Azt hiszem, a letámadásommal sikeresen meghökkentettem. Másodpercek hosszáig néma tartásban viselte szorításomat, majd mint aki újra magára talál, ölelt át finoman. - Semmit sem változtál. Mesésen festesz! - illettem bókkal, és a sorozatos végignézegetésemmel az a hatást keltettem,mint aki nem hisz a szemének. - Egyedül - bólintottam lehorgasztott fejjel, majd rögtön hozzá is csaptam - Remélhetőleg hazafelé már nem így lesz - vigyorogtam csíntalanul csillogó szemekkel. Majd vigyázzba csaptam magam-rossz katona módjára. Bokáimat egymásnak koccantottam, karomat behajlítva oldalra toltam, hogy egyszerű lehessen a rákarolás. - Szabad? - vontam fel szemöldököm, aztán kicsit zavarttá torzult a kép. - Damon? Gyerekek? - Bár sok minden kimaradt az évek során, néhány információ azért leragad az emberben. Méghozzá,hogy kétgyermekes anyuka, feleség.
Újabb kocsik, de egyetlen parkoló autó mégis feltűnt. Ismerős volt, túlságosan is és nem kellett sokáig várnom, hogy kiderüljön ki a gazdája. Három másodperc, ennyi kellett ahhoz, hogy teljesen elfehéredjek és ledöbbenjek a kiszálló Klaus és kísérője láttán. Nem hittem volna, hogy máris maga mögött hagyja a kedvenc városát és beugrik bulizni Mystic Fallsba egyet. Úgy látszik, a megérzéseim sem a régiek, ő viszont ugyanúgy játszik... partnert hozott magával. Egyáltalán ki ez a kacsaszájú nőci? Megforgattam a szemeimet a látvány hatására és nagyot sóhajtottam. Tényleg, egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy elhúzok innen... nem volt kedvem vele összefutni azok után, hogy nyilvánvaló, mit is csinál New Orleans-ban. Ha neki ez kell, ám legyen... úgyis a maga feje után fog menni és nem fogják érdekelni az igazi történések. Akkor meg mit törjem magam? Ismét arrafelé pillantottam, ahonnan az előbb látott srác közeledett. Ő is meglátott engem, így mosolyt varázsoltam az arcaimra, amikor elém lépett és egy "Elena!" felkiáltással ölelgetni kezdett. Összevontam a szemöldökömet, aztán jó ötletem támadt. Elena? Miért ne? Legalább nem lesz unalmas az estém és mérget vennék rá, hogy a hasonmásom is itt van az épületben. - Matt! - Hangom úgy csengett, mint aki felhőtlenül boldog, hiszen régen nem látta a kedves ismerősét. Jó ideje már annak, hogy eljátszottam Elena szerepét, ideje újra magamra ölteni ezt a kis álarcot. Emberként talán jobban fog menni a kedveskedés és a jóságos, idegesítő viselkedés. - Jó téged újra látni. - Elengedtem a fiút és közelebbről is megvizsgáltam. Nekem is jó ízlésem volt a pasikhoz, Elena nagyon úgy tűnik, hogy a külsőmön kívül ezt is örökölte tőlem. Igazi szépfiú. - Hogyhogy így egyedül? Azt ne mondd, hogy nem találtál senkit, aki elkísérni téged a buliba. - Vontam fel a szemöldököm, közben az agyam folyamatosan járt. Mit tudok még róla... volt pasi, biztosan ember, a focicsapat tagja volt. Igen, ez megteszi.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
A lakásomból egy széles mosollyal az ajkamon indultam el - természetesen csakis autóval - a helyi középiskola irányába. Ahol ha minden igaz hamarosan én is tanítani fogok. Bár, egyelőre én még nem akarom tanárként átlépni a küszöbét.. amíg muszáj inkább maradok egyszerű látogató vagy inkább egy kíváncsi szemlélő, aki felméri a terepet. Na ez lehetne a legjobb kifejezés, ami per pillanat illene hozzám. Amint megérkeztem, kerestem egy üres parkolóhelyet, ahová aztán le is parkolhattam a kicsikémet. Miután megbizonyosodtam arról, hogy az autóm jó helyen lesz ott ahová tettem, megfogtam a táskámat és már indultam is a buli helyszíne felé.. Mármint indultam volna, ha a pillantásom meg nem akad egy ismerős arcon. NA ne.. ezt nem hiszem el. De nem szólítottam meg, hanem helyette inkább elsétáltam mellette mintha fel sem tűnne a jelenléte. Kíváncsi vagyok, vajon ő észrevesz-e..
Iskolai bál. Alig különbözik azoktól a rendezvényektől, amikbe még deákkoromba oly szívesen belekóstoltam. Csupán más ürge vigyorog a póznákra aggatott plakátokról, melyeken gyöngybetűkkel ez a szalagcím szerepel : 20-as évek. A 20-as évek... bordó-fekete lakkcipő, jazz, füst, térd alá szabott szoknyák, rövid fazonú frizurák, alkohol, és egy marokra való, táncot ropó cimbora. Az old school jelleg kölcsönöz a társaságnak egy hangulatot, ami most kedvemre való volt. Hogy mit keresek itt? Barátokat. Haverokat. Bárkit. Bárkit,akit ismerek. Oly mindegy,hogy nő, férfi, gyerek,egyéb... Csak ne legyen rajtam az a kikopott kötény,ami a munkám tartozéka. Ugyanis, már időtlen idők óta mintha csak az vonzaná a beszélgető partnereimet. " Jó napot! Üdvözlöm Önöket a Grillben.." Szeretem ezt a munkát, de manapság..mintha minden csak nyűggé válna. A parkolóba értem. Puccba vágva magam, megtettem mindent,amit belőlem ki lehetett hozni. Távolba meredtem. Szemeimet szűkre fogtam, s hunyorogva pásztáztam a méterekre tőlem álló hölgyet. Tejfehérre púderezett arc, vörös rúzs, feltűzött hajkorona. Hordhatna bármilyen maskarát, ezt az arcot sosem felejtem. Sietősre fogtam lépteimet,hogy beérjem őt. Karjaimat széttárva néztem végig ismét. Szemeimbe egy olyan csillogás szökött, ami a rég nem látott barát viszontlátásának örömét tükrözte. - Elena? - biccentettem oldalra a fejem, és behorpasztva térdeimet-, hogy a magasságkülönbség ne köpjön a levesembe- öleltem át, szorosan. Boldogan.
Nem mondhatni, hogy keveset vezettem, egy szimpla buli miatt. Nem volt túl nagy kedvem jönni, de hogy is nézne ki egy városi balhé nélkülem? Reméltem, a családommal nem fogok összefutni. Egyszerűen nem volt kedvem bámulni egyiküket sem. - Legalább a dekorációt illetően kitettek magukért - mondtam, mikor Hayleyvel egyetemben kiszálltam a kocsiból, és körbehordoztam a pillantásomat az épületen. A következő pillanatban viszont ismerős arcot láttam meg. Tatia Petrovát... és épp a Donovan gyereken legeltette a szemeit. Szemmel láthatóan nem igazán búsul utánam. - Gyere - karoltam bele Hayleybe - nézzünk valami italt. Remélem van pezsgő.
Gyalog jöttem el idáig, mostanában nagyon rákaptam a sétálásra. A magassarkú sem igazán okozott gondot, hozzászoktam már a viseléséhez a hosszú évek alatt, meg sem kottyan semmi, amit benne kellene csinálnom. A középiskolát még kívülről is feldíszítették, rengeteg plakát hirdette, hogy itt bizony buli lesz ma este. Néhányan éppen akkor szálltak ki a kocsijukból, amikor én is a suli közelébe értem. Megálltam egy pillanatra és elgondolkoztam azon, hogy minek jövök én ide egyáltalán? Vérfürdőt nem rendezhetek... emberként maximum csak úgy, hogy leöldökölök néhány diákot egy konyhakéssel, de valljuk be, hogy az elég kisstílű lenne. Egyedül voltam és sóhajtottam egyet, miközben szétnéztem a parkolóban. Ennek így tényleg nem lesz sok értelme, ám ezen nem volt sok időm gondolkozni, hiszen a távolban megláttam valakit. Az arca nagyon ismerősnek tűnt, pedig mérget vettem volna rá, hogy soha életemben nem beszéltem vele. Aztán eszembe jutott... Matt Donovan, a drága hasonmásom nagyon ex-pasija. Mielőtt a városba jöttem elég sok nevet és arcot megjegyeztem, hiszen tudnom kellett, hogy kinek volt köze a leszármazottamnak. És úgy látszik, a kis fiúcska szintén egyedül van... hm, nem is rossz.
Az út nem tartott sokáig. A kocsihátsó ülésén ültem és Dana vezetett. Nekem a ripityára tört taxi is éppen elég volt, hogy kitapasztaljam milyen vezetni. Mikor megérkeztünk kiszálltam és elindultam egy szó nélkül a bejárat felé. Dana viszont megállított. - Innentől külön válunk. A hasonmás képében leszek, bár te úgyis láttad már milyen az igazi arcom. - húztam fel a felső ajkamat és grimaszoltam egyet. Néha túl sokat nyávogok, többet mint egy lány. Azzal megindultam és a bejárathoz érve be is jutottam a nemlétező jegyemmel.
Néztem, majd megrántottam a vállamat. Már éppen követni akartam, amikor megláttam egy ismerőst a múltból, így jobbnak láttam, ha eltűnök önnét. Nem volt túl beszédes és elég rossz kedvűnek tűnt, most valahogy a bajhoz se volt kedvem, így gyorsan eltűntem onnét és haza mentem.
Nem nem jól vagyok köszönöm, mentem tovább elhagyva őt, de olyan volt, mint ha még jönne utána mikor hátra néztem nem láttam ott senkit. Leültem a padra elővettem a szendvicsem és enni kezdtem. Rá néztem a telefonomra, de Jeremynek se híre se hamva nem volt. Beszélnem kell vele. Muszáj. ...
Követtem őt, de nem akartam szóvá tenni, hogy nem valami l hazudik, mert egyértelmű volt, hogy nincs jól, de annyira csábító volt a vére illata, hogy nem tudtam, ott hagyni. Talán lehet még is csak picit megkóstolom. Gondolkoztam el ezen, majd megálltam vele szembe. Értem és sajnálom, lehet túl kellene lépned rajta . - mondtam mosolyogva.- Biztos ne kísérjelek el az orvosiba? - néztem továbbra is őt.-
-Persze, persze-Hazudtam, majd elindultam a padhoz. -Szakítottam a barátommal és nem eszem valami jól mostanában ez lehet a baj.-Mosolyogtam és próbáltam leplezni a hazugságomat. -Segíthetek még valamiben?-Kérdeztem kedvesen tőle, majd rá pillantottam egy nagy mosollyal. Bárcsak meg kaphatnám azt a szerencsét, hogy Jeremy mellettem legyen bárcsak.
Rendben és köszönöm. - mosolyogtam rá kevesen, majd elkaptam, amikor hirtelen majdnem összeesett. - Biztos? - néztem rá kíváncsian , hiszen annyira takarta a hasát mindig valamivel, hogy már kezdett feltűnő lenni.-
Reménykedtem még mindig legbelül, hogy nem egy éhes vámpír az aki rám talált. -Nos, nekem most Matematikám lesz, de a történelem a szárny másik végében van.-Mondtam rá mutatván az iskola azon részére. Láttam kicsit zavarodott nem is értettem miért. Hirtelen ismét rám jött a rosszul lét. Belekapaszkpdtam a válába, mert megszédültem és nagy levegőt vettem. Istenem April nem teheted ezt, hiszen megtudják. Gondoltam magamban, majd a lányra néztem. -Bocsi nem reggeliztem még és ilyenkor ez van.-Emeltem égnek a szememet.
Még új vagyok itt. - mondtam gyorsan, majd úgy tettem mint aki zavarban van és a hajammal kezdtem babrálni.- így nem tudom hol lesz az órám, a töri órám .- mondtam gyorsan, hiszen a kezében ott volt egy töri könyv. - Próbáltam normálisnak tűnt, hiszen nem akartam hogy rájöjjön ki vagyok, jobban mondva mi vagyok.-
Visszanyomta a kezembe a könyvet én meg vissza mosolyogtam, de valahogy azt hiszem nem lehetett elég őszinte. Magamhoz szorítottam ismét szétolvasott könyvemet és válaszoltam a lány kérdésére. -Persze, miben tudok?-Kérdeztem tőle, majd beletúrtam a hajamba. Láttam rajta, hogy szenved nem tudtam mi baja lehetett nem is akartam tudni, de reméltem nem valami újabb természet feletti lény az, mert már kirázz a hideg.
Már megint itt vagyok. Nem értettem mit keresek itt, hiszen annyiszor jártam már suliba,s már kezdtem unni mindig ugyan az történik, annyira kiszámítható minden. Ezekkel a gondolatokkal sétáltam a suli felé, illetve azon gondolkoztam, hogy mi vonzott vajon ide. Talán az, hogy itt vámpírok, farkasok, vadászok és persze még emberek is együtt tanulnak, erre a gondolatra ki is rázott a hideg, gyorsan megráztam magam. Bár arra gondolatra elmosolyodtam picit ördögien, hogy talán itt találok valami finom tízórait magamnak, amikor egyszer csak megéreztem valami fura és ritka dolgot. Egy baba jutott a tudatomig, s hirtelen megálltam, mire elkezdtem körbe fordulni, hogy honnét jön ez az apró szív hang illetve kellemes vér illat. Nem kellett sokáig keresnem hiszen egyenesen a kezeim közé futott. Elkaptam gyorsan a lányt, ez amolyan automatikus volt tőlem, majd barátságosan a lányra néztem. - Nem történt semmi se. - mondtam barátságosan, majd visszaadtam neki a a töri könyvét.- S eközben folyamatosan a még meglévő emberi mivoltommal küzdöttem és a vámpír ösztöneimmel.- Esetleg tudnál nekem segíteni? - mosolyogtam rá kedvesen, s próbáltam eljátszani az új lány szerepét, aki semmit se tud erről a helyről.-
Elegem volt az otthon üldögélésből gondoltam felfrissítem magam. Az oka az is volt, hogy többet nem hiányozhattam már az iskolából. Fel pattantam a buszra és kiszálltam. Régi emlékek. Emlékszem mikor először jöttem ide és sajnos korán is kellett elmennem.Jó isten most se sokáig fogok az iskolába járni, hiszen terhes vagyok. Ezzel a gondolattal megérintettem a hasam és felsóhajtottam. Minél előbb meg kell találnom Jeremyt. El kell mondanom neki ezt, de most őt se láttam sehol sem. Kezdtem aggódni ahogy közeledtem az iskolához hiszen mi lesz ha észre veszik rajtam. Jaj a kislány aki elvesztette a szüleit most csináltatott magának egy gyereket. Már hallom a lesújtó hangokat. Lassan komótosan ballagtam az iskola felé lefelé néztem magamhoz szorítva a történelem könyvet. Hirtelen valakinek neki vágódtam. -Istenem ne haragudj, sajnálom.-Mondtam és rá pillantottam a lányra.
Illetlenül, tölgyfaajtó deszkáján megejtett két koppintás után, meg sem várva hívószót, csörtettem be az ajtón. Marasztalást nem tűrően emeltem fel a praclim. - Bármi kérdése van, az életrajzomban megtalálja, illetve az elérhetőségeim között fel van tüntetve a telefonszámom is - a gyatra pillantást gyorsan lesodortam magamról, és az órám számlapját kezdtem vizslatni. - Mondjuk...holnap délután kettőkor, köszönöm..és - emeltem fel gyorsan hangsúlyt,mikor már a kilincs után kaptam- elnézést - bólintottam sietősen, és a kocsi felé vettem lépteimet. Annyira gyorsan futott le ez a jelenet köztem, és Caroline között, de mindez csak tisztábbra suvickolta a kristálygömböt, aggódok érte, és van is okom rá. Feltéptem a kocsi ajtaját, és becsusszantam a volán mögé. Aggódó pillantásokkal mértem végig a vacogó lányt, de fejtörést okozott eltalálni,hogy mitől jött ki rajta. A nyarat meghazudtoló jeges időnek, vagy a traumának,amin ő végigzakatolt. Hatalmasat sóhajtva próbálkoztam egy mosollyal,de csak citromsavanyú ábrázat kerekedett ki belőle, s áthajolva Caroline-on íveltem át rajta a biztonsági övet. Hiába vámpír, nekem ő mindig és mindenkor ...az a mosolygós kislány marad,akire ügyelni kell, s fogni a kezét,hogy egy óvatlan pillanatban ne veszítse fényét. Hátrahajolva a hátsó ülésekhez húztam ölébe egy meleg pokrócot, és gondosan eligazgattam libabőrös végtagjain. - Jó így? - kérdeztem szinte csak tátogva, majd rükverc, és a kocsi gurult is a házam felé.
Egyáltalán nem siettem kifelé menet, hiszen ha túlságosan hamar érnék ki a kocsihoz teljesen magamba zuhannék. Nem is igazán akarok egyedül lenni, de kicsit teherként is érzem magam most. Nem tudom, hogy Matt hogyan fog hozzáállni ahhoz, hogy az egész bajomat a nyakába zúdítom. Neki is meg van a maga majdnem normális módon problémás élete. Nem kellene az én nyavalygásomat hallgatni, viszont egyáltalán nem akarok egyedül lenni.. Most nem. Egyszerűen nem menne.
Kezdőlap
