Ez az egész egyszerre annyira különleges, veszélyes és... új. Tudom, hogy régóta itt lett volna a helyem. A varázs, melyet a fák, az egész erdő áraszt magából, olyan lehet, mint boszorkányoknak a talaj, amelyből az erejüket merítik... nem tudom, hogy miért kerültem el ezt eddig. Talán félelemből. Talán mert... nem az én posztom itt lenni. Faye szervezi ezt az egészet már jó ideje... és most talán keresztül húzom minden számítását. Szavai hirtelen ismét visszabillentenek a valóságba, majd ahogyan odaérünk egy nagyobb, fából tákolt viskóhoz, halványan elmosolyodom. Sejtettem, hogy valószínűleg itt élnek ők. Ezekben a kis házacskákban, amelyeket nagy eséllyel saját kezeikkel építettek össze. Nem úgy, mint a vámpírok a belvárosban, vagy a lakónegyedben, hatalmas villákban... nem úgy, mint én... vagy Faye... ők tényleg mindent egyedül tettek le az asztalra. - Köszönöm - szólaltam meg végül, mikor kinyitotta előttem az ajtót, és beléptem. Talpam alatt megreccsent az öreg fa, de az illat, amelyet beszippantottam, valami furcsa hangulatot idézett számomra... nem is tudom. Családias hangulatot... nyilván összetartóbb az itteni közösség, mint a vámpírok a városban. Nem is kell sokáig gondolkodnom, hogy vajon miért. - Öhm - kezdtem el, de némileg a frászt hozta rám, amikor valami kérdést emlegetett fel. Pár másodpercen belül azonban hozzáfűzte, hogy miről is van szó...- Azt hiszem, hogy kakaót kérek -mosolyodtam el végül már bátrabban, majd kicsit körbefordultam, és szemlélni kezdtem a helyiséget. Egy csomó olyan dolgot láttam, amely mosolyt csalt az arcomra. Fényképek keltették fel végül a figyelmem, és odasétálva szemügyre vettem őket. - Olyan az érzésem, mintha... az igazi otthonomba érkeztem volna. Valami... hihetetlen, hogy milyen csodálatos ez a hely - motyogtam halkan.
Sokat mesél, mintha eddig nem mondhatta volna el ezeket a szavakat, mintha eddig, nem láttak volna benne mást, mint egy kishúgot, aki minden mozdulatában a nővérétől függ. Most viszont, ahogy egyre mélyebbre merészkedett, Hannah rádöbbent, hogy ő nem Dorothy, nem kell félnie a gonosz keleti boszorkánytól. Ő most Alice, Csodaországban, én pedig egyben vagyok Cheshire a macska, a hernyó és talán még az őrült kalapos is. Kísérem lépteit és anélkül vezetem, hogy irányítanám. Nem fogom elvenni tőle a felfedezés örömét. Azt akarom, hogy magától engedjen fel, miközben az erdő körbeöleli, keblére vonja. Csendesen hallgatom a történetét, a megeredt szavakat, figyelem a tüzet ami hirtelen ébred a szemében és mégis úgy lobban fel, mintha mindig is ott parázslott volna. Szenvedélyesen beszél a farkasok szabadságáról, a nővéréről, a tervekről… egy olyan jövőről amiben magát is belelátja, amiben helye van. – Ne becsüld alá a szereped Hannah. – jegyzem meg csöndesen, miközben hátrahajt egy előreugró tincset. Érzem a hevességet benne, érzem a tüzet ami a pislákoló lángból ébredt fel és a szende természettel párosítva nagyon is elnyeri tetszésemet. – Megérkeztünk. – tárom elé a gyülekezőhelyet és könnyű, ruganyos léptekkel termek az erdei viskó mellett. A zsebembe nyúlva húzok elő egy kulcsot majd kinyitom és beinvitálom a nőt. – Egy teát? – kérdem miközben a szekrényhez lépve nyitom azt ki. – Ami azt illető jó páran. – válaszolom meg a kérdését – Szívesen megismerkedném a nővéreddel is. De előtte. – fordulok vissza kakaóval és teával a kezemben. – Egy nagyon fontos kérdésre kell válaszolnod. – húzom mosolyra ajkaim, hogy kicsit megnyugtassam az idegeit. – Tea vagy kakaó? – a viskó hatalmas. Hosszú asztalok pihennek egymás hegyén-hátán, rengeteg fűszer pihen felaggatva, cserepes virágok ülnek az ablakokban és a viskó végében kandalló melege öleli fel a helyet. Igazi otthon. Fényképek és családi hangulat. – Ez az otthonunk. Isten hozott.
Kezdőlap
