Már rég faképnél hagytam volna, ha képes lettem volna rá. Valószínűleg őrült, szóval sok esélyem nem lenne arra, hogy elmeneküljek. Meg hát egy vámpír elől nem éppen a legjobb módja a menekülésnek az, hogyha elfutok. Még akkor is utánam jönne, ha egyszerűen csak hátat fordítok neki. Kénytelen leszek megvárni míg elmondja mire is akar kilyukadni. Az már teljesen más kérdés, hogy nincs olyan dolog, amiért hinnék neki.. Belebolondult az örökkévalóságba ügy lezárva. Továbbra is arról a Serenity lányról beszélt én pedig már a szememet forgattam. Tényleg megőrült, de hogy ennyire? Aztán egy pillantást vettem a kezében lévő képre. Lesápadtam. Hiszen ez én vagyok.. De mégsem. Nagyot nyeltem. – Mi a francot akar ez jelenteni? – Fakadtam ki és hátráltam egy lépést a fejemet elfordítva. Ez valami beteg vicc.. Ez nem lehet..
Egyáltalán nem így terveztem ezt. De... valahogy így jött ki. Higgadt akartam lenni, és úgy beszélni vele, hogy egyikünk se akarjon percről percre megfutamodni. De kibukott belőlem az őrült énem, egyszerűen képtelen voltam kontrolállni magamat. Nem volt itt Samantha, hogy visszabillentsen az útra, melyen járnom kell... mert a bátyám révéről valahogy bennem is ott lakozik az őrület, mely bármikor felütheti a fejét... és nem tudom, kinek az életébe kerül legközelebb, ha elvesztem a fejem és az eszem. - Te boszorkány vagy... mondd meg, hogyan lehetséges ez!! - bukott ki belőlem már szinte kétségbeesetten, és hajamba túrva kezdtem el fel-le sétálgatni, mintha tényleg most engedtek volna ki az elmegyógyintézetből. - Nem értek semmit... ezzel a lánnyal életem egyik legszebb pár évét töltöttem el... eltűnt... majd évek múltán jössz te, és ugyanúgy nézel ki, mint ő. De ő még csak boszorkány sem volt - nyeltem nagyot.
Alig bírtam kontrollálni az érzéseimet, amik felgyülemlettek bennem. Mégis, hogy lehetséges ez? Nem.. Ez valami vicc. Tudnom kellett volna valami ilyesmiről! Apa.. Apa elmondhatta volna, de nem tette.. Mégis miért? Ez annyira érthetetlen.. Levegőért kapkodtam, hiszen úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok, hogy itt helyben összeesek és nincs tovább. Ugyanúgy néz ki, mint én.. De ennek semmi értelme. - Attól még, hogy boszorkány vagyok nem tudok válaszolni minden egyes kérdésre és elhiheted, hogy nem csak téged foglalkoztat.. Most már nem csak téged. - Tudni akarom, hogy mégis hogyan lehetséges ez. Az ősöm lenne vagy valami? De akkor nem értem apa miért nem beszélt róla. Vagy annyira régi lenne? Tudni akarom, hogy mégis mi történt! - És ezért kerestél fel? Azokért a legszebb évekért? - Kérdeztem már-már cinikusan, de most nem tudtam uralkodni magamon. Egyszerűen túl nagy sokk ért..
Majdnem megforgattam a szemeimet. Máskor mindig ezek a tudálékos banyák vannak olyan nagyra magukkal, erre most egy szimpla kérdésre nem tud válaszolni rendesen... hát, talán jobb is, ha nem mondom el a véleményemet, mert itt vér folyna. Ha olyan, mint Serenity, ő is makacs... nem mintha ez eddig nem tűnt volna fel. - Nos, mivel úgy tűnik, te rágósabb falat vagy, ezért sajnos lemondok azokról a szép évekről, és benned nem őt keresem. - húztam el a számat. - Helyette inkább azért, mert érdekel, miért vagytok ilyen egyformák.
Szedd össze magad Bailey! Próbáltam, de még mennyire.. Mégis annyira lehetetlennek tűnt. Rokonom? Vagy mégis ki a fene? De, ha azt mondja nem volt boszorkány, akkor lehetséges, hogy nem? Bár lehetett olyan rokonom, aki nem boszorkány.. Ez annyira zavaros és nekem kellene megválaszolnom! Jó, hogy nem azt várja el tőlem, hogy fessem pirosra az eget. De talán az még egyszerűbb lenne ennél az egésznél. A rágósabb falat megjegyzésére, csak megforgattam a szemeimet nem volt kedvem rá reagálni.. Mondhat, amit akar. A lényeg, hogy közös a célunk. Megtudni miért is hasonlítunk ennyire. - Én most szembesültem ezzel az egésszel, de te már egy ideje tudod és nem jutottál semmire? Az ég világon semmire? - Nem tudom, hogy mit tudnánk elérni ketten, amire ő nem volt képes..
Azzal kénytelen voltam szembesülni, hogy ez a lány bizony nem Serenity. Soha nem lesz ő. Egyszerűen... nem tudnának hasonlítani egymásra akkor sem, ha... illemleckéket vennének egymástól. - A probléma még mindig az, hogy... pár együttöltött év után teljesen eltűnt a szemem elől. Először azt hittem, hogy meghalt... belekeveredett valamibe, és elkapták, de... erre sosem kaptam bizonyítékot. Talán még mindig él, de akkor nem értem, miért hagyott el szó nélkül... de neki nem lehetett lánya... - nyeltem egyet szárazon. Nem, biztosan nem. Az a tény nyugtatott, hogy ha Serenitynek volt is lánya, tőlem biztosan nem lehetett. Mert vámpírnak vámpírtól ugyebár...
– Szóval pár együtt töltött év után csak úgy nyoma veszett és még azt tudod, hogy egyáltalán él-e? Egyáltalán megpróbáltad ezt az egészet kideríteni? Meg mióta tudsz arról, hogy én ugyanúgy nézek ki, mint ez a lány..? – Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő kellett neki ahhoz, hogy végre összeszedje magát és felkeressen vagy éppenséggel valami gyökér szöveggel leszólítson az utcán, mint ahogy most is tette. – Na, de inkább térjünk át arra, hogy mégis mit akarsz tőlem? Mert csodát még én sem tudok tenni. – Mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy ez az egész, hogy lehetséges és mivel ő régebb óta benne volt ebben az egész ügyben úgy gondoltam ő talán többet tud mondani, hogy mégis hogyan induljunk el és merre. Talán Serenity keresésével kellene kezdeni.. Sokkal egyszerűbb lenne.
Úgy érzem, mintha megújultam volna, pedig pár napja engedtek ki a kórházból. Vagyis... Ki sem engedtek, csak eljöttem saját felelősségre. Senki sem bírta volna ott egy perccel sem tovább. Ami pedig a mai sétámat illeti, szintén ugyanez volt rá igaz. Szükségem volt egy óra magányra, mert a gyerek is megőrjít. Imádom és ő a mindenem, de néha nekem is kell egy kis szabadidő. Csak egy kicsi. Így azzal a lánnyal van, akit vélhetően jobban szeret, mint engem, hiszen fél éven át őt látta minden nap, helyettem. Az apja meg... Az isten tudja, hogy hol lehet.. Talán még az sem. Teljesen felkészültem érkeztem a kis privát sziesztámra, céltudatosan egyből a félreeső bódéhoz jöttem.. Filagória, vagy mi ezeknek a hivatalos neve. Valójában, engem totálisan hidegen hagy, bódé és kész, nem kell ezt ennyire túlbonyolítani, hogy saját gondolatmenetet pazaroljak rá. Habár, már megtettem. A szél kellemesen fújdogált, nem azon az őrjítő módon, amikor az ember megfagy. Örömmel nyugtáztam, hogy senki nincs itt, amit betudtam annak, hogy még csak dél van. Az iskolások ilyenkor még nem jönnek stikában narkózni ide, mert vagy iskolában vannak, vagy lógnak... de akkor még minden bizonnyal alszanak. Elővettem egy szennylapot, amit azelőtt állandóan olvastam. Nem változott sokat, ugyanolyan használható információk, hogy melyik pózban érjük el hamarabb az orgazmust, és melyik a legtrendibb hajviselet mostanság. Ja, meg a smink. A sminket sosem hagyják ki. Természetesen egyből átlapoztam az interjúkat, és nyilván ott kezdtem a tanulmányozásba, ami a legjobban érdekelt... Hát persze, hogy a dugásnál. Mindenki ezzel kezdi az újságokat, ha van benne ilyen témájú rovat. Csak ültem ott, kezemben a frissebbnél frissebb praktikákat rejtő lappal, amikor beugrott, hogy rá kellene gyújtanom. Ezzel a képpel tökéletes helyet tudhatok magaménak a társadalomban: a henyélő, semmittevő, környezetszennyező suhanc. Utóbbi leginkább azért feltételezhető, mert még csak 24 sem vagyok, és gyakran lecsippentenek egy bő 7 évet a koromból, amikor tippelnek.
Kis kalandom Jennával ide vagy oda, nem éreztem szükségét, hogy tovább henyéljek nála. Csak megtépázom a lelkivilágát, holott nem ígértem én neki semmit. Egyébiránt meg szavatartó ember hiszemében élem a kis életemet, tehát azt a semmit nagy valószínűséggel betartom. Felbukkanok és lelépek, mert nincs maradásom. Hiába akarok szabadulni az egyik mókuskerékből, a megszokás ugyanolyan csapda, mint egy fix kapcsolat, annyi az eltérés, hogy nem tartozok senkinek elszámolással. Maximum magamnak.. Az meg nem rám vall, hogy magamban picsogjak, szóval hagyjuk is a francba... A parkon keresztül hamarabb otthon lennék, hogy legalább valami tisztes, vagy inkább tiszta ruhát húzzak magamra. Persze, csak a látszat kedvéért, mint aki ad is magára valamit. Nem mintha bárkinek lenne hozzá köze, hogy a majdnem nőmmel voltam... A miérthez meg a hogyanhoz meg még annyi se. Nem volt itt senki, a lelkek ilyenkor éledeznek csak fel, bár hétköznap lévén lehet, hogy tisztességes módra csak dolgozni vannak. Ezt az unalmat.. Naa de.. Mikor egy fiatal kis szöszi került látóterembe, egyből kinyílt a csipám. Nem is azért mert jobban megnéztem magamnak, hanem mert megbontotta a rutint.. Hogy sehol senki.. Na meg mert tökéletesen egyedül volt. Vagyis lesz.. Még fél percig, míg oda nem érek hozzá. Közben telefonomra pillantottam, ahol már egy sms jelezte, hogy valaki baromira hiányol, de sajna ilyenkor csak sürgős esetben vagyok elérhető. Pech, babám.. Vigyorogva csúsztattam a telefonomat vissza belső zsebembe, majd ugyanazzal a mozdulattal vettem elő a cigisdobozt, és gyújtottam rá. - Azt hittem, a szappanopera sokkal menőbb ennél.. - álltam meg a fakorlátnak támaszkodva, és figyeltem, ahogy valami lapot olvasgat a hölgyemény.. Ehh.. nők..
Leképeződött előttem minden a főszerkesztő hölgyről, miközben lapozgattam ezt a gyöngyszemet a kezemben. Először is, a nőt tutira nem elégítik ki rendesen, pedig mocskosul perverz. Elpöcköltem a cigit, mikor a végére értem, aztán ismét belefeledkeztem a környezetembe. A hideg is végigfutott a hátamon, amikor egy férfi hang csapta meg a fülemet. A kommentárt pedig, amivel feltehetőleg hozzám szólt, kifejezetten pimasznak rangsorolom. Nálam a megszokás az, hogy ilyen köszönés nélküli váratlan felbukkanásokat a barátaim csinálnak. Ja? Hogy nincsenek barátaim? Ez mondjuk átírja a mesét. - Azokat csak három után kezdik el játszani. - reagáltam ugyanolyan könnyedséggel, amit a kisugárzásából egyből következtetni lehetett. - Ismerlek téged? - szólaltam meg ismét, egyből nekiszegezve egy kérdést. Nem tűnik sorozatgyilkos típusnak, habár az ítélőképességem eléggé berozsdásodott az utóbbi időben. Akarva-akaratlanul végignéztem rajta. Nem az a tipikus "tűzben ég a testem tőled, te férfiállat" nézéssel, csupán érdeklődés szempontjából, hogy ki lehet ez a daliás férfiú, aki megzavarta édes magányomat.
Kényelmesen helyezkedtem el, hanyagul dőlve a lakkozatlan fának, ami aprót nyekkent a nem várt tehertől. Vigyorom széles lett, első reakciója láttám. Megriasztottam. Pedig egészen addig nem szokásom riogatni senkit, amíg jó kedvem van. Most pedig az van. Nem látszik?! - Ebbe most vagy csúnyán beletrafáltam, vagy most olvastad.. - nevettem fel, igazából saját magamon, és mert épp jólesett. Nem tűnt annak a tipikus otthon ülő, begyöpösödött, popcornt és fagyit felváltva zabáló sorozatfüggőnek, bár biztos ennek a kategóriának is vannak végletei, csak én vagyok tudatlan.. A füstöt hosszan fújtam ki, váratni akartam, de hát azt hiszem a kérdésre ő maga is tudja a választ. Minek futni az illedelmességi köröket feleslegesen, ezt sosem fogom fel. Lehet, hogy ehhez is én vagyok kevés.. Nincs kizárva. - Nem hinném.. - vágtam rá aztán, hiszen hiába próbál nevet társítani a képemhez, kétlem, hogy sikerülne. - De ne vedd maradra.. Engem senki sem ismer.. - doboltam szórakozottan a fán. Ja, hogy talán idegesítem vele?! Egyéni szoc probléma. - Zavarok? - kérdeztem rá aztán. Nem igazán fog meghatni a válasz, de feleslegesen inkább nem koptatnám a számat. - Ha gondolod magadra hagylak a.. szennylapoddal, hátha eljutsz a horoszkópig.. - ajánlottam könnyedén. Csak olyan tessék-lássék módra. Nem vagyok én akkora tahó, mint amilyennek első ránézésre tűnök.
Nem volt kellően riasztó a tekintetem, mivel folytatta a kis diskurzusunkat. Jobb is ez, mint az otthonülés, meg a megszokás, ugyanakkor jobb a magányos gondolkodásnál is, hiszen teljesen új minden perce. Új arcok, új kalandok. Nem valószínű, hogy ezzel a sráccal fogom megváltani a világot, de semmi sem kizárt. Egy mosoly kúszott a számra nevetése hallatán. Mindig elmosolyodok, ha valaki a környezetemben nevet. Vagyis hazudok, mert ha egy vadidegen mellettem két méterrel elröhögi magát, az nem érdekel. Csak akkor, ha nagyon nevetségesen nyerít fel szinte. - Óó, akkor ön biztos Mr. Titokzatos Úr! Az igazat megvallva nem vettem magamra, hogy nem ismerem. Mivelhogy nem ismerem. - Áhh, nagyon a végére rakják. Mire elolvasom ami érdekel, addigra megunom. Nem zavarsz, habár roppant érdekes a semmittevés. - Letekintettem a kezemben pihenő újságra, aztán összecsuktam és egy laza mozdulattal a táskám mélyének fogságára ítéltem. - De hozzá kell tennem, hogy kedvességed lenyűgöz, Mr. Té. Hogy vagy? - Ki mondja, hogy csak azoktól lehet megkérdezni, hogy éppen miként érzik magukat, akiket ismerünk? Ez egy ostoba szokás. Engem minden ember érdekel... minden olyan ember, akinek jó teste van, hogy őszinte legyek. Vártam, hogy egy lépést beljebb sétál-e vagy ácsorog tovább ugyanabban a pozícióban, ahogy eddig, esetleg leül, elkezd lebegni, vagy bánom is én... Csak mozgást présel ki magából. - Beljebb fáradsz? Vagy netán rohanásban vagy? Csaknem állnál szóba egy vadidegennel, aki akár pszichopata gyilkos is lehet, ha sietnél. - fogalmam sincs, hogy milyen okból kifolyólag invitáltam közelebb. De ne ácsorogjon már ott szegény lelkem, senki sem vette a lábait.
Már most kellően tiszta képet kaptam arról, hogy nem épp egy divatőrült tinibe botlottam. Bár ez is lehet egyfajta divat, a maga szubjektív értelmében. Persze nem volt célom azzal, hogy leszólítottam, még ha hátsó szándéknak tűnik is. Sose tartottam magam átlagos fickónak és ez a megállapítás most értelmet is nyer, elvégre nem állt módomban tenni neki a szépet. Túl korán volt még ahhoz.. - Titokzatos?! - vigyirodtam el szavain. Úr?! Én. Ugyan már, babám, nem vagyok olyan öreg.. - Miért élvezi egy magadfajta fiatal a semmittevést?! - néztem végig rajta. Sokkal inkább el tudtam képzelni az elém vetülő igazságnak, hogy egy klubban vergődik a férfiak gyűrűjében. Ez volt ugyanis az átlagos kép, ami beugrott, de nem mozgatott meg bennem semmit. - Mr. Té?! - vontam fel látványosan szemöldökömet. - Ezt megtartom.. - rántottam vállat. Nem azért döntöttem emellett, mert valóban titkolóznék, hanem mert ha nem túl jó emberismerő, azt adok be neki magamról, amit csak akarok.. Ez pedig fölény, amit én személy szerint még az ilyen tiszavirág életű kapcsolataimban is szeretek magaménak tudni. - Mi látszik rajtam, hogy vagyok? - kérdeztem vissza voltaképp azért, hogy megtudjam, mennyire ülnek ki arcomra a gondolataim. Meg persze az sem mellékes, hogy a kishölgy elég merész, szépen felvágták a nyelvét, kiváncsi vagyok mit hord össze rólam.. Magamat ismerve nem kellett volna kérvényt benyújtani, hogy ugyan fáradjak már közelebb, de csak nyomatékosította magát ahogy az is, hogy az újságját elpakolta. - Jó tanács.. Az elején vannak az unalmas, átlapozható cikkek.. Ha a végén kezded, többre mész.. - mutattam rá gyakorlatiasan a dolog lényegére, amit annak idején már kitapasztaltam. Közelebb léptem hozzá, miután egy utolsót szívtam a cigarettámból, aztán a fának nyomtam a parázsló végét, és hagytam a földre pottyanni. - És a helyedben nem bocsátkoznék feltételezésekbe.. Honnan veszed, hogy nem állok szóba gyilkosokkal? - igazából elég sok alvilági fazonnal tartottam kapcsolatot, a múltam pedig csak tetézi a kapcsolati skálám milyenségét. Sokkal több kétes eredetű "üzleti" tranzakciót bonyolítottam már, mint amiről pelenkás kora óta értesült. - Mi van, ha én is az vagyok.?! - fújtam ki a füstöt és ültem le mellé, aztán kényelmesen elterpeszkedtem. Vonja le a konklúziót. - Egyébiránt fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy a nap közepén magadban ücsörögj ebben a.. Mi is ez? - pillantottam körbe a tákolmányon, de nem igazán érdekelt a neve. Ha eddig túléltem nélküle, ezután se lesz bajom a tudatlanságtól. - Mindegy, szóval.. itt.. Nem fog keresni valami nevelő? - homlokráncolva kerestem tekintetét, még mielőtt jóhiszeműen azt hinné, szívemen viselem sorsát. Minden esetre a neve érdekelne..
És ismét ugyanott tartunk a kis történetemben, mivel lefiatalozott. Tény és való, hogy nem tartozom az öregek közé, szóval bóknak is vehetem. Sőt, mi több! Annak is veszem! Hiszen valljuk be, a húszéveseké a világ, én pedig alig pár évvel hagytam magam mögött ezt a gyönyörű kerek számot. Kérdésemre kérdéssel felelt, ami először meglepett, hiszen az emberek általában önzőek, és egyből ömlesztik minden vadidegennek a problémáikat, ami senkit az ég világon nem érdekel. Kellő odafigyeléssel fürkésztem az arcát, hogy ő maga is észrevegye, hogy feltűnően bámulom. Nehéz lett volna nem kiszúrni, hiszen egymás szemébe néztünk közben. - Hogy mi látszik? - hümmögtem egy apró mosoly keretében. Most minden apró bőrhibájára vonatkoztathatnék, vagy nemes egyszerűséggel megérinthetném, hogy belekurkásszak kicsit a gondolataiba. De még nem volt elég közel, és a helyzet is hülyén jött volna ki, ha nekiállok tapogatni, mint valami elmebeteg. - A szem a lélek tükre, legalábbis így tartják. Nem látok problémát, Mr. Té. Bizonyára ön egy elégedett családapa, épp csak a sarki kemencés pékséghez ugrott le, hogy a legfrissebb tízórait vihesse a három csodaszép gyermekének. Persze ezzel kicsit elkésett, mert dél van, ezért szomorú. - fogtam bele egy rövid és általam kreált történetbe, amit még csak véletlenül sem kötöttem hozzá, egyszerűen a hasamra csaptam, és ez lett a végeredmény. - Igen, az elejét nem is nézem, egyből a szexes témánál kezdek, hiszen haladni kell a korral. - forgattam meg mosolyogva a szemeim, mintha tudatlan 70es éveiben járó hölgy lennék. - Te? Gyilkos? - kérdeztem vissza halkan, majd közelebb húzódtam hozzá. - Akkor már ketten vagyunk. Csinálhatnánk csapatban is. - tettem fel a visszautasíthatatlan ajánlatot neki, majd kacsintottam egyet. Ezután komolyan akartam rá nézni, de kitört belőlem a nevetés. Hiába, sosem voltam a legjobb színész. Hogy engem nevelő keressen? Röhejes, ezért is nevettem rajta. De ha játék, akkor játsszunk. - Nem hiszem, - kezdtem bele széles vigyorral, ami a röhögésből maradt a számon - Édesanyám az egész napomat leigazolta. Senki nem sejti, hogy csak lógok. - tűrtem hátra az arcomba lógó tincsemet.
Kezeimet tarkómra csúsztattam és ott fontam össze ujjaimat, miközben kicsit sem érdekelt, ki néz meg, vagy ki se.. Odakint meg, mintegy varázsütésre eleredt az eső is. Korrekt, mondhatom. Minden esetre nem volt bajom vele, éltem én már olyan helyen is, ahol az év 320 napján fix, hogy esik.. Eső, hó.. meteor.. valami biztos. Vártam, mit fog mondani, vagyis mit fog leolvasni rólam, de talán kár volt.. Ó.. én meg a feltételezéseim. Minimum arra gondoltam, hogy drogcsempésznek néz, vagy mittudomén.. De.. Én mint családapa.. NA ez az, amit ő sem gondolhat komolyan. - Túl önző vagyok ahhoz, hogy másnak vásároljak bármit is.. - nevettem fel. - Három gyerek után, valószínűleg felkötném magam, de lehet, hogy egy után is, ki tudja.. A szomorú stimmel.. - sóhajtottam nagyot, aztán felröhögtem. Ez a komoly ábrázat, plusz család, meg három gyerek dolog, megspékelve a gondoskodó Kevinnel, nem hiszem, hogy mást váltana ki az emberek többségéből. You know, nem szeretek semmit, ami kicsit is megkötés az én amúgy is heves természetemnek. - Minden esetre, ha ez látszik a szemeimből, örülök, hogy nem látod a többit.. - vakartam meg a fejem búbját. - Nem vagy te még egy kicsit fiatal hozzá?! - néztem végig rajta tetőtől talpig. A tizenéveit taposta. Persze nem a szexre gondoltam, láttam én már fiatalabb lányokat is, sőt, néhányan az ágyamban is megfordultak már azt sem tagadom. - A szex-rovat általában a begyöpösödött harmincasoknak szól, akiknek muszáj felrázniuk a nemi életet, hogy a férjük ne hagyja ott valami tizenéves kis ágymelegítő miatt. És újra.. És újra.. - vezettem végig a gondolatmenetemet. De aztán lehet, hogy valami kézenfekvő összefüggés nem világos számomra. Érdekes téma.. Így az első öt perc után. - Bocs, szivi.. nem erősségem a csapatmunka.. - hátráltam ki ajánlata elől. - Tudod én szeretek dirigálni, te meg nem tűnsz olyannak, aki lenyeli a dolgokat.. - húztam el a számat, aztán vele nevettem. Jól esett. De semmi különös. - Meg egy idő után téged is ki kellene nyírnom.. - szisszentem fel, mintha valóban fájó pont lenne. Bár.. Nem első és nem is utolsó eset lenne az életemben. Sorry, sweety.. - Höhh.. Bezzeg az én időmben.. - kezdtem a sablon szöveget szemforgatva. - Nem volt szükség igazolásra a lógáshoz.. - vigyorodtam el, hogy mind a harmincegy fogam kivillant. Bezony, harmincegy, egy sikertelenebb kocsmai verekedés után ténylegesen is otthagytam az egyiket. Szuvenír. Bár nem sokáig élvezhette az ipse..
Hát jó... "ráharapott" a játékomra, szóval kezdjük is el. Kicsit fészkelődtem a padon, miközben figyeltem a szavait. Nem miatta, hanem mert szó szerint szúrta a fenekemet a pad. Szálka állt bele, vagy a fene tudja, hogy mitől bolondult meg minden odalent. Felpillantottam rá. Szomorú? Inkább közbe sem szóltam, megvártam, hogy magunk mögött tudjuk ezt a témát. Ki akarná firtatni, hogy miért szomorú? Mellesleg úgyis elmondaná, ha úgy érezné, hogy el kell mondania, hogy muszáj kiadnia magából a terheket, amiket a vállán hordoz. Ámde! Ha most olyan nagy spanok is tudnánk lenni, én meg előadok neki egy teljesen valótlan történetet magamról, nem indítok túl nagy előnnyel. Szóval vagy soha nem leszünk barátok, mert egyből a hazug kategóriába sorol, vagy nevet egy jót rajta. Nem tűnik annak a tipikus "törődő" embernek, de mint azt már korábban megállapítottam, az első benyomásaim pocsékak tudnak lenni. Mindenki úgy vezet meg, ahogy csak akar. - Haladni kell a korral, így is túlzottan kiközösítenek a társaim. - biggyesztettem le az ajkaimat. - Talán igazad van, tényleg túl fiatal vagyok. De te sem lehetsz sokkal idősebb, hisz mi az a két év plusz áfa? Mindenesetre pofátlan viszont nem vagyok. - álltam fel és egy lépést közeledtem felé, majd a kezem nyújtottam - A nevem Lara Croft. Titkos ügynök vagyok. - vágtam totálisan komoly képet, hogy az előadásom maximális sikert érhessen el. Sajnos rettenthetetlenül tökéletes színészi játékomnak mindig hamar vége szakad, mert nem tudok hű lenni a szerepemhez, így mindig lebukok. Most is felesleges lenne sokáig húznom.
Leginkább azt utáltam, mikor nekem tettek fel kérdéseket, és nem tudtam úgy válaszolni, ahogyan én azt igazából akartam. Meggondolatlan vagyok, váratlanul cselekvő, és... ami azt illeti, eddig ehhez szoktam hozzá. - Eltűnt. Legalábbis a szemem elől. Nem tudom, talán megunta, és máshoz csapódott, vagy egy vadász ölte meg, a bánat tudja már! - legyintettem morcos arckifejezéssel, hiszen semmiféle érzést nem akartam átadni ennek a lánynak. Egyértelműen nem az a Serenity-típus, szóval semmi hangulatom vele érzelmekről beszélgetni. - Nem igazán próbáltam... Serenity mindig olyan egészen különleges lány volt, más felfogással, mint a többi... én pedig már az elején féltem, hogy elveszem a rendes életétől való jogát... talán ezért állt tovább egyedül... már ha továbbállt - sóhajtottam fel kiszáradt torokkal. - Utánad pedig... kérlek szépen, három hónapja kutatok - billent oldalra a fejem.
Nem igazán szeretem, ha egy vámpír van a közelemben.. Vagyis egy ideig nem volt vele különösebb problémám, de jobban szeretném, ha egy egyszerű emberrel találkoznék az utcán vagy bárhol máshol csak egyetlen egyszer! Már nagyon kezd elegem lenni ebből a természetfeletti baromságból. Elmenekülni nem tudok előle, hiszen én magam is az vagyok és befogadtam egy gyereket, aki szintén az.. Nem tudom mi jogon akasztom rá a gyerek jelzőt, mikor még tulajdonképpen én is az vagyok, de ez most nem számít.. Csak egy kicsit szeretnék elszakadni ettől, de még ekkor is kudarcba fullad az egész. – Akkor megpróbálhatnánk megkeresni.. Az még talán menne nekem.. – Azt hiszem van valami varázslat, de már annyira berozsdásodtam, hogy örülök, ha megtudok gyújtani egy gyertyát nem egy embert megtalálni.. Ebben a városban pedig nagyon nagy szükségem lenne az erőmre. Össze kell szednem magam. – Három hónap.. – Ismételtem meg magam sem tudom miért.. Három hónapja tud rólam és még csak most talált meg vagy most vette a bátorságot, hogy elém álljon? Mindegy. A lényeg, hogy most már itt van és ki fogjuk deríteni, hogy mégis ki nekem ez a Serenity vagy ki nem.
Még mindig azon kattogtam, mi a francért üldögél itt egyedül valami noname lapot bújva, mikor sokkal jobb dolga is akadhatna. De ez megint az én véleményem és gyakorta rájövök mostanában, hogy a világ dolgai rohadtul nem úgy alakulnak, ahogy azt én okosan és ügyesen megtervezném. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne a helyzetem.. - Mindennek van valami oka, bogaram.. - vigyorodtam el. Nyilván, nem egy antiszociális hajlamú ember, legalábbis nem úgy néz ki. Esetleg problémája van a környezetével, nos ezt előbb elhinném.. Csakhogy nem ingem pszichomókust játszani és azt hiszem, ő is jobban jár, ha nem adok neki semmilyen lelkifröccsöt. Még a végén eret vágna magán. Ha tudná, valójában mennyi vagyok, talán még komolyan is venne. Elvégre a korral általában bölcsesség is társul, csak csupán engem került el ez a kézenfekvő összefüggés. Az viszont stimm, hogy a csaj nem teljesen ép fejben.. Vagy baromi jól játssza a félig zakkantat, minden esetre jót röhögök bemutatkozásán. Really?! El kell telnie néhány másodperc hatásszünetnek, míg végül szóhoz tudok jutni a sokktól. Mert ez az volt, talán a nap pillanata.. - Jolie jobbat domborított.. - vigyorogtam tovább aztán. Igazából nem nagyon hatott meg, hogy nem vállalja a személyazonosságát. Sejtet néhány dolgot, és már csak a rutin miatt is szemügyre veszem ismét, de még mindig semmi. Én nem töröm magam a bemutatkozáson, hívjon csak Mr. Té-nek, engem különösebben nem zavar. A felém nyújtott kezet elfogadom, határozottan fogom meg, nincs itt semmiféle döglött hal effektus. - Kezdem azt hinni, hogy kispályás vagyok hozzád képest.. - És igen.. Az első dolog, ami sérti az önbecsülésemet. Ne már.. Mégis csak egy nőről beszélünk, könyörgöm..
Jolie jobbat domborított? Chh... Mondja ezt akkor, ha rájön, hogy leoperáltatta a melleit... Ja, azóta vannak implantátumok... Hát... Akkor nem szóltam. De legalább értékelte a standup műsort, amit előadtam. Kézfogásnál esküszöm nem szándékosan szereztem meg az információt arról, hogy mi is ő. Nem tehetek róla, kontrollálhatatlanabb és erősebb ez a gyakorlatilag "mechanikus lekérdezés", amióta az öreg cukrász cimborám, Godfrey ereje átáramlott belém. Egyébként most, hogy tisztában vagyok a mivoltával... Hát ez elég szexi. - Ugyan, ki beszél itt pályákról? - léptem hátrébb, hiszen a vérfarkasok elmeállapota gyakran labilis. Bár a vámpírokéról nem is kell beszélnünk... akkor inkább a bolhások. - Mit is mondtál, Té, mióta laksz itt? - dobtam fel a labdát. Tisztában vagyok vele, hogy nem említette még meg, hiszen szóba sem jött ez a téma. Belegondolva, egyetlen valós téma sem jött fel, mind a ketten hülyeségekről beszéltünk. Értelmetlen zagyvaságokról. Ám mielőtt válaszolt volna, már folytattam is a mondandómat. Ez olyan izgalmas, már olyan régen nem találkoztam farkassal! Nehogy belepiruljak, és autogramot kéregessek a végén. - Vajon van itt tengerpart? Mindig féltem a tengerpartoktól, Té, mindig. Félek a cápáktól, meg az örvényektől. Arról nem is beszélve, hogy sosem értettem ezt az apály-dagály mizériát. A holdhoz van köze, nem? Utálom a holdat... Mindenbe beleszól. - ratáltam végig, szinte levegőt is alig vettem ezalatt. - Nincs igazam? Ez a szemét hold mindig uralkodni akar, és megszabni dolgokat... - mosolyodtam el tudatlan arckifejezéssel. - Utálnám, ha uralkodni akarnának rajtam... - tettem még hozzá, miközben a táskámban kotorásztam egy cigit keresve, amit aztán a számhoz emeltem. - Milyen szerencse, hogy csak egy égitest... Szóval, van tüzed? - néztem bele a szemeibe. Már éreztem ekkor, hogy elkapkodott volt az előadás, még gyakorolnom kell az improvizációt.
Hé, én esküszöm, nem szorongattam meg a kezét, így kelletlenül vettem tudmásol, hogy elhátrált előlem. Ijesztő vagyok? Pedig közel a legjobb formámat hozom.. Magamhoz képest, természetesen. Azt hiszem a nők természetében még sosem kellett csalódnom, beszél ő magától, kicsit sem kell noszogatni, csak a tematikát kell kiválasztania. De ennek se örültem sokáig. Nem tellt sok időbe, hogy leessen, baromira lelepleződtem előtte. Na nem, mintha annyira nagyon rejtegetném a frakas énemet, de nem plakátolom ki a mellkasamra, hogy I'm a werewolf, sweetheart.. A hold.. Nos arról tudnék mesélni, mennyire szabja meg a dolgokat, pontosabban az én dolgaimat, de ha nem lennének az átváltozások, kétlem hogy tudnám a szakaszait. Ez a hold vs. tenger párosítás kicsit sem izgatta a fantáziámat, bár jobbára tényleg van körük egymáshoz. De szakértő még most sem vagyok, hogy mindenféle konklúzót vonjak le és előadást tartsak a hogyanokról és mikéntekről. Különben sem vagyok kockafej, aki minden nyomorult kérdésre válasszal szolgál. A bizonytalankodás különben is jó dolog, kell egy kis izgalom az életembe. Mondom ezt én.. Hehh.. Jellemzően. - A Hold nagy rohadék tud lenni.. - hümmögtem. Azon meg végképp nem kellett gondolkoznom, mégis honnan a francból szülte meg nagy hirtelenjében a témát. Ha vámpír lenne, azt kiszagoltam volna már rég, messziről.. Pontosan úgy, mintha fajtámbeli lenne. Így egy egész alternatíva maradt, ami nem is akkora baromság, mint első ránézésre hinném. Nem tűnik boszorkánynak.. De mégis az. Gondolom. - Az erejét meg gondolom nem kell bemutatnom.. - vigyorodtam el mindettudóan. Hát igen.. Sajna elégszer használták már fel valamilyen gyenge okfejtéssel a tudatlan fiatal boszorkák a Hold erejét. Meg is járták, úgy tudom.. Bár mindenki a saját háza táján van leginkább a helyzet magaslatán. Több szót nem fecséreltem erre a témára, nem hagyott bennem túl pozitív emlékeket. Igazából, talán ez az első alkalom, hogy jónéhány évem alatt hosszabban beszélek boszorkánnyal. Eddig sem lehetőségem, sem okom nem volt rá, hogy önszántamból a társaságukat keressem, így egyértelmű, hogy egyre érdekesebb volt a szememben a lányka. A farmerem zsebébe nyúltam, előhalásztam az öngyújtómat, aminek a tetejét automatikusan pattintottam le. Csak nem feszélyezi a jelenlétem? Vagy netalán az, hogy néhanapján farkasbőrben örjöngök?! Persze egyszerű is lenne, ha nem masszíroznám tovább a témát, bár ő erről nyilván mit sem sejt. Nem nyújtom felé a tüzet.. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva látni akarom, ahogy varázsol. De az is lehet, hogy csak a bizonyosság kedvéért van mindez.
Basszus, hát tényleg lebuktam. Habár egyetlen percig sem terveztem letagadni, hogy kenyerem a mágia. Belegondolva, annyira király boszorkánynak lenni. Ez a legmenőbb természetfeletti életforma. Ezt nyilván csak én gondolom így, de akkor is. Lényegtelen, elég lesz mára a saját ajnározásomból. - Miféle erő.. - cöcögtem unottan. Igaz, hogy rengeteg varázslat szövődik hozzá, de már gáz lenne visszavonni, amit mondtam, és mégis igazat adni neki. Kezd zavarni, hogy mi a neve. Nem mintha érdekelne... Vagyis, egy kicsit azért érdekel, hiszen zavaró, hogy nem tudom megnevezni a gondolataimban. Farkasfi. Ez jó is lesz. Farkasfi egy helyben állt, kezében a gyújtóval. Esze ágában sem lett volna felém nyújtani. Szerintem csak mutatóba vette elő, hogy felvágjon, hogy neki van.. De hát van nekem is, csak olyan helyen tartózkodik, ami nem behatárolható. Idegesítő, amit csinál. Tutira a való életben sokkal arrogánsabb, mint itt. Ez már teljesítmény, az ilyen igazi színészek az életrevalók. - Most akkor adsz tüzet vagy nem? - néztem a kezében lévő tárgyra, aztán a szemeibe. És ezt a mozzanatsort ismételgettem még párszor. Le is engedtem ajkaimtól a cigarettát, de végig a szemeit figyeltem közben. Mélyen belenéztem, hátha megenyhül a szikla szíve. Ez természetesen nem történt meg. Naivan hittem pedig benne. Visszaemeltem a számhoz a staubot, ám már égett. Jóízűen szívtam bele, aztán tüdőztem le a füstöt. Óóó, sok örömöt kárpótol. Jut eszembe, Té egy farkas... Talán kideríthetném, hogy mi is van ezzel a holdátokkal most, ha már volt szerencsém egy évig kómában pusztulni amiatt, hogy nekik próbáltam segíteni. Ám még friss volna ilyen hamar belecsapnom a közepébe. Hátat fordítottam neki, tettem két lépést előre, aztán leültem a padra. Nem lottón nyertem a lábaimat, hogy itt ácsorogjak. - Nincs kedved kávézni? - kérdeztem, hátha. Igazából megkívántam az ízét.
Nem tagadta a dolgot, ha pedig unott nézésével ezt próbálta tudtomra adni, hát nem sikerült neki. Én az a fajta vagyok, aki addig nem tágít, a szájába nem rágják a dolgot. Idegestínem is vele a népet, de hát valakinek azt is kell. Különben sivár lenne a kis nyamvadt életük. Flegma kérdését viszont válaszra sem méltattam. Azt hittem kapásból rájött arra, mégis mi a francért nem vagyok készséges ezügyben, de nyilván csak nekem volt egyértelmű. Így vártam. Aztán tessék.. Varázsütésre égni kezdett a cigarettája. Azért.. Ez elég király dolog.. Ellennék én is valami hasonló képességgel.. Sőt, baromira élvezném a helyzetet, azt kell hogy mondjam. Átfutott rajtam, valami világura-elmélet, pedig azért lássuk be, közel sem lenne akkora hatalmam.. Én meg ehelyett mit kapok? Ehhez képest a vérfarkas mivoltom havibajnak számít.. Fráh.. - Szex, cigi, kávé? - vontam fel a szemöldökömet, hisz az előbb még különböző praktikákat olvasott. De én ugyan nem vagyok semmi jónak az elrontója. Különben is érdekel ez a boszi-feeling, amit sugároz. Jó lenne helyretettni a fejemben a dolgokat, hogy mit tudnak meg mit nem.. Bár utóbbiból nyilván elég kevés van. Talán nem ártana tartani tőlük...
Momentán kedvem lett volna elásni magam valahová a föld alá... hogy miért? A válasz igencsak egyszerű... itt vagyok, méghozzá Samantha nélkül, egy olyan lánnyal, aki teljesen úgy néz ki, mint az egykori lány, akit kedveltem, és totálisan a bolondok háza szélén táncolok... már lassan tényleg nem fogom tudni, hogy hová tartok és kivel... vagy kivel nem. - Nincs egy testvéred? Élő szülőd? Valaki? - kérdeztem rekedten.
Hümmögtem egy hangosabbat a kijelentésére. Ami azt illeti, több, mint egy éve nem reszeltek meg igazán,, szóval mindenképpen csábító a gondolat. Meg az sem utolsó, hogy az imént, illetve érkezése előtt olvasott cikkek eléggé felborzolták a kedélyeket... Na mindegy, jobb is, ha mihamarabb elhessegetem ezeket a gondolataimat. Pedig... Helyes "darab". - Habzsolom az életet, minden területen. - kacsintottam rá. Ez nem az a "felakarlak szedni" féle, hanem az, hogy milyen jó szöveget is mondtam. De nem volt jó szöveg, sőt. De azért tusé nekem, vagy mi a fene. - Na. Tudsz jó helyet errefelé? Mert színt kell vallanom, mostanság nem jártam az utcán, hogy tudjam, hogy mi nyílt vagy zárt be az utóbbi elég hosszú időben. - néztem körbe, majd lesütöttem a szemeimet egy pillanatra. Elűztem minden negatívumot, aztán mosolyt erőltetve a számra; ami nem is volt olyan nehéz, visszanéztem rá. - Szóval? - döntöttem meg kissé a fejem - Merre menjünk?
Kezdőlap
