Vitatkozott velem, de én csak legyintettem és mosolyogta. Egyszerűen imádom ezt a nem épp kiszámítható embert. Tudom, hogy veszélyes lenne vele lennem, de ettől csak jobban érdekel a dolog.
-Nem állt szándékomban titkolni-Kacsintottam rá, majd ujjammal körbe rajzoltam kívánatos ajkát és csak mosolyogtam. Most már le esett mire gondol és ettől olyan vörös lettem.
-Szóval egy nagy nőcsábásznak is el akathat a szava?-Kérdeztem azzal a le nem vakarható mosollyal ami kiült az arcomra.
-Jó tudni, hogy kezdelek még jobban érdekelni.- Húztam magamhoz és kezdtem simogatni őt.

Á, ez a lány ismét feltüzel... valami nincs rendben velem, mi folyik itt?? De hiába tettem fel a költői kérdést saját magamnak, válasz nem érkezett rá.
- Ettől függetlenül még nem vagyok romantikus.. - ellenkeztem, mikor bevallotta, hogy mennyire boldog a közelemben. Azt mondta soha nem volt még ennyire boldog, mint most... valami azt súgja, hogy az emberi énem jobban vonzódik ehhez a lányhoz, mint a bennem levő kígyó amennyire gyűlöli a faját.
- Igeen, valóban látszik - kacsintottam rá jelezve, hogy hízeleg is nekem, hogy ennyire nem tud mit kezdeni magával a közelemben.
Mikor megkérdezte, miért vagyok pont én bizonytalan, egy pillanatig elgondolkodtam, hogy miként tudnám értésére hozni a dolgot.
- Hát, jelen pillanatban annak érzem magam.. bizonytalannak - vallottam be elgondolkodva. Nem tettem hozzá, de simán rájöhetett, hogy voltaképpen az érzéseimre céloztam.

Egyre jobban éreztem, hogy forr köztünk a levegő. Éreztem, hogy liba bőrős lesz és halottam egyre gyorsabb ütemeket diktáló szívét. Teljesen vörös lettem és, ha még verne a szívem akkor biztos már olyan lenne, mint a koribli szárny csapásai.
-Nos hát igen, vagy is nem tudom meg magyarázni, de olyan felhőtlenül boldog vagyok melletted, mint még egész pár száz év alatt soha sem.-Suttogtam.
-nagyon is, de ez szerintem látszik is.-Mondtam széles mosollyal. Aztán magát részletezte nem értettem az utolsót.
-Miért lennél pont te bizonytalan?-Kérdeztem értetlen fejjel.

Hirtelen megborzongtam, mikor a fülemhez hajolt, és enyhén a fülcimpámba harapott.. Ez a nő egy démon, aki egyszerüen megőrjít engem! De boldogsággal töltött el a tudat, hogy Ő is hasonlóképpen reagál az érintésemre.. Nevetésének elbűvölő csengése hirtelen az egész helyiséget betöltötte, amitől csak még inkább nőtt bennem a bizonytalanság az érzéseimmel kapcsolatban. Lehetséges lenne, hogy Én a szívtelen csábító kígyó gyengéd érzéseket táplál eziránt a vonzó vámpírcsajszi iránt?
- Romantikus? - kérdeztem vissza, nem is titkolva a döbbenetemet. Hm, erre semmiképpen sem számítottam.. - Pedig szinte biztos voltam abban, hogy az ellenkezőjét fogod mondani - folytattam némi csalódást színlelve.
- Szóval, vonzónak találsz... - hajoltam a nyakához, majd apró csókot leheltem édes bőrére.
- Hát, megvallom ezidáig én még sokkal másabb véleménnyel voltam magamról - jegyeztem meg elgondolkodva.
- Lássuk csak.. ravasz, ellenállhatatlan, bizonytalan - soroltam némi szünet után. Bevallom először nem ezeket akartam mondani, de aztán... meggondoltam magam. Jelen pillanatban a legutolsó jellemző rám a leginkább.

A szemei és a vigyora az súgta nekem, hogy igen csak kezdek neki tetszeni vagy is reméltem, hogy ez így van.
-Tudod bébi érted bármit megtennék-Suttogtam lágyan a fülébe miközben enyhén fülcimpán is haraptam ezzel fokozva csábításomat. Hűségesre is gondoltam hiszen hozzá az lennék, még ha ő nem is néz ki ilyen fajtának. Végig húzta a kezét amitől csak úgy rázott a hideg és olyan közel voltam már ahogy, hogy ismét leteperjem. Aztán sorolta, hogy milyenek hisz. Fel nevettem és csak úgy néztem őt.
-Akkor én is elmondom-Néztem rá nagy szempilláim alól arra a férfias, sármos arcára.
-Belső...Kacér, lehengerlő, és számomra elég romantikus-Tettem a kezem a mellkasára.
-Külső...hmm... jó képű...elegáns...és persze vonzó-Nagyon a külsejére nem tudtam mit mondani ugyan is próbáltam féken tartani magam attól, hogy ne teperjem le itt helyben.
-Halljuk te miket mondasz magadra.-Vettem érdeklődő tekintetett.

Figyeltam a reakcióját, hiszen nagyon is kíváncsi voltam, miket fog mondani. Hogy rájöhessek, mennyire sikerült jól kiigazodnom rajta, ezalatt a rövid együtt eltöltött idő alatt. Pici meglepődött a kérdésem hallatán, de nem kellett sokat várnom a válaszára. Bevallom, a másodikra számítottam, és a harmadikra is... legalábbis csak sejtettem abbol, ahogyan a származásáról beszélt. Meg úgy általánosságban magáról.
- Tetszik amit hallok - haraptam az ajkamba pimaszul vigyorogva. - De talán az első a leginkább... - húztam egyik kezemet végig dereka ívén. Nem tudom miért, de tényleg tetszett, mindazok ellenére, hogy én csöppet sem vagyok egy hűséges típus.
- Mielőtt még áttérnénk hozzám - kezdtem nevetve, mivel olyanokat mondott, hogy nem bírtam ki kacagás nélkül -, először inkább felsorolom én, amiket gondolok rólad, azok alapján amit eddig megtudtam - folytattam sejtelmesen. - Nos, lássuk csak - emeltem kezemet az államhoz. - Hiperaktív, aranyos éés kissé bohókás - soroltam széles vigyorral az arcomon, amit perpill akár egy ágyugolyóval se tudnának onnan eltüntetni.

Láttam, hogy fintorog az orrával gondolom a szagom miatt. Bárcsak lenne erre egy gyógyír és lennék inkább ember. Vele akarok lenni, kezdem egyre jobban szeretni őt. Neki nem merem elmondani, hogy ennyire mélyen érzek valamit. Talán létezik szerelem elsőre? Aztán kérdezgetni kezdett. Úristen 3 szó? Nem vagyok egoista így kapásból a rossz dolgok jutottak eszembe, de még se mondhatom ezeket.
-Lássuk csak....-Gondolkodtam el.
-Hűséges, ember centrikus, kalandvágyó- Mosolyogtam, mert össze tudtam szedni 3 dolgot.
-És most te jössz te miket tudsz magadról vagy nem elég erre 3 szó?-Viccelődtem.
-És te rólam mit tudsz mondani?-Néztem rá nagy kerek szemekkel égve várva a választ.

Amint kezei arcomra simultak, hihetetlenül kellemes, bizsergető érzés járta át a testemet. Aztán amint ajkaival is közelebb hajolt hozzám, egy pillanat erejéig muszáj volt elhúznom az orromat az édeskés vámpírillata miatt. De megerőltettem magam, és igyekeztem nem láttatni ezt.
- Igen említetted már - villantottam rá egy őszinte mosolyt, majd elpirult arcát óvatosan kezeim közé vettem, s úgy kezdtem el simogatni.
- Hm, mit is kérdezzek? - gondolkodtam el. Mi is érdekel leginkább vele kapcsolatban? Aztán hirtelen kippantant belőlem. - Ha három szóban kellene jellemezned magad, melyek lennének azok? - kacsintottam rá, mivel természetesen az én fejemben is megfogalmazódott már egy válasz róla.

Mosolya még mindig megigézett. Megsimogatta azt arcát.
-Tudom, hogy nem szándékos volt. -Mondtam neki megpuszilva az arcát.
-Mondtam már mennyire tetszel nekem..-Suttogtam lesütve szemeimet, hiszen tudtam, ha most rá nézek vér vörös lesz az arcom. Ha akarja bármilyen kérdésére válaszolok.
-Csak kérdezz és jön a válasz-Mondtam ki hangosan amit gondoltam egy széles mosollyal körítve.

Láttam az arcán, hogy nem tud rajtam kiigazodni. Nem csoda, hisz én se magamon. Aztán amint tekintetünk találkozott, ismét mosolyra húzódtak az ajkaim, szemei természetes csillogása láttán. Hihetetlenül ígéző, barna íriszei voltak..
- Pedig azt hittem, hogy azok után amit tettem veled, soha többé nem akarod majd látni a képemet... - húztam el a számat, arra gondolva mikor megharaptam. Pedig nem akartam, csak a bennem élősködő kígyónak nem lehet ellenállni. Vagy csak én nem tudok. - Mindenesetre örülök, hogy nem így történt - feleltem hivalkodóan egymásba font ujjainkra pillantva.

A mosoly ami megjelent az arcán nem tudtam mire vélni, hiszen elég jó mármint olyan póker arcokat vág időnként, hogy azt se tudom mire gondol éppen. Elhajolt, hogy szemeimbe nézzen ami csillogott a vágytól, hogy enyém lehessen.
-Nos, én nem megyek sehova van időnk megismerni egymást. Örülnék is neki-Mondtam megsimogatva kézfejét és összekulcsoltam az enyémmel.

Felelete hallatán pimasz mosoly jelent meg az arcomon. Hát ez az, amit nem tudok. Vagyis a helyesebb kifejezés inkább az lenne, hogy nem értek. Mert ez a lány.. annyira más mint a többi. Annyira másképp viselkedtem vele, na jó ez azért nem túlzottan igaz, csak akkor ha a faját is figyelembe vesszük, ugyanis akkor nagyon is kiélezhető a különbség.
- Hm, nem is tudom - suttogtam nyaka édes bőrébe. - Hiszen még alig ismerjük egymást - húzódtam el egy kicsit, hogy láthassam az arckifejezését. Pontosan és mégis annyi kérdés vetődik fel bennem miatta..

Tényleg utálom azt, hogy a fajom miatt ítélnek el engem. Jó vagyok és inkább meghalnék, mint valakit megöljek. David testvére kezdte elérni nálam azt a határt amit eddig még nem sokan. David magához húzott és a fülembe suttogott. Akaratlanul is elmosolyodtam ahogy a lehelete a fülcimpáimat cirógatta. Mire én is lágyan suttogtam neki.
-Miért máshogy lenne?-Kérdeztem. David az a fajta fiú aki játszik a nőkkel, mint inkább szerelmet vall nekik így inkább ebből a suttogásából arra következtettem, hogy csapja a szelet inkább, mint komolyan gondolja.

Látszott Hilly arcán, hogy nem túlzottan rajongott Charityért, amit bevallom meg is tudok ám érteni érte. Eléggé cserfes a leányzó, ami egy családi vonás nálunk.
Először úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a dolgot, azt az aprócska célzást Hilly szavaiban.. Nem tudom miért, de kezdtem egyre jobban megkedvelni Őt, ami furcsa volt a részemről.. soha egyetlen vámpír iránt sem éreztem még olyat, mint most Őiránta. Ez még csak egyszerű vonzalom volt.. vagy annál picit több, nem tudom, soha nem tudtam kiigazodni az érzéseimen.
Kezeimmel megragadtam Őt a derekánál fogva húzva közelebb, hogy a fülébe suttoghassak valamit. De nem túl halkan, hogy azt Char is hallhassa.
- Nem vagyunk együtt, hmm? - kérdeztem huncutul elhúzva az 'm' betűt.

Kicsit kellemetlenül éreztem magam és egyre jobban irritált enegm ez a lány persze nem mutattam,de kissé lejjebb gördült a mosolyom mikor csillogást vettem észre a szemében. Nem tudtam nagyon,mint hozzá fűzni a dologhoz. Kissé meg kell hogy mondjam célzásnak is szántam a "nem vagyunk együtt"dolgot. Ez van ez az én formám. Pillanatra elmosolyodtam jó tudni, hogy David tudja milyen vagyok és megvédene. Csak ott álltam és néztem a cserfes lányt aki ha nem állítja le magát rossz vámpír leszek.

Valahogy nem tudtam visszavágni a hasonlatára, ugyanis sokkal inkább foglalkoztatott az a gondolat, hogy a húgicám időnként rókává változik.
- Tessék? Rókává? - néztem rá döbbenten. - Hát, ugyebár nem lehet mindenki ártalmas rájuk - kacsintottam Charra, közben fél szemmel Hillyre pillantva.
Az se kerülte el a figyelmemet, hogy Char szeme felcsillant amint Hilly kijelentette, hogy nem vagyunk együtt..
- Ja, teljesen velejáró.. - forgattam meg unottan a szemeimet. - Mellesleg hozzáteszem, hogy tényleg nem élnél, haa nem ilyen lennél amilyen - húzódott pimasz mosoly az ajkamra, közben sunyin Hillyre pillantva.

-Ismerlek mint a rosszpénzt. -kuncogtam David-re nézve. Sajnálhattam volna azt az előbbi kis fintort, de nem ment, egyszerűen nem tudtam.
-Rókává. -mosolyodtam el- Csak én nem vagyok ártalmas a vámpírokra, mint te.-sóhajtottam. Talán kicsit bántam, hogy nekem nincs ilyen kis plusz képességem. Amikor Hilary kijelentette, hogy nincsenek együtt szinte a szemem is felcsillant, de remélem ezt a kisebb örömöt nem látták rajtam.
-Nem tehetek róla. Azt hiszem ez velejáró dolog.-vontam egyet a vállamon.

Láttam a lány arcán az undort, persze mosolyogtam nem akartam balhét. Még hogy be csajozott?
-Nem vagyunk együtt.-Suttogtam kissé sajnálva a dolgot bár az enyém lehetne, de neki csak szórakozás vagyok.
-Újabb animágus feltételezem, te se vagy oda a fajomért...-Mondtam neki mint ha meglepett volna a dolog.
-Én nem vagyok olyan,mint a többi különben már nem élnék.-Vettem egy pillantást Davidre.

Picit megdöbbentem, mikor azt mondta, ő nem azzá változik át, amivé én. Hát akkor mivé? - tettem volna fel a kérdést, de a bemutatkozás miatt félbe maradt.
Láttam Char arcán átsuhanni egy fintort, amire én akaratlanul is elmosolyodtam.
- Hééé, most miért? - néztem rá olyan arcot vágva, mintha csodálkoznék. - Én már csak ilyen vagyok... Mellesleg ha nem kigyó vagy, akkor meg micsoda? - tereltem inkább vissza a témát az eredeti kérdéshez.

-Csak én nem azzá alakulok amivé te. -mondtam egy halványabb mosollyal az arcomon, majd amikor azt mondta, hogy be kell valakit mutatnia nekem, kérdően vontam fel a szemöldökömet. Pármásodperc múlva az említett személy meg is jelent. Amint közelebb jött hozzám egyből megéreztem rajta, hogy vámpír. Mióta én is animágus lettem utálom őket. Nem is tudnék tenni ellene.
-Charity...-nyújtottam oda a kezem miközben akarva akaratlanul is egy fintor jelent meg az arcomon.
-Sejthettem volna, hogy megint becsajozol. -csipkelődtem David-re nézve és a tekintetemből leszűrhette, hogy nem vagyok oda a vámpírokért.

Nagy örömködést hallottam a bejárati ajtóból. Egyből felpattantam és hallgatózni kezdtem. Még egy animágus? Vajon ő is ilyen, mint David? Nagy mosolyt vettem fel hiszen a lány David huga. Vajon szereti a vámpírokat? Vajon meg akar majd ölni? Daviden láttam, hogy azt se tudja, hogy hogyan mutasson be engem.
-Szia Hilary Bridges!-Nyújtottam a kezemet a lány felé nagy mosollyal.
-Örülök, hogy megismerhetlek.- Mondtam, majd Davidre pillantottam.

Figyelmesen hallgattam a mondanivalóját, de legbelül alig bírtam visszafogni magam, annyira hiányzott már az én kis húgicám, Charity.
- Igen, tudom - bólogattam, majd közelebb húztam őt magamhoz. De amit ezek után mondott, hogy pillanatra a lélegzetem is megakadt döbbenetemben.
- Te-tessék? - kérdeztem akadozva, még mindig nehezen jutottam szóhoz. - Rajtad is mutatkoztak..? - hökkentem meg. Ezek szerint akkor mostmár ő is animágus? Ez oltári! Részben. - Persze Char, naná, hogy segítek - vígasztaltam meg, egy puszit nyomva az arcára. - Öö, nem zavarsz... - tettem hozzá elgondolkodva. - Mellesleg be kell mutatnom neked valakit.. - váltottam komolyabb hangnemre, picit eltávolodva tőle, amíg a nappali fele fordultam, ahonnan már elő is került Hilly.
- Hilly, hadd mutassam be a húgomat Charityt. Char, ő itt Hilly, a csajszi, akit nemrég ismertem meg - mutattam be őket egymásnak, közben hol egyikre, hol a másikra mutatva.

Pár percig ácsorogtam az ajtóban mire végre kitárult előttem az ajtó és David karjaiban találtam magamat. Reagálni is alig tudtam annyira boldog voltam, hogy újra láthatom.
-Azért ne fojts meg!- kuncogtam és elengedve őt besétáltam mellette az ajtón, miközben belekezdtem a kisebb monológomba- Egyrészt hiányoztál és jól tudod, hogy nem sok időt birok ki nélküled..-sóhajtottam mosolyogva- És gondolom emlékszel, hogy nálam sosem mutatkoztak annak a jelei, hogy animágus lennék, de most pár hónapja mégis megtörtént. -mosolyodtam el zavaromban.
-Nem sok mindent tudok erről az egészről és reméltem, hogy te segítesz. Már ha nem zavarok. -néztem rá nagyokat pislogva.

Visszacsókolt, majd nagyon is kiélveztük az adott helyzet összes előnyeit.. Egészen addig míg a következő pillanatban kopogásra kaptam fel a fejemet. Kopogás? Vajon ki lehet? Hiszen nem várok senkit.. hm.. egy pillanatra elgondolkodtam, majd bocsánatkérően húzódtam el Hillytől.
- Egy pillanat az egész - mondtam, majd a bejárat felé tartottam, hogy megtudjam, ki áll az ajtó túloldalán. Alig kaptam levegőt, mikor kinyitva az ajtót az a személy került elém, akire most talán a legkevésbé számítottam.. viszont annál inkább örültem a jelenlétének.
- Chaar - kiáltottam fel örömömben, miközben karjaimba zártam imádott húgicámat. - Hát, te meg hogy kerülsz ide?? - tört fel belőlem a kérdés, miközben besétált és én becsuktam mögötte az ajtót.

Nehezebben találtam meg Mystic Falls-t mint azt gondoltam volna, de mindegy a lényeg az, hogy most már itt vagyok. A következő kihívást az jelentette, hogy megtaláljam David lakását. Bár anyáék leírtak a címet, de akkor is.
Mire átléptem a város határát onnantól számítva lehetett egy háromnegyedóra mire megtaláltam a lakást. Leállítottam az autó motorját, majd mintha puskából lőttek volna ki csuktam be magam mögött a kocsiajtót és siettem a bejárathoz.
Már jó régóta nem találkoztam Daviddel, de ez sem nagyon tartott vissza.
Egy nagy mosollyal az arcomon lépdeltem oda az ajtó elé és egy sóhajtás keretében kopogtam be. Remélem itthon van.