- Pontosan - bólogattam hevesen. Már maga a megkötése is hülyeség volt, de azt hiszem, sokkal jobb lesz, hogy ha megszabadulok tőle. - Nem szeretném, ha a bátyám miatt valami baja esne... Még a nemét sem tudom, mert annyira furcsa a gondolat, hogy nekem valaha is gyerekem lesz. Szóval meg tudnád tenni? Nem fogom fizetség nélkül hagyni, megígérem - kérleltem. Nem tudom, mit fizethetnék egy boszorkánynak, ami nem lehet az övé, de azért segíthetek neki, ha arra kéri, és én is alkalmas leszek rá. Elvégre elég erős vámpír vagyok, akit nem ejtettek a fejére semmilyen korában sem.

Felvontam a szemöldökömet, és érdeklődve meredtem rá. Ha jól értettem, ő most arra akar kérni, hogy bontsam fel ezt a köteléket, amit kötöttek kettejük között. Legalábbis ha tényleg jól értem, és nem én képzelődöm.
- Öhm... szóval akkor... - húzódtam vele kicsit odébb, hogy mások ne hallhassák. - Ezt a köteléket akarod felbontani, igaz? - tettem a kezem a vállára bizalmasan.

Azt hiszem, pislogás nélkül figyeltem őt. Nem hülye, szóval egyértelmű, hogy rájött, mi vagyok, és mégis felajánlotta a segítségét. Igen ám, de az a kérdés, hogy amit én kérnék, mennyire számítana normálisnak, és nem kihasználásnak?
- Nem hiszem, hogy akarnál segíteni - jegyeztem meg, miközben a lépcső felé fordultam. Egy próbát mondjuk megérne... - Pár hónapja a bátyámat megharapta pár vérfarkas, ami miatt csináltam egy köteléket. Tudod, arra az esetre, ha meg kellett volna ölnöm, akkor elég lett volna magammal végeznem, hogy ő sem szenvedjen tovább. Ez pedig a jelen pillanatban inkább hátrány, mint előny, tekintve, hogy mennyire szeret bajba kerülni - magyaráztam.

- Értem - bólintottam egyet a szavaira, miszerint majd hamarosan szeretrne innen elköltözni. Ez érthető is, egy kisbaba bizonyára nem nőhet fel egy ilyen hotelben. Saját szoba kell neki, és egyebek. Mittudomén, nekem soha nem volt, és nem is tervezem. Meg nem is lehet, erről ennyit.
- Esetleg segíthetek neked valamit? - kérdeztem. - Felkísérni, vagy... tudom, hogy eléggé hülyén hangzik, mert tudom, hgy... szóval hogy mi vagy, de... érted... - suttogtam egy kicsit hülyén, mert tényleg... jó az, ha egy terhes vámpírral is törődik valaki.

Azt hiszem, elég hamar leesett neki, mi is a helyzet, pedig talán nem is akartam elmondani. Az önkéntelen reakcióm viszont teljes mértékig elárult, és ez ellen már nem igazán tudtam mit tenni.
- Igen, jól vagyok. Csak aggódom egy kicsit, de azon valószínűleg úgysem tudsz segíteni - kezdtem bele abba a részbe, ami viszont már valóban a céljaim előfutára volt. Elvégre, ki ne próbálna meg segíteni egy aggódó, terhes lányon? Még akkor is, ha az a lány egy vámpír. - Itt lakom, a harmadikon. Bár már nem sokáig, mert szeretnék elköltözni - magyaráztam.

Szememmel követtem a keze útját, és feltűnt, hogy a hasához ér. Te jó ég... ez a nő terhes! És én így neki mentem? Azt hiszem, most el akarok süllyedni... jó mélyre... jaj, soha nem szerettem az ilyen baleseteket, még a végén miattam... túlságosan pesszimista vagyok.
- Biztosan jól vagy? - szóltam már barátságosabban, majd bólintottam. - Igen, itt. A másodikon - feleltem a kérdésére szapora bólogatással, előásva a lakáskulcsomat. - Gondolom, te is itt élsz, ha már itt vettél ki szobát - mondtam halvány mosollyal a képemen. Még mindig ismerős volt valahonnan.

Éppen távozni készültem, amikor váratlanul belém ütközött valaki. Az első pillanatban valami nagyon csúnyát akartam mondani neki, de rögtön meg is gondoltam magam, amint rájöttem, milyenfajtába is botlottam bele. Ó, bárcsak így teljesülne minden kívánságom!
- Semmi baj... Semmi baj - mosolyogtam rá. A kezeim időközben a hasamra csúsztak. Mondjuk az véletlenül sem érintette, de a baba valószínűleg megérezte az izgatottságomat, mert rugdosni kezdet. Legalább ő velem van. - Itt laksz? - kérdeztem, hogy szóval tartsam. Elvégre egy "hé boszi, tudnál nekem hókuszpókuszolni" nem éppem megnyerő.

(Kávézó)

Egy apró sóhajtással jöttem hazafelé. Nem akartam most belefutni senkibe, mert úgy ítéltem, nem vagyok valami kedves és jó társaság. És ha lehet, Nevilt és Gabrielt is szeretném most elkerülni. Igaz, egy ideje már egyiket sem láttam. De... ha elmentek volna, biztosan szóltak volna! Vagy... nem? Nem, nem gondolhatok rosszra. Hiszen kötődnek hozzám, nem tudnak csak úgy elmenni innen.
Annyira mentem magam elé, hogy belebotlottam valakibe a nagy bámészkodás közepette. - Óh... bocs. - néztem a csajra, akibe ütköztem. Te jó ég... valahonnan ismerős nekem...

/Eyal és Sarah lakása/
Mielőtt még bárhová is elmehettem volna, úgy döntöttem, ideje lenne kifizetnem valamennyit az itt tartózkodásomért. Bár... már nem terveztem hosszúra nyújtani a dolgot. Van egy csomó pénzem, eddig sem kellett volna itt lennem, de valamiért vártam arra, hogy Eyal hazajön, és majd együtt költözünk el. Hát, úgy tűnik, ez nem jött össze. Hamarosan nézek valami menő kecót a központban, aztán mindenki legnagyobb örömére fel fogok szívódni innen.

-Én is nagyon remélem. -mosolyogtam az új kulcsomat szorongatva. -Úgy néz ki megtaláltam az első barátomat itt ebben a városban! -böktem oldalba finoman, felkuncogva. -Most viszont én mennék is. Alig várom hogy lemosakodhassak és ágyba bújhassak az új lakásomban, bár előtte még elhozom a nővéreméktől a cuccaimat. -mosolyogtam.
-Jóéjt! -köszöntem el tőle,majd felindultam Lizékhez.

[Folyt.: Elizbabeth Lakása]

A szemem láttára vett ki egy lakást, és addig én csendesen a háttérbe húzódtam, így nézve rá, és kedvesen mosolyogtam, mikor visszatért hozzám.
-Én örülök, hogy megismerhettelek! Tudod, már régen nem sikerült elbeszélgetnem senkivel így, mint veled. Remélem, találkozunk még a közeljövőben. A számomat tudod - motyogtam halkan, de még mindig mosoylogva.

[Lockwood birtok]

Taxival jöttünk idáig, és tényleg eléggé elfáradtam. Nem kell mondjam a taxisofőr meg sem lepődött a kinézetünkön, biztosan fuvarozott ma már haza bálról jött emberkéket.

-Na itt vagyunk.. -sóhajtottam fáradtan. Még szerencsére ott voltak a hotelesek, vagy Isten tudja hogyan hívják őket..

-Szeretnék kivenni egy szobát Vivienne Isabell Hawkins névre. -sétáltam a pulthoz Harmonyval. -Azt hiszem inkább ilyenkor már nem zavarnám Lizéket. -fordultam a lányhoz.
-Rendben. Itt vannak a kulcsok. -pár teszveszelés után átnyújtotta a szobakulcsokat.
-Köszönöm. -mondtam halvány mosolyt erőltetve a fáradt arcomra.

-Köszi,hogy eljöhettem veled. -ismét Harmonyhoz fordultam, a mosolyt már nem kellett erőltetnem,jött az magától.

A Hayleyvel való találkozás nemigen járt olyan eredménnyel, mint ahogy eleinte gondoltam. A vérfarkasokkal egyébként sem terveztem baráti viszonyt kialakítani. Mégiscsak ellenségek vagyunk jó pár évszázada. Azt viszont biztosra vettem hogy nem utoljára láttuk egymást.
Sétáltam a szobám felé, de az egyik ajtó elött ledermedtem. 124-es. - néztem fel a számozásra. Odabentröl egy régi hangot hallottam, egy férfi hanggal párosulva.
Visszafojtottam egy hatalmas lélegzetvételt, de legszívesebben ordítottam volna valakivel. Az én Erinám.. tényleg megváltozott. Már értem a változásokat. Ez a ribanc nem méltó arra, hogy azt a nevet viselje, melyet régen adtak neki.
- Óh, kedvesem. - mondtam elszörnyedve, eltorzult hangon, mikor a távozó szavakat egy szívbe hasító szó követte. Szeretlek.
És nem nekem mondta!
Az egyik fal mögé bújtam, mikor elhagyta a szobát. Nem vett észre. De a fejemet a falnak döntve figyeltem, ahogy távozik. A szépsége még mindig páratlan. De régen ezek a bájok nem romlott bensôt takartak.
- Várj csak, kedvesem... várj csak. - dörzsöltem meg az államat. - Ezer éve te vettél el mindent, ami az enyém volt. Most én veszek el mindent, ami a tiéd. És az életeddel fogom kezdeni. - mondtam susogva.

Tiltakozni se tudtam az ellen, hogy lelépjen mert mire megszólalhattam el is tűnt. Talán túlságosan ráerőltettem magam.. Nem kellett volna. Hülye,hülye,hülye.. Ütögettem meg a fejemet, majd nagyot sóhajtva beléptem a liftbe a táskámmal a hátamon.

(Bailey szobája)

-Szerencsétlen.-jegyeztem meg, majd vetettem egy pillantást a recepciósra aki most is valamivel ott szerencsétlenkedett.
-Hát ha nem használsz élő ruhafogasnak akkor bármikor szívesen elmegyek veled. -vigyorogtam és megálltam egy helyben mielőtt a lifthez érhettünk volna.
-Szerintem jobb lenne ha mégis mennék.-böktem a fejemmel a kijárat irányába.
-Majd máskor bepótoljuk! Ne haragudj! -intettem és már ott sem voltam.

[folyt. valahol]

Amikor végre végeztem a recepcióssal megfordultam és megforgattam a szemeimet. - Ez volt az első munkanapja, úgyhogy nem szólhatom le. - Mosolyodtam el, majd a lifthez sétáltam. - Nem lesz később kedved, majd kicsit felavatni velem a bevásárlóközpontot? Mert lesz pár dolog amit vennem kell. De csak ha nem tartod túl csajosnak. - Nem akartam túlságosan nyomulni, mert az mégis elég hülyén nézne ki.

-Rendben.-bólintottam amikor a recepció felé vette az irányt. Azt meg kell hagyni, hogy nem mindennapi látvány, persze jó értelemben. Jó volt végre élőben is látni és megismerni.
Amint láttam a recepciós eléggé szerencsétlenkedett ezért csak karba tett kézzel vártam, hogy végre kiadja Bailey-nek a szobakulcsot.

- Menjünk. - Mély levegőt vettem, majd nem sokkal később kiszálltam utána én is. Elmosolyodtam ahogy kinyitotta előttem az ajtót. Majd ahogy beértem még egy gyors pillantást vetettem felé, majd a recepcióhoz sétáltam. - Egy pillanat és jövök. - Hadartam el gyorsan.

-Jó rendben..-vigyorodtam el-De nem hiszem, hogy sokat tudnék maradni. -húztam félre a szám.
-Akkor menjünk be!-szálltam ki a kocsiból, majd megvártam amíg ő is kiszáll és a hotel bejáratához érve ajtót nyitottam előtte. Nem tudtam, hogy mi lesz ebből a mai estéből, de biztos nem bánom meg.

- Kinek, hogy. - Nevettem fel vele együtt. Bár ő nem igazán a boldogságában nevetett fel. Gondolom nem nagyon örül ennek az egésznek. Azt már a hangjából is észrevettem. De én most teljesen boldog voltam, hogy mellette lehetek.
- Na, inkább múlasd el velem az időt a frissen kölcsönzött szobámban. Régen jól elvoltunk.. És hát akkor te vidítottál fel engem most én jövök. Mert úgy látom rád férne egy kiadós kis nevetés. Mindenféle alkohol nélkül.. - Ajánlottam fel neki. Akár mondjuk most is megejthetnénk ezt a kis lemaradást. Bár lehet, hogy valami dolga van amibe nem akar beavatni.

-Jobban örülnék ha nem lenne ennyire "eseménydús".-nevettem el magam már kínomban. Egy unalmasabb életet eltudnék képzelni magamnak ahol nem akarnak minden másodpercben kinyírni, vagy belém kötni. Lehet az lenne a legjobb ha lelépnék a városból, de ezt sajnos nem tehetem meg.
-Most valószínűleg a sárga földig iszom magam a Grill-ben, vagy hazamegyek...-gondolkodtam el egy pillanatra-...de utána teljes mértékben ráérek. -vigyorodtam el. Pár napja még nem gondoltam volna, hogy a Grill-be megyek, ott gyökerezett minden problémám forrása. Bár egyre jobban kezdem megszeretni ezt az életformát.

Elmosolyodtam szavain, még mindig ugyanolyan kedves volt mint máskor.
- Értem. Hát akkor eseménydús életed lehet. Esetleg ezen a héten még rám érsz annyira, hogy tartsunk egy egymás életében való félzárkózást? - Kérdeztem tőle kedvesen, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban.

-Ne aggódj többet szóba se hozom. -mondtam biztatásképpen, már amennyire ez az lehet.
-Félig vámpír, félig vérfarkas. Az elején csak sima vérfarkas voltam....de hosszú sztori ez az egész és nem is akarok jobban belemenni. -vontam egyet a vállamon és egy pillanatra hátrahajtottam a fejemet az ülésben.

- Nem kell bocsánatot kérned, tényleg. - Mosolyodtam el halványan. - Csak az apám.. még mindig nehéz picit. - Sóhajtottam egy nagyot.
- Hybrid? Az most mit is jelent? Nem vagyok otthon az ilyen téren az oké, de ilyenről még egyáltalán nem hallottam. - Kérdeztem összevont szemöldökkel.