Megcsókolta arcomat, nekem pedig olyan jó érzésem volt. De tényleg. Ahogy a család gondolata jutott eszembe, és Ő... Nincsen lányom.... eldobtam, és nem akar, de bármily fájdalmas is a gondolat, legalább az én Clarissám itt van nekem. Ő a családom. Az egyetlen, ki szeret, és ki tűri hogy szeressem. Szeretem hát, szívem minden szerelmével, melynek minden cseppje csak az Övé, és senki másé.
- Ohh... nos, nem hinném hogy akár egy szál gyilkos is bujkálni merne itt, deee... - húztam el egy pajkos vigyorral a szót. Hát hogyne, tudom én mi jár a fejében... ami az enyémben már a szökőkútban is járt... Kezem finom mozdulattal állapodott meg derekán, és elhúzva fejem a válláról, magam felé fordítottam. - Azt ugye tudod, hogy ha én oda bemegyek ellenőrizni van-e gyilkos a zuhany alatt, én onnét nem jövök ki nélküled? - kérdeztem, ártatlanságot mímelve, de szavaim egyértelművé tehették, hogy nem a mosdópultnak dőlve akarom kivárni míg lezuhanyozik. Azt sem testben, sem lélekben nem bírnám, de még ép ésszel sem, hogy ott álljon tőlem két lépésnyire, anyaszült meztelenül, és ne érhessek hozzá. Na neeem, az kizárt!

- Tökéletes - csókoltam meg vállamon pihenő fejének arcocskáját, kezeim pedig derekamon összekulcsolt kézfejére siklottak. Majdnem benyögtem, hogy egy gyerekágy javítaná az összképet, de ...aztán inkább ráharaptam a nyelvemre, mielőtt elvetném a sulykot.
Agyamban viszont pajkos gondolatok ütköztek egymásnak, mikor a fürdő szó felcsengett a szobában.
- És nem szeretnéd bemutatni nekem? Tudod, ott vannak mindig a csúnya bácsik,akik az ártatlan nőket előszeretettel gyilkolásszák a zuhanykabinban. Legalább leellenőrizhetnénk! -pislogtam rá bájosan, kis szempillarebegtetést bevetve a cél érdekében. Azt hiszem ennél egyértelműbb célzást férfinak még nem ejtettem.

- Tudom hogy nem egy kimondott társas laknak tűnik, de... változtathatsz, amit csak tetszik. Igazából anno Elena szobája volt, én meg még nemigen álltam neki dekorálni a magam ízlésére... - magyaráztam elgondolkodva, majd visszasétáltam hozzá, és kézen fogva Őt, csókoltam meg kézfejeit.
Figyelmesen hallgattam, és halovány mosollyal bólintottam kérésére, főleg ahogy ásítozott előttem, egyszerűen... nem tudom, aranyos volt. Egy visszafogott kis vigyorral érintettem meg vállait, és a mögötte lévő másik ajtó felé fordítottam, mely amellett volt, amin bejöttünk.
- Ott ni - feleltem, és hátulról átöleltem a derekát, állammal a vállának támaszkodva, és a nyakába csókolva. - Örülök hogy itt vagy.

Hotel
John
A házba érve az emelet felé vettük az irányt. Az újdonság szelíd áramlata csapott arcon. Az egész eseményre való rácsodálkozás töltötte ki bennem azt a falatnyi darabot a fejemben, amit most használni tudtam. Benyitott a szobába, s hősiesen összeszorított fogakkal vonszolta fel, majd rakta a padlóra az összes tatyómat, John, amiért én nagyon hálás voltam. Mármint a gesztusért, de ha nem makacskodott volna, és engedi, hogy én is cipekedjek, talán most kevésbé látszana a meggyötörtség arcán. Sebaj! A hősiességért megjár neki plusz két pirospont.
A szoba pedig... a maga módján bájos kis fészek, semmi kivetnivalót nem találtam benne, főleg míg kedvesemmel töltöm be a teret.
- Hmm...ahhgww - ásítottam látványosan. - Bár a szökőkút vize sem volt rossz, de ha nem bánod én lefürdök. Megmutatod, hogy merre van a fürdőszoba? - kérdeztem szelíd mosollyal arcomon.

(Hotel - Clarissa szobája)

A hotelben eléggé gyorsan végeztünk, mivel Clarissa holmija már össze volt készítve, csak fel kellett kapni a csomagokat, kijelentkezni a szobából, és eljönni. Ami azért némiképp elgondolkodtató pillanat volt, ahogy elhagytuk a szobát... elvégre, mondhatnánk azt is, hogy minden ott kezdődött. Ott vált komollyá az életem... és fonódott végleg össze az Övével... ott tört belém az az érzés, hogy ha elveszíteném, belehalnék. Hogy nekem Ő örökké kell. És hogy jobban szeretem, mint valaha bárkit életem során. Ez olyan szerelem volt... ami a nyálas filmekben van. Amik azelőtt hülyeségnek tűntek, most igazzá váltak. Meghalnék érte. És csak érte akarok élni. A mese igaz lett.
És most... egy újabb lépcsőfok... velem fog élni. Itt fog élni velem, együtt...
A házba érve, az emeletre vezettem, gondoltam a csomagokat lerakni legegyszerűbb elsőnek, a szobába, végülis a legtöbb holmi gondolom én ruha lehet, vagy olyan személyes holmi, ami a szobába való...
- Isten hozott a szobánkban - vigyorodtam el, ahogy leraktam a kezemben tartott cuccot az ágyra, majd megállva mellette, néztem vissza Clarissára. Őszintén szólva... eddig is amolyan jelentésértékű volt Elena régi szobájában laknom, de most Clarissával együtt még nagyobb lett. Nem is tudom... nevezhetném családnak...

(Konyha)

Reggel körül-belül annyi kedvvel ébredtem, mint egy kanál víz. De mivel az óra jelzett, muszáj voltam felkelni. Bár már megszokásból is körbe néztem a szobában amint felültem, de fölösleges volt, magam voltam. Se nyakat törni vágyó gyilkos őrült, se Clarissa... se senki, csak én.
- Könyvet kéne írnod John, mondjuk... "Hogyan csessz el egy jó randit, és az egész életed?" címmel, exkluzív részletekkel a naplódból - morogtam magamnak, miként lerúgtam a takarót, és kelletlenül ugyan, de hozzáláttam a készülődéshez.

Bevetettem az ágyat, majd lementem a konyhába kávét főzni, s egy bögrényivel együtt tértem vissza a szobámba. Leraktam az íróasztal szélére, s a szekrényhez léptem. Kinyitva ajtaját, kivettem egy ruhazsákba csomagolt öltönyt, a tipikusan ilyen alkalmakra tartogatott egyik példányt. Kiakasztottam az ajtóra, és lehúztam róla a zsákot. Tüzetesen végighúztam rajta a szemem, de rendben volt. Se folt, se kosz, se szösz, se semmi. Mély sóhajjal hagytam ott lógni az öltönyt, és vettem ki még egy fehér inget is, azt is mellé akasztva. Az éjjeliszekrényhez menvén a felső fiókból kivettem egy fekete fadobozkát. Nagyjából az ujjaimmal megegyező hosszúságú volt, belül sötétzöld bársonyborítással, kívül aranyozott kis kallantyú zárta le. Kinyitottam, és megnéztem a benne lévő arany mandzsettagombokat.

( [You must be registered and logged in to see this link.] )

- Nah Grayson, ha a mai napot a nyakam és a kapcsolatom is túléli, fizetek egy italt majd odaát... - jegyeztem meg, csak úgy mellékesen félhangosan, majd a fivéremtől örökölt holmit letettem az éjjeliszekrényre, és visszatoltam a fiókot.
Lehajoltam az ágy alá és elővettem egy cipős dobozt, abból pedig az esti cipőt ami az elegáns ruhához kell, aztán letelepedtem a kávém mellé az íróasztalhoz. Clarissa könyvei is ott voltak az enyémek mellett toronyba rakva, s levettem a legfelsőt, melyben az este kedvesem megtalálta a kulcsot Elena megmentéséhez. Az este egy lapot helyeztem oda ahol a "kulcs" volt, így most könnyűszerrel lapozhattam oda vissza. Ma már higgadtabb fejjel... nem a tegnapi első sokkhatással, hogy mi vár a lányomra, s így rám is... talán ma könnyebb tüzetesen megérteni mit is fogunk tenni. Tegnap csak az érdekelt, hogy megmentjük Elenát, de ha már "varázslat alá" helyeztetem magam, jobban szeretném érteni is azt, minden lehetséges mértékben, és erre nem Clarissát akartam kérni, hogy magyarázzon. Eléggé kiborító neki hogy megkértem, tegye meg, nem szeretném ha még az én gondolataim is Őt nyomnák... Jobb helyen vannak azok énbennem. Őbenne nem kételkedtem, de a családunk mindig is különösen átitatott volt a misztikus világ alkotásai által, nem akartam hát meglepetést, ha mondjuk egy félmondatból kiderülhet, hogy férfira, vadászra, mágikus beavatkozás által alkalmazva, vagy akármi más trükkel vegyítve más történik mint amit akarunk. Nem szeretném például meglepetésnek, ha várnánk hogy a gyűrű megmentsen engem, és közben a varázslat mondjuk kikapcsolja a mágiáját, s így halott maradok. Nem szeretném én azt elképzelni, amit Clarissától kapna szerencsétlen porhüvelyem, ha nem térnék vissza hozzá.

Így az elkövetkező néhány órát biztos ami biztos, bogarászással töltöttem. Amúgy sem volt más dolgom, legalább addig sem járt az agyam, lehetőleg semmin, csak a feladaton! Clarissa könyve mellett párhuzamosan követtem a sorokat abban a Gilbert naplóban is, melyben volt egy rész a gyűrűinkről. Hátha az öreg Gilbert tudott valamit amit én még nem.

Majd mikor végül időszerű volt, becsuktam a köteteket. Bár mondhatni hogy "okosabb lettem", de különösebb új információ ami kellhet a varázslathoz, nem találtam. Sem csapdát, sem buktatót. Szóval elvileg nem lehet majd semmi baj, Elena rendben lesz, velem együtt.
Elmentem lezuhanyozni, majd magamra öltöttem az öltönyömet. Miután a zakóm begomboltam, ismét az ágy aljához hajoltam, és kihúztam onnét egy táskát. A cipzárt elhúzva bontottam szét, és néztem meg tartalmát. Karók, fecskendők, fegyverek, töltényes dobozok, egyebek. A városi rendezvények hemzsegnek a vámpíroktól és a békét nem szerető vadászoktól, banyáktól, egyebektől. Nekem pedig vigyáznom kell Clarissára. S ha tudok, talán Elenára is... Jobb a biztonság, és jobb ha a hölgyek nem tudnak róla. Így egy kisebb pisztoly hozzá fagolyókkal a zakóm zsebébe került, és egy karó a nadrágom szára alá a zokniba, könnyen gyorsan előkapható, és életet is menthet, jobb ha az éberségem azért nem alszik ma este. Vigyáznom kell a szívem mindkét hölgyére...
Mikor minden rendben volt, és késznek nyilvánítottam magam a tükörbe nézve, végül vettem egy nagy levegőt, kulcs a zsebbe, és... indulás. Lássuk mit szól hozzám a kedves partnernőm.

(folyt. köv. Clarissa lakása)

Másnap egy kissé nehezebben indult el a nap mint terveztem, és mint ahogy megszoktam. Nem is tudom, lehet hogy a csalódás okozta? Elég nehézkes volt új napot kezdeni a tegnapi után ami finoman szólva is gyászos volt, bár az eleje jó volt, a napnak is meg a bulinak is, de az a Clarissa-dolog... Ha ennek híre megy, simán kiröhögnek, én is magamat, hát milyen vadász vagyok én? Egy kisírt szempár, meg egy csókos száj képes meggyőzni hogy ne öljek?? Na erről sürgősen le kell szoknom, és mit több, tennem kell ellene, hogy ez ne forduljon elő többször! Erre a megoldás, természetesen az ölés.
De nem volt ínyem csak úgy találomra kis vadakra szaladni, ha már úgyis dolgom van, hát legyünk precízek. Felötlött bennem az a Klaus nevű pofa akit Salvatore emlegetett, és adott némi támpontot hogyan találjam meg. Szóval talán épp itt az ideje felkeresni Mikael cimborámat, hátha haszna is lesz.
Így összekaptam magam, a címét a zsebembe süllyesztettem, gyűrű, és karó a biztonság kedvéért, minden a helyén, indulás!

(folyt. köv. Mikael háza)

(Régi börtönök)

Miután visszaértem a városba, és aztán a Gilbert házhoz is, hamar zárult is mögöttem a szobaajtó. Levetettem a szakadt ruhadarabokat, és felvettem egy pár új nadrágot meg inget. A szakadt darabokat ki akartam hajítani, de egyelőre a földre szántam őket. Kivettem a kabát zsebéből az ott maradt elhasznált fecskendőt például, meg amit még benne hagytam, és az éjjeliszekrényre szórtam a tartalmat. Utána a ruhák a sarokban végezték. Ledőltem az ágyra, és épp fontolóra vettem hogy el is alszom, ám a szemem az éjjeliszekrényen halmozott kupacra esett, amin egy cetlit pillantottam meg. Egyet, amit nem én hagytam ott. Legalábbis emlékeim szerint. Így kezembe vettem, és megnéztem. Majd elvigyorodtam. Clarissa... ki más, a kis boszorkány. Egy sóhaj és egy vigyor telt tőlem, de választ nem tudtam volna adni, magamnak sem, hogy akarom-e felkeresni. Ezt azt hiszem... a holnap dönti majd el, vagy amit legközelebb teszek, ha vámpírt látok. Előbb rá kéne jönnöm, mi a fene van velem. A nők, vagy a jó szívem-e az, ami ezt művelteti velem.
Ahogy ezen gondolkodtam, végül el is aludtam.

Miután mindenkinek megírtam mindent, és mindenhonnan jött válasz, én magam is befejeztem a készülődést a bulizásra. A szokásos felszerelésem remekül "passzolt" a látszatba a "jelmezemben", elvégre az őrült tudósnál nem feltűnő a fecskendő sem, és az egyéb "fura" eszközök sem. A gyűrű is természetesen az ujjamon volt, extra védelemként pedig egy fiola vörös folyadékot is elrejtettem az egyik zsebemben. Még jól jöhet szükség esetén, bár Lamia is ott lesz, remélem Őt is nevezhetem biztosítéknak, magam és Cassidy számára is.

Mikor mindennel elkészültem, az órámra pillantottam, és megállapítva hogy épp itt az idő indulni, fogtam a kocsikulcsom (szükség esetére saját kocsival megyek, az alkohol biztos nem lesz akadály), és elhagytam a házat.

(folyt. köv. Lockwood birtok)

Cassidy válasza futott be következőnek, és hangosan felnevettem azt olvasva. Mint egy igazi kis profi.

"Nyugodj meg, nem hátrálok vissza. Miféle vadász tenne ilyet? Találkozunk a partin."

Hát de rendben, átfutottam még egyszer az sms-t, majd vigyorogva az olvasottakon, felkeltem az ágyról. Nekiláttam a készülődésnek, elvégre, igaz, nem abban az értelemben megyek bulizni mint mások, de... a horrornak tagadhatatlanul eleget teszek majd.

Elküldés után pár pillanattal jött is a válasz, Lamiától, nekem pedig a diadalittas érzés, hisz már zsebemben éreztem a sikert a bulin, boszorkány van, méreg lesz, és még a régi kedves ismerősök is adottak. Lehetne még jobb ez az este?
Visszaírtam Lamiának, hogy igen, a Lockwood birtokon rendezett városi bulin lenne a bevetés, és akkor ott kéne majd találkoznunk a bulin, hogy átvegyem a mérget, és akkor Ő remélem sikeresen levédi az embereket tőle. Az nem volt kérdéses hogy bízom a szakértelmében, hisz legutóbb sem bántam meg mikor összeálltam vele.

Közben leadtam a drótot Cassidy-nek, hogy a boszorkánnyal a bulin találkozunk, és remélem nem gyulladt be, mert én már nagyon várom a mi kis esti bulinkat.

Hmm... úgy tűnt Lamiát érdekli a program, mert elég hamar jött is a válasz, amit egy széles vigyorral fogadtam. Szerettem ha érdeklődő egy nő. Főleg ha hasznos is az illető, és Lamia emlékeim szerinte bizony... tökéletes. Azt írta benne van a dologban, és érdeklődött, mi is lenne az Ő feladata ebben a bizonyos dologban. A lehető legsimlisebb és legörvendetesebb vigyorom kíséretében írtam vissza a választ, mely szerint a feladat abból állna, hogy szükségem lenne, a tiszafa nevű fa szárított levelére, egy szép kis adagnyi porított formában. És... mivel a leírás szerint ez a méreg az emberekre halálos lenne, azt is hozzáírtam, hogy jó lenne, ha tudna segíteni abban, hogy a méreg, amit elkeverünk italokban a Horror Éjszakája nevű városi bulin, az csak a vámpírokra hasson, emberekben ne tegyen kárt. Majd megkérdeztem, lehetséges-e mindez így?

Majd miután Lamiának elküldtem az újabb sms-t, Cassidy-nek is megírtam, hogy megvan a méreg mellé a boszorkányunk is, aki remélhetőleg a mérget is tudhatja majd intézni nekünk.

Nem is kellett túl sokat várnom, nem sokkal később a telefonom jelzett, Lamiától érkezett válasz, mely szerint... - és ekkora szerencsém is csak nekem lehet -, itt van a városban.
Gyönyörű - gondoltam magamban, s újra nyomkodni kezdtem a készüléket, visszaírva a kis boszinak, hogy lenne a számára egy jó kis munkám, ha érdekli, és volna kedve egy kis borsot törni a város vámpírjainak az orra alá.

(Főtér)

Mivel nem volt túl sok időnk már a buliig, nem is tétováztam, hamar belevetettem magam a kutakodásba. Hazatértem, és bevettem magam a lányomtól átvett ideiglenes szobámba. Magam köré szedtem ősöm minden ismert kéziratát, hogy ráakadjak arra a bizonyos leírásra, mely megfelelő lehet a mi kis murinkra. Faltam a lapokat, szépen egymás után, alaposan átnézve mindegyiket, nehogy átsuhanjak valami felett. Bár szinte kívülről ismertem már ősöm életét, de az én agyam sem lexikon, és kutatásai meg tapasztalatai egyébként is túl bőségesek lettek volna ahhoz hogy mind meg is maradjon bennem.
Miközben kutattam a mérget, mely nekünk jó lenne, elmémben Cassidy körül jártak a gondolatok. A kicsi Cassidy, aki most vadász... meredek, és érdekes gondolat is volt egyszerre. Még nem tudtam mennyire higgyem el az állítását, és egyelőre bízni sem bíztam volna az állítólagos tudásában. Ahhoz előbb bizonyítania kell a kicsikének, hogy mit is tud, vagy nem tud. De azt már most reméltem, hogy nem nyíratja ki magát. Azért nem rossz egy vadászatra elvileg alkalmasnak nevezhető illető is a családban. Elenáról már lemondhattam, ha csak a férjecskéje nem tesz valami orbitális gonoszságot, Ő már nem lesz vadász... de Cassidy remek kis alapanyag, a kis családi tragédiájával. A düh az hasznos, az elszántság...

Már későre járt, mikor már szinte nem is figyeltem mit olvasok, a figyelmem kezdett elkalandozni, s inkább az alvásra készültem már fejben, ám szemem még pásztázta a sorokat, agyam pedig próbálkozott a felfogással. Ebben a félálomszerű, félébrenlétes, félodafigyelésben futott rá a pillantásom egy-két érdekesnek ható sorra, bár először azt sem tudtam épp miről olvasok.

"... a fa minden része mérgező. Az elhervadt vagy szárított levelek is mérgezőek. A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés... Elvileg halálos, de ez csak az emberekre igaz. Az éjszaka démonaira nem végzetes a mérgezés, esetükben csupán a kezdeti tünetek jelentkeznek. Vér ellenében a méreg lassan kitisztul a szervezetből, erejüket visszanyerik...
A fa rendkívül hosszú életű előfordulnak több mint 2000 éves, hatalmas példányok is. A halál, s a feltámadás szimbólumának nevezték a javasasszonyok..."

Szemeim lassan tudatosan kezdték követni a szöveget, melyet aztán újra és még egyszer visszaolvastam. Ujjam a lapra futott, és kerestem a nevet, amit biztosan lejegyzett ősöm... az ilyen különleges információkat biztosan nem hagyta homályba veszni előttünk.
- Taxus baccata - pillantottam meg a nevet, mely vékony vonallal alá is volt húzva, egy fentebb lévő mondatban. A növény, a taxus baccata, azaz... -, közönséges tiszafa.
Ez megtetszett. Mérgező a dögökre, és erős rosszullétet okoz, tehát nyűglődnek majd egy sort. De nem patkolnak el benne, az úgyis túl könnyű lenne... de mi szórakázhatunk velük, és legalább a buli is jól fel lesz dobva.
Már csak egy banya kell... - futott át az agyamon, miközben az olvasottakat bemásoltam egy üzenetbe és elküldtem Cassidy-nek is, hogy Ő is láthassa amit találtam. Közben, ahogy a mobil telefonkönyvében görgettem lefelé, megláttam egy másik nevet, melyen megakadt a szemem. "Lamia." Emlékeztem rá, egy szemrevaló kis banya... és nem csak mágiában tehetséges. Gondoltam, próba szerencse, elvégre úgyis kell egy boszorkány. Ez a tiszafa jó, de az emberre halálos, és azt azért mégsem kéne. Kell valaki aki ebben segít, és aki... tud is szerezni. A boszik jók az ilyen növényekben, tehát kell nekünk. Így nekiálltam hívni Lamiát, de a kicsöngés ellenére sem vette fel. Végül a hangpostáján hagytam neki egy üzenetet, hogy megírjam hol vagyok, és megkérdezzem, Ő merre van az országban, s nincs-e puszta véletlenségből a közelben valamerre. Aztán vártam.

Másnap délelőtt folytattam az eddig elkezdett munkám, a Gilbert naplókban gyűjtöttem eshetőségeket, miképp tudnék egy kis borsot törni a kedves "barátaim" orra alá.
De egy könnyű ebédet követően már kissé belefáradtak a szemeim hogy egész nap a könyvek lapjait nézzem, így némi lazításképpen gondoltam teszek egy kört a városban. Egész pontosan egy másik alkalmazásomat illetően akartam intézkedni. Így összeszedtem magam, vastagon felöltöztem, ellenőriztem a szokásos "túrafelszerelésem", amit az Erinnel való találka után erősen indokoltnak éreztem, majd elindultam.

(folyt. köv. Főtér)

(Nappali)

Mivel biztos voltam benne hogy ezt a Mikael fazont a telefonkönyvben aligha találnám meg, egyéb eszközökhöz nyúltam. Lehet hogy én - hála az égnek - nem vagyok boszorkány, de trükköket ismerek. Így a telefonom után nyúltam és mikor felvették a túloldalon, bediktáltam a nevet, meg amit tudtam vele kapcsolatban. Ennyi elég lesz. Míg vártam, fülemre tartottam a telefont, másik kezemmel meg előhalásztam a zsebemből a rajzot és a fotót. Na persze erős volt a kísértés, hogy egy ollót is fogjak, de aztán gondoltam ennyit még lenyelek. EDDIG normálisnak néz ki a fazon, és rokon, így egyelőre marad. Később még levághatom, a képről IS. Így aztán fogtam szépen a fotót és a képet, majd a tárcámat elővéve elsüllyesztettem őket egy rejtett zsebbe. Épp összezártam a pénztárcát hogy visszategyem a kabátomba amikor a vonal túlvégén újra felcsendült a hang. Megkaptam a címet. Helyi cím, a város túlfelén.
- Kösz, alkalomadtán meghálálom - mondtam, aztán kinyomtam a telefont, és zsebre vágtam. Gondoltam ha majd ráérek, címem is van már, majd fel is kereshetem. Persze nem vagyok hülye, egy vámpír küldött oda, és azonos a vezetékneve az illetőnek azzal a Klaus pofával. Hát nem vagyok ostoba, így ezt-azt majd viszek magammal szükség esetére, a gyűrűm mindig rajtam van, és majd vigyázok.
De ma, már hosszú volt a nap, és ennyi találka épp elég is volt. Így rendbe szedtem magam, aztán nyugovóra is tértem.

Másnap csak délelőtt "tértem magamhoz" de ezt betudtam az előző napi kalandoknak és a piának, így nem nagyon izgattam fel magam miatta. Különben sem siettem semerre, a jelek szerint Milának sem hiányzok, másnak pedig főleg nem, szóval... úgy gondoltam teljes mellszélességgel ráérek.
Miközben felkeltem és átöltöztem, az járt a fejemben, mivel is üthetném el csekély, magányos időmet, amíg Mila kisasszony nem tart igényt a szolgáltatásaimra. A vadászat jó programnak tűnt, de eszembe jutott valami, ennek kapcsán, ami... nagystílűbb móka lehetne. Ennek érdekében mikor lefelé készültem indulni, az egyik táskámból előhalásztam egy könyvet, régi volt, természetesen, és kézzel írt, névadó ősöm egyik nagyra becsült irománya.
- Ebben talán lesz valami használható kis ötlet - mormogtam magamnak, majd elindultam a konyha felé.

(folyt. köv. ott)

(Utcák)

Hazaérve nemigen néztem körbe hogy van-e itt valaki, gondoltam, ha hiányzom bármelyik házbelinek, akkor arról úgyis értesülni fogok. Becsuktam hát magam mögött a szobaajtót, ledobtam a kabátom, és az első utam a fürdőbe vezetett, ahol lemostam magamról a véremet. A pulóver és az ing alóla a szennyesbe került, miután a nyakuk jól össze volt kenve a vörös anyaggal. A szobában vettem fel új inget, aztán Elena fésülködőasztalának tükrében megvizsgáltam a harapásnyomot. Nem volt kedvem sem várni hogy eltűnjön, sem bekötözött nyakkal mászkálni, hisz ez egy erősen látszódó gyengepont. A táskámhoz léptem hát, és előkotortam belőle egy kis faládikát. A gyűrűm díszes kövét a foglalatba nyomtam, mire kattanás hallatszott, és a zár kinyílt. Felnyitottam a fedelét, és kivettem a sok különböző csecsebecse közül egy kis üvegcsét melyben vörös folyadék volt. Kipattintottam a dugót, és meghúztam az üveget. Vámpírvér volt benne. Nem sokat, csak annyit ittam ami beforrasztja a sebet, ahhoz kevés lenne hogy bajt okozzon bennem. Amint éreztem hogy a két fog által tépett lyuk eltűnik a nyakamról, visszadugaszoltam az üvegcsét, és eltettem, a ládikával együtt, ami az ágy alatt végezte. Aztán mivel jobb jelenleg nem is jutott eszembe és elég hosszú meneten is vagyok túl, végül az alvás mellett határoztam. Pár óra nyugalom biztos nem fog megártani.

John szobája