- Hová lesz a sétakörút, főnök? - kérdezte vékony hangján az asszisztensem, miután belépett az irodámba. Nagy alkalmak egyike, mikor itt tartózkodom, hiszen van, aki helyettem végzi a munkát. Én csak zsebre teszem azt, ami engem megillet.
- Talán Franciaország... de lehet, hogy Bulgária. Még nem döntöttem el, mely kultúra érdekel igazán - jegyeztem meg sóhajtva, majd egyszerre vigyorodtunk el. - Vegyen ki ön is szabadságot, Stacey. Rengeteget dolgozik, ráfér önre is - kacsintottam rá, majd elővettem a mobilomat, és szemügyre vettem egy rejtélyes üzenetet. Magam sem értettem...
Évekkel ezelőtt történt, hogy látogatást tettem egy virginiai kisvárosba... Mystic Fallsba. De miután csalódás ért, továbbállátam. Rose Marie nem engem akart, hanem a szerelmét,... és az nem én voltam.
- De az is megeshet, hogy az államokban maradok - tettem még hozzá iménti gondolatmenetemhez, miután zsebre tettem a telefont, és kezembe fogtam az utazótáskámat. - Mystic Fallsban leszek, ha bárki keresne. Nem tarthat tovább egy-két hónapnál a kiruccanás - kacsintottam még rá, annak ellenére, hogy az üzenet miatt nem volt túlontúl derűs a hangulatom. Próbáltam úgy felfogni, hogy... áh, hogy is foghatnám fel? Akadt ott valaki más is Rose mellett, akit... mondjuk úgy, behálóztam. Csak iránta nem éreztem semmit. Egyszerű játék volt... és erről a játékról kiderült, hogy boszorkány. Nevetséges, mi? Léteznek ilyenek... nem is akartam elhinni, mikor először hallottam ezt az ostobaságot. Természetesen nem is továbbítottam ezt az információt senkinek.
Féltem a gondolattól, hogy mi is történik majd, ha átlépem annak a városnak a határát... próbáltam mosolyogni, szépeket látni, de ha bármelyikkel is találkozom, el fog indulni a láva, mely a pokol legmélyeb bugyrából fog feltörni. Még szeretem Rose-t... de ez a boszorkány... veszélyes. Az üzenete pedig ijesztő... nem tudom, hogy mit kell tennem... hogy megállítsam...