Külső: Csak azért, ha nem lenne nyilvánvaló. 180 cm magas, vékony, de kisportolt testalkatú férfi vagyok, akin hosszú évek óta nem látszik meg a kora. 250 évesen már semmire nem kellene használnom a szemeimet, nemhogy arra, hogy az ellenkező nem képviselőit nyerjem meg magamnak a különleges színének segítségével. Fekete hajam rövidre nyírja hordom és szokásom meghagyni a borostámat. Örülök, hogy a cilinder és a sétapálca kiment a divatból, de szeretek elegánsan megjelenni, sokszor járok öltönyben, kevesebbszer bakancsban, főleg, mert a munkaköröm megkívánja az üzletkötésekhez igazított megjelenést.

Belső: Nem voltam én mindig az az aljas, szemét gazember, akinek mostanság szívesen elhordanak. Azt hittem mivel rossz példa volt előttem kikerülhetem az utat, amin elindultam. Dolgoztam, keményen, időt és erőt nem sajnálva, hogy kitörjek a családom árnyékából és elmondhassam, hogy saját magamnak köszönhetek mindent... aztán az árnyék visszarántott és nem eresztett, így vált az életem édesebbé. Ahogy egyre inkább öntudatomra ébredtem és elmúltak a kamaszévek jöttem rá, mennyire szépek tudnak lenni a mindennapok, ha kihasználom, amim van, ha hagyom, hogy a rám szépen néző nők mellettem legyenek és szinte minden órában más és más impulzus érjen. Egy idő után magától értetődőnek vettem a dolgokat, amik körülvettek, úgy gondoltam, mindent megérdemlek. És most is ezen az állásponton vagyok annak ellenére, hogy unaloműzésből diskurálok az emberekkel, összeköttetéseket, befektetéseket ajánlok nekik, amelyekkel én sokkal jobban járok, mint ők. Így jár az, aki másra bízza a pénzét, ebben az esetben rám. Voltam már ördög, bunkó, velejéig romlott senkiházi, de az sem ritka, ha valaki meglátja bennem a lehetőséget, akkor nem akar elengedni. Legtöbbször e személyek hosszú hajzuhataggal és gyönyörű, selymes bőrrel rendelkező nőnemű egyedek. Érzéketlen lennék? Korántsem. Ebben az esetben hogyan élvezném a velük eltöltött perceket? Sokkal inkább nevezném magamat ravasznak és okosnak, a nyers szavak és erő igazán távol áll tőlem, sokkal inkább meggondolom a cselekedeteimet attól eltekintve, hogy impulzív személy vagyok, akit egy perc alatt ki lehet hozni a sodrából. Ezen kívül van egyfajta kontroll- és birtoklási mániám: amit akarok, megszerzem. Nem számít milyen áron, az enyém lesz.

---

London, 1796

Láttam már őt korábban, de most különösen gyönyörűnek hatott. Az évek tették volna szebbé, ilyen varázslatossá az arcát? Érettebb volt, nyoma sem volt a kislánynak, akit évekkel ezelőtt ismertem meg. A mosolya, a légies léptei, a tekintete, amiben különös fény játszott... hol volt eddig? Alig vártam, hogy kezem közé kaparinthassam finom ujjait és bőrére lehelhessek egy apró csókot, amivel a tiszteletemet fejezem ki a hazatérésére rendezett ünnepségen. Bevallom, amikor közölték, hogy illő lenne megjelenni a Gallagher-lány üdvözlő partiján nem tudtam, kiről van szó. Most már rémlett, hogy mindig arra járt, amerre én, valahogy mindig a szemem elé keveredett, mégsem láttam annyira, hogy jelentőségteljessé váljon a számomra, egészen eddig a pillanatig. Itt az ideje elintézni, hogy többé ne tűnjön el Londonból.

Lulworth Cove, 1798

Egy éve volt annak, hogy az apám meghalt és az emiatt keletkezett űrt az sem tudta betölteni, hogy Trish vidékre is velem tartott a nyárra. Nem lett volna kedvem egyedül tölteni két hónapot, sőt, nem is terveztem, nem adtam neki lehetőséget arra, hogy elutasítsa az ajánlatomat. Egyedül hagyni annyit jelentett volna, hogy mire visszaérek talán már más karjaiban találom és ezt nem akartam megkockáztatni. Az egyetlen, amihez és akihez ragaszkodtam ez a boszorkány volt, aki elvette a maradék eszemet is és elérte, hogy állandóan magam mellett akarjam tartani. Jobb volt, mint amilyennek elképzeltem. Szenvedélyes, ugyanakkor titokzatos, néha zárkózott, amivel az őrületbe tudott kergetni és jelenleg sem álltam a helyzet magaslatán vele kapcsolatban. Feldühített a hisztijével, miszerint ki szeretne mozdulni... miért? Mindene megvan, mi kellhet neki? Dühömben lesöpörtem a papírhalmazokat az asztalról, a kristálypohár hangos csörömpöléssel tört ezer darabra és megtámaszkodtam az asztal lapjában, hogy mély levegőt vegyek. Kikészít, kihozza belőlem az állatot, de nem tudom megállni, hogy ne menjek fel a hálóba és ne legyek a közelében. Talán már meggondolta magát és elkerülhető a hangom ismételt felemelése.