Megérkeztem Mystic Falls-ba. Első dolgom az volt, hogy megkeressem Aurorát ezért a lakására indultam , reméltem, hogy otthon lesz.
Leparkoltam a ház elé és még egy darabig bent ültem a kocsiban. Tele voltam érzésekkel, de szinte csak rosszal. Hirtelen jött az is, hogy elküldtek ide. Bár részben örültem is neki hiszen már rég nem láttam a húgomat. Leállítottam a motort és kiszálltam. Magamhoz kaptam a táskámat amiben a ruhákat és a többi cuccomat hoztam.
Megálltam az ajtó előtt és tétovázva de bekopogtam. Nem tudtam, mit mondjak majd vagy mit tegyek, de egyben biztos voltam, teljesen össze vagyok zavarodva.

Elég hirtelen ért, hogy a szüleim közölték velem, hogy Andrew egy időre idejön méghozzá azért mert kiváltotta az átkát. Magam sem tudtam, hogy jelen van a családunkban ez a farkas gén egészen idáig. Azért egy jó dolog van ebben az egészben. Hogy újra láthatom Andrew-t. Tudtam, hogy ma fog jönni, csak azt nem, hogy mikor. Talán olyan délután felé hallottam egy bizonytalan kopogást az ajtó felől. Rögtön az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt. -Szia!- Jelent meg egy halvány mosoly arcomon, és amennyire sebesült lábam engedte, lábujjhegyre álltam és magamhoz öleltem. A bátyám volt, még jó hogy alaposan megölelgetem az eseményektől függően. -Jól vagy?- Kérdeztem eltávolodva tőle.

Hamar ajtót nyitott nekem és ahogy ő is úgy én is elmosolyodtam. Örültem, hogy végre láthatom. -Szia!-köszöntem vissza és amint megölelt magamhoz szorítottam és végig simítottam a haját.
-Fogjuk rá.-hajtottam le a fejem a földet fürkészve- És veled mi a helyzet?- néztem rá ismét egy mosolyt erőltetve az arcomra, a történtek után néha már kedvem sem volt mosolyogni, de most örültem a viszont látásnak.

Válaszára halkan felsóhajtottam de nem mondtam semmit. Én ezt MÉG nem éltem át, hogy milyen ez az egész.. -Pár apró dolgot leszámítva minden rendben..- Sóhajtottam fel halkan, és hátrébb léptem az ajtótól. -De most mindegy, majd mesélek.- Mondtam még egy kicsit hátrébb lépve, hogy betudjon jönni a házba. -Már vártalak, gyere be..- Említettem meg, habár igazából semmi eget rengetőt nem tettem.

-Pár apró dolgot?-néztem rá felvont szemöldökkel. Világ életemben mindig is ő volt az első akit meg akartam óvni mindentől a többiek mellékesek voltak hozzá képest, ezért csak remélni tudtam, hogy nincs semmi komoly, annak ellenére, hogy láttam rajta, eléggé le van törve.
Amint hátrébb állt besétáltam az ajtón. Az első dolgom az volt, hogy a tekintetem körbe járja a házat. Szép háza volt azt meg kell hagyni.
Letettem a csomagomat és leültem a kanapéra.-Mesélj! Mi történt veled?-fontam össze az ujjaimat miközben kérdőn néztem rá.

-Hogy enyhén fogalmazzak, rosszkor voltam rossz helyen méghozzá nem is egyszer..- Vontam vállat mintha ez mindennapos dolog lenne, de szinte az is volt. Mystic Falls-ban mindig is történtek támadások, az már már kérdés, hogy az egyik velem esett meg.
Besétált az ajtón, én pedig becsuktam mögötte az ajtót, és elindultam utána a házban. A nappaliba érve letette a csomagjait, és leült a kanapéra. -Hát tudnék mit mesélni, de azon kívül, hogy ideköltöztem most már fél éve, és végre sikerült beilleszkednem semmi említésre méltó.- Mondtam el igen csak nagy vonalakban, ezzel kihagyva jó pár dolgot kezdve, hogy pasim is van már.
-Veled mi történt? Mármint azon kívül amit tudok..- Vettem egy mély levegőt a mondatom végén. Kíváncsi voltam hogy még mi történt vele.

-Bántottak? - néztem rá meglepődve és talán egy kis aggódással is a tekintetemben. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy megtanult vigyázni magára.-Majd amíg itt vagyok még úgy is ráérsz mesélni.-nem is faggattam tovább, a végén még felidegesítettem volna magam, arra meg igazán nem volt most szükségem.
-Hát..-sóhajtottam-..szétmentünk a barátnőmmel. Minden elromlott.-ráztam meg a fejem- Remélem, hogy te soha nem fogod elkövetni ezt a hibát amit én.-néztem rá aztán ismét a földre.

-Két helyen összevarrtak..- Zártam rövidre, még mielőtt jobban belefolytunk volna jobban ebbe. Mindig is aggódott értem, nem bírta ha bántanak. Most hogy nem volt itt még lehetősége sem volt megvédeni, én pedig igyekeztem, de egy vámpír ellen aligha sikerült volna megvédenem magam.
-Te sem szándékosan követted el ezt!- Billentettem egy kicsit oldalra fejemet, és halkan felsóhajtottam. -Ne hibáztasd magad emiatt..- Mondtam amíg a földet bámulta.

-De már jól vagy ugye? És ki volt az?-kérdeztem idegesen. Nem hagyhatom szó nélkül ha bárki is bántani meri a húgomat.
A következő mondatom előtt egy mély levegőt vettem, majd Aurorára néztem.-Ebben tévedsz. Szándékosan mértem be neki az utolsó ütést. Pedig tudtam, hogy nem éli túl.-ismertem be kissé zaklatottan. Mióta megtörtént ez az eset, napról napra ezerszer játszódik le a fejemben amikor az a férfi élettelenül a földre zuhan, ráadásul még az is amikor szakítottunk a barátnőmmel. Ha mind ez nem történik meg nem lettem volna rosszkor rossz helyen még együtt lennénk és én sem lennék ebben az állapotban.

-Persze jól vagyok..- Mondtam habár ez valamilyen szinten hazugság is volt, mert még mindig szedtem a fájdalom csillapítókat. -Az most teljesen lényegtelen.- Nyeltem egy nagyot. Semmi képpen nem akartam elmondani, hogy Eyal volt az.
Beismerte, hogy nem véletlenül adta azt az utolsó ütést egy kicsit ledöbbentem, de igyekeztem ezt nem kimutatni arcomon. Mindig is tudtam, hogy megvédi azt akit szeret, de most elment a végletekig. Megölte azt az embert... Nem fogom elítélni érte, igyekezni fogok támogatni ebben a helyzetben. -Nem tudhatom, lehet egyszer velem is megfog történni. Nem tudhatom ezt előre, ahogy te se tudtad.- Vontam össze szemöldökömet.

-Hát ha nem akarod elmondani. Nem faggatlak.- vágtam rá bérmennyire is furdalt a kíváncsiság.-Apáék igazán elmondhatták volna. És akkor én sem lettem volna ilyen meggondolatlan.-mondtam egyre jobban elhalkuló hangom- Fogalmam sincs milyen érzés lesz, és őszintén szólva tartok tőle nagyon.-sóhajtottam egyet. Nem akarom ezt az egészet végig csinálni. Nem hiszem, hogy képes vagyok rá.- Igaz. De azért reménykedem benne, hogy veled ez nem fog megtörténni. Nem bírnám végig nézni ahogy szenvedsz.Elég ha én szenvedek...

-Hidd el ez még nekem is nagyon új. Talán soha nem tudom meg ezt a vérfarkasos dolgot ha nem történik ez meg. Mármint már tudtam a vérfarkasokról, de hogy a mi családunkban is jelen van ez...- Halkultam el a végére és arcát fürkésztem. Fogalmam sincs mit csináljak igazából. Tudok a vérfarkasokról meg minden, de az első átváltozást még magam sem tudom milyen lesz pontosan. Majd megkérdezek valakit, hátha aztán így tudok neki segíteni.
-Miért szerinted nekem jobb lesz végignézni ahogy ezt végig szenveded? El sem hiszed mennyire aggódok érted!- Haraptam ajkamba feszülten, és beletúrtam hajamba.

-Nem tudom, hogy kibírom-e. Nem akarom végigcsinálni..-ráztam a fejem. Azt sem tudom, hogy mivel jár ez az egész, csak annyit tudok, hogy baromira fog fájni.-Tudom, hogy aggódsz értem, de akkor is világ életemben meg akartalak óvni mindentől és ettől is meg akarlak. Plusz a tudatól, hogy megöltél valakit.- magyaráztam. El sem tudnám képzelni mi lenne akkor, hogyha ő is kiváltaná az átkot. Ettől akarom megóvni.

-Tudom, hogy nem akarod, de végigcsinálod, végigcsináljuk együtt..- Csúsztam közelebb hozzá egy kicsit, és próbáltam a legnyugodtabb tekintettel a szemeibe nézni. Azt akartam, hogy tudja, hogy bennem bízhat, és hogy én itt vagyok neki bármi is legyen. -Rendben, tudom mindig is a húgod leszek akit megakarsz védeni. Ki tudja! Lehet hogy ettől már nem tudsz.- Mondtam halványan elmosolyodva, habár ez a mosoly tele volt félelemmel, mert igen is féltem ettől, főleg most hogy tudom ezt az egészet. -Majd utána járok ennek a vérfarkas dolognak. Megkérdezem Sean-t!- Mondtam elgondolkozva. Sean vérfarkas, így csak nem fogja bánni ha megkérdezek tőle egy két dolgot erről.

-Köszönöm, hogy segítesz nekem.- néztem rá egy halványabb mosollyal.-Igazad van, de egy próbát megér.-mosolyogtam még mindig, de aztán a mosolyomból fokozatosan visszaállt a komoly arckifejezésem. -Sean a barátod?-néztem rá kíváncsi tekintettel.
-Akkor gondolom ő is vérfarkas.-következtettem ki.

-Igen a barátom.- Bólintottam enyhén halványan elmosolyodva. -Igen Ő is az, habár arra még nem volt lehetőségem, hogy elmondjam neki, hogy nekem is van némi közöm a vérfarkasokhoz.- Sóhajtottam halkan.

-Örülök, hogy találtál magadnak valakit.- mosolyogtam...-Remélem majd lesz alkalmam megismerni. - tettem hozzá. Végülis nem árt tudni kivel van a húgom.
-És.. Mesélj! Milyen ez a város? Valami fontos infó amit tudnom kéne?-kérdeztem felvont szemöldökkel. Szinte semmit nem tudok se a városról se az itteniekről.

-Majd bemutatlak neki ha majd egyszer itt lesz..- Mosolyodtam el. Szinte mindig elvárta tőlem, hogy bemutassam neki azokat akivel együtt voltam.
-Hát most ezalatt a pár hónap alatt végre sikerült kiismernem a helyet. Szép hely, és jó itt lenni nekem tetszik. A szüleink mondjuk nem véletlenül küldtek ide. A város tele van természetfeletti lényekkel, köztük ugye a vérfarkasokkal is.- Dőltem hátra egy kicsit a kanapén, és felhúztam lábaimat.

-Rendben..-néztem rá egy pillanatra. Sejtettem, hogy sok ilyen ember vagy akármi él itt. -Hát, akkor nem fogok unatkozni azthiszem.- vágtam rá kapásból. Majd feltalálom magam valahogy. Vagy nem...De remélem megoldom valahogy.
-De ugye nem zavar, hogy itt leszek veled egy darabig?-érdeklődtem, senkinek nem akarok a terhére lenni főleg nem a húgomnak.

-Én sem unatkozok, ha unatkoznék már rég hazamentem volna hozzátok.- Nevettem fel halkan. Attól függetlenül, hogy elég sok itt a nem ember, egész hamar belehet illeszkedni, és még pár barátot is lehet szerezni. Neki is menni fog biztosan.
-Jajj dehogy zavar! A vendégszoba csak a tiéd, addig maradsz ameddig csak szeretnél.- Mosolyogtam rá halványan. Őt mindig szívesen látom itt, így nem bánom, hogy most itt fog maradni egy ideig, sőt még örülök is neki.

Mióta elköltözött attól a pillanattól kezdve hiányzott, és zavart, hogy nem tudtam mi van vele. Ezért is örültem annak, hogy szívesen lát itt. -Ennek örülök.- mosolyogtam én is.
-Jobb lett volna ha nem ilyen körülmények miatt kellene ismét viszont látni egymást. De ha már így alakult, legalább annak örülhetek, hogy látlak.-mondtam és felé fordultam, mivel nem a falnak akartam beszélni.

-Hát örüljünk legalább ennek. Újra látjuk egymást!- Próbáltam elmosolyodni, és felálltam a kanapéról. -Nem szeretnéd megnézni a szobádat?- Kérdeztem a csomagjaira majd újra rá pillantva.
-Be is rendezkedhetnél..- Vetettem fel az ötletet.

-De.-bólintottam és én is felálltam a kanapéról, csomagjaimat a kezembe kapva. Még mindig vegyes érzések kavarogtam bennem, de már egy kicsit oldotta a hangulatot, hogy ismét láthattam és beszélgethettem vele.

-Akkor jó!- Mosolyogtam, és ahogy csomagjai már a kezében volt elindultam a vendégszoba felé, de azért megvártam, hogy kövessen.
Ahogy beértünk a szobába beljebb léptem, és majd csak akkor szólaltam meg mikor Ő is belépett. -Ez lenne az. A fürdőszoba közös, abból csak egy van. Kénytelen leszel újra osztozni velem mint régen.- Mondtam, visszagondolva a régi időkre.