A tény, hogy egy idegen besétált az életünkbe elfogadhatóbbnak tűnt, mint kezelni azt, hogy lényegébe én sétáltattam bele. A lányom ismertem már annyira, hogy tudjam, egyszerre akarja azt, hogy továbblépjek és azt, hogy emlékezzek a feleségemre, az anyjára. Ez mégis nehezemre esett ha újra és újra eszembe jutott, hogy mit tett az anyja, és bár mindennél jobban szerettem őt anno, most már csupán az emlékéhez maradtam hű. Ezt viszont Fay-nek nem kellett tudnia, így is túlont túl sokra tartotta a témát, hogy randizzak. Mintha kicsit beleőszültem volna ebbe, és nem én voltam a legígéretesebb férfi, az is tuti. Egy hotelben lakom a lányommal, autószerelésből élek és ha ez nem elég, néha napján puskát veszek a kezembe, a lányom meg a lámpát úgy kapcsolja fel a szobában, hogy meg sem mozdul. Egy ilyen családba biztos sokan akartak volna beilleszkedni. a sótartó megmozdul, és az egész békés reggelnek lőnek, még puszta elképzelésben is. Gondolkodás nélkül állok fel az asztaltól, félretolva a tányérom, mielőtt a reggelinek szó szerint véget vetek. A próbálkozásom, hogy megnyugtassam, inkább visszafelé sül el, csak még jobban megrémül, és remélem, hogy a lányom segítőkész kedvében van és kihúz a kissé kicsavarodott helyzetből. Jobbnak látom, ha felállok az ágyról és meg sem próbálok a közelébe kerülni, vagy Fay próbálkozásába, hogy megnyugtassa, beleszólni. -Én a feleségem halála után szembesültem vele, hogy boszorkány, majd mikor ...-jegyzem meg, de inkább nem fejezem be a mondatot, hisz az mégis mennyire javítana a helyzeten, hogy a lányomról pedig akkor tudtam meg, mikor egyszerűen visszatért az élők sorába, vagyis a szellemvilágból, ahol ragadt a halála után. -Nos, ehhez azért lenne nekem is egy két szavam. -nézek erőteljesen kifejezve a nemtetszésem Fay-re, és ezzel tökéletesen kifejezem azt, hogy ha a kis művelet az életét veszélyezteti, eszébe se jusson megtenni, amint Nyx kér. -Ajándék vagy sem, ha ezzel árthatsz magadnak, nem hagyom, hogy segíts.-jelentem végül ki, kicsit ellentmondásosan. Eddig Nyx felépülését akartam elősegíteni, most pedig mindenkinek határozottan a tudtára adtam, hogy amíg életek foroghatnak kockán, addig számomra Fay testi épsége lesz az első, nem pedig egy lényegében vadidegené.
Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg valaki elütött, aztán pedig egyszerűen csak tovább hajtott. Így érthető lenne az, hogy miért nem emlékszem már arra is, hogy miként kerültem oda, az országút mellé. De minél több idő telik, minél több apró dolog történik körülöttem, annál több emlék bevillan. Nem értem őket és igazán nem is látom a szereplőket vagy az eseményeket, mert mielőtt bármit is jól ki tudnék venni egyszerűen csak tovább szállnak a falon túra, amibe minden egyes alkalommal ütközöm. Örültem annak, hogy szép lassan már Fay se nézett őrültnek, vagy legalább nem mutatta ki. Nem én nem akartam emlékezni, egyszerűen olyan érzésem van, mintha valaki önhatalmúlag megfosztott volna az életemből, de lehet nem direkt. Nem tudom, de a lényegen nem változtat. Egy senki vagyok, hiszen a nevemet is csak papírokról tudom. Elmosolyodom a kis beszólásaikon végül, majd óvatosan én is megszólalok, de még mindig félek, de hogy mitől azt nem tudnám megmondani. - Pedig szerintem sokban hasonlít rád, még ha ezt tagadod is Sha...Shane.. - mondom egy kisebb gondolkozás után a nevét, majd inkább folytatom az evést egészen addig, amíg szokatlan dolog nem történik. Olyan sietve pattanok fel a székről, hogy majdnem hátra is vágódok, majd pedig hamarosan a korábbi szobában találom magamat. Érzem, amint egy két könnycsepp végig gördül az arcomon és egy pillanatra úgy érzem magam, mintha Alice lennék Csodaországban. Amikor Shane megjelenik és hozzám ér, akkor még apróbbra húzom össze magamat és még távolabb is csúszom tőle az ágyon. Tudom, hogy nem kellene félnem tőle, de mégis félek. Mintha nem vele lenem bajom, hanem az azzal a ténnyel, hogy férfi. Boszorkány? Ez valami rossz vicc? Először valami miatt nem emlékszem semmire se az életemből, most meg ez? Valaki szórakozik velem, mert ez csak egy rossz álom lehet. - fakadok ki egy kisit talán túl hangosan, majd amikor megjelenik Fay piit visszaveszek, majd letörlöm a könnyeimet. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, de amit tesz azon még inkább ledöbbenek, de hirtelen egy újabb kép, gondolat ugrik be, amit egy idős hölgy mesélt egy gyermeknek. Koncentrálok, s ekkor rájövök, hogy a gyermek nem más, mint én. - Ha te boszorkány vagy, akkor te tudsz nekem segíteni, igaz? Visszakaphatom az emlékeimet és azt, aki vagyok? - kérdezem tőle kíváncsian és óvatosan, hiszen fogalmam nincs arról, hogy esetleg az egész hülyeség, de legalább ennyit sikerült elkapnom a múltamból...
Furcsa volt látni, hogy mennyire feszeng az apám társaságában, amikor a nők többsége dobálja a haját, vagy megállás nélkül vigyorog, mintha az arcára ragadt volna. De ő sokkal inkább félt, amit nem tudtam hova tenni. Mert hát az apám sokkal inkább jóképű és, ha még gyakran mosolyogna szerintem ezer nő dobálná meg a bugyijával. Lehet, hogy nem lenne kellemes szituáció, de nem is ez a lényeg. Döglenek utána a nők, de ő mégis úgy csinál, mintha bármelyik pillanatban nekiállhatna fojtogatni vagy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mégis mi játszódik le a fejében. De végül inkább úgy döntök, hogy én ebbe nem akarok túlságosan belefolyni azonban még megpróbálok egy gyenge poént elsütni, amitől persze a Nyx egy picit láthatóan megijed, de aztán biztosítom arról, hogy az egész nem több egy viccnél, ami nem is annyira vicces, de nem hagyhattam ki. Muszáj volt valamit közbeböknöm, hogy ne legyen olyan tökéletes ez az egész. Bár már eleve nem az, hiszen Nyx halálra van rémülve szinte. Én nem tudom, hogyan reagálnék, ha nem emlékeznék semmire. Valószínűleg elég rendesen kiakadnék, de legalább nekem itt lenne apa. Bár, ha engem is mások találnának meg nem tudom, hogy mégis mennyivel lennék előrébb. A sótartó az egyik pillanatról a másikra mozdul meg és landol Nyx kezei között. Na, ha eddig nem akadt ki rendesen, akkor most már biztosan. Azért az szép dolog, hogy még azt is elfelejti, hogy boszorkány. Na, azért ez nem azon dolgok közé tartozik, amit olyan könnyen fel lehet vázolni. Apát valószínűleg őrültnek fogja hinni meg tekintve, hogy mennyire bizalmatlan vele szemben úgy döntök, hogy inkább én is követem őket a szobába és épp odaérek, mire apa befejezi a mondandóját. - Nyugi, nem olyan rémisztő, mint elsőre hangzik. Legalább már nem égetnek el minket máglyán. Ja, igen én is boszorkány vagyok, szóval nem kell megijedned semmitől. Igazából elég király dolog. - Mondom vigyorral az arcomon, majd egyszerűen kinyitom az ablakot, hogy bizonyítsam az állításom. - Látod? A lusták legnagyobb ajándéka. - Én sem hinném el, ha nem látnám a saját szememmel, hogy valaki képes hasonló dologra, mint én.
A szó szerint útközben összeszedett nő életébe nem akartam belefolyni, és kötelességem sem volt ez, ahogy segíteni sem. A jó szívem mégis a sírba visz, ha ezen múlik majd, és bár nem akartam kétes ügyekbe folyni, valami azt súgta, hogy máris sikeresen fejest ugrottam egy érdekesbe. Nem akartam, hogy a lányom igya meg ennek a levét, így szem előtt kellett tartanom az ő biztonságát, és bármit feladtam volna azért, hogy ezt meg is tartsam. Tudtam, hogy nem vagyok mintaapa, vagyis nem a szűk értelemben vett fajtából vagyok való. Vadász voltam, bár az eseteim száma jócskán lecsökkent és nem terveztem felesleges energiákat fecsérelni további felesleges körökbe. Jól ment az üzlet, autószerelőként a fizetésem, még ha nem is fényűzésre, de kényelmes életre elég volt. A lányom semmiben nem szenvedett hiányt, előző éjszaka viszont én a kényelemből igencsak. A megszokás mára a kanapé vagy a kocsi ülése helyett az ágy lett, és a villásreggeli helyett az, amiből éppen otthon össze tudtam dobni valamit. -Rosszabbat is vágtak már a fejemhez.-mondom, majd a lányom frappáns megjegyzését meghallva megforgatom a szemeim, és megrázom a fejem. Ha rajta múlik, a helyzetemen nem segít, hanem csak ront, hiába az ő korába én is hasonló könnyedséggel vettem a dolgokat. Lehet, hogy nem barbik között és az anyja mellett nőtt fel, de minden nap emlékeztetett rá, hogy érte megéri a mindennapokban a jobbat keresni, mint amilyen a jelenlegi helyzet. -A humorát nem tőlem örökölte.-vágok vissza kicsit gyerekesen, és elmosolyodva, majd tekintetem újra Nyx-re emelem. A lányom meglepő udvariasságra vált, mire kicsit engedek a fejemben megforduló "büntetések" sorából, ami leginkább a mosogatásban és a mosásban merülhet ki, hisz a takarítás itt adott dolog, ha fizet érte az ember. Ahogy kész a rántotta, az asztalra tett tányérokra merek egy-egy adaggal, majd a kenyeret is elhelyezem az asztal közepén, hogy mindenki elérje. A sótartó viszont megmozdul, és egyenesen a keze közé csúszik, mire összevonom a szemöldököm és próbálom megakadályozni az újabb összezuhanását, de mire felállnék, már késő. A lányomra nézek, és ahogy az apa és a gyereke megértheti magát pár pillantásból, tudom, hogy egyre gondolunk. Ahogy Fay boszorkány, úgy minden bizonnyal Nyx is. -Héé, nincs baj.-szólalok meg követve őt a szobájába, mellé lépve, kezeim válla két oldalára teszem, és egyszerűen a lényegre térek.-Egyszerű ez, és minden bizonnyal vagy most látod először a képességed, vagy amnéziád van. A lényeg ugyan az: boszorkány vagy. -adok lehetséges választ a problémájára, és remélem, hogy a lányom segítségemre lesz most és nem hátráltat tovább, sőt. Neki kicsit egyszerűbb erről az érzésről beszélnie, mint nekem.
Soha nem gondoltam volna azt, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Elég csak rám nézni, hiszen kívülről normálisnak tűnök, de legbelül eléggé nagy káosz van. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem látok tovább azokon a falakon. Mi történhetett velem? Miért ijedtem meg ettől a férfitól is akkor? Csak rá kell nézni és tényleg nem tűnik gyilkosnak, se olyannak, aki ártani szeretne nekem. Egyszerűen csak féltem tőle. De a lánytól meg nem, viszont Shane-től még mindig képes lenék megijedni, ha esetleg valami hirtelen mozdulatot csinálni. Vajon egy férfi ártott nekem? Esetleg megerőszakoltak volna és ezért vagyok óvatos? Ennek köszönhetően zárta el előlem a dolgokat az elmém? Nem, hiszen, de honét is tudhatnám, ha még arra se tudok választ adni, hogy honnét jöttem és ki vagyok? Fel nem foghatom azt, hogy miként lehetséges ez. Szeretnék magabiztos lenni, tudni azt, hogy mit akarok, de nem megy. A fejem zavaros és egy pillanatra még úgyis érzem magam, mintha egy kisgyerek lenék, aki éppen valami rosszat tett és rajta kapták. Illetve ott van még az a tény is, hogy félek attól, hogy esetleg rosszat mondok és ezzel megbántom őket. Amikor odalép hozzám Shane, akkor egy pillanatra tényleg összerezdülök, majd óvatosan felpillantok rá. - Igen, most már tudom és sajnálom. Nem tudom, hogy miért mondtam azokat a dolgokat. - teszem hozzá az utolsó pár szót kissé sietve. Zavartan a gödör fürjeimet kezdem el babrálni, majd leülök az egyik székre és amikor Fay megszólal, akkor picit feljebb szökik a szemöldököm az arcomon és kíváncsian pillantok Shane-re. Szerencsére viszont kiderül, hogy ez csak egy tréfa volt és ezen jót mosolygok, mert remek színésznő a lány.- Köszönöm, hogy maradhatok, illetve hogy kedvesek vagytok velem. Pedig biztosan őrültnek gondoltok a tetteim és a szavaim miatt. - szólalok meg végül picit halkabban, mert mi értelme lenne tagadni a nyilvánvalót? Semmi.. Egy darabig figyelem őket, hogy miként tevékenykednek, majd amikor az étel az asztalra kerül, akkor megköszönöm és csendesen kezdek neki az evésnek. Egy kis só azt hiszem kellene rá,de alig hogy végig gondolom ezt a dolgot és nyúlnék érte a só egyszerűen felém csúszik, s pontosan a kezeim között áll meg. Riadtam ugrok hátrébb a székkel és még mindig zavarodottan nézek a sóra. - Nem akartam. Nem tudom, hogy miként történhetett ez meg. - szólalok meg sietve, de meg se várva a válaszukat kirohanok a konyhából egyenese a szobámba és próbálok rájönni, hogy miféle szörny lehetek én.
Nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára nálunk vendég. Az pedig, hogy nőnemű már nagy szó, de apám a megtestesült úriember, hogy képes volt a kényelmes ágya helyett a kényelmetlen kanapét választani pihenőként. Én biztos nem tudnék ilyen önfeláldozó lenni. Maximum kompromisszumot tudnék kötni, hogy mind a ketten az ágyban alszunk, de meghúzunk egy bizonyos határt, vagy lécet rakunk az ágyba, hogy együnk se menjen át a túloldalra, de azt hiszem hamarosan magyarázatot kapok arra is, hogy mégis miért volt olyan létfontosságú a kanapét választani. – Ha tényleg keríteni akarnék, akkor annyi nő lenne az ajtóban, hogy még be sem tudnál jönni.– Persze tisztában vagyok azzal, hogy apának sem jó az, hogy egyedül van, de akkor sem tudnék teljesen megbirkózni azzal, hogy egy másik nő töltené be a mindennapjainkat, mert anya elment és bármennyire is teszek úgy, mintha semmit nem jelentene már a számomra igazából jelent és nem is keveset. Hiányzik nekem is és apának is. Nincs szükségem nekem már egy pót anyucira, de apának szüksége van valakire, aki még érezteti vele, hogy ő a férfi a háznál és azt hiszem a vörös hajzuhataggal rendelkező idegen felébresztette benne a régi ösztönöket. A kézfogást figyelmen kívül hagyom, mert még a végén túl erősen szorítom meg a kezét és rá hozom a frászt, de anélkül, hogy bármit is mondana az apám a fejemben hallom a szent beszédét arról, hogy ez milyen illetlen volt és nem kellene így viselkednem a vendégünkkel. Hát már jó ideje nem volt vendégünk. Fogalmazzunk úgy, hogy elfelejtettem mi is az a jó modor és, hogyan kell viselkednünk, ha vendég van a háznál. – Akkor mennyi ideig is kell még eljátszanom, hogy a lányod vagyok? Béremelést kérek. – Mondom teljesen komolyan, majd egy darabig várok a reakciójukra aztán elnevettem magam. – Csak vicceltem. – Aztán már neki is látok, hogy előszedjem a tányérokat meg az evőeszközöket. Végül pedig megállok a vörös hajtincs tulajdonosa mellett. – Maradj ameddig akarsz. Nem úgy tűnik, hogy biztos lábakon állsz, szóval a vendégszeretetünk végtelen. Elnézést, ha megbántottalak.– Mondom halovány mosollyal az arcomon, majd pedig leülök az egyik székre én magam is. Ha apám ennyit foglalkozik vele, akkor a legkevesebb, hogy én sem leszek annyira csipkelődő és flegma.
Az elmúlt napok eseménytelensége után a mai kifejezetten figyelemreméltó lett. Nem csak azért, mert a hátfájásom kiújult, és ez azt bizonyította, hogy kényelemhez szoktam az elmúlt időben, de azért is, mert a jelek szerint kezdett eltunyulni a tűrőképességem. Régebben nem zavart hogy kocsiban kell aludnom ülve, vagy félig kinyújtózva, és elaludt nyakkal kelek, s kezdek neki a napnak. Tudtam, hogy a lányom egyszerre lesz megérő és ellenséges, egyszerre óhajtja, hogy szórakozzak, és félti az anyja emlékét. Tudta, hogy hiányzik nekem is, de olyan volt, mintha ő lenne az én anyám, és lökdösött ki az ajtón, hogy ne a tévét bámuljam naphosszát. A kifogásom mégis nevetséges volt, és tudtam, hogy nem ilyen magyarázatra várt tőlem, de nem szívesen hazudtam volna. -A gerincem köszöni szépen, jól van, és a lányom vagy, nem kell ez a kerítő duma.-jegyzem meg, nem lenézően, inkább derűs hangon, és rákacsintva, hisz a mi meglepően jó kapcsolatunk inkább ment át egyfajta barátságba, és kevésbé kellett holmi atyai szigorral kezelnem helyzeteket. Bár ha egy férfi nemű került volna a közelébe, aki nem én voltam, előfordulhatott volna, hogy a helyzettel együtt atyáskodóvá válok felette. Az ismerős idegen kissé álmos és zavart hangon szólal meg, így útbaigazítom, hogy követve hangom, ő is köreinkbe kerülhessen. A gyors bemutatkozást lezavarom, de ahogy Fay figyelmen kívül hagyja Nyx kéznyújtását, úgy figyelmeztető pillantást küldök felé, hogy viselkedjen rendesen. Kétlem, hogy nevelésre szorulna, mégsem szerettem, mikor ilyen, -szava járásával élve-, flegma módon viselkedik egy vendéggel. Vendéggel, aki köreinkben mondhatni azóta nem is fordult meg, hogy ő visszatért az élők sorába, amiért hálás voltam, bárki is tette. A felajánlásomnak úgy tesz keresztbe, ahogy lehet, de látszik rajta, hogy szédeleg és igazából fogalma sincs róla, hogy mit kezdjen magával. Furcsa, nemtetszésem tökéletesen kifejező fintor ül arcomra, és ennek hangot is adok. -A családi idill a helyén marad és terveim szerint marad is, de az egyensúlyodról ugyan ezt nem mondhatod el.-jegyzem meg, és mellé lépve kihúzom a konyhaasztal mellett lévő széket, és erőteljes pillantást vetek rá, hogy üljön le nyugodtan. -Nos, a jelek szerint már elhiszed, hogy nem vagyok nőrabló vagy gyilkos.-fonom keresztbe kezem mellkasom előtt, felvonva egyik szemöldököm, aztán a lányomhoz fordulok, és intézek hozzá pár szót. -Tegyél az asztalra tányérokat, meg evőeszközt, aztán eszünk. Remélem a rántotta mindenkinek megfelel.-hangomon érezni, hogy ellentmondást nem tűrök, és elő is veszem a serpenyőt az egyik szekrényből, hogy aztán nekifoghassak a reggeli elkészítésének.
Az ember legalább a saját múltjára emlékszik, de nekem még ez se ment. Olyan volt, mintha az életem abban a pillanatban kezdődött volna, amikor hirtelen rájöttem arra, hogy merre is vagyok. Pontosan még ennek ellenére se tudtam volna megmondani, viszont azt tudtam, hogy olyan helyen vagyok, ahol nem kellett volna lennem, de ez több órával később se változott. Most se tudtam volna megmondani, hogy hol vagyok. Egy darabig csak ültem az ágy szélén és próbáltam valami emléket felidézni magamban, majd hamarosan egy férfi arcát láttam magam előtt, majd azt ahogyan kést lengetek a kezemben -mire hirtelen megráztam a fejemet- , majd egy újabb kép jelent meg a szemeim előtt. Figyeltem az eső cseppeket az ablaküvegen, majd utána hirtelen képszakadás történt. Legalább egy dolog biztos, hogy egy a férfi nem csinált velem semmit se. Lassan kifújtam a levegőt és mintha valami mimóza lennék úgy indultam. Egy darabig még az is megfordult a fejemben, hogy el se hagyom a szobát, egyszerűen csak megvárom amíg újra este lesz, esetleg elalszik az illető, majd lelépek. De hova mehetnék? Sehova, vagy legalábbis nem tudom, hogy merre is van az én otthonom, de egy női arc is bevillan. Gyönyörű szempár, kedves arc és sötét haj. Erős volt, ahogyan én, de most én mégis gyengének és esetlennek éreztem magamat. Végül egy folyóson találom magamat, majd kicsit bátortalanul szólalok meg, miközben a kezemet végig húzom a falon, mintha csak attól félnék, hogy elveszítem az egyensúlyomat. Végül, amikor meghallom az ismerős hangot, akkor hirtelen megtorpanok és próbálok koncentrálni, hogy merről is jöhetett, majd egy kisebb ki-be lélegzés után be is nyitok a korábban említett helységbe, de olyan dologgal találom magamat szemben amire nem számítottam. Barátnője nem lehet, hiszen ahhoz túl fiatal a szőke lány, majd picit jobban szemügyre veszem és eszeveszettül keresgélek az emlékeim között. Ohh, meg van! Azt hiszem, hogy ő lenne a lánya, vagy tévednék? De annyira hasonlítanak egymásra. De túl sok időm nincs gondolkodni, mert hamarosan már be is mutatnak egymásnak minket. Lassan a lány felé nyújtom a kezemet és megszólalok.- Örülök, hogy megismerhetlek Fay. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében, de amikor nem fogadja el a kezemet, akkor kicsit esetlenül újra magam mellé ejtem. - Nem akartam zavarni. Talán jobb lenne, ha én inkább mennék.... - teszem hozzá kicsit sietve, majd amikor meghallom a zuhanyzás szót, akkor egy pillanatra összerezdülök, mert hirtelen újra egy lány villan be a lelki szemeim elé, de ő is pontosan olyan vörös hajjal rendelkezik, mint én, de ő másabb. Nem barát volt, hanem mintha miatta tört volna ki valami vita. Egy pillanatra meg is szédülök és hirtelen elkapom az egyik közeli bútor darabot, miközben próbálom visszanyerni a normális légzésemet. - Köszönöm a lehetőséget, de inkább nem. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha most megyek, mert nem akarok belerondítani a családi idillbe. Csak még gyors felkapom a kabátomat. - mondom zavarodottan és hol az egyikükre, hol a másikukra pillantok, miközben idegesen a hajamba túrok. Nem eshetem össze itt előttük. Azt már nem, de annyira zavaros mindent, hogy egy pillanatra újra megbicsaklik a lábam, miközben a fejem majd szétrobban a hirtelen megjelent képekről, de szerencsére sikerül megtartanom magamat. Hamarosan pedig a konyha ajtó becsukódik mögöttem, de pár lépés után a falnak dőlök miközben minden erőmre szükség van ahhoz, hogy küzdjek a rosszullét ellen.
Egy újabb nap telt el és az üres hotelszobára érek haza. Egyáltalán nem bánom. Mindent úgy csinálok, ahogyan eddig is. Egy gyors zuhany, majd a vacsora után az ágyamban töltöm el az időt egy film megnézésével, aminek a végére egyáltalán nem emlékszem, ami határozottan azt jelenti, hogy elaludtam rajta, de sebaj mert legalább sikerült egy jót pihennem és jelen pillanatban ez fontosabb a számomra, mint egy bugyuta film, ami nem sok vizet kavar fel az életemben. Olyan mélyen aludtam és olyan békésen, ahogyan még soha. Reggel már mikor felkeltem a nap bőszen fenn volt az égen. Nyújtózkodtam egy sort, majd kipattantam az ágyamból és apa szobája felé vettem az irányt, mert általában felkelek, amikor hazajön, de ez most valahogy nekem kimaradt. Lehet, hogy csak túl mélyen aludtam. Óvatosan nyitom ki az ajtót aztán bepillantok a szobába, ahol az ágyon egy elterülő vörös hajzuhatagon kívül senki más nem tartózkodik az ágyban. Ez egyenesen fantasztikus. Mikor meghallom apa hangját egyszerűen csak becsukom ugyanolyan óvatosan az ajtót, ahogyan kinyitottam aztán követem a konyhába és várom, hogy mégis milyen magyarázattal áll elő erre az egészre. Nem, mintha ítélkeznék felette vagy valami ilyesmi. Már így is elég feszült volt egy kaland ráfért már. Bár azt nem mondanám, hogy én készen állnék egy úgymond anya pótlékra. Legalábbis erre szerintem soha nem lehet készen az ember. -Ugye tisztában vagy azzal, hogy ennél még az is jobb lett volna, hogyha nem lett volna több egy görbe esténél? Amiből mellesleg rád is fért volna egy, de ahogy elnézlek az egyetlen dolog, ami görbült ezen az estén az a gerinced. - Kicsit piszkálom egy kicsit, hiszen ebbe még senki nem halt bele. - Akkor egy amnéziás nőszemély a vendégünk? Csak, hogy tisztában legyek. - Kérdezem tőle, miután jelzi a vendégünknek, hogy mégis hol tartózkodunk természetesen eléggé halkan teszem fel a kérdést ahhoz, hogyha még a közelbe is ér meg ne halhassa, mert nem akarom megbántani. Bár előfordul, hogy megbántok embereket anélkül, hogy akarnám. Néha kicsúszik ez meg az a számon. - Helló Nyx. Érezd magad otthon nálunk.- Tudom, hogy valószínűleg kezet kellene nyújtanom vagy valami, de így is eléggé zavarodottnak és rémültnek tűnik, így inkább nem hozom rá a frász egy ilyen egyszerűnek tűnő mozdulattal.
Az ördögi kör, mikor tele vagy kételkedéssel, élettapasztalat révén jogosan, és amikor a józan eszed azt súgja, hogy a jó szívednek engedj. Nem hagyhattam az út közepén, de láttam, hogy magától vagy képtelen vagy egyszerűen túl makacs belátni, hogy jobb híján az én társaságommal és segítségemmel kell beérnie. Meg kell hagyni, ő legalább nem hagyta magát egykönnyen, és volt kitartása, hogy egy ideig elhihesse, van más megoldása. Ahogy eldöntöttem, hogy mégsem hagyok neki mást, cselekszem, az ajtó zárja egyből kattan, és nem sokkal később kezébe nyomok egy zacskó chipset, meg zsebkendőt, amolyan "szedd össze magad" csomag gyanánt, de úgy teszi félre, mintha nem is adtam volna oda jó szándékból, inkább könyör adományként. Ahogy a hotelhez érünk, a mellettem békésen szuszókáló nőre nézek, aki fogalmam sincs, hogy a korábbi kirohanásától fáradt el vagy eleve a furcsa helyzete adta rá ezt a terhet is. Megrázom a fejem, és bár tudom, hogy a lányom már rég hazaért a suliból, nem tehetek mást, mint ölbe kapom és becipelem a nem túl nagy, mégis elég tágas hotelszobába. Lassan és halltalanul mozgok, mielőtt túl nagy feltűnést keltenék, de a lakásban csend honol. Leteszem Nyx-et az ágyamra, és takarót terítek rá, de úgy alszik, hogy valószínűleg, ha a földre dobtam volna, sem ébredt volna fel. Becsukom a szoba ajtaját, majd felkapok egy melegítőt, és mielőtt átadnám magam a kanapé nyújtotta hátfájást okozó "kényelemnek", benézek a lányom sötétbe burkolózott szobájába, és homlokára csókot nyomva megigazítom a takaróját. Ezek után halkan ezt az ajtót is becsukom, a fürdőbe megyek, veszek egy gyors zuhanyt, hogy a melegítőben a kanapén ücsörögve később eliszogathassak egy üveg sört. Altatni ugyan nem kell, túl sokat mégsem alszok, s reggel mindenki előtt felébredve első dolgom, hogy szerezzek valami alapanyagot egy kiadós reggelihez. Mire visszaérek, Fay már talpon van, és szinte egyből találkozik vele a tekintetem, s már tudom, hogy tisztában van a fenn álló furcsa, és kissé abszurd helyzettel. -[color=#5E737F]Megmagyarázom, csak előbb segíts ezekkel.[/color]-mondom szinte suttogva, és célzok arra, hogy csukja be az ajtót, majd a konyhába megyek, lepakolom a zacskókat és megvárom, hogy kövessen. -Nincs szó semmi görbe éjszakáról, az utcán találtam, vagyis az út kellős közepén, mikor jöttem haza a melóból. Fogalma sincs róla, hogy kicsoda vagy arról, hogy hogyan került oda, de kimerült volt, és nem hagyhattam az út közepén, hogy halálra gázolja valami fáradt vagy részeg sorőr.-adok gyors magyarázatot a nőre, aki minden bizonnyal még az igazak álmát alussza a szobámban, a kényelmes ágyon, és kisfiús zavaromban megropogtatom a hátam, mert öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy kanapén kucorogjak egész éjszaka. -A konyhában.-szólalok meg, és tárom ki a konyha ajtaját, mikor meghallom Nyx hangját, és arcomra zavart fintorszerűség ül ki, hisz még egy kávét sem volt alkalmam meginni, nemhogy nekilássak a reggelinek. Fay anyja, a feleségem, vagyis a volt feleségem bezzeg mindig időben kész volt mindennel. -Fay, ő Nyx. Nyx ő a lányom Fay.-zavarom le a bemutatkozást, és reménykedem, hogy a lányom nem csap hisztit, mert azt most még képtelen lennék kezelni. -A fürdő a folyosó végén, tiszta törölköző a polcon, tiszta melegítő, ami minden bizonnyal nagy, de a célnak megfelel, a kanapén. A reggeli pedig idők kérdése.-fordulok meg a gyors körbevezetés után, és rá kell jönnöm, régen volt már az az idő, hogy nem magamról, vagy a lányomról, de másról is kellett gondoskodnom.
Biztos vagyok abban, hogy nem így terveztem el a reggelemet. Reggel még boldog voltam, majd történt valami ami miatt megijedtem, de ennek ellenére is boldog voltam, de most mintha semmi nyoma nem lenne ennek. Azt se tudnám megmondani, hogy mi miatt lehetettem boldog. Egyszerűen csak megérzés volt a dolog, ahogyan az, amikor reggel felébredsz és tudod, hogy legeslegjobb az lenne, ha otthon maradnál. De most minden ködös, homályos és zavaros volt. Mint amikor vihar után elkezd leülepedni a káosz, a por, de itt nem akart eltűnni. Sőt, egyre nagyobb lett és még ezen Shane se segíthetett. Egyszerűen nem tudtam bízni benne, pedig éreztem legbelül azt, hogy igazat mond, de ennek ellenére se ment. Talán egyszerűen az volt a baj, hogy még saját magamat se ismertem és ha magában nem tud bízni az ember, akkor azt hiszem másban se. Legalábbis jelen helyzetben így tűnt, de egy fénykép vagy egy igazolvány nem fog tudni ezen segíteni. Mit látok rajta? A nevemet, az arcomat, ami annyira tűnik ismeretlennek, mint amennyire ez a férfi és még persze a többi személyes adatomat, de őszintén szólva egyik se mondott számomra semmit se. Egyszerűen csak még nagyobb lett a káosz és még többször útközben falakban, miközben az elmém egy bezárt szobából próbált kitörni. Végül pedig a lábaim is megadták magukat és nem sokkal később már a földön gubbasztottam, miközben a könnyeim áztatták az orcámat, de nem érdekelt. Nem érdekelt ebben a pillanatban semmi se, még a vészjósló égbolt se. Egyszerűen csak azt szerettem volna, ha valaki megmondja számomra azt, hogy mi történik velem. Tudni akartam, hogy ki vagyok valójában, de senki se segíthetett. Senki se hallhatta néma kiáltásomat. Egyszerűen csak csak ott voltam, valahol és szenvedtem, miközben azt kívántam, hogy bár csak a föld ketté nyílna és elnyelne. Akkor talán nem érezném azt az ürességet, ami az egész lényemet átjárja. A férfi szavainak köszönhetően még inkább sírásban törtem ki, hiszen még inkább egyértelművé tette azt, hogy mennyire egyedül vagyok és mennyire elveszett vagyok. De még ennek ellenére is próbálok kitörni a karjai közül. Már az se érdekelne, ha esetleg a földre ejt, de nem ismerem őt és félek.. túlzottan félek, úgy ahogyan, talán még korábban soha se... Egyre több a talán, a kérdés és a megmagyarázhatatlan érzés, de a válasz pedig annyira kevés, hogy nem értek lassan semmit se. Szép lassan feladom a harcot, s hamarosan megadóan hozzábújok, miközben ajkamba harapva igyekszem visszatartani az újabb sírás rohamot, de nem túl nagy sikerrel. Hamarosan pedig a kocsiban találom magamat. Szorosan az ajtóhoz bújok,s próbálom minél kisebbre összehúzni magamat. Érzem,amint egy újabb könnycsepp végig kúszik az arcomon, majd a szavaira egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. - Nem vagyok gyilkos. - mondom alig hallhatóan, majd amikor a chips ott landol nálam, akkor egyszerűen csak arrébb rakom és újra az ablaknak dőlök, miközben figyelem az esőcseppeket. Pontosan úgy folynak végig az ablakon, ahogyan nem sokkal korábban a könnycseppek folytak végig az orcámon. Végül viszont úgy szenderülök álomba, ahogyan egy kisgyermek tenné édesanyja karjai között. Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem kiütve, de amikor magamhoz térek, akkor már nem az autóban vagyok, hanem egy ágyban. Kicsit forgolódni kezdek és próbálom felidézni a dolgokat,de még mindig alig emlékszem valamire. Lassan felkelek, idegesen és kicsit kétségbeesetten a hajamba túrok. Hamarosan a kilincsre fonódnak az ujjaim és lenyomom azt, majd pedig elindulok a folyóson. - Hahó? Valaki van itt? - kérdezem óvatosan, miközben próbálom kitalálni, hogy hol a francban is vagyok. Kicsit remegő hangon végül újra megszólalok és az egyetlen nevet mondom, amire emlékszem. -Shane?
Kezdőlap
|| 
||