Teljesen más ember vagyok, mióta megszülettem, ami leginkább az új testnek tudható be, amibe nem rég költöztem. Kaleb Westphall  nem sokban különbözik az eredeti énemtől mégis vannak dolgok, amikben eltérünk. Magasabb, és nem is olyan izmos, mint voltam, nyurga és olyan az arca... az arcom, mint egy ma született báránynak. Nem mondom, ez néha nagyon is jól jön, de így nehezebb előhúzni az "ördögi mosoly" kártyámat. Bárhogy is tagadom, a sárm elkísér, bármilyen testben is ragadok. Barna szem színemet felváltotta a kék, de a játékos csillogás nem tűnt el belőle. Sőt, talán még jobban ott van, pont, mint kiskoromban, amikor rávettem Rebekah-t, hogy lopjuk el anyánk egyik féltve őrzött medalionját. Persze, utána jól kikaptunk, de sosem érdekeltek a következmények, ez pedig vámpírráválásom után csak felerősödött és most, hogy újra emberi testben vagyok, kezdek visszatérni önmagamhoz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a test előző tulajának ráhatása, vagy a vérszomj elmúlása miatt történik, de sokkal emberibbnek érzem magam. Természetesen ez nem állít meg, hogy olyan dolgokat tegyek, melyeknek súlyos következményei lehetnek, nem csak magamra, de másokra nézve is. Pimaszságomat még mindig felveszik magukra az emberek, egy-egy szemtelen megjegyzésem gyorsan betalál. Szeretem nyomogatni a gombokat és mások toleranciáját tesztelni, ami nem egy jó tulajdonságom, hisz az esetek többségében nem én jövök ki jól a helyzetből, főleg most, hogy már nem vagyok halhatatlan és a sebeim sem gyógyulnak be másodpercek alatt. Az arroganciám elsősorban onnan fakadt, hogy tudtam, senki sem árthat nekem, de ezt nem sikerült elveszítenem a testcsere folytán. Fennhéjazó magatartásom azonban könnyen bajba sodorhat, de egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle, követ, akárcsak az árnyékom. Ezért is vagyok mindig olyan önző és próbálom magamat kihúzni a slamasztikából, másokra nem gondolva. Nekem sosem volt ott Nik, vagy Elijah, hogy kihúzzon a bajból, csak saját magamra számíthattam, és az évek során ez csak jobban bebizonyosodott. A ravasz rókának hívnak, és okkal, ha szabad megjegyeznem. A túlélésért képes vagyok bármire, hazudni, manipulálni és elárulni embereket. Nincs olyan, hogy jó és rossz oldal, számomra csak az élet nevű játék létezik, amiből még nem akarok kiszállni, bármennyire is erőltetik.

Név » T.
Kor » 18+
Multik » -

Volt egy mese, melyet az öregek mondtak el minden este a tábortűznél a falunkban. Egy rókáról szólt, és hogy hogyan lopta el egy boszorkány erejét, amiért cserébe megbüntették és átka az lett, hogyha kimerészkedik az eső elkezd esni, így figyelmeztetve az állatokat és embereket egyaránt. Egy nap hétágra sütött a nap, mikor kimerészkedett odújából és , mint mindig elkezdett cseperegni az eső, így keletkezett az első szivárvány. Legalábbis akkor így gondolták, engem pedig minden egyes alkalommal magával ragadott a történet. Sokan csak a róka büntetését látták benne, hogy megjárta és hogy, amit tett az rossz volt, de én… én teljesen máshogy értelmeztem. Ha eszes vagy és ki tudsz cselezni egy boszorkányt, akkor része lehetsz valami csodálatosnak. Ezt inkább ijesztgetésnek szánták a gyermekeknek, hogy viselkedjünk mindig rendesen meg hasonló érthetetlen dolgokat tegyünk, de én egyfajta tanításnak fogtam fel, és mondhatni ez lett a mottóm is. Minden alkalommal, mikor behunytam a szemem és próbáltam nem hallani apám hangos kiabálását, arra gondoltam: egyszer majd eljön az az idő, mikor én fogom telefesteni a bárányfelhőkkel átitatott eget szivárvánnyal.
A sors azonban teljesen más célt tűzött ki számomra.
Kissé félredöntött fejjel bámulok ki az ablakon keresztül a nyüzsgő utcára. Már csak a gondolat is feltüzel, hogy végre én is részese lehetek annak a nagy embertömegnek, mely kint lebzsel és éli életét, mit sem tudva arról, hogy Kol Mikaelson visszatért az élők közé. Csak sajnálni tudom őket e tekintetben. Hányadik alkalommal is jöttem vissza a másvilágról? Már lassan fel kéne jegyeznem az ilyen fontos időpontokat, hogy nagy ünneplésbe csaphassak az évfordulón. Természetesen az egész famíliát meghívnám rá, hogy együtt örüljünk eme csodálatos eseménynek. Ajkam szegletébe felszökik a jól ismert félmosolyom, mely az évek során egyik legfőbb ismertetőjelemmé vált. Legalább ez velem maradt, ha már a másvilágról nem tudtam magammal cipelni a testemet. A testemet, mely elégett a fehér tölgyfa karó miatt és most csak hamu, más semmi. Furcsa érzés, hisz ez olyan, mintha a kedvenc játékomat kellene eltemetnem egy ismeretlen helyre. Talán Nik elrakta a hamvaimat urnába, vagy esetleg szétszórta valahol, akárhogy is, a részem egy lényét elveszítettem vele. Egy halandó szemszögéből nézve teljesen más a világ, hisz pontosan olyan törékeny vagyok, mint az a váza előttem. Kezemet egy hirtelen mozdulattal meglendítem a váza felé, mire az a falnak csapódik és darabokra törik. A félmosolyból egy teljes mosoly lesz, ahogy érzem az adrenalint szétáradni testemben. Mennyire hiányzott már az érzés, mikor a mágia átveszi felettem az irányítást, és az utóhatása úgy hat rám, mint egy gyógyszer. Máris nem olyan elviselhetetlen ez a halandóság. Most végre meg tudom magam védeni a saját kis aljas módszereimmel, melyhez évek óta gyűjtöm a tudást és sok boszorkány látta kárát. Egy pillanatot szánok arra, hogy megemlékezzek rájuk, hisz egyikük sem tudta, hogy mire vállalkozik, azt meg főképp nem, hogy a bátyáim úgy próbálnak meg semlegesíteni, hogy ártatlanokat ölnek meg. Mindezt egy fehér tőr miatt, mely végleg leszámolt volna Klaus-al. Nem lett volna több hátba szúrás és koporsó, mert meg tudtam volna védeni magam a legnagyobb ellenségemtől. Azonban most, hogy újra egy boszorkány testében vagyok újra van remény, hogy elkészítésem a tőrt. A mosoly nem lankad le arcomról, még akkor sem, mikor eszembe jut, milyen bonyolult varázslat és mennyi erő kell az akció végrehajtásához. Pontosan tudom mit fogok tenni, hogy kinek a segítségét fogom szépen, vagy éppenséggel erőszakkal kérni.
A váza darabkái a földön pont úgy festenek, mint egy puzzle, ami csak arra vár, hogy valaki megoldja. Az én esetemben ez akár a tőrhöz vezető utat is jelentheti, mely nem könnyű és precíznek kell lenni, de ha valaki olyan elkötelezett, mint én, sikerülnie fog. Sikerülni kell.