- Ó, Kate... - nyögtem a nyaka hajlatába, és szorosan préseltem a mellkasomat az ő melleinek, hogy így lépjen át vele a mámort, pontosan vele egy időben.... a testem felrobbant, és jóleső remegéssel adtam át magamat az érzésnek, gyengéden ráborulva, hogy ne okozhassak neki fájdalmat. Kapkodtam a levegőt, és csapzott homlokommal a nyaka hajlatában pihentem meg, és talán percekig nem is engedtem, hogy elszakadjon tőlem, és levegye rólam a lábait, és a kezeit...

- Isteni vagy... nem véletlenül imádlak... - mosolyogtam fáradtan, és felnevettem.

Eszeveszettül csókoltam, mintha az életem múlott volna rajta és így is volt. Már levegőt is alig kaptam, de nem érdekelt, már csak azt akartam, hogy átlephessük azt a kaput, ami mögött ott volt a beteljesülés. Ez volt minden vágyam, hogy ő vigyen át abba a másik világba.
Párat mozdult és sikerült is, éreztem, hogy a testemet elönti a kéj, végtagjaim megremegtek és jóleső borzongás járta el az egész lényemet kívül és belül is. Hatalmas nyögés szakadt ki a torkomból, Ben vállába kapaszkodtam és a vállába hajoltam, hogy így csillapodjak le.

Néhány másodperc múlva győztek felettem is az ösztönök, kissé gyorsítottam a mozgásomon, és hevesebb lettem, de még így is szokatlanul gyengéd... mégis azt akartam, hogy egyszerre jöjjön el a robbanás, és kéz a kézben térhessünk át abba az átszellemült állapotba... már képtelen lettem volna megszólalni, a testem mindenről árulkodott, a szívem hevesen dübörgött a mellkasomban, és a verejtékemet nyelve csókoltam őt szenvedélyesen, és boldogan, miközben már éreztem a kéj közelítő érzését...

Végighúztam nyelvemet az ütőerén, ahogy az előbb is, de már belesóhajtottam, és belenyögtem ebbe a tevékenységbe.

Mozdulatai és érintései még mindig gyengédek voltak és ezzel teljesen elvarázsolt. Most jöttem csak rá, hogy egyre jobban és jobban zuhanok belefelé abba a szakadékba, ami felé ő maga taszigált. Egy olyan szakadékba, ahonnan nem fogok tudni visszamászni, éppen ezért végzetes lesz, ha végül beleesek. De lehet, hogy pont ezt akartam, csak még én magam sem tudtam erről vagy ha tudtam, akkor nem mertem bevallani és bevállalni.
Valamit mondani akartam, de egy hang sem jött ki a számom. Inkább lehunytam a szemeimet és tovább élveztem az együttlétet, ajkaimat összeszorítva kezdtem érezni, hogy ha így folytatjuk, nemsokára beköszönt nálam a mámor.

Tenyerem végighaladt az oldalán, gyengéden simogatva, bár ezen talán én magam lepődtem meg a legjobban. Istenem, valamit tényleg művel velem ez a nő... gyengéd akarok lenni vele, pedig nem a mesterségem... és most mégis... na jó, erre talán nincs is magyarázat. De most nem ez számít... csak az, amit Én tudok adni neki, és amit Ő tud adni nekem... a teste a lelke... talán még a szívének egy apró része is... az tett ilyen mámorossá, ilyen szokatlan felfogásúvá... gyengéden mozdultam újra, és újra, minden mozdulattal mélyebbre nyomulva benne. - Csodálatos vagy... - lihegtem a fülébe kedvesen, a verejtékem végigfolyt a mellkasomon, és már az arcomon is felgyülemlett az izzadtság.

Őrületesen csinálta, amit csinált, minden eszemet elvette, de most nem is volt szükség arra, hogy gondolkozzak. A lábam már alig tartott meg, éppen ekkor húzott le magához Ben, hogy a puha szőnyegre feküdve magáévá tegyen. Na igen, most adtam hálát annak, hogy puha a szőnyeg.
Kezeimmel végigsimítottam Ben testén, kissé szorosabbra fontam csípője körül a lábaimat és átadtam magam a mozgásának és az élvezetnek. Míg ő a nyakamba, én a hajába temettem az arcomat, nagyot nyelve szívtam befelé a levegőt, míg ujjaim a hátát simogatták.

Nyögései benneim is fokozták az izgalmakat, és belefeledkeztem a kényeztetésébe, de ki a fene akarta tagadni azt, hogy még ez is mennyire jó mindkettőnknek? Kezeim közben végigjárták combjait, és csípőjét, hogy végül elszakadjak érzékeny pontjától. Nem emelkedtem fel hozzá, helyette inkább őt húztam le magamhoz. Most nem akartam a falnál elvenni azt, amire mindketten vágytunk... gyöngéd akartam lenni úgy, ahogyan mondtam az előbb...

Lehúztam a szőnyegre, hogy betakarjam őt a tűzforró testemmel, lábait a csípőm köré emeltem, és nem vártam tovább, eltűntem a testében, hogy három mozdulattal teljesen eltűnjek benne, és összeszorított szemekkel nyögtem a nyaka bőrébe.

Mosolyogva nyugtáztam, hogy élvezte, amit csinálok, ezért mindaddig folytattam, amíg el nem húzta kezeimet magáról és meg nem szabadított a még rajtam lévő ruháktól. Forró érintése az én véremet is felperzselte, szavai pedig szintén megmosolyogtattak. Annyira... jól hangzott az, amit mondott. Nem hallottam még ezeket a szavakat a szájából, ezért volt egyszerre furcsa, mégis jó.
Már akkor is sóhaj hagyta el a számat, amikor végigcsókolta a melleimet és a hasamat, de aztán ahogy nyelve a legérzékenyebb pontomra kalandozott, rögtön felnyögtem. A vérem már olyan forró volt, hogy az arcom biztosan kipirult, de nem akartam, hogy abbahagyja. A hajába túrva kérleltem őt gyengéden a folytatásra, míg másik kezemmel megtámaszkodtam a falban.

Hátrahajtottam a fejemet, mikor a boxerem alá csúszott a keze, és nagyot nyögtem önkéntelenül is... fantasztikus volt a mozgás, melyet kezei diktáltak, és elvigyorodtam, hogy ismét az ajkaihoz hajoljak, és mélyen a szemeibe nézzek. - Nem akarom ezt... olyan gyorsan befejezni... gyengéd akarok lenni veled... finom és-.. - Nagyot nyeltem. Majdnem azt mondtam, hogy "szerelmes"... de még ebben a gondolatlan helyzetben is volt annyi józan ész bennem, hogy nem mondtam ki...

Elhúztam a kezét, hogy gyengéden lehúzzam róla a nadrágot, vele együtt a bugyiját, és eldobtam a kanapéra. Ajkaim végigszántottak a mellein és a hasán újra, hogy végül letérdeljek előtte, és a nyelvem azonnal kényeztetni kezdte érzékeny pontját.

A falhoz simulva rögtön az a kép ugrott be, amikor először voltunk együtt. Nagyjából akkor is ilyen volt a helyzet, csak a fal helyett az ajtónak támasztottam a hátam és ott lettem az övé. Azelőtt sem gondoltam volna, hogy ide lyukadunk ki, ahogy aztán sem hittem, hogy eddig húzzuk ezt a... kapcsolatot? Hát, nem is tudom, hogy nevezzem.
Nem is akartam ezen jártatni az agyam, elvégre már a saját felsőm is lekerült rólam, egyik lábam Ben csípőjén pihent, míg ajkaival a melleimet kényeztette. Nagyot sóhajtottam, kezeim pedig lejjebb csúsztak a mellkasáról egészen a nadrágjáig, aztán kigomboltam azt és így egykönnyen meg is szabadult ettől a ruhadarabtól is. Ujjaimat lassan az alsója alá csempésztem, hogy elkezdhessem a kényeztetését.

Jóleső sóhajok hagyták el a számat, mikor a hasamat és a hátamat barangolták be ujjai, hogy lehúzzákj rólam a felsőt, és amint a földre hullt a ruhadarab, elmosolyodtam. Borzalmasan vágytam már rá, lenyúltam, hogy a jobb lábát a csípőmre szorítsam, így teljesen hozzásimultam, és érezhette azt, hogy mit is váltott ki belőlem teste közelsége, és mézédes csókja.

Nem szólaltam meg többet, egy mozdulattal húztam le róla a felsőjét, hogy a saját pólóm mellé dobjam, de még mindig nem engedtem el a faltól. Helyette kipattintottam a melltartóját, és lejjebb hajoltam, hogy kedvesen kezdjem kényeztetni ajkaimmal mellbimbóit. Ujjaim a combján kalandoztak, végigsimítva feszes fenekén.

Belemosolyogtam a csókba szavai hallatán, mert én is kívántam őt. Nem szólaltam meg, de a csókomból sejthette, hogy én is így érzek. Amikor a hátam a falnak simult, ő pedig nyakam bőrét kóstolgatta, akkor kezdtem el végigcikkázni ujjaimmal a még póló fedte mellkasán, aztán tenyerem egészen a csípőjéig csúszott és onnan kezdtem felfelé tűrni a felsőjét hol a hasát, hol a hátát simogatva ujjaimmal. Ezzel nemsokára készen is voltam, a póló a földre hullott, felsóhajtottam kezeit érezve a melleimen, majd szájához hajoltam újabb csókot adva rá.

Viszonozta, és még mindig jó voltam. Még mindig nem kaptam pofont. Zseniális vagyok. Kezeim végigcikáztak hátán, és derekán, hogy így öleljem őt szorosabban magamhoz, ajkaim pedig egy másodpercre sem engedte el a száját. Akartam őt! Itt, és most. Újra akartam, mint régen... mielőtt meghaltam, akkor is együtt voltunk. Ő meg én...

- Kate... kívánlak... - vándorolt le az ajkam a nyakára, hogy végighúzzam nyelvemet ütőere vonalán, és közben a falig hátráltam, hogy nekitámasszam a hátát. Kezeim a melleire tapadtak, finoman a domborulatokba markoltam, így vágyva rá mégjobban.

Rezdületlenül meredtem a szemeibe, várva, mi következik. Nem s tudtam volna felkészülni semmire, ez a vallomás-féle is csak úgy jött, de azt hiszem, ő is így volt ezzel. Egyikőnk sem tervezte be ezt a mai napra, mégis így sikerült.
Arra eszméltem fel, hogy megcsókolt. Megtette már ezt párszor, de így még egyszer sem. Egyszerre volt szenvedélyes és kedves, lehunyt szemekkel csókoltam vissza ugyanúgy, ahogy ő tette. Lágyan, finoman, beleadva azokat az érzéseket, amiket iránta éreztem, közben pedig nyaka köré fontam a karjaimat.

Fogalmam se volt arról, hogy mit fog mondani... esetleg elküld melegebb éghajlatra, avagy nem... és lám... magam is meglepődtem azon, ami történt. Beszélni kezdett. A saját érzéseiről, hogy Ő maga mit érez, ha velem van, vagy éppen megint én hozom a formámat, és ő... aggódik és félt engem. Utoljára talán anyám féltett az éjszaka fenevadjaitól... nő még talán soha. Ha igen... hát soha nem esett még jól ennyire senkitől.

Nem gondolkodtam tovább... szavakkal már nem tudnék elmondani semmit. Az égvilágon semmit. Itt... már tettek következnek. - Kate... - nyeltem egy hatalmasat, és elengedtem a kezét, hogy tenyereim a csípőjére siklottak, és magához húztam őt, hogy megcsókoljam őt. Soha nem voltam még ilyen... egyszerre gyengéd és kedves, mégis szenvedélyes, és tüzes... de finoman csókoltam.

Én magam is meglepődtem a szavain, de minden kétséget kizárólag jólestek. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok hallani tőle, hiába volt velem mást, mint ahogy a többiek ismerik. Velem mindig kedvesebb volt, de ez... mégis annyira más volt. Jó értelemben más.
Kezem a mellkasára húzta, így éreztem a szívverését, aminek hatására halványan elmosolyodtam. Tartottam a tekintetét, nem akartam másfelé nézni. Ha ő elmondta ezeket, nekem is el kellene.
- Míg én a te tüskéd vagyok, te befészkelted magad a fejembe és... igen, a szívembe is. Mit gondolsz, miért próbáltam haragudni rád, akárhányszor valami idióta dolgot művelsz? - tettem fel egy kérdést, de nem vártam rá választ. Tőle nem. - Azért, mert féltelek és akármennyire komolyan hangzik ez, de be kell ismernem, hogy így van. Féltelek és tudom, hogy minden egyes alkalommal túlságosan hiányzol ahhoz, hogy egyszer netalántán ne lássalak többet - nagyot kellett nyelnem, hogy tartani tudjam magam és nagyjából normálisan el tudjam ez mondani neki. A hangom még így is remegett és tartottam a reakciójától. Mert azt már nem tudtam, hogyan reagálhat erre.

- Én éppen arról... arról beszélek, hogy gyűlölöm az elkötelezettséget, és mindent, ami velejár... mégis te... te itt vagy bennem... - húztam a tenyerét a szívemre. - Mélyen, mint egy tüske, amit nem tudok kihúzni... és nem, nem fáj, de nem értem, hogy mi van benned, hogy mit művelsz velem, amiért képes vagyok ilyesmit érezni... - meredtem a két szemébe érdekesen, magam is meglepődve saját magamon, hogy az érzéseimről beszélgetek. - Valamiért más vagy nekem, mint a többi ember... nemcsak azért, mert megértesz. Valami van benned, ami elragad minden alkalommal.

A szemeiben vártam, hogy nem éppen erre a válaszra számított, de nekem nem volt jogom őt kioktatni. Felnőtt férfi volt, aki saját maga alakítja az életét. Nem voltam az anyja, hogy megmondjam neki, mit csináljon és hogyan. Ettől már önállóbb volt.
- Mire gondolsz? - válaszoltam kérdéssel a kérdésérem elvégre nem értettem, mire akart kilyukadni, Hogy mit művelek vele? Hát...nem tudom.

Vártam, hogy vajon ordítani fog-e, esetleg ő is kiokatni, hogy mit képzelek magamról, hogy csak úgy használok valakit, aztán ráfogom a kötöttségekre, hogy nem megy tovább. De nem ez történt... megértően szólt hozzám, kedvesen, és ettől még a szívem is megmelegedett hirtelen. - Mit művelsz velem...? - kérdeztem hirtelen, meggondolás nélkül, szinte elgyengülve, ahogy ott álltam előtte, és néztem a szemeit.

- Mintha nem tudtál volna mozogni - ismételtem halkan a szavait. Ezzel teljesen bebizonyosodott, ami már eddig is nyilvánvaló volt: Ben csak kis ideig bírja a kötöttséget, utána úgy érzi, mitnha fojtogatnák. Ő ilyen volt, így kellett elfogadni. Nem lehetett megváltoztatni, de hát mindig is voltak és lesznek ilyen emberek. Ezzel nincs is baj egészen addig, míg az ember el tudja ezt viselni.
De én nem tehettem most mást, minthogy apró mosollyal a szemeibe nézzek és megsimogassam az arcát. Most is mellette álltam, mint eddig akármikor. - Ez a te életed Ben, még akkor is, ha néha megöleted magad. Neked kell eldöntened, hogy akarod élni - mondtam neki kedvesen, talán még diplomatikusan is. Megértettem a helyzetét, az a legrosszabb, ha megpróbálják elnyomni az ember személyiségét.

- Az egész annyira bonyolult - kezdtem bele, a mennyezetre bámulva, apró mosollyal. - A fene tudja, hogy miért... de amikor vele voltam, úgy éreztem, hogy lekötöztek... hogy nem tudok mozdulni. Hogy ha megmozdulok, és teszek valamit, belém döfnek egy kést, és gyilkos tekintetek fognak követni, míg meg nem halok. Nem tudnék úgy élni, hogy felelősség van rajtam... nem tudok úgy élni, hogy valaki számonkér, hogy mit tettem, és netán még meg is vessen, ha az éppen nem kedvére való, mert nem ezt várja tőlem. Annak a kislánynak lehet jobb apja is nálam... és tény, hogy szeretem azt a kislányt, még mindig a mai napig... de Pearl iránt már nem érzem. Ha rá gondolok, nem egy békés otthon jut eszembe, hanem egy börtön... - ismertem be.

Kislányosan megvontam a vállam. Persze, hogy imádtam, ehhez kétség sem férhetett, de nem vallottam be. Tudta ezt ő magától is, nem kellett már nekem mondanom semmit.
Ám ekkor feljött egy téma, ami...azt hittem már soha nem lesz esedékes. Pearl és a szakításuk. Szóval már emlékszik? Talán a halálból való visszatérés miatt? Ehhez én nem értek, de nem is ez volt a fontos...most válaszolnom kellett neki.
- Nem vetlek meg - jelentettem ki pár másodperc gondolkozás után. - Csak furcsálltam és még most is furcsállom. Azt mondtad nekem, hogy szereted őt és a kislányt, mégis elhagytad őket és mivel nem emlékeztél, nem tudtad megmondani, hogy miért. Most már igazán elmesélhetnéd - kértem burkoltan arra, hogy mondja el ennek az okát, mert nagyon is érdekelt.

- Nem-nem. Nemcsak én gondolom így. Én tudom, hogy imádsz. És ne tagadd, nem fogom elhinni az ellenkezőjét - álltam fel mellőle vigyorogva, és megálltam vele szemben, a fotel karfájának támaszkodva. - Szóval már idióta is vagyok. Na jó, ez jogos - sóhajtottam széles somolygással, és néztem a gyönyörűen ragyogó szemeit. - De te emlékszel valamire, amire én a feltámadásom pillanatáig nem emlékeztem. Pearl-re - mondtam már kissé megkomolyodva. - Megvetsz azért, mert nem vagyok képes elkötelezni magamat? Hogy.. csak úgy faképnél hagytam? - kérdeztem nagyot nyelve. Ha valamit, hát az Ő megvetését nem tudnám elviselni.

- Én soha nem mondtam, hogy imádlak. Csak te gondolod így - incselkedtem vele egy kicsit, mert jólesett. Vele tényleg felszabadult voltam, de nem volt rossz hatással rám. Csak szerettem cukkolni.
Megmelegedett a mosolyom szavait hallva. Tényleg én lennék az egyetlen, aki megérti? Elmondása alapján rajtam kíül nem sok mindenki szívleli, úgyhogy lehet, hogy igazat mond. - Ha már nem vagyok természetfeletti lény, legalább megkaptam azt a képességet, hogy megértem az idiótákat - vigyorogtam rá, de kedvesen. Tudhatta, hogy rám bármikor számíthat, akármilyen hülyeséget is csinál.

- Hmmm... - kezdtem el gondolkodni, miközben néztem a szemeit mosolyogva. - Veled kedves vagyok, mert téged kedvellek. Igen, így van... és ahogy te imádsz engem, úgy imádlak éééén is - kacsintottam rá a szokásos stílusommal, pimaszkodva, és megfogtam a kezét. - No, meg... te vagy az egyetlen, aki megérti, mit miért teszek. És aki képes elfogadni úgy, ahogy vagyok. Más nem lenne rá képes - beszéltem, furcsamód őszintén.