Hirtelen villám csapásokra lettem figyelmes, mármint annak a hangjára, bárhonnan megismerem az ilyen hangot, mindig szerettem a villám csapásokat. Valahogyan gyerekként is mindig lenyűgözött az egész. Más korombeli fiuk mindig az ágy alatt találtam menedéket a zaj és a látvány elől, én meg mindig az ablakban néztem az egész műsort. Számomra mindig is tetszett ahogyan a fények csak úgy cikáznak az égen, lebilincselő látvány volt. Majd pár perc múlva esni is kezdett, nos ha eddig nem volt zsúfolásig tele a hely akkor most már biztosan az volt. Megfordult a fejemben ideje volna talán haza menni, kezd itt túlságosan nagy lenni a tömeg. Nem a sok halandó miatt nem bírom a tömeget, ez belülről ered. Olyankor nem találom a helyem meg ehhez hasonló. Egyre csak jöttek az emberek, van egy olyan érzésem pár percen belül egyetlen szabad hely sem fog lenni. Közben még egy kortyot hajtottam az italomból, most már csak egyetlen korty marathatott benne, na ezt még bevégzem és indulok is haza. Azt hiszem a város bárjainak a megismerését más idő pontra fogom hagyni. Mikor hirtelen egy lökést éreztem, még szerencse ezek a székek elég stabilra vannak csinálva, különben feldőltem volna a székkel együtt, és igen csak kínos jelenet lett volna. Már akartam is leszólni az illetőt aki nekem jött, felemeltem a tekintetem a pohár aljáról ekkor nem egy idióta férfit láttam, meg hanem egy szépséges nőt. Ekkor már le tettem a szándékomról, hogy leteremtsem a sárga földig. Majd jött is a bocsánat kérés tőle. Ismeretlen a nő számomra, viszont a levegőben igen csak érdekes illat terjengett és igen csak közelről ered ennek a forrása. Vér szag. Nincsen gondom a vérnek az illatával, a fémes vér illata terjengett a teremben igen csak jellegzetes illata van főleg a vámpírok számára, igen csak kényelmetlenné kezdett válni a helyzet itt van ez a sok ember és még vér is van. De ez nem jelenti azt ne tudnék uralkodni magamon, mert ennyi ember jelenlétében szinte kötelességem uralkodni ha nem akarok vérfürdőt rendezni. -Ugyan semmi gond, csont nem törött szóval ügyet se vessünk rá.- helyet foglalt a mellettem levő üres szélen, persze hogy örültem annak hogy nem valaki alkoholista ült ide aki bűzlik a piától meg a hányásnak a szagától, hanem egy jó illatú szépséges hölgy ha bár egy kissé el volt ázva. Zakómból ki vettem a zsebkendőt ami ott volt, majd felé nyújtottam, hogy megtörülhesse az arcát amely vizes volt. De amikor ezt a mozdulat sort csináltam egy újabb lökést éreztem ekkor már a táskája volt az, mosolyt csalt az arcomra a dolog, nem vettem komolyra a dolgot. -Kéri?- kérdeztem tőlem, kérdeztem tőle bájos hangon nem volt okom amiért durvának kellett volna velem, alapjáraton nem vagyok olyan, aki szeret másokkal durva lenni, csak ha azt éppen valaki kiköveteli. Kérdésén meglepődtem, nem szándékoztam maradni, de ha már került egy kis társaságom és mivel még senkit nem ismerek New Orleansban úgy gondolom nincsen semmi rossz dolog abban ha maradok egy kicsit. -Ugyan nem kellett volna, nem történt semmi sem.-mondtam neki, ha bár pénzem bőven volt hogy vegyek italt magamnak, de nem is annak örültem hanem inkább a szándéknak amit felém mutatott. Kevés ember tette volna ezt meg, érdekes személyiségnek tűnik, szerintem érdemes rá szánom egy két percet, na meg talán egy kicsit mesélhet a városkáról is ahová most költöztem. Az ujjamon van a napfénygyűrűm, de még senki máson nem láttam ehhez hasonló dolgot szóval nem hinném bárki más vámpír lenne a köreinkben, jelenleg csak azt hiszem én érzem a levegőben terjengő vér illatot. A pultos lány hangjára lettem figyelmes, szóval a mellettem levő ismeretlen lánytól ered ez a fémes illat, nos ez mindent megmagyaráz miért volt olyan erőteljes számomra. Ha bár mi vámpírok talán még jobbak vagyunk ez téren mint a cápák akik egy kilométerről megérzik a vízben a vérszagot. Segítőkész volt a pultos lány, és adott egy rongyot a vörös hajú lány számára akinek még jelenleg a nevét sem tudom, de azt hiszem ha már meghívott egy italra akkor illendő dolog lenne tőlem, hogy bemutatkozzak neki. De mielőtt bármit is mondhattam volna ő már megtette ezt, hmm igen csak kapkodó jellemnek tűnik, de ez azt hiszem nem hátrány. Nyújtottam volna a kezem a kézfogásra, de mivel éppen azon a kezén sérült meg nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, na meg a fő biztonságért jobb ha nem kerülök kapcsolatba a vérével. -Nos akkor örülök, hogy megismerhetlek Venus- mondtam neki, majd behajtottam a poharamban levő utolsó kortyot és felé fordulva megszólaltam- nos ha már meghívtál egy italra illendő lenne, hogy én is bemutatkozzak, Nicholas Beckett- mutatkoztam be a teljes nevemen, nem lenne okom amiért titkoljam a nevem senki előtt. Nincsenek olyan hírek a nevemhez kapcsolódóan amiért félnem kellene, már egyetlen élő rokonom sincsen a húgomon kívül akinek ismerős lehet a nevem. -Szép neve van, és még nagyon is illő- mondtam neki, ez alatt gondolva a mitológiára, hiszen Venus volt a római mitológiában a szépség istennője, és valóban szép teremtés. Mindig is lekötött engem a történelem talán ezért is van az hogy nem a bolygóra gondoltam először, hanem egy mitológiai istennőre. Mosolya egészen kellemes, melegséget áraszt magából, kellemesen hatott rám a mosoly. Idő közben a pultos lány kihozta az italunkat, amiket megrendelt Venus. -Köszönöm az italt- mondtam neki felé fordítván a tekintetem, jelenleg igen csak érdekes társaságnak tűnik talán a mai estém nem is lesz olyan unalmas mint ahogyan azt én előre gondoltam. Ha bár igen csak dühösen indult a napom, de talán még a végén jó kedvűen fog zárulni az egész dolog. -Mennyire vészes az idő oda kint? Hamar el fog menni a vihar?- kérdeztem tőle, mivel nem jártam kint nem tudhatnám, de azért vámpír hallásomnak köszönhetően eléggé jól hallom, hogy úgy esik az eső mintha csak dézsából öntenék ki. Majd később szeretném megkérni egy kicsit meséljen erről a városkáról, de nem akartam rögtön ezzel letámadni őt. Idő közben most már abba maradt az emberek beözönlése a helységbe, most már nem hiszem jönnének még be ide. Eléggé szűkösen vagyunk így is, elnézve a pultos lányt ez nekik igen csak jól jön mert szinte megállás nélkül rohangál oda meg vissza a pultnál.
Reménykedtem abban, hogy odahaza nincs ekkora vihar, hiszen Skyler ilyenkor mindig megijed és mindig hozzám bújva tudott csak elaludni. Tudom, hogy édesapám is bármit megtenne azért, hogy megnyugtassa az unokáját, de egy anyai ölelést semmi se képes helyettesíteni, így nem csoda, hogy aggódva pillantottam fel az égi játékra, ami remélhetőleg el fogja kerülni a másik várost. Szerettem az eső illatát, elveszni benne és olykor talán kicsit gyerekesen is képes voltam táncra kelni benne, de most nem lehetett. Nem hagyhattam, hogy minden cuccom elázzon, meg amúgy is hideg volt, hiszen a szellő is egyre inkább feltámadt és mivel szállást nem láttam a közelben, így esett a választás a bárra. Lehettem volna én is bölcsebb, hogy előbb keresek valami fogadót vagy szállodát és csak utána veszem nyakamba a várost, de utólag mindenki bölcsebb. Majd legközelebb, vagyis reméltem, hogy nem lesz legközelebb, hiszen hiába pár órája beszéltem a lányommal és hiába reggel hagytam csak magára, akkor is pokolian hiányzott. Ő volt szívemnek a legkedvesebb és az apjától bármi áron megvédeném. Egy olyan embertől, aki pusztulásba döntött egy vidéket és boszorkányokat tartott fogságban… Ezek után nem csoda, hogy minden egyes lépésemmel azon voltam, hogy őt biztonságban tudjam és pontosan ezért kell megtalálnom Aimee-t is. Nem szoktam én ennyire két bal kezes lenni, de legalább nem is evett meg elsőre se a férfi, amikor neki estem. Még szerencse, hogy nem vagyok nehezebb, mert akkor nem kizárt, hogy borult volna székestől, én meg velük együtt a lökésnek köszönhetően. Ahogyan az is mázli, hogy legalább nem teljes erőből lökött meg a pasi, aki úgy gondolta, hogy ezen a szűkös helyen fog átvágni, ami még mögöttünk volt. - Ne kiabáld el magad, ilyen indítás után ki tudja, hogy miként folytatódik az este. – szólaltam meg barátságosan. Nem mintha az lenne a célom, hogy csontokat törjek, hiszen még a kisujjamat se kellene megmozdítani és menne, de ha nem muszáj inkább nem próbálnám meg bevárni azt, hogy a menydörgésekkel egy időben történjen, hogy senkinek se tűnjön fel. Meg amúgy is miért bántanék valakit, ha nem tett semmi rosszat se? Természetesen vannak olyan boszorkányok, akiknek semmi se szent, de én nem ilyen voltam. Mindig is tiszteltem a természetet, ahogyan ajándékként tekintettem az erőmre; pont ezek miatt nem is használnám, ha nem muszáj. És nem is kellett sok idő, hogy itt még nem ért véget a székfoglalósdi a részemről, hiszen sikerült eltalálnom őt a táskámmal. - Biztosan nem bánod, még a végén az arclenyomatom fog rajta éktelenkedni. – próbáltam poénosra fogni a dolgot, hiszen a legtöbb nő annyira ki van kenve, hogy tényleg igaz lenne, amit mondtam, de nálam nem ez volt a helyzet. Mindig is inkább a természetesség híve voltam. Végül óvatosan elvettem a felém nyújtott zsebkendőt és megköszöntem, miközben elkezdtem felitatni az esőcseppeket az arcomról. Fogalmam sincs, hogy helyi –e, vagy csak ő is nem olyan régen érkezhetett, de nem is ez volt a lényeg, hanem a gesztusa igazán kedves volt és szokatlan, meglepő… - Tudom, hogy nem kellett volna, de talán mégis kellemesebb, mint még 10 percig hallgatni azt, ahogyan bocsánat kérek, nem? – pillantottam rá egy féloldalas mosoly keretében, hiszen szerintem egészen kellemesen megúszta a dolgot. Fogalmam sem volt arról, hogy esetleg siet-e valahova, netán valaki várhatja-e odahaza és csak esetleg egy italra ugrott be, de ha legalább pár perc erejéig lesz kivel beszélgetnem, akkor már jó helyre estem be. Legalább addig is eltereli a gondolataimat arról a sok „bajról”, ami körül mostanában szüntelenül jár és egy kis lazítás se árt, amikor nem minden egyes percben rettegek, hogy esetleg ránk talál az a személy. Talán önzőség volt, de most mégis jól esett elveszni ebben a forgatagban és hagyni, hogy kicsit a gondolataim is vándorútra menjenek. Az pedig, hogy a kezem megsérült fel se tűnt, csak az után, hogy felhívták rá a figyelmemet. Sietve vettem el a rongyot is, hogy a kezem köré csavarjam és egy pillanatra megfordult a fejemben, ha elmondanék egy varázsigét az se tűnne fel senkinek se, de mielőtt megtehettem volna a bemutatkozásomat köszönhetően az ismeretlen férfi ismét magára vonta a figyelmemet. - Örülök a találkozásnak Nicholas, vagy esetleg jobban szereted, ha másképpen hívnak? – pillantottam rá kérdőn és fürkészően. Találkoztam már olyannal, aki jobban szerette, ha inkább valami rövidített néven, becenéven hívják ők az emberek, így talán nem volt meglepő a kérdésem. Az én nevemen amúgy se lehetett túlzottan rövidíteni. Szerintem még az Astridon se lehetne, de egyelőre nem árultam el a teljesen nevemet. Egyébként is, ha eléggé szemfüles volt, akkor leolvashatta az iratról, amit pár perccel azután, hogy a pultos csajnak megmutattam elkezdtem elpakolni, mert ha nyoma veszne, akkor meglennék lőve. Nem olyan könnyű ilyen iratokat szerezni. - Köszönöm a bókot, de ha így folytatod, akkor még a végén elpirulok. – ugrattam őt kicsit, mintha csak oldani akarnám még inkább a hangulatot, pedig eddig se lehetett okunk panaszra. Vöröslő fürtjeim közé túrtam, de hát esélytelen lett volna normálisan a fülem mögé simítani, hiszen totálisan eláztam ilyen téren is. – Esetleg szereted a történelmet? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen abból amit mondott hirtelen nem tudtam másra gondolni, de lehet, hogy tévedek. Miközben a válaszára vártam elkezdtek kibújni a kabátomból, de lehet inkább jobb lett volna magamon hagyni, hiszen a felsőm is kicsit a vihar áldozata lett. Majd csak megszárad, vagyis nagyon reméltem, de még így mindig több esély volt rá, mintha a dzsekimet magamon tartom. - Igazán nincs mit köszönni. Szerintem én lehetnék hálás, hogy nem egyből vacsorának néztél azért, mert a székedre fájt a fogam. – ajkaim pedig szélesebb mosolyra húzódtak, hiszen ezt se gondoltam komolyan. Tökéletesen megfelelt ez az üres hely is. Lehet az a nagydarab fickó is kinézte magának és ezért akart volna félrelökni? Hmm, ki tudja. Ő is elveszett a tömegben, ahogyan sokan mások, akik az eső elől menekültek be. – Hmm, mire igyunk? – kérdeztem meg tőle, amikor megérkeztek az italaink. Tudom, sörrel nem sokszor szoktak koccintani, de most valahogy nem tudott érdekelni ilyen téren az illem. Egyébként se voltam sose nagy alkohol fogyasztós és most is jobban örültem volna egy forró teának, vagy egy forrócsokoládénak, de meg se próbálkoztam ilyennel, mert tuti furának néznének még inkább. Persze az is kész csoda, hogy még valaki nem gondolt arra, hogy lehetne vizes pólóversennyel is elütni az időt, ha már ennyi ázott emberke esett be az utóbb percekben az ajtón. - Talán, ha ideadod a poharad, akkor jósolhatok belőle és megmondom mennyi idő múlva fog tovamenni a vihar. – ugrattam őt, azt csak remélni tudtam, hogy érteni a fogja a poént. Kicsit még el is kuncogtam magam, majd a pulton támaszkodtam meg kicsit, miután ittam pár kortyot. – Egyébként szerintem még egy óráig el fog tartani. Én csak olyan 5 percet kaphattam belőle és … - azzal a lendülettel végigmutattam magamon. Szerintem mindent elárult az, hogy szinte úsztam a vízben és erre szokás azt mondani, hogy bugyiig ázott az ember. Hát majdnem tényleg ez volt a helyzet. – Talán, ha kicsit jobban menne az édes kutyatekintet, akkor előadhattam volna az ázott cuki kutya dolgot, hátha valaki befogad az vihar elől. – tettem még hozzá bolondozva, miközben akaratlanul is az ujján lévő gyűrűre tévedt rövid időre a pillantásom. Mintha csak az a tárgy „súgni” akart volna nekem, mintha éreztem volna a benne a lévő mágiát. Igyekeztem nem törődni vele, hiszen ekkora balszerencsém nem lehet, hogy pont egy vámpír mellé sodort az élet. Végül sietve fordítottam el a pillantásomat és inkább kicsit meghúztam a sörömet. Biztosan csak rémeket látok már ott is, ahol nem kellene. – Nyugodtan szólj, ha már túl sok lenne. Néha túl sokat fecsegek, ha zavarban vagyok. Mint most is. – hiszen ez volt az igazság. Nem voltam én olyan nagydumás, mint sokszor hittek az emberek. Inkább ezzel lepleztem azt, ha feszélyezett egy helyzet, ami mindig megjelent, ha éppen egy idegennel kerültem össze és beszélgetésbe elegyedtünk, mint most. Az a bizonyos érzés pedig továbbra se hagyott nyugodni, így mire észbe kaphattam volna, addigra ki se ejtve a szavakat elmormoltam egy varázsigét, aminek köszönhetően a rongy alatt a seben összeforrt, így pedig a friss vér illata is szép lassan elillant… - Remélem nem zavartam meg semmit se azzal, hogy pont melléd ültem le és azóta is fecsegek össze-vissza. – szólaltam meg óvatosan, miközben talán a reakcióiban akartam volna olvasni, hogy vajon reagál-e arra valamit, hogy többé nincs vérszag. Miért pont vámpír? Eddig annyira szimpatikus volt, nem lehetne, hogy most az egyszer tévedek? Csak egyszer…
Nem hiszek a sorsban vagy efféle dolgokban, mindig is azt véltem hogy én vagyok a saját sorsom kovácsa, de azért még véletlennek mindig is történnek. Ha bár minden véletlent tettünk egy következményeként is fel lehet fogni, de néha jobb nem mindenre magyarázatot találni. Szóval most akkor a sors sodorta elém ezt a lányt, hogy ne unatkozzak vagy talán hogy egy kicsit teljesebb képet kapjak a városról. Körül nézve a tömegben, talán még szerencsém is volt hogy egy ilyen szép és kellemes hölgy lett a társaságom. Elnézve a sok vizes férfiakat, hát még szerencse éppen őt fogtam ki. A hangzavar is kezdett egy kicsit alább hagyni, ahogyan mindenki lassan megtalálta a helyét ki ülve ki állva. De most már nincsen az a nagy tolongás ami a vihar kezdeténél lehetett érezni. Válaszán elmosolyodtam, hát csak nem csap ide a villám, bár azt nagyon kétlem ahogyan egy szokás is tartja csalánba nem csap a villám. Úgy hiszem akkor ide sem fog becsapni, bár a belváros eléggé réginek néz ki, nem hinném minden épület el van látva villám hárítókkal. -Most már nem hinném lenne probléma, már lassan mindenki megtalálta a helyét úgy hiszem, na de hát sosem lehet tudni, a sors az egy igen csak furcsa „szerető” tud lenni- mondtam mosolyogva, közben kiemeltem a „szerető” szót alaposan a hangszínemmel, hogy érezhető legyen mire gondolok ez alatt. Néha nem is tudom miért beszélek ilyen hülyeségeket, simán mondhattam volna azt is hogy csak furcsa lehet a sors. Bár szerintem sosem gond, ha az ember egy kicsit választékosan beszél. Sok minden történhet egy éjszaka alatt, bár szerintem a mai napon szeretném kerülni a feltűnést csak szépen meglapulok itt a sarokban, egy kellemes nő társasága mellett, na meg egy jó pohár whisky mellett ami még egy holtat is képes felébreszteni a legnagyobb rémálmából. Elfogadta a kendőt amit ajánlottam számára, az arcán egy tized másodpercnyi ideig talán meglepődöttségest láthattam az arcán, magam sem tudom eldönteni. Szeretek udvarias lenni, mindig is ilyennek neveltek engem a szüleim a tiszteletre és az udvariasságra. Bár az elsőt nem igen sikerült betartanom, hiszen tiszteld apádat része, már a kezemen szárad. Elmosolyodtam a dolgon amit mondott, hát igen ez az amit mindig nem tudok megérteni egyes lányokban. Miért nem képesek látni önnön szépségükben a természetes szépséget? Mint mindenféle kenőcsöket kennek az arcukra és később pár év múlva olyan ráncosak lesznek tőlük, az ember nem ismerne rájuk. Ilyen sokat megér pár pillanatnyi szépség? -Szerintem nem kell aggódnom az miatt- mosolyogtam tovább a dolgon- de viszont ha körül nézek a tömegen ami itt van a bárban, azt hiszem most nem szeretnének tükörbe nézni – vigyorodtam tovább a dolgon. Pár lány valóban elég különösen fest ahogyan a szemfesték lefolyt az arcukon, mint valami horror filmben. Igen csak viccesen festenek, ki ám pillantásom rövid volt nem szerettem volna ha azt hiszik, hogy bámulok őket. Egy kis fiatal lány csapat tévedt be ide, akiken igazán látszik a sok festék ázás az arcukon. -Igazából egy is elég lett volna, legtöbben meg sem tették volna az ön helyében csak azzal foglalkoztak volna mennyire el vannak ázva- szólaltam meg kedves hangon a nő fele. Legtöbb emberből hiányzik manapság az udvariasság, ha bár amikor én ember voltam akkor sem volt a legtökéletesebb a helyzet, de akkor megnevelték a szülők a gyerekeiket. Most már ez nem annyira igaz, hiszen az utcán járkálva nekem ütközik egy fiatal még hátra sem tekint, mi van az illetővel akinek neki ment, csak nagy bambán halad előre. Szavaim teljesen őszinték voltak felé, hiszen ezeket így is gondolom. Sosem volt kenyerem a hazugság, jobban kedveltem mindig is a tiszta és egyenes beszédet. Azt hiszem ez a két dolog sokkal inkább célra vezető, mint a hazugság és az ármánykodás. Még mindig érzem a vérben terjengő illatot ám azonban próbálok nem oda figyelni rá. Persze hogy megfordult a fejemben, milyen finom vére lehet a mellettem ülő szépséges Vénusnak, de ezt a gondolatot szerintem jó lesz minél előbb kitörölni a fejemből. Majd az éjszaka vége fele biztosan fogok találni egy részeg áldozatot, akinek vérét vehetem, majd útjára engedem élve. Nem szeretem a hiába való öldöklést, ha bár éppen szentnek sem mondanám magam, az én kezemen sem szárad kevesebb vér, mint bármely más vámpírnak azt hiszem. Bármennyire is próbálunk uralkodni önnön természetünkön, vannak idők amikor az győzelmet arat felettünk. De mindig el kell buknunk, hogy fel állhassunk. Bemutatkozásommal kapcsolatban fel tett számomra egy kérdést, kevesen szoktak becézni engem, talán a húgomon kívül senki sem, de ez talán azért is lehet mert oly kevés ismerősöm van, aki még életben lehet. Mindig is ott voltunk egymásnak mi ketten nem volt szükségünk más emberekre, de talán ha meg akarjuk vetni a lábunkat ezen a helyen akkor nem ártana egy kis ismeretséget, barátokat is szerezni. Az nagyban elő segítené a dolgot, hogy ne kelljen mindig más városba vándorolnunk. -Persze tökéletesen megfelel, de persze ha jobban tetszik önnek akkor a Nick is megteszi-válaszoltam neki, ezzel megadva számra a választást, hogy akár becézhet is. Ha bár nem ismerem túlságosan régen, de most miért ne tegyem? Nem hiszem lenne bármi oly ok amit fel tudnék hozni, annak érdekében távolt tartsam magam tőle. Még semmi ellenséges tetet nem követett el irányomba, na meg ha csak vissza húzódom a saját kis csiga házamba, akkor nem is lesznek ismerőseim. Igazán udvarias lánynak tűnik első látásra, ha bár nem tudhatom mi lapulhat eme szépséges álca alatt, de egyelőre igen csak tetszetős ami a felszínen lakozik. Egy mosollyal reagáltam a bóknak a megköszönésére, nem akartam tovább fokozni a helyzetet, talán még a végén valóban sikerült volna zavarba hozni őt. Nem lenne illendő dolog azt hiszem ilyeneket mondanom neki, hiszen még most láttam előre őt. -Igen, mindig is oda voltam érte, régi nagy vágyam volt hogy majd egyszer történelmet fogok tanítani de ez sajnos nem jött össze- válaszoltam neki, teljesen őszintén nyilvánultam meg előtte, mert amikor az iskolában voltam mindig is arról ábrándoztam gyerekként, hogy majd amikor felnövök akkor tanár leszek, és tovább adom a tudást ami én kaptam. Persze amíg saját álmaimat össze nem törte önnön apám aki, önző céljaival papot szeretett volna nevelni belőlem. De végül tönkre tettem mind kettőt azt hiszem, bár még nem késő bele kezdeni egy új szakába úgy gondolom. Felkaptam egy kissé a fejem amikor a vacsora szót hallottam meg, de ezt nem tettem láthatóvá sem az arcomon sem pedig hangom hangszínében. Meglepett ez a dolog, vajon tudná mi vagyok? Tudna arról hogy egy vámpírral társalog? Ha egy tapasztalt személlyel állok szembe aki sok természet felettivel áll kapcsolatban annak nem lehet nehéz kisütni a dolgot mi vagyok. Hiszen több árulkodó jel is lehet, ráadásul ott a napfénygyűrű is ami például egy boszorkány számára már egy helyzet meghatározó is lehet,”nocsak egy vámpír”. De egyelőre nem történt semmi olyan, amiért rosszat kellene feltételeznem is róla, lehet, hogy csak egy szófordulat volt, ami másképp hatott rám mint ahogyan ő azt gondolhatta. -Nem szeretek agresszív lenni másokkal szemben, na meg mint végül kiderült szerencsém volt azzal hogy ide toppantál, mert került egy kellemes beszélgető partnerem, ha nem jössz akkor talán egy piától bűzlő öreg férfi lenne a helyeden.- mondtam vigyorogva neki, ezzel kifejezve azt számára, tetszik a gondolat, hogy éppen ide toppant le mellém, és ha ehhez el kellet viselnek két kis lökést, azt hiszem a halott testemnek nincsen ezzel vitatkozni valója. Bár neki talán még fogalma sincsen, hogy egy vámpírral társalog, bár nekem sem ki lapulhat eme szépséges álca alatt. Megérkezett mind kettőnk itala, kezem a pohárra tettem, hogy koccintásra emeljem, ha bár furcsa dolog lesz sörrel koccintani, de ez már részlet kérdés. Mikor felemeltem elhangzott a kérdés, hogy mire igyunk? Egy másodpercnyi gondolkodás után már rögtön vártam is rá, -Talán ihatnánk az új ismerkedésünkre- mondtam neki, majd ha jelét láttam annak, hogy megfelel neki is a téma amire inni lehetne, akkor koccintottam fele, majd egy kortyot ittam le az italomból. Úgy látom nem kedveli az erőset, hiszen akkor ő is azzal kezdett volna, nem látszik egy olyan lánynak aki éjjelente egyik helyről a másik helyre csapódik. Elmosolyodtam a gondolaton, szóval jóslás ha bár tudom a boszorkányok igen csak jól képesek bele látni a jövőnkbe, de szerintem kétlem, hogy Venus képes lenne rá, ám még ez sem zárható ki. New Orleans eléggé furcsa város hírnevében áll, itt azt hiszem bármi megtörténhet. Bár még nem tapasztaltam, -Ahhoz nem lenne szükséged egy kávés vagy éppen egy teás pohárhoz? Még nem hallottam olyanról valaki whiskyes pohárból jósolt volna, de ha képes vagy rá én benne vagyok- viccelődtem vele, hiszen értettem azt mire akart ő célozni ezzel a dologgal. Hát talán nem is gond, hogy nem fog egy hamar elállni az eső talán addig is lesz időm egy kicsit jobban megismerni, az újdonsült társaságomat. -Valószínűleg meg is tették volna, előre szólok nem akarlak zavarba hozni vele, de ezt az édes arcot szerintem nem tudta volna senki sem az úton magára hagyni- fűztem hozzá, hiszen még én magam is kedves voltam vele pedig eléggé ingerült állapotban voltam, sok minden volt a fejemen még sem ordítottam le a fejét amiért nekem jött. De talán ez vámpírként igen csak kicsinyes dolog lett volna, mi vámpírok nem vagyunk annyira stresszesek mint az emberek nagy része. -Ugyan, engem szórakoztatsz a fecsegéseddel ahogyan kifejezted magad, szóval nem kell vissza fognod magadat, egészen unalmas napom volt sőt inkább a pokolba kívánnám ezt a napot, de kezdem azt hinni egy érdekes beszélgető partnerrel változhat a dolog.-nyugtattam meg őt, hogy nem zavar ha sokat beszél. Idő közben hirtelen el tűnt teljesen a vér illata a levegőből, ez furcsa nem érzik az alvadt vér szag ha igen akkor az nagyon kis mértékben, az is csak annyi talán még ami a kendőben van. Érdekes dolog ez meg kell hagyni, de ez még önmagában nem árul el semmit sem, kivéve azt a tényt, hogy biztosan nem vámpír mert az már szinte azonnal begyógyult volna, szóval meg kellet gyógyítania magát. Talán egy boszorkánnyal állok szemben. Ez az egész csupán feltételezések alapján áll, akkor lenne az egész biztos ha az a rongy lekerülne a kezéről. Mikor hirtelen ide lépett a pultos lány az asztalhoz. -Találtam tapaszt, szűkséged van rá vagy már elállt a vérzés?-kérdezte Vénus felé nézve, éppen a lehető legjobb pillanatban jött azt hiszem, mert most lekerül a kendő szerinte, és fény derül arra mi is történt valójában. Ám én úgy teszek mintha semmi sem történt, volna viszont nem feltűnő ha valaki egy vérző sebet bámul úgy hiszem. -Adja csak ide majd én segítek neki felhelyezni, még is csak nehéz lehet egy kézzel feltenni azt- mondtam a pultos nőnek, majd elvettem a tapaszt. Szerintem eléggé kedves volt tőle amiért keresett egy ismeretlen számára, főleg ebben a nagy forgalomban. -Remélem nem félsz a vértől- mondtam neki, majd felemeltem a tapaszt várva azt hogy majd leveszi a kendőt amit a pultos lány adott neki, hiszen az nem lehet valami steril dolog, egy halandó biztosan a tapaszt választaná, amely gyógyszerrel le van kezelve az elfertőződések ellen.
Úgy tartják, hogy nincsenek véletlenek. Két ember pontosan akkor találkozik, amikor megérettek a találkozásra, amikor eljött annak az ideje. Néhányan hosszabb ideig elkísérik lépteinket, míg mások csak pár lépés erejéig, de ennek ellenére mindig is azt mondták nekem, hogy mindenki okkal sétál be az életünkbe. Egyszerűen csak sokszor először, vagy éppen másodszor se értjük, hogy miért. Néha talán egy búcsú is kell ahhoz, hogy rájöjjünk a miértekre, ahogyan olykor akár észrevétlenül is formálhatnak minket, miközben mi szinte mit sem sejtünk. Talán ettől még érdekesebb az élet, hogy egy-egy ismeretlen is hatással lehet tetteinkre, életünkre vagy éppen gondolatainkra, vagy éppen az életünk szeszélyes szerteágazó ösvényére. Amikor meghallom, hogy milyen jelzővel illeti a sorsot, akkor könnyedén nevetem el magam. Csilingelő hang kelt életre, miközben mosoly és jókedv könnyedén jelenik meg az arcomon. Végül kicsit megrázom a fejemet; pár pillanat erejéig habozok, mintha csak a gondolataimat szeretném rendezni, vagy éppen csak a hangomat keresném a nevetgélés után. – Igazán találó az a jelző, amivel illetet a sorsot, de ha nem olyan szeszélyes lenne, mint egy szerető, akkor talán túl unalmas is lenne az élet, nemde? Így legalább mindig történik valami kiszámíthatatlan, ami néha jó, néha talán fájdalmas vagy éppen pusztító, de ennek köszönhetően érezzük még inkább azt, hogy élünk. Ha nem lennének rossz és fájdalmas pillanatok az életben, akkor nem is tudnánk megbecsülni a jót, a vidámságok, a szeretet és a többi igazán kincsnek számító érzést, pillanatot. Ahogyan a szeszélyességének köszönhetően ismerhetünk meg másokat, találkozunk idegenekkel, aminek ki tudja, hogy mi lehet a vége… – hirtelen fel se tűnt, hogy sikerült megint többet fecsegnem, mint talán kellene, hiszen nem kért egy egész véleményt azzal kapcsolatban, amit mondott. Végül egy aprót az ajkamba haraptam, hogy utána a tömeget figyeljem. Azt, ahogyan mindenki megtalálja a helyét, a hangzavar is csillapodni kezd. Majd végül ismét rajta állapodott meg a pillantásom, amennyiben esetleg megszólalt időközben, reagált arra, amit mondtam, akkor kíváncsian hallgattam őt. Persze abban se voltam biztos, hogy egyetért velem, de nem is vártam el. Inkább csak megosztottam kérés nélkül is vele azt, hogy én mit gondolok a sorsról. Hiszek abban, hogy részben mi irányítjuk, de másrészt meg hiszem azt is, hogy a sors szeszélyes és teljesen sose leszünk képesek befolyásolni a történéseket. Kíváncsian követtem a pillantását és láttam, hogy mire is gondol. Nem egy elkenődött sminkes lányt láttam, aki bőszen próbálta helyrehozni a károkat, de hát nem véletlenül tartják úgy, hogy a víz mindent tisztára mos. Ez alól még eme aprócska dolgok se lehetnek kivételek, ahogyan az is igaz, hogy a tűz és a víz volt a kedvenc elemen mind közül. A hozzájuk kapcsolódó varázslatokban voltam a legjobb. A két ellentét, de mégis sokban hasonlóak. Egyszerre pusztítóak, és képesek csodákat létrehozni. – Nos, lehet, hogy valami horror forgatásra készülnek, vagy itt lesz esetleg valami horror parti, csak mi nem tudunk róla. – szólaltam meg végül játékosan és kicsit bolondozva, miközben megpróbáltam legalább az arcomat szárazra törölni. A hajamhoz meg inkább nem is nyúltam. Képzelem mennyire lenne udvarias dolog, ha esetleg itt csavarnám ki belőle ismét a vizet, meg tuti nem is néznék jó szemmel, így maradt az, hogy inkább csepegett belőle a víz a maga ütemében. Aprót bólintottam arra, amit mondott, hiszen legtöbben, ha neki mennek valakinek, rálépnek a lábukra, vagy éppen kicsit rájuk ülnek, ahogyan a tömegközlekedési eszközön le akarnak ülni, akkor úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Míg mások legalább megtanulták az illemet, hogy azért illik elnézésért kérni. Bár manapság néha úgy érzem, hogy talán az egyik legnehezebb szavak közé tartozik. Lehet, hogy amiatt is gondolom így, mert eléggé másabb kor gyermeke vagyok és én még teljesen másabb neveltetést kaptam, mint a legtöbben mostanában. Természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen kivételek mindig is voltak és lesznek minden értelemben. A gyűrűből áradó mágia könnyedén vonta oda a figyelmemet, hiszen egy boszorkány jobban megérzi azt, amiben mágia van jelen vagy amit egy fajtársa készített. Szerettem volna hinni abban, hogy most az egyszer tévedek és csak véletlen került hozzá. Esetleg családi örökség vagy bármi, hiszen külsőre is képes volt szerintem a legtöbb nő pillantását magára vonni, de valahogy sose voltam ennyire felszínes. Inkább kellemes volt vele beszélgetni, kicsit talán olyan volt, mintha régebb óta ismerném és nem most botlottunk volna egymásba, hiszen könnyedén jött az egyik téma a másik után, vagy éppen „bolondozás”. Az ember meg ritkán szokott ennyire könnyedén beszélgetni alig pár perce megismert személlyel, legalábbis én biztosan. Sose voltam az a fajta, aki csak úgy szóba elegyedik másokkal, még akkor se, ha néha ezt a látszatott keltettem. Próbáltam gondolataimból, a zsigereimből kiűzni a megérzésemet, hiszen a vámpírok nem éppen tartoztak a legkedveltebb fajaim közé. Sokan közülük ártatlanokat bántottak és azok után, ami velem történt egészen pár hónappal korábbig szerintem nem meglepő, hogy képes voltam eléggé bizalmatlan lenni velük szemben. És talán rémeket látni oda is, ahova nem kellene. - Igazából, nekem mindegy, de talán egyelőre jobb a Nicholas, hiszen annyira még nem ismerjük egymást. – mosolyodtam el barátságosan, mivel úgy gondoltam, hogy Nicként a barátai, ismerősei vagy éppen szerettei szólíthatják. Én pedig szerintem egyik körbe se illettem bele. Én csak a villámcsapással érkező lány voltam, aki lelökte, leütötte őt majdnem a székről, majd aki azóta lakatot se tud tenni a szájára, viszont ő egészen jól vette mindegyik akadályt szerencsére. Fogalmam sincs, hogy mit tettem volna akkor, ha éppen egy morgós medvét fogok ki, akivel két szót se lehet váltani. Szükségem volt egy kis társaságra, beszélgetésre, hogy ne merüljek el állandóan a gondolataim bugyraiban. Nem véletlen volt, hogy mostanában sokszor még elalvás előtt is a plafont bámultam, mert egyszerűen nem tudtam kikapcsolni az elmémet és mindig valamin töprengtem, vagy éppen az apró fura neszektől ijedtem meg és hittem azt sokszor, hogy ránk találtak… - Hmm, talán még nem késő. Sose késő tanulni és hagyni, hogy az álmaink valóra váljanak. A történelem szerintem eleve csodálatos dolog. Mindig is szerettem elveszni benne, olykor felfedezni egy-egy vidéket, amelynek a története igazán magával ragadó volt. – lelkesedtem picit talán túlzottan, de ez legalább hazai terep volt. Emlékszem, hogy gyerekként mindig úgy gondoltam a történelemre, mintha csak egy mese lenne, amilyet még a legnagyobb írok se tudtak volna kitalálni, mert az őseink írták meg azon igaz történteket. Szerettem elveszni benne, hagyni, hogy a különféle kultúrák magukkal rántsanak vagy éppen az épületek, amik ha mesélni tudnának… Hirtelen pedig fel se merült bennem, hogy a vacsora dolgot kicsit másképpen is értelmezheti, hiszen ekkor még nem igazán akartam hagyni azt, hogy az alig elkezdett beszélgetésbe belerondítsanak a megérzéseim. Még akkor se, ha ez nem olyan dolog, mintha elzárnák a csapot. Ezt nem lehetett igazán kikapcsolni, de ha az ember régóta él már, akkor egészen jól megtanulja kezelni és olykor pár pillanat erejéig figyelmen kívül hagyni, hiszen egy gyűrű nem jelent semmit se, vagyis sok mindent, de ezernyi más magyarázat is lehet rá. - Nem értem, hogy mi lenne a gond azzal. Egészen szórakoztatóak tudnak lenni a vén morgó medvék is. Főleg, amikor úgy kell kitalálni, hogy mit is mondtak, vagy amikor úgy néznek rád, mintha te éppen most estél volna ide a Marsról. – ugrattam őt, de hát nem először jártam ilyen helyen. Sőt, a koromból adódóan láttam azt is, hogy mi volt az elődje és miként szórakoztak az emberek. Még akkor is, ha nem túlzottan vonzottak sose az ilyen helyek. Legtöbbször azért tértem be ilyen helyre, mert valakit kerestem, akit ott lehetett megtalálni, vagy éppen nagy ritkán kicsit talán lazítani akartam, most meg a vihar elől menekültem be, de a mai fiatalokkal ellentétben én egészen szolid életet éltem mindig is bulizás vagy éppen kocsmázás terén. - Jól hangzik és a szeszélyes sorsra? – toldottam meg egy aprócska dologgal, majd ha benne volt, akkor koccintottam vele, hogy utána igyak pár kortyot az italomból. Lehet nekem is inkább valami hasonlóval kellett volna kezdenem, de mivel nem voltam sose nagy alkoholfogyasztó, így esélyt se akartam annak adni, hogy esetleg valami idejekorán megárthasson. Ebben a városban nem árt, ha az ember észnél van, meg amúgy is. Hallottam jó pár mesét az itteniekről és arról, ami itt zajlik. A rövid ittlétem alatt pedig részben kicsit a szemtanúja is voltam, hiszen egy boszorkány sok mindent megérez, ahogyan akár lehet szemfüles is. Főleg, ha tapasztaltról van szó. - Hmm kétségbe vonod a jóslási képességeimet? Na, szép! – játékosan lebiggyesztettem az ajkaimat, mint aki a szívére vettem, de azért ajkaim szélén még így is megbújt egy aprócska mosoly egészen hamar. Egyébként meg pontosan tudtam, hogy azokból miként kell jósolni, ahogyan vérből se képtelenség kiolvasni dolgokat, ha megfelelő varázslatokat mormoljuk. Igaz, abból nem jövőt szoktak, hanem sokkal inkább az illetőt próbáljuk jobban megismerni, vagy éppen meglelni, hogy merre is lehet. Természetesen utóbbihoz akár elegendő egy személyes tárgy is. A mágia csodákra képes, ugyanakkor pusztításra is és sajnos sok olyan boszorkány, mágus van, akik a sötétséget beengedték a szívükbe. Így pedig nem csak a világra, de a többiekre is veszélyt jelentenek olykor… - Valóban? Akkor van esélyem rá, ha megpróbálom a cuki tekintetet hozni, vagy éppen őzike pillantással nézni, akkor még te is befogadnál? – és persze a móka kedvéért még az őzike szempárt be is vettem, de aztán könnyedén nevettem el magam, mert csöppet se gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Inkább csak kíváncsi voltam a reakciójára, hogy miként vágná ki magát, de végül én is megkegyelmeztem, hiszen totálisan komolyan adtam elő, de a kuncogásom aztán elárulhatta számára, hogy csak tréfa volt az egész. Majd keresek valami hotelt, vagy éppen motelt. Biztosan lesz valahol még kiadószoba. - Hmm, ha gondolod, akkor szívesen meghallgatlak, hogy miért kívántad a pokolba ezt a napot, amíg meg nem jelentem és el nem űztem egy másik viharral a te viharfelhőidet. - láthatta, hogy komolyan gondolom azt, amit mondtam, hiszen olykor egy ismeretlennek kiönteni a szívünket jó dolog. Úgyse látjuk többé, vagy legalábbis ebben reménykedünk, meg ha elmondjuk, akkor meg is könnyebbülünk kicsit, vagy ki tudja. Természetesen erőltetni se fogom, így ha nem kezdett bele a mesébe, akkor meg se szólaltam többet ilyen téren, ha mégis elkezdett beavatni, akkor a figyelmemet csak neki szenteltem és néha talán egy aprót bólintottam, hogy figyelek rá, de a szavába biztosan nem vágtam. Közben pedig a sebem is begyógyult, de még se láttam semmilyen rezdülést még az arcán se. Vagy nagyon tapasztalt, esetleg ügyes játékos, vagy tényleg csak véletlen került hozzá pont egy boszorkány által készített napfényékszer. Balszerencsémre viszont nem volt ilyen mázlim, hiszen hamarosan a pultos lány jelent meg ragtapasszal és kötszerrel, hiszen nem lehetett tudni, hogy mekkora is a seb. Miért nem tudott két perccel korábban érkezni? Már éppen hárítani szerettem volna a kedvességét, amikor Nick megszólalt és elvette tőle. - Francba! – gondoltam magamban, de arcomon meg se rezdült, vagyis csak egy hálás pillantással köszöntem meg a pultosnak. - Ha félnék, akkor szerintem már rég beájultam volna, nem gondolod? – pillantottam rá ártatlanul, miközben az agytekervényeim sebesen pörögtek, hogy mit is kellene tennem. Nem bukhatok le, mert az alvadt vér úgyis ott lesz a seb felett, így talán annyira nem lesz látható, de akkor jönne az, hogy azt mossuk le és úgy kössük be a kezemet. – Biztosan bírod a vér látványát, meg a sebekét? Ki tudja, lehet ronda, de az is lehet, hogy már rég elállt és nincs is semmi szükség kötszerre. – szólaltam meg végül óvatosan, viszont ha ennek ellenére se tett le a dologról, akkor lassan kezdtem el leszedni róla a rongyot, majd pedig úgy tettem, mint aki megbillent, ennek köszönhetően pedig a pulton pihenő poharát levertem és nem kizárt, hogy pont az ölébe borítottam, a pohár meg a földön kötött ki. – Én nagyon sajnálom, nem akartam! – szabadkoztam megint sietve, majd hajoltam is volna le a pohárért, az eddigiek alapján meg nem kizárt, hogy pont egyszerre tettük meg, aminek köszönhetően a fejünk összekoccanhatott, vagy talán még az orrát is sikerült eltalálnom a fejemmel, de az már totálisan véletlen lehetett. – Jesszusom, jól vagy. Ugye, nem vérzik az orrod? – persze utóbbit csak akkor kérdeztem meg, ha netán azt találtam volna el a fejemmel, miközben a poharát akartuk felhalászni a földről, közben meg totálisan megfeledkeztem arról, hogy egy sebnek kellene lennie a kezemen, de nincs, csak alvadt vér és ezzel egészen lebuktathatom magam más természetfeletti előtt. – Talán neked jobban kellene az a jég, meg a kötszer. – szólaltam meg óvatosan, mert kezdtem úgy érezni, hogy akaratlanul is túl sokat bénázok. Én csak a poharat akartam feldönteni, a többi már inkább a „játékos kedvű” sorsnak volt köszönhető, mintha csak tréfát akarna velünk űzni.
Milyen furcsa érzés az amikor találkozik két személy, teljesen ismeretlenül akik még soha nem látták egymást életében, sőt még arról sem tudnak, hogy létezik a másik fél. Elérkezik egy bizonyos pillanat amikor életük keresztezi egymást, mint most jelen Venus és az én életem. Ha bár ez csak egy ismerkedés, de ha úgy nézzük akkor kapcsolatba kerültem vele, eddig még nem láttam, nem is hallottam róla. Még is a témák kapcsán nagyon egyet tudunk érteni szinte ha már akarnánk talán be is tudnánk fejezni másiknak a gondolatát. És ez számomra igen csak furcsa. Két ismeretlen mennyire jól meg tudja érteni egymást, nem sok ember van akivel közös hangot meg tudok ütni, valamiért mindig is különcnek számítottam, vagy éppen nem egy hullám hosszon a másokkal. Még szerencse, hogy Venus éppen időben érkezett meg, mert ha most talán öt perccel később jött volna lehet már nem talál itt engem, és elmaradt volna ez a jó kis este. Ami talán a továbbiakban még inkább érdekes fordulatokat vehet. -Ebben teljesen egyet értek sosem lehet kiszámítani azt hogy mit kapunk a sorstól hideget vagy meleget, igen igazad van ez épp ugyan olyan dolog mint, hogy sötétség nélkül fény sincsen- mondtam el a véleményem. Hát az életem során alig kaptam bármi jó dolgot, szóval azt hiszem a sorsnak igen csak nagy tartozása van felém ilyen téren. Nem bánnám ha már lassan elkezdene törleszteni, mert most már igen csak ideje lenne. Tetszik az nekem, amikor valaki egy véleményen van velem, viszont látszik az arcán is meg a szavaiból, hogy ez az egyet értés nem csak olyan dolog amit udvariasságból néha megteszünk, hanem őszinte és tiszta. -Hát ebben az esetben, akkor a viharnak köszönhetem azt hogy megismertem önt és hogy ily kellemes társalgó partnerem kerekedett- mondtam neki, hiszen ha már a sorsról beszélünk akkor már jobb ha rá vonjuk a saját életünkre is a dolgot. Most a vihar következtében került ő ide be a kocsmába, ha talán nem kezd el esseni ő már el ment volna a bár előtt és nem tér be, na meg nem is ismerjük meg egymást. Nem régen ismerem, csak néhány perce de azt hiszem kár lett volna ezt a találkozást ki hagyni, van egy ilyen elő érzésem. Ha bár nem tudhatom igazából milyen lehet, hogy egy ördögi teremtés, aki mindenkinek csak rosszat akar, mert ezt nem tudhatom. Általában a legcsinosabb pofi rejti a legnagyobb gonoszt is. Viszont azt hiszem én vagyok az akinek legutolsóként kellene ítélkeznem mások fölött hiszen az én kezemhez is tapad ártatlanok vére. Mosollyal fogattam, azt amit mondott na hát igen horror parti az igen csak könnyedén meg történne nem kell más csak egy fiatal vámpír aki nem tud uralkodni a vérszomján és már meg is lenne a gond. Viszont nem hiszem, hogy lenne ilyen a tömegben, különben már valamilyen formában jelentkezett volna itt Venusnal, hiszen tőle árad mind kiderült a vér illata. Most már nem nehéz ellenállnom a vér szagának, de régen igen csak nagy gondokat okozott a dolog. -Remélem hogy nem, bár igen csak érdekes fordulat lenne- jegyeztem meg röviden, a horror partis ötletére gondolva, nekem jelenleg így pontosan megfelel minden, jó kényelmesen el vagyok Venus társaságában. Ha bár sosem voltam a bulizós típus aki minden fajta őrületben benne van, igen rám jutott mindig is az idősebb báty szeret aki védelmezi és vissza tartja a húgát minden rossztól, ha kell még önmagától is. Figyeltem ahogyan törli az arcát, persze nem olyan feltűnően, csak éppen oda pillantottam, nem irigylem halott létemre sem szeretem amikor ázott ruha van rajtam, nem hogy halandó ként. De úgy látom, ő ezért nem különösebben bosszús ez miatt, legalábbis ennek semmiféle jelét nem mutatta, viszont itt a bárban elég kellemes idő van, talán amíg el áll a vihar némi képen meg is fog száradni. A haja biztosan, viszont a ruhája na az már nem hiszem. Tekintetem leveszem róla, nem akartam azt higgye bámulom őt, előre tekintek a pult mögé ahol az italok vannak felsorakoztatva, igen csak bő választék van. Ilyen téren amúgy mindig csak whiskyt szoktam inni, szóval elég monoton az ízlésem alkoholok terén. Figyelmem Venus hangja tereli el amikor megszólal. A még szó igen csak megragadta a figyelmem, nem akarok többet bele gondolni a dologba, mint ami jelenleg van de ez egy kis dolgot jelent, hogy tetszik az én társaságom is neki ha szeretne jobban megismerni, hogy Nickként tudjon szólítani. Bár lehet, hogy csak semmi jelentősége sincsen. -Ahogy gondolja- bólintottam rá a dologra, azt hiszem én másképpen nem is tudtam volna nevezni őt, legalábbis nem ismerek erre a névre semmiféle becézést. Viszont amúgy sem szokásom becézgetni az embereket, kivéve a húgom nos az ő nevéből folyton viccet tudnék csinálni, igen csak közel áll hozzám. Végül is ő mentette meg az életemet, leszámítva azt a tényt hogy egy vér folyik ereinkben, vér szerinti testvérek vagyunk. -Hát lehet igaza van, viszont azóta már igen csak sok dolog megváltozott, sokszor keresztbe tesz az élet át húzva vele minden tervünket.- mondtam neki, ha bár nem fejezte ki pontosabban mire gondolok ez alatt. Viszont igen csak érdekes dolog lenne az hogy vámpírként gyerekeket tanítani, meg ehhez hasonló a hajó már elúszott gondolom. Most már túlságosan is sok változás történt az életemben ahhoz hogy bele foghassak egy ilyen dologba. Na meg igen csak furcsa lenne a szülők meg a gyerekek számára is, hogy a tanár bácsi nem öregszik. Sok dolog van ami gondot okozna, egy gyerek számára a tanára mindig is emlékezete dolog, nem olyan mint egy idegen aki az úton el sétál mellette. Furcsa dolog volna, ha akár tíz év múlva egy gyerekkel szembe futnék és mondaná „nahát tanár úr maga egy évet sem öregedett”. Mosolyodtam el magamban a gondolaton. Hát igen, ha most nem ő ülne itt mellettem hanem egy vén morgó medve, mint ahogyan ő fogalmazott már régen nem lennék itt. Viszont mondata végén elmosolyodtam. -Vagy akár a Vénuszról? - vigyorogtam a dolgon, ha bár az tény nekem elég gyenge a humor érzékeny, de azért remélem, hogy Venus arcára egy kis mosolyt tudok csalni, a próbálkozásommal. Elérkezett a pohár köszöntő ideje, mindketten megragadtuk az italunkat, én a whiskymet ő meg a sörét kicsit furcsa páros a kettő, de hát nem kell fent akadni minden aprócska dolgon. Viszont ha már még jó ideig el kezd esseni remélem rá tudom venni egy kis erősebb italra is. Persze ez mögött semmiféle hátsó szándékom nincsen, nem szeretném én leitatni őt. Viszont ha erős kerül a „színpadra” akkor az ember még is jobban fel tud oldódni, és jobban eltűnnek a gátlások. -Igen arra- mondtam neki majd össze koccintottuk az italunkat, ha ő is ide nyújtotta felém az övét majd lenyeltem egy jó nagy kortyot. A whisky az a fajta ital aminek az ízét ki kell élvezni, nem olyan, amit szinte rögtön le kell hajtani. Szeszélyes sors, hát igen eléggé érdekes dolgot kapcsolt hozzá. Majd lehelyeztem az italom a bárpultra, noha még fele megmaradt de amikor a következő italt fogom kérni megkérdem, hogy mit szeretne. Nem erőltetném rá a gondolatomat, ezt neki kell eldöntenie mit szeretne én csak javasolni tudnék maximum. -Félre értés ne essék ezzel nem vonta kétségbe a tudását, csak nem hallottam ilyenről.. vagy talán lehetséges?- kérdeztem tőle, vigyorogtam el a végét igen csak meglepődnék ha menne ez neki. Mármint nem a jóslásra gondolok, hanem az hogy egy üres whiskys pohárból tudna nekem jósolni, mert ugye bár annak nincsen semmi maradéka amiből lehetne következtetni nem formálódik ki semmilyen alak vagy forma. Régen szórakoztam ennyire jól azt meg kell hagyni, ha bár az elmúlt idő nem volt e legjobb időszak számomra, elvesztettem egy fontos személyt közben húgommal is mindig foglalkoznom kell, mert ha nem akkor biztosan bekövetkezik a világ vége. Szóval most nagyon jól esik kikapcsolódni, nem gondolván a sok problémára ami majd otthon fog várni csak önfeledten jól érezni magam Venusszal. Az első ismerősöm akit néven szólíthatok, mást még nem ismerek itt a városban. -Persze, ez nem is kérdés, hogy befogadnálak, most meg ismerlek kicsit még inkább, ennek a cuki kis tekintetnek nem lehet azt hiszem ellenállni- mondtam neki, ha bár sosem voltam az a jellem aki könnyen meg tud bízni másokban. Viszont ebben a lányban látok valami különlegeset ami megragad benne. Mosoly volt a szám szélén amikor néztem ahogyan elő adja a kis nézését, ha bár nem voltam sose egy kőszívű ember, viszont az én bizalmam elnyerése igen csak nehéz dolog. Nehéz megszerezni de elveszíteni azt már viszont nagyon könnyű, és akkor már nincsen járható út sohasem hittem a második esélyben. Kedves tőle felajánlja a dolgot, hogy szívesen meghallgatna engem, de azt hiszem ebbe a témába most nem szeretnék belemenni, nem akarom sajnáltatni magamat sem. Na meg elég furcsa dolog volna elmondani, számára hogy a kedves húgom felgyújtott egy templomot csak azért mert a volt szerelmem oda szokott menni a kórusba. Na hát akkor igen csak furcsa szemekkel nézne rám utána, azt hiszem ez a történet még a későbbiekben is el ér, mármint ha még össze futunk. -Kedves tőled felajánlod meghallgatsz, viszont nem szeretnék róla beszélni jól érzem magam itt veled és próbálom elfeledni az összes gondjaim és ha csak beszélnék róluk akkor azt hiszem csak még inkább felszínre törnének.- mondtam neki, szavaim őszinték voltak vele szemben, nincsen okom amiért hazudnom kellene. Mert valóban tetszik a jelenlegi helyzet és az hogy szórakoztat engem Venus, nem pedig a gondjaimon gondolkodom hanem inkább csak élvezem a társaságát. Majd ismét megszólalok felé nézve. -Persze hogy sikerült elűznöd a vihar felhőket, nagyon régen nevettem ilyen jókat mint most az elmúlt tíz percben- nyugtattam meg azzal, hogy már nem vagyok mérges vagy éppen borús hangulatban. A tapasz a kezemben, volt egyelőre nem vettem le róla a két végén levő fóliát, ami a leragasztást szolgálja. Egyszer szabaduljunk meg a kendőtől, őszintén szólva merem remélni, hogy még mindig vérzik az a seb mert akkor tudom egy halandóval van dolgom, és nem kell arra gondolnom, hogy melyik pillanatban fog kicsinálni. Ha viszont egy boszorkánnyal állok szemben az igen csak érdekes lehet, hiszen nem nagyon rajonganak értünk, de azt hiszem senki se ha jobban bele gondolunk. Nem is tudom miért van ennyire rossz hírűnk mi legalább emberi formában vagyunk, a vérfarkasokkal ellentétbe. -Hát kitudja lehet a helyzet hatása alatt voltál és azért nem- mosolyogtam el, próbáltam elviccelni a dolgot, mert tudom igaza van abban, ha félne azt már felfedeztük volna amikor észlelte a sebet a karján. Viszont kellett mondanom valamit, hogy rá vegyem arra levegye a kendőt a kezéről. -Katona vagyok, szóval láttam már egy két súlyosabb sebet is mint a karodon lévő- mondtam neki ezzel egy kis dolgot elárultam magamról számára. Ekkor bevillant pár kép a múltamból a polgár háború véres lenyomatai amelyek úgy az emlékezetembe égetődtek, hogy kitörölni sem tudnám őket. Hmm de régen is volt az már, milyen más dolog vissza emlékezni arra az időkre, mint átélni és meghalni a harc téren. Igen ott történt életem forduló pontja ahol is, átváltoztam azzá ami jelenleg is vagyok. Elkezdte lassan levenni a kendőt, ha bár én már sejtem mi fog alatta lenni, azért reménykedek benne hogy csak a megalvadt vérnek köszönhető az, hogy már nem érzik annyira. Viszont amikor a sebet láttam a karján, ennyi idő alatt magától nem állt volna el a vérzés, mert az lassan áll el nem pedig egyik pillanatról a másikra, mint ahogyan nála történt. Különösebben nem érdekelne a dolog ha valóban boszorkány is lenne, de szerintem nem árt ha tisztában vagyok vele azzal, hogy jelenleg kivel iszogatok. Pillantásom rögtön a pohárra szegeződött ami felém indult, Venus jóvoltából de nem tehetem semmit se. Ha most elkapom a poharat akkor leleplezem magam itt mindenki előtt. Sosem lehet tudni ebből a nagy társaságból éppen kinek a szemei merednek rám. A combomon landolt a pohár tartalma, ha bár alig volt már egy kicsi az alján, igen furcsa helyzet ez a mostani valóban véletlen lenne? Vagy csak abban igyekszik, hogy ne lássam meg mi van a sebbel? -Semmi gond megesik az ilyesmi- mondtam neki, ha bár nem egészen tiszta még számomra a körülmények részletei az hogy most szándékosan tette a dolgot, vagy valóban az volt. Viszont ha szándékosan tette, akkor ez önmagában elég árulkodó jel lehet. Egyetlen kézmozdulattal lesöpörtem a nadrágomról az italt ámít még nem ivott fel a nadrágom. Majd hajoltam le a pohár után, hogy ne legyen az a földön. Még a végén figyelmeztetésben fogunk részesülni amiért itt össze törünk dolgokat, a pohár ahogyan földet ért egy kis darab ki is szakadt belőle. Viszont ahogyan hajoltam le, a fejünk össze koccant mint kettőnknek igen csak érdekes jelenség volt ez. Úgy képzelem el az egész dolgot mint két fiatal aki éppen most próbálkoznak meg az első csókjukkal, és mindent össze vissza kapkodnak, és igen csak érdekes dolgok történnek a zavarban. Talán még mindig zavarban lenne? -Aucs- mondtam egy pillanatra az arcomon egy mosollyal, ha bár szerintem ezt ő is megérezhette mert eléggé hegyes állam van azt mondják, és a fejét találtam el vele. Remélem azért nem fog felpúposodni a helye. -Ugyan semmi gond, ha bár mára legyen elég a bocsánat kérésből ez az egész ugyan annyira volt az én hibám mint a tied, rossz időzítés csak- mondtam neki, vigyorogván el a dolgon. Remélem senki nem figyel minket a távolból, különben igen csak érdekes jelenségnek lehet szemtanúja. Mivel ő hamarabb elért a pohárhoz gondolom ő vette fel, mármint a szemeim nem csaltak. Amikor a pohár után nyúlt de nem láttam már rajta semmilyen sebet sem. Igen csak jó a látásom, hiszen vámpír vagyok, most már ezzel teljesen bebizonyosodott a feltevésem kivel állok szemben. De amíg nem kell addig nem fedném fel a dolgot, talán ő nem viszonyulna a dologhoz ennyire jól mint én, de a napfénygyűrűről szerintem már régen levágta, hogy mi is vagyok. Mágiát áraszt magából, és ha tudásom a boszikról helyes akkor ők megérzik a mágia illatát, mint mi a vérét. -Ennél keményebb fából faragtak, nem hiszem szükség lenne rá, no de először lássuk a te sebedet, majd később foglalkozunk az enyéimmel- mondtam nevetve, ha bár nekem jelenleg semmiféle sebem sem volt. A keze után nyúltam, ha meg nem tett ellene semmit sem akkor megfogtam azt, a kendő már a földön volt, szóval fel vettem azt is egy tisztább részével óvatosan próbáltam letakarítani a vért. Ha bár már észleltem nincsen semmi ott, viszont úgy tettem mintha nem is vettem volna észre a dolgot. Mikor letakarítottam egy vigyor volt az arcomon, mert még a sebnek nyoma sem volt a kezén, felpillantottam remélem el is kaptam a tekintetét. Majd a csupasz bőrre ahol a sebnek kellene lennie rá ragasztottam a tapaszt. -Így ni, most már biztosan nem fertőződik be- tettem úgy mintha nem is történt volna semmi, pedig világos volt amikor letörültem az alvadt vért, hogy ott az égvilágon semmi sincsen. Kíváncsian várom azt hogy mit fog mondani erre, mikor hozza szóba a dolgot. Ám nem nagyon akarom firtatni a dolgot, de ha szeretne rá magyarázatot adni akkor kíváncsi vagyok mit fog mondani. -Nos én jövök az italban, mit iszol ismét jöhet egy sör vagy most már megbátorodtál annyira hogy valami erősebbe is bele kezdj?-kérdeztem tőle, majd már intettem is a pultosnak, hogy újra rendelnénk, közben meg itt van az asztalon a pohár is meg a kis rongy amit adott először Venus számára. -Igen csak erős szervezeted van, esetleg van kedved beszélni rólla?- mondtam neki arcomon egy kedves mosollyal, én az embereket nem az alapján ítélem el amik hanem inkább az alapján ahogyan velem viselkednek. Egyelőre ő semmi olyat nem tett amiért ne vonhatná ki a megbecsülésemet és a tiszteletemet.
Lassan bólintottam arra, amit mondott, de már nem feleltem. Sok rossz dolog történt velem az elmúlt évtizedek alatt, de minden rossz elviselhetőbbnek tűnt, amikor csak arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok azért, hogy Skyler van nekem. Fogalmam sincs, hogy mi lenne velem a lányom nélkül, hiszen miatta azokban az években is muszáj volt erősnek lennem, amikor úgy éreztem, hogy nem tudok az lenni. Kitartottam, mert meg akartam őt védeni attól a borzalomban, ami körbeölelt akkoriban minket, de még se tudok teljesen feledni. Olykor álmaimban kísértenek az ott történtek, míg máskor szinte inkább az utcaköveket figyelem, mintha csak ezzel akarnám elkerülni azt, hogy bárki is leszólítson az utcán, erre most? Erre most egy idegen mellé sodort az élet, aki szimpatikus, kedves, illemtudó és még egészen jó beszélgetőpartnernek is tűnik eme pár perc után. Ez pedig pontosan az volt, amire szükségem volt. Gondolatelterelésre és látni azt, hogy még nem mindenki szívébe költözött be a sötétség a mai világban. - Szerintem nyugodtan tegezhetsz, de persze inkább fordítva kellett volna megadni az engedélyt. – mosolyodtam el, hiszen külsőre őt pár évvel idősebbnek saccoltam volna, de persze a kinézet sokszor csalóka tud lenni. Ezt pontosan tudom, hiszen elég csak a saját koromra gondolni, hiszen engem se mondana senkinek se 364 évesnek. Mindegy is, csak reménykedni tudtam, hogy nem nézett bunkónak amiatt, hogy én kapásból tegeződve beszéltem vele. Bár eddig nem úgy tűnt, mint aki a lelkére vett szerencsére. Volt már olyanhoz is szerencsém, aki kikérte magának a hangnemet és a stílust is, pedig még negyedannyi idős se volt, mint én. Fura a világ ilyen téren is, de ahogyan teltek a percek úgy bántam egyre kevésbé, hogy elkapott a vihar és bőrig áztam, hiszen ennek köszönhetően keveredtem csak ide és botlottam belé. Csak reménykedni tudtam, hogy a sokszor borús időszak után egy kisebb fény is felragyog a felhők között. Ez az a fény pedig még ő is lehetett azzal, hogy beszélgetünk. Néha a legapróbb dolgok tudnak a leginkább segíteni rajtunk, csak sokszor túlzottan vakok vagyunk ezt észrevenni. Amikor megláttam a mosolyát, akkor még szélesebb lett az enyém, hiszen örültem annak, hogy sikerült egy mondhatni idegen arcára mosolyt csalni. Mostanában sokan elfelejtenek mosolyogni is, sajnos. Azt pedig én is csak remélni tudtam, hogy semmi baj nem fog történni és nem fog ez a bár átfordulni egy horror partivá. Ahhoz túlzottan is kellemes volt ücsörögni és beszélgetni, jól érezni magam és hagyni, hogy az aggodalmas gondolataimat rövid időre magamra hagyjanak. - Az élet sokszor megteszi, de talán pont azért, hogy lássa azt, hogy mennyire is vagyunk kitartóak. És amúgy meg szerintem, amit el lehet képzelni, abból valóság is lehet. Egyszerűen csak néha jobban kell küzdeni, mint másoknak azért, hogy az álmaink valóra váljanak. Ahogyan az se kizárt, hogy az élet okkal sodor másfelé minket, mint amerre mi szeretnénk menni. – mosolyodtam el barátságosan, miközben a szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat. Ha tényleg az, amit az ujján lévő ékszer sugallni akar számomra, akkor se lenne lehetetlen, hogy tanár legyen. Lehet, hogy sokáig nem maradhatna ugyanott, de a vámpírok élete eleve nem könnyű, ahogyan egyikünké se, akik nem öregednek többé egy percet se szinte. Pedig már talán vénebb vagyok, mint az országút is. Ahogyan én is voltam sok minden már életem során, tolvaj, harcos vagy éppen művész és még ezernyi dologba vágtam már a fejszémet. Most pedig ismét keresem azt, hogy talán hova is tartozom pontosan és mihez is kellene kezdenem a lányom nevelése mellett, hiszen számomra ő lesz mindig is az első, még akkor is, ha az apja egy szörnyeteg és a körülmények se olyanok voltak, amit én akartam volna, de megtörtént és semmisé már úgyse lehetne tenni, ahogyan soha nem is akarom. Ő az én csodám és legnagyobb fény az életemben. Nevetés ismét könnyedén csendül, amikor meghallom a kérdését és még kicsit meg is rázom a fejemet. – Ez igazán találó volt és most talán le is buktam, hogy én onnan szöktem meg. – szólaltam meg játékosan végül még mindig egy kisebb nevetéssel fűszerezve. Tetszett, hogy ő se fogja vissza magát és kimondja azt, amit gondol. Nem gondoltam azt, hogy színjáték része lett volna eddig bármelyik szava is. Az pedig különösen „jó pont”, ha valakinek van humora és még azzal képes mosolyt is csalni mások arcára. Hamarosan pedig már teljesen más vizekre eveztünk és a jóslás került szóba. Sokan szeretnek ilyen dolgokkal játszani, pedig veszélyes tud lenni, ahogyan igazából a mágia maga is eléggé veszélyes. Nem szabadna senkinek se szórakoznia vele, de hát az ember beszélhet, hiszen sokszor üres fülekre lel ilyen téren. – Miért ne lehetne? Ott van még a jég benne, a víz pedig sok mindenre képes, nem gondolod? – pillantottam rá kérdőn, hiszen ha jól rémlett akkor volt a poharában, de igazából nem figyeltem meg mostanáig jobban, maximum ha nem volt, akkor rakhatunk bele, hiszen nem olyan régen egészen sokat kaptam a pultostól. Könnyedén vesztem el a beszélgetésben, megfeledkezve még arról is rövid időre, hogy mennyire is távol vagyok az otthonomtól, vagy éppen még a viharban is az utcákat kellene járnom, hogy rájöjjek merre van Aimee, vagy valami eldugott kis szobában kellene valami varázslatot lelnem, hogy megtaláljam azt, akire úgy néztem fel, mintha a nagynéném lenne. Sokat tanultam tőle és sokat is köszönhetek neki. Másrészt meg így még se annyira elveszettnek magam ebben a városban, hiszen már volt egy „ismerősöm”, vagy legalábbis egy valakinek biztosan tudtam a nevét, aki nem a hallott mesékből való. - Ennyire könnyedén sikerülhetne? Nem félsz, hogy esetleg valójában valami veszélyes szörnyeteg vagyok, akik báránybőrbe bújtattak az égiek? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen én biztosan nem tudtam volna csak úgy megbízni senkiben. Még akkor se, ha valaki netán felajánlotta volna az egyik szobáját, vagy ágyát. Még akkor is, ha ő nem tűnt veszélyesnek. Inkább kedvesnek és barátságosnak, akivel meglepőmódon sok mindenben egészen egy hullámhosszon voltunk, mármint hasonlóan vélekedtünk. Ez pedig még inkább megkönnyítette azt, hogy a beszélgetés a maga medrében haladhasson tovább, miközben talán a kisebb gátlások, - amiket idegenekkel szemben viselni szoktunk-, szép lassan egyre inkább a földre hullottak. - Rendben van, ahogy gondolod és örülök annak, hogy jól érzed magad és bármennyire is fura, ez fordítva is nagyon igaz. Nem is értem, hogy miként lehetett ekkora mázlim, hogy pont téged fogtalak ki egy ilyen viharos estén. – szavaim őszintén csendültek, hiszen ez volt az igazság. Még akkor is, ha egyre nehezebben tudtam kizárni a megérzéseimet azzal kapcsolatban, hogy mi lehet ő. Féltem a vámpíroktól, rémeket láttam ott is, ahol nem kellene. Még akkor is, ha nem adtak okot rá. Nem akartam többé fogásba esni, nem akartam érezni, hogy milyen az, amikor tudatodnál vagy, de mégis megfosztanak a szabad akaratodtól, mert ha szabályt szegsz, akkor egy ártatlan fizet a tetteidért. Végül inkább sietve fordítottam el a fejemet a pult irányába és figyeltem az alkoholos üvegeken miként kelnek életre a fények, amik bevilágították a teret, hiszen mindegyik üveg, vagy éppen tartalma másabb színben pompázott szinte. Nem akartam újra érezni azt a fájdalmat, amit egykoron éreztem és kimutatni se akartam, de néha oly nehéz bízni… Még akkor is, ha ellenkező példa is ott van. Apa is vámpírrá vált egykoron és még se halt ki belőle a jóság, de mégis néha nehéz magunk mögött hagyni a démonainkat. - Ezt örömmel hallom, mások napját feldobni és vidámságot csempészni jó dolog. Legalábbis úgy tartják, hogy a jókedv ragályos tud lenni. – pillantottam rá barátságosan, majd pedig ismét ittam a sörömből, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat és ne hagyjam azt, hogy a megérzéseim miatt a múlt sebei ismét felszakadjanak és esetleg idő előtt távozzak. Eddig olyan jól elterelte a gondolataimat a csevegésünk, talán még van esély rá, hogy ez így is maradjon. Bár annyira sose voltam jó strucc, hogy a fejemet képes legyek a homokba dugni. - Ettől nem kell tartanod, remekül viselem, vagy szeretnéd, ha inkább beájulnék és elkaphatnál? – pillantottam rá egy féloldalas mosoly keretében, de a hangom ismételten barátságosan csendült, hiszen most se gondoltam komolyan azt, amit mondtam. És egyébként is nem egyszer láttam már elsérültet is. Főleg háborús időkben, hiszen mindig is inkább segítő voltam, mintsem romboló vagy pusztító a boszorkányok között. - Valóban? Egy katona, aki szereti a jó megjelenést? – mértem végig őt, hiszen nem került el a figyelmemet, hogy az itteniekhez képest másképpen volt öltözve. Persze, most én se voltam kivétel, mert a ruháimból is a vizet lehetett volna csavarni, de az most másabb dolog. – Meg tudhatom, hogy hol szolgáltál? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen nem akartam tolakodó lenni, de mindig is becsülendőnek tartottam azokat, akik képesek a haza védelmében kockáztatni az életüket. Pohárral talán kísérteni is akartam őt, kiugrasztani a bokorból, hogy tényleg jól gondoltam-e azt, hogy mi ő, de nem nyúlt élte, így a tartalma a nadrágjára ömlött, míg a pohár végül a földön kötött ki egy darab pedig még ki is tört belőle. Hmm, biztosan imádni fog a pultos csaj ezek után. Kész csoda, hogy még nem mondta azt, hogy kívül tágasabb. De persze a pohárfelvétele se lehetett sima dolog, hiszen hiába „ugrottam”, hogy máris felveszem, ha már miattam borult ki a tartalma és lett csorba a pohár, mert a fejünk könnyedén koccant össze, mire egy kisebb „Ouch” elhagyta az én ajkaimat. Sietve vakargattam meg a fejemet ott ahol fájt, majd ha láttam, hogy ő inkább már nem hajolt a pohárért, akkor én sietve kaptam fel a darabkát is és a poharat is, hogy utána a pultra tegyem, majd visszaüljek a bárszékre. Közben pedig nemes egyszerűséggel feledkeztem el a kezemről, hiszen már nem is fájt. Szerencsére nem sokan figyelték a mi szerencsétlenkedésünket, mert akkor tuti még inkább „cikibb” lett volna az egész tettem. - Lehet, de úgy érzem, hogy még se jött annyira rosszul a jég, hogy kaptunk. – húztam el picit a számat, mert még mindig sajgott a fejem. Legalább nem rossz helyen találta el, így szédülés vagy bármi ilyenről szó se volt. Inkább erre mondanák azt, hogy legalább érzed, hogy még van fejed. - Milyen lovagias valaki, hogy előbb a hölgy sérüléseit látják el, de lehet a kezem helyett inkább a fejemet kellene nézni, hogy nem-e lett puplim. Egyébként meg nem úgy tartják, hogy ahova dádá, oda puszi is jár? – pislogtam ártatlanul, és hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak ne csúszott volna ki ez a számon. Még akkor se, ha igazából poénból szántam az egészet, de ennek köszönhető volt az is, hogy hirtelen meg se próbáltam ellenkezni, amikor megfogta a kezemet. Ahogyan az is meglepő volt, hogy nem rezdültem össze, mint néha, ha valaki hirtelen ért hozzám, vagy kapott a kezem után. Ez is mondhatni a múltban elkövetett dolgok miatt volt, de néha még talán saját magunkat is képesek vagyunk meglepni azzal, hogy erősebbek vagyunk, mint elsőre hittük volna. Egy aprót alsó ajkamba haraptam, amikor rájöttem arra, hogy az alvadt vér szép lassan eltűnt és láthatóvá vált az, hogy nincs is ott semmilyen seb, ahol lennie kellene. Már éppen vártam a kérdéseket, vagy meglepettséget emiatt, és fogalmam sem volt arról, hogy milyen kínos választ fogok adni rá, pedig ennyi idősen már lehetne vésztervem, amikor egyszerűen csak a ragtapasz rákerült a kezemre. Pár meglepett pillantással azért jutalmaztam a tettét, de aztán arcom vonásai rendeződtek is. - Köszönöm az életmentőbeavatkozást és azt is, hogy ennyire óvatosan csináltad. Nos, most te jössz, vagy te nem szorulsz ellátásra? – szólaltam meg végül teljesen természetesen, de közben egyre inkább rájöttem arra, hogy tuti jók a megérzéseim, mert egy egyszerű halandó nem értette volna a dolgot, de ő inkább nem tette szóvá, így nem lehet ember. A gyűrű meg minek lenne az ujján, ha nem vámpír lenne? És abban a pillanatban egyszerre éreztem magam igazán szerencsésnek, hogy pont vele akadtam össze, ugyanakkor balszerencsésnek is, hogy pont vámpír, hiszen nem éppen rajongtam azért a fajért, de akkor se tennék ostobaságot, ha csak ő nem adna rá okot. Alapjáraton inkább csak kicsit még bizalmatlanabb szoktam lenni irányukba, ami szintén egyszerre tud szerencse és balszerencse is lenne, de a múltat tekintve szerintme nem meglepő... Gondolataimból pedig a kérdése szakított ki, mire sietve fordítottam felé a fejemet és kicsit talán először pontosan olyat fejet vágtam, aki éppen most játssza vissza azt, hogy mit is mondhatott a másik neki. - Hmm, lepj meg? Kérj olyat, amit szerinted szeretnék és talán segít kicsit abban is, hogy ne fázzak ennyire… - pillantottam rá picit kihívóan, hiszen csöppet se tudtam, hogy mit kérjek. Nem sokat jártam ilyen helyekre és még több sört se kívántam. Talán valami erősebb jöhetne, amíg pedig ő kikérte a piát addig én magam köré fontam a karomat és próbáltam kicsit felmelegíteni magam. Pedig mennyire könnyedén megszáradhatna minden, de az eléggé feltűnő lenne, abban meg nem is reménykedtem, hogy egy ilyen netán lenne kézszárító, hogy kicsit szárítsak magamon. Kész csoda, hogy néha a fogaim nem koccantak egymásnak. Talán csak amiatt nem, hogy azért szerencsére itt bent se volt annyira hideg, de ennyire elázva még se éreztem azt, hogy túlzottan meleg idő lenne. - Erős a szervezetem? Mire gondolsz? – kérdeztem meg ártatlanul, mintha csak az időt akarnám húzni, egyébként meg hirtelen tényleg nem esett le, mert ahhoz megint sikerült kicsit elmerülnöm túlzottan is a gondolataimban. – Ohh, a sebemre? Lehet másnak a vére volt, vagy csak mázlim volt és még se volt olyan vészes? Na, meg vannak csodák is, nem igaz? – pillantottam rá komolyan, majd a pillantásom róla az gyűrűkére tévedt. Ha sejtette, hogy mi vagyok, akkor nem éreztem azt, hogy hiba lenne felhívni a figyelmét arra, hogy én is sejtem mi lehet ő. Biztosan kivághattam volna magam valamivel, de valahogy nem akartam hazudni neki. Fogalmam sincs, hogy miért nem, hiszen még se ismerem őt, de amióta csak találkoztunk szinte teljesen őszinte voltam, kivéve a pohárborítással, de hát az nem akkora bűn szerintem. - Mit iszunk egyébként? – tereltem kicsit el a beszélgetést valami kevésbé semleges felé, de akaratlanul is szinte vonzott, mintha a benne rejtőző mágia kicsit ismerős lenne, mintha a készítőjéhez lett volna már szerencsém valamilyen módon. Fogalmam sem volt arról, hogy miért annyira ismerős, hiszen jó pár boszorkánnyal találkoztam már életem során. Sokat tanultam másoktól, vagy éppen én tanítottam, miközben bejártam a világot. Végül óvatosan szólaltam meg, hiszen még magam sem voltam abban biztos, hogy tényleg választ akarok-e kapni és bizonyságot nyerni arról, amiről már a megérzéseim hosszú percek óta meg akarnak győzni, hogy vámpír. – Családi örökség? Vagy úgy kaptad? – végül íriszeimmel elszakadtam az ujján lévő különleges gyűrűtől, hogy ha engem figyelt, akkor végül a pillantásunk rövid időre vagy hosszabb időre összeforrjon. Mintha csak fogságba estünk volna ilyen téren addig, amíg választ nem kaptam rá, de persze ha nem akart válaszolni, akkor se erőltetném. Így is talán többet tudok, mint kellene ilyen téren és ő is, hogy mi lehet a másik. Mintha egyikünk se próbálta volna meg igazán leplezni, mint illene, vagyis ő tuti jobban leplezte, mint én. Őt a gyűrűje árulta el és nem pedig a tettei, ahogyan nálam az utóbbi volt az áruló.
Izgatott voltam mélyen legbelül ha nem is tűntem más számára annak, miért? Még magam sem tudom, nem vagyok az a típus akinél könnyedén lehet felszínre hozni érzelmeket, viszont Venus igen csak különös hatással van rám. Nem csak arról van szó, hogy nem vagyok bizalmatlan vele, hanem arról is mennyire jól tudom érezni magam vele, ez meg szokatlan. Nem vagyok ismerkedős típus akinek úton, útszélen ismerősök tűnnek elő. Csak vissza húzódó életet éltem mindig is talán attól rettegve, hogy egy napon kiderül az hogy mi vagyok, de mivel most más városba érkeztem ide New Orleansbe. Minden megváltozott, itt teljesen más szabályok uralkodnak na meg nem egy kis várossal talál, itt minden másabb. Legalább első belátásra, amilyen képet tudtam alkotni a városról. Amikor bólintásával jelezte, hogy egyet ért, figyelemmel követtem azt, haja még mindig vizes volt ám, most már nem csöpögött a víz ki belőle, azt hiszem már száradásnak is indult. -Legyen- vágtam hozzá egy igen csak furcsa idétlen arcot, mert eléggé zavart keltő helyzet volt az egész, már egy ideje gondolkoztam azon hogy most megpróbálok lassan bevezetni egy kicsit barátibb légkört. De ezzel szemben Venus egy csapásra tisztázta a dolgot, hát igen így is meg lehet oldani, sokkal egyszerűbb mint ahogyan én gondoltam el, és hatásosabb is ami azt jelenti. Csak nekem van az a fenek fura szokásom, hogy mindig is próbálom elkerülni a számomra zavart keltő dolgokat. Ő is mosolygott a dolgot, tetszik az nekem, hogy mosolyt tudok csalni az arcára valamiért örömmel tölt el, magam sem tudom miért van ilyen hatással rám de minek gondolkodni rajta? Az a lényeg, hogy hatással van! -Igazad lehet, mert ha most követtem volna az álmom talán nem az az ember lennék aki most vagyok, és talán nem ülnék itt veled iszogatva és beszélve ilyen témákról- fűzte hozzá levonva az egészből egy kis összefüggést. Ha most tanár lettem volna, vagy pap ahogyan azt az apám eltervezte akkor már a földben porosodnék, de így élek ha nem is természetes formámban de ez is életnek tekinthető. -Viszont vannak dolgok amiért fel kell adnunk az álmunkat, egy fensőbb cél érdekében- egészítettem ki ennyivel a dolgot, ez alatt a húgomra gondoltam, mert miatta tettem amit tettem, mert elegem lett abból hogy mindig az van amit apánk szeretett volna ellent mondtam neki, és végül ez vezetett a megoldásra is.. a halálához de ez egészen más dolog. Nem is tudom mi történne ha ez most kiderülne Venus előtt, milyen szemekkel nézne rám? Hősies szemekkel amiért megmentettem a húgomat az otthoni erőszaktól? Vagy talán gyűlölettel és megvetéssel amiért szó szerint kitéptem a saját apám szívét? Magam sem tudnám eldönteni helyes vagy helytelen cselekedet volt, de nem bántam meg ha úgy hozná a sors akkor újra és újra megtenném. Gondolataimat Venus csilingelő hangja zavarja meg ahogyan elérik azok a fülemet. -Hát akkor az a hely igen csak csodálatos lehet ha ilyen szép nőket lehet ott találni- mondtam ezzel bókolva neki, őszinte bók volt de nem szerettem volna ezzel zavarba hozni őt, vagy talán egy kicsit. Tetszik amikor zavarban van olyankor elkezd gyorsan és sokat beszélni, ami szerinte rossz dolog de ezzel én nem értek egyet. Hirtelen egy kis csapkodásra lettem figyelmes nagy szél van kint, a szél belökte az ajtót, majd az vissza is csukódott hideg szellő suhant be a terembe. Ezzel felborzolva pár papírt ami a pulton van, a pultos lány csak úgy kapálózik a papírok után. -Hát nem igazán vagyok otthon ezekben a témákban, viszont a sorsom eddig is túlságosan kanyargós volt, szóval a jövőt is ekképpen tudnám elképzelni azt hiszem- mondtam neki, nem akartam azt mondani, hogy nem szeretném tudni mit rejt a jövő, mert az egész egy kis viccből indult. Eszem ágában sem állt, hogy valamivel is megsértsem őt. De miért jó ha valaki tudja mi vár rá, persze egy jóslás alapján nem tudna olyan pontos leírást adni... de hát ha tudnánk mikor halunk meg vagy éppen mi fog történni velünk.. nem tudnánk élvezni azt a kis örömöket amik körül vesznek, mert mindig csak az a jóslás vagy éppen látvány árnyékolná be az egészet. Elvigyorodtam a gondolaton, hát ettől azért nem tartok ha gonosz lenne akkor eddig nem lett volna ilyen kedves. Akiben nincsen semmi jóság az miért játszaná meg a dolgot? Az eleve gonosz és durva lenne. -Őszintén? Nem igazán szoktam idegen embereket a bizalmamba fogadni, de veled kapcsolatban van egy olyan furcsa érzésem ami azt súgja felém, hogy egy kis angyal vagy- mondtam neki elnevetve a végét. Ezt komolyan is mondtam nem csak úgy a levegőben beszéltem, mint egyes férfiak akik bármit ki mondanak csak hogy bejussanak az előttük levő lány szoknyája alá. -Viszont te honnan tudod, hogy bennem nem lakozik egy éhes szörnyeteg? Amint belépnél a házba nem falna fel pihéstől és bőröstől?- kérdeztem tőle, persze ezzel a piroskából idéztem a farkast csak egy kicsit átalakítva igen csak furcsa lett volna ha egy ilyen szép és ápolt nőnék, mint amilyen Venus, szőröket kezdek emlegetni. Ezzel talán most csalok egy kis mosolyt az arcára, de sajnos tudom mélyen legbelül azért ott lakozik bennem az a szörnyeteg amiről beszéltem az előbb. Persze nem bántanám Venust, de attól még ott van bennem. Tudom miket tettem életem során, és ezt a terhet mindig is magammal kell cipelnem, mint ahogy az áldozataim pillantását is amikor kihunyt belőlük a fény. Igen csak erőteljes dolognak tartom, hogy valaki azt mondja nagy mázli amiért össze futott egy vámpírral, ha bár szerintem sejti, hogy amúgy sem bántanám őt, de akkor is furán hangzik az én fülemnek. De ez nem jelenti azt, hogy nem esnek jól ezek a kedves szavak, régen mondtak nekem ehhez hasonlót. -Örülök, hogy így gondolod- mondtam neki bólogatva, majd figyeltem ahogyan az ő tekintetét is megragadják a polcon levő üvegek, persze most nem láthatta, hogy egy kicsit megbámultam, de nem is volt szándékos. Csak inkább elgondolkodtam azon amit mondott nekem, hogy szerencsés hogy itt vagyok neki. Ezek olyan szavak voltak amely mély hatást keltettek bennem, nehéz ilyen szavakat hallani manapság, főleg azután hogy mi lettem mivé váltam. Majd elgondolkodásom közepette egy mosoly, húzódott el az arcomon, ekkor tudatosult bennem igazán hogy ez a szép lány kedvel engem. -Lehetséges, többet kellene tartózkodnom akkor azt hiszem a társaságodban- mondtam neki, mert tulajdon képen ő hozta meg számomra a jó kedvet és nem én neki. Azért kíváncsian figyelem azt mit fog mondani arról amit mondtam. Tudom, hogy ez a beszélgetés ami jelenleg itt zajlik nem fog örökké tartani egyszer el áll a vihar és akkor Venusnak mennie, vagy talán még sem. De az is lehet, hogy amikor kilép innen nem fogom látni soha, többé nem fogom látni szép mosolyát. Titkon azért reménykedem abban, nem így fog lenni és még a közel jövőben valahol össze tudunk még futni. -Hogy én legyek a hős megmentő, a szőke herceg a fehér lovon? Lelepleztél...- mondtam neki vigyorogva, persze csak vicceltem mint ahogyan ő is. De ha arra szorult volna a helyzet akkor valóban el kaptam volna, még ha egy pillanatra használnom kellett volna vámpír képességeimet is. Szerintem meg ért volna számomra ennyi kockáztatott Venus ha még most is ismertem meg őt, olyat tett amit más nem szokott kedves volt hozzám és érdeklődő. Kérdésén igen csak elgondolkodtam, talán még egy kicsit el is halkultam pár pillanatra igen csak kellemetlen emlékekkel szolgál számomra az az időszak, de aki életében katona volt azt hiszem mindig is az marad valamilyen fokon. Azok a megpróbáltatásom és a helyzet annyira bele vésődik az elmébe, hogy mindörökre kitörölhetetlen marad, ezek az emlékek olyanok, mint amelyek éjszaka rémálomként jelennek meg. Testrészek borítják be az egész csata teret, én meg ott állok és csak nézem ahogy a bajtársaim sorra hullanak el, de nem tehetek semmit sem. A mostani erőmmel talán segíthettem volna azokon az embereken akikkel minden nap együtt voltam, együtt mentünk át azon a sok szenvedésen, különösen erős kapcsolatot kovácsolva köztünk. -Igen valaha az voltam, most már vissza vonultam, Bull Run-nál voltam- mondtam neki szándékosan árultam el magam és már amúgy is gyanította a dolgot szóval nem volt sok értelme titkolni a dolgokat. Titokban reménykedtem nem tudja mi volt ez a hely és legfőképpen mikor volt. Ha azt mondom az Amerikai Polgár háborúban harcoltam akkor az már igen csak nagy szó lett volna, de nem állt szándékomban hazudni neki. Sosem volt kenyerem a hazug szavak és nem most fogom elkezdeni a dolgot. -Hát ha már nem kell a mocsokban meg a sárban ugrálni, akkor már miért ne lehetnék illedelmesen ki öltözve?- kérdeztem tőle egy vigyorral az arcomon, de amúgy egyet kell értenem vele. A katonákra nem jellemző az hogy oda figyeljenek a külsejükre, de már az nagyon régen volt számomra. Csak ő ezt nem tudhatta hiszen kinézetem nem mutatja a koromat, mivel nem öregszem így hát nem is tudná pontosan belőni azt, hogy milyen idős is lehet. -Részemről nem történt semmi sem, mármint nem fájt a dolog, de ha gondolod a fejedre tehetünk egy kis jeget, bár eléggé át vagy ázva, nem hiszem ajánlatos dolog lenne, még az kellene az elázás után megfázz.-mondtam neki, ha vizes az ember akkor könnyedén megfázhat és nem hiszem szeretne két nap múlva lázasan feküdni az ágyban. Bár fogalmam sincsen, hogy mekkora ütést kaphatott a fejére az én testem a fájdalommal szemben ellenállóbb, mint a halandói test. Amit én meg sem érzek az számára talán komoly fájdalmat is okozhat. Fény derült az arcomra amikor el mondta a kis mondókáját, egészen édes volt. Ha bár biztos vagyok benne, még sok oldalát nem ismerem Venusnak, de amennyit jelenleg megtudtam róla hát az nagyon is tetszik nekem. Kevés ilyen embert ismerek, mint amilyen ő, vagy csak éppen mindig a rossz emberek találnak rám, ő viszont ez alól kivételnek látszik. -Ugyan csak, igazad lehet- mondtam neki vigyorogva, majd felálltam a székről egy lépést közelebb létem hozzá ha felnézett rám akkor tekintetét fürkésztem, majd ha nem tett semmit ellene akkor óvatosan egy puszit leheltem a fejére ahol beütötte. Nem állt szándékomban bántani őt, az egész csak véletlenek sorozata volt. Kellemes illat lenge körül, mondjuk ezt már egy ideje éreztem csak ahogyan ilyen közel voltam hozza az egész sokkal intenzívebb volt. -Nos jobb egy kicsit?- kérdeztem tőle, majd vissza ültem a székre ahol eddig ültem, szerencsére nem próbálkozott be senki sem azzal, hogy lehuppanjon oda. Bár szerintem látszott, hogy nem szeretnék távozni, csak merte volna meg valaki megpróbálni a dolgot. Két lábbal repült volna kifele. Talán nem gondolta, hogy meg teszem vagy éppen lereagálom egy mosollyal de ehelyett felálltam és megpusziltam, ha bár az arcán nem figyeltem viszont szerintem igen csak meglepődhetett rajta. Majd utána elvégeztem az élet mentő beavatkozást ahogyan ő azt nevezte. Őszintén szólva rég volt hogy ez az oldalam a felszínre kerüljön, legtöbb alkalommal csak a bús komor arcom jön elé, most viszont teljesen más a helyzet. Mondata végén egy széles mosoly derült az arcomra, hát igen az ő része igen csak más terület mert én az államat vertem be, pofátlanság lenne részemről ha most én is elvárnám azt, hogy puszilja meg a helyét. -Miért talán fordítva a dádá nem igaz?- kérdeztem huncut mosollyal, szerintem még ennyi bele fér ezzel nem lépem túl a képzeletbeli határokat amik jelenleg fent állnak kettőnk között. Azért egy külső szemlélő számára igen csak furcsa helyzet lehet a jelenlegi cselekedetek, de ki törődik azzal, hogy más mit gondol? Én biztosan nem.. és ahogyan eddig feltűnt Venus se az a természet aki sokat ad mások véleményére. Kíváncsian figyelem, hogy mit fog tenni. -Hmm már van is egy ötletem rá- mondtam neki majd egy vigyor terült ez arcomon, ha bár nem szoktam azt az italt fogyasztani csak különleges alkalmakkor, de azt hiszem a mostani pontosan jó lesz, az ital típusa is olyan hogy felmelegíti a testet. Intek a pultos lánynak jöjjön ide, az látta a jelzésem de éppen egy vendéget szolgált ki aki, eléggé ittasnak is látszott. Mármint gondolva a be állására, alig tudott megállni a lábán. Aki nem bírja miért iszik? Gondolkoztam el a dolgon, majd láttam ahogyan a pultos lány ide sétál felénk. Egy pillanatra Venus arcára néztem, igen az italok között talán ezt nevezném a szépségnek a királynőjének. -Két zöld absintot kérek- mondtam neki, az meg szinte rögtön hozta is ki a kért italokat, egy pillantást vetett a pulton levő pohárra, de nem szolt semmit sem csak egy kissé felemelte a szemöldökét a dolgot. Ezt megúsztok pillantással néztem Venus felé. Alig két másodperc telt el és már az asztalon is termett a kért ital, nem tudom fogyasztott ilyet még? Vagy nem? Van egy különös módja ahogyan ezt a fajta italt kell fogyasztani. -Ittál már ilyet?- kérdeztem tőle egy vigyorral, remélem nem választottam rosszul és tetszeni fog a választott ital, ez igen csak különleges ital nem egy hétköznapi dolog. Ahogyan össze fogta a karjait láttam rajta hogy fázik, eddig ennek jelét nagyon nem mutatta. Hmm szorosan át ölelhetném talán hogy felmelegítsem, de az nem hiszem működne a halott testemmel ám na meg nem hiszem, hogy szívesen oda bújna egy vámpír mellé, ez talán még korai volna a bizalom terén. Leveszem a felsőmet, alatta egy fehér ing van na meg mellény, én amúgy sem fogok megfázni, neki nagyobb szüksége van rá. -Vedd csak fel, meg ne fázzál száraz szóval valamit biztosan fog melegíteni.- mondtam neki, majd nyújtottam felé a kabátomat. Ha bár az ital is ki fogja melegíteni a testét, de nem ártana szerintem valami száraz ruha is, remélem nem fogja vissza utasítani az ajánlatomat és elfogadja a felajánlott zakómat. Ha el fogadja az ajánlatomat akkor egy kedves mosollyal fogok reagálni rá. Szavait hallgatva, meglepő volt az egészet milyen játékosan kezelte, mármint hogy nem bánta a dolgot tudok róla. Bár van egy olyan sejtésem, hogy ő is tudja mi lakozik nekem ott mélyen legbelül. De még sem fél tőlem? Legtöbben már itt hagytak volna engem az italommal, meg a beszélgetésemmel együtt, de ő nem tette. Nem vagyunk népszerűek mi vámpírok a boszorkányok körében, mások sokszor kihasználják őket, és olyan dolgokra kényszerítik őket amiket nem szeretnének megtenni. De ez nálam sosem állt fent, ezzel megnyugtathatom őt ha majd arra kerül sor, eddig nem volt olyan alkalom amikor boszorkányokkal kapcsolatba kerültem volna, és szükségem lett volna rájuk. Na persze a napfény gyűrűt kivéve de azt hálából kaptam amiért megmentettem a bajtársamat a harc téren, igen csak becses ajándék volt. Nagyon meggyönyörködtette az életem ez a gyűrű, rossz dolog volna ha csak mindig a sötétben lehetnék kint, akkor az egész olyan volna mintha be lennék zárva egy cellába és csak éjszaka engednének ki. -Biztosan- mosolyodtam el a dolgon, nem akartam jobban boncolgatni a dolgot nem lehet tudni még ki rejlik itt a társaságban, majd folytattam- igen csodák léteznek, viszont ha jól sejtem akkor magad is rendelkezel olyan képességgel amellyel csodát tudsz tenni- mondtam neki ezzel célozva arra, hogy boszorkány ha bár a varázslás is egyfajta kisebb csoda úgy gondolom, legalábbis a régi emberek biztosan annak láthatták a boszorkányok képességeit. Pillantása a gyűrűmre támadt, elég világossá vált számomra abban a pillanatban amikor rá tekintett hosszan, hogy tudja mi vagyok. Ekkor vettem igazán biztosra, ha bár ezt talán végig sejtette és még is itt maradt, most már hogy egy két percet kapott belőlem, egy képet tudott alkotni rólam az alapján meg tudja ítélni milyen is lehetel. De a legelején erről neki fogalma sem lehetett és még is maradt, hát nem egy ijedős kislány azt meg kell hagyni, dicséretre méltó a bátorsága. -Absintot, bár nincsen nálam tűz... tudod ezt az italt úgy érdemes fogyasztani ha előbb meggyújtod, talán tehetnél egy kis csodát- mondtam neki, szerintem ha oda tartana valami kis tárgyat akkor és elmormolni egy kis varázs igét az embereknek fel sem tűnne a dolog. Boszorkányokat mindig is csodáltam, halandó létükhöz képes olyan nagy hatalommal bírnak és még sem ragadja el őket a hatalom vágy, persze náluk is vannak kivételek. De a gonoszság, a kapzsiság, a gyilkolás és a hatalom vágy nagyrészt minden vámpírra jellemző. Kérdésén meglepődtem, mert nem igazán tudtam hova tenni, mármint azt mit szeretne megtudni ezzel. Nyilván tudja hogy egy boszorkány készítette azt, de azért válaszolok neki teljesen őszintén. -Egészen furcsa kis története van ennek a kis gyűrűnek- mondtam neki, majd egy kis szünet után folytattam is a mesélést, ha meg akarja érteni a dolgot azt hiszem el kell mesélnem az egész történetet, teljesen világos legyen- az egész úgy elkezdődött, hogy a háborúban megismertem egy kedves fickót, akivel szinte végig együtt harcoltunk nos jó párszor megmentettem az életét és ő is az enyémet. Később amikor haza tértünk akkor az édesanyja csodatévő nő volt- mosolyodtam el a kifejezésen majd folytattam- nos hálából amiért végig vigyáztam a fiára és jó barátságban voltunk, nekem ajándékozta ezt a gyűrűt- mondtam el neki. Ez egy igazán kellemes emlék volt számomra, ha bár a háború nem volt kellemes dolog de ez különösen be aranyozza az egészet, még mindig látom azt a tekintett amikor meglátta a fiát az anya. Engem már nem volt aki fogadjon otthon, mert akkorra már amikor haza tértem édesanyám hallott volt a saját apám keze által. -Na és mikortól sejteted a dolgot, hogy egy kicsit különösebb vagyok, mint a többi átlag ember?- kérdeztem tőle, ezzel utalva arra, hogy egy vámpír vagyok. Nem tagadtam nem volt értelme, meg nem is szerettem volna. Most már mindketten nyílt lapokkal játszunk és ez tetszik, mert nem kell arra figyelnem mit mondok, melyik pillanatban leplezem le magam. Viszont ennek van egy igen csak nagy hátránya is, biztosan van egy kis hatással a megbízhatóságommal kapcsolatban, mert azért ez hátrébb tolja a bizalmat. Ki tudna könnyen megbízni egy gyilkosban? Hirtelen kemény pia szagot éreztem a levegőben, persze eddig is belengette az egészet de most a forrása közelebb volt hozzám. Felnézte az illetőre aki a két szék között megállt, az egyiken ültem én a másikon meg Venus. Nos a részeg fickó aki alig tudott járni most ide pofátlankodott be közénk, hát mi ne mondjak nem volt kellemes illata, meg a beszéde is igen csak akadozhatott már ha ennyire gond volt az egyensúly tartásával. Venus felé néz majd megszólal. -Nocsak kislány, nincsen kedved egy kis társasághoz?- kérdezte tőle, én persze felnéztem rá csúnya tekintettel de egyelőre nem tettem semmit sem. Nem áll jogomban megvédeni őt, sosem szerettem az ilyen alakokat, nehezen lehet vissza utasítani őket, ha meg megteszi az ember akkor még azért mérgesek. Remélem nem fog jelenetet rendezni mert, nem biztos hogy számára kellemesen fog véget érni a mai este, mármint életben maradna de igen csak sok dologra képes az elme kontrollálása ha okosan használjuk.
Elmosolyodtam, amikor megláttam a fura arckifejezését, de örültem annak, hogy belement. Így talán mégis kellemesebb lesz beszélgetni, még akkor is, ha egyre inkább kezdett hatalmába keríteni az a bizonyos érzés, ami miatt egy boszorkány sokszor megmondja azt, hogy vámpírhoz van szerencséje. Egy részem azokban a pillanatokban súgta már azt, hogy álljak fel és haladjak tovább, de még se tudtam megtenni. Mintha csak hirtelen az előítéletet mélyen el akartam volna temetni azzal a fajjal szemben, akiktől még ennyiidősen is frászt tudtam kapni. Tudom, az a férfi nem csak vámpír volt, hanem boszorkány is, de hát az emberek már csak ilyenek. Ha valami rossz éri őket, akkor képesek minden olyantól megriadni, ami arra a bizonyos dologra, vagy éppen személyre emlékezteti őket, viszont ennek nem adtam jelét, ekkor még nem, hogy sejtem, hogy micsoda ő, de legalább már eljutottunk a tegezésig. Ez is haladás és talán egy kisebb bizalom jelképe. Szeretnénk hinni, hogy amit eddig láttam, tapasztaltam belőle az nem csak egy jól felépített színjáték, hanem a valóság. Sokan viselnek maszkokat, hogy elrejtsék valódi énjüket, de úgy éreztem, hogy ő nem tesz ilyet és csak imádkozni tudtam azért, hogy ilyen téren most ne tévedjek. - Igen, vagy az is lehet, hogy akkor is találkoztunk volna, de teljesen más körülmények között. – rántottam meg alig láthatóan a vállaimat. Talán ostobaság, de mindig is hittem abban, hogy okkal ismerünk meg másokat és okkal csöppennek pont abban a pillanatban bele az életünkbe, még akkor is, ha netán csak rövid ideig maradnak mellettünk. Másrészt meg örültem ennek a találkozásnak, hiszen tényleg szimpatikus volt és jó volt vele beszélgetni. - Valóban így van, de néha muszáj áldozatokat is hoznunk. – nem tudtam, hogy pontosan mire gondol, de mégis tudtam azt, hogy néha mennyire nehéz áldozatot hozni, vagy éppen mennyire fájdalmat tud lenni, de mégis megtesszük, hogy másokat megóvjunk vagy éppen segítsünk nekik. Nem véletlenül tartják úgy, hogy sose könnyű meghozni a helyes döntést, viszont az elmúlt évszázadok alatt is megtanultam, hogy nem szabad teljesen másokért se élnünk, néha kicsit önzőnek is kell lennünk és hagyni, hogy olyat is tegyünk, ami számunkra jó. Szavai hallatára könnyedén szökött pár pillanat erejéig pír az arcomra, majd sietve próbáltam leplezni a zavaromat a mosolyommal és most még vöröslő fürtjeim mögé se tudtam igazán elbújni, hiszen vizes volt. Természetesen már semmit se feleltem arra, amit mondott, hogy csodálatos hely lehet a Vénusz, de szerintem a tetteim amúgy is beszédesebbek voltak ezernyi szónál. Ha pedig zavarba jövök, akkor mindig is két véglet voltam, vagy nagyon sokat beszélek és össze-vissza, vagy pedig rövid ideig hirtelen azt se tudom, hogy mit kellene mondani. Fogalmam sincs, hogy melyik a jobb, de talán egyik se, viszont ezt szerintem sose fogom igazán „kinőni”. - Sose rángatott még el senki se jósnőhöz? Igazán mázlista vagy. – hiszen az emberek, ha ilyet látnak, akkor mindig elrángatják a másikat a hecc kedvéért. A gond csak akkor van, amikor tényleg egy boszorkányhoz sétálnak be és az nem a levegőbe beszél. Bár néha ők is megteszik, mert nem akarják a frászt hozni az emberekre. – Egyébként én csöppet se bánom, hogy a jövő kifürkészhetetlen, mert így sokkal izgalmasabb és váratlanabb. Például sose akarnám tudni, hogy mikor jön el a vég. Így legalább kicsit élhetek úgy, mintha bármelyik nap lehetne az utolsó. – pillantottam rá barátságosan, de a szavaim komolyan csendültek. Most is azért voltam ebben a városban , hogy a lányom védelmében cselekedjek, ha egyszer már nem tudnék mellette lenni, akkor is biztonságban legyen. Kíváncsian pillantottam rá és egy aprót bólintottam is, mert tényleg érdekelt az, hogy mit gondol őszintén, amikor viszont meghallottam, akkor én is csatlakoztam hozzá és együtt nevettem vele pár pillanat erejéig. – Talán angyal nem vagyok, hiszen mindenki követ el hibákat, de azt hiszem, hogy most nem hagytak cserben a megérzéseid. – avattam be kicsit a dologba, mert tényleg nem voltam se őrült, se olyan, aki ok nélkül akarna bárkinek is ártani. Újabb nevetés, ami a kérdéseinek köszönhetően szökken ki ajkaim között és még kicsit megrázom a fejemet is. - Hmm, talán lakozik benned, ahogyan sokakban, de az más kérdés, hogy mennyire is adnál teret annak a szörnynek. Én úgy érzem, hogy nem nagyon, így nem lenne okom félni ettől. Ha bántani akartál volna, akkor most is megtehetted volna. Akár az első pillanattól kezdve is. – nem voltam abban biztos ekkor még, vagyis inkább nem akartam elhinni azt, hogy tényleg vámpír lenne, így inkább általánosságban értettem a szavaimat, mintsem konkrétan arra a szörnyre, ami minden egyes vámpírban benne él és ráveszi őket arra, hogy ártatlanokat bántsanak. Persze azok között is van különbség, hiszen enni és utána elsétálni hagyni talán még annyira nem is rossz tett, míg valaki addig szívja valakinek a vérét, amíg holtan össze nem esik… Persze, talán akadnak olyanok, akik megérdemelnék a halált, de szerintem senkinek se lenne szabad igazságosztót játszania. Tudom, hogy rengetek önuralom kell ahhoz, hogy időben abba tudják hagyni a táplálkozást, de azt is láttam már, ha valaki elég elszánt, akkor nem lehetetlen. Volt már olyan, amikor én is segítettem egy vámpírnak ilyen téren. Ahogyan mondani szokták lehetetlen nincs, csak tehetetlen ember… Mosoly könnyedén jelent meg az arcomon, még akkor is, ha a gondolataim inkább lehervasztották volna azt. Amiatt pedig, hogy ne lássa esetleg a fájdalmat, vagy a félelmet megcsillanni az íriszeimben inkább a polcon sorakozó italokat fürkésztem. Érdekes belegondolni, hogy mára már mennyi fajta közül is válogathat az ember, de valójában nem ez volt az, ami lekötötte a figyelmemet. Nem értettem, hogy a sors miért pont mellé sodort? Talán vele akarta bizonyítani azt, hogy továbbra se minden vámpír rossz? Nem kizárt, hiszen azt a tényt tényleg nem tudtam elfeledni és nem is akartam, hogy jól érzem magam a társaságában. Idejét se tudom már, hogy mikor mosolyogtam ennyit, vagy éppen nevettem, miközben ő könnyedén csalja arcomra a boldogságot, vagy éppen fakaszt nevetésre. Érdekes, hogy milyen fura játékokat tudnak űzni az élet írói. A pillantását magamon éreztem, de még se fordultam felé, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy esetleg az íriszeiből mit is olvasnék ki és talán kicsit féltem is attól, ami ott lappang, mivel úgy tartják, hogy a szem a lélek tükre. Míg szavakkal könnyedén hazudnak sokan, addig sokszor egy-egy pillantásuk mégis elárulja őket, csak ezt nem mindig dörgölik az orruk alá. Bár eddig nem is támadt olyan érzésem, hogy bármivel kapcsolatban hazudott volna. Idegenek voltunk, de mégis őszinték és kicsit talán még bizalmat is szavaztunk a másiknak… Ez pedig igazán meglepő volt, legalábbis részemről mindig is nehezen bíztam meg másokban. Amikor viszont megszólalt ismét, akkor lassan felé fordítottam a fejemet és pár pillanat erejéig kíváncsian fürkésztem őt. Nem szóltam semmit se, csak néztem őt, mintha csak olvasni szeretnék benne, pedig tudtam jól, hogy képtelenség. Egy ember sokkal bonyolultabb, mint egy könyv, ahogyan igazából talán kicsit kutattam azt is, hogy mégis mi tart itt még mellette annak ellenére, hogy sejtem mi ő, de talán túl sok válasz is létezett erre a dologra, viszont ennek ellenére se tudtam volna megfogalmazni. – Nos, ki tudja. Talán még szerencséd lesz, vagy éppen nekem, ha újra egymásba botluk. Azt hallottam, hogy ebben a városban eléggé szeszélyes tud lenni az időjárás. – ajkaim pedig a mondandóm végére mosolyra húzódtak, hiszen most is egy természeti csapásnak köszönhetően botlottunk egymásba, így annyira nem volt meglepő, hogy így fogalmaztam. Ahogyan az is eléggé egyértelművé válhatott számára, hogy szívesen találkoznék még vele, még akkor is, ha a démonaim nem teljesen tűntek el a megérzéseimnek köszönhetően. Viszont még se akartam hagyni azt, hogy befolyásolják és irányítsák teljesen az életemet a félelmeim, a múltam emlékei. - Azt hiszem szőke herceg már annyira nem lehetsz, de ha van lovad, akkor még van remény. – kacsintottam rá játékosan, hiszen csöppet se gondoltam komolyan. Na, meg a mesékben se volt minden herceg szőke. Például az Arielben se, meg a Hófehérkében se szőke volt a megmentő, így tényleg talán lenne még esélye ilyen téren, ha ilyen „titulusra vágyna”. Feltűnik, amikor rövid időre némaságba burkolódzik és már éppen mondanám, hogy inkább ne válaszoljon rá, mert én nem akartam semmi rosszat se felidézni, vagy olyan dologról kérdezni, amiről nem tud vagy éppen nem szeretne beszélni. Csak az előbb olyannak tűnt, mint akinek nem lehet gond kicsit jobban belemenni ebbe a témába, de hát mindenki tévedhet, ahogyan én is még ennyi idős fejjel. - Hmm, ha jól tippelek, akkor az nem mostanában lehetett. – csak ennyit mondtam rá, de nem firtattam tovább a dolgot, viszont arcom nem árult el semmit se abból, ami mélyen legbelül zajlott. Jártam azon a vidéken, de akkor még egészen békés volt, viszont azt is hallottam, hogy mi történt ott. Szeretem a történelmet és egészen jól megjegyzem a dolgokat. – Szép vidék, de gondolom, ha háborúban jártál ott, akkor annyira nem lehetett az akkoriban…. – direkt mondtam a jelenben, hiszen azóta már megfordultam ott, de a múltban is. Azzal viszont inkább nem akartam sokkolni őt, hogy feltehetően még korábban, mint ő tette volna meg. Tudtam jól, hogy a szavaimmal elárultam azt, hogy nem vagyok egyszerű ember, de nem akartam hazudni neki. Őszintének lenni jobb, még akkor is, ha néha talán ostobaságnak tűnik vagy éppen túl veszélyesnek. - Jogos, ott a pont. – mosolyodtam el ismét, hiszen teljesen igaza volt. Nem mintha bántam volna, vagy bármi bajom lett volna, hogy jobban ki volt öltözve, mint az átlag. Sőt, szerintem még jól is állt neki, de ez inkább nem mondtam ki hangosan, hiszen nem akartam azt se, hogy félreértse a dolgot. Nah, meg úgy tartják a legtöbb férfinek már úgyis az egekben van az egója és nem kell rajta még többet emelni. - Miért, ha netán megfáznék, akkor nem ápolnál? Be se köszönnél? – billentettem oldalra a fejemet, miközben játékosan csendültek ismét a szavaim, mert most se gondoltam komolyan. Bár valószínűleg, ha egyszer csak beugrana beteglátogatóba, akkor még örülnék is neki. Megfertőzni úgyse tudnám őt, hiszen egyre biztosabb, hogy vámpír, de legalább akadna beszélgetőtársam, miközben szenvednék a megfázás miatt, vagy éppen valamiféle gyógyteát kotyvasztanék, hogy minél hamarabb meggyógyuljak. Hatásosabbak, mint a mai gyógyszerek. Kíváncsian szaladt feljebb a szemöldököm, amikor egyszer csak felállt és közelebb lépett. A pillantásunk rövid időre találkozott, de hirtelen tényleg nem értettem, hogy mire készül. Inkább csak azt éreztem, hogy nem kell tartanom, mert továbbra se akar ártani nekem, amikor viszont egy puszi landolt a fejemen, akkor egyszerre lepődtem meg és jöttem ismét kicsit zavarba, de még kész szerencse, hogy ebből nem láthatott semmit se, mert akkor tuti még inkább zavarba jöttem volna. Nem gondoltam volna, hogy megteszi, hiszen csak viccnek szántam azt, amit mondott, de ennek ellenére is jól esett és kellemes bizsergés járta át a testemet. – Most már sokkal jobb. – szólaltam meg végül, mintha tényleg képes lenne egy puszi elvenni az ember fájdalmát, de nem is én lettem volna, ha nem próbálom meg ebben az esetben beszéddel tovaűzni a zavaromat. - Hmm, ki tudja, hiszen nem éppen te okoztad a dádát? – szólaltam meg játékosan és féloldalas mosollyal viszonoztam a huncut mosolyát, majd a székkel együtt kicsit közelebb csusszantam hozzá. Pár pillanat erejéig haboztam, de aztán a kezemmel megérintettem az arcát. – Hol is fáj? Itt? Vagy éppen itt? – közben pedig lejjebb húztam az ujjamat, mintha csak keresném a megfelelő helyet, míg végül el nem jutottam az álláig. Persze, hogy tudtam egyből, hogy az álla volt az, ami a fejemet eltalálta, de nem is én lettem volna, ha nem csempészek ebbe is egy kisebb játékosságot, míg végül közelebb nem hajoltam és egy puszit nyomtam oda, ahol a feltételezett álla megsérült, hogy utána teljesen visszacsússzak a székemre. – És neked jobb, vagy netán még bibis valahol? – talán kicsit szemtelen voltam, de talán csak kíváncsi voltam, hogy ezek után ő mit lépne, ha már az arcának rezdülését valószínűleg nem láthattam, amikor megkapta ő is a pusziját. Mások valószínűleg nem értették volna, hogy mi zajlik itt, vagy az is lehet, hogy a fejüket fogták volna, mert azt hitték, hogy ez valami bizarr és szerencsétlen első randi, pedig nem volt az. Nem volt randi, ahogyan talán nem is volt teljesen szokványos találkozás, de még se bántam egyetlen egy percét se, hiszen remekül szórakoztam és jól éreztem magam. - Kíváncsian várom. – szólaltam meg még mindig mosollyal az arcomon, viszont a rendelés teljesen elkerülte a figyelmemet, mert túlzottan elmerültem a gondolataimban. Így nem volt meglepő, hogy később rákérdeztem arra, hogy mit is fogunk inni. Néha túlzottan is képes vagyok elmerülni a gondolataimban, aminek az a hátránya, hogy olyankor még a külvilágról is teljesen megfeledkezem. - Nem, sose ittam még. Szóval fogalmam sincs, hogy mivel fogsz megitatni, de remélem tényleg jó lesz. – hangom barátságos volt, de azért kicsit izgultam, hogy mi lehet az az ital. Lehet, hogy hallanom kellett volna róla, de mivel sose vonzott igazán alkohol, így annyira nem is ismertem őket. Vagy talán egyszer hallottam már róla, de igazándiból azt se tudtam, hogy mi az vagy mennyi erős, de majd most megtapasztalom. Nem féltem attól, ha nagyon kiütne, akkor itt hagyna, vagy kihasználná a helyzetet, hiszen eddig nem olyannak ismertem meg. - De vizes lesz…. Köszönöm! – szólaltam meg meglepetten, amikor felajánlotta a zakóját. Pár pillanat erejéig haboztam, de végül belebújtam, viszont könnyedén látszódott, hogy nem az én méretem. Még az ujja is hosszú volt, így kicsit feljebb tűrtem és reméltem, hogy nem fog megenni miatta, de azért a kezemre még szükségem volt. Majd pedig összehúztam magam előtt, hogy melegen tartson és reménykedtem abban, hogy segíteni fog és tényleg nem fogok annyira fázni, mint előtte tettem. - Most arra gondolsz ezzel, hogy képes voltam mosolyt csalni az arcodra? – kérdeztem vissza egy huncut mosoly keretébe, hiszen pontosan tudtam, hogy mire gondolt, de mégis inkább először másabb feleletet adtam neki, mint talán várta volna. Végül rövid ideig haboztam, de szavak helyett csak egy bólintást kapott, hiszen kár lenne tagadni azt, amire szép lassan rájött volna, de mivel vadászok bár hol lehetnek, így szóban inkább nem erősítettem volna meg. Amit az itallal kapcsolatban mondott, azt kíváncsian hallgattam meg, de amikor a csodára utalt, akkor talán egy kisebb grimasz megjelent az arcomon, hiszen nem szerettem sose nyíltan használni az erőmet, ahogyan csakúgy nem, de a tűz gondolata túlzottan is csábított, hiszen a kedvenc elemem volt és a legtöbb varázslatot vele kapcsolatban tudtam. Lopva körbepillantottam, de amikor láttam, hogy senki se figyelt, akkor csak a pillantásom a poharakra tévedt. A kezem nem mozdult meg, ahogyan nem is tátogtam, csak fejben mormoltam el a varázslatot, mire könnyedén kapott lángokra az ital, majd utána kíváncsian pillantottam Nickre, mintha várnám azt, hogy most miként tovább. Hirtelen meg se fordult a fejemben, hogy ezzel elég sokat elárultam megint, hogy nem vagyok éppen kezdőboszorkány. Miközben mesélte a történetet aprót bólintottam, hogy figyelek, de még mindig nem voltam előrébb. Ismerős volt az energia, ami áradt belőle, de még se tudtam hirtelen archoz, vagy éppen névhez párosítani, de azt meg bunkóságnak gondoltam, hogy a név után érdeklődjek, így inkább nem erőltettem ezt a dolgot. Egyszer talán rájövök majd. – Igazán szerencsés vagy, ahogyan ők is. Barátod volt, igaz? Hiányzik? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy élnek-e még, vagy tartják-e a kapcsolatot, de abból, amit hallottam arra tudtam gondolni, hogy jó barátok voltak, talán kicsit olyanok is lehettek a seregben, mint két testvér, akik mindig vigyáznak a másikra. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kezdetektől, de miután egyre kevesebbet bénáztam, úgy kezdett hatalmába keríteni egy ismerős érzés, de szánom-bánom, de óra percet nem tudok mondani. Ahogyan talán eleinte nem is akartam hinni a megérzéseimnek, hiszen akár lehetett volna véletlen is, mert családi örökség. – vallottam be a dolgot, ha már nyíltlapokkal játszottunk, akkor én is úgy tettem, viszont sokkal halkabban beszéltem erről, mint egyébként beszélgettünk. Nem akartam azt, hogy bárki meghallja, hiszen egy vadászt sokszor az ember nem tud kiszúrni és egyesek nem csak a vámpírokra vadásznak, hanem minden más természetfelettire is. Nekem pedig elég volt az, ha egy őrült kutattat utánam, - biztos voltam abban, Skyler apja nem tett le arról a szökésünk után, hogy megtaláljon-, nem hiányzott még egy vadász is. – És te? A sebem miatt? – pillantottam rá ismét kérdőn, hiszen tényleg érdekelt, hogy vajon, ha nem gyógyítom be, akkor rájött volna másból, vagy esetleg sejtette e. De még talán választ se kaptam, amikor megéreztem egy igazán ittas leheletet és hirtelen valaki részben ki is takarta Nicholast a látóteremből. Hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot, de alig, hogy megszólalt a férfi egy aprót sóhajtottam. - Sajnálom, de mint láthatja már foglalt az estém, mert van egy remek társaságom. – dehogy sajnáltam, hiszen örültem Nicholas társaságának, de próbáltam udvarias maradni, még ha nem is volt olyan egyszerű, mivel egy részeg is lehet igazán veszélyes. - Jajj, ez a pojáca? – röhögött fel hangosan alig, hogy megkapta a válaszomat, mire csak reméltem, hogy Nick se volt semmi ostobaságot csinálni. – Szerintem neked inkább igazi férfi lenne, hiszen biztosan olyan tüzes lehetsz, mint amire a hajad is sejtetni vél. – utalt itt a vörösségre, de csöppet se tetszett ez a beszélgetést, de még mielőtt bármit is mondhattam volna a fickó keze először a vállamra, majd a hátamon egyre inkább lejjebb siklott, miközben másik keze arcomat érintette. Legszívesebben neki mentem volna, fájdalmat okoztam volna, hiszen az érintésétől összerezdültem. Pontosan annyira volt gyomorforgató, mint amiket egykoron el kellett viselnem mástól. - Elhiheti, hogy nagyobb úriember, mint maga és talán megérthetné azt, hogy mit jelent a nem. – mondtam neki szúrósan, miközben próbáltam a kezét ellökni magamtól, amitől valószínűleg kicsit meg is tántorodhatott, de az is biztos volt, hogy nem nyerte el a tetszését. - Mit képzelsz magadról? Mit kéreted magad, te hülye szukaaa…. – szólalt meg eléggé dühösen, miközben az ujjai a csuklom köré fonódtak és kicsit még fel is szisszentem, mert még az ittassága ellenére is elég erő lakozott benne, majd a következő pillanatban szinte lerántott a székről. Ha eddig sikerült is Nicholasnak türtőztetni magát, akkor valószínűleg itt már nem, vagyis nagyon reméltem, hiszen láthatta, hogy minden emberi erőmmel a szabaduláson vagyok, ami még a férfi részessége ellenére se volt éppen könnyű. Amennyiben így volt, akkor tuti, hogy a férfi megpróbált neki bemosni, hiszen nem akart olyan könnyedén elengedni… Nem varázsolhatok, nem tehetem, hiszen túl sokan vannak és túl veszélyes lenne. Ha sikerült szabadulnom, akkor sietve kaptam a csuklómhoz, hiszen fájt és hátráltam pár lépést, de a pillantásommal tuti nem engedtem el őket. Nem akartam, hogy ostobaságot tegyem miattam, vagy éppen bajba keverje magát, így feszültem figyeltem az eseményeket, miközben próbáltam visszanyerni a normális légzésemet és a félelmeimet elűzni, a démonaimat. Amennyiben viszont úgy ítéltem volna meg, hogy őrültséget tenne Nick, amit nem hagyhatok neki, akkor se az erőmmel csaptam le rá, mert hinni akartam abban, hogy a szavaim is lehetnek józanítóak. Biztos, hogy kérleltem őt eleinte, és megpróbáltam megállítani. Sőt, ha még a kezét is elérhettem, akkor tuti, hogy sietve kaptam az után is, hogy megpróbáljam elhúzni őt onnan… Nem akartam használni az erőmet, nem akartam fájdalom árán észhez téríteni, hiszen hiába volt vámpír, hiába szaladtam volna el legszívesebben, akkor is képtelen lettem volna csakúgy magára hagyni ebben a helyzetben.
Örülök ennek a helyzetnek amibe most csöppentem, nem nagyon szoktam a mostani időkbe bárokba járkálni, de most azt hiszem nem kellett megbánnom amiért betévedtem ide. Legalább találkoztam Venusszal, és került egy kis boszi ismerősöm is. Szerintem a mai nap igen csók jó kezdet volt arra, hogy megalapozzak itt létemet. Persze ez alatt nem kell gondolni semmi rosszra sem, nem arra gondolok szeretném kihasználni vagy ehhez hasonló csak az embernek barátokra van szüksége. Nem nevezhetem még a barátomnak mert most ismertem meg a mai napon, de remélem a közel jövőben annak nevezhetem. Szeretnék még találkozni és kicsit tovább fejleszteni a kapcsolatunkat jó ismerősből talán valami még többé. Idejét sem tudom annak, mikor szórakoztam ennyire jól, viszont kint még mindig tombol az ítélet idő, hatalmas szél van kint meg az esőzés sem akart alább hagyni egy csöppet sem. Néha még mindig lehet hallani ahogyan az ég dörög és gondolom pár másodpercre már érkezik is a villám csapás, amely teljesen behálózza a sötét égboltot, amit a vihar felhők sötétté varázsoltak. Venus hangját hallottam a fülemben csengeni, van értelme annak mit, de ezt azért nem venném teljesen biztosra. Vagy talán ha nem ilyen körülmények között találkozunk akkor lehet most már ellenségek lennénk. Sokan alá becsülik az első megjelenést, ha most egy halandó vénája mellett találkoztunk volna, akkor nem hiszem valaha is bizalmat tudna nekem díjazni. Persze így sem lehet könnyű dolog annak a tudatában mi is vagyok én, viszont remélem idáig a legjobb képet tudta megalkotni rólam. -Lehetséges, talán egyes embereknek muszáj találkozniuk- fűztem hozzá az aprócska gondolatot, persze a sorsnak a nagy könyvében nem olvashatunk, de talán ezzel most mindketten fején találtuk a szöget. Kíváncsi lennék azért, hogy milyen embernek gondol ő engem? Mármint most így szó meg jó de azt már sokszor megtapasztaltam már, sokan nem mondják ki azt amit mélyen legbelül gondolnak. Remélem sikerült a legjobb véleményt megalkotnom róla, de ahogyan a helyzet alakult most én erre tippelnék. Mert az jó kedv, meg az angyali mosoly amit az arcán látok erre enged következtetni. Következő mondatára csak bólintottam egyet, szerintem nincsen olyan ember aki szerettei érdekében ne kellett volna áldozatot hoznia. Nem kell ahhoz megélni kétszáz évet vagy többet az ember ilyen helyzetekbe szoruljon, hiszen mindenkinek a legértékesebb dolog amit nem vehetnek el az a családja. Ezért is van az hogy sok áldozatot vagyunk képesek meghozni érte, talán ebben már Venusnak is van némi tapasztalata. Nem szerettem volna erről beszélni jelenleg bővebben, szerintem a mi ismeretségünk túlságosan „fiatal”, hogy elmeséljem neki életem történeteit, ne meg nem szeretném megölni a hangulatot sem az én sorsom gyötrelmeivel. Elgondolkoztam azon amit mondott, nem rémlik azt hiszem ilyen esemény, persze a gyerek kori emlékeket leszámítva amikor próbáltunk jósolni teás csészékből, na meg egymás tenyeréből. -Nem, szerencsére még senki nem próbálkozott meg ehhez hasonlóval, de szavaidból gondolván téged biztosan cipeltek el, na és mi volt a jósnő megállapítása? -kérdeztem tőle egy huncut mosollyal, általában mindig valami közhelyet mondanak, hogy például a közel jövőben valami rossz fog történni, nos azt hiszem ezt nem nehéz eltalálni. Mert mindenkivel történnek rossz dolgok, szerintem nincsen akivel ne történne, ez is az élet része. Nagyon egy rugóra jár a fejünk azt kell hinnem az előbb én is pontosan ezen gondolkoztam, mintha csak a fejembe látna amit mond. Ez tetszik. -Nagyon unalmas lenne ha tudnánk mi vár ránk, talán meg is próbálnánk változtatni a dolgokon.. hiszel abban hogy valaki megváltoztathatja önnön végezetét ha tudomást szerezne róla?- tettem fel egy kérdést számára, persze az összes dolgot nem lehet megtudni mi fog történni velünk. Viszont egyes boszorkányok képesek talán kiragadni egy két eseményt amit elénk tárhatnak, és próbáljuk elkerülni azt a bizonyos eseményt, de nem hiszem ki lehetne játszani azt mint ahogyan senkinek sem sikerült kijátszani a halált sem. Persze a vámpír lét is egy fajta kijátszás de az sem végleges megoldás ha el jön az idő akkor az megtörténik és az ellen semmit sem tudunk tenni, amikor lecsap az öreg kaszás a borotva éles pengéjével. Közösen nevettünk azon amit mondtam, általában nem szokták értékelni a humoromat, vagy nem értik vagy éppen nem tartják annyira viccesnek, viszont ahogy elnézem Venus számára nem így van. Beszélgetésünk során sokat nevetünk és ez tetszik nekem, nem tettem semmit sem hozzá amit mondott csak nevettünk önfeledten mindketten. -Neked sem csalnak a megérzéseid, viszont ha arról van szó, hogy megvédjem szeretteimet akkor sötét oldalam nem is ismer olyan határokat, amit ne tudna át lépni- meséltem el magamról egy újabb dolgot, elő adhatnám számára azt a férfit aki soha életében nem volt rossz, nem tett rossz dolgokat. De lenne értelme? Az nem én lennénk, ha bár nem tartom magam eleve gonosz teremtésnek de tudok arról, hogy nekem is van egy sötét oldalam mint mindenkinek. Csak az a különbség kinek mekkora, na meg ahogyan Venus is fogalmazott mekkora teret adunk neki. Az én sötét oldalam akkor kerül elő, amikor arról van szó, hogy valaki meg kell védeni egy olyan személlyel szemben aki a szeretteim akarja bántani. Erre azt hiszem tökéletes példa amikor megöltem a tulajdon apám azért amit tett anyámmal és ismét kezet próbált emelni a húgomra. Mert mi a legnagyobb vétek? Talán a szülő gyilkosság, vagy a testvér gyilkosság... de azt sosem tudnám elkövetni bármit is tegyen mindig a húgom lesz. Egy kis ideig csönd uralkodott a beszélgetésen, szerintem ekkor mind ketten arra gondoltunk, hogy mennyi rosszat is tettünk életünk során vagy valami hasonló dolgon, tekintetem végig rajta volt, amikor az italokat nézte majd hirtelen a fejét felém fordította tekintetünk találkozott. Egyikünk se pillantott más irányba, talán mert egyikünk se tudta levenni a tekintetét a másikéról. Meleg érzés fogott hatalmába amikor tekintetünk találkoztam, mintha csak belém látna, de tetszett az érzés talán még meg is engedném azt számára, akkor láthatná, hogy számára semmi félni valója nincsen, de ezt talán ő is tudja. Csak a létem kelthet benne ellenszenvet, hiszen ebben a városban ahol csak úgy hemzsegnek a vámpírok ki nem szenvedett volna miattunk? Nem szoktam mindenkivel szem kontaktust fel venni, általában kerülöm az ilyesmit ám azonban most Venusszal való szemkontaktust nem szeretném megszakítani, tetszik az érzés amit ilyenkor érzek, bizalmat és jóságot áraszt magából. Az egészet hirtelen megtöri beszédével amikor megszólal, szinte nem is pillantottam amikor viszont meghallottam szavait a fülemben csengeni, akkor már igen. Mosoly derült az arcomra, igen csak jó volna de talán lehet akkora szerencsénk, hogy össze futhatunk? -Vagy talán a kezünkbe vehetnénk a sorsunkat és mielőtt távozunk megbeszélnénk egy közös találkozót, így nem kellene a szeszélyes sorsa bíznunk a dolgot- mondtam neki, ha bár az egész olyan furán hangzott talán egy kissé zavarba is jöttem a kimondott szavak súlyától mert az egész úgy hangzott mintha csak egy randira hívnám őt. Na ez a dolog amit sosem tudtam igazán kezelni mármint az ilyen helyzeteket, mindig elszúrom valami idétlen beszólással, vagy valami olyan cselekedettek ami elrontja az egészet. Vigyorogtam azon amit mondott, ha bár lovagolni már kisgyerekként is tudtam, ám azt se tudom mikor ültem lovon már. De igen csak érdekes gondolat lenne. Tetszik ez a viccelődés számomra, nem hagyjuk, hogy a bús komor idő elvegye a jó kedvünket, hanem önfeledten mulatunk ketten, elfelejtve az összes gondjainkat. Igazából talán titkon örültem annak, hogy most tudja azt nem most volt akkor már nagyjából be tudja lőni a dolgot, hogy mikor élhettem, csak még azt nem tudja, hogy én is ott vesztettem életemet a harctéren, mint oly sok bajtársam. -Hát nem, annak azt hiszem már jó pár éve, legtöbb kellemetlen emlék fűződik ahhoz a helyhez, de hát minden nem lehet csupa rózsaszín meg vidám dolog.- mondtam neki ha bár eléggé rémisztő emlékeket idéz fel bennem, de ez olyan dolog amiről szívesen beszélnék vele. Persze mindenkinek nem igazán nyögném ki a dolgot, mert ezzel elárulom azt mi is vagyok. -Hát az már biztos, eléggé véres harcot dúltak arra fele és sejtheted mi történhetett ha egy ágyú betalált a nagy tömegbe- meséltem neki egy kicsit de remélem nem fogom ezzel megölni a jó kis hangulatunkat ezért úgy döntök jó volna hagyni ezt a témát, most már ha szórakozunk akkor kár lenne ilyen borzalmakról beszélnünk. -De tudod mit hagyjuk ezeket a borzalmas dolgokat, kár lenne megölni ezt a kellemes hangulatot egy ilyen témával, talán majd egyszer elbeszélgetünk erről amikor újra össze hoz a sors minket, viszont a csata után nem jártam arra.- mondtam neki mosolyogva. Vannak témák amiről ha beszélünk akkor már oda lesz a vidámság, mert a mélyen megmaradt dolgok még mindig ott hordozzák azt az érzést is ami abban a pillanatban volt. Azt bénító félelmet és megvetést amit abban a pillanatban éreztem, ott voltam tanúja arra hogy a halandók sem jobbak a vámpíroknál ha bár mi legtöbb alkalommal a túlélésünk érdekében ölünk, ők meg? Hatalomért és területért, melyik a nemesebb cél? Az életedért harcolni vagy a hatalomért? Persze akkor abban a helyzetben a katonák is az életükért harcoltak csak hát akik elindították ezt az egészet azok már nem. Persze nem akarom leleplezni azt ami vagyok, viszont nem kell vissza fognom sem magam esetleg valami vadász miatt ami talán itt ólálkodhat, bárki megkaphatja a harcot aki keresi. Lehet nem szeretek ölni, de egy senkit se tévesszen meg a dolog, ha kell meg teszem gondolkodás nélkül. -Hát eléggé bonyolult dolog lenne azt sem tudom merre kellene téged keresnem, de ha tudnám hol vagy biztosan benézném hozzád, hát azért lenne egy dolog amivel gyorsan ki tudnálak ápolni.- mondtam neki, ez alatt a véremre hiszen a mi vérünk igen csak jól hat a halandó szervezetre, szinte rögtön begyógyítja azoknak a sebeit, és ha szükség lenne arra hogy Venus meggyógyuljon azt hiszem nem tétováznék, bár nem ismerem régen de azért nem hagynám egy ilyen szép és kedves teremtés szenvedjen. Arcomon vigyor terült el szavai hallatán amikor azt mondja sokkal jobb, majd a következő mondatánál már a széken is teremtem. -Hát attól függ hogy nézzük a dolgokat, nem is tudtam ennyire nagy gyógyítással van egy kis puszi- mondtam neki, mosolyogva talán most már biztosan zavarba van de nem bánom, viszont a következő cselekedetét nem láttam előre. Nem gondoltam, hogy én is ugyan abban a hajóban leszek amiben ő. Az egész székkel közelebb jött hozzám, ekkor már sejtettem hogy mi fog következni de nem éppen a várt módon történt a dolog, keze az arcomon landolt lágy érintése igen csak furcsán hatott rám de ez még nem volt olyan dolog amitől még zavarba jöttem volna. Az ujját húzta lefele az arcomon, egészen az állam csúcsáig ahová majd lehelt egy kis puszit, majd vissza csusszant a székére. Persze hogy zavarba jöttem, de ez nálam nem látszott annyira, nincsen akkora nagy kihatással rám, de nem találtam egy kis ideig a szavakat mit is mondhatnék. A zavaromat megtörte a mondata, hát igen most eszembe jutna pár dolog, de megpróbálok úgy reagálni ne tűnjek a szemébe szemtelennek. -Igazat megvallva, életem során elég sok sebet össze szedtem már, de azt hiszem nem volt ilyen kellemes gyógyulásom még- válaszoltam egy huncut mosollyal, kíváncsian fogom várni mit fog erre mondani. Közben tekintetem még az arcát fürkészte annyira lefoglalt a beszélgetésünk, hogy szinte már nem is zavart többé az a nagy tömeg ami ide bent van, teljesen el tudta terelni a gondolataimat, ami igazán nehéz dolog. Sokat sejtető válasz volt, mert ez igen csak sok puszit jelenthet, talán ez a kis fordulat inkább volt nevezhető flörtölésnek, mint két ismeretlen beszélgetés, de ami azt illeti nem bántam a dolgot, én is bele mentem ebbe a kis játékba. -Remélem én is hogy nem fogsz csalódni benne, egy kis mentás utóíze van, de a lényeg akkor jön amikor fel melegszik az ital a tűz hatására.- magyaráztam el a különlegességét, persze van még egy fogyasztási módja amikor cukrot kicsit megpörköljük egy kis kanálban, de azt hiszen a pultos lánynak elég sok gondot okoztunk mára, nem kellene a határokat feszegetni. Elfogadta a kabátomat, amit egy kedves pillantással jutalmaztam felé, nem számít ha vizes lesz majd megszárad otthon, a víztől nem lesz semmi baja. -Persze mi másról?- vigyorodtam el a dolgon bár szerintem elég terelés az ha most csodának nevezzük a mágiát, óvatos próbál lenni ez viszont sosem gond. Elég gyorsan kapcsoltam mire akar gondolni ez alatt, de nem volt nehéz. Annak ellenére még ezelőtt nem láttuk egymás szerintem elég könnyedén egymás gondolataiba látunk bele. Ritkán adódik egy ilyen esemény nálam, talán éppen azért is tetszik nekem ennyire a mostani helyzet. Nem lehetett nem észre venni azt a dolgot, hogy még varázs szót sem hallottam, vagy valami mormogást és lángra kapott a kép pohár, furcsa volt de tetszett. Elég komoly ereje lehet azt meg kell hagyni. De most nem azért vagyok itt, hogy egymás erejét mérjük, nem foglalkoztam a ténnyel, vártunk egy percet amíg az ital felmelegedik, nem jó sokat várni mert vele a pohár is melegszik és ha túl sokat várunk akkor majd nehezen tudjuk meginni. Kis adagot töltöttek, hiszen ezt nem szokás kortyolni. Nem olyan fajta ital aminek az izét lassan szokás ki élvezni, kis pohárkába volt kitöltve mindkét ital. -Most oda emeled a szádhoz és mielőtt meginnád egy mély lélegzettel elfújod a lángot, majd lehajtod az egészet, ahogyan szokás mondani ami marad az harag- mondtam neki majd felemeltem az égő italomat koccintásra nyújtottam. Ha össze koccant a két pohár akkor elfújtam a lángot és megittam az égeszet ami a pohárban volt. -Nos milyen volt?- kérdeztem tőle, nem tudom mennyire tetszett ez az érzés amit most tapasztalt meg, de szerintem talán még egyet ha megiszunk, többet nem kellene még a végén azt hinné le akarom itatni őt. Arcomon vigyor volt, kíváncsian fürkésztem a tekintetét vajon megjelenik egy mosoly? Kérdésén elmosolyodtam, hát addig nem ismerem amíg össze nem találkoztunk a harctéren de olyan kötelék kovácsolódott, ami talán el sem szakadt volna. -Tudomásom szerint már nem él, legalábbis nem hiszem eltelt azóta pár év, igen csak nagy meglepetés lenne ha össze futnék vele, de igen a barátomnak tartottam mindig is.- válaszoltam a kérdésére, tudomásom szerint nem volt semmiféle hatalma amivel ilyen sok időt élhetet volna, bár ki tudja láttam már ennél több furcsa dolgot is, a húgom miatt kellett elválnom tőle. Magyarázata igen csak meglepett, szavaiból kitűnik az hogy ellenszenve van a vámpírokkal szemben, bár ez azt hisze nem is annyira meglepő dolog volt számomra. De azért remélem, hogy nincsen túlságosan nagy befolyással a mi kapcsolatunkra, -Nem éppen van a legjobb hírnevünk azt hiszem, viszont remélem tudod tőlem nem kell félned- mondtam neki, röviden el mondtam ha bár lehet mások rosszak, de nekem nem áll szándékomban támadni őt, vagy éppen fájdalmat okozni számára. De félre értés ne essék én már elfogadtam magamat olyannak, amilyen vagyok, nem szégyenlem azt ami vagyok. -Őszintén szólva nem volt dolgom sok csoda tévő lánnyal- fogalmaztam így a boszikra gondolva- szóval a sebet volt ami leginkább elárult engem, furcsa volt hogy az illat egyik pillanatra a másikra megszűnt.- mondtam neki, ha talán több boszorkánnyal találkoztam volna akkor lehet könnyedén felismertem volna, de nem igazán volt sok közöm hozzájuk. Az elmúlt években, próbáltam azon ügyködni, hogy ne szerezzek sok ellenséget magamnak, ezért leginkább távol tartottam magam a természet feletti lényektől. Erre most mit csinálok? Be költözök egy olyan helyre ahol hemzsegnek a boszorkányok, a vámpírok és a vérfarkasok, azt hiszem igen csak izgalmas életem lesz ebben a városban. Beszélgetésünket a részeg fickó zavarta meg eleinte nem akartam semmit sem tenni, hadd intézze el ő ezt, nem mindenki szereti ha megvédik őt, de ha arra hozza a helyzet akkor nem fogok tétovázni. Figyelmesen figyeltem, ahogyan gondoltam próbálja szépen és okosan elintézni a dolgokat, remélem be fog válni a dolog, de őszintés szólva sok reményt nem látok rá. Van egy két tapasztalatom az ilyen alakokkal, tudom mit lehet elvárni tőlük, mire kell számítani. Még megjegyzését is figyelmen kívül hagyta, de csak a csönd kedvért, na meg nem akartam Venus előtt megmutatni az erőszakos oldalamat, de bajban sem fogom hagyni. -Igazi férfi aki még a lábán is alig áll meg- mondtam mormogva, nem akartam erőszakká fajuljon a dolog , de nem félek használni az erőmet sem. Nem tűröm senkitől hogy megalázzon engem, bár az ilyen beszólásokkal nem igazán foglalkozom. Amikor a vállára tette a kezét, legszívesebben megfogtam volna és kitéptem volna ott mindenki előtt tőből a karját, de most ezt hanyagoljuk sokkal inkább józanító ötletem támadt. Amikor megragadta Venus csuklóját és megszorította na ott telt be a pohár azt hiszem, itt lesz vége a dolognak. Ennyi volt a tűrőképességem, ha tovább fognám vissza magamat, akkor biztosan kitörném a nyakát egy szemvillanás alatt. Amikor megfogtam a kezét jól megszorítottam, persze éppen annyira nem hogy eltörjem annak a kezét, az már feltűnő dolog lett volna. A fájdalomtól megbénult a fogása ekkorra már Venus sikerrel járhatott annak érdekében, hogy kirángassa a kezét a fickó kezei közül. Másik kezével próbált behúzni nekem egyet de elkaptam az öklét a másik kezemmel mielőtt megérinthetett volna engem. -Kemény legény vagy hogy nőket kell bántalmazz?- kérdeztem tőle, arcomon nem volt dühnek nyoma az ilyesmit sosem mutatom ki még ha belülről fel is robbanok, arcomon haláli higgadtság ült, hangom hideg volt és erőteljes. -Eressz el már te kis pojáca- mondta nekem, arcom szélén egy gonosz vigyor terült el, ekkor már tudom mit fogok tenni, eléggé közel álltunk egymáshoz talán fél kar távolság lehetett. Folyamatosan engem bámult... nagy hiba volt ez az egész, kezemmel jobban megszorítottam az öklét a saját körmével bele fájt a tenyerébe, egy kis vér is kicseppent onnan, nem áll szándékomban táplálkozni belőle. De a vérben nincsen verbéna, nagyon nem fog tetszeni neki amit most kapni fog tőlem, nem érzékeltem verbénát a vérben, a kezemre cseppenő vér jelezte volna annak jelenlétét ha van benne. -Mit gondolsz ha egy kicsit megúsznád magad a Mississippi sekélyebb vizeiben?- néztem mélyen a szemébe, használtam rajta a képességét, ez még nem feltűnő senki számára sem, hiszen nem használtam olyan erőteljesen a képességeim az látványos legyen. -Megyek úszni a Mississippi-be- ismételte meg a dolgot ekkor elengedtem őt, majd a fickó valóban el is tűnt innen, nem érdekel most hova fog menni, de azért tettem arról ne fulladjon bele a vízbe. A hideg víz talán ki fogja tisztítani a ködös fejét. Közben Venus felé fordultam aki még mindig a csuklóját fogja, remélem nem sértette meg túlságosan. -Jól vagy?- kérdeztem érdeklődően tőle, magának köszönheti a dolgot, ő kereste a bajt ha hallgatott volna előre a Venus szavára akkor másnap nem fájna mind a két keze, meg talán egy kis megfázást is fog kapni a hideg vízben. De megérdemli, tehettem volna sokkal gonoszabbat is, csak nem tettem Venus miatt, ha lett volna itt talán akkor csúnyább dolgot is teszek vele, amivel még inkább megtalálná a feladott leckét. -Miért nem értenek az ilyen fickók a szép szóból?- tettem fel a kérdést, de persze ez amolyan költői kérdés volt, nem vártam rá választ csak néztem Venus felé. Kíváncsi vagyok mit fog reagálni erre a dologra, nem hagyhattam, hogy nagyobb fájdalmat okozzon számára, remélem megérti a helyzetet.
Nem feleltem már arra, amit mondott, hiszen felesleges lenne, mert lehet találkoztunk volna, de az is lehet, hogy nem lenne ennyire kellemes. Nem rajongok azért, hogy a legtöbb vámpír ártatlan embereket csapolnak meg, de amíg nem megölik őket, hanem csak esznek és mehetnek is a dolgukra addig még mindig jobban toleráltam a dolgot. Ugyanakkor túl sok „ha” lenne abban, hogy miként is találkoznánk abban az esetben, milyen lett volna a beszélgetés, vagy bármi, így nem is akartam jobban elmerülni benne. Inkább csak elengedtem a témát és hagytam, hogy a többi gondolat vagy éppen érzés közepette elvesszen, hiszen egy vámpír társaságát régóta nem élveztem ennyire, mint az övét. Ugyanakkor feledni se tudtam, hogy a látszat mennyiszer csak és miként tévedhetünk. Néha a legragyogóbb mosoly mögött fájdalom és szenvedés lappang, egy-egy kedves szó mögött pedig annál veszélyesebb gondolatok. Nem akartam ártani neki, de talán elegendő lenne egy rosszabb mozdulat és tett, s meg lenne a baj. Utáltam szenvedést vagy pusztítást okozni az erőmmel, de olykor nem volt választásom, hiszen nem mindig mi döntünk a saját akaratunk felett, de szerencsére nem kellett teljesen felszállnom a gondolataim süllyedő hajójára, mert a hangja könnyedén rángatott vissza a valóságba. - Már magam sem tudom, régen volt és úgy tartom, hogy sose szabad a jövőt bolygatni vagy éppen a szellemekkel szórakozni. – pillantottam rá komolyan, mert tényleg nem rémlett, hogy mit jósoltak egykoron. Ahogyan azt is tudom, hogy engem nem egy jósnőnek mondó személyhez rángattak el, hanem egy boszorkányhoz, de már túl régen volt és nem mindig jó a múlt emlékei között se keresgélni, hiszen túl sok a fájó pillanat és a zsigereimben tudtam, hogy mivel lehetett kapcsolatos az, amit mondott. A bátyámmal, de nem akartam most rágondolni, hisz a fájdalom könnyedén járta át a testemet, mert sok-sok évszázada már annak, hogy elveszítettem őt és nem tehettem semmit se. Hiányzik, mert remek személy volt, de mégis úgy döntöttek az égiek, hogy neki csak annyi idő járt. Kérdésére meglepetten pislogok párat, mert hirtelen nem tudom, hogy mit is kellene válaszolnom rá, mert igen is, meg nem is lenne rá a válaszom. Zavaromban pedig vizes tincseimet kezdtem el babrálni, majd rövid időre ismét a tömeget pásztázom az íriszeimmel, de amikor megszólalok, akkor már ismét őt figyelem. - Úgy gondolom, hogy a végzetünket nem kerülhetjük el, ahogyan a halált se. – kezdtem bele, majd kicsit megköszörültem a torkomat. – De azon viszont változtathatunk, hogy mégis milyen úton jutunk el addig. A lépéseinket mi alakítjuk és változtathatunk rajta, de mindig ugyanazt a célt fogjuk elérni, rövidebb vagy hosszabb úton. – fejtettem ki kicsit bővebben. Attól meg nem tartottam, hogy hülyének fog gondolni, vagy éppen mindjárt beolvas amiatt, hogy mekkora ökörségeket beszélek. Lehet, hogy nem fog egyetérteni velem és nem is kell, hiszen kíváncsi vagyok arra is, hogy ő mit gondol. Ugyanakkor eddig is egészen jól elbeszélgettünk, igaz, sok mindenben eléggé hasonlóan gondolkodunk, de pont ettől érdekes az élet, hogy valószínűleg nem mindennel kapcsolatban. – Szerinted? – tettem fel a kérdést most én, hiszen tényleg tudni szerettem volna azt, hogy ő miként is vélekedik erről. Rövid időre pedig a nevetésünk tölti be a köztünk lévő teret, hiszen mint kiderült neki is van humora és ez jó. A nevetés könnyebbé teszi a lelkünket, és mellé úgy tartják, hogy fiatalon is tart. Egyre inkább szerencsésnek érzem magam, amiért most kapott el a vihar és nem máskor, ahogyan azt is, hogy ezt a helyet láttam meg először és nem a másikat. - Ezzel szerintem mindenki így van, ha veszélyt érzékelünk, akkor a bennünk lakozó szörny életre kell, hogy védje, ami fontos számára. – hívtam fel egy apró dologra a figyelmét, de ettől még senki se lesz szörnyeteg, legalábbis véleményem szerint. Persze attól függ, hogy aki élvezi a gyilkosságot és úgy teszi meg a dolgot, mint egy őrült és elmebeteg gyilkos. Nos, az talán már eleve az volt, de amikor a pillanat hevében történik és önvédelemből, az is teljesen másabb. Minden dolognak két oldala van, ahogyan az éremnek és talán a lelkünknek is. Van a világos és sötét, már csak az a kérdés, hogy ki mekkora teret ad a sötétségnek… Pillantásunk rövid időre egymásba fonódik és legtöbb esetben ilyenkor sietve fordítja el a fejét az ember, de mi még se teszünk, hanem elveszünk… mintha csak egy örvény szippantana be és nem menekülhetnénk el. Nem értem, hogy mi történik, miért próbálja bebizonyítani az élet azt, hogy nem minden vámpír rossz és miért hagyta azt, hogy előbb kicsit megkedveljem, már amennyire lehet ennyi idő alatt egy idegent, akinek a társaságában jól érezzük magunkat, hogy utána arcunkba dörgölje a rideg valóságot, hogy milyen fajba is tartozik. Talán csak pár másodperc telik el, talán hosszú percek, mire aztán elfordítjuk a fejünket és többé a pillantásunk nem fonódik össze úgy, mintha csak valamiféle láthatatlan kötelék húzódna közöttünk. Érdekel, egyre inkább érdekel, hogy ki ő, hiszen társaihoz képest teljesen másabb, ebben biztos vagyok, vagy netán tévednék? Fogalmam sincs és ez a kettőség, ami mélyen legbelül őröl egyre inkább. Alig, hogy meg hallom az „ötletét” hitetlenkedve rázom meg a fejemet és jókedvűen jelenik meg egy széles mosoly az arcomon. Nos, erre nem számítottam, de tényleg. Egy belső hang azt súgja, hogy mondj nemet és sétálj el gyorsan, de még se erre hallgatok, hanem arra, aki az súgja, hogy mondj igent. - Hmm, ez érdekesen hangzik és kicsit talán úgy, mintha randira akarnál hívni. Így lenne, vagy csak egy baráti találkozóra gondolsz? – pillantottam rá kérdőn, hiszen mind a kettő lenne, bár annyira még talán barátok se vagyunk, mint az átlag, akik csak úgy beülnek valahova a barátaikkal. Zavarát láttam és talán kicsit én is zavarba jöttem, de igyekeztem leplezni. – Végülis miért, ne? Szerintem nincs akadálya, hiszen eddig se úgy tűnt, mintha te lennél a csúnya ordas farkas, aki el akarja kapni Piroskát. – próbáltam kicsit oldani a zavarunkat, mert jelenleg tényleg nem láttam annak akadályát, hogy esetleg ismét találkozzunk. Ki tudja, hogy milyen lenne, az is lehet, hogy akkor 5 perc után mindenki menne a maga útjára, de az is lehet, hogy nem. De azt továbbra se feledtem, hogy azért nem árt óvatosnak maradnom továbbra is. Ahogyan az is lehet, hogy az „igent” még azelőtt kimondtam, hogy ő válaszolt volna a kérdésemre. Bólintottam egy aprót arra, amit mondott, de jelenleg nem akartam elrontani a hangulatot és úgy éreztem, hogy nem is illene ilyen rövid ismeretség után a múltjának ebben a részében vájkálnom, így inkább nem kérdeztem több dolgot a háborúról és arról, ami ott történt vele. Idővel talán lesz szerencsém még több mozzanatát ismernie az életének, hogy mi tette őt olyanná, ami most. Főleg akkor, ha tényleg lesz még legközelebb és talán még azon túl is lesz. – Rendben van, igazad van. Majd talán máskor, amikor úgy hozza a sors. Sajnálom, nem is kellett volna rákérdeznem. – rázom meg kicsit még a fejemet is nemlegesen és kap mellé még egy elnézést kérő pillantást is, de sokszor megesik, hogy kimondom egyből azt, ami eszembe jut és bele se gondolok abba, hogy inkább végiggondoljam a dolgokat és utána fecsegjek. Viszont örültem annak, hogy ugyanúgy gondoltuk, hogy majd inkább máskor beszélgessünk erről és ne most. - Tényleg úgy gondolod, hogy nehéz lenne? Úgy tartják, ha valamire nagyon vágyunk, még ha titkon is, akkor az előbb vagy utóbb ránk talál, vagy mi találunk rá. – mosolyodtam el játékosan, hiszen talán buta hiedelem, de attól még szerintem van benne igazság. – Egyébként meg sajnálom, de nem tudok címet adni. Igazából még nem kerestem magamnak szállást, ma érkeztem csak a városba. – vallottam be ezt az aprócska dolgok, ebből pedig könnyedén rájöhetett, hogy a hátizsák is azért volt nálam, mert per pillanat abban volt minden cuccom, amire szükségem lehet. Igaz, nem sok minden volt, de ha bármire szükségem lenne ruhára, vagy akármire, akkor azt úgyis meg tudom venni és legalább nem kellett kétszer akkora pakkal utaznom, mint egyébként. A ruhákat meg el is lehet ajándékozni, ha olyan állapotban vannak, hiszen mindig akadnak olyanok, akik rászorulnak. Árvaházak, vagy éppen különféle gyűjtésekre is be lehet adni. – Másrészt meg, ha nem haragszol meg inkább kihagynám azt a fajta gyógyítást. Szeretek veszélyesen élni, de nem annyira. Akkor már inkább maradok a szobából bogarakat kiűző bűzös gyógyteáknál. – kuncogtam el végül magam. Nem szeretnék vámpírrá változni, szerintem az olyan dolog lenne, amit képtelen lennék teljesen elfogadni és a lányom közelébe se mehetnénk sokáig, az pedig felemésztene teljesen. Már most is hiányzik pár óra múltam, akkor úgy milyen lenne? Inkább bele se akarok gondolni; a gyógyteák néhánya tényleg büdös, de azért nem mind, így nem kell emiatt se aggódni. - Sose becsüld le egy puszi erejét, hiszen remek elterelés is tud lenni. – kacsintottam rá játékosan, hamarosan pedig én rajtam volt a sor, hogy a „fájdalmát” enyhítsem, de persze nem kaphatta meg annyira könnyedén, mint remélte. Lehet, hogy túlzottan is pimasz voltam azokban a pillanatokban, de szerintem ő se hitte azt, hogy könnyedén megkapná azt a bizonyos puszit, amit végül bezsebelhetett. Miért ne adtam volna meg? Nem vagyok én semmi rossznak az elrontója, meg nem is egymás ajkára tapadtunk rá. Az szerintem eléggé fura lett volna ilyen rövid ismeretség után. Főleg, hogy nem azon nők közé tartoztam soha se, akik csak úgy bárkivel összegabalyodnának bárhol egy-egy éjszakára… De a puszi az csak puszi és semmi több. - Milyen cseles és mennyire vág az eszed. Ügyesen kivágtad magad. – mosoly pedig járt a szavaim mellé, hiszen ez volt az igazság. Tényleg remekül kivágta magát a kérdésem alól, erre még én se számítottam, de tetszett a frappáns válasz. Biztos lett volna olyan férfi, aki hirtelen különféle helyekre bök, hogy még ott is és ott is fáj neki. Lehet, hogy kicsit olyan volt, mintha flörtölnék egymással, de megesik és nem hiszem, hogy baj lett volna, hiszen szép lassan kicsit a hangzavar is alább hagyott és mondhatni mi ketten voltunk a beszélgetésben, amibe senki se zavarhatna bele, ha nem akarjuk. Tudom, hogy hülye ábránd, de megesik az ilyen, amikor elmerül az ember egy-egy beszélgetésben, hogy megfeledkezik a külvilágról. - Ha mentás íze van, akkor nem lehet rossz. Kíváncsian várom. – nem volt bajom a mentás ízű italokkal, inkább kicsit attól tartottam, hogy nehogy fejbe kólintson. Nem lenne szerintem szép látvány, vagy ki tudja, hiszen nem igazán szoktam inni, így nem is igazán feszengettem eddig a határaimat. Hamarosan pedig már a kabátjában ültem, amibe szerintem majdnem kétszer belefértem volna, de még se érdekelt, mert végre úgy éreztem, hogy nem fázom annyira. Csak megrántottam a vállamat a kérdése hallatán, de nem mondtam semmit se, helyette inkább óvatosan lángba borítottam az italokat, ahogyan ő mondta, hogy kellene fogyasztani. Figyeltem a tűzet és nem kerülhette el szerintem az ő figyelmét se, hogy olyan, mintha valamiféle fura táncot járnának, vagy éppen szellő terelgetné őket, ami nem volt jelen. Tűz, pusztító volt, de mégis képes volt új életet is adni. Szeszélyes, mint talán én, de mégis a szívemhez legkedvesebb elem, így nem csoda, hogy úgy tudtam vele bánni, mint egy kezes báránnyal. - Harag? – kérdeztem vissza meglepetten, majd felvettem a poharat, hiszen ezt se hallottam még, jöhetett a koccintás is, hogy utána figyeljem, hogy ő miként cselekszik, de végül én is elfújtam a lángot, hogy utána kiigyam egy húzásra a pohár tartalmát. A pohár a pulton landolt és talán egy kisebb grimasz is kiült az arcomra, amiből mindenki rájöhetett arra, hogy most először ittam ilyet, de a végén lévő kellemes mentás íz egészen ízlett. Nem volt rossz, inkább azt mondanám, hogy fura volt számomra. - Lehet kellene még egy, hogy véleményt tudjak alkotni, hiszen még nem igazán tudnám megfogalmazni, de egészen kellemes volt és újdonság varázsa. – feleltem végül kicsit a kérdésére, miközben meg se fordult a fejemben, hogy ő is gondolt arra, hogy ihatnánk még egy ilyet. Ez is puszta véletlen volt, hogy sikerült megint ugyanarra gondolnunk. Pontosan annyira, mint a találkozásunk. - Minden faj veszélyes a maga nemében, ahogyan sokszor mondjuk azt, hogy nem kell félnie a másiknak tőlünk, de valójában kellene… Inkább az a lényeg, hogy a szívünk - böktem oda a mellkasomra, ahol elméletileg van a szívünk – mit súg. – majd pedig rövid időre lesütöttem a szemeimet. – Tudom, hogy nem kell, legalábbis így érzem mélyen legbelül, de ez nem olyan egyszerű dolog, hogy a félelmeinket csak úgy ki lehet kapcsolni, mint egy sütőt. – rántottam meg végül a vállaimat és óvatosan pillantottam rá. Reméltem, hogy nem most rontottam el mindent, de úgy éreztem, hogy őszintének kell lennem. Ebből pedig sejthette azt, hogy nem tartok tőle, de a múltban szerzett élmények miatt viszont tartok a vámpíroktól, így részben kicsit tőle is, de a korábbi válaszaim alapján arra is rájöhetett, hogy jól érzem magam a társaságában és eme félelem ellenére is szívesen összefutnék vele, ha csak a kisebb vallomásom miatt nem gondolta meg magát. Bár sokan szeretik a kihívást és szerintem ebben is lenne, hogy miként is lenne képes elüldözni a vállaimon csücsülő démonaimat. Ha megtenné, én csöppet se bánnám, hanem hálás lennék érte, de ilyet az ember csak úgy senkitől se kérhet. - Pedig egészen jól titkoltad, mert fürkésztelek közben és az arcod meg se rezdült, így te se lehetsz kezdő. – fűztem még hozzá a témához és mielőtt a beszélgetés tovább folyhatott volna a maga medrében, azelőtt megjelent egy illető, aki azt hitte, hogy milyen nagyarc és csak rá vártam egészen idáig. Nem, egyáltalán nem vágytam rá, ahogyan az összes ilyen alakot bezárnám legszívesebben, vagy pontosan ugyanazt éltetném át velük, mint amiket ők képesek tenni ártatlan lányokkal. Egyre inkább kezdett a félelem eluralkodni rajtam, a hányinger pedig könnyedén tört rám, miközben elmém szinte dörömbölt azért, hogy cselekedjek és védjem meg magam, de mégis mintha lebénultam volna. Nem bírtam moccanni se, se varázsolni. Egyre inkább marta a torkomat is a félelem és a gombóc, ami keletkezett, miközben egyre jobban lettem rosszul, mert az érintését követően hirtelen a jelen és a múlt összemosódott előttem. Még a beszéd is egyre nehezebben ment, de akkor ijedtem meg leginkább, amikor lerántott a székről és elkezdett volna magával rángatni. Sikítani akartam, de még se ment, elfutni, de nem tudtam. Sose hittem volna, hogy képes leszek valaha ennyire leblokkolni és az volt a szerencsém, hogy Nick a segítségemre sietett. Láttam, ahogyan elkapja a fickó kezét, akinek arca beletorzult abba az érintésbe, de én legalább szabadulni tudtam. Sietve hátráltam, míg végül a pulthoz nem simult a hátam és fel se tűnt, hogy ijedtemben az erőm önálló életre kelt és egy-két üveg egyszerűen csak szétrobbant a pult mögött sorokazozó polcok egyikén. Nem mozdultam el a pulttól, mintha ott éreztem volna egyedül magam biztonságban, hiszen a hátam mögé se keveredhet senki se és látok mindent, amit kell. Rövid időre még le is maradtam az eseményekről, de azért megnyugodtam, hogy nem estek egymásnak és nem kellett olyat tennie miattam Nicholasnak, amivel esetleg a benne lakozó szörnyeteg került volna előtérbe. Csuklómat fogtam, hiszen fájt, pedig még nem is volt vámpír az illető, akkor lehet el is törte volna a kezem pusztán a nagy kedvességében, de ennek ellenére is látható volt, hogy remegek. - Nem, vagyis de… - hebegtem habogtam, miközben próbáltam visszanyerni a normális légzésemet, de szerintem egyik nő se bírta volna ezt végig csinálni totálisan higgadtan és pánik nélkül. Főleg akkor nem, ha már hasonló dologban lett volna részese, hogy nem volt meg a saját akarata több dologgal kapcsolatban se. A kezemet végül magam mellé ejtettem, mintha csak így akarnám leplezni, hogy még mindig remeg kicsit. – Hála neked jól vagyok és nem esett bajom. Köszönöm, tényleg köszönöm, hogy közbeléptél!- pillantottam fel rá végül hálásan, de a félelem még mindig ott ült az íriszeimben, amit az a részeg férfi okozott és talán valamiféle fura fájdalom is, de még se mozdultam meg a pulttól. Még akkor se, ha valami fura oknál fogva úgy éreztem, hogy rövid időre elvesznék az ölelésében, mintha ott képes lennék elfelejteni azt, ami történt. Eleve egy ölelés sok mindent képes tenni, ahogyan démonokat is űzni, ezért is öleli a szülő gyermekét, vagy éppen a barát a barátját, vagy a kedvesét. A kérdésére nem válaszoltam, hiszen fogalmam sincs. Talán azért, mert egyesek azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Végül a pillantásom az ajtó irányába vándorolt. Még mindig esett kint, de még se érdekelt. - Nem lenne kedved inkább csendesebb helyre menni? Olyan helyre, ahol nincsenek ilyen… alakok? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen nem akartam semmit se erőltetni, de szerintem italt is tudunk szerezni, meg úgyis illene valami szállást szerezni. Ott meg is tudunk szárítkozni és legalább nem kellene attól tartanom, hogy ismét idevonzok valami őrültet. Amennyiben inkább ő maradt volna és sikerült neki meggyőznie arról, hogy maradjunk és nem lesz semmi baj, akkor visszaültem a székemre, de teljesen nem nyugodtam meg, viszont akkor javasoltam, hogy ihatnánk még egyet. Az ital legalább segít ellazítani minket. Amennyiben viszont belement az én ötletembe, abban az esetben miután mind a ketten készen álltunk az indulásra máris mehettünk valami szárazabb helyet keresni.
Jövő vagy a múlt? Melyik is nyújtja számunkra a legtöbb veszélyt? Egyesek szerint a jövő mert nem tudjuk mi vár ránk, meg a jövő tartalmazza a halálunkat is egy napsütéses napon. Viszont a múlt az ami a leginkább tönkre tesz minket. A múltban elkövetett hibák tömege az ami könnyedén felemészt minket, végül is a múltunk az ami meghatároz minket. Azokon a dolgokon amik már megtörténtek nem tudunk változtatni soha többé. Elfogadjuk azokat és együtt élünk vele más választásunk nincsen ha tudunk tanulunk belőle, máskor ne történjen meg. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mit tartogat a jövő számomra? Mert ha bár nem öregszem meg, akkor miért éljek, mindig arra a következtetésre jutok, hogy a család az amiért érdemes élni, a család. Persze az egy szem húgom van, de másért miért lenne, jelenleg ennél több indokot nem tudnék felsorolni. Jobbá tegyem a világot? Ugyan ez csak kétszínű állom lenne az hiszem. -Hát még nem futottam össze egyetlen szelemmel sem de gondolom nem lehetnek valami barátságosak- vigyorodtam el a gondolaton majd folytattam- de mint halandó mit remélsz a jövőtől? Mit hozz számodra? Mit szeretnél elérni?- kérdeztem tőle, az ő számára sokkal több lehetőség fent áll, hiszem ö még családot tud alapítani és annak körében le élni az életét. Számomra ez a lehetőség már soha többé nem adódhat meg, hiszen meghaltam saját vérem nem tudom olyan formában tovább adni, mint a halandók. Csak átváltoztatás által, de ez a dolog még nem fordult elő.. furcsa is talán hogy miért nem változtattam át senkit sem közel száz év alatt. Talán még nem akadt olyan személy akiért megtehettem volna ezt, vagy ha igen akkor nem akartam ennek a terhét a vállára nyomni. Ha bár a vámpír lét sok előnnyel jár de igen nagy kockázatokkal is ami teljesen képes elnyelni a lelket és átformálni olyanná, mint amilyen előtte sose volt, és sose lesz. Tincseivel játszik Venus, tetszik nekem a dolog figyelemmel követem ahogyan ujjaival csavargatja vörös hajtincseit. Nem mondhatnám vannak különös zsánereim hajszín szerint, de be kell vallanom, hogy Venus haja igen csak figyelemre méltó. Még így vizesen is egészen csodásan fest. -Igaz, elkerülni sosem tudjuk csak tovább odázni a dolgokat, de ha jól tudom ti csoda tévők igen ha jól tudom képesek vagytok embereket vissza hozni nem? Mert hallottam egy két érdekes történetet erről a városról, mármint a New Orleans-i boszikról- a végén halkan mondtam a boszi szót, persze nem akarom nyíltan ki mondani, de ha lett volna vadász akkor eddig már biztosan fel fedte volna magát. Na meg ha nem és gondjai lennének, akkor meg állok elébe, amúgy is híres a város a boszorkányairól a halandók körében is, szóval nem hiszem a boszorkány szó bárki fülébe riadalmat keltene. -Rögösebb meg az egyenesebb út, valamilyen oknál fogva én mindig is a rögösebb úton szoktam eljutni a végállomásra, mármint a kitűzött céljaimnak az eléréséhez- mondtam neki, ezzel egy kicsit jobban magra szabva a beszédét. Hát igen semmi sem olyan egyszerű mint aminek néha látszanak a dolgok, bár néha elgondolkodom azon nem csak mi tesszük bonyolultabbá a dolgokat? Önmagukban egyszerűek lennének? A városban új vagyok viszont hallani a vámpírok körében egy két érdekes dolgot, a boszikat valóban elkerültem amennyire tudtam. Viszont a vámpírok körében elég sokat hallani erről a városról. A bennünk lakozó szörny, hát igen a bosziknak sokkal inkább könnyebb dolguk van mert ha jó egy boszorkány akkor neki van választása, de nekünk vámpíroknak nincsen ha életben akarunk maradni, nincs. Viszont valóban dönthettünk el vesszük az életet vagy éppen meghagyjuk. Én személy szerint gyűlölöm a sötét oldalam, amikor legutoljára teret engedtem neki akkor majd tíz év kellet amikor vissza tudtam szorítani azt. Könnyen elő bukkan de nehezen tűnik el.. sok embert megöltem abban az időszakban.. nem vagyok büszke rá, de ez is én vagyok. Még mindig zavarban voltam az miatt amit mondtam neki, mert az egész valóban úgy hangzott mintha csak randira akarnám hívni. A legnagyobb gond, hogy a választ még én sem tudom. Természetesen semmi ellenvetésem nem lenne szép és kedves lány aki ha szeret mindent megtennék érte, de tudom milyen dolog egy vámpírral lenni. Mi csak szenvedést és halált hozunk másokra, nem szeretném megbántani vagy éppen a halálát okozni. Ezek azok a dolgok amik felvetődnek, de nem is félhetek mindig attól, hogy mi történhet, vagy mi történik. Jobb lenne a jelennek élnem és nem a jövő miatt aggódnom ami talán el sem jön. Kérdésén felkapom a fejem, az arcomon egy olyan idétlen mosoly jelenik meg, ami nálam éppen azt szokta jelezni amikor zavarban vagyok. Hirtelen a szavam is elakadt attól amit mondott nekem, nem kérdés meglepődtem amikor a randi szót hallottam meg. Viszont próbáltam leplezni ezt a zavart, mély lélegzetet vettem majd megszólaltam. Arcomra mosolyt varázsoltam, persze eszemben sem állt nemet mondani ha bár félek attól mi jöhet, de azt majd akkora hagyom amikor eljön az a pillanat. -Talán arra gondoltam, de ha így lenne akkor benne lennél a dologban?- kérdeztem tőle, egy kissé furcsa választ adtam neki de, ez világosan látszik, hogy benne lennék. Ez a kérdés inkább arra szolgált, megtudjam ő mennyire lenne benne a dologba. Nem a bizonytalanságért válaszoltam így neki, csak hát így flörtölve még is csak izgalmasabb a dolog, mint csak simán unalmasan rá vágni igen. Vannak dolgok amiket ha csak úgy kimondunk azok annyira nem vonnak sokat maguk után, de ha hozzá kapcsolunk egy kis rejtélyes dolgot akkor már minden másképpen fest. Nevettem a dolgon amit mondott, nos a farkast azt nehezen lehet rám vonni, na meg a védtelen piroskát sem Venusra. Keveset láttam az erejéből, de van egy olyan érzésem, hogy ő nem egy hétköznapi boszorkány, de ezt semmivel sem tudom alá támasztani. Talán a varázslat amihez nem használt szavakat, de az még nem teljesen bizonyító jellegű dolog, lehetséges csak nagyon tehetséges. -Csúnya farkas? - mosolyodtam el majd folytattam- persze hogy nem, na meg ha valóban is csúnya farkas lennék akkor sem tudnék bántani egy ilyen kedves és szép lányt, mint te Venus.- fejeztem be, egy kis bókolással, de ezzel az igazat is mondtam, nem csak a levegőbe beszéltem. Valóban képtelen lennék bántani őt. Szándékosan biztosan nem, mert van az úgy az életben azt a személyt bántsuk a legjobban akit szeretünk. Nem voltam az a típus soha aki hamar elhívna valakit egy randira, de talán ez a mai nap nem is egy átlagos nap. Meg a személy akit elhívnék sem egy átlagos lány, nagyon különleges nem voltam még olyan helyzetben akivel ennyire meg tudtam volna érteni magam. Mivel már ide költöztem egy új városba ez új reményeket is von maga után nem? Új remény, új élet. -Nem történt semmi sem, nem bánt a dolog már régen volt, csak hát ez nem éppen egy vidám téma, kár volna megölni vele az estét- mondtam neki egy mosollyal és egyben nyugtattam is meg, hogy semmi olyat nem kérdezett ami rossz volna. A beszélgetésünk alatt teljesen őszinte voltam, vele szóval nem hiszem lenne olyan dolog amire kérdezne és ne adnék rá választ. -Hát lehetséges, viszont én mindig is szerettem én lenni a sorsom kovácsa mint a véletlenre vagy éppen a sorsa bízni, mert ha bár most minket össze hozott ide a szórakozó helyre, de nem biztos következőkor is megtenné ezt nekünk. Azért érdekes jelenet lenne ha most úgy működne a dolog, hogy vágyom a társaságodra és hirtelen ott teremnél- mosolyodtam el a gondolaton, ha bár tudtam ez nem lehetséges mert, ezek a dolgok nem így működnek. Viszont ha csak eljátszunk a gondolattal, akkor igen érdekes lehet. Érdekes módon ő is most érkezett a városba, most már értem hova szolgál az a hátizsák amivel megérkezett. Nem gondoltam, hogy most ő is érkezett a városba. Mert beszélgetésünk alatt szinte teljesen úgy beszélt mintha csak itt lakna, legalábbis ezt az érzést keltette bennem. -Én eddig úgy gondoltam helyi lakos vagy, úgy látszik akkor tévedett a megérzésem- mondtam mosolyogva számára, egyrészt szomorú voltam mert nem tudom, hogyan tudnék vele még kapcsolatba lépni. Viszont úgy is lehet össze futunk még, na meg az este hosszú ha éppen kedve van a társaságomhoz. Számomra jelenleg semmilyen sürgető dolgom nincsen amiért ne tudnám az időm eme szép hölgyre szánni. Na meg nagyon jó lenne egy olyan nap ami teljesen ki tud kapcsolni engem a sok gond alól. Persze a mostani beszélgetés is megtette azért a maga hatását, csak én részemről még szívesen folytatnám ezt a mai napot. Figyelmesen hallgattam szavait, ha bár elutasította az ajánlatomat de én azért meg tudom érteni, igen csak veszélyes dolog tud lenni. Egyszerre éltet adó és veszélyes is a mi vérünk. Mert ha a véremmel halna meg akkor vámpírként támadna fel. Amit szerintem sosem szeretne, egy dolog világos volt számomra, mélyen megveti a vámpírokat. Viszont tiszteletre méltó az ahogyan engem kezel, ha bár gyűlöli azt ami vagyok, de velem kedvesen bánik. Kíváncsi lennék azért arra, hogy mi idézte elő számára ezeket az érzelmeket. Mert van egy olyan sejtésem, hogy nem csak a hírnevünkből ítél el minket, hanem van személyes tapasztalata is ezzel kapcsolatban. -Igen viszont szerintem sokat függ attól is ki adja nem?- mondtam viccelődve neki, ha egy vén banya adta volna azt a puszit amit ő adott, hát szerintem csak az ellenkezőjét váltotta volna ki. Mosolyodtam el a gondolaton, bár még mindig szemeim előtt van a jelenet ahogyan azt a puszit kaptam tőle, nagyon tetszett nem vagyok érzelgős de azért ez hatott rám különös módon. -Hát az idők során ragadhatott rám valami azt hiszem- mondtam neki gondolva ezzel a gyors észjárásra, bár ezt nem feltétlen a nőkkel kapcsolatban kell érteni. Azokkal valahogyan eddig nem volt szerencsém, vagy nem működött a dolog, vagy éppen megrémültek attól ami vagyok és elmenekültek előlem. Pedig állíthatom, hogy nem bántottam soha azt aki iránt vonzódtam, még ha oly kevés volt az a személy. Legutóbb azt hiszem nem a sorsot kell érte okolnom, hanem a saját húgomat. Tetszik a lelkesedése ahogyan kezeli a dolgot, nem mindenki ment volna bele egy ilyen új dologba, ez sokat elárul róla. Szeret kipróbálni új dolgokat, ezzel én így vagyok miért kellene le ragadnunk a jól megszokott dolgoknál ha valami újat is csempészhetünk néha napján az életünkbe? Kérdésén elmosolyodtam, ez egy kis mondást amit hallottam kis vándorlásunk alatt a húgommal, eléggé sok helyt megfordultunk, ragadt minden városban egy két érdekes dolog. Bár sosem voltam az a típus aki mindig a bárokba járkál, de néha napján nem bűn egy kicsit betévedni oda. -Arra szolgál a mondás, hogy amennyit meghagysz a pohárban annyi haragot érzel a veled piáló társaddal szemben- magyaráztam el számára a dolgot. Előre én magam sem értettem mire szolgál, de leginkább csak arra hogy senki ne hagyjon egy kortyot se az italába. Vigyor volt az arcomon, szóval tetszett neki legalább annyira hajlandó legyen kipróbálni ezt a dolgot. -Legyen, de ennek az italnak a különlegessége, hogy egyszerre jön meg a hatása mint a villám csapás- mondtam neki ezzel figyelemre intve őt arra, hogy az ital erős ami jelenleg nem tűnik fel viszont ha megiszik két pohárral annak a hatása egyszerre fogja elérni őt. Bár nem hiszem gond lenne egy kis sörből és két kis abszintból. Intettem a pultos lánynak, hogy hozzon még egy kört belőle számunkra. Az rögtön telesítette is a szándékomat, már érkezett is de most már kértem mellé egy kis gyújtót is. Amikor a gyújtót e kezembe fogtam, akkor egy huncut vigyort küldtem Venus felé. Nem szeretném bajba kerüljön szóval inkább maradjon a megszokott mód, még elsőre talán nem lenne furcsa senki számára sem, de kár volna ezt másodszorra is megkockáztatni. Bár érdekes volt amikor használta az erejét, és csak úgy táncot jártak a lángok az ital felett. Ahogyan ki hozta meg is gyújtottam. -Nos akkor a második kör-mondtam neki, majd felé emeltem a poharam és le küldtem ez egészet persze előtt eloltottam a lángot. Ha bár számomra nem okozott volna nagy gondot, de furcsa lett volna az emberek számára ha égve iszom meg a dolgot. Figyeltem Venus is e szerint fog-e cselekedni, nem akarom le itatni őt szóval talán nem ártana egy kis szünetet tartani az italozások között. Figyelemmel hallgattam végig Venus szavait ahogyan beszélt a dolgokról, egyet tudtam érteni vele, mert igaza van. Csak hogy nem mindnél határozz a szív, lehetséges hogy tudjuk mi a jó dolog és hogyan kellene cselekedni. De egy családtagért, vagy egy fontos személyért el dobjuk sokszor ezt a jó szándékot és csúnya dolgokat művelünk. -Megértelek téged ezzel kapcsolatban, csak sajnos mindig nem elég az ha jók akarunk lenni, gyakran a ki jó akar lenni az sem tud, mert a világ annyira gonosz tud lenni, hogy megmérgezi a legtisztább szívű embert is- mondtam neki, ezzel gondolván vissza a gyerek koromra, amikor minden olyan jó volt amíg rá nem jöttem az apám mit művel anyámmal, majd később a húgommal meg néha velem is. Ez mindent megváltoztatott nem kellett nekem vámpírrá válnom ahhoz, hogy a lelkem bemocskolódjon, annak a tisztaságát már halandóként elveszítettem. Na meg a háború amiben részt vettem már csak egy lapáttal tett rá a dologra, de hát ilyen az élet. Közelebb léptem hozzá, kezeimmel egy kicsit felemeltem az állát ha persze nem ellenkezett elenne. -Én vagyok álszent, a kezemen szárad oly sok ember vére.. - mondtam neki halkan, nem akartam becsapni őt, ő ennél sokkal többet érdemel, mint hogy olyan dologba ringassam bele, mint amilyen nincsen- de elhiheted nekem, téged sose bántanálak- mondtam neki. Az utóbbit szerintem már tudta, de szerettem volna ha annak tudatában van, próbálok jó lenne de ez az életem során nem mindig jött össze. Ne higgye azt egy olyan vámpír vagyok aki nem vesz el életeket, mert ez nem igaz, csak az övét nem venném el. Ez a lényeges különbség, nem akartam, hogy ha folyatódik valamilyen szinten a mi kapcsolatunk akkor majd egy napon csalódjon bennem, mert nem így ismert meg engem. Majd vissza is ültem a székemre, szerettem volna minél nagyobb hatást elérni nála ezért álltam fel a székről. -Hát olyan öreg sem mint talán amilyennek gondolsz, életem a polgár háború előtt kezdődött és ott ért véget a Bull Run csata téren- mondtam neki, ezt az információt igen csak halkan osztottam meg vele. Persze nem mondtam el mindent, hogyan lettem az ami vagyok de azt talán egy másik mese, de azért titkon én is kíváncsi voltam arra, hogy ő mennyire lehet idős. Nem egy hétköznapi boszorkánnyal állok szemben, ez az érzés egyre erősebb. De túlságosan nagy illetlenség lenne ezt megkérdezni tőle, egy nő koráról sosem szabad érdeklődni, ha csak ő el nem mondja. A fickó távozása után nem igazán tudtam hogyan kellene reagálnom az ilyesmire, rég volt olyan alkalom, hogy megvédtem egy halandót. Nem szokásom az, hogy bele avatkozzak olyan dolgokba amihez semmilyen közös sincsen. Legszívesebben utána mentem volna és letéptem volna a helyéről a fickónak a fejét, túlságosan is kegyes volta, vele szemben azt hiszem. A legelső pillanatban közbe kellett volna avatkoznom, így nem tudta volna megcibálni Venus karját. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez egész nem onnan fakad, túlságosan is nagy rémületet látok a szemeiben, nagyobbat mint amilyet ez a részeg fickó tudott okozni nála. Nem teszem ezt szóvá, majd ha készen áll akkor úgy el fogja mondani, biztosan. Mikor mondtam nem, közelebb léptem hozzá, óvatosan megfogtam a kezét majd egy kis puszit nyomta rá. -Talán a puszi ebben a helyzetben is segíteni fog neked- mondtam neki egy aprócska mosollyal ami éppen csak a szám szélén húzódott el, nem szerettem volna ha azt hiszi kinevetem. Remélem azért ez az egész nem vágta haza ez egész hangulatot, bár eléggé zaklatottnak látszik. -Ugyan nem tesz semmit, csak azt az egyet sajnálom, hogy nem tettem meg előbb a dolgot- mondtam neki, ha előbb cselekszem akkor most nem fájna a keze, és talán nem ébresztet volna olyan emlékeket benne, amik ilyen nagy hatással vannak rá. Persze félelem volt a szemében, de ez mintha sokkal mélyebb dolog lett volna, mint amit az ismeretlen fickó tudott volna okozni. Biztos át élhetett valami nagyon borzasztó erőszakos dolgot, és az törhetett felszínre nála, fogalmam sincsen. Ezek sajnos csak találgatásom, semmire sincsen bizonyítékom szóval nem tudom biztosra állítani a dolgot. Kérdésén elgondolkodom, ha bár még kint mindig zuhog az eső, okos ötlet lenne kimenni ilyen időben. -Rendben akkor mit szólnál ha most elmennénk egy hotelt keresnénk számodra? Erre felé jövet ha szeretnél innen távozni, na meg persze ha szeretnéd, hogy veled tartsak- mondtam neki, majd megvártam, hogy bólintson. Ha megtette akkor már el is indulok oda lépek a pulthoz, ahol a pultos lány van. Hát ki kellene fizetni az italt, nem lenne szép dolog fizettetés nélkül távozni. -Szeretnék fizetni- mondtam is neki, majd az orrom elé nyomot egy kis cetlit amin rajta állt, mit fogyasztottunk és mi mennyibe került, persze nem vettem túlságosan nagy hangsúlyt rá, csak megnéztem alján szereplő összeget, majd kifizettem neki. Megvártam amíg elveszi Venus a hátizsákját majd kilépünk az ajtón ha követ engem. -Most van egy igen csak érdekes ötletem, hunyd be a szemed és bízz bennem- mondtam neki, közben egy kicsit odébb mentünk, ahol nincsenek olyan sokan az úton. A bár része szinte teljesen el takart minket, itt senki sem lát. -Most felveszlek a karjaimba- mondtam neki, ha még mindig be van csukva a szeme akkor ne lepődjön meg, hogy a lába már nem éri a talajt. Óvatosan felvettem a karjaimba, szilárdan és erős karok közt volt biztonságban, ott ahol senki sem bánthatta őt, nem hagynám én azt. Majd használva vámpír képességem el hagytuk a helyet, nem jelentett megterhelést a dolog, még halandó ként is könnyedén el bírtam volna, nem hogy vámpírként. Ott voltunk a hiteltől olyan tíz méterre egy sikátornál álltam meg, nem szerettem volna éppen a hitel előtt megállni, igen csak elcsodálkozott volna a portás ez a pasas meg a gyönyörű lány hogyan termett oda.
Kezdőlap
