Egyszerre éreztem azt, hogy el kellene mennem, mert veszélyben vagyok és ez nem lehet valós. Másik énem meg maradni szeretett volna, hiszen soha nem éreztem még így. Az emberek beszélnek a szerelemről, illetve arról, hogy milyen érzés, de egyetlen könyv, film se képes valójában visszaadni azt, amit jelenleg érzek iránta. Egyszerűen szeretem őt és szükségem van rá, mint a levegőre, vagy mint a vízre. Azt is mondhatnám, hogy most már ő lett az egyik lételeme annak, hogy élek-e vagy nem. Egyszerűen szükségem van rá, a közelében akarok lenni. Érezni a birtoklási vágyát, ami szintén eleinte egyszerre rémített meg és egyszerre akartam többet és többet. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki képes lesz ennyire elcsavarni a fejemet, hogy ilyen rövid ismeretség után minden egyes szívdobannással csak jobban beleszeretek. Talán tényleg létezik olyan, hogy szerelem első pillantásra.. Vagy egyszerűen csak a sors akarta így, hogy mi találkozzunk és beteljesítsük azt, ami mind a kettőnk életéből hiányzott. Még pedig a szerelem, az hogy legyen egy társ mellettünk.
Egy kisebb jól eső sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor megéreztem gyengéd csókját a nyakamon. Lehunytam a szemeimet és úgy hallgattam őt. Éreztem, jobban mondva tudtam, hogy nem akarja azt, hogy elmenjek vagy egyszerűen eltűnjek, de nem is akartam, mert egyszerűen teljesen behálózott, elcsavarta a fejemet és számomra csakis ő létezett már. Nem tudtam volna elképzelni egyetlen napot se nélküle.  Szavai hallatára elmosolyodtam és egy aprót az alsó ajkamba haraptam. - Tényleg elég csak rámutatnom? -kérdeztem tőle kicsit játékosan, majd mielőtt válaszolhatott volna mutatóujjamat végig húztam az ajkain, közelebb hajoltam hozzá és közben a szemébe néztem. - Újra és újra meg akarom ízlelni az ajkaidat, érezni akarom ahogyan perzseli a bőrömet. -majd pedig a kézfején simítottam mondhatni végig.- Szeretném érezni újra és újra, ahogyan a kezed végig járja a testemet, ahogyan védelmezően, birtokolóan átölelnek. - miközben lassan beszéltem végig őt figyeltem és tényleg így éreztem. Minden egyes porcikámmal vágytam rá. Többet és többet szerettem volna.
Egy kisebb kuncogás hagyta el a számat a szavait hallva. - Mondhatni én is így gondolom, de azt hiszem életem legjobb döntése volt az, amikor hagytam, hogy egy vámpír táncra kérjen és utána hagytam, hogy megbabonázva "elrabolj". - mondtam neki mosolyogva és boldogan. Gyengéden végig simítottam az arcán miközben újra és újra elvesztem abban a szempárban. - Igen, tökéletes bizonyíték lesz, ha reggel is mellettem talállak. - mondtam neki mosolyogva, majd egy apró csókot leheltem az ajkára és megfogva a kezét elindultam, de hirtelen megálltam és közelebb léptem hozzá. - De előtte szívesen vennék egy fürdőt, de mivel nincs itt ruhám, remélem nem bánnod, ha esetleg költsön vennék tőled egy pólót. - mondtam neki még mindig mosolyogva és közben nem eresztettem őt el a tekintetemmel. De egy ilyen este után tényleg jól esne egy fürdő.

Biztos voltam abban, ha a szüleim látják azt amit teszek, akkor most könyvelték el, hogy teljesen megörültem. Boszorkány létemre egy vámpírba szerettem bele, illetve ott van még az a tény is, hogy csak pár órával korábban pillantottuk meg egymást és csakis Carlos-nak köszönhetően  kezdődött minden el. Ha ő nem jött volna oda, akkor most nem lennék a karjai között, nem érezném csókjait, amint az ajkaimat perzselik, vagy nem tudnék újra és újra elmerülni abban az igéző szempárban. Ami szószórós értelmében is igaz volt, de pontosan tudtam, hogy nem igézet meg. Vagyis nem úgy, mint a vámpírok szoktak másokat sok esetben. Egyszerűen a stílusával és a személyiségével fogott meg. Ha a húgom látná azt, hogy mit tettem és mit teszek azóta is, akkor ő pedig majd kiugrana a bőréből. Mindig is azt hajtogatta, hogy élni kell és élvezni az élete. Ne féljek kockáztatni, mert akkor kimaradok minden jóból. Ezzel nem igazán értettem egyet és talán emiatt is voltam sok-sok éven keresztül egyedül. De végül egy napon én is kockáztattam és egyáltalán nem bánom ezt az egészet. Nem tudnám megmondani, hogy miért tettem amit tettem. Esetleg kalandvágyból? Talán. De az is lehet, hogy sokkal több lappang ennek a háttérben, de őszintén szólva nem is akarom tudni. Egyedül az számít, hogy megtettem és ennek köszönhetően olyan dolgok történtek, amik miatt most boldog vagyok és végre úgy érzem, hogy megtaláltam a boldogságot.
Meglepődtem, amikor megálltunk eme ház előtt. Azt hittem, hogy csak valakihez jöttük. Esetleg szállást kérünk éjszakára vagy valami ilyesmi. Gyönyörűen festett és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen házban fogok élni. Én se voltam szegény, de nem tudtam volna megvenni egy ekkora házat és valahogy nem is vágytam eddig ilyenbe, mert egyedül nem lett volna jó ilyen helyen élni. A szavaira egy-két ütem erejére kihagyott a szívem is, majd pár másodperc erejéig meg picit gyorsabban kezdett el verni. Nem értettem, hogy lehet ilyen hatással rám. De talán ránk nagyon is igaz volt, hogy elég volt egy pillantás és egymásba szerettünk. Egy darabig megszólalni nem tudtam, mert még annyira fura volt ez az egész.
Sajnálom, hogy ennyire szótlan vagyok... - mondtam sietve, majd a hajamat a fülem mögé tűrtem miközben egyre beljebb sétáltam. Gyönyörű volt belül a ház és nagyon is tetszett, hogy egy-két antik bútor is volt a helységben. - de még mindig nehezen tudom elhinni azt, ami történik. Az egész olyan, mint egy tündérmese, azt hiszem. - mondtam egyre halkabban, mert biztos voltam abban, hogy egyre nagyobb hülyeségeket mondok, de ha zavarban vagyok, akkor sokszor történik ez velem. Éreztem a gyengéd ölelését, majd apró leheletnyi csókját a nyakamon mire elmosolyodtam. - Nekem nagyon tetszik így, ahogy van. - mondtam neki mosolyogva, boldogan és végig húztam az ujjamat a könyveken, hiszen egy hatalmas könyves szekrény volt előttem. - Örülök annak, hogy részese lehetek az életednek. - mondtam suttogva, majd megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam őt és az ajkai fölött suttogtam neki a következő szavakat. - Nem tudom mit tettél velem, de teljesen megbabonáztál. Minden egyes percemet veled akarom tölteni, mert félek attól, hogy ez az egész csak egy álom.. - mondtam neki komolyan, majd óvatosan felemeltem a fejemet és a szemeibe néztem.

Mindig is megfontolt voltam és óvatos, de ma este talán egy olyan énem bújt elő, amit már réges-régen eltemettem magamban. Régen szerettem vad lenni és sok mindenben benne voltam gondolkodás nélkül, de ennyi idő alatt szép lassan elhalványult az ehhez kapcsolódó énem és az aggódó, óvatos és megfontolt került hangsúlyba. Nem tudtam volna megmondani azt, hogy mi változott meg hirtelen, de nem bántam meg semmit se. Egyszer élünk és  néha kockáztatni kell azért, hogy jó dolgok történjenek. Kockáztattam és nyertem, pedig pontosan tudom, hogy ugyanakkor még veszélybe is sodrom magamat minden egyes boldog perccel, de most ez se érdekelt. Régóta nem éreztem már ilyet, vagy talán még soha se, mint amit Carlos karjai között éreztem, illetve az a bizsergés, ami végig futott a testemen ajkainak az érintésének köszönhetően. Nos, azok az érzések semmihez se voltak foghatóak, olyan volt az egész, mintha azokban a pillanatokban teljesen másik bolygón járnék. Egy apró nevetés hagyta el az ajkaimat a szavai hallatán, majd pedig mosolyogva rá pillantottam.- Szerintem biztosan sikerült volna magadat kimenteni akkor is, ha nemet mondtam volna. - mondtam neki kedvesen és egyre szélesebb lett a mosolyom. Nem értettem, hogy lehetséges az, hogy ennyire hamar sikerült neki fontossá válnia számomra. Egyszerűen megbabonázott és úgy éreztem, hogy ha egyszer elválnának az útjaink, akkor már soha többé nem lehetnék egy egész ember. Megtört lennék és úgy érezném, hogy a másik felem hiányzik.
Viszonoztam gyengéd csókját és a karjaimat a nyaka köré fontam. Minden egyes perc magam volt a mámor, amit vele tölthettem. Mosolyogva pillantottam rá, majd pedig alig hallhatóan megszólaltam. - Nem kell a világ, csakis TE kellesz. - mondtam neki őszintén és még kicsit el is pirultam, hiszen soha életemben nem éreztem még ennyire erős kötödést. Nem tudtam volna megmondani, hogy ő miért másabb, de nem is érdekelt már, mert egyedül csakis az számított, hogy boldog vagyok, vagyunk. Lassan és mosolyogva sétáltam mellette, miközben fogta a kezemet, majd pedig hamarosan már az autójában ültünk és mentünk valahova. Fogalmam sem volt arról, hogy hova fogunk menni, de nem is érdekelt, mert az volt a lényeg, hogy vele lehetek. Hamarosan egy hatalmas ház előtt álltunk meg. Csodálkozva pillantottam Carlos-ra.- Te itt laksz? - kérdeztem tőle csodálkozva. Biztosan régóta él már, de ez akkor is egy vagyonba kerülhetett. Lassan elindultunk az ajtó felé, majd pedig hamarosan az előszobában találtam magamat. Levettem a kabátomat és a cipőmet, majd pedig elkezdtem felderíteni a házat. - Ez gyönyörű és hatalmas. - mondtam még mindig csodálkozva, de mosolyogva.- Egyedül élsz itt? Vagy esetleg valakivel megosztod? - kérdeztem tőle kíváncsian miközben a nappaliban található antik darabokat kezdtem el megcsodálni. Csodálatos volt ez a ház és minden ábrándomat felül múlta. Egyszerűen teljesen magával ragadott úgy, mint a tulajdonosa is.