- Szerinted valakit érdekel, hogy mit szeretsz és mit nem? – pillantottam rá kérdőn és abban a helyzetben valahogy még az se érdekelt, hogy emiatt bunkó vagyok. Szerintem a papon kívül senki se lenne a sírjánál, vagy csak azért jelennének meg az „ismerősei”, hogy örömtáncot járjanak, amiért már nincsenek. Nem lepődnék meg, ha így lenne és szerintem ő se. Nem olyannak tűnik, mint akit túlzottan érdekelné, hogy mennyi ellenséget szerez, pedig szemmel láthatóan eléggé nagyra tartja magát, de még se félti az életét. Eléggé ostoba dolog véleményem szerint az ilyen. - Szerintem még mindig kevésbé viselkedem nevetségesen, mint te… - pillantottam rá komolyan és egy mosolyt is megengedtem magamnak. Úgy figyeltem őt, s egy pillanatra se eresztettem őt el a tekintetemmel. Miért is engedném el? Ahhoz túlzottan is mulattatott a viselkedés. S kezdtem úgy érezni, hogy direkt táncolok részben az idegein, mert miért ne? Olyan kis pukkancs, miközben saját magát próbálja áltatni. De tényleg. Az illemet, a normális beszédet és megannyi dolog szerintem hiányzott a lányból, mintha valami fura ufó lenne, de még se volt sok választásom. Nem sétálhattam máshoz oda, hogy segítsen. Ő viszont pont kapóra jött, ahogyan az a két idióta is. Még akkor is, ha nem örül nekem a vöröske. - Befejezted a hisztit? – pillantottam rá kérdőn, miután végig hallgattam azt, hogy ő mennyire amerikai, meg mennyire felelőtlenek itt az emberek, hogy másokra bízzák a gyereküket és a többi ostobaságot. Ez az új világ? Szerintem ha hirtelen valami katasztrófa csapna be, akkor ez a nő még mindig a ruhája, a haja vagy a cipője miatt sírna és az se számítana, hogy a következő pillanatban lecsapna a halál. Komolyan, mintha agyát kiműtötték volna belőle. – Úgy viselkedsz ahogy jól esik? Akkor ezek szerint simán meg is kínozhatlak, mert éppen nekem az esne jól? – forgattam ki kicsit a szavát, de az arcomról nem tudta leolvasni, hogy csak blöffölök, vagy csak viccelek ezzel a dologgal. – Nem akarlak elkeseríteni, de pontosan egy hisztis nőszemély vagy. Aki azt hiszi, hogy mindenki azért van, hogy az ő kedvében járjon, mert ha valami nem úgy történik, ahogyan ő elképzelte, akkor könnyedén csap hisztit. – tettem még hozzá egy kisebb hallgatás után és közben őt figyeltem, majd könnyedén helyeztem magam kényelembe. Miért is kellene zavartatnom magam, a kaja már úton van. – Esetleg a gyógyszered a fürdőben van? Szólj és idehozom neked, mielőtt még inkább elgurul. – ohh, szemét húzás lett volna? Nem kizárt, de már tényleg kezdett az agyamra menni a nyafka. - Szerintem oda pakolom, ahova akarom, ha nem tetszik, akkor emeld meg a seggedet és akadályozz meg benne. – bár mind a ketten tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, mert ahhoz még túl gyenge és sérült, így mindegy is.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 31, 2016 12:18 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Persze, persze. Megmentette az életemet, de akárhogy is, ez nem elég jó indok arra, hogy rám telepedjen. S bár java részt nem értem miről beszél, inkább ténylegesen is feladom ellene a verbális csatát. Ritka pillanataim egyike ugyan, de én most bedobom a törülközőt és hagyom, hogy beszéljen. Tőlem több hálát úgysem nagyon fog kapni, a hangját meg csak el tudom viselni még egy kicsit.. Remélhetőleg. - Nem szeretem a rózsát.. - húzom fel az orromat a kijelentésére, de igazából annyira nem hat meg a dolog, hogy komolyan is vegyem a szavait. Az utolsó temetés, amin ott kellett volna lennem, az az öcsémé volt. Nem jelentem meg, őt meg mint kiderült nem temették el. És ha kettejük között kell választanom, akkor inkább ezt a hibbant nőszemélyt preferálnám rövid ideig, mint az ikremet egy életen át. - Én viselkedek nevetségesen? Hajaj, nehogy véletlenül magadra is vess egy-két pillantást. Szerintem még te is megijednél... - sóhajtok nagyot. Nem vagyok kedves, sem illedelmes, de eddig ezzel tökéletesen elértem amit akartam. Mindenki békén hagy, aki nem tolerálja a bunkó stílusomat. Talán ez az, ami az ő életéből kimaradt. Az én világomban viszont ez nem bocsánatos bűn, egyszerűen így járt. Nem fogom megsajnálni. Arra sincs energiám, hogy magamat sajnáljam az elcseszett életem miatt. - Nem tudom, mit vársz, hogy betéve tudjam milyenek az orosz nők? Amerikai vagyok, ha nem tűnt volna fel.. Sőt, a családom is amerikai. Palacsintát eszünk juharsziruppal, meccset nézünk, este főzünk, bébisintér vigyáz a kölykökre, tudod, ez az új világ.. - rántom meg a vállam. - Nincs megszabva, hogy viselkedj, tedd ami jól esik. Nem véletlenül vagyok ilyen. Nekem ez esik jól... Menj és szocializálódj. A buliban nem tűnt úgy, mintha annyira nem találnád a helyed.. - magyarázom, bár egy kicsit terhesnek érzem az arról való magyarázkodást, miért is vagyok olyan, amilyen. - Mellesleg nem vagyok hisztis picsa, te nem vagy képben, ráadásul ilyen szarságokkal idegesítesz.. - fújtatok egyet, és komolyan elgondolkodom, hogy könnyebb lenne, ha belefojtanám magam az egyik párnámba. De kétlem, hogy hagyná. - Szóval.. Ez van. Ez egy szabad ország. És most vedd le a patádat az asztalomról. - dörrenek rá. Nehogy már otthonosan érezze magát nálam. Ha az öcsémnek nem engedtem, hogy betegye ide a lábát, arról is gondoskodom majd, hogy ő minél hamarabb eltűnjön innét.
Nem csináltam még sose hasonlót se, de most mégis valamennyire élveztem, hogy eme csaj idegein táncolhatok. Talán csak kíváncsi voltam, hogy meddig mehetek el, hiszen azért az nem mindegy. Meg amennyire idegesítő volt, annyira volt szórakoztató is a viselkedése, a társasága. Bár az is tény, hogy főként amiatt maradtam még mellette, hogy nehogy tényleg baja essen azon alakok miatt. Nem hiszem, hogy tényleg szeretne meghalni. - Ez részben igaz, míg másrészt csöppet sincs igazad. Jelenleg nekem köszönheted az életed, s most is én vigyázok rád, így van némi közöm ahhoz, hogy még kiknek az érkezése várható. Már persze csak akkor, ha megszeretnéd élni a napfelkeltét, mert ha nem, akkor örömmel távozom és majd viszek rózsát a temetésedre. – húzódtak az ajkaim és közben őt figyeltem. Bár, amennyire dacos teremtés kinézem belőle, hogy még ennek tudatában is elküldene, viszont nekem nincs kedvem csöves módjára megvárni a hajnalt, így maradok jelenleg a popomon bármit is mondjon. - Kiérdemelni? Ez most csak valami vicc ugye? Nézz már magadra, olyan vagy, mint egy hisztis 12 éves, akit nem kapta meg a lába közé azt, amire éppen vágyott. Jesszusom, szedd már össze magad! – botránkozom meg kicsit és picit úgyis fogalmazok, ahogyan nem szoktam. Mindig megválogatom a szavaimat, de tényleg kezd a bögyömben lenni a csaj, és ha így halad, akkor újra egyszerűen csak megfosztom a hangjától és akkor vergődhet úgy, mint egy partra vetett hal. - Nobel díjat esetleg kérsz érte? – kérdezek vissza gúnyosan, hiszen nem vártam tőle mást. Pláza cicákhoz méltó agysejtjei vannak, már ha nem tévedek. Így nem is csoda, hogy a piánál tovább nem lát, de semmi kedvem történelem órát tartani neki, se más nagydolgokat felsorolni. - Valóban, de azt a tényt elfelejted, hogy az internet a legtöbb esetben hamis dolgokat mutat, így nem érdekel. Másrészt meg az könnyen lenyomozható, s gondolom nem szeretnéd azt, ha legközelebb már alulról szagolnád az ibolyát. Szóval, ha nem egy hisztis p…csa az illető, akkor hogyan viselkedik egy korunkbeli nő? – kérdezem tőle ártatlanul, majd hátra dőlök kicsit a székben, s a lábaimat felrakom a dohányzóasztalra és úgy figyelem őt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 21, 2016 10:54 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Talán tespedtségem az oka, talán az, hogy indokolatlanul sokáig megtűrtem őt meg a társaságát, ami egyáltalán nem kívánatos számomra. De minden pillanatban csak egyre inkább azt érzem, hogy ennek a beszélgetésnek soha nem lesz vége. És nem azért, mert végül ne adnám be a derekam, hogy a segítségére legyek, hanem mert ez a ribi élvezi, hogy az idegeimen táncol. Annyira azért nem vagyok hálás neki, hogy sokáig tűrjem. - Rohadtul semmi közöd az életemhez! - vágom hozzá. Egyelőre csak szavakkal, de csak idő kérdése, hogy elszakadjon a cérna és ténylegesen is megsorozzam valamivel, ami épp a kezem ügyébe kerül. A csinos kis éjjeli lámpámat mondjuk pont sajnálnám, de egy széket simán eltörnék rajta. Vagy kettőt. És még csak nem is éreznék miatta megbánást. - Na ide figyelj. Nem leszek barátságosabb, mert nem érdemelted ki. Ez van, ezzel gazdálkodj és vagy fogalmazd meg világosan, mi a francot vársz tőlem, vagy tűnj el... - mordulok rá ismét. Én próbáltam normális lenni, vagy legalábbis magamhoz képest. Rajta viszont semmi jelét nem látom annak, hogy egy kicsit is visszavenne a stílusból. Mindig kettőn áll a vásár, és nagyon szeretem, ha nem ütközök folyamatosan a saját falamba. Szóval én itt feladom, és ha úgy esik neki jól, akkor élvezkedjen azon, hogy nem a legjobb napomon talált be a hülyeségeivel. - Szóval orosz vagy, mi? Vodka? - nevetek fel, miközben végigmérem. Más nem nagyon jut eszembe, de ez nem az ő hibája, inkább az, hogy én sosem érdeklődtem idegen kultúrák meg tájak után. Az az öcsém. Ő valószínűleg most nem csak a ruszkikról, de a legcsetreszebb népcsoportjaikról is órákon keresztül tudna beszélni. Mondom én, hogy rossz embert talált meg. - Nem, nem tudom, mit akarsz. De ez itt a 21. század. Ráadásul van az a találmány, amit úgy hívnak, hogy internet. Jobb barátod lesz, mint én, hidd el... - dőlök vissza az ágyba, mintha csak egy zsák krumpli lennék. A kajára várok, meg arra, hogy eltűnjön. De ha fogadni kéne, azt mondanám, előbb rendelek meg még egy kört abból a palacsintából, minthogy lelépne.
Nem volt szokásom csak úgy mások nyakán maradni, de amennyire bosszant ez a farkas, annyira mulattatott is. Egyszerűen élvezet volt látni, ahogyan azt hiszi, hogy bármit megtehet, de közben meg nem. Erősebb voltam nála, s már sokkal rosszabbak is összehozott az élet. Egyszerűen csak meg kellene tanulnia normálisan viselkedni, de ha neki nem ment, akkor nekem meg pláne nem. Általában szót értettem mindenkivel, de vele meg se próbáltam kedves lenni. - Tudod, ha már mindenki mást elüldöztél magad mellől, akkor én itt vagyok. – s széles mosoly kúszik az arcomra, de persze továbbra is húzom őt. Egyszerűen jó érzés vele játszadozni a saját szabályai, stílusával. Kíváncsi vagyok, hogy meddig fogja bírni a strapát és mikor ébred rá, hogy igazából nagyobb részben tükröt állítottam elé, de az se érdekel, ha sose jön rá. Bár az biztos, hogy akkor hamarosan én is magára hagyom és talán megtalálják, talán nem. Ki tudja, az már nem az én dolgom lesz. Hamarosan pedig sikerül elérnem azt is, hogy kaját rendeljen nekem, aminek köszönhetően még szélesebb lesz a mosolyom. Még mindig tudok, s elérem azt, amit szeretnék. Ezek után persze jön a nyafogás, aminek nem állom útját. Egyszerűen csak leveszem a hangerőt. Beszélni tud, csak a hangja tűnik el rövid időre, amikor pedig azt látom, hogy abbamaradt a nyafka délután, akkor visszakapja. - Még meggondolom, de talán az se ártana, hogyha végre visszavennél a szappanoperák sztárjait megszégyenítő viselkedésből. Vagy még nem mondták, hogy egy 5 évesnek is több agya van, mint neked? – kérdeztem tőle ártatlanul és mosollyal az arcomon. Biztos voltam azzal, hogy ezzel még inkább az idegein táncolok, de csöppet se fogtam vissza magamat. Élveztem azt, hogy annak ellenére, hogy nagy a szája gyenge, mint a harmat velem szemben. Legalább talán végre megtanulja, hogy miként nem illik másokkal viselkedni. – Mert különben mi lesz? A protkodat a hátsomban felejted? – s egy apró nevetés is társult mellé, mert ahhoz előbb össze kellene kapnia magát, s utána talán valamit érnek a szavai, de amúgy meg olyanok, mint a falevelek a szélben. Semmit nem érnek, egyszerűen csak tovább reppennek. Kíváncsian fürkészem őt és türelmesen várom a következő szellemes, kedves vagy éppen röhejes megnyilvánulását. Szavaira csak elmosolyodom, majd kicsit közelebb csúszom a székkel, de még mindig fenntartom a kellő távolságot. – Ennyire nem kell irigynek lenni, hogy engem a természet több mindennel megáldott. – húzom tovább az agyát, miközben a fejemet picit oldalra billentem. – Nos, nem ilyen értelemben értettem a dolgot. Oroszországban nőttem fel, ott is egy titkos létesítményben, szóval talán már az szőke agyadig eljutott gondolom, hogy mire is gondolok, vagy tévednék? – gonoszkás mosollyal az arcomon figyelem őt. Könnyebben megy a szekálása, mint gondoltam. Viszont eléggé élvezem, kár lenne tagadni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Jan. 15, 2016 11:47 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy az ő személyében jött vissza az öcsém a túlvilágról, vagy megjelent neki és amilyen kiállhatatlan önként belement abba, hogy a gyilkosságért cseszegessen engem, míg végül bele nem őrülök abba, hogy vissza kapom a kölcsön kenyeret. Nem vagyok én ahhoz szokva, hogy ilyen nehéz felfogású emberekkel társalogjak, mint én, ráadásul nem is ilyen hosszadalmasan. - Kedves, hogy aggódsz.. - forgatom meg a szemeimet, miközben rendelem a kaját. - Nem, nem maga.. - morgok a telefonba, mikor a nő értetlenül visszakérdez, hogy mégis mi a bánatot akar ez jelenteni, mikor az előbb még csak a rendelt ételeket daráltam neki. Pechemre csődöt mondott az a tervem, hogy nem rendelek neki kaját. Mintha minden akaratom és ellenszenvem semmis lenne, hozattam neki is, ami felettébb bosszantott. Nem az, hogy kaját rendeltetett velem, bár az se semmi, de sokkal inkább az idegesített, hogy azt hiszi, hogy életnagyságú játékbaba vagyok, akivel csak úgy szórakozhat és közben addig fikázhatja, amíg neki tetszik. Pedig aztán ennél távolabb már nem is állhatna az igazságtól. Nem mintha törődne bármivel is, amihez nem fűződik érdeke. A szidalmaimat se képes végighallgatni,hisz miután leteszem a telefont, a hangomat egyszer csak elveszi, engem pedig újfent majdhogynem szétvet az ideg. - Örülnék neki, ha nem rajtam élnéd ki magad.. - mordulok rá, mikor végre újra érzem a hangszálaimat. Kár lenne úgy tennem, mintha önszántamból akarnám megvendégelni, mikor mindketten tudjuk, hogy neki kívül igazán tágasabb lenne. Nekem meg nyugodtabb. - És ne sértegess. Felfogtam, hogy önkényesen a nyakamon maradsz.. - fintorodtam el újra, csak hogy ismét lehetőséget adjak neki, hogy belém kössön és teszteljem mennyiben tartja magát a kérésemhez. Kettőn áll a vásár - szokták volt mondani. Addig viszont, míg ingyencirkusznak néz, én ugyan egy szót se fogok mondani.! - Nem értem pontosan mit értesz ezalatt. A normális emberek közé? Oké, tudom, ufónak számítasz ezzel a kevert génnel, de lehetnél egy kicsit pontosabb, hogy mégis mire vagy kíváncsi. Tudod, elég gyorsan változnak a szokások.. - rántok vállat. Nem csak az én szokásaim, a világ alapjáraton túl gyorsan fejlődik ahhoz, hogy igazán hozzá tudjunk szokni egy-egy vívmányához. De kár tagadni, hogy most kezd érdekelni a dolog, talán egy hangyányit. A normálisabb stílust is ennek köszönheti.
Nem értem, hogy mit várt. Megmentettem az életét, majd a dráma királynő jelenetéért megijedek és elfutok? Komolyan láttam már nála százszor rosszabb dolgokat is és félelmetesebb személyeket is, vagy éppen történéseket. Ő ahhoz eléggé kevés, hogy megijedjek tőle. De komolyan most egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg ész helyet valami más van a fejében, mert látta azt, hogy miként harcoltam, így tényleg azt hiszi, hogy Miss Vöröske jelenetei vagy éppen kedvességei elijesztenek? Nem értem, hogy mi történt a világgal, vagy legalábbis eme felével, hogy ennyire bugyuták néha az emberek, vagy csak ennyire vakok ahhoz, hogy be ismerjék azt, hogy kudarcot vallottak és egy-két cinikus megjegyzéstől még a másik lelke nem dől össze. Szép is lenne, ha ennyitől megijednék. Figyelem őt, néha még kicsit táncolok is az idegein, de legalább ez egészen jól megy. Már csak arra kellene rájönnie, hogy erősebb vagyok, jobb állapotban is vagyok és értek ahhoz, hogy miként öljek embereket, így jobb lenne, ha nem húzna fel, mert a végén megbánom, hogy megmentettem az életét, meg a mágia is az én szolgálataimban áll, így azt hiszem sokkal több mindent be tudok vetni ellene, mint ő azt gondolná. - Vigyázz még a sok grimasztól úgy fog maradni az arcot. – szólaltam meg egy kedves mosoly keretében, majd újra helyet foglaltam, de csak az után, hogy kipillantottam az ablakon. Nem szerettem volna hívatlan vendégeket fogadni, de eddig jók voltunk. Senki se követett minket. Majd hamarosan én is rendeltem egy-két dolgot, ha nem tette meg számomra, akkor egyszerűen varázslattal elintéztem, hogy megtegye. Egyszerűbb volt ehhez folyamodni, mint egy újabb csatát vívni vele. - Tükörbe még sose néztél? Jaa, igaz, akkor lehet nem a bolondot láttad magadban, hanem az őrültet és Miss elkényeztetett hiszti gépet. –válaszoltam neki egy ásítás keretében. Nem túlzottan hatott meg az, hogy bolondnak nevezett, de jobb lesz, ha vissza vesz kicsit, mert a türelmem se vége. De még mielőtt válaszolhatott volna elduruzsoltam egy kis varázsigét, így beszélhetett, viszont hang nem jött ki a torkán. – Nos, mint már mondtam nem régóta térhettem vissza a normális emberek közé, így szeretném, ha mesélném nekem a jelenlegi szokásokról és viselkedésekről De persze, azért ne a dráma királynőről, amilyet te is a találkozásunk óta alakítasz. – tettem hozzá egy kisebb mosoly keretében, majd újabb varázslat és a hangja visszajött. De ha továbbra is replikázott, akkor könnyedén fosztottam meg ismét a hangjától.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Dec. 29, 2015 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Ha már nagy nehezen sikerült magamra erőltetni a látszatot azzal, hogy nyugton maradok, nem óhajtottam volna elrontani egy újabb kirohanással. Végül sikerült belátnom, hogy a mindig nyerő hisztim itt és most hagy cserben, csak tudnám, hogy miért nincs hatással erre az istenátkára.. Az újabb fenyegetés hallatára csak a szemeimet forgatom, mert mondhat bármit, egy pszichopata nem így viselkedik. Tapasztalatból tudom, ismerek egyet Curtis személyében. Ha ki akarna nyírni, azt nem így ütné nyélbe, és nem mutatkozna be pszichopata gyilkosként. Bár ha azt vesszük, hogy most épp nincs semmi veszítenivalóm, mert Straug sakkban tart a lánya miatt, talán nem is lenne rossz üzlet felbőszíteni, hogy a túlvilágról aztán én csesztethessem kedvemre a kedvencemet. Kár, hogy a halál nekem végképp rosszul állna és semmi kedvem nincs csatlakozni az öcsémhez. Miközben ilyesfajta hülyeségek keringenek elmémben, látom rajta, hogy épp nagyon töpreng valamin. Az arckifejezése cseppet sem bosszút, annak ellenére sem, hogy más ilyenkor már a pattanásig feszült idegeit próbálja menteni és üvöltözik, csak hogy eltakarodhasson a közelemből. Rimánkodnia kellene, hogy soha többet az életben ne találkozzunk. Ezzel szemben tökéletesen nyugodt és még az a tenyérbemászó vigyor is ott van az arcán, ami egyébként nem is lenne zavaró, ha nem azt jelentené, hogy becsődölt a tudományom. - Ja.. Úgy látszik fejlődőképes vagyok.. - húztam el a számat. Azt hiszem a gúnyos beszéd mindkettőnknek nagyon jól megy, főleg ha egymáson kell köszörülnünk a nyelvünket. De mindez egy percig sem érdekel tovább, mikor végül megkaparintom a telefonomat. Máris a számban érzem a hasábburgonya enyhén sós ízét, a BBQ-szószt és a csirke porhanyós húsát, amit biztos, hogy meg fogok rendelni, és naaa neeeeem. Az tuti, hogy nem fogok neki kaját rendelni, már most halálra ítéltem ezt az ötletét. - Mondd, csak mégis meddig szeretnél boldogítani? Nem mintha zavarnál... Mindig is az volt az álmom, hogy megismerjek egy bolond nőt... De azért mégis... - csettenek fel, miközben már hallom is a telefonban a hívóhangot. Egy nagy adag palacsinta csokisziruppal. Ha kibírom, míg ideér.
Hitetlenkedő pillantással nézek rá és még egy pillanatra kicsit a szemöldököm is feljebb szökik. Ezt ő se gondolhatja komolyan. Milyen világban él ez a lány? Annyiszor lehet hallani őrült gyilkosokról, akik eleinte élvezettel játszadoznak el az áldozatukkal, akár én is lehetek ilyen. Bogaram, honnét veszed azt, hogy nem vagyok esetleg egy őrült gyilkos, aki előbb ezt akarja elhitetni veled, majd pedig lassan és kegyetlenül végzek veled. Láttad mire vagyok képes. Szerinted egy gyilkosság nehezemre esne? - kérdezem tőle a pilláimat tornáztatva, miközben a mosolyom ártatlanul villan rá. Ohhh, igen. Szeretem kicsit szívni a vérét, még ha nem is minden értelemben. Egyszerűen jó érzés volt az, hogy még se vagyok annyira gyér ebben a mai világban. Képes vagyok jáétszadozni és hőzni valakinek az agyát. Nem voltam rá büszke, de mégis úgy lubickoltam a sikerem mámorában, mintha valami Oscart nyertem volna. Elégedetten figyeltem őt, majd pedig hamarosan könnyedén küldtem vissza az ágyba, hiszen a betegeknek ott a helye és ő az volt. Lassan visszaültem a székembe a telefonjával a kezembe és kíváncsian figyeltem őt. Szerintem már rájöhetett arra, hogy nem fog meghatni ez a királynő stílus. Sőt, annál inkább kínozni és gyötörni fogom őt, amíg nem bír normális ember módjára kommunikálni. Utáltam az elkényeztetett lányokat, de legfőképpen az olyanokat, mit Zara. Eléggé gyatra élete lehetett, ha tényleg elhiszi azt, hogy övé a világ és bármit megkaphat. Talán nem csak én fogok tőle tanulni, hanem ő is tőlem. Ez szerintem előre látható és nyereséges üzlet. Woow, ez tényleg a te szádat hagyta el? Vigyázz, mert a végén még letörik a nyelved. - mondom neki egy gúnyos mosoly keretében, majd egy kisebb habozás után átnyújtom neki a telefont és várok. - Jobb, ha két személyre rendelsz, mert a végén éhen maradsz. - nézek rá tündéri és angyali mosoly, illetve pillantás keretében, mintha nem éppen próbálnám őt sakkban tartani, de inkább nevezzük nevelésnek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Jún. 10, 2015 12:02 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Az ember azt hinné egyszerű lerendezni azokat, akiknek a társaságából nem kér. Ez viszont egy kicsit nehézkes feladatnak bizonyul most nekem, pedig én aztán nem vagyok egy anyámasszonykatonája, odalépek rendesen, ha arra van szükség, de most valahogy mégsem vagyok hatásos. Mintha a meggyőzőképességemet, miszerint rohadtul nem vagyok kíváncsi rá, elhagytam volna hazafelé útközben. Csak tudnám, mi a bánatot lát rajtam vagy bennem ez a nőszemély, ami arra készteti, hogy itt pesztráljon, mikor találhatna magának jobb elfoglaltságot is.. Mondjuk keresni egy balekot, akivel eljátszhatja ugyanezt.. - Ha ártani akarnál nekem, már megtetted volna... - vágom oda foghegyről a kézenfekvőt, szóval azt is megkockáztatom, hogyha sikerülne kidobnom, akkor tiszteletben tartaná a döntésemet. Persze előbb át kellene szuszakolnom a küszöbön, ami nem kis teljesítményt követelne. Bár az sem kizárt, hogy ő tipikusan az a fajta, akit ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Szóval végső soron, ugyanott lennék. Arra is rájövök, hogy a szócsatára is csak az időmet meg az energiámat fecsérelem, mert hiába indítok ellene újabb és újabb verbális háborút, mindig talál valamit, amivel vissza tud vágni, ha meg mégsem, akkor visszakanyarodik az első megállóhoz, és kezdjük elölről. Én meg ebbe kezdek belefáradni.. Vagy inkább megunni, mert elég türelmetlen vagyok, és önző is, ami nem hátrány ilyen állapotban. Egy kis javulás jól jönne, de nem játszik benne szerepet az, hogy hogyan. Hívhat tinédzsernek vagy hisztis hercegnőnek, ezek már leperegnek rólam, egész addig, míg rá nem világít a tényre, hogy ha elpatkolnék, akkor tényleg nem lenne a föld kerekén olyan, akinek hiányoznék.. Valóban kiállhatatlan vagyok, mint egy sündisznó, aki azokat is megszúrja, akiket nem kéne. De nekem tökéletesen jó így, nem érdekel más ember nyűgje, másokat meg ne érdekelje, hogy velem mi van. - Fogd be! - szinte már utasítom, bár kétlem, hogy megfogadná, vagy legalább megszívlelné, mint egy baráti tanácsot, tekintve, hogy se nem baráti, se nem tanács. Utólag belátva, lehet, hogy nekem kellett volna befognom, akkor nem vág talán az erejével az ágyhoz úgy, hogy csak nyekkenni marad erőm és időm. Ezt vehetném ugyan támadásnak, de a csúnya nézésen kívül nem nagyon tudnék ellene mit tenni. Arra azért ügyel, hogy az arcom ne kerüljön hozzá vészesen közel, ő sem teljesen bolond úgy látszik, mert ha nem is tudja, hogy veszélyes vagyok rá, ösztönből cselekszik. Pedig egy harapás és minden bajom megoldódna.. Már ami ezt a kellemetlen reggeli atrocitást illeti. De meglehet, hogy most még így is én húznám a rövidebbet. - Kérlek.... szépen... - fújtatok nagyot, miközben fojtott, gúnyos hangon szólalok meg, leplezve, hogy bizony a találkozás a kemény matracommal nem volt a legkellemesebb, amit reggelitorna gyanánt el tudtam volna képzelni magamnak.. De ostoba, ha ennél többet vár tőlem. Felőlem héderelhet itt, ha befogja a száját, és ideadja azt a nyomorult telefont, hogy végre kaját is tudjak rendelni magamnak, mert aztán úgy jár, hogy ő lesz a legközelebbi hozzátartozóm, és elrendezheti a temetésemet, ha tényleg feldobom a pacskert. Azért ebbe belegondolni is szörnyű... De azért kölcsön kenyér alapon remélem, hogyha én lenyelem a békát és nem cseszegetem viszont, akkor ő is hagy nekem egy kis nyugtot az okoskodása nélkül. Mennyei lenne.
Egy unott sóhaj hagyja el az ajkaimat, mert kezdem úgy érezni, hogy beakadt nála a lemez. Komolyan azt hiszi, hogy a szavaitől majd megijedek? Vagy esetleg annyira ostobának gondol, hogy elhiszem neki azt,amit mond? Még akkor se lenne képes kidobni innét, ha teljes mértékben jól lenne. Ha nem elég indok az, hogy tapasztal vámpír vagyok, akkor ott van még az a dolog is, hogy a természet erői is engem segítenek és ez ellen ő se tud semmit se tenni. Hátra dölök kicsit a székkel, ami végül hangos csattanással ér földet az eredeti állapotában, majd picit előrébb hajolok hozzá. - Te tényleg elhiszed ezt a maszlagot? Szerinted, ha jól lennél, akkor lenne esélyed ellenem? - kérdezem tőle kíváncsian, majd gúnyos mosolyra húzódnak az ajkaim, mert jelen pillanatban már nem érdekel az, hogy kedves és barátságos legyek. Szerettek játszadozni és sokszor úgy viszonyulok másokhoz, ahogyan ők hozzám. Csendesen figyelem őt, majd várom a következő fenyegetését teljes mértékben nyugodtan, de az is lehet, hogy most nem fenyegetni fog, hanem ki fog borulni. Egyre jobb. Lassan pénzt kellene számolnom azért, hogy elviselem őt. Komolyan nem vagyok agyturkász, de ennek ellenére csöndesen tűröm a gyerekes dolgait. Komolyan mennyi lehet? Nem tudom, s nem is érdekel, de a viselkedése alapján a tinédzser kornál megragadt. Akkor már mindent értek, hogy miért vagy olyan, mint a legtöbb mai idegesítő tinédzser. Lépj tovább hercegnő, mert nem fog az életed magától megváltozni. - mondom minden kedvesség nélkül. A következő szavai pedig csak megforgatom a szemeimet, mert tényleg nem érdekel mit mond. Minek is mennék el? Azért, hogy esetleg a következő reggelt már ne élje meg? Nagy esélye van erre, de ezt meg én nem fogom hagyni. Inkább elviselem a csecsemőket megszégyenítő viselkedését. Még egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy a mai fiatalság tőle tanulta ezt a borzalmas és elviselhetetlen viselkedést. Hmm, tudni akartam, hogy kit kell esetleg értesítenem akkor, ha beadtad volna a törülközött, de szomorúan tapasztaltam, hogy senkit. Igazán magányos lehet, de mondjuk egy ilyen boszorkányt, mint ami te vagy nem csoda, hogy senki nem képes elviselni. - mondom neki őszintén. Lehet technikailag ő nem boszorkány, de a viselkedése olyan, mint egy pisis vagy mint egy idegesítő boszorkányé, akit legszívesebben megölnél. Amikor megmozdul, akkor egy darabig csak várok, majd a kérdését halva hangosan elnevetem magamat. - Nem szívom a véredet tudtommal. Csak viszonozom a te kedvességedet. Milyen érzés a saját stílusoddal találkozni? - kérdezem tőle kíváncsian és még mielőtt elérhetne sietve felpattanok és már a szoba túlsó végében vagyok,de a következő pillanatban már az ágyon landol újra az erőmnek köszönhetően és megállok közel hozzá.- Betegnek ágyban a helye. És ha szépen kéred, akkor odaadom, de felőlem játszhatjuk ezt a nevetséges játékot is. - mondom neki komolyan és kíváncsian várom a döntését, mert egy kedves kérés talán annyira nem nehéz neki. Bár ki tudja....
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 15, 2015 10:41 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Nem értem én ezt a nőt.. Azt még úgy ahogy elnéztem, hogy az estémet sutba kellett vágnom miatta. Hát van ilyen, nekem se jöhet össze minden. De ez azért már több a soknál. Nem értem, mit képzel magáról, hogy idejön, felborítja az életemet, majdnem kinyírnak, utána meg majd még jó pofát vágok hozzá, hogy ilyen fene nagy kényelembe vágta magát a lakásomban, míg én ki voltam ütve? Remek... Csak azt remélem, hogy nem valami ingyenélő kolonc akaszkodott a nyakamba, aki ezentúl úgy gondolja, hogy nálam ver tanyát. Mert miért ne? Akkor viszont rövid úton ki fogom tenni a szűrét, bármennyire is szarul vagyok. - Állítsd le magad, mert annyira azért nem vagyok szarul, hogy ne tudnálak téged kipenderíteni innen.. - fenyegetőzöm vaktában. Az igazság az, hogy de, szarul vagyok, de a kényszer nagy úr és ha tovább idegesít, akkor a szükség jó kis megoldást fog szülni. Neki meg kívül tágasabb lesz.. Azt már fel sem veszem, hogy látványosan unott képet vág. Nem találkozott még makacs természettel? Hát csókolom, itt vagyok én, élő, hús-vér példa. Jó edzést kívánok az idegeinek. - Haha.. Az én koronám már rég darabokra tört, de jót táncoltam a cafatjain.. - mosolygok vissza rá kelletlenül. Kell neki eszembe juttatnia, hogy mikor siklott ki ennyire az életem. Azóta vagyok ilyen, de ha jobban megnézzük, előtte nem is igazán éltem. Sose voltam olyan, mint a többiek, de nem tartottam problémának. Aztán jött az átkom kiváltása és megszületett Zara 2.0 verziója, és meg kel hagyni, azóta is működőképes vagyok. Nélküle, meg a vére nélkül is. Slussz. - Cseszd meg.. - fújtatok egyet ingerülten. Csak nem képes felfogni, hogy itt baromira nincs rá szükség.. Ja, biztos ezért kell neki segítség. De akkor akár orvoshoz is mehetne, esküszöm, hogy segítek neki keríteni egy dilidokit. Bár azt én is tudom diagnosztizálni, hogy valami agybaj van nála. - Akkor meg minek vagy még itt? - forgatom meg a szemeimet. Az ember elvárná, hogy ha már feleslegesen itt lopja a napot, akkor valami használható magyarázata is legyen a miértre. Neki egyelőre egy indoka sincs, ami megállná a helyét, szóval kaparászhat ürügy után. Én meg addig lerúgom magamról a takarót és nagy nehezen megpróbálok feltápászkodni, bár minden porcikám tiltakozik ellene. Igyekszem ezt jól leplezni, mert egyáltalán nincs szükségem a kárörvendésére. Csak egy kis energiára, amit megkaphatok, amint elbotorkálok a telefonomig. De mozdulat közben megdermedek és meg is ingok kicsit, aztán arcom elfelhősödik. - Mi a francot keres nálad a mobilom? - húzom fel magam a kelleténél sokkal jobban. Sok mindent eltűrök, de inkább ne kelljen.. Azt viszont veszettül rühellem, mikor valaki a cuccaimhoz nyúl.. Márpedig a telefonom kifejezetten ez a kategória. - Élvezed, hogy szívod a vérem?! - indulok el most felé, mert feltett szándékom visszaszerezni tőle a ketyerémet, főleg azért, mert nem tudom, mégis hogy a bánatban kaparintotta meg. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült a helyzethez méltán illő kérdést feltennem. Hiába, még mindig van humorom.. Hülye vámpír... Csodálkozik bárki is, hogy nem szeretem a társaságukat? Rém idegesítő banda.. Egytől-egyig.
Felvonom a szemöldökömet a megnyilvánulására, majd beszívom kicsit lassan a levegőt, majd kifújom mielőtt az ő csontjait zúznám még inkább szét. Biztos vagyok abban, hogy nem díjazná, de azért ennyire ős e lehet ostoba, hogy nem látja be azt, hogy csakis miattam maradt életben. Lehet, hogy farkas, de túl fent hordja az orrát és így könnyen útoléri a veszélyt őt. Biztosan tényleg velem van a baj, hogy nem akarom azt, hogy szenvedj és fájjon a porcikád. Elnézést kérek, hogy ő kelme inkább szeret dráma királynő lenni és eljárni a haldokló hattyú táncát. - mondom neki egy gonosz mosoly keretében és újra visszaülök a székre, de nem mozdulok meg. Tényleg egyre inkább az idegeimen táncol, de próbálok nyugodt és higgadt maradni. S ez egyelőre nagyon is jól megy. Figyelem őt unottan, majd az újabb szavainak köszönhetően drámaian ásítok, majd még a szám elé is elfelejtem rakni a kezemet. Egyszerűen tényleg annyira egy unalmas perszóna. Nem is értem, hogy miért pont őt szemeltem ki. Magának való, beképzelt kis fruska, aki azt hiszi, hogy mindenkinél mindent jobban tud és aki azt képzeli, hogy mindenki meg fog hajlani az akarata előtt. Van egy rossz hírem, hogy én nem fogok. Nem olyan fából faragtak angyalom. Sugallom neki a pillantásommal és reménykedek abban, hogy legalább ehhez van esze, hogy szavak nélkül is megértse. Akkor ergo, gyenge vagy, mint a virágszál, hiszen megtörtél, most szenvedsz és közben azon nyafogsz, hogy időre van szükséged. Gratulálok. Nem félsz attól, hogy esetleg az életben egyszer le fog esni a koronád és onnét már ez a stílusod többé nem fog megmenteni jégkirálynő? - kérdezem tőle kíváncsian, majd a lábamat az ágyának a szélére teszem. A karomat összefonom magam előtt és mosolyogva nézem őt. Azt kell mondanom, hogy amennyire idegesít, annyira élvezet is itt lenni. Jobb, mint valami Argentin szappanopera, de tényleg. Egyik hajtincsemmel kezdek elbabrálni, majd újra megforgatom a szemeimet. Tudomáson szerint erősebb vagyok és ha annyira jól vagy és erős vagy, akkor fel emelheted a popodat és elmehetsz oda. - mondom neki könnyedén és közben a szoba túlsó végében lévő telefonra mutatok, majd egy gonosz mosollyal felmutatom a mobilját is. - Vagy megpróbálhatod megszerezni, de azt nem hiszem hogy menne. Így szerintem jobb lenne, ha az én tervem szerint mennénk, mert a végén még véletlenül eljutna ide az a két szép úr is, hiszen már annyira összemelegedtetek. - mondom neki egy ártatlan mosoly és pillantás keretében, majd kíváncsian pillantok rá és türelmesen várom a válaszát, hogy vajon melyiket fogja választani. Bár szerintem az éhenhalás se kizárt nála.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Ápr. 02, 2015 9:05 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Az elsődleges szempont most nem más nálam, mint az, hogy kellő produktivitás helyett, kellő életet szívjak magamba és nem.. Nem azáltal, hogy majd vámpírvér fog keringeni az ereimben. Hát meg van húzatva? - Kettőnk közül nem én vagyok az, akinek agyára mentek a karateórák... - nézek rá szúrósan. Vagy akármilyen órák, igazából az nem fontos, hogy milyen harcművészetben jártas. Engem legalábbis nem érdekel különösebben, főleg akkor nem, mikor azt vágja a fejemhez újonnan, hogy mindez az én hibám volt. Egy frászt volt az én hibám. Tulajdonképpen nem tettem én semmi mást, csak otthagytam őt, hogy keressen más balekot, aki majd asszisztál az ő alkalmazkodási kísérletéhez. Ne engem pécézzen ki magának, mikor kismillió másik szerencsétlen van, akivel ezt eljátszhatja.. De komolyan. - Tudod mit? Van választásod. Ha nem tetszik a rendszer, nem akarsz ehhez asszisztálni vagy bármivel nem vagy kibékülve... Takarodj el a lakásomból. Ilyen egyszerű. Nem hívtalak ide, nem kértem azt sem, hogy segíts nekem éjjel.. Azt meg pláne nem, hogy maradj itt és pesztrálj engem. De megköszönöm a részvételt, és mehetsz a dolgodra... - vágom hozzá indulatosan. Persze csak verbálisan, mert annyira még nem vagyok jól, hogy tettlegesen vághatnék hozzá valamit. Pedig aztán lenne mit.. Szívesen kiadnám magamból a dühömet és addig csépelném, amíg mozog. Bár a tegnapiból ítélve erre aligha van esély, ha csak nem mazochista és nem hagyja magát laposra verni. - Nem vagyok gyenge. Csak a szervezetemnek egy kis időre van szüksége. Bár igazából nem is tudom, miért mentegetőzök neked, mikor semmi közöd hozzá.. - nézek felé meglehetően ingerülten. Ha úgy tartja kedvem, akkor egy hétig fogok itt heverni és nem kell ápolgatnia, eddig is tökéletesen ura voltam a helyzetemnek, nem most fog megváltozni, mikor berobbant az életembe, mint valami meteorit.. Közben persze érzem, ahogy az élet jelei egyre inkább szivárognak vissza a testembe, talán a színem is jobb lesz egy fokkal, de ki tudja? Minden esetre szépen lassan, de biztosan rendbe jövök és nem kell ahhoz a vére, hogy rendbe tegyen. A farkas gének is megteszik a hatásukat, csak ez a folyamat egy kicsit időigényesebb. - Szóval vagy rendelsz nekem reggelit, vagy eltűnsz és rendelek magamnak.. - adom meg a választási lehetőségeket. Elfelejti, hogy állítása szerint az én segítségemre szorul, szóval most akkor én diktálok vagy én diktálok? Végül felülök az ágyban, átkarolom a takarómat és igyekszem ellenséges pillantásokkal méregetni, hogy véletlenül se higgye azt, hogy a szívem csücske. Jelenleg nagyon távol áll attól a helytől, mert ennél kevesebbért is kívántam már valakit a pokolra.
Mert mit vártál farkaska, hogy majd jó pofizni fogok veled? Nem miattam vertek agyon vagy ettek belőled, hanem azért mert túlzottan vak vagy. - mondom neki hidegen és talán picit megvetően. "Remek, tényleg ügyes vagy Talya." Ostorozom magamat, hiszen ha így haladok, akkor hamarabb ijesztem el őt, mint elérném azt, hogy esetleg egy kicsit is segítsen nekem. Annyira béna vagyok ilyen téren, de nem tehetek róla. Engem a manipulálásra és az ölésre képeztek ki, s nem pedig arra, hogy esetleg örökké tartó barátságokat kössek. Nem lett volna szabad a közelébe se mennem neki, mert így talán még több bajt hoztam a fejére. De ugyanakkor van benne valami, ami azt sugallja, hogy életrevaló, viszont ebben még nem vagyok teljesen biztos, hiszen annyi ideig ki volt ütve... Még egy kómás ember is hamarabb felébredne, mint ő. Mamma mia, most mehetek pelust cserélni. - mondom neki gúnyosan arra, hogy kirak a lakásából. Elég ideig unatkoztam ahhoz, hogy kiderítsem azt, hogy ezt a helyet csak bérli, de ez még jól is jöhet nekünk. Ha esetleg forróra válna a talaj a lábunk alatt, akkor legalább könnyen és gyorsan eltudunk menekülni, illetve csapdát is tudunk állítani itt. De még mielőtt bármit is mondhatna, akkor széles mosoly keretében még hozzá teszem.- Hozzak mankót vagy járókeretet, hogy megkísérelj innét kipenderíteni? Amúgy meg nem akarlak elkeseríteni, de szerintem még az idősek otthonában lakok is fürgébbek, mint te. - s a mosoly egyre szélesebb lesz az arcomon. Nem tudom, hogy miért élvezem húzni őt, de jól esik. Talán ezzel akarok visszavágni azért, amit a bárban csinált és ahogyan viselkedett. Lassan elveszek egy széket, s lerakom az ágy mellé, miután a poharat az éjjeli szekrényre helyezem. Lassan leülök a székre, de fordítva, mint ahogyan használni kellene és Zara-t fürkészem. Egész héten a pihe-puha ágyadban akarsz maradni, mint valami beteg farkas? Ennyire gyenge lennél Zara?! - kérdeztem tőle kíváncsian és felkapom újra a poharat, s odanyújtom neki. - Idd meg, vagy megtudod, hogy milyen az, amikor valamit akarod ellenére nyomnak le a torkodon, mert én rohadtul nem akarok egy nyamvadt farkast ápolni napokon keresztül! Elég volt kivárni azt, hogy felébredj! - mondom neki szúrós tekintettel, majd a hajamba túrok a szabad kezemmel. Figyelem, ahogyan egy-két tincsem újra az arcomba hullik, majd megrázom a fejemet. - Kapsz reggelit is, ha végre kimászol abból az ágyból. - teszem hozzá egy fokkal kedvesebben, mert tényleg nem tud meghatni a nyöszörgése. Komolyan mi lett volna vele, ha az én helyemben lenne? Akkor már az első próba után elbukott volna? Esetleg elpusztult volna? Nem tudom és nem is érdekel. De komolyan, ha így halad, akkor én fogom lenyomni a torkán a véremet...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 27, 2015 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Talya & Zara
all the world's a stage...
Valósággal úgy érzem magam most, mint akin átment egy úthenger és laposra préselt, aztán összekaszabolt valami mezőgazdasági akármicsoda. Mindegy, a lényeg, hogy pocsékul vagyok, és valószínűleg úgy is nézhetek ki. Olyan érzésem van, hogy most még az alkoholt is megérezte a szervezetem, pedig a májam rekord gyorsasággal bontja le, így sosem volt problémám a másnapossággal. Előző este pedig, emlékeim szerint nem is ittam túl sokat, de így legalább régi ismerősként köszöntöm az évek óta nem tapasztalt érzetet és hálát adok a farkas génemnek, ami meggátolta eddig, hogy kutyául érezzem magam. Ráadásul az sem tesz jót, hogy szenvedésemnek még szemtanúja is van... De hát ez ellen az ágyból aligha tudok mit tenni, és különben is.. Nézzen csak, ha úgy van kedve. Különösebben mást amúgy sem tudok produkálni én sem az elkövetkező pár órában. - Kösz, tényleg.. Ez biztató.. - húzom el a számat és meg sem próbálok kezdeni magammal valamit, az életképességem még mindig a határaimat súrolja, úgyhogy én ezennel a mai napomat feláldozom a túlélésem érdekében. Vagy legalábbis reményében. Egy kis reggeli mondjuk jól jönne, mert a gyomrom olyan üres, hogy hallom, ahogy korog. De ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Legalábbis a mosolyából arra következtetek. Nem díjazom, hogy jót mulat az én káromra. - Mert különben kiraklak.. - vágom rá. Ne önkényeskedjen a lakásomban, akkor se, ha tulajdon szerint nem az enyém, de én bérlem. Szóval mégis az enyém. Bár jelen pillanatban a 'kirakás' címszóhoz nem társul fenyegető él, azért nagyon remélem, hogy veszi a lapot. Tekintettel arra, hogy minden mozdulat nehezemre esik, aligha tudnám szó szerint kitessékelni, vagy felülkerekedni rajta. Na igen.. A tegnap esti után erősen kétlem, hogy bárki le tudná nyomni anélkül, hogy hagyja magát... És már miért hagyná?! - Nincs az az isten, hogy én azt megigyam.. - kerekednek ki a szemeim egy pillanat alatt, mikor meglátom, hogy vérét egy pohárba csorgatja, aztán felém nyújtja. Hát elment ennek az esze? - Teljességgel kizárt.. - rázom meg a fejem nyomatékosítva, és a mai napom folyamán ez az első ténylegesen komoly elhatározásom. - De ha már minden áron Teréz anyát akarsz játszani és gondoskodni rólam, akkor hozass valami reggelit.. Vagy ebédet.. Esetleg vacsorát? Mennyi az idő? - intek fejemmel a telefon felé, hogy hívhatja a szervizet. Én addig.. Hát elvagyok itt, mint a befőtt.. Csak egy kicsit ramatyabb állapotban.
Miért mentettem meg a vöröske hátsóját? Őszintén szólva nem tudom. Talán azért, mert tetszik az, hogy ennyire nem szereti az embereket, de ezt neki nem kell tudnia. Ő nem barátkozós típus, én meg nem bízok meg senkiben se. De lényegében a kettő egy és ugyanaz, még ha ezt nem is valljuk be.Túlzottan hasonlítunk a különbségek ellenére. Nem tudom, hogy ő miért lett olyan, amilyen, de nem hiszem,hogy amiatt, mert az egyik pasija lelépett és elvette volna minden önbizalmát. Sokkal többről lehet itt szó, mert egyáltalán nem tűnik Barbie babának és ez számomra kedvező, mert legalább nem lehet könnyen megtörni őt, vagyis remélem. Eléggé unalmasan teltek az órák, miközben arra vártam, hogy végre felébredjen. Minél több idő telt el, annál inkább kezdtem úgy érezni, hogy lehet mégis rosszul gondoltam és nem annyira erős, mint amilyennek első ránézésre gondoltam. Amikor pedig felébred, akkor egy kisebb viccel, iróniával próbálom elütni ezt a fura helyzetet, de persze neki még ez se tetszik. Megforgatom a szemeimet és egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. -Elég sokáig, ha nem hallottam volna a szíved ütemét, akkor azt hittem volna, hogy egy halott mellett ülök, vagyis egy hullára vigyázok. - mondom neki egy fanyar mosoly kíséretében, hiszen talán még Csipkerózsika is hamarabb felébredt, mint ő. Egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon, amikor látom rajta, hogy kicsit szenved. Meg is érdemli, hiszen ő nem hallgatott rám. Mert különben mi lesz öregasszony? - kérdeztem tőle minden kedvesség nélkül, hiszen tényleg olyan ebben a pillanatban, mint valami vénséges vén nő. De ennek ellenére hamarosan felállok, felsértem a kezemet és egy pohárba csöpögtettem, majd előtte termek és ¸felé nyújtom, mert rossz nézni is a szenvedését. Idd meg! Segíteni fog! - mondom ellentmondást nem tűrő hangon és türelmesen várok arra, hogy végre elvegye a poharat. - Ne félj nem fogom elmondani senkinek se, hogy mennyire kiütöttek téged. - teszem hozzá egy újabb szemforgatás keretében és újra felé nyújtom a poharat, miközben úgy nézek rá, hogy ne is próbálkozzon ellenkezni.
Nem érint túl jól, hogy csak úgy simán le lettem nyomva, és ki lettem cselezve, na de melyik önérzetes farkas viselné jól, hogy nem tudja megvédeni magát, mert kevésnek bizonyul hozzá? A meglepetés erejére hivatkozhatnék, hogy mentsem magam, de ugyan ki vádaskodna? Maximum Talya oszthatja majd az észt, de eddig sem nagyon adtam a szavára, és nem is most fogom elkezdeni. Voltaképp nem vele van bajom, hanem azzal, hogy előtte nem volt fényes a bemutatkozásom. Elvégre éppen felhúztam a nyúlcipőt, mikor épp forróvá vált volna a lábam alatt a talaj, és ahhoz képest, hogy nem akartam belemászni semmibe, úgy tűnik mégis sikerült. Tessék.. Már ki sem engedhetem a gőzt anélkül, hogy ne keverném magam bajba, holott kerültem a feltűnést, ahogy máskor is. Nem tudom, hogy találtak rám, az sem nagyon ragadt meg bennem, hogy mi a frászt akartak tőlem azok, akik olyan keményen rám támadtak. De igazság szerint nem is csoda, hogy szinte semmire nem emlékszem, mert elég fájdalmas kábuláson voltam épp túl. A gyengeségemről már ne is beszéljünk. Nem volt épp kellemes a tudat, hogy egymagam még lábra állni sem tudok tisztességesen, mert olyan kilengésem van, hogy a legmagasabb torony is megirigyelné. Szabadkozhatnék, mondhatnám, hogy egyáltalán nem az én hibám, ami történt, de ezzel talán mindketten tisztában vagyunk. Ezek után viszont igenis kijár nekem a magyarázat, ha még mindig a segítségemet várja – annak ellenére is, hogy így már adósává váltam. Túl hamar elsötétül előttem minden, de így eloszlik a fájdalom is, és olyan, mintha csak a kép szakadna meg. Nem volt szédülés, sem homályos látás, ezért tudom, hogy ez nem egy szimpla ájulás volt a részemről, de nem hozom fel és nem kezdek hőbörögni miatta. Szép lassan magamhoz térek, a tudatom ép, csak arra kell rábírnom magam, hogy kinyissam a szemeimet. Először az érzékeim térnek vissza. A tapintásom, érzem, hogy valami puhán fekszem. A szaglásom, biztosra mondom, hogy nem vagyok egyedül a szobában, mert ismeretlen parfümöt érzek. Ezt támasztja alá a hallásom is, meg az a halk szuszogás, ami szabályos időközönként megüti a fülemet. - Nagyon vicces.. - húzom el a számat. Ez nem sajátosság. Ugyan ki örülne neki, ha ez húzós és veszélydús este után még poénokkal fogadják? A humorérzékemet elhagytam valahol útközben. - Ezek szerint nem egy elcseszett álom volt.. Mióta vagyok kiütve? - próbálok felülni, aztán konstatálom, hogy az egyensúlyérzékemmel meg a hirtelen mozdulatokkal még akadhatnak problémáim, így nem is erőltetem annyira, de megemberelve magam a szemeimet kinyitom. Az első, ami látóterembe kerül az a plafon, majd ahogy elfordítom a fejemet, meglátom Talya-t is, aki iránt megmagyarázhatatlan módon hálát érzek, de ezt az istenért sem vallanám be. - Vedd le a lábad a dohányzóasztalomról.. - mordulok rá minden kedvesség nélkül, hogy leplezzem az érzelmeimet. Bár betudható a lassan előbukkanó fejfájásomnak is a szívélyességem hiánya. De millió mondvacsinált indok közül választhat...
Nem vártam el tőle azt, hogy egyből elhiggye azt, amit mondok. Melyik idióta hinné el azt, hogy ha azt mondod, hogy veszélyes vagy? Szerintem semelyik, egészen addig, amíg nem látják az igazságot. Bár sok embert nem is érdekel a valóság, mert szeretne abban hinni, amit gondol. Sokan félnek szembenézni a valósággal. Arra nem volt időm megkérdezni vagy kitapasztalni, hogy Zara melyik csoportba tartozik, aki érdekel az igazság, vagy aki a képzeletei alapján akar élni. De őszintén szólva nem is érdekelt. Egy dolgot akartam tőle, még pedig azt, hogy segítsen nekem beilleszkedni ide és ennyi. Nem értem, hogy ebben mi olyan nagy dolog. Nem kértem azt, hogy hozza le a csillagokat vagy azt, hogy szeressen. Egyszerűen csak avasson be a fortélyokba. Persze neki nemet kellett mondani és elrohanni úgy, mintha valami királylány lenne, akit éppen most sértettek meg. Erre tessék mibe keveredik egyből a leányzó? Bajba! Még pedig nem is kicsibe. Régóta nem verekedtem már, így részben jó érzés volt újra kiadni magamból a gőzt, de azért a ruhámat sajnáltam, hiszen nem vagyok milliomos. Egy egyszerű szökevény vagyok és semmi több. Szép kis páros lettünk a királylány és a szökevény. Komolyan valami ósdi filmbe is simán elmehetne ez a páros. Nincs mit. - mondom neki könnyedén, majd folytatom az utamat vele minél távolabbra. Semmi kedvem itt maradni vagy esetleg megvárni, amíg újra észhez nem térnek a támadóink elég. Elég lesz az, hogy most már tuti a nyomomban lesznek. Bár az se kizárt, hogy nem lesz elég merszük bevallani a vereséget és akkor még én is megmenekülök és a farkas is. Szerinted? - kérdezek vissza kissé morcosan. Életemben nem hallottam még ennél ostobább kérdést. Látta azt, hogy mire vagyok képes. Nem használtam különösebben még azt se, ami vagyok. Se a boszorkány erőmet, se a vámpír képességemet, de mégis sikerrel jártam. Így azt hiszem eléggé fura és értelmetlen kérdés volt ebben a pillanatban. Bár az is lehet, hogy beverte a fejét. Rendben van, de oda könnyebb lesz eljutni, ha.. - majd a következő pillanatban elkaptam és megnyomtam egy-két helyen a nyaka vonalánál a testét és elkaptam, mert hamarosan ájultam esett össze. Eléggé könnyen megtaláltam a szobáját, majd a kulcsot kivéve a táskájából kinyitottam az ajtót is és hamarosan az ágyra tettem. Leültem az egyik kanapéra egy üveg vízzel és nem mozdultam meg. Figyeltem őt, majd hamarosan már egy újságot kezdtem el olvasni, de az se igazán tudott lekötni. Végül újra Zara-ra pillantottam. Egy embert se sikerült ennyire hosszú időre kiütnöm, de amikor mocorogni kezdett, akkor egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Jó reggelt Csipkerózsika. - mondom barátságosan és kissé viccelődve, de nem mozdulok meg. Továbbra is haláli nyugalommal ülök a fotelben.
Kezdőlap
