Igaz volt, hogy eper nincsen ilyenkor, de... inkább erre a részre nem válaszoltam. Helyette az ölembe ültettem David-et, és a neki kért epres shake-et tartottam elé, hogy hagy kóstolhassa meg, hátha bejön majd neki, és szemmel láthatóan tetszett neki.
- A siker elkönyvelve! - simogattam a haját, miközben Delena még mindig darálta magába a krumplit, de már szemezett a saját shake-jével is.

- Aha, vegyél ősszel epret - dünnyögtem, mikor Elena leadta a rendelést. - Maximum fagyasztottat, de annak meg sok értelme nincs - motyogtam, és néztem ahogy kihozzák az ételt.
- Tessék kicsim - adtam Delena kezébe a csomag sült krumplit. - Csak lassan rágd, és ne edd mohón! - intettem, ő pedig a lábát lóbálva enni kezdett.

- Azta, milyen jó étvágyad van! - kuncogtam, ahogy meghallottam Damon kívánságlistáját, és jött a kiszolgáló. - Akkor legyen 3 epres shake. Két sajtburger dupla sajttal, egy adag sültkrumpli, és nekem jöhet ebből... a salátából - böktem a "étlap"-féleségre.
A lány elvonult, és így fordultam Damon felé. - Amúgy vehettünk volna epret is. Szép emlékek kötnek az eperhez meg a nyaralóhoz - mosolyogtam, Damonre kacsintva.

- Nekem legyen... két sajtburger, de dupla sajttal. És két epres shake. Vagy három... attól függően David megkóstolhatja-e már. Illetve négy, ha te is kérsz - ültem le egy székre, és kivettem Davidet a hordozóból. - És gyorsan ám, mert éhes vagyok - nevettem.

- Jól van - ültettem le Delenát az egyik székre ott, ahol megálltunk, és mindent lepakoltunk, hogy megnézzem a kínálatot. - Akkor... Delenának legyen sültkrumpli, hátha megbírkózik vele - simogattam meg az arcát. - Te mit kérsz? - kérdeztem ezúttal Damontől.

- Egyszerűbb lesz itt ebédelni - raktam le a cuccokat, ahogy elhaladtunk egy gyorskajálda mellett. - Delena kipróbálhatja a sült krumplit, és az epres shake-et, és mi is kajálhatunk. Sőt, vacsorára is vihetünk haza valamit, így ez a teher is lejön rólunk. Épp elég lesz délután összepakolni.

Csak bámultam nagy szemekkel, hogy valaki hogy tudja ezeket mind megjegyezni, de végül eljutottunk odáig, hogy Damon fizetett, és azt a sok cuccot megfogva végre kisétálhattunk innen.
- Akkor... ebédeljünk itt, vagy csináljunk otthon valami gyors ebédet? - kérdeztem tőle.

- Oké - fogtam fel a lényeget. - Bot, orsó, damil, horgok, szerelékek, horgok - húztam mindent magunk elé. - Adjon egy olyan kis könyvet is kérem - mutattam az eladó háta mögé, ahol egy füzetben le volt írva minden, még a horogkötés csínja-bínja is. - Azt hiszem, ennyi - néztem a kupacot, mikor kaptam még egy csomag etetőanyagot is, aztán előhúztam a bankkártyámat.

Delena és David is érdeklődve figyelték a számukra még ismeretlen szerkentyűket, és igazából nekem is eléggé ismeretlen volt egy-két holmi, pedig én is gyakran jártam gyerekkoromban abba a nyaralóba.
Az eladó elkezdett valamit magyarázni Damonnek, végigmutogatott egy csomag felszerelést, és botot hozzá, miközben én csak sóhajtottam egyet. Ha valami, hát ez nem kötött le.

- Azért a kenyeret se felejtsük ki - kapcsoltam még idejében, majd miután fizettünk, és bepakoltunk, a sportrészleg felé vettük az utat.
- Hát... segítség kellene - mondtam az eladónak. Nem kötöttem az orrára, hogy mikor utoljára horgásztam egy darab fával tettem, és madzaggal, 145 évvel ezelőtt. - Hétvégén kirándulni megyünk, és csak egy egyszerű horgászfelszerelés kellene - néztem a botok és hozzá való alkatrészek kínálatát.

Végigmértem a kosár tartalmát, közben gondolkodva, hogy vajon mi maradt ki, végül megfogtam pár tál édességet is. - Bocsi, de anyunak ezekre szüksége van - mosolyogtam, majd a pénztárhoz állva fizettünk, és mindent belepakoltunk a hozott hátizsákba.
- Mehetünk, igen. De... ott már csak a te ízléseden múlik minden, én nem értek a botokhoz - ráztam a fejemet.

- Ez így rendben van - néztem a kosár tartalmát. - De vigyünk néhány konzervhúst is. Meg szalámit. Egy szendvicset bármikor össze lehet ütni belőle - pakoltam tovább. - És macskakaja - tettem abból is néhány dobozzal a kosárba, aztán elgondolkodva megálltam. - Kell még valami kajaféle? Vagy mehetünk a horgászbotért?

A kosár gyorsan telni kezdett, ahogy belekerült David bébikajája, és Delena ennivalója.
- Nekünk kell... a mályvacukrot ne felejtsük el - vettem el belőle pár csomaggal. - Zöldségek megvannak. Talán nem ártana valami húst is vinni, mert nem várjuk el aputól, hogy egész nap csak horgásszon - kuncogtam, odasétálva a hűtőhöz, és nagy sóhajjal gondolkoztam tovább. - A felszereléseden kívül kell még valami kaja? Ja, igen, még a macskának...

- Szerintem neki mindegy. Ő még nem nagyon fogja kimondani, hogy "banánt kérek, mert az finom" - nevettem, és mindenből tettem keveset a kosárba. - Akkor alma, keksz, hogy Delena is egyen mást is. Viszünk abból a tejes-csokis piskótából is, amit úgy szeret - pakoltam a kosárba. - Na... akkor jöhetünk mi.

- Jól van, akkor kapsz horgászfelszerelést - kuncogtam, majd ismét megfogtam Delena kezét, nehogy elszaladjon, és valami baj legyen.
Végül kikötöttünk egy élelmiszer-üzletben, és megfogtam egy kosarat. - Nos, akkor kezdődhet a bevásárlás. Bár ez akkor lenne extra izgalmas, ha már mindkét gyerek nagyobb lenne, és egyszerre hoznának a kosárba mindenfélét - nevettem, megállva a zöldségek mellett, és az előbb felsorolt zöldségekből tettem a kosárba. - Bébiétel. Milyet szeretnél, kicsim? - kérdeztem David-et mosolyogva, hátha rábök arra, amelyik tetszik neki.

Mulatva néztem, hogyan köti le David figyelmét az ajtó, míg Delena már otthonosan mozgott az épületben.
- Hát, kell nekünk grillkolbász, macskakaja, aztán mályvacukor. Bébiétel a srácoknak, néhány alma Delenának... kenyér, paradicsom, meg olyan kaja, ami elég néhány napra. És apunak egy horgászfelszerelés - vigyorogtam. - Utoljára a déli seregben horgásztam. Itt az ideje újra megpróbálni.

(Damon és Elena háza - Konyha)

Az ajtó automatikusan nyílt előttünk, David pedig érdeklődve nézte a műveletet, de aztán az emberek tömkelege elvonta a figyelmét. A tekintete... hát semmihez nem volt hasonlítható. Nézni, hogy ő hogyan fedezi fel az életet, és a környezetét...
- Akkor először menjünk, és gondoskodjunk a kajáról, meg a mályvacukorról. Utána átgondoljuk, mi kell még - fordultam Damon felé.

/Grill/

Hosszas keresés után végre ráakadtam a város egyetlen bevásárlóközpontjára. Elindultam bejárni a helységet, ügyelve hogy egyetlen butik se maradjon ki. Egy hosszas és fárasztó két órás séta után valahogy ráakadtam a tökéletes estélyire. Egy pántnélküli, igen mély dekoltázzsal ellátott egész alakos ruhát szemeltem ki. A színe rozsaszínes és lilás, de egyfajta fényes beütése is is volt. Már első pillantásra tudtam, hogy ez lesz a tökéletes estélyi számomra!! Annyira fellelkesültem, hogy rögtön be is mentem vele az első fülképe, hogy felpróbálhassam. Jól állt!! Sőt, mintha rám szabták volna!! Miután kifizettem, választottam mellé még egy lila tűsarkút is.
Amint végeztem felkapva a bevásárlószatyrokat siettem vissza a hotelszobámba, hogy készülődhessek a bálra.

Esther kezembe nyomott egy meghívót, és már sietősen is távozott. Legalább lesz programom a hétvégére. Nem is lett volna már dolgom, így legalább lesz is programom, és talán jól is fogok szórakozni. Elraktam a táskámba a meghívót, és elindultam a bababolt felé. Amint beléptem elkezdtem nézelődni, mikor ugyanis megcsörrent a telefonom, hogy jött egy üzenetem, méghozzá egy hangüzenet. Warren-től. Még csak egy üzenetet sem hagytam neki. Nem ezt érdemelte volna. A fülemhez emeltem a telefonomat, és meghallgattam az üzenetet, közben pedig a kiságyakat nézegettem. Amint vége lett halkan felsóhajtottam. Egy percig még gondolkodtam, hogy hívjam-e fel de végül nem tettem meg hanem visszatettem zsebembe a telefont. Ahogy ismerem Őt, inni fog. Már nem először csinálta volna. Tovább nézegettem a bababútorokat míg meg nem találtam a legmegfelelőbbet. Az eladóhoz lépve megmutattam amit szerettem volna bútorokat. Az eladó felírta ezeket, és kifizettem a dolgokat. Vettem pár kisruhát is, azokat megkaptam szatyrokba pakolva, a bútorokat meg azt mondták kiszállítják egy hét múlva körül belül. Amint végeztem a dolgaimmal és mindent megvettem a szobához, elindultam haza.

//Folyt. Elizabeth lakása//

- Ha mégis így adódna, hívj csak nyugodtan - kacsintottam rá és reménykedtem benne, hogy tényleg rendbe jönnek köztük a dolgok. Kár lenne értük, annyira jó párost alkottak. - Vigyázni fogok, de ti is vigyázzatok magatokra. Sok sikert - mondtam még, aztán Elena elindult haza. Nekem sem volt már itt dolgom, így én is az otthonom felé vettem az irányt.

(Beckett-ház)

Elengedtem, és így néztem a szemeibe. - Köszönöm. Bár kétlem, hogy bármi olyan nagyon romantikust ki tudnék találni, mert mostanság... Damon minden egyes szavával kiöli belőlem az ilyesmit... - mondtam kicsit szomorkásan, majd ismét halványan elmosolyodtam. - Vigyázz magadra. És azzal a... vérfarkassal is - mondtam neki még, ahogy általában a testvérek szokták mondani egymásnak. - Szia! - mosolyogtam még rá.

(D. és E. háza)

- Én is - öleltem vissza őt, ezzel az öleléssel pedig próbáltam éreztetni vele, hogy rám mindig számíthat, akármi történjék. - Tudom, hogy mindig ezt ígérem, de most tényleg nem fogok eltűnni egy szó nélkül. Csak szólj, ha valamire szükséged van, esetleg vigyázni kell a srácokra, mert kitalálsz valami szuperromantikus programot magadnak és a férjednek, vagy akármilyen más helyzetben - mosolyogtam rá továbbra is.

- Hát még szép, hogy nem mutatom meg neki - mondtam bájos mosolygással, és a kis becsomagolt ruhát szorosan magamhoz öleltem, mint egy kislány a maciját szokta.
- Akkor... remélem, mihamarabb látjuk még egymást - öleltem át a nővéremet szorosan. - És tényleg hiányoztál!

- Majd legközelebb - mosolyogtam továbbra is, aztán fizettünk és ismét a bolton kívül álltunk. - Most jobb, ha nem vagyok ott nálatok. Próbáljatok inkább újra közelebb kerülni egymáshoz Damon-nel, de ne mutasd meg neki a ruhát. Hagy legyen meglepetés a bál estéjére - kacsintottam rá.

- Oké, értem. Bár... ha nem is jönnél, elrakhatnád a következő bálra - kacsintottam rá, majd megráztam a fejemet. - Nem, nincs szükségem semmi másra. Mehetünk - léptünk oda a sorba, majd kis álldogálás után fizettünk, és kiléptünk az üzletből.
- nos... visszajössz még hozzánk? Nem zavarnál senkit... - melegedett meg a mosolyom.