- Jézus, neked van egy lányod? - néztem rá döbbenten, bár... annyira nem voltam meglepődve. Elvégre ezer év alatt nyilván sokunknak "csusszant be" egy-egy gyerek a gépezetbe. Van aki tagadja, van, aki  nem, de azt hiszem, most  nem ez a legfőbb  dolog.  Hanem hogy ideje lenne végre tényleg tenni a dolgunkat. - Jaj, hogy te hány szerepbe  is kényszerítesz egyszerre - sóhajtottam fel színpadiasan, pedig kicsit sem bántam a dolgot. - Szóval, nekem kell megfenyegetnem a vőlegény  is, hogy ne  merészeljen megbántani, hm? - böktem oldalba, majd az  ajtóhoz léptem, kinyitottam azt, majd hozzá léptem, átkaroltam, és vezetni kezdtem kifelé, ahol nyilván már vártak minket.  - Gyerünk! Esküdni  fog a barátom!  - nevettem fel. Azt hiszem, ezzel végérvényesen le fog zárulni az életünk egy jelentős korszaka, és egy teljesen újba fogunk lépni. Miért érzem úgy,  hogy lassan mindenki újabb  esélyt kapott közülünk, ősiek közül?
/Kert/

-Kíváncsian várom!- Még mindig nem jöttem rá, ki lehetaz, akiről szó van, de majd meglátom. A menyasszonyos megjegyzésére felnevettem. -Inkább nem akarom tudni, hogy nézel ki menyasszonyként.- jegyeztem meg még mindig nevetve. Ha valaki, akkor Kol igazán tudja, hogyan dobja fel az ember kedvét. -Ne engedd, hogy bármit is elcsesszek, oké?- Ekkor lépett be a szobába a lányom. -Kislányom, hát téged is látni? Bár nem is csodálom, hogy nem találkoztunk eddig, mert ez a ház kész labirintus.- Visszonoztam az ölelését, aztán az ajtó felé tessékeltem. -Te még mindig itt vagy? Na nyomás lefelé a többiekhez kicsim!- Kol elég furán nézett rám. -Majd elmesélem...- sütöttem le a szemeimet. -Indulhatunk.- jelentettem ki.

Anyámat kerestem miután elkészültem a hajammal és a ruhámat is sikeresen felvettem. Valahogy még egy kis örömöt is éreztem, hogy házas lesz, megérdemli, hogy boldog legyen. Belpéptem a vendégszobába, egy másik ember is állt a szobában.- Oh, üdv. Ariadné vagyok.- mutatkoztam be egy mosollyal, aztán anyámhoz léptem, s végül hajába tűztem egy hajtűt. - Csodálatosan nézel ki. - öleltem meg gyengéden.

Oké, Selenán úgy látom, jelenleg az érzelmek igen széles skálája vonult át. Öröm, kíváncsiság, idegesség... Rám maximum az idegességet ragasztotta, hogy mi lesz itt még az elkövetkezendő órákban.
- Majd meglátod, csak nehogy leessen az állad - kacsintottam rá, majd biztatásképpen adtam egy puszit az arcára. Még jó, hogy a vendégek nem tudják, milyen szorossá is fűztük a barátságot kettőnk között régebben. - Biztosan normális, amit érzel, bár én sosem voltam menyasszony, szóval passzolok - villantottam felé egy kaján félmosolyt, majd kibámultam az ablakon. Hjaj, ideje beköttetni a fejét. Persze ezt csak akkor bánnám igazán, ha nem lenne Freya. De akkor nagyon. - Szerintem indulhatunk - jegyeztem meg, az ajtó felé tekintve.

Körülbelül nolcmilliomodszorra álltam be a tükör elé, és néztem végig magamon. A hallottak alapján majdnem mindenki itt van, már csak egy valaki nincs, mégpedig a tanúm, Kol. Ha elkésik, én komolyan nem tudom mit csinálok vele. Körbe-körbe rohangáltam a szobában, és már tiszta sík ideg voltam. Lépteket hallottam a folyosó felől. Biztosan Claudia, vagy Emma. Meglepetésemre mégsem ők voltak.
-Kol!- kiáltottam fel, majd ott teremtem mellette, és szorosan átöleltem. -Túlélem valahogy.- mosolyodtam el. -Megoldható, persze csak ha elmondod, ki a partnered. Vagy majd majd ottlent meglátom? Kol...- néztem fel rá. -Normális ilyenkor, ha az embert szétmarja az idegesség?-

Őszintén reméltem, hogy Freya valóban meglesz addig nélkülem, amíg Selenát az oltárhoz kísérem. Aztán úgysem fogom valami baromi sokáig magára hagyni, és abban is igaza volt, hogy ha csak bárki egy ujjal hozzáér, nem éli túl ezt a napot.
Selena keresésére siettem, és körülbelül a sokadik szoba után meg is találtam.
- Csodásan festesz, mondtam már? - jelent meg széles vigyor az arcomon, ahogyan tetőtől talpig végigmértem őt a törtfehér ruhájában. Csinos. - Készen állsz rá, hogy életed hátralévő részében a Selena Petrova névre hallgass? - kérdeztem, majd jelzőleg felé tartottam a karomat, hogy lekísérjem az oltárhoz. Talán hülyeséget csinál, talán nem, de az én Selenám, aki jelen pillanatban ragyog a boldogságtól, és elfelejtette az én szemét bátyámat. - Bár, mielőtt elindulnánk, kérnék egy utolsó szívességet - néztem a szemeibe. - Ha dobod a csokrot, szeretném, ha a partnerem kapná el. Megoldható? - érdeklődtem. Talán kicsit furcsán hangzik, de odalent úgyis mindent meg fog érteni.

Miután Mike kiment, nem siettem el a dolgokat, elvégre semmi dolgom sincsen jelenleg. Felkaptam a fehérneműimet és a pólómat kezdtem el keresni, de rájöttem, hogy az lent maradt a parkolóban. Mindegy, nekem így is jó. Visszaültem az ágyra, majd az ablakon kinézve vizslattam az esti égboltot, amikor három rövid rezgést hallottam. Beletelt pár percbe, mire felfogtam, hogy a telefonom jelzett, hogy sms-em jött. Mikor megláttam a feladó, azaz Kol nevét, elkerekedett szemekkel bámultam a képernyőre.
"hey, Selena! Ugye nem hitted, hogy valóban meghaltam? A gonosz soha nem hal meg, drágám. Mi van veled?"  Hirtelen ömleni kezdtek rám a bálról visszamaradt emlékek, és egyből írtam is, ami csak az eszembe jutott. Ugye megmondtam, hogy valami fog történni? De te nem hitted el! Na, mindegy... De igen, olyannyira, hogy a csajt, akit párcserénél kaptál, sikerült kórházba juttatnom. Inkább meg sem kérdezem, hogyan sikerült visszajönnöd a halálból...megint. Hogy mi van velem? Egyrészt jól vagyok, mert az elmúlt negyed órában sikerült "közelebbről megismernem" a komornyikot. Másrészt elég szarul, mert Nashel -mielőtt továbbolvasod, inkább ülj le- már az esküvőt terveztük, de lelépett azzal a ribanc Katievel Vegasba. Már megint. És te hogy vagy? Mikor láthatlak legközelebb? Na jó, ez kicsit összevisszára sikerült. Erre viszont csak akkor jöttem rá, mikor már elküldtem. Rám férne már egy kis alvás.

Mikor belémhatolt, kéjesen sóhajtottam fel. Testem felvette az ő ritmusát. Hosszan, szenvedélyesen csókoltam őt. Körmeimmel többször is végigszántottam a hátán, de egyáltalán nem vészesen. Mélyen a szemeibe néztem, és újra a hajába túrtam, majd vámpírsebességgel fordítottam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Ráhajoltam a testére, majd előbújó szemfogaimmal kisebb sebet ejettem a mellkasán. A szemembe lógó hajtincseimet hátrafésültem az ujjaimmal, majd folyamatosan gyorsítottam a tempónkon. Ez kezd egyre jobb lenni....

/szerintem már csuklik /

(Felhajtó)

Már vártam rá egy ideje. A falnak dőlve karbatett kézzel figyeltem, ahogy becsörtet és rám kacsint. Erre csak megeresztettem egy csábos mosolyt és elindultam feléje, miközben ledobtam a földre a rövid ujjas felsőmet. - Most... egy érzelemmentes szexben lesz részünk... - kezdtem bele és elkaptam az állát, hogy közelebb húzhassam az ajkaimhoz az övét. Aztán vámpírsebességgel az ágyra vittem, majd lelöktem rá. Lassan rámásztam miközben végigsimítottam az egész testén. Lehajoltam és vámpírfogammal beleharaptam a nyakába, miközben a testét simogattam. Véres arcommal egy csókot nyomtam a szájára. Aztán letéptem róla a maradék ruháját is. Közben erőszakosan az ajkaira tapadtam, úgy mint akit nem lehet megállítani. Nagyon akartam őt. Bemelegítésképpen simogatni kezdtem az érzéki pontján, miközben az ajkait harapdáltam.

 

Elég nehezen sikerült elszakadnom Mike-tól, de azért sikerült. Aztán felötlött bennem a kérdés, hogy hogyan megtalálni a vendégszobát, amikor még nem is voltam a házban. Felnevettem, majd ellöktem magam a faltól, és bementem a házba. Az első gondolatom az volt, hogy ide tényleg kell egy GPS. A hallásomra hagyatkozva könnyen megtaláltam a vendégszobát, ahol Mike várakozott. Az ajtófélfának támaszkodva tettem fel a kérdést: -És most?- kacsintottam rá.