- Dehogynem számít - mondtam halálos nyugalommal. - Vigyázz az idegeidre. A végén elvisz egy agyvérzés. Ja bocs, nem. Vámpír vagy - fintorogtam újra egyet, aztán lassan körbesétáltam Elenát.
- Szóval segítsek a szerelmeden. Most mondom, nem vagyok házassági tanácsadó. Pszichológus sem, és a piáról sem tudom leszoktatni. Ezek a vámpírléttel együtt járnak, fogadd el. Vagy esetleg valami másban segítsek? Mondd miben, és megállapodunk az árat illetően.

- A fenébe is, most nem az számít, hogy mi volt a múltban, és mi nem! - keltem ki magamból egy kissé, mikor az ujján számolgatott, de már nehezen tartottam vissza a hisztimet, amit ki fogok csapni, ha nem segít, és nem árulja el, hogy mi az, ami Damont rettegésben tartja.
- Értsd meg... szükségem van a segítségedre... cserébe azt kapsz, amit akarsz, csak... csak segíts a szerelmemen, mert tudom, hogy te tudsz majd... - néztem rá szinte könyörögve.

- Oh - mondtam meglepett fintorral. - Ez valami újdonság. Szóval segítsek - léptem közelebb, és az arca elé tolt a kezem, az ujjaimon számolgatva.
- Nézzük csak... a múltkor bunkó voltam. Szemét, gyilkos, házasságszétdúló. Hazug, öntelt.... ha valamit kihagytam, légy oly kedves, tedd bele a listába. És most meg segítsek? Áruld el nekem, miért?

Hallottam a lépteket, és mikor megfordultam, megpillantottam Klaust, egy önelégült vigyor kellős közepén. Ha azzal a lánnyal van itt, akivel a buliba is jött, akkor ezek szerint nem zavartam meg semmit, mert akkor nem lenne vigyorgós kedvében.
- Jelenleeg nekem a szellemekkel van a legnagyobb gondom - sóhajtottam fel, és próbáltam jó pofát vágni ehhez az egészhez. Nekem most a segítsége kell, nem az ellenszenv elérése.
- Nem, nem hiányoztál. De szükségem van a segítségedre... vagyis, Damonnek és nekem szükségem van rá - nyeltem egyet, és tekintetembe ismét az aggodalom költözött.

(nappali)

Lassan sétáltam ki a nappaliból, és az érkező láttál széles vigyorra húzódott a szám.
- Rosszabb dolgok is vannak a szellemeknél, Elena Gilbert. Nem tanultad meg még Mystic Fallsban? - fontam karba a kezem. - Nocsak, nocsak. Kellemes meglepetés. Ezek szerint csak nem bírtad sokáig nélkülem.

(Damon és Elena lakása)

Aggasztott, ami Damonnel történik. Megölt egy vadászt, és látja a szellemét... aki meg akarja őt őrjíteni. Nem értettem ebből semmit, bár nehezemre esett elfogadni azt is, hogy Damon eltitkolta előlem, hogy embert ölt. De... ha vadász volt... csak önvédelem lehetett. Erről majd még beszélnem kell vele.
Az egyetlen, aki ezsembe jutott, az Klaus. Ezer éve él már, többet látott már, mint bárki más, és az egyedüli, aki képes nekem segíteni. Talán. Azt hiszem, a buli után az se lenne meglepő, ha ő is elküldene.
Nagyot nyelve álltam meg a cím előtt. Bár nem volt papírra vésve, de azt mondták, keressem New Orleans legnagyobb kastélyát. Ez az.
Kipattantam az autóból, megfogtam a táskámat, és... nem voltam hozzászokva az ilyen birtokokhoz, nem tudtam, mi az etikett, ezért csak benyitottam.
- Hahó! Van itt valaki? Vagy itt is csak szellemek laknak? - kérdeztem kissé megemelt hangon.