem is akarok, most már itthon vagyok. - csókolok vissza, majd lábaimat a dereka köré kulcsolom és egy mozdulattal úgy fordulok, hogy ő legyen lent, én pedig az ölébe üljek. - Hiányoztam? - teszek fel egy halk kérdést, miközben lassan elkezdtem ringani a férfiasságán. Ingerelni akarom őt, annyira, hogy teljesen feltüzelődve uralkodjon felettem, hogy elvegye azt, amit akar és magáévá tegyen.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Fogalmam sincs mi tartja itt, miért leplezi készülő dühkitörését és folytja magába a levegőt, mint egy leengedni készülő lufi. A kérdésem betalál, tekintete fénylik, felcsillan és izzik egyszerre. Hívogató vörös ajkaira terelem tekintetem, majd a kivágott ruhának hála ezzel egy szögben dekoltázsa is tökéletesen szemem elé kerül. -Nem.-próbálhatom lezárni ennyivel is, de úgy simul hozzám, hogy lassan esélyem sem lesz rejtegetni hiányát. Élvezi a helyzetet, hogy az idegeimen táncol, hogy ellenkezhet. Pont ezért siklanak ujjaim nyakára, álla alá, s nem túl erősen, mégsem gyengéden, de magam felé fordítom arcát, esélyt sem adva neki, hogy elfordulhasson. Torkomból morgás szűrődik fel, hogy ennyi sem elég neki, sőt, ismét közelebb lép hozzám, ujjaival egy ideig mellkasomon játszik. Tekintetét nem eresztem, mégis lüktető szívverésére és még inkább hívogatóan pulzáló nyakára nézek. Ellenállnék, de a vágy hozzá húz.Szinte érzem vérének ízét számban. De másra is vágytam tőle, ahogy ezt ő is mondta. Tekintetemben sötét tűz lobban, mikor ágyékomhoz ér. Sziszegve fújom ki a levegőt. Végignézek a hívogató ruhán, emlékeztetve magam arra, amit elrejt előlem. Mielőtt nadrágom, mint akadályt leküzdené, felkapom és meg sem állok vele az ágyig. Hátára dobom, vadul csókolom, szívom ajkait. -Most már nem menekülsz.-suttogom ajkait ízlelve, míg ujjaim végigsimítanak testének simuló ruháján. Érzem domborulatait, hallom szívverésének felgyorsulását. ÉS már valóban nem csak a vérére szomjazom, hajt a vágy és a birtoklás vágya is.
Ideje lenne, ha mindketten túl lépnénk ezen a nem mondunk semmit a másiknak dolgon, mert nem vezet sehova. Néha már el is gondolkodtam, hogy mi lenne, ha nekem rontana és meg kéne ölnöm őt, vajon képes lennék rá? Bár sajnos tudom, hogy vagyok annyira önző, hogy az életemet az övé elé helyezzem és ne érdekeljen mi lesz vele... Legalábbis nagyon reménykedem ebben. Bárkissé megsért, hogy ennyire óvatlannak és gyengének néz engem, így inkább csak veszek egy mély lélegzetet. Egy... kettő... három... négy... öt... hat... hét... nyolc... kilenc... tíz... és kifúj. - Elhiheted, hogy nem fogok semmit sem mondani, bár nem mintha olyan sokat tudnék. - jegyzem meg és láthatja rajtam, hogy mennyire komolyan gondolom. Az lehet, hogy nem akar a védelmemből, de akkor is megkapja, még ha ellenkezik, akkor is. Fontos számomra és nem akarom elveszíteni. Talán most pár napra le kéne zárnom a házat és itt tartanom. Nem engedem, hogy itt hagyjon, átölelem és szerencsére nem lök el magától, így tudom, hogy ő is ugyanúgy vágyik rám. Kérdésére hirtelen nem is tudom, hogy hogyan feleljek... hogy mit akarok? Csak mosolyra húzódnak az ajkaim és magabiztosan nézek a szemeibe. - Azt te is nagyon jól tudod, hogy mit akarok. - mondom neki, miközben folyamatosan a szemeit lesem. Amikor pedig azt mondja, hogy le kéne pihennem és fürdenem, csak megforgatom a szemeimet. - Ezt már mondtad. - sóhajtok egyet és már teljesen lemondanék róla, mikor ujjai végigsiklanak a kezemen és amikor megfogja az államat, csak mosolygok. Cseppnyi félelem sincsen bennem, bízok benne és tudom, hogy nem tenne semmit sem velem, mert én is fontos vagyok neki. - Ennek igazán örülök. - mondom mosolyogva, majd közelebb lépek hozzá, testemet az övének nyomom és kezemet mellkasáról egészen az ágyékáig csúsztatom le, majd kezemet ott tartom. - Mert tőlem nem csak a véremet kapod. - kéjes vigyor ül ki az arcomra és csókért hajolok.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Nem ismertem a múltját, nem jobban, mint amennyire akartam, és ez azt hiszem oda-vissza igaz volt immár. Faye eleinte potenciális veszélyforrás volt számára. Mintha az övé lennék, s senki másé. De annak már évekkel ezelőtt vége szakadt, ami köztünk volt. Ettől függetlenül viszont ő a családom volt. Bármennyire is tagadni akartam, farkas vér csordogált valamikor az ereimben, ami pár óra leforgása alatt, hála a hülye szokásaimnak, egyszerűen semmissé lett. Addig a napig valahogy nem is bántam, hogy nem váltottam ki az átkom. Akkor kezdett el foglakoztatni igazán, mikor az apám élete is veszélybe került, anyám pedig az én „halálomnak” hála halt meg… -Salome, nem a védelmed kell! Csak az, hogy ha valaki elkap és kínozni kezd, ne add ki, amit tudsz. Ez oda-vissza igaz.-kötöm ki, bár hangom ingerült, kedvességnek nyomát sem lehet felfedezni benne, de aggodalmat annál inkább. Megfordulok, eltökélt célom, hogy magam mögött tudom, hogy elengedem és inkább nyugtot hagyok neki mára, de nem ad erre lehetőséget. Elkapja a kezem, mire akaratlan megfeszül állkapcsom és mégis hagyom magam. Ahogy átölel, veszek két mély levegőt, a dühöm csillapítani akarom, a makacsságom pedig legyűrni annyira, hogy engedjek tulajdon akaratomnak. -Mit akarsz Salome?-teszek fel egy egyszerű kérdést, eltolva magamtól, hogy szemébe nézhessek. Az éhségem lassan tagadhatatlan lesz, közelsége feszélyezni kezd, egyre kevésbé vagyok ura gondolataimnak.-Komolyan mondtam, hogy le kellene fürödnöd és pihenni.-siklanak végig ujjaim ölelő karjain. A selymes, puha bőre forró, hűvös érintésemtől mégis libabőrös lesz.-De talán….-húzom magamhoz, ajkait kémlelve, ujjaim álla alá siklanak, hogy ne kaphassa el rólam tekintetét. Nem vagyok durva, de túl gyengédnek se mondhatnám érintésem.-Fogadásom lenne rá, hogy azon gondolkodsz, kivel mulattam itt az időm. Elkeserítelek szívem, csak a vére kellett.-húzom végig ujjaim nyakán, lüktető erét kémlelve, majd elengedem állát. Szememből éhség év vágy csillog, mégsem teszek semmit, csak várom döntését. Most az ő kezében van mindez. Bár perzselő tekintete hívogató és érintése is árulkodó volt imént. ahogy a szobában tartott.
Tényleg belefáradtam már ebbe a macska-egér játékba, így is sokkal többet mutattam neki magamból, mint kellett volna. Zabar, hogy ilyen érzéseim vannak, hogy egyszerűen nem tudok semmit sem tenni az ellen, hogy ne érezzek ilyeneket. Nem szerettem volna kötődni hozzá és a legrosszabb az, hogy kezdi velem elfelejtetni a volt férjem halálát, kezdi elfelejtetni velem őt. Most már ha valaki az egyetlen férfit kérdezi az életemben, nem Tom jut eszembe, hanem Matt és ez megijeszt, baromira megijeszt. Nem csodálom, ha kiakad, de nem hiszem, hogy ennyire... Valójában most nem tudom megérteni, én nem tudok senkit sem félteni ennyire, mint ahogyan ő félti a szeretteit. Azok az idők elmúltak, amikor én szerettem volna bárkit is megvédeni, csak saját biztonságom számított... - Valójában nem hiszem, hogy fény fog derülni a kis játékodra, elhiheted, hogy nem fogom világgá kürtölni a dolgot. - mondom neki, bár nem hiszem, hogy ezt hinné rólam. Talán meg kéne nyugtatnom őt, talán el kéne neki mondanom, hogy én itt vagyok, hogy bármikor segítek neki, csak kérnie kell. - Segíteni fogok neked, még ha nem is akarod, akkor is... Én itt vagyok és megvédelek bárkitől, megvédem a titkodat. - ennék többet nem tudok és igazából nem is akarok neki megígérni. Fontos nekem és nagyon is szeretném, ha még sokáig boldogítana engem. Arról nem is beszélve, hogy megint csak beindít engem, még... nem, most nem ez a fontos. Végül mikor a szoba közepére visz és egy halk sóhaj hagyja el az ajkamat és megfogom a kezét, hogy ne menjen el... Talán jól esne, ha megkérdezhetném, hogy milyen kibaszott kurvát hozott ide, de ezt nem ma kell megtennem. - Inkább maradj itt és ölelj át. - húzom őt vissza és ha engedi, akkor átölelem őt. A szívverésem egyenletessé válik, megnyugszom és... nem tudom, csak vele akarok lenni, érezni akarom az illatát, ahogyan hozzám ér. Azt akarom, hogy levetkőztessen, hogy csókoljon végig testemen, hogy... csak az enyém legyen.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
A féltékenykedése kiborító volt, pláne, hogy olyan valakire volt féltékeny, aki igazából réges-rég jelentett nekem valamit, de jó ideje maximum egy közös cél tartott minket össze. A farkasok és a falka életben tartása. A halk válasz nem kisebb meglepetést okoz. -Helyes.-reagálok ennyit, de szemem felcsillan, szám széle felfelé görbül, elnyomva egy kissé talán gúnyos mosolyt, de legalább őszintét. Ha valamihez, újabb vitához nem volt kedvem, mégis sikerül kiakasztani semmi perc alatt. -Nem, nem mondhattam volna el!-vágom rá gondolkodás nélkül.-Felfogod mennyi minden kerülhet ennek a beszélgetésnek hála a célkeresztbe. Nem csak én, te is. Ha valakit elkapnak és fény derül erre a kis játékra, annyi időnk sem lesz, hogy levegőt vegyünk, halottak leszünk.-mindenféle dráma nélkül, a szín tiszta igazság ez volt. Egyszerűen nem kockáztathattam, sem az ő, sem a saját, sem Faye, se más életét. Túl sok mindenki halt már meg és lehet, hogy vámpír voltam, nem farkas, és a fajtám többsége nem ismeri a lelkiismeret jelentését, én nem ők voltam. Sajnos, nekem kijárt a "jóból". Az, hogy Faye-hez mi köze volt vagy lett, annál inkább érdekelni kezdett, bár az volt a gyanúm, ebből és erről magától nem fog semmit megosztani. És nem is hibáztattam ezért. Bármit is mondott neki Faye, csak hálás lehettem, hogy nyert némi észt a folyton szövevényes viszonyokról ábrándozó gondolatokba. -Téged talán nem érdekel. De nem fogsz meghalni.-rázom meg fejem, felkapom és mielőtt megállíthatna, a szobába cipelem, majd lerakom annak közepén.-Bizonyára fáradt vagy. Fürödj le, és feküdj le. Ha éhes vagy, rendelhetek neked valamit.-tekintetem akaratlan nyakára siklik. Hallom a doboló szívverést és látom a lüktető bőrt. Hogy lehet egy nő ilyen hatással épp rám? Nem akartam mélyebben belemenni a részletekbe, némi időre szükségem volt, hogy megeredjen a nyelvem, és hála a bennem dúló viharoknak és az italnak, jelenleg féltem, egy értelmes mondat sem fogja elhagyni a szám, ha nem állít le valahogy. Mert bármennyire próbáltam takarékra tenni magam, vöröslő ajkai hívogatóak voltak.
Igazán semmi közöm nem volt hozzá, hogy miért néz így ki a "közös" házunk, azt csinált amit akart, nagyon már nincs is közünk egymáshoz. A megszokás miatt beszélgetünk gondolom, bár nem akartam érezni semmit sem, nagyon nem, de éreztem. Kár lett volna tagadni, hogy fontos nekem, hogy ő nekem sokkal többet jelent, mint egyszerű buta szex. Vele akartam lenni, csak vele, de... ez úgy érzem egyoldalú, biztosan megdöngetett itt valakit, bár férfiból van, kitartást és akaraterőt nem tőle kell várni. - Tudom. - ennyit felelek, nem akarok vele veszekedni, nem akarok vele kiabálni már annyira, belefáradtam ebbe. Minek veszekedünk mi mindig? Mi hoztuk ezeket a hülye szabályokat és pont ezek miatt, hogy ilyen ne legyen... Nem kellett volna akkor elmennem, nem kellett volna itt hagynom őt, de megtettem, mert azt éreztem helyesnek. - Voltam... - bár halkan mondom, magam sem értem miért gondolom komolyan. Legalábbis felfogtam, hogy nincs köztük már semmi, de nem mondtak semmi konkrétat. Senki sem mesélte el, hogy mi a fene volt köztük, de most... hogy megnyílt, egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Talán annyiban kéne hagynom a dolgot, talán megint csak le kéne lépnem innen, de vele akarok maradni. - Ezt elmondhattad volna aznap este is Matt. - nem, ez nem vádaskodás, inkább egyszerű tényközlés. Tényleg elmondhatta volna akkor, nem lett volna ez az egész, nem kellett volna nekem is azt hinnem, hogy... Bugyuta vagyok, ostoba és hülye, mert hagytam, hogy ezek a dolgok befolyásoljanak. Felpattanok és nem érdekel, hogy neki nem fog tetszeni, odalépek és megcsókolom, úgy csókolom és addig, ameddig engedi. Ha belemegy, akkor szenvedélyes lesz és hosszú, ha nem, akkor rövid... - Ha ez fontos neked, akkor nekem is. Segíteni akarok neked Matt és nem érdekel, ha bajba kerülök vagy meghalok. - mondom neki őszintén, miközben a szemébe nézek. Remélem megérti és felfogja, hogy miről beszélek itt.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Nem mondok semmit, inkább elengedem a fülem mellett a sajnálom szót. Lehet, dacos gyerekként viselkedtem, de most rohadtul nem érdekelt volna az sem, ha hozzám vág ezért valamit. Nem csak neki volt tele a hócipője mindennel, de nekem is. És ezen a hiszti kevésbé segített. A pia, amit a kezemben tartottam, inkább. Ahogy a felejtésben is. Mondjuk a tegnap estét tekintve, a kupiból ítélve, fogalmam sem volt kivel és hogyan tértem vissza ebbe a szobába, de hulla nem volt mellettem, ami már kapásból jó jelnek számíthatott. -Jó taktika. Ismerem.-válaszom tömör, mellékesen nem túl kedves hangnem társul mellé. Semmi kedvem nem volt most még erről is vitát indítani. Az elég volt, hogy pár hét elteltével is olyan hangulatváltozásai és ingadozásai voltak, amikkel nem hazudok, de konkrétan nem tudtam mit is kezdjek. Ha meg akartam fejteni, ha nem, folyton falakat állított, mint én. A titkaink a sajátjaink voltak és mégis közénk álltak, mint a cölöpök. -Vagy vagy voltál? Mert nem mindegy.-rázom meg fejem, nagyot kortyolva a kitöltött italomba és visszasétálok a nappaliba, immár pohár nélkül, de hideg tekintettel.-Rövid összefoglalót akarnál a kapcsolatunkról. Tessék. Lelökött egy szakadékba, mert rá akartam mászni. Lássuk be, szép nő, igen, jó trófea lett volna. Csak ott volt az az aprócska probléma, hogy előtte egy vámpírral voltam együtt. Aki mellékesen a kelleténél hevesebb volt. A vére a szervezetemben volt, mint a piai is, amit aznap este megittam. Meghaltam, olyan keze által, aki egy falkából való volt velem. Kiváltotta az átkát, nekem adott egy másikat. A történet innentől inkább a heves együttlétekről és titkos találkákról szólt. Mivel a haverom a férje. És ennek vagy öt éve. Továbbra is szép nőnek tartom, de nem ugyan az a bugyivadászó suttyó vagyok.-ha eddig semmit nem mondtam,most egyszerre sikerült, megszakítás nélkül, még ha nem is részletesen, de mindent elmondanom neki. A reakciója ezek után őszintén szólva, kevésbé érdekelt. Ha még mindig féltékeny volt valakire a múltamból, a döntés az övé volt, engem nem befolyásolt.-A falkám a családom részét képezi. És segítek nekik. Faye a vezetőjük és az egyetlen, aki képes az apámra is figyelni, mivel a családfám kissé kihalt, hála a halálomnak.-ezt a részt is titkolhatnám, felesleges lenne. A lelkiismeretem ugyanis itt és most, olyan hülye módon tört elő belőlem, hogy még a kezeim is ökölbe szorultak.
El sem kellett volna mennem, tényleg hibát követtem el azzal, hogy nem végeztem vele, meg kellett volna tennem, nem tartott volna pár másodpercnél. De nem tudtam megtenni, nem akartam bántani, nem akartam elveszíteni őt is, ha már sokkal többet jelentett nekem, mint én azt szerettem volna. Matt megőrjített, most is a féltékenység munkálkodott bennem és egész úton, csak azon járt az agyam, hogy miért nem én jelentek neki ennyit, hogy miért nem szeret engem.. De ő megmondta őszintén, hogy nem képes arra és én sem várom el tőle, kissé elmagyarázhatatlan, hogy mit szeretnek és ahogyan próbáltam neki elmagyarázni... Nem igazán értette meg, így nem is értem, hogy miért akart velem beszélni. Még megtehetem, hogy megfordulok, hogy elmegyek innen és most nem maradnék a városban, sokkal messzebb mennék innen, olyan messze, ahol már nem találna meg engem. Bár kétlem, hogy keresne engem, most is csak véletlen műve lehet, hogy egymásba botlottunk, de ezt már egy kicseszett jelnek kéne vennem a sorstól.. Nem kellett volna ezt mondanom neki, tényleg.. próbáltam megint eljátszani a jégkirálynőt, de már ő is tudja, hogy nem is vagyok annyira fagyos, mint lenni szeretnék. - Sajnálom Matt. - mondom neki egy sóhaj keretében és a távozás helyett inkább leülök az ágyra, ledobom a kabátomat. - Tudom, hogy folyamatosan ellöklek magamtól, de ez volt az egyetlen védelmem az évek alatt, csak így tudtam megakadályozni, hogy megint egy olyan személyt veszítsek el, aki sokat jelent nekem.. - mondom neki, bár nem is remélem, hogy vissza fog ide jönni. De nem baj, én attól még el fogom mondani neki azt amit gondolok, amit érzek és utána tényleg elmegyek innen, ha azt akarja. Nem fogok feleslegesen itt maradni. - Nem akarok távol lenni tőled, nem akarom, hogy más úgy érjen hozzád, ahogyan én szoktam és igen... Féltékeny vagyok vagy voltam Fayere. - el sem tudja hinni, hogy nekem ez mennyire nehéz, hogy mennyire rossz és mennyire... szar kimondani.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
A ház csendes, a nappaliban ücsörögve várom, hogy belépjen az ajtón. Előttem egy üres pohár, alig fél óra alatt lecsúszott két tömény, némi vérrel keverve. Nem az volt a tervem, hogy lerészegedve álljak előtte, viszont a pia sokat segített a zavaros gondolatok kesze-kusza fonalának kibogozásában. A semmiből tört felez az egész, derítette fel minden bizonnyal Faye tartózkodási helyét és lett egy kezdődő lavina létképe előttem. Kevésbé örültem a kutatómunkája eredményének, hisz olyasmik után kajtatott, amik alapesetben az ő érdekében is jól voltak rejtve és nem volt rájuk szükség. Eltelik egy óra, még több itallal karöltve bámulom az ajtót, mikor végre meghallom lépteit. Felállok, az ital hatását nem érzem, fejem továbbra is tiszta, gondolataim viszont ahelyett, hogy tisztultak volna, mit sem változtattak eredeti állapotukon. -Szerinted nincs miről?-hőkölök hátra. Ennyit az emberi viselkedésről és az eltervezett jó kommunikációról.-Te komolyan nem unod ezt? Ha ennyire szarsz mégis mindenbe, inkább hagyjuk. De újra elmondom, amit már egyszer elmondtam. Ha kihúzod a gyufát, ne csodálkozz, hogy előbbre tartom Faye-t és a családom, mint Téged.-nyomom meg ismét a mondatot, a kezdeti lelkesedésem ezzel el is tűnik.-Ha már úgy sem akarsz itt lenni, akár össze is pakolhatsz. Bocs, hoyg próbáltam emberként viselkedni, látom szarra se megyek a próbálkozással.-nem kell sokat győzködni, kihátrálok a helyzetből és a konyhába megyek, a poharammal és a félig üres üvegemmel és a pultnak támaszkodva, inkább nem nézek felé, nem érdekel mit tesz a nappali és a szoba takarásában. Ahhoz képest, mennyire beszélgetni akart, ha szerinte nincs miről, rajtam ne múljon. alkalmazkodom. Ebben már volt jó tapasztalatom, hála neki. És nem fogom a szívemre venni, ha ismét távozik. Elegem lett az érzelmei ingadozásából, ami egy egészen más lavina volt, mint amitől mindkettőnket meg akartam védeni.
Nem reagáltam semmit sem a szavaira, teljesen felesleges lenne, meg hát.. nem is akarok vele veszekedni. Minden hirtelen szép lett és jó, de olyan hamar vált minden rosszá és borzalmassá. Megint eluralkodott rajtam az érzés, hogy nem akarok vele lenni. Nem tudom miért, de megint minden ilyen szar lett és folyamatosan ez van, minden szép és jó, utána jön a szar és a rossz. És persze, hogy kiakaszt engem az, hogy a volt szeretőjével találkozgat, mondhat nekem bármit, akkor is tudom, hogy hiába nem csinálnak semmit vágy rá. Vágyni fog rá, mert mindig eszébe jut, hogy mi volt köztük és ha mindig eszébe jut, akkor.. egyszer majd megtörik és megint a szeretője lesz, de én nem leszek a felesleges elem ebben a képletben, megkönnyítem a dolgát. Nem akartam vele veszekedni, most pláne nem, hogy megint felhúzta magát, persze ő lehet ideges. Szóval ezt csinálja, ezek szerint a szeretője egy vérfarkas, ez.. Még élvezetes lehet, nem lesz nehéz megtalálni. - Szóval ezt csinálod. - az arcomon nincs helye meglepettségnek, nem is csodálom, hogy ezt csinálja. Semmi jogom beleszólni, de a fenyegetésére felvonom a szemöldökömet. Miért mondanám el bárkinek? Miért akarnám őt veszélybe sodorni? Sokat jelentett nekem, talán túl sokat is jelentett nekem. Aztán mikor kiakad, mikor kijelentem, hogy nem szexelek vele, akkor.. Hát jól van. Megvárom, hogy felkapja a párnáját és elinduljon, majd mikor még elmenni láthatáron kívül.. - Viszlát örökre. - mondom, majd felemelem a kezem és kitöröm a nyakát. Van pár órám, ezért nem kell sietnem. Elindulok a szekrényhez, felöltözöm, felöltözök melegen, mert rohadt hideg volt. Majd előkaptam a táskát és kitéptem belőle a használt ruhákat, majd beledobom az összes ruhámat, ami még ott maradt, kivéve a pirosat. Majd hát elindultam, hogy lapot és tollat keresek, pár másodperc után találok is, leülök az asztalhoz és gondolkodom, hogy mit írjak..
Tudod.. Sosem hittem volna, hogy csak szex vagyok neked. Egyszer nem volt kedvem hozzá és te már rögtön eldobtál magadtól... Tudod mit bánok a legjobban? Hogy beléd szerettem.. Jobb lesz így mindkettőnknek, ne keress és ne gyere utánam. Ideje befejezni a dolgot, ami alapból halálra volt ítélve.
Salome
Tűröm félbe a lapot és elindulok az ajtó felé.. Talán hibát követek el, talán sosem fogunk újra találkozni, de meg kell tennem, nem maradhatok itt vele tovább. Elég volt, elég volt ebből az egészből, elég volt a macska-egér játékból, újrakezdem az egészet, újrakezdem egy másik városban, egy másik férfival.
Ez nem dac volt. Szín tiszta ellenállás. Nem akartam vitatkozni, de elengedni sem akartam a dolgot. -Az érzés kölcsönös.-vágok grimaszt, mint valami gyerek. Hálásnak kellett volna lennem, amiért a napgyűrű úgymond ajándék volt tőle. De a hálám ott veszett el az ügy iránt, ahol a kedvesség elkezdődött egy olyan egyességben, ahol volt én és ő, de mi sehol sem volt található. A féltékenykedése meg csak hab volt a tortán. Felmordulok, rám nem jellemző módon, mélyen, és érzem, ahogy izmaim megfeszülnek, testtartásom megváltozik. Kezdem elveszteni a türelmem, de oly mértékben, mint az imént. Egyszerűen idegesít, hogy Faye szeretőként szerepel a szótárában, mikor évek óta nem történt köztünk semmi. Azóta biztos nem, hogy Sal egy házban én velem. -Oké, az igazat akarod? Kémkedek a farkasoknak a vámpírok között. Most jobb?-fel sem fogom, mit mondok és milyen stílusban, hogy ujjaim szorosan megragadják karját, ahogy ellépne mellettem. Nem eresztem, újra képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Az egyetlen, amit érzek, az a mérhetetlen düh. -És ha ezt valaki megtudja, biztos lehetsz benne, hogy addig nyúzom majd, míg azt is sajnálni fogja, hogy megszületett.-ebbe minden benne volt. A tény, hogy nem akartam vámpír lenni, hogy gyors következtetést levonhatott volna, tuti megfordul a fejébe egy kérdés. Miért csinálom ezt. Majd az indok is, ami szememben is megcsillan egy pillanatra. Elengedem, bár tekintetem továbbra is szikrát szór, s szó nélkül visszasétálok a szobába. Újra érzem a dühöm és a mérhetetlen éhséget fellobbanni torkomban. Ha valami nem ment még jól mellette, az ez. Kezelni az ilyen helyzeteket. És a röhejes az egészben leginkább az volt, hogy a másodperc törtrésze alatt képes volt a végletekig kiborítani. -Ha vanília kapcsolatra vársz köztünk, rossz ajtón kopogtatsz.-döntök úgy mégis, hogy jobb, ha nem a közelében vagyok. -Aludj az ágyban, nekem jó a kanapé.-vágom még oda, felkapva a párnám, már az sem érdekel, ha elém áll, ha kell gondolkodás nélkül taszítom odébb. Átkozom az eszem, hogy kimondtam, amit kikényszerített belőlem és bár remélem nem él ezzel az információval vissza, abban sem vagyok biztos már, ha minderre egyszer fény derül, ő megússza majd.
Néztem rá pillanatig és nem szóltam semmit sem, csak felvontam a szemöldökömet, majd rendeztem a vonásaimat és szóra nyitottam az ajkaimat. - Ami késik, az nem múlik Devane. - mondom neki. Tényleg utána fogok nézni az életének és nem fog érdekelni, ha valami olyanba bukkanok, amit ő nem akar velem megosztani. Jelenleg nem érdekelt más, csak az, hogy önmagától nyíljon meg nekem, ne nekem kelljen kierőltetnem belőle mindent, de ez lehetetlen. Ha ő sem, hát akkor én sem fogok megnyílni neki és nem fogok semmi olyat sem mondani neki. Nem érdemli meg, ahogyan azt sem érdemli meg, hogy itt maradjak vele. De ott látni és tudni, hogy csak engem vár az ágyban, annyira felemelő, de most mégsem szexelni akarok vele.. Csókolni akarom és érezni, hogy csak az enyém. Aztán áttérünk az animágusomra.. Nem tetszik nekem ez a mosoly, mert nem volt igazságos az, hogy megölte, de nem verem le rajta most, kapott már eleget.. Amúgy meg lehetne nekem hálás, hogy kapott őtlem minden ellenére napfénygyűrűt. - Nehogy egyszer én csináljak ilyet veled. - bár nem éppen fenyegetésnek indult, mégis eléggé úgy hallatszik. Nem, inkább ne mis akartam most erről beszélni vele, meg egyáltalán semmikor sem. Ez amolyan tabu téma volt eddig, egy olyan tabu, amit jobb hagyni és nem feszegetni. DE aztán szóba hozza a volt szeretőjét, én pedig nem tudom, hogy hogyan kéne reagálnom rá, mert.. Zavar, persze hogy zavar engem, hogy egy olyan nővel találkozgat, akivel egyszer szexelt és kitudja, lehet szerette is és szereti még mindig, mai napig.. Nem igazán hatottak meg a szavai, inkább átöltöztem, de nem volt kedvem befeküdni mellé, inkább elindultam a konyha felé, de oda se nagyon akart engedni. Fura, de nem vágok közbe, nem szólok neki semmit sem, megvárom, míg befejezi.. Bár nehezemre esik nem szólni, de sikerül. - Na, mivel nem mondhatod el, ezért ne mond el, csak ne állj az utamba, szeretnék kimenni a konyhába. - mondom neki és kicsit sem érdekel, hogy milyen közel van hozzám. Nem tud meghatni és következő mondata.. Felnevetek rá. - Nem fogok veled szexelni Matt. - egyenesen a szemébe mondom és remélem, hogy fel is fogja, hogy mennyire komolyan is gondolom. Nem akarok vele lenni, menjen csak szépen a volt szeretőjéhez, biztosan segít neki elmulasztani a gondját. - Ha szexelni akarsz, akkor keress valami nőcskét vagy menj csak szépen vissza a volt szeretődhöz. - és ezzel le is zárom a beszélgetést, én ellépek mellette és megint elindulok a konyha felé.
-Nem is értem miért…[/ b]-mormogom orrom alatt, jelezve, hogy szinte elvártam volna, hogy utánam is kutakodjon, de a jelek szerint semmi. Nem mondok sokat, így is többet, mint kellene. Valamiért azt éreztem, ha eddig meg tudtam benne bízni egy egyességnek hála annyira, hogy hébe-hóba hagyjam, varázslatok segítségével elrejtsen, most miért kellene kételkednem elhivatottságában? Bár, ha valamit megtanultam az elmúlt években, hogy sose bízzak meg senkiben. Talán ideje lenne ezen a hozzáálláson változtatni? -[b]Végül is így már azt hiszem értem miért voltál olyan pipa, mikor a hulláját a csomagtartójában találtad.-ejtek egy egy kissé cinikus mosolyt. Álltathattam volna vele magam és őt is, hogy mindez meghatott és sajnáltam, de ha úgy vesszük, az, aki lettem, gyilkos volt. Farkasként is öltem volna először, és a saját családomhoz képest igen sokáig húztam ezt a dolgot. Az, hogy mennyire volt ártatlan az illető, a lelkiismeretemre nem hathatott. Ha hatott volna, újabb problémákkal küzdenék, nem csak a gondolataim, de a tiszta lelkiismeretem is a sírba tehetne. Azt kellett megtanulnom, hogyan ne dőljön össze a kártyaváram, ennek első lépése a múlt és pár szükséges veszteség feldolgozása volt. Öltözködését végignézem, nem veszem le róla szemem és tudja, hogy ha valamivel, hát ezzel jó úton jár, hogy ne sokáig feküdjek az ágyban magányosa. -És még nekem jössz azzal, hogy hirtelen ítélkezem?-vonom fel szemöldököm, bár mivel a plafont bámulom, ezt kevésbé láthatja. -Ó jézusom, mintha a világ megállna forogni, amiért a volt -nyomom meg hangosan azt az egy parányi szócskát -szeretőm nem dobtam ki az ablakon. Nem tudom felűnt-e, de veled lakok egy házban, nem vele.-nézek végül rá, de hátat fordít. Tesz egy lépést, de következőt már nem engedek neki, inkább elé lépek, és megállítom.-Egy élmény ez a beszélgetés, ha eltűnsz és hisztizel.-szavaimmal nem kímélem, annál is inkább. -Komolyan sejtésed sincs róla, mi a francért esett nehezemre vámpírlétem elfogadása?-a furcsa az egészben, elhittem, hogy nem kutakodott az életemben és fogalma sem volt róla, kit és miért próbálok rejtegetni. -Ha elmondom, amire kíváncsi vagy, még nagyobb veszélybe kerülhetsz, mint amekkorába magadat sodorhatod. Ezért nem jövök ide, mert ez az egyetlen hely, ahová egyenlőre senki keze nem ért el, akié bajt okozhatna.-láthatja, nem viccelek. Vonásaim teljesen komolyak, ahogy szavaim is. Közel álltunk a másikhoz, nekem hála, de nem értem hozzá. -Nincs saját ruhád vagy szándékosan akarsz az őrület szélére kergetni?-érdeklődöm, kettőnk közül ugyanis ő fázhat az ablak nélküli szobában, aminek a pólón keresztül igen jól látható jele is lesz, míg engem hidegen hagy a szoba hőmérséklete.
Pedig jó lett volna, ha egy kicsit is látom rajta, hogy megrémül a hiányomra, de tévedtem.. Lehet, hogy pont nekem nem kellett volna ezt csinálnom. Teljesen felesleges, tök természetesnek veszi, hogy nem tudok elmenni, hogy nem tudom elhagyni, hogy nem fogok elmenni és nem cserélem le őt. Pedig valami azt súgja, hogy tegyem ezt, hogy ne menjek bele a dolgokba és meneküljek, mert csak nekem lesz rossz, azonban először az életben próbálok valakiben megbízni. - OK. - vonom meg a vállamat, ha nem, hát nem. Nem fogok összetörni és sírva fakadni, ezek szerint még mindig csak a szexet jelentem neki, hát akkor legyen, nekem is csak az lesz. Bár a kacsintására inkább megforgatom a szemeimet, pedig jól áll neki. Elég jó pasi ez a Matt, bár ne lenne ekkora egója. Nagyon várom már a válaszát a kérdésemre, mert nagyon is tudni akarom, de a válasz, amit először ad nekem.. Hát kösz, mire menjek ezzel? Így csak csendben várok. Szavaira csak sóhajtok egyet. - Tiszteletben tartottam a magánéleted, nem másztam bele. - feleltem neki, majd nézek rá. Nem mondott el szinte semmit sem, ami kissé zavar, mert semmivel sem jutottam előrébb a dolgokkal, talán kénytelen leszek kicsit lenyomozni és utána nézni. Nem lenne nehéz dolgom, mondjuk még mindig nem szereztem magamnak új "kémet".. Az az animágus macskává tudott változni, elég könnyen belógott helyekre és szerzett meg olyan információkat, amik igencsak hasznosak voltak nekem. A szeretős dologra csak felvonom a szemöldökömet és nézek rá, már készülnék valamit mondani neki, de feltesz egy kérdést.. Nem értem, hogy miért érdekli őt ez ennyire. - Ő volt az én kis segítőm, információkat szerzett nekem és ő volt az első, akit közel engedtem magamhoz. - mondom neki, bár sokkal inkább volt egy személy, akit kihasználtam, de kötődtem hozzá, mert érdekelt mi van vele. Tudtam, hogy nem veszélytelen munkát végez és ezt ő is tudta, sokszor mentettem ki a bajból. Aztán elindulok a szekrény felé, ledobom magamról a piros ruhát, csak egy bugyi van rajtam, még jobban érzem a hideget, de a bugyitól is megszabadulok, lecserélem egy tisztára, kiveszem az egyik pólóját és belebújok, majd megfordulok. - Szóval a volt szeretőddel találkozgatsz. - mondom neki és szememben nem féltékenység villan, inkább bánat. - És még te vagy megsértődve és te vagy féltékeny, mert egy volt ügyfelem megdicsért, csak annyi a különbség, hogy én nem szexeltem vele, míg te azzal a nővel igen. - mondom neki és most egyáltalán nem volt kedvem vele lenni, egy kicsit most elmúlt az előbbi jó kedvem. - Menj nyugodtan és légy vele, én nem tartalak vissza. - indulok egy a konyha felé.
Bármi is volt a célja ezzel a kis játékkal, hamar letehetett róla, hogy meggyőz vele. Nem voltam túlzottan vevő az ilyesmire jelenleg. Inkább némi viccet adva a helyzetnek, a törött üveg ablakot kinyitom, aztán felöltözöm. Már amennyire öltözéknek számít egy alsónadrág. -Ne bízd el magad.-kacsintok rá, mintegy új szokást megelőlegezve ezzel, vagy épp újat bevezetve ezzel, kíváncsian várva, hogy mit reagál minderre. Felvonom szemöldököm a kérdés hallatán, szemem még csukva van, kényelmesen fekszem az ágyamon… vagyis ágyunkon. Ami kicsit abszurd is, ugyanakkor valahol a kérdés teljesen jogos volt. Bár a válaszon elgondolkodtam, nem véletlenül. Szemem kinyitom, hunyorogva gondolkodom, és kivételesen nem is rejtegetem előle, hogy őszinte választ akarok adni, de a biztonságos mennyiségű információk mennyiségével akadnak problémáim. -Dolgozom.-válaszolok tömören, aztán arcom dörzsölve a plafont bámulom. -Amikor azt kérem, hogy rejts el, nem véletlen. Bár kétlem, hogy magánnyomozóként épp utánam nem nyomoztál soha. Vagy a múltam után.-nézek rá kérdőn, őszinte meglepettséggel, és kíváncsisággal. Ha valamit, hát épp az ő esetében kicsit nehezen hiszem el, hogy semmiről sem tud. -Nem mondhatok el mindent, még nem. De ha ez számít, egy nőről van szó, aki egyszer a szeretőm volt egy ideig. De ennyi. A hotelszobákban leginkább mozgó vérbanknak használom a nőket, vagy épp azért, hogy a parfüműket érezd rajtam. Jól áll, mikor szikrákat szór a szemed.-a vigyorom túl nagy elégedettséget sugall, valahogy azt várom, hogy hozzám vág valamit vagy felképel, de ennyi kockázatot megér. -Mi közöd volt neked ahhoz az animágushoz?-szegezem neki a kérdést, szinte meg sem várva, hogy az előző sor információra válaszoljon. -Mellékesen meg fogsz ott fagyni, ha az ablakot így hagyod, vagy ha nem jössz ide. Vagy öltözz át.-a piros ruha van rajta továbbra is, és bár a tél errefelé kevésbé hideg, a hűvös levegő hamar átjárja a szobát, hűti át falait és szinte jegessé változtatja a szoba hőmérsékletét. Ezt én nem érzem, ő ahogy látom annál inkább.
Még sosem éreztem magam ilyen boldognak mostanában és örülök, hogy itt marad velem és nem megy el ki tudja, hogy hova. Nem szerettem, mikor nem volt a közelemben, sosem tudtam, hogy hol lehet igazából, hogy mit csinál vagy éppen kivel csinál valamit. Persze, mindig azt hittem, hogy másokkal van, de hát mi más lehetne a magyarázat? Csak fogja magát és elmegy, majd vissza sem tér órákig. - Ne becézgess, főleg ne hívj a szívednek. - mondom neki egy csúnya nézés keretében, utáltam, mikor valaki becézget engem, legjobban a "cica" és "cicám" szavaktól rázott ki a hideg és egyáltalán nem voltam az övé. Én csakis saját magamé vagyok, nem engedem, hogy valaki is birtokolhasson, mert tudom, hogy abból soha semmi jó sem származik. Utálom, legalábbis próbálom.. Csak megakartam őt viccelni ezzel a dologgal és igazán érdekelt, hogy mit fog reagálni arra, hogy eltűnök, de ő sem olyan buta. Már mozdulni akartam és kiverni a szájából a cigit, az meg abszolút vicces, hogy kinyitja az ablakot, amiben üveg sincs, jó nagy pusztítást végeztem itt és a hideg csak jön be az ablakon, lehet ő nem érzi.. én igen. De még várok és mikor elszívja a cigit végre, akkor elmegy törölközni, már régen láttam a testét mindenfajta burkolás nélkül, de nem most jött el az ideje, hogy meglessem, csak akkor szólalok meg, mikor jóéjtet kíván. - Nem kell megkérdeznem, mert kimondtad, hogy nem engedsz el ameddig élsz, szóval gondolom fontos vagyok hiányoznék neked. - szólalok meg és pár másodperccel pedig már láthatóvá is teszem magam és már számítok is arra, hogy megjelenik előttem. - Én ma sokat megosztottam veled, többet, mint te és leszarom az egyességet.. Ezentúl léteznek a kérdések, amikre válaszolni kell és már kezdem is.. Miért hagysz itt ennyiszer és mit csinálsz ilyenkor? - láthatja, hogy komolyan érdekel a válasza, most tényleg ezt megakarom vele beszélni. Nézem őt, mélyen a szemébe nézek. Most válaszolnia kell és tudom, hogy megfogom bánni az előző kijelentésemet, de nem érdekel, most csak egy dolog lebeg a szemem előtt, hogy választ kapok, egy olyan választ, amelyre túl régóta vágyom.
Érintésemtől látom, hogy elbizonytalanodik. Helyes. Ismertem testének gyenge pontjait és előszeretettel ki is használtam az alkalmakat, mikor ezen ismeret jól jött számomra. -Hát persze, áltasd csak magad szívem.-fordulok hátra, a nekem címzett megjegyzés hallatán, mert ha nem így reagálnék, valószínűleg magammal cipelném ezért a kijelentéséért. A fürdés sokáig tart. A víz forró, majd fagyosra állítom, hogy lehiggadjak. Mit sem számít, amíg a gondolataim között újra és újra lepereg minden, amiről nem akartam beszélni. Kicsinál, egyszer tuti biztos, megöl. Hallgatózom, de ajtócsapódást nem hallok, mégis, ahogy kilépek, törölközővel a derekamon, míg csöpög rólam a víz, a szobát üresen találom. Nem érdekel milyen csíkot húzok magam mögött, kitárom az ablakot és rágyújtok egy szálra. A végtelen nyugalom mintaképe vagyok, bár szám szélén mosoly jár. -Szívem, nem vagyok süket. Ez a nagy probléma. Nem mentél te sehová.-valószínűleg azt várta, hogy szívemhez kapva ájulok el, amiért egyedül hagyott. De két íratlan szabályt is megszegtem. A ledobott ruhák, a magam mögött húzott vízcsík és ja.. egy harmadik is. A hálóban tilosnak ítélte a dohányzást. Túl sokszor rúgtam fel mégis ezt a törvényt.-Legyen...-dünnyögöm eldobva a csikket az utcára, hasonlóan hanyag mozdulattal becsapva az ablakot, vizes hajamba túrok, tessék-lássék módra megtörölközöm és úgy térek vissza a szobába egy fekete alsónadrágot magamra húzva.-Akár meg is kérdezhetnéd. Csak egy kérdés. A választ mondjuk nem fogod elhinni, de az nem az én bajom.-dobom magam az ágyra és várok, hátha felbukkan.-Ha elmentél, jó éjt!-mormogom lehunyt szemmel, bár fülelek és tettre kész vagyok. Az idegesítő tulajdonságaim egyikét viszont úgy veszem elő, mintha imént nem az idegeimmel viaskodtam volna nagyban a fürdőszoba falát bámulva.
Tudom, hogy én is féltékeny szoktam lenne, de ennyire, mint ő, még sosem voltam ilyen elborult a féltékenység miatt. Matt most tényleg túl ment egy határon és jobb lett volna, ha nem megyünk el, ha én szépen lelépek és elmegyek innen, de ő csak nem akarta.. Nem tudom miért, nem tudom mitől kattant be ennyire.. Nem akartam vele beszélgetni, még mindig ideges vagyok, de a szavai megnyugtattak. Nem tudom miért, nem tudom, hogy miért kellett nekem vele megismerkedni és miért ő neki kellett ilyen kicseszett érzéseket keltenie bennem. Kicsit hasonlít a volt férjemre, de tudom, hogy sosem lehet olyan, mint ő.. de.. Kezdi velem elfelejteni, kezdi elérni, hogy sokkal jobban megkedveljem őt. Vonzott és ezt kár lett volna tagadni, de nem csak a teste érdekelt és nem is csak az, hogy kitöltsön, hogy bennem legyen, hogy eggyé váljunk. - Rendben, hajlandó vagyok tárgyalni veled. - magamat is meglepem ezzel a kijelentéssel. Tényleg hajlandó lettem volna vele erről tárgyalni. Nem tudom, hogy mit kéne még mondanom vagy tennem vele és talán éppen ezért csókolózom vele, éppen ezért hívom nyelvét egy vad és szenvedélyes csókra. Olyanok voltunk mint a mágnes két oldala, vonzottuk egymást és ez jól esett, most már.. Már azt is tudom, hogy fontos vagyok neki, hogy velem akar lenni és ez nagyon is jól esett volna. Imádtam, amikor a kezeit a derekamra rakta, ahogyan reggelente néha cirógatja a vállamat, amikor azt hiszi nem figyelek, pedig nagyon is ébren voltam olyankor. Bólintok a kijelentésére és mikor azt mondja, hogy itthon alszik nézek rá, bár egy kissé elmosolyodom gonoszan. - Engem helyezel a kis barátnőid elé? A végén még elhiszem, hogy fontos vagyok neked. - és nézem, ahogyan bemegy.. Talán kicsit sokáig is van bent és túl sokáig.. Így elrejtem magam a szeme elől azzal a mágiával, amivel őt szoktam mások elől. Érdekel az arca, érdekel, hogy milyen arcot fog vágni, mikor az üres lakásra jön ki a fürdőből. Így odalépek a szekrény mellé és várok.
Kezdőlap
