Ördöggel játszadozni sose jó dolog, de ha már benne vagy, akkor nem tehetsz semmit se, csak egy dolgot. Részben te is azzá válsz. Fogalmam sincsen már arról, hogy pontosan mikor is indult a mi fura „kapcsolatunk”, vagy mi is lenne a legjobb szó rá, de az biztos, hogy nem ez lesz az utolsó találkozásunk se. Valahogy érzem ezt. Sejtem, hogy még van tovább, hogy ha innen el is sétálok, akkor is hallani fogok róla, akár akarom, akár nem. A vámpírok sose felejtenek sajnos. Lehet, hogy sose kellett volna átlépnem azt a bizonyos küszöböt, de már megtettem és pontosan egy ketrecben vagyok a legveszélyesebb fenevaddal. Játszadozunk, adunk és kapunk, de azt talán egyikünk se tudja pontosan, hogy meddig is mehetnek így a dolgok.
- Ezt hívod te ösztönzésnek? Talán van még mit tanulnod ilyen téren, ahogyan talán azt se kellene elfelejtened, hogy nem tudsz könnyedén megfélemlíteni. Ismerlek, ha nem rémlene. – valószínűleg ha életemben először találkoztam volna most vele, akkor félnék és egyből megtettem volna, amit kér, de a mi kapcsolatunk nem volt új keletű. Sőt, már kicsit talán eljutottunk arra a pontra is, hogy azt akarom, hogy elkapják. A halálára talán még nem vágytam, de valahogy nem hullajtottam volna könnyeket, ha elkapják és bezárják valami jó kis helyre, ahonnan esélye nincs megszökni. Szerintem az emberiség is teljesen jól járna. Egy gyilkossal kevesebb lenne a világban.
Szerintem az pedig teljesen érthető, hogy nem jöttem teljesen védtelenül. Legalább ha meghalnék netán, akkor is legyen, aki tudja, hogy kit kell keresni és mivel állunk szemben. Nem ő lenne az első rossz fiú, akit rácsok mögé jutattam, de talán még az alvilágiaknál is veszélyesebb. Tetszik, hogy azért sikerült meglepnem őt.
- Hmm, lássuk csak mi is… - tettem úgy, mint aki elgondolkozik ezen a kérdésen és közben könnyedén gomboltam vissza a blúzom felső gombjait, hogy utána ismét helyet foglaljak. Tettetett zavarodottsággal túrtam a szőke tincseimbe, majd megrántottam a vállaimat. – Talán az, hogy jól ismerem, hiszen nem egy gazfickót csuktunk már le. Nahh, meg pontosan tudom, hogy mennyire rühelli a fajtádat. Tényleg azt hiszed, hogy hazudok? – lehet, hogy nem én voltam a bizalom mintaképe, de azért egy-két emberben megbíztam és ez a személy is ilyen volt. Nem egyszer dolgoztunk már együtt különféle lecsukatásunk keretében és még ha őrült tett is volt idejönnie, azért valaki gondoskodott részben a biztonságomról. – Lehet még se ismersz annyira, mint hitted. Mindenki változik Noah, vagy csak te lettél túl felfújt az évek alatt. – mosoly pedig könnyedén bujkált ajakim szélén. Amikor pedig elég időt adtam neki, hogy megeméssze a dolgot, akkor ismét megszólaltam az alkuval kapcsolatban.
Nevetésem könnyedén töltötte be a teret. – Talán? Eddig túlzottan is akartad azt a cikket, vagy hirtelen meggondoltad magad? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt. Könnyedén töltöttem a poharamba italt. Még ha nem is voltam ennyire nyugodt, mint amilyennek mutattam nem számított. Az egész csak színészkedés volt. Ohh miben reménykedik? Mit fogok tenni? Vártam és álltam a pillantását, miután ittam az italomból. – Mind a ketten tudjuk, hogy szeszélyes vagy…. – a fülem mögé igazítottam egy kiszökött tincset a jobb oldalon, de továbbra se engedtem el a pillantását, miközben az ujjaim szórakozottan köröztek pohár ajkán.

Le sem tagadhatnám, milyen jól szórakozom ezzel a kis húzd meg-ereszd meg-gel, amit Suzanne-nal űzünk. Ha tényleg csak a cikk érdekelt volna, bizonyosan akadt volna olyan újságíró, akit sokkal könnyebben rá tudtam volna venni arra, hogy azt írja, amit én akarok. Abban azonban nem lenne kihívás. A szakmai hitelességére kínosan ügyelő, nyakas Suzanne-t rávenni ilyesmire azonban sokkal, de sokkal szórakoztatóbb. Még akkor is, ha egyáltalán nem adja könnyen magát. Vagy talán pont azért.
- Szerintem ez csak szóhasználat kérdése. Nem kell ilyen csúnya kifejezéseket használni. Én inkább úgy mondanám, hogy ösztönözlek egy kicsit arra, hogy a nekem megfelelő döntést hozd - válaszolom szórakozottan, lazán hátradőlve a kanapén. Tetszik, hogy ennyire fel tudom idegesíteni, míg ő eddig nem járt sikerrel. Bár meg kell hagyni, a következő húzására kicsit összeszalad a szemöldököm és előre is dőlök ültemben. Na nem arra, hogy a kis bókomat nem fogadta túláradó örömmel. Nem is ez volt vele a célom. Bár azért értékelhetné.
Meg kell hagyni, van vér a pucájában, hogy annak ellenére, tudja, mire vagyok képes, olyan élesen megtagadja, hogy átadja a kis készüléket, amivel be van drótozva. Ami engem illet, mondjon bármit, akkor is tudom, mennyire bizalmatlan. Kétlem, hogy másnál lenne a másik vele, de azért nem árt, ha ebben az esetben is figyelmeztetem a következményekre.
- És mondd csak kedves Suzie, mi okod is van neked bízni abban a valakiben, hogy a te biztonságodat mindezek után többre fogja tartani, mint a magáét? Persze, keresztbe tehet nekem, de nem ússza meg élve se így, se úgy, ezt garantálom - szemem megvillan, érezheti, hogy több, mint komoly, amit mondok. Nem is véletlenül közelítek erről az oldalról. A bizalom. Ez az, amivel a kis Suzie hadilábon áll. És én ezt nagyon jól tudom. Ezért is dolgozik általában egyedül. Ennek ellenére biztosabbnak látnám elvenni tőle, akár erőszakkal is azt a kis ketyerét, ráadásul úgy meg is bizonyosodhatnék róla, hogy a másik fele is nála van-e (bár ahogy ismerem, van annyira fifikás, hogy ne hozza magával, hanem mondjuk az asztala fiókjában hagyja otthon vagy ilyesmi). Szerencséje, hogy még épp azelőtt szólal meg, hogy ugranék és akár a ruhájával együtt szaggatnám le róla a szerkezetet.
- Talán áll az alku - válaszolom némi megjátszott mérlegelés után, szándékosan az ő szóhasználatával élve. Hátra azonban már nem dőlök, kutatón függesztem rá a tekintetemet, várva, mi lesz a lány következő lépése. Egyelőre többet nem teszek, várom, hogy ő mit lép. De jobb, ha nem érzi magát teljes biztonságban. Ha egy kicsit is ismer, tudhatja, hogy kiszámíthatatlan vagyok. Biztosítsa be magát bármennyire, korán sem biztos, hogy sértetlenül távozik innen. De neki is tisztában kellett lennie azzal, hogy borotvaélen táncol, mikor idejött, pláne így.

Örültem volna annak, ha a vigyort képes lettem volna letörölni az arcáról, de valószínűleg, ha be is mosok neki egyet, akkor is jobban fájt volna nekem, mint neki az ütésem. Emiatt pedig inkább jobbnak láttam nem meglendíteni a karomat, hogy utána megismertessem az öklömmel az arcát. Szóval csak maradtam továbbra is a helyemen és inkább szavak formájában akasztottam rá különféle jelzőket, ami jött, azt ki is adtam magamból és azt hiszem, a következő két napra már éhes se leszek a látottaknak köszönhetően. Igazán hálás lehetnék neki, ha diétán lennék, de nem vagyok.
- A szívesség között és a zsarolás között azért van különbség, vagy tévednék? Másrészt, ha a szívességet kérnél, akkor lenne választási lehetőségem, de most nem úgy tűnik, hogy lenne bármi beleszólásom az egészbe. – hívtam fel a figyelmét egy apró dologra, miközben ismét a szőke tincseibe túrjak, hogy utána olyan dologba kezdjek, amit sose gondoltam volna, hogy előtte valaha meg fogok tenni. Sose állt szándékomban többet mutatni magamból előtte, mint muszáj, hiszen volt egy olyan sejtésem, hogy inkább ragadozónak mondható ilyen téren is, mintsem úriembernek, így jobb volt nem olajt önteni a tűzre, de most talán részben megtettem, ahogyan kicsit kijjebb gomboltam az ingemet, hogy jól lássa a drótot.
- Hasonlóak? Szerintem csöppet se vagyunk azok, másrészt meg sose lehetett rám mondani egyetlen egy szőkenős viccet is. Nagyon is helyén volt az eszem mindig is, de ezt gondolom jómagad is tudod. – villantottam egy ártatlan mosolyt, miközben őt néztem. Múltkor is sikerült azért kicsit keresztbetennem neki, akkor miért lenne most másképpen? Ha az ördöghöz készülsz, akkor jobb, ha van biztosítékod arra, hogy élve kerülsz ki onnan. Nekem meg eszem ágában se volt meghalni, hiszen csak arra vágytam, hogy végre elmehessek egyszer innen és újra láthassam Declant, meg persze arra, hogy magához térjen a legjobb barátom. A bókját pedig könnyedén bezsebeltem, de nem mondtam rá semmit se.
Látom azt, hogy nem viccel, de valahogy még ez se érdekel. Tudom, hogy sose kellett őt félteni az erőszak terén, de valahogy nem akarok félni tőle, még ha legbelül teszem is, viszont arcom meg se rezdül. Nem könnyű, de sikerül. – Nem! – csak ennyit mondok eléggé határozottan, majd egy aprót sóhajtok, hiszen megenni nem fog tudni, ahhoz a véremben csörgedező verbéna biztosan nem lenne kellemes érzés.
- Tudod, ha nem nálam van a másik fele, akkor ezt pontosan hallja a másik fél és ha meg is ölsz, mire megtalálnád őt, addigra pontosan csapdában lennél, nem gondolod Noah? – kérdeztem meg ártatlanul, majd töltöttem magamnak ismét egy italt, hogy belekortyollak. Tiszta fej jobb lenne, de most valahogy szükségem volt. – A felvétel nálam marad, ahogyan nem bántad azt, akinél van szintén egy példány ebből a beszélgetésből, ha megírom a cikket. Számomra lesz egy biztosíték, hogy nem csinálsz ostobaságot és talán te is megkapod, amit akarsz… - pillantottam rá a pohár mögül, mielőtt még esetleg megpróbálhatott volna nekem támadni. Szerintem egészen fair üzlet volt, amit kínáltam. Legalább mindenki megkapná azt, amit akar, vagyis valami olyasmi.

Kifejezetten tetszik az, amilyen hatást gyakorol Suzanne-ra mindaz, amit látott. Megérte az a sok előkészület, úgy érzem. Tényleg nem stílusom ilyen nagy rumlit hagyni magam után, de most a hatás kedvéért muszáj volt. Én azt élvezem, ahogy behálózom, megkínzom és megölöm az áldozatomat, "dekorálni" már nem látom értelmét általában. De ez egy kivételes eset. Csak a kis Suzie-nak. Módfelett tetszik hát, hogy legalább értékeli. A jókedvemet pedig csak fokozza a "dicséreteivel". Nem is próbálom titkolni, milyen jól szórakozom. Miért is tenném? Pláne, amikor felvázolom neki a helyzetet, amibe sodorta magát azzal, hogy idejött. Élvezettel nézem, ahogy megváltozik az arckifejezése és a viselkedése is. Így még talán alkut is tudok kötni vele.
- Ugyan már, ne fogd fel ezt ilyen rapszodikusan. Én éppen csak egy egészen apró szívességet kérek tőled - válaszolom lazán. Aztán viszont kicsit felvonom a szemöldökömet, mikor gombolni kezdi a blúzát. Mire készülhet? Aztán megvillan a drót a bőrén futva. Sejthettem volna, hogy ne adja könnyen magát. De épp csak egy pillanatra szalad ráncba a szemöldököm, hamar visszatérek az eddigi stílusomhoz. Mert nincs okom félni. Lehet, hogy ő ismer engem, de én is őt.
- Suzie, Suzie, néha azt gondolom, hogy valahol mélyen mi nagyon is hasonlók vagyunk. Tetszenek a húzásaid. Kifejezetten okosak - ez most egy bók volt, noha nem célom lenyűgözni. Az amúgy sem menne. De tény, hogy tetszik, hogy van benne spiritusz. Egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy meg kellene legalább erőszakolnom. Igazán jó móka lenne. Okos, fifikás nő és ez nagyon tetszik. Méltó ellenféllel a legjobb játszani ezt a játékot.
- Adok neked egy esélyt, add nekem ide szépen azt a ketyerét, a másik felével együtt. Mert tudom, hogy nálad van. Nem szeretnék erőszakhoz folyamodni, tényleg - teljesen nyugodtan nyújtom felé a kezem és várakozón, szinte kedélyesen nézek a szemébe, amiben ugyanakkor ott lappang a fenyegetés is. Ha valaki, akkor ő tudhatja, mennyi agresszió szorult belém. És a fizikai erőfölény az én oldalamon áll, ezt mindketten jól tudjuk. De ha nem provokálja ki, nem akarok durva lenni. Most nem. Még nem.
- Elképzelhetőnek tartom, hogy bebiztosítottad magad, de ha máshol lenne a másik fele, mondd csak, szükséged van neked arra, hogy valaki más még meghaljon a te kis játékod miatt? Mert akár eljuttatja azt a felvételt a rendőrségre, akár nem, biztos lehetsz benne, hogy ez elkerülhetetlen volna a számára - kétlem, hogy másnál lenne, tudom, hogy nem bízik senkiben és mindig egyedül dolgozik. Talán tudna róla valaki, ha innen nem távozna élve, de ennyire komoly feladatot szerintem nem merne saját magán kívül másra bízni. De ha tévednék, arra az esetre nem árt ezt kilátásba helyeznem. Talán nem fontos neki az illető, de láthatta a szomszéd szobában is, mire vagyok képes és igencsak kibukott miatta. Vajon megkockáztatná inkább ezt, csak hogy tovább játssza a nagylányt?

Suzanne & Noah

I ain't gon' try to change ya
You are a shooting star
That's why you are my favorite

Suzanne &Noah

- Ezt neked kell tudnod, nem nekem  – válaszolom sejtelmesen elmosolyodva, miközben kényelmesen lötykölgetem a boromat a poharamban. Vicces, mennyire keménykedik. De akkor is csak egy halandó. Lehet, hogy nincs jó viszonyban a családjával, nincs szerelme, gyerekei. De annyi minden más van még a világon, amit félthet, még ha ebbe bele sem gondol. Az élete, a testi épsége, a szakmai hitelessége. Ha igazán bántani akarnám, egy ilyen büszke nővel ott kezdeném, hogy megerőszakolom, aztán megcsonkítom. Ő, aki ennyire önálló, ennyire független másoktól, aligha tudná tovább élvezni az életet, ha valamiféle testi csonkítás miatt rá lenne utalva másokra. Tudnék vele nagyon kegyetlen lenni. Velem nem jó olyat játszani, hogy tudok-e fájdalmat, szenvedést okozni. Szerencséje, hogy ez csak elméleti szinten zajlik most. Mert őt nem ölném meg. Sokkal kegyetlenebb lenne valami sosem gyógyuló lelki sérüléssel, testi fogyatékossággal életben hagyni. De jobban jár, ha nem indítja be a fantáziámat. Noha nagyon igyekszik feldühíteni, ami csak még inkább szórakoztat. Mintha érdekelne, hogy mit gondol! Tudom, hogy utál és legszívesebben belefojtana a borba, ami a poharamban van, de éppen ez szórakoztat benne annyira. Ha csak egy könnyen mozgatható báb lenne, már nem élne, mert megunnám hamar. Így azonban sokkal viccesebb, hogy kicsit megmozgatja az agyamat.
- Hm, akár így is lehetne – szórakozottan felnevetek a sértőnek szánt, provokatív kérdésére, mielőtt felhajtanám a poharamban maradt bort. Majd kiderül, fenn tudja-e tartani az állítását, ha meglátja, mi várja a hálószobában. Bízom benne, az meghozza a várt hatást. Egyébként, ha kicsit együttműködőbb lenne, akár még az ágyamba is elvinném egy körre. Persze az nem biztos, hogy neki jó lenne, mivel az áldozataim nem szokták megérni a másnap reggelt. De előtte, ha olyan a hangulatom, kifejezetten jól tudják magukat érezni, hála nekem. Nem az a vámpír vagyok, aki túl sűrűn használna igézést arra, hogy elérje a célját. A mostani szcenárióhoz mondjuk igénybe vettem, de most sem arra, hogy a lányt elcsábítsam. Nekem izgalmasabb megdolgozni érte. A kis Suzanne valószínűleg el sem tudja képzelni, de egy igazi megnyerő úriember is tudok lenni. Legalábbis meg tudom játszani, ha úgy akarom.
- És gondolod, hogy nem vagyok? – újabb sokat mondó mosolyt vetek felé, mielőtt felkelnék a kanapéról, hogy most már megmutassam neki az előkészített meglepetésemet. Közbeszúrt megjegyzésére is csak egy sokatmondó mosolyt kap és zavartalanul beszélek tovább. Engem ugyan nem zökkent ki a kis firkász! A lényeg, hogy követ a háló ajtajáig, így teljes pompájában elé tárom a számára elrendezett „művet” és onnantól figyelem minden kis reakcióját. A várt hatás nem marad el. Látom, ahogy szabályosan rosszul lesz tőle. Talán még jobban is reagál, mint vártam. Sietve masírozik el az ajtótól, vissza a bárpulthoz és nagy kortyokban issza az alkoholt. Az ajtót szándékosan nyitva hagyom, mikor követem vissza az asztalhoz, hogy ha arra tévedne a tekintete, akár véletlenül is belásson. Még az sem akaszt meg különösebben, hogy egy kisebb adag bort kapok az arcomba tőle, csak letörlöm egy mozdulattal és lazán hátradőlve visszahelyezkedem a kanapéra, miközben elégedetten szemlélem az előbbi látvány rá gyakorolt hatását.
- Hogy őrült vagyok? Meglehet – felnevetek, csak hogy aztán ismét komolyra váltson az arckifejezésem.
- Nos, azok után, hogy láttál mindent, amit neked előkészítettem, ideje, hogy megtudd az alku többi részét is. Én egy címlapsztorit kínálok neked tálcán egy aprócska szívességért. Bár téged ismerve, feltételezem megfordult a fejedben, hogy mindezt ellenem használd fel és ne úgy add el a dolgot, ahogy én szeretném. De hogy kicsit motiváljalak, engedd meg, hogy elmondjak még néhány dolgot. Engem ebben a hotelben nem látott senki. Aki igen, az nem fog rá emlékezni és sajnálatos módon a biztonsági kamerák sem működtek egy technikai hiba miatt, mikor bejöttem. Viszont nem fog sok időbe telni, hogy rendőrségi füles alapján találjanak egy brutálisan meggyilkolt női holttestet a királyi lakosztályban, ami a sajnálatos esemény bekövetkeztekor egy bizonyos Suzanne Bishop nevére volt kivéve – kissé előredőlök beszéd közben és a tekintetét keresem. Ha azt hitte eddig, hogy felkészületlenül hívtam ide, akkor nagyon téved. Sejtettem, hogy önszántából nem fog belemenni a dologba, ezért mindent jó előre elterveztem. Nem volt nehéz telefonban Miss Bishop titkárának eladnom magam és lefoglalni egy szobát a nevére, majd egy közeli bárban felszedni egy mit sem sejtő, naiv fruskát, akit a diszkréció miatt egyedül küldtem a hotelba, mondván, hogy egy Suzanne Bishop néven lefoglalt szobát keressen. Ami engem illet, megigéztem a portást, így nem emlékszik rám, más pedig nem látott. Ez idő alatt egy tönkretett vezeték miatt sajnos nem működtek a biztonsági kamerák, így felvétel sincs rólam. Arról viszont, hogy alig egy órával az áldozatul esett hölgy után megérkezett a hotelba Suzanne, annál inkább van. Nem nehéz kitalálni, ki lenne az elsőszámú gyanúsított mindezek után. De nem kötök minden részletet az orrára egyelőre. Okos lány ő, rá fog jönni, mit is próbálok sugallni neki. És én kíváncsian figyelem, hogyan emészti meg az eddig hallott és látott dolgokat.

Suzanne &Noah

- Lekötelezel  – vetem oda erősen túljátszott meghatódottságot mímelve, pont azért, hogy érezze, mennyire gondolom én ezt komolyan. Na meg persze azért, hogy idegesítsem. Még jobban. Egyszerűen remekül szórakozom rajta, miért is ne fokozzam? Az irántam egyre csak fokozódó gyűlölete szinte tapintható, ami már-már felcsigáz. Milyen jó is lenne erőszakkal magamévá tenni és még jól meg is kínozni hozzá. Az biztosan befogná azt a nagy száját egy időre. Hogy élvezném a megalázottságot, az undort látni az arcán! De talán majd később. Egyelőre maradok az eredeti tervemnél, ha már ilyen szépen előkészültem csak a kedvéért.
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálnám a módját, ha akarnám, attól ne félj. Hiába játszod a nagylányt, mindenkinek van valamije, amit félt  – közelebb hajolok hozzá és mélyen a szemébe nézve válaszolok. A halandók olyan kis naivak. Elég sok embert kínoztam már meg ahhoz, hogy tudjam, mennyire meg tudnak törni tőle. Ami Suzanne-t illeti, valószínűleg azzal kezdeném, hogy mint nőt aláznám meg. Éreztetném vele, hogy meg tudom törni az akaratát, hogy akarata ellenére tehetek a testével azt, amit akarok. Talán most azt gondolja, nem nagy dolog a kínzás, de amikor benne lenne, biztos vagyok abban, hogy megváltozna a véleménye. Tulajdonképpen nem is lenne rossz… Esetleg, ha semmiképp sem tudom rávenni az együttműködésre… De jobb, ha egyelőre visszaterelem a gondolataimat az eddigi mederbe. Még a végén túlzottan beindulok ezektől a fantáziaképektől és nem fogom tudni visszafogni magam.
- Nem, a szakértelmedet, ha ezt nevezhetjük annak, eszem ágában sincs megcáfolni. Különben már nem itt lennél  – vetem oda könnyedén. És ez tényleg megfelel az igazságnak. Ha nem lenne jó abban, amit csinál, nem hívtam volna most ide és nem is készülök neki ilyen gondosan a kis meglepetésemmel, amit remélem, kellően értékelni fog.
- Szájhős? Mintha az előbb még éppen azzal vádoltál volna, hogy gyilkos vagyok, nem? Az mintha ellentmondana ennek  – érdeklődve, szórakozottan vonom fel a szemöldököm, ahogy belekortyolok a boromba és tartom vele a szemkontaktust közben. Vicces, hogy annyira igyekszik bántó lenni és keménynek, erősnek feltüntetni magát, hogy észre sem veszi, mikor kerül ellentmondásba saját magával.
- Hogy miért? Tehetnél esetleg egy szívességet. De ha ez nem tetszik, akkor mondhatjuk úgyis, hogy tartozol nekem ennyivel, ha már a karriered miatt kellett lelépnem legutóbb  – válaszolom lazán. Miért is ne? Provokatív válasz, de végül is jogosnak érzem. A címlapért csinálta, ehhez kétségem sem fér. Mert amúgy mi haszna volt? Kisebb bosszúságot okozott csak, ezt neki is tudnia kellett. Hiába játssza itt el a nagy „szakmailag hiteles akarok lenni” maszlagot, tudom, milyenek a hozzá hasonlók. Egy jó sztoriért mindent. Én pedig ezt kínálom most épp tálcán neki, ha el képes vonatkoztatni a személyes sérelmeitől. Tekintetemmel követem az ujját, amivel az egyik csukott ajtó felé mutat, majd felnevetek.
- A fürdőszobában? Romantikus helyszín lehetne, de nem. De ha már ennyire kíváncsi vagy a lakosztályra, szeretnék mutatni neked valamit. Lekötelezne, ha lenne szíves követni, Kisasszony! Higgye el, megéri  – lerakom a kiürült borospoharamat az asztalra és fel is pattanok, miután még rá is kacsintok a szándékosan teátrális megszólítás után. Bár látom, milyen szépen, kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, ideje megmozgatnom kicsit. Tudom, hogy nem fog örülni, hogy lényegében utasítgatom, még ha udvariasnak tetsző köntösbe bújtatom is, némi gúnnyal megspékelve, de bízom abban, hogy lesz annyira kíváncsi, hogy kövessen a hálóba. Egyelőre nem azért, mert vele akarnék művelni ott valamit, noha az illatgyertyák egész hangulatossá is teszik még a szobát. Bár nyilván az ágyon fekvő élettelen nő megcsonkított teste ront valamelyest az összképen. De ha már ennyire keresi a hullát, ideje meg is mutatnom neki, mielőtt minden ajtót végigmutogat. Nem tudom, látott-e már ilyesmit, de akárhogy is legyen, remélem, sikerül kellően lenyűgöző látványt elé tárnom. Ha nem követne, bízom benne, látja onnan is, ültéből, amit mutatni akarok, vagy legalábbis az onnan látható szobarészletek kellően felcsigázzák ahhoz, hogy felemelje a formás hátsóját a kanapéról és az ajtóhoz tipegjen.
- Bocsánat, nem szokásom ilyen rendetlenséget hagyni magam után, de úgy gondoltam, így jobban fog tetszeni  – jegyzem még meg, miközben lenyomom a kilincset és kitárom előtte az ajtót, hogy láthassa végre a jelenetet, amit csak az ő kedvéért alkottam ilyen véresre és brutálisra. Egyébként nem szoktam mindenhová fröccsenő vért és megcsonkított holttesteket hagyni magam után, becsszóra. De hát ha a firkásznak szenzáció kell, akkor azt fog kapni. Szerintem ennél tökéletesebb alapanyagot egy címlap sztorira keresve sem találhat.

Suzanne &Noah

Még jobban is szórakozom, mint vártam. Suzanne provokálása több, mint egyszerű, én pedig módfelett élvezem. Vicces, hogy próbálja leplezni a dühét és közben felingerelni engem. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó móka lesz. Ha belegondolok abba, hogy miféle meglepetést tartogatok neki a szomszéd szobában, pedig még jobb kedvre derülök. És nem is leplezem, hogy jól érzem magam, már csak azért sem, mert tisztában vagyok azzal, hogy ez csak még inkább szítja benne a haragot. Azon is csak szórakozottan mosolygok, ahogy sértegetni próbál és a bemutatásra is, amit a látványos stírölésemre reagál. A célomat elértem vele, frusztráltam, ez már nekem épp elég ok az örömre. De hát aki kipakolja, amije van, a kirakatba, az nem is tudom, mit vár.
- Vadászokat? Érdekesnek hangzik. Ha unatkozom, majd mindenképp szólok, biztos vicces lenne - látványosan leszarom a fenyegetését, szintén elsősorban a provokáció miatt. De valóban nincs bennem félelem. Ha kell, jól tudok rejtőzködni. Másképp ezt az életstílust, amit majd másfél évtizede űzök, nem is lehetne folytatni. Eddig még mindig sikerült jól felmérnem, melyik az a vadász, akivel érdemes birokra mennem és másvilágra küldeni és melyik az, aki elől jobb elbújnom és meghúznom magam egy ideig. Nem hiányozna most ilyesmi, de azért több kell ennél ahhoz, hogy bárki megfélemlítsen. Igazából nem is tudom, mi. Még senkinek sem sikerült. Nem voltam sose az az ijedős fajta. Nem meglepő módon. Talán a kellő önbizalom is teszi.
- Drága kis Suzanne. Újságíró vagy, ha valaki, akkor te biztosan tudhatod, hogy mindenkinek van gyenge pontja. Kivétel nélkül - egészen komolyan nézek a szemébe, ahogy ismét a poharamba kortyolok. Tisztában vagyok vele, nem ápol túl jó viszonyt a családjával és még férfi sincs az életében (ki is viselne el egy ilyen nőt?), de kis kutakodással biztosan meg lehetne találni azt, amivel fájdalmat lehet okozni neki. Legyen az bármi. Ennyire azonban nem is ástam bele magam ebbe a dologba. Minek? Nem vagyok én magánnyomozó, bőven elég nekem Ella után kajtatni jelenleg egyébként is.
- Meglep, hogy ahhoz képest, hogy az előbb azt fejtetted ki, mennyire nem áll hozzád közel senki, hirtelen mennyire fontosnak érzed magad - vetem oda színtelen hangon, lazán, de a gúny, irónia egyértelműen érezhető belőle. Mert lehet, hogy újságíró, de ha igaz, amit állít, hogy nincs szoros érzelmi kapcsolata senkivel, nem hiszem, hogy sokan sírnának utána. Annyira nem is befolyásos ember. Nem mintha az engem visszatartana mondjuk, ha az is lenne, amennyiben meg akarnám ölni vagy bármi egyebet. Úgy fest, valaki kicsit sokat gondol magáról. Vicces, hogy játszani próbálja a kemény nőt és pont ezzel kerül ellentmondásba. Ha nem ismerném, azt is hihetném, hogy fél. Ehhez azonban túl magabiztos. Nem is árt kicsit letörögetni a szarvait. És én szívest-örömest teszem meg ezt a szívességet neki. Még megköszönnie sem kell. Ideje azonban a tárgyra térnem és nem is húzom tovább az időt. A pikírt megjegyzései pedig még csak színesítik a beszélgetés ezen részét is. Bár a fantáziájára vonatkozó megjegyzést most csak egy szórakozott mosollyal reagálom le. Egyelőre.
- Hm, lennének ötleteim, de most inkább nem húznám velük az időt - ismét végigmérem, szándékosan elidőzve a combjain, ahol feljebb csúszott a ruhája. Talán ezért, talán csak ösztönösen de lejjebb is húzza azt. Kifejezetten szórakoztató, még mindig. Mégsem játszadozhatok túlzottan, nem ezért vagyok itt. Ideje lassan, de biztosan rátérni a lényegre.
- Tulajdonképpen tényleg szükségem van arra a híres-neves fantáziádra. Történt egy sajnálatos, brutális gyilkosság a közelben. Kellően véres ahhoz, hogy címlapon hozhasd. Minden részletet valósághűen. Csak ahhoz kellene a te kis fantáziád, hogy alappal gyanúsíthass valakit az elkövetésével, aki nem én vagyok. Úgy hiszem ez testhez álló feladat lenne neked, nem? - csevegő hangszínen, lazán hátradőlve ismertetem vele a helyzetet és a kérésemet. Lassan közeledünk a csúcsponthoz, már ami az előkészített szcenáriómat illeti. De úgy érzem, szükség van még némi hangulati előkészítéshez, mielőtt meg is mutatnám neki mindazt, amit csak az ő tiszteletére készítettem elő.

Suzanne &Noah

Mielőtt idejött volna is tisztában voltam azzal, hogy a kis Suzanne mennyire utál, de most, hogy itt van és még érzem is rajta, még inkább szórakoztat. Nincs is jobb, mint provokálni másokat. Na jó, talán a gyilkolás és a szex (olykor erőszakos formában). De jelenleg ezzel is remekül elvagyok. Mondhatni ez a hab a tortán. De bízom benne, hogy lesz ez ma este még jobb is. Ha rajtam múlik biztosan. Bár egyébként tényleg nem értem, miért ilyen pipa rám. Neki tényleg nem ártottam. Miért szúrja a szemét néhány halott nő? Különben is, elég naiv gondolat, hogy a rendőrséggel majd kiiktat. Hányszor, de hányszor fogattam már el magam életem során velük csakúgy poénból, hogy aztán még néhány áldozatot szedve meglépjek a fogdából! Merő unalom. Csak pancserok dolgoznak ott, én mondom. Legfeljebb kicsit bosszantó, hogy szaglásznak utánam egy ideig. De aztán úgyis lenyugszanak a kedélyek. A nyomozást lezárják, mert nem találnak, vagy inkább hűvösre tesznek valaki mást, akinek magának is van egy-két gyilkosság a kontóján és a nyakába varrják ezeket is. Akit életfogytiglanra vagy halálra ítélnek (már amelyik államban még létezik ilyen), annak úgyis édes mindegy, a presztízsüknek meg jobb így. A rendszer így működik. De most mégsem magamra szeretném szabadítani a zsarukat, bár tény, ez is egy módja lenne annak, hogy tudassam Ellával, itt vagyok a városban. Ennél valamivel nagyobb szabású az elgondolásom. De mindent csak a maga idejében!
- Például. De számos más okot is találhatsz rá, ha ez nem lenne elég - kedélyesen válaszolok, mint akinek nem tűnik fel a gúny a hangjában. Hadd egye csak az epét magában, hogy nem tud felbosszantani. Én annál jobban élvezem a helyzetet. Azon is csak szórakozottan mosolygok, ahogy fensőbbségesen italt tölt magának a bárból. Nekem aztán tényleg mindegy, úgysem fogok kifizetni semmit. Hamis személyazonossággal jöttem ide, sosem találnak meg, ha kisétálok innen. Van már gyakorlatom az ilyesmiben. De ha így folytatja lehet az ő címére küldetem a számlát. Nem is lenne olyan rossz ötlet. Ezen még elgondolkozom.
- Természetesen annak sincs semmi akadálya. De ha közelebb jössz, a következményeket is viselned kell - provokatívan, leplezetlenül gusztálom végig bájait, amit öltözete csak még inkább hangsúlyoz. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lelném élvezetem benne. Minden tekintetben. És ezt a tekintetemmel is szándékosan hangsúlyozom. Megpróbálhat provokálni, de nem én fogok vele rosszul járni, az biztos. De nemcsak játszadozni hívtam ide, ideje a tárgyra térni. Persze ahogy vártam, nem fogadja kitörő örömmel, sőt. Határozottan vicces látni, ahogy ismét az italért nyúl meghallva a kérésem. Az is, ahogy az érzelmei leplezésével küzd. Mert a levegőben érezni a feszültséget. Én legalábbis érzem és nagyon tetszik. Nem is leplezem, vele ellentétben, hogy milyen jól szórakozom. Teljes nyugalommal, lazán elterülve a kanapén lötykölgetem a bort a poharamban.
- Az is egy vicces menet lenne, de most valami fontosabb és izgalmasabb dologra gondoltam, mint a bújócska-fogócska a jó öreg fakabátokkal - válaszolom teljesen nyugodtan. Természetesen számoltam azzal, hogy ezt szeretné tenni és mint mondtam, végül is ez sem olyan rossz opció. De bízom benne, hogy meg tudok vele egyezni.
- Nézd, végül is ajánlgathatnék mindenfélét, fenyegetőzhetnék is, tudhatod, hogy egy-két ember halála, legyen az akár a tiéd, akár bárkié, aki közel áll hozzád, nekem nem ügy, de remélem, hogy meg tudunk egyezni. Egyszer már okoztál nekem kellemetlenséget, ennyit igazán megtehetnél értem engesztelésül. Egy címlap meg amúgy sem jön neked rosszul, nem? - vetem oda teljes nyugalommal, mintha csak arra kérném, hogy hozzon nekem egy szendvicset a sarki közértből. Értelmes nőnek tűnik, miért gondolja, hogy engem a rendőrség vagy a média megállíthat? Legutóbb sem sikerült, logikátlan lenne másodszor ugyanazt a trükköt bevetnie.
- Nem annyira esti mese az. Főleg, mivel abszolút nem gyerekeknek való. Valós, megtörtént eseményen alapulna, csak egy-két részletet kellene hozzátenni. Csak az érdekesség kedvéért és hogy mindenki, köztük én is, elégedett legyen - egyelőre még kicsit ködösen fogalmazok, de egyre inkább közeledünk a lényeghez. Hisz mindez még csak a felvezetés. Az igazi meglepetés még hátravan, ami bízom benne, még az éles nyelvű, sokat látott kis Suzanne-nak is újdonságként fog hatni.

Tulajdonképpen már kezdem egyre jobban megszokni, belakni Mystic Fallst. Egy-két áldozatot már szedtem itt is, mint azt a ma estit is, aki ott fekszik kiterítve, véresen a hatalmas franciaágyon. Ostoba, halandó fruska volt. Nem volt egy nagy kihívás, de most nem is ez volt a lényeg. Ugyanis az, hogy Gabriellának még mindig nem akadtam a nyomára, már határozottan frusztrál. Hogy tudott így elbújni ebben a kisvárosban, hogy hetek alatt sem sikerült a nyomára bukkannom? A türelmem egyre fogy. Úgy érzem, muszáj tennem valamit. És amikor megpillantottam a helyi újság egyik címlapját, megvettem és belelapoztam, egy ismerős nevet láttam a szerzők között. Suzanne Bishop. Néhány hónappal ezelőtt volt szerencsém hozzá, írt az egyik mészárlás-sorozatomról ez a minden lében kanál újságíró egy cikket, amivel jól bemártott. Még a rendőrség is szaglászott utánam egy ideig, de inkább megléptem. Megfordult a fejemben, hogy a móka kedvéért megint elkapatom magam és aztán lelépek, ha meguntam, de túl nagy volt a médiacirkusz az eset körül, hála ennek a riherongynak, ezért jobbnak láttam inkább csak megpattanni onnan egy időre. Viszont most, hogy megláttam, itt firkálgat a városban, támadt egy ötletem. Még akár jól is jöhet nekem abban, hogy segítsen előcsalogatni Ellát. Ezért hívtam fel és kértem tőle találkozót ebben a hotelben. Igen, a királyi lakosztályban. Ha már címlapra készül ez a gyilkosság, legalább adjuk meg a módját.
Suzanne nem hazudtolja meg magát, bár nem győzött undorogni és fölényeskedni a telefonban, természetesen percre pontosan megérkezik. Az a fene nagy kíváncsiság, az újságíró-véna csak idehozta, ahogy vártam. Nem valami szívélyesen üdvözöl, ahogy kinyitom az ajtót neki, rögtön félretol és bemasírozik a bárpulthoz, ahogy már menetből, minden köszönést mellőzve a tárgyra tér. Nem is vártam mást.
- Szép estét neked is! Persze, nyugodtan szolgáld csak ki magad, amivel szeretnéd - mondom neki, jobban mondva a hátának szórakozottan, ahogy becsukom az ajtót és én is beljebb jövök a lakosztály nappalinak szánt részébe. Hogy provokatív vagyok? Természetesen. Módfelett szórakoztat ugyanis hergelnem őt. Ennyi szórakozás pedig igazán nekem is jár ebben a helyzetben. Még ha én is hívtam őt ide és jól sejtettem, hogy ilyen lesz. Csak tudnám miért. Neki nem ártottam. Bár módfelett szívesen tekerném ki a kotnyeles kis nyakát, szó se róla. De csak miután kiadósan megkínoztam. Ma azonban nem ragadtathatom el magam ennyire. Most más miatt van rá szükségem, szóval ezt a vágyamat még el kell nyomnom magamban egyelőre. Ráérősen odasétálok én is a bárpulthoz és töltök magamnak egy pohár vörösbort, az üveget a dohányzóasztalra teszem, én pedig kezemben a pohárral kényelmesen elterpeszkedek a kanapén. Csak semmi sietség! Ráérünk. Tisztában vagyok vele, hogy ez őt még jobban frusztrálhatja és őszintén szólva ez is a célom a viselkedésemmel. Csakúgy a móka kedvéért.
- Helyezd magad kényelembe nyugodtan - mutatok a másik kanapé felé. Csak ezt követően, akár leül, akár nem, miután belekortyolok egyet a boromba, térek rá arra, hogy megválaszoljam a kérdését és felvezessem azt, amiért idehívtam. Persze a csattanót még hátrahagyom, a hálószobában előkészített kis jelenetet a másik vendégemmel, aki innen már a saját lábán sajnos nem tud távozni, csak később fogom megmutatni neki. A tetem úgysem kezd oszlani ilyen gyorsan, a bent gyújtott illatgyertyák meg azt a kevéske szagot is elnyomják, egyelőre nem sejthet semmit és ez így van jól. Így lesz igazi a hatás.
- Csak egy egészen egyszerű és igazán testhezálló kérésem lenne. Láttam, hogy továbbra is újságíróként dolgozol, így úgy hiszem nem nagy dolog. Csak azt szeretném, ha kanyarítanál a kis lapodba egy cikket az általam meghatározott tartalommal. Nem bánnám, ha címlapsztori lenne. Szerintem bőven van a témában ennyi - nemes egyszerűséggel, könnyed stílusban vázolom a kérésem lényegét, miközben lazán lötyögtetem a kezemben lévő borospohár tartalmát. Látszólag nem is figyelek rá, de a szemem sarkából érdeklődve lesem minden reakcióját, kis rezdülését. Hiszen a lényeg még csak ezután következik. De ha igazi újságíró, úgyis kérdezni fog, méghozzá nem keveset. De akárhogyan is tesz, mindenképp szeretném elérni, amit akarok, miközben remélhetőleg még a különböző érzelmi megnyilvánulásain is szórakozhatok.