Annyi gondolat cikázott a fejemben pusztán ettől a csóktól. Mert mindketten jól tudtuk, hogy ez a csók nem csak egy csók lesz. Vagyis igen ez egy szimpla csóknak indult, de annál sokkal több lesz. Nem fogunk leállni ennél. Én nem vagyok biztos benne, hogy ezt akarom. Hogy tényleg ezt kellene tennünk.. Egyszerűen csak éreztetni akartam vele, hogy fontos, de még nem akarom ezt. Ez a második napunk együtt. Nem úgy együtt-együtt. Hanem, mint lakótársak. És már most sem bírtuk ki, hogy ne gabalyodjunk össze. Ez a különös vonzalom.. Egyszerűen megmagyarázhatatlan.
Kellemes bizsergéssel töltötte el a testemet, ahogy simogatta. Leginkább a kezemet és vállamat, majd összeszedve a bátorságát a derekamra csúsztatta a kezét, hogy magához húzhasson.. Olyan jó volt őt ilyen közel érezni magamhoz.. Kezei a fenekemre vándoroltak. Elég közel álltam ahhoz a ponthoz, amikor nem tudom mit csinálok. Tudni kell megálljt parancsolni. Most pedig ennek jött el az ideje. Ez az egész még túl korai. Mindkettőnk számára.
– Sajnálom.. – Nyögtem ki, miközben eltoltam magamtól, majd egy törölközőt felkapva siettem ki a fürdőszobából a saját szobámba. Most biztos azt gondolja, hogy ilyen szeszélyes lány még nincs a földön. Egyszerűen csak semmit nem akarok elsietni. Számít nekem annyira, hogy ne akarjam megbántani. Pedig csak két napja ismerjük egymást. Teljesen kifordít önmagamból.

Miért csinálom ezt? Ennél nehezebb kérdést nem adhatott volna. Fogalmam nincs, hogy mit miért csinálok. Hogy miért vagyok itt. Jelen pillanatban helyesnek éreztem. Ennyi. Az már más kérdés, hogy most már kezdek kicsit zavarba jönni. Nem szoktam meg, hogy meztelenül vagyok más ember közelségében.. Mindig is szégyellős voltam ilyen téren.
Ha már eddig is a pillanat hevében cselekedtem miért is ne cselekedhetnék most is ez az elv szerint? Nem találok rá ellenérveket, de mellette sem tudnék érvelni. Teljesen össze vagyok zavarodva. Talán a legjobb lenne, ha még most kimennék, még mielőtt valami hülyeséget csinálnék. Nem csak önmagamat zavarom össze a tetteimmel, hanem őt is. Nem akarom összetörni. Egyrészt ugrana az egyezségünk másrészt meg nem akarok tönkretenni egy olyan embert, aki el bír viselni. Nem mondom, hogy hosszútávon képes lenne rá.. Mert hát arra igazából senki nem képes. Mindig kell egy kis szünet tőlem.
Akkor hát éljünk a pillanatnak.. Nem tehetek más. Főleg, mert jobb ötlet nem fogalmazódott meg a fejemben. Hamar eltüntettem azt a távolságot, ami közöttünk volt és vizes hajába túrva csókoltam meg.

– Jól van. – Sóhajtottam egyet, majd kitöröltem a maradék álmot is a szememből. Nem tudom, hogy mit csináljak. Mi lenne a helyes hosszútávon. De, mint általában mindig én csak a jelen pillanatra gondolok. Mert ha azzal tölteném az időmet, hogy a jövőn rágódok talán még járni se tanultam volna meg. Cselekednem kell.. Ebben általában mindig jó voltam. Most mégis hezitálok. Hogy miért? Miatta? Félek, hogy összetöröm. Látszik rajta, hogy az az előző lány is jól kicseszett vele. Nem tudja leplezni. Örülnék, ha boldog lenne. Mert hát mégis jobb egy mosolygós lakótárs, mint egy citromba harapott, mint én. Én nem adhatom meg neki, de azt sem engedem, hogy más adja meg neki. Példának ott van a lány a ruhaboltból. Szegényt jól lekoptattam róla.
Nagy nehezen összeszedtem magam és halkan beosontam hozzá a fürdőbe. Levetettem a ruhámat, majd beálltam mellé a zuhany alá. Megint nem tudom mit keresek itt.. Az előző percben még nagyon jó ötletnek tűnt. Még meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.

Valamennyire átérzem a helyzetét. Egy számára fontos személyt vesztett el. Az, hogy elhagyják az más, mintha meghalna az illető, de mindkettő fájdalmas lehet. Bár az egyikből nincs visszatérés, míg a másikból talán.
– Ez van. El kell fogadni. – Rántottam egyet a vállamon és továbbra is csak egy helyben feküdtem. Legszívesebben már rég itt hagytam volna. De valahogy most nem volt erőm felkelni. Mintha a gondolataimban olvasott volna.. Kiment. Végre egyedül hagyott a duzzogó énemmel. Nagyon sokat jelenthetett neki, ha még most is rá gondol. Mondjuk azon nem csodálkozom, hogy nekem nem sikerült elfeledtetnem vele őt. Ahhoz egy édes lány kellene, aki minden egyes szavára irul-pirul. A nyakába ugrik, ha valami bókot mond.. Ez nem én vagyok. Szeretném. De valahogy azzal elárulnám önmagam. Soha nem fogok megváltozni senki kedvéért. Ha szeretsz valakit.. Az eggyel több ok arra, hogy megsérülj. Felültem az ágyon és magam köré csavartam a takarót, majd beletúrtam a hajamba. Szerettem, ha körülöttem van a takaró.
Mikor visszajött leült mellém és megfogta a kezemet, majd simogatni kezdte. Milyen kedves tőle.. Bocsánatot kér. Bár.. Ezek után azt hiszem ez a legkevesebb. – Nem gond. – Most mit erőltessük. Kimondta, kimondta. Már annyira mindegy. Megváltoztatni nem lehet.
Na jó.. Ez nekem túl romantikus és túl nyálas. De mégis furcsán melengette a szívemet.. Most úgy megcsókolnám.. A francba is nem tehetem. – Öhm, köszönöm. Ez gyönyörű. – Mondtam miközben elvéve tőle jobban szemügyre vettem.

– Oké. – Válaszoltam egyszerűen. Nem is tűnt úgy, mintha haragudna azért, hogy itt vagyok. Főleg, hogy a karjaiban ébredtem, ahova nem én furakodtam be magamat. Ő húzott oda, csak mert azt hitte, hogy valami Camille nevű nőcske vagyok. Hát szép mondhatom. Mondjuk nem is érdekel. Azt a nőt képzeli a helyemre ilyenkor, akit csak akar. Nekem csak szükségem volt valakinek a közelségére. Ergo kihasználtam. Ez van. De neki erről nem kell tudnia. Az álmomról sem meg úgy semmiről. Jobb, ha annak a tudatában van, hogy én végig itt feküdtem vele. Ki kell vernem a fejemből az egész álmomat.. Egyszerűen nem szabad még csak rágondolnom sem. Mert az egész fájdalommal tölt el.
Meglepettségemben rögtön kinyitottam a szememet. Most már biztos, hogy ébren van mégis kimondta megint azt a nevet. Na mi az? Most ez lesz az új becenevem. Mert hát köszönöm szépen nem kérek belőle.
– Elég nagy szívás lehetett. – Nem fogok itt elérzékenyülni ettől. Még mindig azt próbálom megemészteni, hogy azt hitte ő vagyok. Rosszul esett. És most éppen nyalogatom a sebeimet. Jó mélyre rejtőzve az én kis burkomban.

Nem tért vissza az a szörnyű álom, miután befeküdtem mellé. Arra viszont felébredtem, hogy magához húzott valami női nevet mondogatva. Na, remek. Egy másik nőről álmodozik miközben én vagyok itt mellette. Hát azt hiszem nagyon is jól sejtettem, hogy ebből az egészből nem fog semmi jó kisülni. El is ment a kedvem az egésztől, hogy itt feküdjek mellette meg mi egyéb. Jó, elismerem megnyugtatott a közelsége és furcsa módon el is űzte a rossz álmomat, de ennyi. Ha neki más nő kell, akkor menjen és keresse meg. Mindkettőnk részéről játék volt az az egész nem is értem miért dramatizálom túl. Nem akarok tőle semmit. Egyesség. Erről szólt az egész és erről is fog. A bátyámról. Ő volt az egyetlen olyan személy, akiért mindent megtettem volna. Ez most sem változik. Meg kell bosszulnom a halálát. Nem érdekel, hogy hogyan milyen eszközökkel egyszerűen csak meg kell.. Milena-nak szenvednie kell.
Erőm természetesen nem volt ahhoz, hogy kimásszak mellőle és visszamenjek a saját ágyamba így hát itt maradtam a karjai között. Jó érzéssel töltött el, ahogy karjai körém fonódtak.. De csak azért vagyok itt, mert túlságosan is fáradt vagyok szükségem van egy kis pihenésre. Nagy nehezen újból elaludtam és most sem volt semmi álom. Csak a puszta sötétség. Ami nekem tökéletesen megfelel. Nem is vágyom rózsaszín felhős álmokra. Azzal is tökéletesen meg vagyok elégedve, ha éppenséggel nem álmodok semmit.
Arra ébredtem fel, hogy Neal simogatja az arcomat. Na most talán végre leesett neki, hogy nem valami Camille vagyok. Vajon van fogalma arról, hogy így nevezett az éjszaka? Nem hiszem. Akkor nem így ébresztgetne. Vagy pont azért teszi. Ha bocsánatot kér, akkor valószínűleg igen.. – Jó reggelt. – Mondtam kicsit morcosan. Semelyik lánynak nem esik jól az, ha máshogyan szólítják. – Bocsánat, hogy idefurakodtam. – Mondtam még mindig csukott szemekkel. Nem volt erőm kinyitni.

– Rendben.. oké. Jó éjt. – Mondtam majd sóhajtva megtámaszkodtam a konyhapulton miután elment. Annyira nem értem, hogy mi zajlik most körülöttem. Hogy mi ez az egész. De egy biztos. Nem fog működni. Nem működhet. Én nem vagyok képes normális kapcsolatot létesíteni emberekkel. Valahogy taszítom őket. Mondjuk ő mégis itt van.. Pedig már rég leléphetett volna.. Még sem tette. Talán azért, mert ilyen könnyen még soha nem jutott lakóhelyhez. Valószínűleg az első alkalomnál lelép, amikor talál jobbat.
Mivel én is eléggé fáradt voltam úgy döntöttem, hogy lefekszem. A szobámba érve magamra kaptam egy shortot és egy nagyobb pólót. Számomra valahogy mindig is ez jelentette a „pizsamát”. Nem is tudnék másban aludni.
A fáradtságom hamar győzedelmeskedett felettem, amint befeküdtem az ágyba el is aludtam. Mintha valami nagyon kimerítő dolgot csináltam volna ma..
Aztán jött az álom.. Már jó ideje nem álmodtam. Nem volt miről. Ha álmodtam is egyáltalán nem szép vagy éppenséggel jó dolgokról. Halálról és szenvedésről. De ezeket is már magam mögött hagytam egy pár éve körülbelül. Most viszont visszatért.. A bátyámat láttam. Ahogyan szenved és kiveszik a szeméből az élet. Rohantam, hogy segítsek rajta de akármennyire is siettem.. Ő egyre csak távolabb és távolabb került tőlem. Soha nem érhetem utol. Nem segíthetek rajta.. Minden csupa vér. Ő felkiált a fájdalomtól én pedig továbbra is tehetetlen vagyok. Újból végig kell néznem a testvérem halálát.. Én ezt nem bírom..
Felriadtam és automatikusan felültem az ágyamon. Szemeimet megtöröltem, hiszen sírtam.. Álmomban. Azt hittem ennek már vége, hogy ezt lezártam magamban.. Úgy néz ki soha nem fogok ettől megszabadulni. Miután meghalt minden este ezt álmodtam. Most mi hozta vissza? Talán, hogy egyre közelebb járok a bosszúmhoz? Nem tudom..
Beletúrtam a hajamba, majd kisétáltam a fürdőszobába és megmostam az arcomat. Kicsit felfrissítettem magamat, de még mindig túlságosan is álmos voltam.. Nem akarok egyedül aludni. Ilyenkor soha nem szerettem. Habár akkor nem igazán volt lehetőségem bárkihez is fordulni. Azért még sem fogok a nevelőszüleimhez menni. Ilyenkor általában azt a plüssmackót szorongattam, amit még édesanyámtól kaptam. Gyerekes? Lehet. Ez volt az utolsó emlékem tőle. A francba is szerettem.. Csak a magam módján mutattam ki. De a szeretet nem hagy mást maga után csak fájdalmat. Én pedig többé nem akarok szeretni. Ezért is olyan a kisugárzásom, amilyen.
Nagyot sóhajtva lábujjhegyen bementem Neal szobájába. Olyan nyugodtan aludt.. Legalább ő. Reméltem, hogy nem fog nagyon kiakadni reggel, ha itt talál. Bebújtam mellé az ágyba, de nem bújtam hozzá. Azért tudom a határokat. Egy ideig őt néztem, majd lehunytam a szememet és elaludtam.

Bementem a lakásba a kezemben lévő szatyrokkal. Habár az ajtónál jó ideig szórakoztam azzal, hogy bejussak. Végül a konyhába vettem az irányt és pakolászni kezdtem ki a szatyrokból. Nemsokára ő is bejött és kerülgettük egymást és pakolásztunk, majd véletlen egymásba ütköztünk. Nem értem, hogy mik ezek a vágyak. Meg akarom csókolni és a lehető legközelebb akarom érezni magamhoz.
– Nem gond. – Rántottam egyet a vállamon, mintha egyáltalán nem érdekelne. Egyszerűen nem tudom, hogy mi zajlik kettőnk között. Még ha akarnám sem tudnám elmagyarázni. Annyira bonyolult. Egyik pillanatban én vagyok az, aki ellöki magától a következőben pedig ő. Egyikőnk sem tud kiigazodni a másikon. Meg hát a szerelem nem az én asztalom. Lehet, hogy neki igen.. Mondjuk az sem számít. Én semmi ilyen érzelemre nem vagyok képes.

//Bevásárlóközpont
Hazafelé is ugyanúgy padlógázzal jöttem. Egyáltalán nem érdekelt a sebességkorlátozás semmi ilyen baromság. A korlátozások, annyira feleslegesek. Olyanok, mint a szabályok. Semmi másra nem jól, csak arra, hogy megszegjük őket. Legalábbis én nem látom más értelmét. Lehet, hogy valaki szereti betartani őket. De az biztos, hogy nem én vagyok az.
Hamar megérkeztünk, de jelenleg nem igazán akartam beszélgetni szóval gyorsan kipattantam a kocsiból és a kezembe kaptam pár szatyrot, hogy besegítsek a pakolászásba. Ami a boltban történt eléggé gyerekes volt. Mind az ő részéről és az enyémről szintén. Nem kellett volna megcsókolnom és annyira féltékenynek lenem. Bár örültem annak, hogy hasonló érzéseket váltott ki belőle az engem stírölő srác. Lakótársak vagyunk ennyi az egész.. De mégis valamivel több. Akarjuk a másikat. Bár nem hiszem, hogy több lenne az egész egy alkalomnál. Talán utána ez a vonzalom is elvesztené a varázsát.

– Oké, akkor az enyémmel megyünk. – Szerettem vezetni. Főleg a saját kocsimat otthon. Olyankor szabadnak éreztem magamat. Elindultunk lefelé az emeletről miközben át akasztottam a táskámat a vállamon. Nem szeretem az olyan táskákat, amiket a kezemben kell cipelnem végig, de ez annyira apró volt, hogy épphogy elfért benne a pénztárcám, a kocsi kulcsom és a telefonom. Nem hiszem, hogy ezen kívül szükségem lenne bármi másra is. Egyértelműen több dologgal fogunk visszajönni, mint elmentünk szóval felesleges plusz dolgokat vinni.
– Mindent megveszünk, ami csak éppen megtetszik vagy éppenséggel megkívánjuk. – Rám legalábbis ez érvényes. Hogy rá, mi az már legyen az ő megkötése.
Oké.. Egy picit talán rendmániás. Már azt sem bírja elviselni, ha a kabátja nincs felakasztva. Bár nem hiszem, hogy erre mostanában szüksége lesz. Eléggé meleg van odakinn ahhoz, hogy ez már feleslegessé váljon.
– De akkor menjünk. – Mondtam kuncogva, majd kirángattam a kocsimhoz, hogy végre elmehessünk bevásárolni.

// Bevásárlóközpont

Valamennyire szerettem volna, ha végignéz rajtam vagy valami ilyesmi. Amolyan jól nézd meg még egyszer, hogy mi az, amit nem fogsz megkapni. Mert hát nem lesz köztünk semmi.. Nem lehet köztünk semmi. Annyiszor mondogatom ezt magamnak, ahányszor csak kell ahhoz, hogy még el se gondolkozzak rajta. Mert felesleges olyan dolgokon gondolkozni, ami úgy sem fog megtörténi.
Elmosolyodtam, ahogy végigmért a szemével, majd lesütöttem a szememet és a fülem mögé tűrtem egy tincset a hajamból, majd újból felnéztem rá. Alsó ajkamba haraptam, mert eszembe jutott a csókunk, amit tele volt szenvedéllyel és vággyal.
– Köszönöm. – Mondtam, hogy egy kicsit visszatérítsem magamat a jelenbe. Próbáltam nem el pirulni, nem túl sok sikerrel.
– A te kocsiddal megyünk vagy az enyémmel? – Mondjuk felőlem mehetünk külön-külön is. Az egészet inkább rábízom. Nem hiszem el, hogy ilyen vagyok? Mi a fenét művel ő velem? Vagy ez az új környezet teszi? Tényleg, csak el kellett volna szakadnom az életemtől..? Mindegy.. A lényeg az, hogy itt még semmi olyan nincs, ami a fájdalomra emlékeztetne. Maximum a célom. Ami a bátyám halálának megbosszulása.

Csak megforgattam a szemeimet azon, hogy majd megismerkedik élete hölgyével.. Hát sok sikert hozzá. Én biztos nem fogok senki útjába állni, hogy rávessem magam. Oké. Csókolóztunk és együtt fürödtünk nem kell túldramatizálni ezt az egészet. Egyszeri alkalom volt mindkettő. Soha többet nem fog előfordulni. Ebben az egyben biztos vagyok. Már csak azért is, mert ez az egész veszélyeztetné az alkunkat. Nekem pedig ez most fontosabb minden másnál.
Mondjuk nem tudom, hogyan reagálnék arra, ha felhozna egy nőt ide. Különösebben nem érdekelne, ha nem zavarnák a nyugalmamat. Vagy az is lehet, hogy akkor inkább elmenekülnék innen. Az ő dolga, hogy milyen kis nőcskét hoz fel a szobájába. Semmi beleszólásom nincsen. Az ő élete nem az enyém.
– Oké, csak adj nekem pár percet. – Átsiettem a szobámba, majd megtörölgetve magamat húztam fel magamra egyesével a ruhadarabokat. Nem akartam sokáig megváratni, de azért bőven elidőztem a ruhaválasztással. Végül egy rövidebb kicsit már tapadós szoknyát húztam fel és egy ehhez illő toppot. Gyorsan a hajamat is megigazítottam és egy kicsit javítottam a sminkemen is, majd visszaindultam hozzá.
– Kész vagyok. –Szóltam be a szobája ajtaján.

Biztos vagyok benne, hogy ezzel a csókkal nem csak magamat, de őt is megleptem. Éreztem, ahogy szívverésem felgyorsul és olyan vágy járja át a testemet, amit még soha nem is éreztem. Egyáltalán nem volt ellenemre, sőt roppantul tetszett ez a pillanat pont úgy, ahogy volt. Ő sem éppen arról adott tanúbizonyságot, hogy ez az egész nem tetszene neki. Mondjuk nem hiszem, hogy bármelyik srác is visszautasított volna.
Elmosolyodtam, ahogy ráharapott alsó ajkamra. Tetszett.. Nem is kicsit.. Én ne legyek mohó? Egyáltalán nem vagyok.. Csak az előbb nem volt időm arra, hogy viszonozzam. Úgy éreztem, hogy ebbe a csókba próbál mindent belesűríteni. Összevetve a mai napot, meg úgy egy homályos jövőképet, hogy mit hagyok ki vele. De közte és köztem nem lesz több ennél. Nem lehet. Csak megbántanám. Arra meg szerintem egyáltalán nincsen szüksége.
Jól esett, ahogy simogatta a derekamat a csók közben. Testemmel az övéhez simultam, közben az egyik kezemmel végigsimítottam izmos felső testén.
Majd egy idő után elvállt az ajkaimtól és úgy csinált, mintha semmi nem történt volna hát rendben.. Végül is semmi különös nem történt.
– Öhm, akkor elmegyek felöltözni.. Utána pedig elmehetnék bevásárolni, ha még mindig szeretnél. – Mondtam miközben beletúrtam a hajamba.