Talán túl aggódtam ezt az egész helyzetet, hiszen szerencsére egy farkast kaptam el. A farkasok pedig szívósak. Nem olyan könnyű megölni őket vagy ártani nekik, hiszen a sebük hamar gyógyul, de ez még akkor se volt mentség a tettemre. Soha nem akartam farkas lenni, soha nem akartam elütni valakit, de mind a kettő megtörtént. Lehet a soha dolgok listájáról itt lenne az ideje mindent eltüntetni, hiszen szemmel láthatóan valósággá változnak. Rosszabb, mint egy rémálom vagy, mint egy horror film. Aggódva vártam arra, hogy a lány magához térjen, majd amikor megtörtént, akkor sietve pattantam fel a korábbi helyemről mentem közelebb hozzá. Figyeltem ahogy köhög és reménykedtem abban, hogy nem túlzottan szenved közben, mert az égiek a megmondója annak, hogy véletlen volt és erről csakis Jericho tehet. Ő bosszantott fel, remélem a testvére jól fenékbe fogja billenteni, mert itt lenne az ideje annak, hogy valaki Mr. Mufurcot kicsit helyre tegye. Én meg nem akartalak elütni. Egyszerűen csak nem láttalak. Sajnálom. - mondom neki őszintén és egy aprót az ajkamba harapok. Talán tényleg néha gyerekesen viselkedem, de még se lehetek olyan kegyetlen, mint egyesek. Nekem legalább van szívem és lelkiismeretem, nem úgy mint annak a férfinak. Itt maradhatsz, hiszen hasonló vagyok, mint te. Itt biztonságban vagy és ha valaki bántani mer, akkor jobb, ha menekülőre fogja. - mondom neki egy-egy ártatlan pillantás keretében, hiszen ő valószínűleg nem is tudja, hogy kire gondolok. A végén még Mr. Barrons-t fogom megharapni, ha leszáll a hold. Nem akarom, hogy sérülten hagyja el a házat. Pihenni kell és itt minden szükséges ellátást megkaphat tőlem. Esetleg valami joghurtot? Az annyira nem fájna, hiszen szerintem nem vagy túl jó formába. Ne érts félre, tudom, hogy az én hibám. De volt egy kisebb dolog nem sokkal előtte. Talán.. - végül nem fejezem be a dolgot, hiszen ez nem rá tartozik. Hibáztam és elég nagy kárt okoztam. Ohh, istenem.... Mit fogok én még ezért kapni a ház urától. Inkább nem is akarok ebbe belegondolni. Jobb, ha most nem ezzel foglalkozom. Amikor meghallom a nevét, akkor mosolyogva nézek rá. MacKayla, de általában Mac-nak szoktak hívni. - mondom neki barátságosan, majd odanyújtom neki a poharat, amit nem sokkal korábban készítettem ide. Ha esetleg magához tér, akkor jól fog esni neki a víz. Mi kérsz enni? - kérdezem tőle kíváncsian készen állva arra, hogy hamarosan meghozzam neki.
Nem terveztem elüttetni magam, sem megkínoztatni a közeljövőben, de a jelek szerint sorozatos problémát okoztam magamnak azzal, hogy elfelejtettem igazán figyelni a környezetemre. Próbáltam egy okot találni arra, hogy miért nem tudok aludni, sikerült, bár a teória alátámasztásra várt még. Próbáltam egy okot találni, hogy mit rontottam el az életemben, ami miatt mindez megtörténhetett, de ez még alátámasztásra váró teóriát sem ért meg. Egyszerűen el voltam cseszve, ezt be kellett látnom, és a környezetemnek könnyű volt azt mutatnom, hogy mosolygok, miközben belül haldokoltam. Feltápászkodom az ágyból, bár mindenem sajog, farkas vagyok, a gyógyulásom így is elindult már, még ha ennek konkrét külső jelei csak az arcvonásaim eltorzulásában látszanak, ami a belém nyilalló fájdalom jelei. A lány arcáról lerítt az aggodalom, de nem akartam vele foglalkozni, abból ugyanis semmi jó nem származott volna, ha magam paráztatom azzal, hogy milyen szánalmasan nézhetek ki. Elmosolyodom azon, amit mond, majd köhögésben török ki, és fuldoklás közepedet a testem átjáró fájdalom a köbére hág. Mellkasomban ragad a levegő, és lassan fújom ki, mikor végre újra képes vagyok létezni köhögés nélkül is. A törött bordáim azt hiszem ezért a mozdulatért nem voltak hálásak. -Pedig nem akartam a frászt hozni rád.-jegyzem meg, mintha csak egy ósdi jelmezbe bújtam volna, nem pedig ő ütött volna el. A mellékes tény, hogy igenis mérges vagyok,d e nincs erőm ahhoz, hogy megemeljem a hangom, vagy a dühöm kifejező arcvonásokat varázsoljak magamra. -Ahogy tudok, odébb állok. Mindenkinek jobb lesz így.-emlékeztetem magam, hogy a Holdtölte túl közel van, én pedig aligha vagyok most olyan állapotban, hogy sokáig tudjam magam kontrollálni. -Éppenséggel éhes vagyok...-mondom, de a puszta gondolattól, hogy nyelnem kell, hányingerem támad, és egyik kezem homlokomra szorítva nyugtázom, hogy a testhőmérsékletem az átlagosnál kicsit magasabb. Fintort vágok, a gondolattól, és próbálom összeszedni magam. Az arcomba hulló tincseket odébb tűröm és körbenézek a szobában, majd tekintetem a megmentőmre és egyben az egész galiba okozójára siklik. Érzem a szagát, farkas, ahogy én. Ugyanakkor egy férfi szagát is érzem, ami határozottan nem illik az övéhez, de hasonlóan arról árulkodik, hogy farkas. Egy részem megnyugszik, egy részem viszont csak idegesebb lesz. Hát hová tűnt a lány reakcióideje, ha keresztülhajtott rajtam. -Aisha vagyok.-mutatkozom be, mert nem emlékszem, hogy megtettem volna ezelőtt, de ha igen, akkor minden bizonnyal eluralkodott rajtam egy kis amnézia is. Ezt kevésbé díjaznám.
Sietve indultam haza felé, miközben a könnyeimmel is küszködtem. Egyszerűen alig akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént velem. De akárhányszor hátra pillantottam a lány ott feküdt és ennek köszönhetően újabb és újabb sírás jött rám. Az ujjaim erősen fonódtak a kormányra, szinte már fájt az a szorítás, de egyszerűen ez segített abba, hogy ne kapjam el a fejemet az útról és tudjak koncentrálni. Mintha ez lett volna az egyetlen kapocs, ami megmentett a teljes kiborulástól. Amikor megérkeztünk, akkor sietve álltam be a parkolóba, majd pedig nagy nehezen elindultam felfelé vele. Még mindig kicsit nehezen ment, de még szerencse, hogy farkas vagyok és így könnyebb dolgom volt. Amikor felértem a a szobámba, akkor lehúztam róla a cipőt és beraktam az ágyamba. Idegesen ültem ott mellette és vártam, hogy felébredjen, miközben szinte percenként ellenőriztem az életfunkcióit. Minél több idő telt el, annál inkább kezdtem kétségbeesni. Ő is farkas, így nem értettem, hogy mi tart ennyi ideig, miért nem gyógyul. Már rég jól kellene lennie vagy talán ennyire súlyos lenne a sérülés? Éppen hívtam volna Jericho-t, hiszen már az se érdekelt volna, ha újra leszedi a fejemet, de valahogy helyre kell rakni a lányt, amikor mocorgásra lettem figyelmes. Sietve pillantottam rá, majd hamarosan újra helyet foglaltam a széken, ahol korábban is ültem. Igazán nincs mit, hiszen én ütöttelek el, amit igazán sajnálok. Szóval igazán semmiség, amit utána tettem veled.- mondom sietve és még mindig kissé idegesen. Egy kósza tincset a fülem mögé tűrök, majd egy apró mosoly megjelenik az az arcomon. Ahhoz elég ideig, hogy a frászt hozd rám. - mondom neki komolyan, de mosollyal az arcomon. Már éppen megkérdezném, hogy mire figyel ennyire, de biztos vagyok abban, hogy a helyet próbálja meg felmérni. - Itt biztonságban vagy, illetve esetleg vizet kérsz? - kérdezem tőle sietve és felé nyújtok egy poharat, miközben a tekintetemmel még mindig őt figyelem.
Mintha a világ összezuhant volna. Fogalmam sem volt, hogy a testem harca melyik pillanatban kezdődött, vagy mennyi ideg voltam kiütve, de újra és újra elsötétült a világ, ami körülvett, és hiába próbáltam beszélni, ha a levegővétel is fájt. Testem szinte minden pontja sajgott, szó szerint keresztülzuhantam egy autón, és mégis úgy éreztem, mintha rajtam ment volna át. A lány, aki a közelemben volt, még a homályos látásom ellenére is kétségbeesettnek tűnt, így amikor nyöszörögve megszólalok, a fájdalmat leküzdve, próbálom megnyugtatni, de amikor a mondat elcsuklik a felénél, magamat ejtem még jobban kétségbe. A vérem számban émelyegni kezdi a gyomrom, újra és újra elájulok, és újra és újra rájövök, hogy testem harca egyre erősebb, én viszont egyre gyengébbnek érzem magam. A gyógyulás lassú folyamata elindul ugyan, de nem érzem, hogy ezt valóban kijelenthetném, és bár a lány szavai mosolyt csalnának arcomra, egy kisebb grimaszt vágok helyette. Szomjas vagyok, vagyis inkább éhes, vagy talán mind a kettő, és ezzel akarom magam segíteni, de csak kínoz a gondolata. Mégis nyöszörgök két szót, hogy hozzon valami víz szerű dolgot, és tudom, hogy a kezemben volt egy palack víz, de a remény, hogy egyben van, vagy megtalálja, elég kicsi. Újra elájulok... Érzem az orromba csapódó fertőtlenítő szagát, és olyan, mintha fejbe vágtak volna, de határozottan élesebb a kép, a hang és a szaglásom is kezd visszatérni, mert a lány szagát megérezve tudom, hogy farkas, akárcsak én. -Köszönöm.-suttogom, ahogy a fertőtlenítő a karomon lévő sebekbe folyva, szinte marni kezdi húsom, de felgyorsítja a gyógyulásom. -Meddig voltam kiütve?-érdeklődöm kótyagosan, erőtlen hangon, és próbálom elhitetni magammal, hogy jó helyen vagyok, de csak azt sikerül, hogy megállapítom: fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ez nem egy kórház, inkább egyfajta szoba. A szag viszont, ami a levegőben terjeng farkasé, és bár azt hiszem, hogy ő az, kezdem kételkedni, hogy egymaga ilyen erős nyomot hagyna ebben a házban, vagy szobában, ha hotelről beszélünk, ahhoz viszont nagy a csend. A fülem sípolása ellenére is hallgatózni kezdek, rájövök, hogy feleslegesen teszem.
Kezdőlap
|| szószám || 
