Különös álmom volt... Olyan volt, mintha részben még mindig ébren lennék. Éreztem, hogy Clarissa a karjaimban van. Éreztem, hogy a kezem a hasán van. Éreztem, hogyan lélegzik, mocorog néha kissé, helyezkedik. És hallottam hogyan kopog az eső az ablakon. Zavaró volt... valami nagyon zavart. Talán a hang... a zaj, ahogy kopognak a cseppek. Képtelen voltam kizárni őket. Kihúztam a kezem a fejem alól, és a fülemre szorítottam, hátha így a zaj is tompább lesz, de... nem így lett, sőt, inkább mintha még hangosabbá vált volna. Így tapogatózni kezdtem, és a párnám sarkát megtalálva, húztam azt inkább a fejemre, remélve hogy ez jó megoldás lesz. De nem vált be... a zaj így is erősebb lett, és a kopogástól nem tudtam ellazulni, nyugodtan feküdni, és élvezni Clarissa mellett az alvást.
Egy darabig, nem tudom meddig, de jó darabig.. kínlódva forgolódtam, kerestem a jó megoldást, vagy erőt, amivel befoghatom a fülem, és nem zavar a zaj... a zaj, melybe aztán új hang is keveredett... Sírt valaki. De nem felnőttes sírás volt, nem olyan mintha Clarissa sírt volna... ez egy baba sírása volt... egy kisbaba sírt valahol, tisztán hallottam. Segítenem kellene. Valamit tennem kellene, megtalálni, hol sír a baba, és keresni valakit, aki megnyugtatja... hogy ne sírjon már...
Már két okból kínlódtam, két zaj kínozta az agyam, mikor hirtelen éles sikoly hasított bele a levegőbe, és én rögvest felültem. Ám ahogy felültem az ágyon, már... nem az ágyon voltam. Hanem a temetőben... a temetőben voltam, és Clarissa sehol nem volt... csak én, egyedül abban a gödörben, amit én ástam magamnak... Kezeimre kezdtem támaszkodni, hogy felkeljek, és körbenézzek, miért is vagyok itt, amikor is... megjelent Clarissa... és Elena... és Damon... Elena arca eltorzult... szemei vérvörösek lettek, az erek kirajzolódtak szemei körül, és a fogai megnyúltak... vámpírként nézett rám, és kapta el az egyik karom, miközben férje a másikat, és együttes erővel kezdtek el belenyomni a gödörbe, és erős szorítással ott tartani, közben pedig Clarissát láttam, ahogy egy ördögi kifejezés jelenik meg az arcán, és ásót ragadva kezébe, kezd el földet szórni rám. És közben nevettek... s én hiába kapálóztam, próbáltam kezem kirántani a szorításból, leküzdeni magamról a földet, nem ment, mintha... mintha nem is én irányítanám a testem... nem sikerült elég erőt kifejtenem hogy boldoguljak, a szorítás nem csökkent, a föld pedig épp hogy egyre nagyobb halom lett rajtam. Pánikba esve kiáltoztam, kiabáltam, hogy eresszenek el, Clarissámnak, hogy ne tegye ezt... hogy szeretem... hogy vele akarok lenni, ne temessen be... hogy nem teheti ezt velem... Elenámnak, hogy szeretem... hogy bocsásson meg nekem, és engedje hogy az apja legyek... az apja akarok lenni...
De semmi nem hatott, nem eresztettek, nem hagyták abba, csak nevettek, lefogtak, és a gödör lassan megtelt... arcomra is egyre több föld szóródott, hiába ráztam a fejem, hogy megszabaduljak tőle... Nem sikerült... Fuldokoltam... Fuldokoltam, és képtelen voltam menekülni...

Aztán valami koppant... Arra kaptam fel igazából a fejemet, amint felébredvén rémálmomból, verítékben úszva, és levegő után kapkodva, kaptam fejemet magam mellé, ahol... ahol Clarissa teljes békességben szundított... Kezem mellkasomra kaptam, mely olyan erővel hullámzott, mintha a világ összes megmaradt levegőjét magamba akarnám szívni, most azonnal... Zihálva, hangosan lélegeztem, és nagyokat nyelve próbáltam még több levegőhöz jutni, mert még és még... nem volt elég...
Nehézkes, remegő tagokkal fordultam oldalra, és raktam le a lábaimat a földre. Ahogy lenéztem a padlóra, láttam, hogy a tárcám volt, amit lelöktem... meg a telefonom... az éjjeliszekrényen voltak... Lehajoltam értük, és felvéve, a telefont visszatettem a szekrényre, míg a pénztárcát szétnyitottam. Belenyúlva, kivettem azt az összehajtott képet, amit Elenáék ittlétekor kaptam Damon-től. Rajta volt a családjuk... Aztán megfordultam, és pillantásom Clarissa nyugodt alakján siklott végig... majd megállapodott a hasán... Az én családom... az én nagy családom... Szükségem van a lányomra... akarom Őket... az unokáimat... Clarissát, az új gyereket, mindenkit... még Damont is, mert... ha Elena szereti... és ha én szeretem Clarissát, nem lehet kifogásom Damon ellen sem... szemernyi sem... Főleg, hogy láttam hogy bánik a gyerekeivel, hogy bánik Elenával... jó ember... És abból ítélve ahogy akkor viselkedett, mikor Mikael és én odamentünk hozzájuk... hát... jobb ember mint én... jóval jobb.

Nagy levegőt vettem... lassan csituló szívemnek hála... képes voltam lassanként rendesen lélegezni... Felálltam az ágyról, és a fürdőbe kimenvén, megmostam az arcomat meg a nyakamat. A hideg víz, és saját... emberi ábrázatú tükörképem jó hatással volt a zaklatott idegeimre... Ahhoz képest főleg, hogy tegnap meghaltam... és vámpírként éledtem fel... Ha nem lenne Clarissa... és a gyerek... egész biztosan nem jövök el a temetőből. Hisz... ez volt a terv... a munkámból adódóan, és mert időnként magam is fogyasztottam olyankor vámpírvért, ha nagy volt a szükség... így fel voltam készülve, hogy lehet baj... baleset... lehet... hogy egyszer átváltoztat egy féreg... Így volt tervem... tervem, hogy ha átváltozom valamilyen okból... akkor lesz szépen egy karóm... és azzal oltom ki önön életem... féléletem... De Clarissa megváltoztatta a helyzetet. Miatta... miatta vagyok még itt... a családunkért...

Visszajöttem a szobába, és az ágynál megállva, gondosan takartam vissza Clarissát. Megsimogattam lágyan az arcát, aztán meggondoltam magam. Nem akarom felkelteni. A tegnap este épp eléggé ki volt borulva, nem akarom tetézni... neki és a magzatnak is pihenésre van szüksége, nem pedig kiborulásra... Vigyázok rájuk. Nem keltem fel, hadd aludjon, amíg csak a szervezete így kívánja. Ez az apa dolga, nem? Vigyáz a gyermekére és annak anyjára. Óvom őket, mindenhogyan!
Többek közt úgy is, hogy most egyedül megyek... Damon legutóbb kitörte a nyakamat, ha megint ilyesfélére készülne, Clarissa biztosan nem engedné, harcba akarna szállni értem, ahogy Őt ismerem, és ezt NEM engedhetem. Damon nem tudja hogy terhes, így akár bajuk is eshetne... Jobb lesz ha Clarissa marad. Itt biztonságos. Előbb elsimítom... kicsit... ha tudom, ezt az állapotot, és majd csak utána mutatom Őt be a családnak, ha... egyáltalán kíváncsiak lesznek ránk...

A szekrényhez mentem, és hangtalanul öltözni kezdtem. Mikor végeztem, zsebre dugtam a telefonom meg a tárcám is, és felhúztam a cipőmet. Odaléptem még Clarissa mellé, és arcát megcirógatva, megcsókoltam búcsúzóul. A fiókból kivettem egy darab papírt, meg egy tollat, és leírtam neki, hogy elmentem Elenáékhoz beszélni, Ő pedig pihenjen, és vigyázzon magukra, sőt, ha lehet, itt az ágyban várjon meg, bármikor is érjek haza. Csókolom, szeretem, és sietek vissza hozzájuk. A levelet az én párnámra tettem, ahol biztosan meglátja, amikor felébred, aztán felkeltem, és elhagytam a szobánkat.
A földszinten még tettem egy kitérőt a konyhába, mert.. nem akartam kockáztatni, így bármilyen undorral is gondoltam a helyzetre, megfogtam egy véres tasakot, és megittam a tartalmát. Nem szívesen vallottam volna be, de Clarissának igaza volt... a testem vágyta az ízt, jólesett, és ízlett... erővel töltött fel, s jobban voltam, miután ittam. De az agyam ezt nem tudta befogadni... bárhogy is akartam...
Nem húztam sokáig, hamar túlestem rajta, és mikor végeztem, a zacskót kidobva, fogtam a kulcsaimat, s elhagytam a házat. Beültem az autóba (gyalog inkább nem mentem egyedül) és elindultam Elenáék háza felé.

(folyt. köv. ott)

Most sem kaptam választ... csak... csak nézett... és a szemeiben láttam egy egész emberöltőnyi szenvedést és fájdalmat... amin úgy éreztem, zokogni tudnék... Keserves sóhajjal engedtem Őt ledőlni, és segítettem betakarózni, eligazgatva rajta a meleg takarót.
Felkeltem, és megsimogattam még egyszer a karját, aztán elhátráltam, és én is ledobáltam a vizes holmikat magamról, hogy aztán szárazakra cseréljem őket. Az eső még mindig esett odakint, a cseppek kitartóan verték a tetőt és az ablakot, a falakat.. durva élmény lett volna igazából, hogy milyen élesen, tisztán hallom ezt a zajt, de Clarissa bánata túlságosan is verte a szívem ahhoz, hogy érdekeljenek az esőcseppek...
Miután én is száraz öltözékre váltottam, a vizes göncöket kivittem a fürdőbe és beszórtam a mosógépbe, majd holnap el lesznek intézve, addig jól vannak ott, gondoltam én. Visszamentem a szobába, igyekezvén halkan, hátha Kedvesem már alszik... Bebújtam mellé a takaró alá, és a hátához simultam, egyik kezem a saját fejem alá raktam, míg a másikat... nem is tudom pontosan milyen megfontolásból, de... valahogy az a kezem a hasára került... A fiam vagy a lányom... van odabent... Mikor Isobel várta Elenát, nem is volt erre lehetőségem, és nem is akartam hogy legyen... fiatal voltam, ostoba, meggondolatlanul cselekedtem... Vállalnom kellett volna Elenát... rendesen, apjaként, vagy... nem, mégsem... Így szép élete volt, jó gyerekkor, fiatalkor, két szerető szülő, és a fivéremék is boldogok voltak. Jó volt nekik... hiba lett volna ezt felrúgni... De... lehettem volna... illetve... KELLETT volna jobbnak lennem... apának csapnivaló voltam, de lehettem volna jó nagybácsi is... akit Elena szeret. Elszúrtam... és ezt most... jóvá akarom, jóvá KELL tennem... Elenával, és ezzel a második babával is... A legjobb apa akarok lenni... akit csak álmodhat ez a kicsi lény itt Clarissa hasában... és a legjobb... férj... akarok lenni, akit csak kaphat Clarissa... Akarom Őt és a gyerekünket... nem hagyhatom hogy a vámpírságom legyőzzön... a CSALÁDOMÉRT nem hagyhatom... Bármi is nyúzzon, akarjon megtörni... nem hagyhatom, mert mindig és mindenkor erőnek erejével kell küzdeni... Mindazokért, akiket szeretek... A múlt nem számít, csak a jelen és a jövő!
Ezzel a tudattal öleltem Kedvesemet, és öleltem a hasát is, s tértem lassanként meg az álomvilágba én is...

Hogy mit éreztem? Igazságtalanságot. Kínt. Fájdalmat. Mocskot. Romlottságot. Bűnt. Lelkiismeretet. Szennyet. Éget. Rúg. Tép. Taszít!!! És még mindig talpon vagyok? Nem, nem az én szerepem most a tékozló fiú. De ... csak megragadtam és magamra öltöttem. Mert irigy kutyaként vedlettem le dohos bundám, hogy megnyúzottban villantsam ki fogam fehérjét. Mert...így feladom...Most feladom... Nem, nem dobok el semmit,csak... kérek egy órát. Kérek egy órát, mikor... a mocskomat kaparom. Mikor a képembe köpöm, hogy mennyire...mennyire utálom, hogy ez történt, mikor a bőrt tépem arcomról. Mikor... csak ...csak egy óra.
Nem akarok hallani, nem akarok látni. De látok és hallok. Hozzám beszélt, de süket fülekre talált. Átöltöztetett és ágyba rakott. Én pedig élettelen bábként...hagytam. Ő ... miért...hogyan ilyen erős? Miért...? Kezem vérhez tapad, az Övéhez. Miért szorongatja ilyen kétségbeesetten ugyanazt a kezet, ami ezt tette vele? Nem látja? Most én vagyok a bűnbak, Ő az áldozat. Miért..Miért hagyja,hogy ezt is elvegyem? Hogy befurakodjak a helyére?
Azt..azt mondta, szeret. Nem..mertem szó nélkül hagyni,de ..elfogytak a szavak. Ajkaim sírásra álltak, kezem finoman simított végig gondterhelt arcán, halvány, keserű mosoly kúszott arcomra, hogy megnyugtassam, de elengedve kezét dőltem hátra, a takarót nyakamig húztam, csak... próbáltam álomba szidni magam. Csak, hogy ..vége legyen. Hogy holnap úgy álljak meg előtte, hogy kimondjam, hogy sajnálom, de mindent és bármit megteszek azért, hogy... Mert visszafordítani az időt nem tudom, de... elnyerni és érezni, hogy megérdemlem a bizalmat, most arra van szükségem... Csak arra.

Szó nélkül tettem meg vele az utat hazáig. Ő egy darabig még zokogott, aztán a zokogásból csendes sírdogálás lett, végül már az sem. Csak úgy.. feküdt a karomban, és hagyta magát. És ez nekem végtelenül fájt... iszonyatos érzés volt ezt a kifejezést... ezt a megsemmisült... lemondó... kifejezést... mintha... feladta volna, vagy nem is tudom... Mintha már nem számítana semmi... és azt éreztem, hogy ezt én okoztam... a hülye nyavalygásommal, hogy az isten verne meg érte...
Mikor a szobába értünk, leengedtem lábait a földre, gondoltam vizesen nem fektetem az ágyra rögtön. Vártam volna, hogy megmoccan, hogy.. törölközőt vesz magához, hogy leveszi a vizes ruhákat, vagy bármi... akár csak szól hozzám pár szót... de nem történt semmi, nem szólt, nem moccant... Így én tettem. Lekaptam előbb magamról a cipőim és zoknim, hogy ne tapicskoljam össze a szőnyeget meg a padlót, aztán mellé siettem.
- Kicsim, gyere, vedd le ezeket a ruhákat gyorsan, nehogy baj legyen... - szóltam hozzá, miközben már a magam ingét kezdtem gombolni. Először csak próbáltam szemkontaktust keresni, egész közel állva előtte. Rábírni hogy megmoccanjon, reagáljon valamit a rettegő arcomra, bármit, de... nem tette, így ajkamba harapva nyúltam én a kezéhez, félbehagyva a saját vetkőzésem, és kezdtem el lefejteni róla a vizes ruhákat, amiket a földre dobáltam. Elférnek most ott, majd később kiviszem őket a fürdőbe.
Mikor minden nedves ruha lekerült kedvesemről, a vámpírságom sebességét felhasználva, a szekrényig suhantam, majd vissza hozzá, egy pillanat alatt, és gyorsan, de finoman végigtörölgettem-dörzsölgettem a testét, hogy vizes se legyen, és kicsit fel is melegedjen, mert fagyos volt a bőre...
- Nem akartam, hogy rosszul érezd magad... - néztem Rá szomorúan, simogatva finoman a törölköző puha anyagával a hátát, és karját. - Sajnálom hogy ilyen tapló voltam... - ráztam a fejem, és még mindig próbáltam elérni, hogy énrám nézzen, vagy moccanjon meg, de... olyan volt, mint aki itt sincs... és ezt én okoztam... és ez bántott...
Mikor kissé melegebbnek érződött már a teste, ledobtam az ágy végére a törölközőt, és sietve előkaptam egy pár ruhát Clarissámnak. De most nem is hagytam lehetőséget rá, hogy maga öltözzön, ha akar egyáltalán... Nem, mert nem hagyom hogy így elhagyja magát, én tettem ezt vele, az én dolgom hogy vigyázzak Rá, nekem is kell jobbra fordítanom... Ezért hát gyöngéd mozdulatokkal hozzálátva, felöltöztettem, alvásra megfelelő, száraz öltözékbe, úgy ültetve aztán végül le az ágyra, a felhajtott takaró alá bújtatva lábait, és bebugyolálva a paplannal.
- Szeretlek, tudod, ugye...? - kérdeztem, ahogy mellé térdelve fogtam meg a kezét, és simogattam meg kedvesen. Mivel rajtam még rajtam voltak a vizes göncök, nem akartam mellé ülni így... De föléje hajoltam, és kezét megcsókolva, végigsimítottam homlokát és arcát. - Nagyon szeretlek.

/Erdő/
A pánik szorongatott, és az emlékek markába taszított. Én meg csak úgy függöttem. Sírásom alább hagyott, arcomon a teljes semmi feszült.Fejemben pedig csak azt szajkóztam, hogy fáj,fáj és még mindig rohadtul fáj. Miért fáj?
Elhozott onnan, karjaiba emelt, én pedig szó nélkül engedtem. Haza hozott. A hálóba cipelt, és lerakott. Ugyanúgy, ugyanazt a pózt vettem fel, mint az erdőben, de könnyeim forrása elapadt. Talán megunta, vagy talán csak belülről véreztem. Ki tudhatná...
Csak álltam, és ... Mondjuk átöltözhetnék, de minek? Változtatna? Talán ledőlhetnék... De minek? Változtatna? Talán hozzá bújhatnék...De minek? Változtatna?
Én csak..süllyedtem. Az embernek nincs szüksége vízre, hogy azt érezze, hogy süllyed. Én pedig csurom vizesen ... egyre mélyebbre buktam. Nem mozdultan, nem szóltam, nem ..nem vártam el semmit. Rá sem néztem... Én tettem vele,én tettem mindezt. Ő... miért...miért van itt? Miért van ennyire közel?

- Te jó ég... - motyogtam csak ennyit és megálltam mellette. Az öltözködéssel most nem totojáztam, vámpírsebességgel kapkodtam magamra a ruhadarabokat, legalább marad időm pánikolni. Szépen kivártam, míg a a cipője is felkerült a lábára, akárcsak az i-re a pont, mikor megkérdezte, hogy készen állok-e... Lehet erre készen állni? Nem, nem állok készen,de megteszem. Pedig én még naivan hittem, hogy az eddigiek után most lesz egy nyugodt napunk...Nem akarok vészmadár lenni,de én mindjárt elájulok...
- Temető. Indulás- karoltam John-ba, és sietős léptekkel indultunk ki a házból.A temetőre esett a választásom, hiszen hol máshol találna az ember ennyi elfojtott érzelmet, amit egy boszorkány könnyen energiává alakíthatna? A holtak nyughelye... Számunkra a legbiztonságosabb most.

Folyt.: Temető

- Most, Kedvesem, igen, így igyekeznünk kell. Én is azt hittem van még időnk, de ezek szerint nincs... - ráztam a fejem zaklatottan, amint éppen a cipőmet kötöttem meg. Igyekezni kellett, én pedig olyan ideggel nyúltam minden ruhadarabhoz, hogy esküszöm, fejben kellett számolnom, ugyan felvettem-e mindent, amit kell. Azt sem tudtam biztosan, hol áll a fejem, még a kezem is reszketett.
- Segíts nekem, a kertben nyilván nem áshatsz el. Hová mehetnénk? Az erdőbe? A temetőbe? - mentem oda Clarissához, és kezeit kezeimbe fogva néztem mélyen a szemeibe. - Készen állsz, ugye? Meg tudod tenni? - kérdeztem komolyan. Lehet hogy ezt inkább magamtól kellene kérdeznem, hiszen én leszek eltemetve, de neki kell megtennie, így mégiscsak... más. Nekem csak túl kell élnem.

Mosolyogva ejtettem az újabb falatot szájába. A telefonja megcsörrent, ő pedig automatikusan nyúlt utána. Míg ő azzal, én az étellel foglalatoskodtam, és az én pocakom számára is tulajdonítottam egy keveset. Felszúrtam a villámra egy összegöngyölgetett darabot, és a foggal húztam nyelvemmel, s közben végignéztem, ahogy a nyugodt kisimult arc, hogyan válik zaklatottan idegessé. Pár szavas indoklása után azt hiszem, elfelejtettem lenyelni a falatot, mikor pedig már ingerelve köhögtem vissza a tévútra tévedt falatkák, muszáj volt újra rákérdeznem, nem-e csak a bolondot járatja velem.
- Tessék? ...Hogy mit mondtál? Most? Nem úgy volt, hogy... később? - Nem hazudna...ilyennel nem. Ahogy észbe kaptam, neki is álltam öltözni töredéknyi idő alatt, mint általában. Sóhajtva túrtam hajamba, s magamban a varázsigét kezdtem duruzsolni, csakhogy biztonságosabban érezzem magam.

- Látom - vigyorogtam, ahogy a második adag is kompletten érkezett az Ő keze által. Hát nem is tudom minek nézhetünk most ki.. de az biztos hogy Clarissa gyönyörű volt. Nem tudom miként, vagy miért, de egyszerűen úgy éreztem hogy... ragyog. Mint egy gyémánt. A legszebb dolog volt, amit csak valaha láttam.
Ám az idilli helyzetet valami megzavarta. S az a valami egészen pontosan a telefonom volt, ami az éjjeliszekrényen egyszercsak megszólalt. Nem tudom miért, de a hangra valahogy automatikusan a hideg futott végig a hátamon. Pillantásom előbb ugrott Clarissára, majd a telefonra, és már kaptam is érte.
- Halló? - szóltam bele, és vártam is a választ. Azonnal megismertem a hangot, elég volt köszönnie, és mér tudtam mi van. Bólogatva helyeseltem míg beszélt, már csak úgy ösztönből is. - Értem. Maradj ott, addig figyeld, és a ha idő van, hívj - hadartam még el, de közben már kezem simogatón ért Clarissa kézfejéhez, majd keltem is fel az ágyból, és a szekrényig mentem.
- Kicsim, idő van, Elena szül - mondtam, miközben egy merő görccsel a gyomromban nyitottam a szekrényt és kaptam ki pár ruhadarabot magamnak és már öltöztem is.

- Feltűnt a különbség - válaszoltam szórakozottan, de a gyomrom a szó hallatán görcsbe rándult. Vajon meddig bír egy ekkora titok a mocsárban megbújni, és mikorra várható a kitörése?
- Igyekszem...miattad - mosolyogtam, miközben viszonoztam csókját. A következő falatot ugyanúgy a szájába szolgáltattam és erről most eszem ágában sincs lemondani.

Míg Clarissa kiment a szobából, először úgy egy percig csak fekve maradtam az ágyon. Még élveztem ezt a kellemes érzést. De aztán úgy két perccel később felültem, és az éjjeliszekrényre tett telefonomért nyúlva néztem meg a készüléket. Nem volt semmi, sem hívás, sem sms, szóval Elenával még nincs újság. Persze sokkal jobban éreztem volna magam, ha én magam lehetek ott és figyelhetek rá, de ennek a lehetőségnek a hiányában... maradt csak ez az egy, hogy innen messziről várakozom.
Az ugyancsak a szekrényen hagyott tárcámat szétnyitva, kihalásztam belőle azt a képet, amit még Damon adott, amikor átjöttek "barátkozni". Rajta voltak mind a négyen. Elena, Damon, Delena és David. És arra gondoltam... hogy ha a legkisebb unokámról is akarok egy képet, akkor vagy lesifotósnak állok, vagy fel kell kötni a gatyámat. Elena megmentése után... Előtte biztos nem lenne jó ötlet, de utána... talán eleget nyom majd a latban amit tenni akarok, annak érdekében hogy ne törjék rögvest a nyakamat ha becsengetek.
De Clarissa hamar visszaért a szobába, s Ő volt aki kihúzott a gondolataimból, amint letelepedett mellettem az ágyon, így a tárcám és a fotót is visszaraktam a telefonom mellé a szekrényre, úgy fordultam egy mosollyal feléje, amikor felém nyújtott egy villányit a rántottából.
- Meg is etetsz? Nem vagyok én baba - vigyorogtam elé magam, de azért hagytam neki és elfogadtam a tojást. - Hmm.... ez isteni - bólintottam is rá az állításomra, és elismerő mosollyal hajoltam kedvesemhez, hogy megcsókoljam. - Ügyes kis szakácsnő vagy.

- Talán igen, talán nem - suttogtam még ennyit, és becsuktam magam mögött az ajtót. Különösképpen gyorsan végeztem a rántottával, pedig... Esküszöm, hogy ijesztő volt. Mármint nem a rántotta... a gondolat, hogy megcsinálom életem értelmének első reggelijét. Megérte ennyi Gordon Ramsay-t nézni. De nem árthat a gyakorlás, hiszen..hát...
Szóval hamar visszatértem a rántottával ,és egy-egy pohár narancslével is. Felpattantam az ágyra és az ölembe raktam a tálcát, majd játékosan belemerítve a villát, emeltem szájához az első falatot.

Élveztem hogy itt van velem. És főleg, hogy az éjszakai kis probléma szemlátomást nem maradt meg a hangulatában, most már vidámnak tűnt, ennek pedig kimondottan örültem is. Én is az voltam. Boldog voltam. Nem is tudom, volt-e már az életemben olyan időszak, amikor ilyen boldog voltam. Most minden rendben volt. Csak... Elenáékkal kellene még rendeznem a kapcsolatom, és akkor lenne csak igazán, de igazán jó, minden. Csak nem tudom hogyan...
- Hmm... - tettem úgy, mint aki határozottan mélyen eltöpreng a kérdésben. - Rendben, legyen, de akkor holnap viszont én fogok neked reggelit csinálni, és itt fogod megvárni az ágyban, addig a talpad gondolatban sem érhet a padlóra - intettem játékos szigorral, és ugyancsak játékos csalódottsággal szemléltem, hogy kiszökken a kezeim közül, és már ott sem volt. Az ajtóban láttam viszont, ahogy felpillantottam, hason elnyúlva az ágyon, s két kezemre támaszkodtam.
- A rántotta tökéletes - bólintottam beleegyezően. - De akkor biztos hogy én nem segíthetek? - kérdeztem még egyszer. Bár már tudtam a választ, ami nyilván egy jóóó nagy kerek "Nem" lesz. De nem baj, holnap majd cserélünk.

- Talán igen, talán nem - nevettem fel turpisan, miközben engedtem neki, hogy az ágyra húzzon és ismét a karjaiba kerüljek. Nem rossz elfoglaltság így reggel. Meg tudnám szokni,de... És megint az a bizonyos "de".
- Csinálnánk? Neeeeem -nyújtottam el kicsit nyomatékosítva tagadásom.- Én csinálom, te megeszed, hogy tetszik az ötlet? - biccentettem oldalra fejem, és ismét elszöktem kezei közül, hogy már az ajtóból nézzek vissza rá. - Szóval tojás... rántotta? Hmmm - hümmögtem összeszorított ajkakkal, ahogy az étel íze ízlelőbimbóimat megtévesztve terjedt számban.

- Még hogy én? - emeltem meg kissé a fejem, és fél szemem felnyitva, néztem az arcára. - Kikérem magamnak, aljas rágalom! - vigyorodtam el, és felnevettem, miután megcsókolt. - Hmm... szebb már nem is nagyon lehetne. Neked is szép jó reggelt - feleltem, miközben néztem hogyan ül fel mellettem, és kezd el összekészülődni a szoba elhagyásához.
- Mondjuk... Téged? - kérdeztem, és felültem én is, majd közelebb csúszva hozzá, kezem a dereka után nyúlt, hogy visszahúzzam a karjaimba, és magamhoz ölelve a nyakába csókoljak. Kezeim közben végigsimultak a köntös által fedett csípőjén, hogy végül hasa körül állapodva meg, öleljem Őt.
- Na jó, ha Téged nem is ehetlek meg, mit szólnál, haaa... csinálnánk valami tojásosat? Rántotta? Tükörtojás? Omlett? Melyiket szereted? - kérdeztem, többek közt azért is, hogy ezt is megtudjam róla.

- Tudtad, hogy horkolsz? - kérdeztem vissza mosolyogva, miközben arcához hajoltam, hogy egy csókkal is üdvözöljem.- Szép reggelt, szerelmem - suttogtam ajkaira. Nem horkolt Ő,csak cukkolom, ráadásul tématereléseknek sem utolsó. - Mit kérsz reggelire? - vetettem fel az ötletet és már ki is emeltem lábam az ágyból egyenesen bele a mamuszba.Köntösömbe bújtam,és csomót kötöttem rá. Hatalmasat ásítottam, miközben vártam válaszát.

Mikor felébredtem, először nem nyitottam ki a szememet. Mivel éreztem az én édes terhemet a karomban, és a fejét a mellkasomra nehezedni, nem éreztem siettetőnek, hogy ki kelljen szakadni abból a békés nyugalomból, amiben éreztem magunkat. Hisz ez az első, közös otthonunkban töltött reggelünk, nem akartam elsietni. Így egyedül az tudott végül rávenni, hogy mégis jelét adjam az ébrenlétemnek, a karomban mocorgó kis hölgynek, hogy megéreztem a lábamhoz érő lábfejét.
- Tudod Te hogy milyen hideg a lábad...? - kérdeztem, még mindig csukott szemekkel. Csak kezem simult lassan végig Clarissa hátán, és derekán, kicsit jobban ölelve Őt magamhoz.

Konyha

Már elkönyvelve, hogy már minden rendben van, tértünk vissza a hálóba. Hálás köszönöm-öt sóhajtva bújtam be a paplan alá és szemem végigkövette, hogyan sétál át a másik oldalra, s tesz ugyanígy. Ami a vért illeti, teljesen megnyugodtam. Nem számítottam rá,vagyis nem így, hogy ilyen könnyen fogadja. Ami a másik dolgot illeti... én most csak arra vágyok, hogy aludhassak egyet. Ez legyen a holnap problémája. De én most csak hozzá akarok bújni, és elhinni minden szavát. Hogy rendben van, és hogy mindig szeretni fog. Gondterhelt vagyok, de arcomra nem ült ki. Az én problémám, engem emésszen, ne a környezetemet. Problémának lehet-e nevezni? Egy kis életet hordok a szívem alatt...nem, ez nem probléma. Ez csoda. Az én csodám.
Fáradtan pislogtam még egy keveset, majd végérvényesen álomhajóval keltem útra. Az álmok földje, a legbiztosabb menedék. Vagy mégsem? Majd mindjárt meglátjuk.
Sötét,zord vidék. Fázom. Nagyon fázom. Nem vámpír, ez emberi magaslatokba emelt érzet. Minden emberi. A hideg futkos a hátamon. Tapogatom a ruháim, de nincsenek. Teljesen meztelen vagyok. Egyedül. Tenyereimet dörzsölgetve leheltem. Fázom, segítsen valaki... Szívem dobogása fülemben visszhangzott. Egy lépést tettem előre, de lábam megingott. Gyenge vagyok. Még egy lépést tettem. Mezítelen lábam alatt éreztem a harsány friss fű csiklandós simogatását. Ez nem Mystic falls. Egy árva kislányként gyökerezett földbe a lábam, és sikítani tudtam volna. Fázom, segítsen valaki. De ennek már hangot is adtam. Sikítani akartam,de csak suttogó, dadogó hangok hagyták el torkom. S, mintha a sötétség megjátszotta volna a szerepét, köd képében apránként oszolt el a hatalmas lepel orrom elől, visszaadva szemem fényét. Egy tér, vagy valami hasonló. Rémült tekintettel értetlenkedtem,s elhűlten kerestem valami kapaszkodót. Hullák... egy egész falu lakossága...vérbe fagyva. Mutatóujjaikat felém vetve feküdtek a porban és a vérben. Egy falunyi élet...csak ennyit jelent. Fázom, segítsen valaki. A távolba meredtem. Egy női alak magaslott ki az elhalt testek felett. A fény mögé gyűlt, s kivilágítva őt magasztalta. Erőt és magabiztosságot árasztott tekintete. Félelem a tápláléka. Én pedig félek, nagyon félek. Dal harsant fel. A halottak dala. Minden szó segítségért kiáltott. A veszteségért óbégatott, de a vesztőt magasztalja. Körbe-körbe tekintettem, majd vissza a nőre. A nőre ki úgy állt, mint én még soha. Magabiztos volt, elszánt és büszke. De... csak most vettem észre. Rám néz. Nem a hullatömegre, nem a távolba. Pontosan rám, tekintetét belém mélyeszti, és nem ereszt, nem tágít. Érzem őt. Kötődik hozzám. Nem idegenként, s nem is a hallottakhoz tartozónak vél,nagyon is többnek gondol. Kötődik hozzám.
- Megvagy -ejtett ki ennyit a száján, s bőven elég volt, hogy hasítva zengje be az egész teret, s a visszhang ne csituljon, míg Ő nem kéri azt. Ezt a szót felém intézte. Felém, ebben biztos vagyok. De ott maradt,s a hullákkal egyetemben harsogta a dalt, mely érte szól. Fázom, segítsen valaki.
Az életemet elvevé a sátán gyermeke.
A nő, ki felettünk áll.
Csendben jött, s elszelelt,
A nő, ki felettünk áll.

Zaklatottan keltem, és hevesen dübörgő szívemhez szorítottam tenyerem. Ébren vagyok. Sietősen fordultam John-hoz,meglesve, hogy jól van-e. Még mindig nyugisan szuszogott hála az égnek. Csendben öleltem át őt , de szememet nem csuktam be. Mert amint megtettem ezt, az a nő nézett vissza rám a mondókát sutyorogva. És most ...tényleg...fázom.

(Konyha)

Visszatérve a szobánkba, valamiként kötelességemnek éreztem, hogy szépen elkísérjem Clarissát az ágyig, mellette megvárjam amíg leül, és bebújtatja a lábait a takaró alá, majd annak szélét megfogva húztam rá a takarót, és szépen takartam be. Úgy éreztem kell ez a gondoskodás. Szerettem volna megadni neki. Azt akartam, hogy jó legyen itt neki, velem, és itthon érezze magát. Kényelmesen és jól.
Csak mikor elhelyezkedett nyugodtan a maga oldalán, akkor kerültem meg az ágyat, és feküdtem le magam is. Azután egy megnyugodott sóhajjal öleltem magamhoz Kedvesemet, és csókoltam meg.
- Szép álmokat - mondtam neki még újra, majd lehunyva szemeim, hallgattam édes szuszogását a nyakamban. Csiklandós, de jó érzés volt a lélegzetét magamon érezni. Bár mintha éreztem volna benne valami furát, de... azt az iménti helyzetnek tulajdonítottam azt hiszem... és igyekeztem arra koncentrálni hogy már rendben van, és itt van, itt vagyunk együtt. Így aludtam el, lassan újra, Vele együtt...

Ahogy Clarissa mellém bújt, és közelebb csúszott hozzám, megcsókolt, majd átölelt, én boldogan viszonoztam, mind csókját, mind ölelését, és jóleső érzéssel nyúltam el a takaró alatt, azzal a nővel a karomban, akit szeretek.
- Neked is szép álmokat, Gyönyörűm - mosolyogtam még, lehunyva szemeim, és a boldog, békés szerelem tudatával, engedtem magamnak, hogy elmémet s testemet elragadja az álmok tengere...

Nem tudom meddig tarthatott, amíg az álmok tengere elragadott... de nem hinném hogy túl sokáig, mert az érzés, hogy valami hiányzik... elég hamar, és elég élesen érte el a testemet... Ami pedig furcsa volt, elvégre én Clarissával aludtam el... ami nem stimmelt így.
Mikor kinyitottam a szemem, már akkor érzékeltem, hogy nincs a karomban... aztán ahogy tapogatózni kezdtem magam mellett, éreztem is, hogy bizony az ágyban sincs... A másik oldalon kinyúlva, felkattintottam a kislámpát az éjjeliszekrényen, és a szobát halovány arany fény töltötte meg.
- Clarissa? - kérdeztem, emeltebb, álmos hangon, de nem érkezett válasz. A fürdő ajtaja nyitva, de bent sötét volt, a táskák érintetlenül a földön, szóval nem álmodtam hogy itt volt... itt van! Egy pillanatig elgondolkodtam, aztán gondoltam egyet, és lerúgtam magamról a takarót, majd papucsba dugva a lábam, és köntöst húzva magamra, indultam el csoszogva, álmos fejemet dörgölve kezemmel. Gondoltam hátha lement, és kíváncsi voltam hova vagy miért, így gondoltam utánajárok.

(folyt. köv. Konyha)

- Köszönöm - mosolyogtam hamis mosolyt erőltetve arcomra. Hogy mitől hamis egy mosoly? Nem attól, hogy nem értékeltem a bókot, hogy nem simogatja a lelkem minden egyes szava, melyet hozzám intéz. De mindennek örülni úgy, hogy az ember kételyek tömkelegével van megpakolva, s gerince már lassan a földet súrolja, de neki mégis kitartóan kell egyedül végigcsinálnia. Méghozzá mosolyogva. Ez az a bizonyos hamis mosoly. Örülni valaminek, miközben titkokkal küzdesz, melyek csak akkor fognak közre biztonságos burokkal, ha azok titkok is maradnak.
Míg testem a meleg dunyha alá pakoltam, addig agyam sem teketóriázott. Örökös megszállottan kereste a válaszokat. De hogy is kaphatna az ember lánya a válaszokat, ha arra ésszerű nincs? Vagy... Mikor ittam én utoljára vért? Még ittlétém alatt biztosan, de mikor ittam annyit, amennyit a szervezetem megkívánna?Nem mostanában. Dee... miért érzem feszengve magam, ha csak arra kell gondolnom, hogy John szeme láttára tegyem ezt? Talán a boszorkány beszél belőlem. A boszorkány, ki undorodik másik felemtől, ki újra, majd újra küzd ellene, s mely minden egyes alkalmat kihasznál, hogy a porba tiporja. Én pedig a két tűz között lébecolok. Örök harc... győztes nélkül.
Közelebb kúsztam hozzá, és lágyan megcsókoltam. - Szép álmokat, Szerelmem - mosolyodtam el, majd kezemet átdobva rajta, öleltem finoman. De gondosan ügyeltem, hogy ebből az ölelésből gond nélkül szabadulni tudjak. Behunyt szemekkel vártam, hogy szívdobbanásai nyugodtabbak legyenek, légzései rendezettebbek, arcizmai rezdületlenek.
Óvatosan húztam le kezemet, s engedtem magam mellé, majd óvatosan ültem fel, s lábaimat egymás mellé emeltem a padlón. Morajlás nélkül igyekeztem kisomfordálni a szobából, de előtte a táskámból egy vértasakot is előhúztam.

Folyt.: Konyha

Miután Clarissa átvette a törölközőt, és elkezdett megtörölközni, én magam is megtöröltem magam, és egy alsógatyát véve elő, húztam azt magamra. Mást nemigen terveztem felvenni, jó idő volt idebent, és Clarissa sem hinném hogy ellenezné hogy hogyan is fekszem mellé. Főként látva azt a hálóinget, amit Ő vett fel... hmmm... kifejezetten tetszetős volt. Tekintve hogy az imént még mivel is voltunk elfoglalva a zuhany alatt, és az elmémbe vasalt képet gyönyörű, karcsú, meztelen testéről, nehéz volt NEM bámulni szájtátva ezt a csodás lényt...
- Csinos hálóing - mosolyogtam Rá az ágy túlfeléről, miközben felhajtottam az ágytakarót, és megigazítottam a párnámat, hogy figyelmemet is kicsit el tudjam terelni róla, majd leülve a saját térfelemre, dugtam lábam a takaró alá, s szememmel követtem Kedvesemet, míg Ő is mellém bújt, addig én betakaróztam.

(Fürdőszoba)

Lovagiasan, végig karjaiban tartva cipelt át a szobába. Mikor karjaiból a földre eresztett, újbóli megingást tapasztaltam testemen, ami csak felerősítette a kételyeimet. Nincs rendben. Valami nincs rendben. Bennem nincs rendben. Szerencsére ismét olyan pillanatot kapott el testem a természetemnél fogva lehetetlen,abszurd jelenségre, mikor kedvesem megfordulva előkapott két törölközőt. Egyet magának, és egyet nekem szánva.
Zavart,halvány mosollyal fogadtam az átnyújtott anyagot, majd nedves testem burkolva töröltem szárazra. Visszaszolgáltatva azt, léptem a bőröndjeimhez, hogy előkapva egy lenge hálóinget magamra öltsem.

(Fürdőszoba)

Miután beértünk a szobába, szépen elsétáltam az ágyig, és csak ott mellette engedtem a földre Clarissát.
- Kész, Kegyed leszállítva - vigyorodtam el, majd Hozzá hajolva megcsókoltam. De csak egy pillanatra, aztán ellépve, a szekrényhez sétáltam, és kivettem két új törölközőt, s az egyiket Neki nyújtottam.

-Akkor talán nem is kellene kijönnöm onnan - ravasz,tipikus "most elkaptalak" mosoly villant arcomon,melyet a fogkrémreklámok arca is vörőslő fejjel irigyelhetné. A nőstény állat és a levadàszott áldozata. De ezúttal talán eltekinthetnék a szétszócsálásától. Bár,most,hogy így eszembe ötlött,lassan nem ártana kis vért fogyasztanom... Még a végén összeaszalódva ébredek reggel. Blah...belegondolva is kiráz a hideg. De ezt..majd megoldom.. Valahogy.
Megfordultam,s hátranyúlva leügyeskedtem ruhám cipzárát,majd hagytam,hogy következő lépésemmel a selymes ruha megadva magát boruljon a földre. Egy röpke pillantást vetettem még John-ra,aztán határozott léptekkel indultam a fürdőbe.
Folyt.:fürdő