Érdeklődve néztem rá. - Ezek szerint találkoztál azzal a... - szorultak össze ajkaim. - Azzal az édes, imádnivaló, cuki hibriddel? - fintorodtam el végül, és megfogtam a kezét, hogy lenyomjam az ágyra. Ő volt otthon, mégsem ült le eddig. A vendég meg... sajátjának tekinti a lakosztályát. Mert kb olyan. Mint egy szállodaszoba.
Valami furcsa melegség öntötte el a mellkasomat, és halvány mosoly jelent meg az arcomon. - Nekem elmondhatod, hogy mi történt. Mit mondott neked? Várj, kitalálom... ezúttal már úgy érezte, hogy rosszul döntött - mondtam szememet forgatva.

Halvány mosoly jelent meg az ajkaimon. Meg kell majd bíznom egy takarítóbrigádot, hogy tegyék rendbe a szobámat, bár ehhez még egy komplett hadsereg is kevés lenne. Renoválni kell majd az egészet, de erre inkább most nem akartam gondolni.
- Mindegy. Nem számít, hogy mi történt. - Legyintettem. A tegnap este után inkább nem akartam őt ezzel terhelni, mivel egyébként is bolondnak éreztem magam és ha ő még eddig nem nézett annak, akkor ezek után biztosan annak nézne. Mégis hogy venné az ki magát, ha elmesélném neki, hogy mi történt? - Annyi a lényeg, hogy nem szeretem, ha játszanak velem és... igazad volt tegnap este. Tovább kell lépnem. - Néztem rá komolyan és talán egy kicsit hálásan is. Mert jólesett, hogy az éjszaka meghallgattam a tombolásomat és reagált is rá.

- Na jól van, gyere be inkább, bár nem olyan lakályos, mint a te szobád mostanság - kacsintottam rá, és behúztam a kezénél fogva. Furcsa, hogy egy ilyen apró érintés is képes úgy végigszáguldani a testemen, mintha áram vágott volna belém. De nyilván ebből neki mi sem tűnt fel.
- Oké. - köszörültem meg a torkomat, mikor utolsó mondata elhangzott. Ejha, kétlem, hogy ezt olyan sokan hallották már tőle! De próbálom nem kimutatni, hogy meglepett.
- Mesélj, mi történt veled. Nem tűnsz túl jókedvűnek. Bár a tegnap este tükrében... - legyintettem.

- Nem akartalak felébreszteni. Tényleg nem. - Oké, ez nagyon is szabadkozásnak hallatszott, pedig én sohasem csinálok ilyet. Udvariatlan és a másikat nem nagyon tisztelő egyén voltam, ez lett beprogramozva a vámpírrá válás után a génjeimbe. Most talán túlságosan zavart vagyok, azért vagyok ilyen. Viszont lehet, hogy az is közrejátszott, hogy Curtis nem az ellenségem volt, legfőképp nem egy idegen. Ezért viselkedhettem úgy, ahogy.
- Vadászatnak indult, de... máshogy alakult. - Válaszoltam a kérdésére és inkább nem mentem bele a részletekbe, bár az kicsit feltűnő lehetett, hogy pont én nem kaptam el senkit, aki akárhányszor indul el vadászni úgyis megöl valakit. Ám nekem is jobb volt, ha nem gondolok erre és arra, ami az evés helyett történt. - Én csak azért jöttem, mert... a saját szobám az éjszaka folyamán eléggé lakhatatlanná vált és nem volt kedvem egyedül ücsörögni valahol. - Vallottam be bizonytalanul.

Az ajtónak billentettem a fejemet. Nem lenne jó taktika most rányomulni, az még inkább visszaveti csekély önbizalmamat, hogy körülbelül soha nem lesz esélyem nála, mert őhibridsége lesz az első, utolérhetetlen... mianyavalya...?! Hagyjuk már, reggel nem hiányzik egy agyvérzés e gondolatok miatt. Klaus téma tabu, részemről. Ha ő beszél róla, megpróbálom szemforgatás nélkül megállni a dolgot.
- Csak fáradt vagyok. - ásítottam még egyet, majd végignéztem rajta, és feltűnt valami. - Honnan jössz? Vadásztál? - kérdeztem, de a ruháján nem láttam vérfoltot.

Hallottam a szöszmötölést, ebből pedig arra következtettem, hogy Curtis csak nemrégen vagy éppen most térhetett magához. Talán mégis tennem kellett volna egy kört kaja-ügyben és csak azután idejönni, hogy ne ébresszem fel. Ez most már így ragadt, de legalább kopogtam és nem rontottam be az ajtón. Ebből a hibámból már tanultam, megpróbálom csökkenteni az ilyen látogatásaim számát.
Minden probléma ellenére jót mosolyogtam azon, hogy szinte még alig látott valamit. Tényleg felkeltettem. - Nem vagyok az, sőt... azt kívánom, hogy bárcsak aludtam volna még egy kicsit. - Szólaltam meg, de nem akartam ezzel kezdeni. - Azt viszont nem tudtam, hogy te szeretsz későn kelni.

Kopogtattak, és erre kaptam fel a párnából a kócos fejemet. Eléggé sokáig húztam ma az alvást, talán a tegnap este miatt. Fárasztó volt, nekem legalábbis. És mi több, ez az ágy túl kényelmes volt ahhoz, hogy csak úgy kiszálljak belőle.
Tehát érthetően morcos voltam, mikor csupasz felsőtesttel az ajtóhoz sétáltam, és a fejemet vakargatva, nagyot ásítva nyitottam ki az ajtót. Sejtettem, hogy Tatia lesz az, ki más lehetne itt? A morcosságom gyorsan el is múlt.
- Azt ne mondd, hogy koránkelő vagy. - mondtam, szinte még mindig összeragadt szemekkel.

Utcák

A kabátomat már valahol a nappaliban ledobtam magamról, így jöttem fel az emeletre. Először megszokásból a szobámba akartam menni, de aztán rájöttem, hogy most ott nem nagyon érezném jól magam a szanaszét heverő romok miatt, így úgy döntöttem, hogy "meglátogatom" Curtist.
Megálltam azelőtt az ajtó előtt, ahol sejtettem, hogy tartózkodik -a vámpírhallás csodája - és halkan bekopogtam. Ritka alkalmak egyike, hogy nem játszottam a tapintatlant.