- A pasi gondok mindig meglátszanak az emberen. - mondtam egészen csendesen, miközben bámultam belefelé a poharamba, amit teletöltöttem az imént. Nem voltam valami iszákos, de ezt nem kellett tudnia senkinek. Néha jólesett az, hogy szimplán kiszellőztethettem a fejemet, s azt leginkább alkohollal tudtam elérni, mert reménytelennek tituláltam ilyenkor a saját lelki állapotomat. - Talán más nem vette volna észre. Nekem túl jó a szaglásom az ilyen ügyekhez. - körvonalazódott egy keserű mosoly arcomon, majd félrebillentettem a fejemet. - Hát.. semmi jelentős. - próbáltam ennyivel eltussolni a valódi problémát. Nem mondhatom, hogy gyötör a telihold. Hisz hiába törték már meg azt a holdátkot, a telihold közeledése még így is brutális hatással volt rám. s ezt ember nem értheti. Mert még nem élte át. - Constance. - nyújtottam felé én is kezemet. - De barátoknak Connie. Bár azokból nincs sok. - sóhajtottam.
- Akkor hiába próbálom leplezni, nincs is értelme. - sóhajtottam keservesen. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha lesznek igazi pasigondjaim. Minden eddigi barátom szeretett, a csillagokat is lehozta volna nekem az égről és általában én szakítottam velük. Sajnáltam őket, de legtöbbjüknél nem éreztem azt a hatalmas szerelmet. Mindössze egynél, ám annak is vége lett. - Van valami külön oka, hogy ilyen hamar észreveszed ezeket a problémákat? - kérdeztem rá a lánynál és újabb kortyot küldtem le az italomból. - Általában nem szokott jó vége lenni a "semmi különös"-nek. - Pillantottam rá valami olyasmi nézéssel, hogy gondolja, nekem nyugodtan beszélhet arról, hogy mi baja van. Jó hallgatóság vagyok.
- Minden bizonnyal csak annyi, hogy nem volt eddig könnyű életem, és ha már a saját problémáimmal nem volt időm törődni, hát törődtem másokéval. A saját gondjaim mindig olyan lehetetlennek tűntek, hogy hülyeségnek tűnt törődni velük. - mondtam kis kesergő mosollyal, mint valami kis őrült nőszemély, hisz nem voltam éppen egy mintakép, amit követni lehet ezen a téren. Sőt, elvetendő példának számítok szerintem. Néhány dologgal kapcsolatban nevetséges a komolytalanságom. És nem tűnt fel senkinek se, hogy velem nem stimmel valami. Bár nem is engedtem, hogy lássák. - Tudom. - billentettem előre a fejemet, és felsóhajtottam. - De most nem tudok mást mondani, csak ennyit. Semmi különös. - mondtam belekortyolva a poharamba. - Nem akarok felkavaró dolgokat mondani. Nem vagyok az a típusú ember, aki szeret beavatni kívülállókat ebbe a nagy, sokak számára nem is létező világba. - forgattam meg a szemimet.
- Hm... értem. Nem is olyan ismeretlen számomra sem ez az érzés. - szó mi szó, mások problémáit mindig szívesebben hallgattam és oldottam meg, mint a sajátjaimat. A tanácsosztogatásban jó voltam, de az életem hullámvölgyeiből való kikászálódás nem az én asztalomnak számított. Rossz tulajdonság, de eddig megvoltam így is, szerencsére nem olyan sok probléma ért az utóbbi időben. Elég volt az az egy, eget rengető, ami pár hete zúdult a fejemre, mint egy vödör víz. Aprót nevettem, eléggé keserűre sikeredett. - Azt ne mondd, hogy a várost övező legendákról és hasonlókról beszélsz. Abban már volt részem, nem is kevés. - megcsóváltam a fejemet és végignéztem a lányon. A szemeiből sütött, hogy a nagy és sokak számára nem létező világ alatt mit gondol. Mégis mi másra gondolhatna, mint a természetfelettire?
/Valahonnan/ Bulizni... igen, most pontosan erre vágytam. Egy kis felszabadultságra, egy kis szórakozásra... Persze igazán felszabadult sosem szoktam lenni, mindig feszülten figyelek, hátha valaki követ, akar valamit tőlem, vagy egyszerűen csak olyan, hogy muszáj belekötnöm, mert véletlenül bár, de tett valamit ellenem. Mondjuk ezen a furi szórakozóhelyen egyelőre senki ilyesmit nem találtam, és ez valamelyest megnyugtatott, amikor kikértem magamnak az italomat, még semmi nem történt, azon kívül, hogy a pultos fixírozott egy darabig. Nyilván a tekintetem elriasztotta, de kit érdekel? Ha kell, egy pillanat alatt mézesmázos leszek, és akkor bárkit megkapok. Na de... inkább nézzünk körbe. Sok-sok bulizó fiatal, akik éppen kiengedik a gőzt, és úgy táncolnak, mintha valami rángógörcsük lenne. Legalábbis egy részük ilyen. Aztán ott vannak azok, akik némán ellötyögnek, meg azok akik csak némán ücsörögnek egy sarokban, és gubbasztanak, mintha kedvük sem volna itt lenni. És itt vagyok én, a bárpultnál ülve, kezemben a piámmal, a tömeget fixírozva, hogy vajon melyikkel lenne érdemesebb társalgásba bonyolódni.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Rég nem voltam már bulizni, gondoltam itt lenne az ideje már. Azt hallottam erről a klubról hogy az egyik legjobb szórakozó hely, így úgy döntöttem, hogy megnézem én is és kipróbálom, hogy igaz-e a szó beszéd. Soha nem voltam nagy bulizós típus, de mi voltomat tekintve itt kiélhettem a sötétebb énem. Hiszen, nem egyszerű boszorkány vagyok, hanem vámpír is. Szerettem néha szabadjára engedni ezt az énemet, s ilyen helyeken kiélni magamat. Felvettem a legjobb ruhámat, magas sarkút húztam, megcsináltam a hajamat, majd a sminkemet, de minek is töröm magam hiszen akárkit meg tudok idézni, ez járt a fejemben, amikor beléptem a pubba. Lassan kimértem elkezdtem sétálni, hiszen közben felmértem a terepet. Vámpírt nem éreztem, viszont sok finom, édesnek ígérkező vért igen. Megnyaltam kicsit a szám szélét, s vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam, de hirtelen megakadt egy nőn a szemem. Fura volt, olyan furán mozgott és a nézése olyan ördöginek hatott, de biztos csak én képzelődök. Olyan volt a nézése, mintha arra várna, hogy kibe tud belekötni ... Oda sétáltam a pulthoz és kértem egy italt, de folyamatosan őt néztem, mire rám nézett elkaptam a fejemet és úgy tettem, mintha mi se történt volna. Nem vámpír volt, de ember se. Olyan hidegség fogta körül, amitől kirázott a hideg is kicsit.
Mégiscsak tud róla. Legalábbis szerintem, hisz a szavai egyértelművé tették ezt számomra. Legendák, melyeket hallott.. s nyilván valamennyire el is hiszi őket, hisz minden emberben benne van egy bizonyos kíváncsiság, mely leginkább arra irányul, hogy bele az idegenbe, s ismeretlenbe. - Ne beszéljünk erről. Jobb, ha.. - köszörültem meg a torkomat. - Mesélj inkább.. ki elől menekültél egy pohár... barna löttybe? - néztem vigyorogva már az előtte lévő majdnem teli poharat. - Vagy csak kikapcsolódsz? Nem hiszem, hogy azt csak úgy ok nélkül csinálják. Néha persze előfordulhat, de.. érted. - köszörültem meg a torkomat.
Figyelnek... Ó, hát ezek szerint nem is nekem kell becserkészne ezúttal a mai áldozatomat! Másképp fogom fel az áldozat fogalmát, mint a vámpírok, de azért izgalmasnak találtam a dolgot. És az, ahogy egy pillanatra rám nézett, majd elkapta a tekintetét, tetszett. Van vér a pucájában, az már egészen biztos. Ezután egy darabig őt méregettem. Pontosabban a felőle áradó energiára koncentráltam. Nem mondanám, hogy erős vagyok, de bizonyos dolgokat el tudok különíteni egyéb dolgoktól. Vannak energiák, amik úgy áradnak bizonyos lényekből, hogy az teljesen megkülönbözteti őket a másik fajtáktól. És ő... esküdni mernék rá, hogy az a fajta, amit gyűlölök. Ugyanakkor nem olyan, mint a postai kiscsaj, aki aztán tényleg idegesítő volt. - Helló - ültem közelebb hozzá, tekintetemet egyenesen az övébe fúrva. - Láttam, hogy figyelsz... - billentettem félre a fejemet. Nem akartam megjátszani magamat, így egy ördögi mosolyt is mellékeltem a mozdulataimhoz. - Trish Evans. A sötét dolgok kedvelője - tettem még hozzá, a dolgok tisztázása érdekében.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Figyeltem őt kicsit és minden reakcióját, tudtam hogy nem ember és nem is vámpír, lehet egy fiatal boszihoz van szerencsém. Nem is olyan rossz, talán picit játszhatok vele. Éreztem, hogy figyel és méreget, illetve próbál rájönni, hogy miféle lehetek, de úgy tettem mint akit nem érdekel és bele kortyoltam az italomba. Lassan becsuktam a szememet miközben ittam, de valójában csak elkezdtem koncentrálni arra, hogy ő pontosan mi is lehet. Boszorkány, s nem is olyan öreg. Mondhatni fiatal fajta, elmosolyodtam talán picit túl ördögien is. Lássuk mit fog tenni, ha belém köt, akkor nem olyan biztos, hogy jól jár, hiszen kb. 200 évvel lehetek idősebb nála, szóval tudom mi fán terem melyik fajta szörny.... Ott termet mellettem, majd rám között. Elővettem a legédesebb mosolyomat.- Szia.- néztem rá, s valami sötétséget láttam a szemében. Ez érdekes lesz futott át az agyamon. Majd még nagyobb lett az ördögi, mosolyom, amikor bemutatkozott.- Örülök Trish. - néztem rá, majd felé löktem egy alkoholt.- Vivienne Dvorak, a vámpírboszik sötét királynője.- mondtam nevetve. Hiszen én se voltam angyal. Habozás nélkül öltem vagy bántottam másokat. Néztem őt, majd megint beleittam az inni valóba- Szóval segíthetek valamit ifjú boszi? - méregettem őt továbbra.-
Mégiscsak tud róla. Legalábbis szerintem, hisz a szavai egyértelművé tették ezt számomra. Legendák, melyeket hallott.. s nyilván valamennyire el is hiszi őket, hisz minden emberben benne van egy bizonyos kíváncsiság, mely leginkább arra irányul, hogy bele az idegenbe, s ismeretlenbe. - Ne beszéljünk erről. Jobb, ha.. - köszörültem meg a torkomat. - Mesélj inkább.. ki elől menekültél egy pohár... barna löttybe? - néztem vigyorogva már az előtte lévő majdnem teli poharat. - Vagy csak kikapcsolódsz? Nem hiszem, hogy azt csak úgy ok nélkül csinálják. Néha persze előfordulhat, de.. érted. - köszörültem meg a torkomat.
Vállat vontam. Szinte megcsillant a szemében egyfajta fény, ami arról tanúskodott, hogy rájött: tudok a természetfelettiről. Ebben a városban nehéz is lenne nem tudni, elvégre minden sarkon, minden méteren,a boltban, a főtéren, a parkban, a szórakozóhelyeken, mindenhol össze lehet futni egy-egy vámpírral, vérfarkassal és még sorolhatnám, hogy mivel. New Yorkban ilyen nem volt... ha mégis, akkor ott jól titkolják, de ez a városka az ilyen lények bázisává nőtte ki magát. Nem könnyű itt az egyszerű emberek élete, akik nem rendelkeznek mindenféle hiperszuper képességekkel. - A barátom megcsalt. - válaszoltam tömören a kérdésére, de ez inkább a helyzet ellen szólt, nem ellene, ezért mély levegőt vetem és megráztam magam. - Valószínűleg nem is egyszer, de azt hiszem, hogy én is hibás vagyok. Azt hittem, hogy nem kell megváltoztatnom, majd megváltozik magától. Mégsem így lett. A legrosszabb az egészben, hogy éppen azért szerettem bele, mert nem érdekli mások véleménye és mert olyan, amilyen lenni akar. - ujjaimmal a pulton doboltam, aztán a poharam peremén köröztem. - Hülye helyzet.
Vivienne (bocsi, hogy ennyit kések, csak hát nyaralás, meg ez is mobilról megy) Vámpírboszi, ezt már eddig is tudtam. Amikor viszont sötét királynőként jellemezte magát, és elém tolta az egyik adag piáját, felnevettem. Végre viszonylag jó emberbe futottam bele, ami elég nagy ritkaság. Miért van az, hogy a vámpírboszik jelentős része jóra használja az erejét? - Először is, az ifjúság nem minden. Jelentős erőket tudok irányítani, és még többet fogok szerezni - hörpintettem fel a pohár tartalmát, amit elém tolt. Ez van, én ilyen vagyok, ezt akarom. Erőt... Hatalmat... Hogy ne csak játsszam az istennőt, hanem az is legyek. - Másodszor, legalább valaki, aki nem veti meg a gonoszságot. Ritka idegesítő a fajtádban, ha valaki jónak akarja mutatni magát. Mindannyian tudjuk, hogy ez puszta képmutatás - forgattam meg a szememet undorodva. Ha valaki idegesít, miért ne bánthatná? Miért tegyenek úgy, mintha azért kapták volna vissza az erejüket, hogy jóra használják, amikor csak túl önzőek voltak ahhoz, hogy elveszítsék azt? Reméltem tényleg nem az a fajta lány, aki ilyen, mert akkor van egy cseppnyi lehetőség a jó társaságra.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Látom tetszett neki a bemutatkozásom, szóval tényleg gonosz boszorkány lehet, de ez nem is baj, hiszen olyan ritkák, hogy csak na. De egy gond van velük, hogy ő majd öregedni fog, ha csak boszi marad, így annyira jó barátnők talán nem is leszünk. Fiatal még, s ez abból is látszik, hogy erőt és erőt akar, pedig ez nem minden, hiszen mit ér az erő, ha a végén meghalunk és nem élvezhetjük ki. Illetve elvenni se kell senkitől se, elég ha gyakorolsz, na de mondjuk elvenni se árt. Az látom, hogy nem jelent nekem nagy fenyegetést, hiszen idősebb és erősebb is lehetek nála, így viszonozom a mosolyát, kicsit talán ördögien is. - Erő nem minden aranyom. - mondom neki nemesi egyszerűséggel, hiszen már sok mindent láttam.- Azt uralni is tudni kell és még jobb, ha ezt öröké élvezhetem. - nevetek fel ördögien, majd csettintek egyet, mire a bárpultos újra tölti a poharainkat- Annyira nem, hiszen az éremnek is két oldala. Függ attól, hogy min ment keresztül az ember. De jobban élvezem a sötét mágiát, mint a jót bár mind a kettőben jó vagyok. - mondom úgy mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog.- De a sötét varázslatokat többször használom. - mosolygok rá, majd nevetek kicsit gonoszan. - S mit keres egy magad fajta ilyen helyen, hiszen itt nem sok rossz boszi van. - kacsintok rá, majd megiszom az innivalómat.-
- Megcsalt a barátod? - szűrtem le a lényeget meglepve, és nagyot nyelve dőltem hátra. Nekem ilyenben nem gyakran van részem, ami abból fakadhat, hogy nem igazán randevúzgatok senkivel, illetve hogy nincsenek se alkalmi, se tartósabb kkapcsolataim. Sejtelmem sincs arról, hogy milyen lehet megcsalva lenni, de ő már tudja. Megtapasztalta. Egyszer mindent megtapasztalunk, nemde? Nagy kortyot ittam az italomból. - Miért nem dobod ki? Vagy.. annyira erős a szerelem, hogy inkább.. megpróbálnád vele ismét? - Nem vagyok egy pszichológus. DE köztudott tény, hogy jobb ezt kibeszélni, mintsem magában tartani. Kellemetlen tud úgy lenni a helyzet mindkettejüklnek.
Halkan felnevettem. A kérdése jogos volt, én is sokszor gondolkoztam már ezen. - Azért, mert szeretem. És szeretném hinni, hogy nem kell megváltoztatnom őt ahhoz, hogy ne a vére hajtsa. - eléggé rossz megfogalmazást használtam, de nem jutott jobb eszembe. - Meg akarok bízni benne, ennyi az egész. Ez nem azt jelenti, hogy hirtelen mindent el fogok felejteni. - sóhajtottam. - Szerinted hülyeség? - kérdeztem tőle mintegy megerősítésre várva. Nem mintha ismertem volna őt, életemben először találkoztam vele, mégis egy kívülálló lehet, hogy másképp látja a dolgokat, mint én. Megfordult már a fejemben, hogy elfogult vagyok... ám nem akartam a lányra rásózni az én problémáimat.
Vivienne /igyekszem majd gyorsabb lenni, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig elhúzódik./ Úgy beszél, mintha mindent tudna a világról, és mindent pontosan. Erő és hatalom, meg tudni kell használni, blablabla. Ostobaság, hiszen az erőt csak olyan boszorkány használja, aki ért is hozzá. Főleg, ha fekete mágiáról van szó. - Az örök élet csábító, de soha nem lennék emiatt vámpír. Szerintem undorító - vallottam be. Amúgy így is gondoltam, mert... Egyszerűen beleborzongtam. Még hogy más életétől függjön az enyém? Arról szó sem lehet, előbb halok meg, mint hogy függő legyek. - A sok jó boszorkány csak arra vár, hogy valaki megmutassa nekik az utat - kacsintottam rá bizalmasan. Valóban ez a célom, részben. Másik részt meg itt volt Hayden, és semmi egyéb nem számított. - A természet szolgái. Unalmas szöveg, a természetnek amúgy is lázadni kellene már - forgattam meg a szemeimet.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Miért is lenne az? - vontam fel a szemöldökömet, s figyeltem őt. - Én nem függök senkitől. Hiszen pontosan, ezért jó, hogy boszorkány vagyok. Volt kötelék, nincs kötelék. - s jelképesen még egy fogpiszkálót is ketté törtem. - A magam ura vagyok, s azt csinálok amit akarok és meg is tudom védeni másokkal szemben magamat. - kacsin tok rá. - Awww szóval gyarapítani akarod a rosszak társaságát? - nevetem el magamat. - Akkor sok sikert. Ránk fér, hogy többen legyünk, túl sok a jó boszorkány. - Majd elgondolkozom kicsit, hiszen annyira lapos kezd lenni a buli, s semmi izgalmas nem történik.- Mit szólnál, ha esetleg picit feldobnánk ezt a helyet? Ne legyen már itt ilyen unalmas ez a buli. - nézem őt ördögi mosollyal az arcomon, mert biztos vagyok benne, hogy bele fog menni, hiszen hasonlítunk .-
- Nem tudom, hogy hülyeség-e. - feleltem ennyit, miután végighallgattam őt. Jelenleg semmi tippem nem lett volna, hogy én mit tennék a heléyben, hiszen nem voltam még szerelmes. Olyan erősen legalábbis nem, hogy.. én gondolkozzak azon, hogy a megcsalás után marad-e a pasas, avagy nem marad. Egysdzer éreztem nagyon erős vonzalmat, de végezetül ő lett az első áldozatom. - Nem voltam még szerelmes. - néztem rá egy olyan elnézést kérő mosollyal. Nem tudom, hogy így akar-e társalogni, de kívülállóként talán megkönnyebbülté teszi, hogy nem adom tovább senkinek szíve baját.
Amint elhagytam a Salvatore házat, a Morning Star Pub-ba vezetett az útam. Nem feltétlen akartam idejönni, de ez volt a legközelebb, és sürgősen szükségem volt egy italra, mert ami az elmúlt egy órában történt... szinte hihetetlennek volt mondható. Én nem számítottam semmi ilyesmire. Stefan megkéri a kezemet, főleg azután, hogy ott csókolózik azzal a lánnyal az emeleten. Olyan őrültség az egész, de nem is kéne ezen már gondolkoznom, hisz vége az egésznek. Többet nem fogom látni Stefant, azok után hogy visszautasítottam. Halott vagyok a számára, és ő is halott az én számomra. Egyelőre még nehéz ebbe belegondolnom, de egy idő után úgyis megfogom ezt a gondolatot is szokni. De amíg nem szokom meg addig inni fogok, méghozzá tömény alkoholt. Szórakoznom kell egy kicsit... lazítanom, én nem azon gondolkoznom, hogy mi lesz mostantól. Mélyen el kell temetnem magamban minden fajta érzést, ami eddig előtört belőlem. Beléptem az épület ajtaján, és már indultam el is az első üres asztalhoz amit megláttam. Ledobtam magamról vékony őszi kabátomat, és leültem az egyik székre. Nem kellett sokat várnom, és már ki is jött a pincér, hogy mit is hozhat nekem. - Egy üveg vodka, és egy üveg whisky is jöhet! - Mondtam egy halványka mosolyt erőltetve arcomra, mire a srác szemei elkerekedve néztek rám. Nem gondolja, hogy megtudom inni ezt a sok piát, de nem is állt szándékomban. A hazaútra is kell majd vinnem valamit... Nem sokáig meredt rám csodálkozó tekintettel ez a bizonyos pincér, már el is tűnt, és csak percek múlva tért vissza a két üveg alkohollal, és egy pohárral. Meg sem köszöntem, már bontottam is fel az egyik üveget, hogy töltsek magamnak egy pohárral. Alighogy kitöltöttem már le is hajtottam az egész pohárral, nem érdekelt, hogy marja a torkomat az alkohol, reménykedtem, hogy ez segíteni fog és kissé kiüríti a gondolataimat.
Teltek múltak a napok, de még mindig nem haladtam előre semmit sem az én kis személyes bosszúm ügyében. Azt hiszem már kezdek egyfajta alkoholistának számítani. Egyre gyakrabban járok el iszogatni. De mintha ettől várnám az ihletet. Vagy éppenséggel, hogy valaki bemutatkozik nekem. „Szia. William egy közeli barátja vagyok, ha tönkre akarod tenni az életét kezd azzal, hogy megölsz engem.” Bár ilyen egyszerű lenne. Mondjuk akkor hamar meg is unnám az egészet, de akkor is.. Talán jobb lenne, ha egy időre lelépnék a városból, amíg nem tudod konkrétan kideríteni, hogy kik is állnak igazán közel hozzá. Mert minden egyes itt töltött perccel csak növelem a lebukásom esélyeit. Ha már megtudja, hogy itt vagyok akkor legyen valami értelme is az egésznek. Mármint ne csak amolyan, helló testvérem rég találkoztunk jöttem tönkretenni az életedet módon. Hanem már rögtön kezdeném egy drasztikus lépéssel, de ahhoz meg kellene találnom az első áldozatomat. Besétáltam ebbe a kis bárba remélve, hogy William még a közelében sincs. Ha jól tudom az alkoholt még ő sem veti meg szóval az sem lepne meg, ha itt töltené minden napját. Talán meg kellene igéznem egy embert, hogy kövesse és derítsen ki valamit róla. Hm.. ez nem is olyan rossz ötlet. Sőt eléggé használható. Mikor beléptem automatikus körbenéztem, hogy leellenőrizzem biztonságos-e a hely. Miután erről meggyőződtem a tekintetem visszakalandozott az egyik egyedül üldögélő hölgyeményre. Elég sok ital van előtte szóval gondolom valami bántja.. Hmm.. Talán feldobhatnám a napját és ezzel a sajátomat is. Bár a szőkék mindig is jobban vonzottak, de egy ilyen gyönyörű szépségnél igazán tehetek kivételt. – Remélem nem zavarok. – Foglaltam helyet vele szemben hatalmas vigyorral az arcomon. Szemeimmel alaposan végigmértem és azt hiszem mondanom sem kellett semmit ahhoz, hogy tudja nagyon is tetszik a látványa.
Gondolkoztam, gondolkoztam, és csak nem sikerült elterelni őket. Még mindig azon járt a fejem, hogy mi történt. Sőt, egyáltalán, hogy történhetett ilyen. Stefan-tól ez egy elég meglepő ötlet volt, főleg hogy nem volt előjele. Utoljára talán ember koromba kérték meg a kezemet, a kényszerházasságom miatt. Ott nem volt sok választásom, igent kellett mondanom. Most viszont ha akartam se tudtam volna igent mondani... hülyeség is lett volna igent mondani azok után amit az emeleten csinált. Ha nem lettem volna ott teljesen véletlen, akkor több is történt volna. Bár ki tudja... az időt már nem tudjuk visszafordítani, és eldöntöttük. Kitöröljük a másikat az életünkből.. ezért hát így fogok tenni, visszatérek az én régi jól megszokott életemhez, amiben nincs nagyon helye komoly kapcsolatnak. De ettől már nem is kell félnem úgy hiszem, nem nagyon fog bárki is olyat kérdezni tőlem, hogy kezdjek vele komoly kapcsolatot. Még Victor-ból se tudom kinézni, hogy ilyet kérdezzen. Nem iszogattam túl sokáig egyedül, az asztalomhoz lépett egy férfi. Valami ilyenre számítottam, ezért nem ittam csak úgy otthon egyedül. Itt tudtam, hogy valaki ide fog jönni hozzám, és egy kis időre le fog foglalni. Az már csak ráadás, hogy egy ilyen pasi jött ide hozzám. Nem is rossz, hogy úgy mondjam.... - Nem zavarsz, sőt jól jön a társaság! - Vigyorodtam el szinte rögtön, és egyúttal el is felejtettem minden gondom, vagyis majdnem... Most hogy már nem ülök itt egymagamba, sokkal jobb lesz. Intettem egyet a pincérnek, hogy hozzon még egy poharat majd mikor kihozta, elé toltam a poharat. - Ezt a sok alkoholt úgyis nehéz lett volna egyedül meginni! - Nevettem fel halkan. - Ja... Katherine vagyok! - Mutatkoztam be ha már ideült. Jobb lenne tudni a másik nevét, mondjuk ha leiszom magam úgyis elfelejtem, de hát azért nem árt tudni egy kis ideig.
Viszont, ha megigézek egy ember, akkor meg kell idéznem egy másikat is, aki velem tart. Lehetőleg szőkét. Bár mondjuk lehet, hogy igézés nélkül is velem tartana egy szőke szépség. De nem vagyok azért annyira válogatós. Jobban szeretem a szőkéket, de azért nem hajszín alapján fogom megválasztani életem szerelmét már ha egyáltalán lesz ilyen. Mert még senki felé nem mutattam ilyen érzéseket. Nem is nekem való. Az egyetlen érzelem, ami mindig velem van az a düh. Dühös vagyok a testvéremre és ez minden felemészt. Minden érzelmet. Nekem ez is bőven elég. Furcsa gondolkodás mód így majdnem 900 év elteltével, de ebből is látszik, hogy nem minden „ember” képes a változásra. Én például nem, bár arról még nem nyilatkozhatok, hogy mi lesz azután, ha a bosszúm beteljesedett és láthatom, ahogy szenved az öcsém, ahogy én szenvedtem annak idején. Azt hiszem egy ideig jó lesz nézni a szomorú tekintetét.. – Mertem remélni. – Válaszoltam vigyorogva. Még szép, hogy jól jön neki a társaság. Főleg az enyém. Egy ilyen szép hölgyet bármikor szívesen megvigasztalok.. Mert nagyon úgy tűnik, hogy bántja valami vagyis legalábbis nagyon el akar felejteni valamit vagy valakit. De én erre nem fogok rákérdezni. Isten mentsen, hogy felhozzam a témát aztán még a végén sírva fakadjon. Bár nem tűnik olyan típusnak, mint aki könnyen elsírja magát, de azért jobb nem piszkálni a sebeit, amiket láthatólag alkohollal próbál begyógyítani. – Akkor hadd segítsek rajtad. – Kacsintottam rá, majd teletöltöttem a felém tolt poharat és rögtön fel is hajtottam a benne lévő whiskyt. – Én pedig Carlos. Örülök, hogy találkoztunk. – Vigyorogtam rá, majd reméltem, hogy nem veszi tolakodásnak kezet csókoltam.
Nem szándékoztam többet arra, gondolni, hogy mi is történt. Lezárom magamban ezt a dolgot, még ha ezt nehéz lesz kiverni a fejemből még egy kis ideig. De a pia most könnyíteni fog a helyzetemen, főleg, hogy van mellé társaságom is. Így máris sokkal jobb... - Nem is tudnék egy ilyen társaságot elutasítani! - Vigyorodtam el. Nem sokáig láthatta az arcomon a szomorúság legkisebb jelét is. Eltudtam rejteni az érzéseimet, és ez most sem volt másképp. Persze mertem remélni, hogy nem fog rákérdezni miért is szándékozok ennyi alkoholt meginni. De ha meg is kérdezné akkor se árulnék el sok mindent. Nem vagyok az a fajta aki csak úgy kiönti a lelkét bárkinek is. Rendszerint inkább magamban tartom a gondjaimat, nem nagyon fordult még olyan elő velem, hogy elmondtam volna valakinek a gondjaimat. - Tudtam, hogy segíteni fogsz! - Mosolyogtam, és figyeltem ahogy szinte rögtön meg is iszik egy egész pohár whiskyt. Közben én is öntöttem magamnak még egy pohár whiskyt, de ezt már nem ittam meg olyan gyorsan, ezt valamivel lassabban kezdtem el kortyolgatni. - Én is örülök. - Vigyorodtam el, és már nyúlt is a kezem után, és kaptam egy kézcsókot.
– Ennek kifejezetten örülök. – Meg is lepődtem volna ha visszautasítja a társaságom. Igaz, hogy a pia is elég jó gyógymód a szívfájdalomra meg minden ilyen vacakra, ami a szerelemmel kapcsolatos vagy úgy egyszerűen csak a problémákra, de azért van egy ennél sokkal jobb megoldás is. Méghozzá az, hogy társaságban iszik az ember. Hiszen ilyenkor nincs az, hogy miután már kezd megszűnni a hatása sírva fakadsz mert minden ugyanúgy visszatér a helyére. Legalábbis az emberek többsége ezt szokta művelni.. De még mielőtt ez megtörténne nem értem miért nem isznak még? Mondjuk az ő szervezetüket ez valószínűleg elég hamar tönkre vágná, de akkor is.. Senki nem mondhat, hogy ez hosszú távon alkalmazható. – Egy ilyen ajánlatra nem is mondanék nemet. - Kíváncsi vagyok, hogy mennyire bírja az alkoholt. Én már vagy ezer éve rendszeresen fogyasztom szóval nekem ez egyáltalán nem árt meg szóval.. Meglátjuk, hogy ki bírja tovább. - Azért azt gondolom, hogy nem itt tervezted mind meginni. – Próbáltam finoman puhatolózni, hogy mégis mik lehetnek a tervei.
Mindenre megoldás az ital, erre már rájöttem elég hosszú ideje. Bár inkább csak a vámpír szervezete bírja a hosszú távon való ivást, az emberek az első üveg pia után alkohol mérgezést kapnának, és rosszabb esetben meg is halnának. Az én fajtámnak egy idő után, több alkoholt kell innia, különben semmit nem ér az egész. Én is már jó ideje, túlságosan is jól bírom az alkoholt, így hát sokkal többet kell innom egy alkalommal, hogy érezzem valamennyire a hatását. - Egy jó kis whiskyre senki nem tud nemet mondani. - Vigyorodtam el, újra belekortyolva a poharamba. Már el is kezdett puhatolózni, hogy mit is tervezek az estére. Ez egy jó kérdés volt, mert én se tudtam nagyon. Legszívesebben viszont eltűntem volna ebből a városból, jó messzire mentem volna anélkül, hogy bárki is tudna róla. - Nem, csak azt tudom, hogy nem itt akarom meginni. Legszívesebben egy másik városba való útra hagynám meg többit. - Haraptam ajkaimba elfojtva egy kisebb mosolyt. Nem is lenne rossz tényleg elhúzni innen, nincs semmi akadálya úgy hiszem. Talán még ez a Carlos is velem tartana.
Kezdőlap
/