Nem értettem, hogyan keveredett ide a szülő téma, de nem igazán volt ebben olyan, amit titkolnom kellett volna. Oké.. A családomban van egy hatalmas fekete folt, de akkor is.. Nem arra kérdezett rá ezt pedig nem fogom elmondani, mert nem igazán van köze ahhoz, hogy miért nézek úgy ki, mint az a lány.. Legalábbis remélem. - Van egy bátyám, de évek óta nem beszéltünk.. Apám halott, édesanyám pedig.. Számomra halott. - Undorodom a gondolatától is, hogy mit művelhet most.. Egyetlen szócska, hogy tudja marni az ember száját.. "Édesanyám.." Felfordul tőle a gyomrom.
Méregettem még egy kicsit a kislányt, hátha kapok valami égi jelet, hogy baromságra készülök.. Bár magam sem értem. Nem szoktam szívélyesen viselkedni az emberekkel.. Talán csak a kíváncsiság teszi.. Igen. Vagy csak bemagyarázom magamnak és tényleg kezdek megváltozni. NA nem.. ez baromi rossz érv. Maradok az elsőnél. Úgy nézek én ki, mint aki annyira ismeri a helyet? Inkább passzolnám, de ha már én választok.. Az azt jelenti, hogy rám bízza magát. Rossz döntés.. Vagyis lenne, de felettébb érdekes módon, nincs hátsó szándékom. Mifene.. - Két sarokra van egy kávézó. - biccentettem a fejemmel. Bár nem voltam benne biztos, hogy vannak-e vendégeik, de a felirat még kint virított a minap. - Merre tébláboltál mostanság? - utaltam utolsó gondolatára. Nem tűnik olyan fajtának, aki boldogan megvan és virul a négy fal között.. Sőt.. Boszorkány lévén ki sem nézem belőle, hogy pár percnél tovább egy helyben tud ücsörögni. Most is mehetnékje van.. - Jobbra. - adom az útbaigazítást és megvárom míg elindul. Csak ezután indulok én is. Kicsit lemaradva, de hát istenem.. A karosszéria azért elég fontos. Még akkor is szokásom megnézni a jobb darabokat, ha épp nem akarom az ágyamba cipelni. Erről aztán le nem mondok..
Próbáltam figyelmesen követni a szavakat. Istenem, hogy mennyien vagyunk idiótákkal megáldva a családban...! Egyszerűen nevetséges, de azt hiszem, hogy ez az élet rendje, vagy mi a szösz az, amivel nyugtatni szokták az embereket a pszichológusok. Egyszerűen Murphey törvényével vagdalóznak és dobálóznak, de sok esetben semmi kapcsolat nincs a család és a szerencs között. Elvégre... ugyan, ne beszélje már be senki, hogy szerencse kell ahhoz, hogy jó családba szülessünk! Borzalmas emberi felfogás. - Szóval...- kerültem ki egyelőre a témát, hogy visszakérdezzek, mi ez az egész az anyjával. - Nincs senkid a városban... viszont attól tartok, kissé fel kellene borzolni a régi emlékeket ahhoz, hogy egyről a kettőre tudjunk jutni... drága Bailey - vigyorodtam el gunyorosan. Vagy inkább szemtelenül? Igen, inkább az volt, mintsem gúnyos. De tetszett a temperamentuma... igazi nő. Egy idegen férfival cseveg. Húh... csoda, hogy megbízik bennem. Pedig voltaképp lehetnék szélhámos is.
Megbíztam benne? Egyáltalán nem. Nem adott rá okot. Jó, a kép elég nyomos bizonyíték a dolgokra, de a mai világban, már azon sem kellene meglepődnöm, hogy valami hamisítvány. Ha nem lennék boszorkány talán a képébe röhögtem volna, hogy mennyi ideig tartott átalakítani az egyik régi képemet.. Na, mindegy. Most a végére akarok járni az egésznek. Az meg nem akkor titok, hogy az anyámat ki nem állhatom az apám pedig halott és ez az egész nem oszt nem szoroz. Egy idegen számára ez csak panaszkodás, szóval igazából nem is érdekel az egész.. Csak tudni akarom, hogy ennek a lánynak van-e valami köze hozzám méghozzá a lehető leghamarabb.
- Pontosabban mire is gondoltál, drága Tristan? - Kérdeztem, miközben megforgattam a szemeimet. Senkim nincs a városban.. Ez tulajdonképpen túlzás. Itt van az unokatestvérem, de nem hiszem, hogy ő túlságosan is sokat segíthetne nekünk. Képtelen lenne megállni azt, hogy megölje.. Aztán még ott van Daryl. Rá vigyáznom kell.. De eközben még véghez kell vinnem ezt a kis magánakciót is, hogy mégis mi közöm van Serenity-hez vagy kihez..
- Nos... - dörzsöltem össze a két mancsomat egy széles vigyor kíséretében. - Egy kis családfakutatás. Boszorkányok vagytok. Bármit el tudok képzelni rólatok - jegyeztem meg ezt kissé bántóan. Bár tetszett a stílusa. Ez volt az egyik, ami lenyűgözött, hiszen amellett, hogy gyönyörű, még okos és eszes is. A mai világban ez kissé ritka párosítás, de nem bánom, hiszen... áwh, istenem, talán kihalóban vannak ezek a nők. - A másik lehetőség, hogy felkeresünk egy okosabb boszorkányt, mint te - tettem hozzá élcelődve. Még szép, hogy szekálni akartam ezzel is.
- Szóval, akkor most azt próbáljuk meg kideríteni, hogy ez a valaki, aki rémisztően hasonlít rám.. A rokonom volt-e? Nem gondolod, hogy ez feltűnt volna, már a családomnak is rajtad kívül? - Nem hiszem, hogy a rokonom.. De akkor mégis miért néz ki szinte pontosan ugyanúgy, mint én? Előfordulhat.. Sok embernek van "hasonmása". Majdnem ugyanúgy néznek ki, de még sem. Csak meg kell találnom azt az apró kis foltot a lányon, ami nem hasonlít rám és akkor nincs semmi természetfeletti ebben a dologban.. Nem kell mindenbe túl sokat beleképzelni.. Mondjuk örülnék, ha tényleg csak ennyi lenne.. Egy véletlen egybeesés.. Nem több.
- Hogyha ezt akartad volna.. Talán fel sem keresel. Mert egyedül is meg tudod oldani, nem? Viszont most, hogy felkerestél most már én is benne vagyok teljes mértékben. Hiszen mégis csak egy olyan személyt keresünk, aki ugyanúgy néz ki, mint én, szóval szeretnék a lehető legtöbbet tudni róla. - Mondtam ellenkezést nem tűrve. Most már nem zárhat ki.
Érdekesnek tűnt a beszélgetés. Elvégre... nem is tudom... ez a lány valamennyire hasonlított Serenity-re... hogy miért? Azt már magam sem tudom... a lány halott. Bailey él. És tudom, érzem, hogy nem ő. Hiszen Bailey tiszta boszorkány, míg Serenity általam lett vámpír. Képtelenség, hogy bármi közük legyen egymáshoz ilyen eredetben. - Nos... tudod, a mai tecnika és tudomány már csodára képes. Talán... Serenity-t elvitték az ufo-k. Leklónozták, majd visszahoztak téged, hogy bonyolítsd az életemet. Kár, hogy ez a verzió eddig még nem jutott eszembe... - tűnődtem el. - Pedig tök logikus, nem? - vigyorodtam el szélesen, tovább heccelve őt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 01, 2014 10:09 pm
Nem értem, hogy minek pazarlom rá az időmet láthatóan feleslegesen, amikor egyedül talán már rég találtam volna valami kapcsolatot köztem és ez a nő között. Vagy egy szimpla nyomot, amin elindulhatnék.. Ezzel az alakkal semmire nem fogok menni.. Az ő helyében én, már abban a pillanatban felkerestem volna magamat, hogy megtudom egyáltalán létezek.. Na, ez egy kicsit még nekem is zavaros, de ez lett volna a helyes lépés.. Látszik, hogy egy idiótával állok szemben..
– Tudod.. Ha ennyire nem veszed komolyan, akkor szerintem mi itt végeztünk is. Köszönöm az információt, majd egyedül kitalálom mit kezdek vele és ha jutok is vele valamerre.. Nem foglak beavatni. – Hátat fordítottam neki, majd lassú léptekkel elindultam.. Ez általában be szokott jönni.. Sajnos valamilyen szinten szükségem van rá, hiszen neki vannak emlékei erről a nőről.
Okéééé, talán tényleg komolytalanra sikerült a mondanivalóm. Nem voltam az a típus, aki komolyan veszi az életet, sajnos ebben a helyzetben sem volt éppen másképpen. Pedig talán ennyire még soha nem volt igaza ennek a lánynak. Nem tudom, talán meg kellene tanulnom, hogy miként kell együtt dolgozni valakivel. - Várj! - szóltam utána, ámde eléggé csendesen, egyáltalán nem akartam, hogy azt érezze a hangomon; nekem is szükségem van rá. - Itt a számom - adtam a kezébe egy kis fecnit, miután utánasétáltam. - Talán egy boszorkány tudna a legtöbbet segíteni. Remélem, hogy... tudunk együtt dolgozni. Ha mégsem... az ki fog derülni.
Tisztában voltam azzal, hogy ez az egész be fog válni. Mindig beválik. Nem keresett volna fel, ha nem lenne szüksége a segítségemre. Főleg, mivel láthatóan nagyon nehezére esik megtenni még az apró bébi lépéseket is. Ezek közé tartozott az, hogy felkeressen engem. Már nem azért, de az ő helyében abban a pillanatban, hogy megtudtam volna, hogy létezem felkerestem volna magam. Már csak a kíváncsiság miatt. Halványan elmosolyodtam, mikor azt mondta, hogy várjak. Ez egy győzelem az én javamra. Pontosan erre volt szükségem. – Ha képes leszel komolyan venni, akkor még meg is oldhatjuk. – A határozottságomon még én magam is meglepődtem. De ilyen vagyok, ha el akarok érni valamit. Közelebb léptem hozzá annyira, hogy szinte éreztem a leheletét az arcomon. – Majd hívlak. – Aztán pedig hátat fordítottam neki és elsétáltam. Nem tudom, hogy mégis mi a franc ütött belém, de jelenleg nem is nagyon érdekel.
Miután kivettem egy szobát a város egyetlen hotelében, úgy döntöttem teszek egy sétát a környéken. Legalább azalatt is figyelhetem a környékbelieket, sőt, kitudja, talán még Laylával is összefuthatok az úton. Olyan rég láttam őt. A nővérem halála óta nem jöttem ki olyan jól még senkivel, mint vele. Már nagyon hiányzott a társasága. Nem igazán néztem, merre tartok, a lábaim vittek előre. Nem igazán érdekelt, hová visz az útam, mert szinte biztos voltam abban, hogy még ha akarnék, se tudnák eltévedni. Egy parkba keveredtem, egy filagória közelében, amikor a pillantásom hirtelen megakadt egy ismerős szőke hajzuhatagon. Chloe, milyen édes a bosszú! Gunyoros mosoly kúszott az arcomra, miközben elindultam abba az irányba, ahol ő akkor állt. - Nocsak, kit látnak szemeim! - szólaltam meg közvetlenül a háta mögött, majd meglepet arckifejezését látva muszáj volt beszúrnom még egy csípős megjegyzést is. - Mesélj, hány halandót kóstoltál meg az utóbbi tíz percben? - Annyira gyűlölöm azokat a fajtámbelieket, akik ártatlan halandók vérét isszák, hogy ha tehetném legszívesebben elégetném az összeset. De Chloe-nek egész mást meglepetést szánok. Ő nem fog meghalni, legalábbis nem úgy. Ez a ripper ha törik, ha szakad, át fog szokni a korházi tartalékokra, ezt garantálhatom.
Szép lassan telnek az itteni napjaim, lassan 1 hónapja, hogy vissza tértem Mystic Fallsba. Igazából magam sem tudom, hogy miért jöttem vissza, hisz jól elvoltam a világ bármely táján. Los Angeles, New York, Párizs, Ausztrália, és minden egyéb hely ahol jól elszórakoztattam magamat, illetve volt társaságom, akiket megigéztem és aztán szárazra csapoltam őket. Élvezem azt, hogy jó pár száz éve ki vannak kapcsolva az érzéseim, hisz nem foglalkozom azzal, hogy kinek okozok fájdalmat, csak élem a saját életemet úgy, ahogy nekem tetszik, és nem engedem, hogy bárki is beleszóljon, hogy mit hogyan csináljak. Nem segítek senkinek, csak is magammal foglalkozok. Akarom mondani, még anno a 90'-s években volt egy lány akit megcsapoltam, aztán unalomból vámpírrá változtattam. Persze egy ideig nem is szereztem neki napgyűrűt, hagytam, hogy a sötétségben éljen jó pár hónapig, aztán az egyik boszorkány barátnőmmel csináltattam neki egy napvédő gyűrűt. Ilyesmi gondolatokkal sétáltam a parkban a közelben pedig egy filagória van. De azzal nem is igazán foglalkozom. Egy fának dőlve nézem a sétáló embereket és keresgélek magamnak egy új zsákmányt akit megigézhetek és szárazra csapolhatok. Fülemet egy ismerős hang üti meg. Meglepődötten fordulok felé. - Helló, Belle. - mondom neki érzéstelen hangon, az arcomon pedig egy gonosz mosoly jelenik meg. - Hogy őszinte legyek, 1 órája nem ittam, de ha felidegesítesz megöllek. - mondom neki és gonoszul mosolygok még mindig.
Egy kicsit sem lepődtem meg a reakción, amit a jelenlétem váltott ki belőle. Tipikus.. Magabiztos mosoly ült ki az arcomra a beszólása hallatán. Haha, kislány, úgy tűnik elfelejtettél valamit. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak, nem szereztél tudomást egy fontos információról, miszerint már jóideje erősebb vagyok, mint te. No de sebaj, majd rájössz egy idő után. - Látom, semmit sem változtál, drága Barátnőm - vontam le az egyértelmű következtetést a feleletéből, közben negédes hangon jól kiemelve a barátnő megnevezést. Persze, soha nem tekintettem őt a barátnőmnek. Túl sok utálatot éreztem őiránta ahhoz, hogy LB-mnek tekinthessem. De majdnem eltippeltem a legutóbbi táplálkozásának idejét, ami végett a mosolyom mintha az arcomra is fagyott volna. - Mondanám, hogy hiányoztál, de nem szeretek hazudni - húztam el az ajkam a túlzott őszinteségtől, kissé rá is játszva a dologra. - De ha már az őszinteségnél tartok, nyugi, nem veled, csak az életmódoddal van bajom - teszem hozzá, némi hatásszünet után, újra a felhívva a figyelmét a halandók ok nélküli lemészárlása iránti undoromra, csak a biztonság kedvéért, ha véletlenül megfeledkezett volna arról, hogy miként is érzek ezzel kapcsolatban.
- Tudod, hogy nem szeretek megváltozni. - mondom neki magabiztos mosollyal. Nem félek tőle, igazából semmi bajom nincsen vele, szimplán csak nem szimpatikus nekem, ennyi. Igazából minden oka megvan arra, hogy gyűlöljön engem, hisz egy szörnyeteggé tettem őt, de mindezek mellett megtanítottam mindenre. Nem egy olyan szörnnyé tettem őt mint amilyen én vagyok, tasakos vérre szoktattam őt. Egyszóval mondhatni, hogy vigyáztam rá és jó vámpírrá tettem. Az megint más, hogy én érzéstelen vagyok és ártatlanokat ölök meg. De ez más téma. - Meg se próbálj változtatni, mert abból nem lesz jó vége! - mondom mikor közelebb lépek hozzá, és arra utalok, hogy soha nem fogok átszokni a tasakos vérre!
music:Kesha - Timber|notes: Sok sikert hogy vissza téríts xdd∞
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 03, 2014 10:05 pm
Miközben ő arra próbált rávezetni, hogy mennyire nem szeretne megváltozni, odabent, a fejeben egy konkrét terv körvonalai kezdtek megjelenni. Tudom én azt jól, hogy mennyire nem szeretne változtatni ezen az életmódján, ugyanakkor nem fogom hagyni magamat. Bár, ezt még saját magának sem ismerné be, de tudatában vagyok én annak is, hogy mindezzel voltaképpen segítenék rajta. Ha jobban belegondolok, neki sem kellett volna foglalkoznia velem az átváltoztatásom után, nyugodtan ott hagyhatott volna a semmi közepén, hogy boldoguljak magamtól, ahogy tudok. De nem így tett. Inkább segített nekem valamilyen mértékben megismerni és elfogadni a vámpír énemet. Sőt, ha jobban belegondolok, egyszer sem kényszerített arra, hogy akaratomon kívül embert öljek. Úgyhogy most rajtam van a sor, hogy segítsek őrajta,azzal, hogy elérem, hogy kapcsolja vissza az érzelmeit. Akárki vagy akármi is ösztönözhette arra, hogy kikapcsoljon mindent, ami egykor fontos volt a számára.. - Egy normális okot mondj, amiért jó így élned - kérdeztem rá kerek perec, hisz ha annyira szeret így élni, akkor bizonyára erre a kérdésre is meglesz a felelete. - És azt nem fogadom el válaszként, hogy mert így könnyebb. Hogy így nem kell törődnöd a következmények miatt sem. - szögeztem le, végig teljesen komolyan beszélve. - Hány emberrel kerültél közeli kapcsolatba, a kalandokat leszámítva, azóta, hogy így élsz? - Ezt csupán azért kérdeztem, hogy megbizonyosodhassak a saját igazamról. Mire jó az örökkévalóság, ha nincs kivel megosztanod az élet apró örömeit? Még akkor is, ha vámpír vagy.
Szavain szimplán csak gúnyosan elmosolyodok. Semmit sem tud az életemről, nem tudja, hogy mit miért tettem, és legfőképpen azt nem tudja, hogy miért vagyok ilyen! És pont ezért nincs joga beleszólnia az életembe, hisz ki ő nekem? Senki! Ő is csak az unalmam szüleménye, hisz unalmamban változtattam őt át, és a mai napig nem tudom, hogy miért segítettem neki. Lehet, hogy nem akartam, hogy szörny legyen, már ha azzá tettem őt, de ennyi. Tőlem ennél többet senki se várjon, mert ennél több emberi dolgot nem fogok tenni! - Nah, ide figyelj! - kezdtem a mondandómat halkan, de komoly hangnemben. - Nem vonhatsz kérdőre, hogy mit miért tettem, illetve, hogy miért vagyok olyan amilyen. Hiszen nem tudsz te rólam semmit sem. - mondom komolyan, majd hátrébb lépve tőle neki dőlök az egyik fának és a sétáló embereket nézegetem. Alapból nem szeretem ha megmondják nekem, hogy mit tegyek, de mióta nincsenek érzéseim ennél fogva az illetőnek a nyaka el szokott választva lenni a teste többi részétől. Szóval ajánlom Bellenek, hogy ne húzzon velem újat.
music:Kesha - Timber|notes: Sok sikert hogy vissza téríts xdd∞
Sejteni lehetett, hogy nem fogja egykönnyen megadni magát. Pedig jobban tenné, ha válaszolna rá, mert így nincs más választásom, kénytelen vagyok mélyebbre ásni. Hogy őszinte legyen nem nagyon szeretem mások múltját felhánytorgatni, hisz magamból kiindúlva én sem örülnék, ha valaki ezt tenné velem.. de ez most más. Miatta csinálnám mindezt. És persze, a személyes kis bosszú hadjáratom miatt, ami saját természetemből kiindulva csakis ilyen extrém lehet. Megtehetném azt is, hogy megölök mindenkit, akivel valaha találkozott, de azzal mit érnék el? Valószínüleg semmit, hiszen per pillanat nincsenek is érzései. Úgyhogy helyette inkább azt teszem, amihez a legjobban értek. Kedvességgel fogom őt a sírba vinni. - Én egyáltalán nem akartalak kérdőre vonni, csupán azt szeretném megérteni, hogy miért volt feltétlenül szükséges kikapcsolnod az egyetlen dolgot, ami emlékeztethetett volna téged arra a lányra, aki ezelőtt voltál? Annak a lánynak az érzéseire, gondolataira.. Ez az egy, amire, ha vigyázunk, nem vész el átváltoztatásunk után sem. - érveltem kitartóan, kicsit sem törődve a fenyegető hangszínével. Ha tartanék tőle, már rég visszaléptem volna. Vagy nem. - Esetleg pont ez lenne a gond.. Mert akár hiszed, akár nem, amikor átváltoztattál igenis éreztél valamit! Ha nem úgy lett volna, én sem állhatnék itt előtted. Amiért szívből gyűlöllek is! - iktattam be mondandóm végére odabiggyesztve, az én érzéseimet őiránta. Bár, így utólag már azt sem bánom annyira, legalábbis mióta sikerült visszaszereznem a képességeimet. - Néha így is felfordul a gyomrom a tasakos vér látványától, nem hogy vénából igyak - torzult el az arcom a csúnya kép láttán, ami megjelent a fejemben.
- Nem akarom elmondani, hogy miért tettem ezt, oké? És örülnék, ha leszállnál a témáról. - mondom neki még viszonylag higgadt hangnemben. Viszont második mondatánál már nagyon kezdtem ideges lenni. Nagyon nem szeretem, ha megmondják nekem, hogy mit tegyek! A fák takarnak minket, és ezen a részen alig van ember, úgy hogy nyugodtan csinálhatom azt amihez a legjobban értek. A gyilkolás. Épp erre sétál egy lány, én megigézem, hogy ne sikítson majd szárazra csapolom és kitörve a nyakat a földre ejtem. Számat megtörölve elégedetten nézek a halott lányra. Őszintén szólva ez egy célzás volt Bellenek, hogy ha nem hagyja abba ezt az egészet, akkor még egy embert fogok megölni. és így tovább, nem félek attól, hogy lebukok, hisz ha rajtakapnak akkor szimplán kitöröm az illető nyakát is. Nincsenek érzéseim, nem érzek megbánást vagy lelkiismeret-furdalást, úgy hogy számora ez az egész élvezetnél többet nem jelent.
music:Kesha - Timber|notes: Sok sikert hogy vissza téríts xdd∞
Makacsul ragaszkodott a saját akaratához, ahelyett, hogy akár csak egy fél másodperc erejéig is elgondolkodott volna a szavaim igazságértékén.. Nagyon akaratos. Dühös lett a drága, pláne a második felszólalásom alkalmával lett piszkosul ideges. Ahogyan én is a megmozdulása következtében.. - Én a helyedben, azt is hozzátettem volna az ígézéshez, hogy ne aggódjon, illetve nem szívtam volna szárazra, hanem élve hagyom, elfeledtetve vele a végén a kis manővéremet - vágtam makacsul a képébe, hogy én miképpen cselekedtem volna, igyekeszve visszatartani a kitörni készülő tornádót, ami bennem gyülekezett. Tudta jól, mivel lehet engem a legjobban kihozni a sodromból. No, de sebaj, gondoltam, majd segítségül hívva az erőmet, az agyára mértem fájdalmas csapást, ezzel késztetve őt térdre. Miközben ő fájdalmaival küszködött, én nem hezitáltam, gyorsan belé döftem egy verbénával átitatott fecskendőt, majd mikor kiürült a tartalma, kihúztam belőle. Egytől nem ájult el teljesen, így belédöftem még egyet. Ezek után megígéztem egy gyanútlan polgárt, hogy vigyen el minket a korházba, ártatlanul azt állítva, hogy elájult. Mikor úgy véltem, kezd magához térni, újabb fecskendőt szúrtam a testébe, ezuttal a szívét véve célba. Erős a lány, az tény, de nem hagyhatom őt, amikor segítségre szorul. A korházhoz érve megköszöntem a gyanútlan polgár segítségét, majd biztosítottam, hogy innen már nyugodtan magunkra hagyhat. Ezt követően bevittem Chloe-t egy üres korterembe, ahol mint kiderült olyanok feküdtek, akiknek már nem sok volt hátra. Valószínüleg a hosszú távú betegek kortermébe kerültem. A lányt felhelyeztem az egyik ágyra, majd leültem egy székre, várva,hogya magához térjen.
/Folyt. köv:hosszú távú betegek korterme/
ღ zene: Roar | megjegyzés: Ugye nem baj, hogy kicsit felpörgettem az eseményeket? De nem hagyhattam, hogy tovább gyilkolj
Még szép hogy nem mond semmit arról a bizonyos ismerősről. Nem is ő lenne ellenkező esetben, ha valamit nem úgy kéne kihúzni belőle..persze kíváncsi vagyok, és még mindig tudni szeretném az igazságot, de azt hiszem ráérünk még faggatózni előbb hadd csillapodjon le minden, ráérek vele majd akkor, ha nem lesz ennyire friss a dolog. Vállat rántok, egyelőre hagyom egyedül őrlődni a közös problémánkon, úgy teszek mintha már nem érdekelne az egész, csak hogy mi ketten itt vagyunk végre egyedül, egymásnak. Bepattanok mellé az ágyra, fejét mellkasomra helyezve pihenünk. A szívem majd kiugrik közelségétől, bár, nem csak ezen részemet mozgatta meg, kicsit lejjebb is. Egyszerűen annyira kívánom őt, hogy majd szétrobbannak az idegeim ahogy visszafogom magam.- Nem, csak erre vágy- - Nem tudtam befejezni mondandóm az arcomba végződő párna miatt. Az egyik kezemmel arrébb helyeztem, de még mindig tartottam. Kendra közelebb hajol az arcomat simogatva.. körbenyalom számat közelsége miatt, s szinte hajolnék ajkai felé de az arca lerí arról hogy megint csak húzza az agyamat. Mielőtt elhajolhatna viszonozom szívességét, és finoman arcába temetem a kezemben tartott párnát. - Szórakozz csak velem kedvedre, de ne lepődj meg ha hirtelen alattam találod magad.. - A türelmem nem véges, sőt, már a határait feszegeti. Rákacsintok a lányra, majd végül elfekszünk az ágyon összebújva. Észre sem veszem olyan hirtelen alszom el.. ez a pár nap kikészített, szóval rám fért már. Az ágy oldalsó felére nyúltam, ahol elviekben Kendrának kellett volna feküdnie, de hűlt helye sem volt. Hirtelen felültem, majd az arcomat fogtam hogy lehetek ekkora hülye, hogy bealudtam..ő meg hogy lehet ekkora hülye, hogy így ki megy, ráadásul a baj akkor éri az embert mikor a kevésbé számít rá. Felkaptam magamra a cuccaimat gyorsan, s kirohanva a hotel elé siettem a keresésére. Fogalmam sem volt hol kezdjek neki a keresésnek ismételten.. mint valami kutya próbáltam keresni az illatát, illetve rákoncentrálva hallgatni.. egy közeli parkban találtam rá. Messziről figyeltem őt, s ahogy egyre kezdtem közeledni hozzá hoztam egy kis szelet is sebességemmel. A bokrok mozogni kezdtek háta mögött, s amint hátrapillantott megbizonyosodni biztonságáról, hirtelen elé kerültem s amint visszafordult velem találta szemben magát, szinte az arcába másztam. - Csak nem valaki másra számítottál? - Teszem fel a kérdésem komolyan, majd hirtelen gúnyos mosolyra húzom számat. Akaratlanul is megmosolyogtat az ijedtségtől levágott arca, a szíve is erről árulkodik, majd kiugrik a helyéről. - Hmmm. Határozottan jobban áll rajtad. - Nem zavartatva magam nézek az általa felvett pulcsimra, majd a nyakig felhúzott cipzárhoz nyúlok, s legalább a melléig lehúzom. - De így sokkal jobb. - Mosolyodom el kacéran, s újabban végig nézek rajta.
Soha se voltam az a személy, aki könnyen beszél a dolgairól, főleg nem arról amit veszélybe sodorhatja azt a személyt, aki fontos számomra. Nem értem, hogy minek próbálkozik, illetve mi a célja vele, mert azt pontosan tudtam, hogyha nem fogja annyiban hagyni a témát, akkor megint egy újabb veszekedés lesz és akkor már tényleg mim mennyire fáj, de elmegyek. Nem akartam vele veszekedni, illetve nem akartam a fejéhez vágni azokat a dolgokat, de ha ideges az ember, akkor sok meggondolatlan dolgot cselekszik, de az emberi természet már csak ilyen. Ezért is jobb higgadt fejjel átgondolni a dolgokat, illetve nem egyből támadni, de ez most nem ment nekem. Mindig is fura szerzet voltam, de L ennek ellenére elviselt, majd amikor a képembe mászott, akkor a legédesebb mosolyomat vettem elő és úgy pillantottam rá. - Tudom, hogy férfiból vagy, de azt is pontosan tudom, hogy soha se lennél képes bántani, főleg nem ilyen téren. - mondtam neki higgadtan és még mindig angyali arccal. Ezért is szerettem őt húzni, mert pontosan tudtam azt, hogy nem lenne képes bántani, főleg nem így. Ebben teljes mérték biztos voltam, ha abban nem is, hogy tényleg nem bántana. Majd pedig szép lassan mind a ketten elaludtunk. Nem bírtam sokáig aludni, hiszen új helyen aludtam, plusz mindenem fájt is. Úgy éreztem, hogy a hajnali hűvös idő jót fog tenni, ezért is döntöttem úgy, hogy sétálni megyek. Automatikusan felvettem a melegítőfölsőjét. Lehet zavarnia kellett volna, de próbáltam otthon érezni magamat, illetve szükségem volt egy meleg felsőre. Lassan haladtam az utcákon és közben minden apró zajra még inkább összehúztam magamat, de még mindig nem mentem haza. Nem akartam. Egyedül szerettem volna lenni kicsit, majd pedig hirtelen valami zajt hallottam magam mögül, de senki se volt ott. Mire megfordultam addigra el állt velem szemben. Ököllel a mellkasára csaptam. - Idióta! - mondtam neki kicsit hevesen, de tényleg megijesztett. Nem gondoltam volna, hogy erre képes. Tudja jól, hogy mi történt velem, erre ezt csinálja. Megforgattam a szemeimet arra amit mondott, de kényelmes volt. - Gondolom. - mondtam neki még mindig kicsit gúnyosan, hiszen a szívem még mindig kicsit a torkomban dobolt. - Na, jó. Ezt most fejezd be. Nem akarok megfázni. - mondtam neki sietve, s mit sem törödve a megjegyzésével és a tekintetével újra felhúztam a cipzárt és elindultam. Nem akartam tovább ott maradni. - S minek köszönhetem azt, hogy itt vagy és halálra ijesztesz? - kérdeztem tőle, majd egy pillanatra hátra is pillantottam. Figyeltem őt és egy aprót az ajkamba haraptam.
Látszólag nagyon szívesen visszaél azzal hogy ő az a kivétel, akit nem tudnék bántani.. bár a múltkori eset után én nem lennék ennyire biztos a dolgában, még akkor sem ha csak a vérét akartam venni. Alapjáraton nyugodt vagyok, de ha valaki kihozza belőlem az ellenkezőjét, nos, nem lennék a helyébe.. maradjunk ennyiben. Mondjuk a kijelentésemmel újabban nem egészen erre céloztam.. hanem a határaimon táncoló iránta érzett vágyamra.- Igen? Tegyél próbára. - Zavart magabiztossága, bár, részben örülök hogy bízik bennem, de mégis csak férfiből vagyok, én sem tudom tartani magam a végsőkig. Ismételten hatásos belépőt akartam, de ő még a szokásosnál is ijedtebben reagált le a dolgokat. Az sms keze van a dologban, semmi kétség ez felől. Talán itt az ideje kihúzni belőle az igazságot. Szinte meg sem éreztem ahogy a mellkasomra csapott, nem is reagáltam túl. - Tudod.. lehettem volna más is. Nem értem ha ilyen smst kapsz miért nem bírsz megmaradni a formás ki fenekeden, vagy , legalább a közelemben maradni. Komolyan ha ezt folytatod, megint magamhoz bilincsellek. - Oldalra döntve fejemet nézek rá. Teljesen komolyan gondolom a dolgot, ha ez kell hogy a közelemben tudjam nem félek megtenni. Kezd az agyamra menni ez a folytonos beteges aggódás a lány miatt, szóval..kijavítanám magam. Előszeretettel bilincselném magamhoz. Mosolyogva figyeltem ahogy visszahúzza nyakig azt a cipzárt..bár ezzel a kedvem ellen tett, a következő gondolataim, fantáziálgatásom teljesen kiengesztelte "szomorúságomat". Természetesen utána mentem.. már lassan kezdek hozzászokni hogy szinte folyamatosan a háta mögött vagyok, bár, lássuk be.. nem is olyan rossz itt elnézve a "kilátást". - Szívesen felmelegítelek ez esetben. - Vágom rá végül még a fejemmel is bólintva egyet, majd megragadva a lány kezét magamhoz húzom Őt a kérdését direkt figyelmen kívül hagyva. Nem fogom, nem tudnám kijelenteni mert hogy vele akarok lenni, a közelében. - Hogy eláruld az igazságot! - Nyögök be végül valamit, ami csak félig titulálható be hazugságnak. Az igazságot is tudni akarom természetesen, de nem ezért jöttem utána.
Utáltam őt ebben a pillanatban. Nem értem, hogy miért csinálta ezt és miért jó neki az, hogy sikerült megijesztenie. Miért akarja azt, hogy végül szívinfarktusban haljak meg?! Komolyan én még élni szeretnék és én se bírom mindig lenyelni L idiótaságait. Bizonyos esetekben vicces, de most nem volt az, nagyon nem. Eleve féltem, nem régen támadtak meg a sötétben, erre neki pont ezt kell, amikor így is kihalt az egész hely? Komolyan néha szívesen lennék erősebb és tennék neki keresztbe, csak hogy viszonozni tudjam az ilyen kedvességeit. - Én meg azt nem értem, hogy nem régen ilyen sötétben vertek meg és te meg jössz és megijesztesz engem? Komolyan néha gondolkoznod kellene L. - mondtam neki kicsit ingerülten, mert megint dühös voltam rá.- Ha féltesz, akkor ne ijessz halálra, ha meg azt szeretnéd, hogy végem legyen, akkor menj el és előbb-utóbb talán teljesül a kívánságod. - tettem hozzá kicsit durcásan, majd pedig összefontam a karomat magam körül. Ezek után? Inkább megfagynék. - mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében, bár szerettem a közelében lenni, vagy az ölelésében lenni, de túl makacs vagyok ahhoz, hogy ezt be is ismerjem neki. Így inkább csak figyeltem őt biztos távolságból és nem mozdultam. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább menjek, hiszen úgyis követni fog. Ohhh, ezért akár fel is hívhattál volna, vagy mondok jobbat meg is idézhettél volna még a hotelben, hiszen egyszer már megtetted, ki tudja mikor tennéd meg újra. De legalább tudom, hogy ettől se tud semmi se visszatartani. - mondtam neki kicsit csípősen és semmi kedvesség nem volt az arcomra írva, illetve hangomban se bujkált melegség vagy kedvesség. - Szóval az igazat akarod? Előbb mond el te az igazságot. - mondtam neki szinte fagyos hangon és vártam a válaszát. Tőlem biztosan nem tud meg semmit se, amíg ő nem lesz őszinte velem.
ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: Nem lett vmi jó ઈ Words: -
Makacs, makacs és makacs továbbra is. Hiába szeretném annyira kihúzni belőle az igazságot, ami rám is tartozna egy szót sem szól, sőt , terel. Nem is ő lenne komolyan.. még az igézésemmel is visszaél. Kár volt elmondani.. illetve elszólni magamat. Bár, nem mondanám hogy bánom, mert ha magától jön rá végül.. talán soha nem bocsátana meg. De nem tetszik a feltételezés.. kényszer volt, nem akarok, és nem tervezek többet ilyet csinálni vele. Soha nem felejtem a tekintetét miután megigéztem.. mint valami zombi. Ha másról lett volna szó nem éreztem volna ennyire rosszul magam, de ő.. mindenben más, mindenben kivételt élvez. Már engem is kezd zavarni ez a szinte fojtogató érzés amit iránta érzek és hogy ennyire nem bírom kezelni.. nem bírom kezelni magamat, és még számomra is zavarba ejtő dolgokat művelek, vagy, mondanék. - Az igazságot akarod? - Sóhajtok fel végül s kérdezek vissza tekintetét fürkészve mindenféle szemrebbenés nélkül. - Gyere velem. - Megragadom kezét s húzni kezdem magam után a nem régiben kiszúrt pavilon felé. Közben egy szót sem ejtünk egymással.. odaérve, elengedem a lányt majd leülök vele szemben s fejemet elfordítom, nem nézek rá. - Szóval..mert.. veled akartam lenni. - Préselem ki magamból szó szerint a szavakat, alig érthetően mintha valami kényszer lenne. Bár annak is érzem konkrétan..kissé még el is pirulok és továbbra sem nézek rá. - Te jössz. - Szólok fel kissé morogva s keresztbe fonom kezemet és igyekszem nem rá nézni.. mondjuk ezek után.. nem is nagyon menne ha akarnám se.
Kezdőlap
||
Because everyone has a good and dark side