|
|
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 17, 2016 11:58 am Ugrás egy másik oldalra ♛ |
1004
wily fox, the happy homicidal maniac, wildest mikaelson and troublemaker
New Orleans
Nate Buzolic
Eredeti
Mellőzzed
bosszú
| |
a karakterem keresett
≫Születési idő, hely ≪ Valahol, amikor te még sehol sem voltál. ≫Első átváltozás ≪ Egész fiatalon ≫Család ≪ ❝Figyelem, miként tüsszent a mező és lélegzik a táj. Hátradőlve a legmagasabb fán ücsörögve olyannyira beleolvadok a környezetembe, hogy még a feketerigók is megfeledkeznek ottlétemről, így minden félelem nélkül szökkennek körülöttem. Egyik aprócska kezemben az íjam, amin már oly rég óta ügyködtem, hogy olyan szép lehessen mint a többi fivéremé. Klaus, aki mind közülünk a legtehetségesebb fafaragásban, de én még is megszeretném mutatni mindegyikőjüknek, hogy én is vagyok annyira ügyes, hogy képes legyek hasonlót alkotnom, mint idősebb fivérem íja. Óriási méretű bogárszemeimmel tekintek körbe magam körül ott fent a fa egyik vékony ágán ücsörögve, s hogy senki se vegyen észre, hát jobban beljebb tuszkoltam magam a tölgyfa belsejébe. Nem telt bele néhány pillanat, ismerős leánygyermeknek a kacaja halad el alattam, s abban a pillanatban behúzva hasamat pillantok le, egészen élesen. Akkor látom, hogy a vén fa körül ugrándozik, amin én fent ücsörögtem. Tekintetem tovább követte a tejhajú gyermeket, aki aztán anyánk hangjára szökken egyet mint egy kis gida, és meztelen talpaival már szalad is haza riadtan. A húgom volt, aki nálam még egészen fiatalabb volt, s én voltam az egyik bátyja, aki minden önzetlenség nélkül szereti őt. Rebekah az egyetlen húgom, akihez sokkalta erősebb édestestvéri szeretet fűz, mint a fivéreimhez. Rebekah által érzett jókedvem hamar tovaszáll, oly gyorsan, mintha nem is lett volna az. Egy ismerős alakzat szalad az öreg tölgy felé, s mire észbe kaptam, akkor tűnt fel bennem a felismerés, hogy Niklaus szalad erre. Ahogy egyre közelebb kerül, azonnal feltűnt arcán, hogy a félelem összes árnyalatát hordozza magán. Nem volt meglepő, még is ugyanúgy megijedtem most is, mint ahogy eddig. Nagyot nyeltem, de hiába is minden, az összes bátorságom az inamba szállt a pillanat tört része alatt, és jobban befúrtam magam a fa belsejébe, éppen, hogy csak nem bújtam be a mókus odújába itt a hátam mögött. Lábai olyan gyorsan vezették őt, hogy figyelmetlenségből aztán megbotlik a tölgy egyik messzire nyújtózkodó vastag gyökerébe. Épp már eresztettem le egyik lábam, hogy segítségére siessek, egy pillanat sem kellett, de akkor az apánk megjelent mögötte. A vér is megszilárdult bennem akkor, mikor felismertem az alakban apánkat. Nem kellett sokat tétováznom, szinte azonnal kaptam vissza leeresztett lábamat magam mellé, de mindeközben továbbra is azon törtem fejem, hogy miként tudnék rajta segíteni. Bár az erős remegésem és félelmem mellett igencsak nehéz volt gondolnom a megoldásra, még is mintha ösztönből történt volna, óvatosan tettem hátra egyik kezem, hogy a nyíltartómból kihúzzak egy szálat. Amikor ez megtörtént, finoman érintem hozzá az íj zsinórjához a nyíl szélét, de még utoljára magamhoz vettem egy feszült, mély levegőt. Talán a másodperc tört része telhetett el, de nekem az egy örökkévalóság volt. Útjára engedtem a nyilat. (...)Kár is lenne még tovább mesélnem a sorokat, elvégre minden úgy történt, mint régen, kivétel a történet vége. Hozzátenném még előtte, hogy némi kis időt a túlvilágon töltöttem, ahol teljesen egyedül voltam, és a saját őrült elmémből táplálkozhattam csak. Ha a túlvilági hallucinálásaimat vezetném le, akkor úgy végződne a mese, hogy a nyíl Klaust sebesítette. Ha viszont más úton vezetném, jobban mondva a megtörtént esetet, akkor a történet úgy végződne, hogy a nyíl hegye végül Mikael vállát súrolta. Még is hogyan merül fel mindaz, hogy Klaust sebezte a nyíl vége? Az utóbbi időben eleget gondolkoztam, és nem tagadom, de a bosszú érzete kezdte már elmémet is a feje tetejére borítani. Mindenhol csak Klaust láttam holtan, elvégre az az egy tudat nyugtatott ott távol. Gyermekként sem volt már akkor rózsás a helyzet, ezért is igyekeztem minél távolabb tartani magamat tőlük. Más életet szántam magamnak, ahol minden az ellenkezőjére esett volna. Fakardommal voltam egyedül, így ha kérdezel mi a magány, pontosan jól tudom rá a választ. A családomról kár is lenne többet mesélnem, talán életemnek e kis töredéke sokkalta többet mesélt róluk, mintha külön levázolnám őket. Végtére is... minek tenném? A szememben már mindegyik halott, s mivel itt vagyok a saját testemben még, nemsokára a világ szemében is halottak lesznek. Egyszer álmomban egy sötét erdő közepén álltam. Előttem szabványosan sorakoztak a vékony törzsű fák, s közöttük csak is a sötétség szivárgott felém haladva. Csak álltam ott, bár mindennek ellenére annyira nyugodt voltam, egyáltalán nem reszkettem, de még csak nem is mozdultam el onnét. Álmodtam, de nem én voltam ott az, aki személyében most mesélek. Álmomban tudtam az ő fejével gondolkozni, láttam emlékeit, s bár biológiai szíve nem volt annak a testnek, éreztem mindent abból amit ő. Egészen fiatal test volt az, mint mikor én voltam gyermek. De persze, az már nagyon régen volt. Abban az erdőben nem történt semmi, pusztán csak egy külön helyet adott nekem elmém, ahol saját magam lehettem más testében, ahol... elgondolhattam mindent, mit szeretnék kezdeni. Ott csak leültem egy kifordult fa törzsére, és ott ültem tovább, mintha várakoznék valakire. Mindenki tudja, hogy az álmok olykor tekervényesek, néhol rémisztőek, és olyan váratlan események történnek benne, hogy magunk sem tudjuk azt nyomon követni. Valójában a mi életünk is ilyen, csak azt már annyira megszoktuk, hogy már megszokottá vált a szenvedés, a boldogság, és a váratlan pillanatok. Az álom más, ritkábban van benne részünk, s van, amikor örökké abban az álombéli világban élnénk tovább. Abban a pillanatban én is úgy éreztem, hogy ott akarok maradni. Sohasem gondolkoztam el életemben úgy, mint akkor. Figyeltem magam felett a csillagtömeg fátylát, s mintha az összes fa tükrözte volna a fényes gömbök tükörképét. Gyönyörű volt. Gondolatmeneteim azon szálon futottak először, hogy mindez valóság avagy álom-e? Néhány gondolat után aztán eszembe jutott önön énem, ami régen voltam. Nevettem magamon gyermeki kacajt hallatva, s tovább bámultam magam elé meredten. Így ment ez egészen addig, ameddig szememben felcsillant, hogy ki is voltam igazából. Egy ősi vámpír, aki fekete bárány volt az egész család szélén állva. Én sohasem éreztem magamat oda közéjük, más életet akartam magamnak. Ezt a bátyám tudta jól, és inkább tönkretett, mintsem, hogy elengedjen engem. Talán akkor most nem kéne a bosszúval számítania, ami majd lesújt rá. Ha kell, újra megfizetek az életemmel, elvégre már nem először vagyok halott. Már nem érdekel semmi sem, csak az, hogy megfizessen mindenki azért, amit tettek velem! Őrlődtem álmomban abban az idegen testben. Azt az ártatlan lelket is képes volt befeketíteni démonom, mely arra talált végleges magyarázatot; csak is a bosszúm fog életben tartani, és ha meg kell halnom, az csak akkor következik be, amikor már bevégeztem azt, amit elterveztem.
A hozzászólást Kol Mikaelson összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 21, 2017 1:11 pm-kor. |
| | |
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad ↷ in the land of gods and monsters
|
A poszt írója ♛ Suzanne Bishop Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 17, 2016 1:07 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | ≫Gratulálunk, elfogadva! ≪ üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!
Kedves Kol! Szerintem nem csoda az, hogy ennyire hamar elkelt ez a karakter, hiszen remek története van és sok mindent ki lehet belőle hozni. Az előtörténeted után biztos vagyok abban, hogy remek kézbe került és kíváncsian várom, hogy mivel fogod felbolygatni mások "unalmas" életét. Nagyon tetszett az, ahogyan megjeleníttetted a családot. Engem egyszerűen beszippantott és amikor a végére értem, akkor már tudtam, hogy megnyertél magadnak, hiszen teljesen az írásod hatása alá kerültem. Nagyon szépen tudsz fogalmazni és amit megjelenítesz a szavak erejével, az könnyedén jelenik meg az emberek lelki szemei előtt is szerintem. Azt picit sajnáltam, hogy a történetednek ilyen hamar vége lett, mert az is nagyon tetszett és érdekes volt ilyen szemszögből is látni azt, hogy Kol mit érez, vagy éppen gondol. Nekem minde egyes sora nagyon tetszett, s ha kívánság műsor lenne, akkor még kérném azt, hogy folytasd az et-det, mert telhetetlen vagyok! De ha most nem is, akkor játéktéren még lesz lehetőségem olvasni. Nem is szeretnélek tovább feltartani! Gyorsan foglalózz, majd mehet is a játék. Jó szórakozást kívánok!
|
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|