Visszaöleltem, és talán túlságosan is megszorongattam. Szem előtt kell tartanom, hogy ő nem gyógyul olyan gyorsan, mint én. Volt már ebből bonyodalom, nem is kicsi. -Miért kéne árnyéknak lenned? Az a dolgod, hogy jól érezd magad, nem az, hogy meglapulj.- akadt fenn a szemem. -Igaz, hogy nincs még olyan késő, de szerintem tegyük el magunkat holnapra. Aztán majd kitalálunk egy jó anya-lánya programot, oké?-
//Részemről zárok. Bocsi, hogy ilyen gyorsan, csak még találkoznom kell Nash-el Vegasban, mielőtt visszajön. //
- Gratulálok. - mosolyogtam rá, s megnéztem a gyűrűt. - Nem lényeg, itt vagyok és kész. Az a fontos, hogy mi lesz ezután az, hogy nem voltál velem..nos, látod túléltem. Persze nincs kedvem visszamenni apámhoz, szóval szívesen laknék nálad, ha nem zavarok, bár olyan vagyok, mint egy árnyék észre se veszed, hogy itt vagyok. - kicsit elgondolkoztam, és odabújtam hozzá, mindig hiányzott az anyai ölelés, most meg végre itt van.
-Valakinek, aki nagyon fontos a számomra.- elmosolyodok, és felmutatom neki az eljegyzési gyűrűt. Meglepődött arcot vágott, amin újra elmosolyodtam. A felvilágosítást és ezeket elég rosszul kezelte, inkább rábízta egy másik démonra aki éppen akkor volt az ágyában. Elég sűrűn váltogatja a partnereit. - -Hah...de tőle nem is számítottam másra. Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Eddig azthittem, ezzel teszem neked a legjobbat, de Nash ráébresztett, hogy ez volt életem lehető legrosszabb döntése... Eszembe jutott, amit az előbb említett. -Egyébként, ha gondolod, lakhatsz nálam.-
- Valakinek? Öhm, rendben van. -bólintottam rá egy mosollyal. - Annyira azért nem volt rossz..mármint az igen, hogy te nem voltál ott, de az apám egy ideig normálisan tudott kezelni egészen addig amíg el nem kezdtem kamaszodni, szerinte az a korszak egy rémálom. A felvilágosítást és ezeket elég rosszul kezelte, inkább rábízta egy másik démonra aki éppen akkor volt az ágyában. Elég sűrűn váltogatja a partnereit. - csóváltam meg a fejem egy sóhajjal. - De mindent megadott amit kértem, egész jó apa lett belőle . -
-Annyira azért nem nehéz megtalálni. Ha letelepedek valahol, akkor általában hosszabb ideig maradok ott.- 2 év? Az jó hosszú idő. Persze csak azoknak, akik nem halhatatlanok. Az elmúlt másfél évben két helyen tartózkodtam: 1 évet Olaszországban, Toszkánában, felet pedig Franciaországban, Párizsban. -Dehogy rabolod az időmet, sőt! Boldog vagyok, hogy újra látlak. És kicsit később, ha gondolod, majd bemutatlak valakinek, oké?- Természetesen Nash-re gondoltam. Nem nagyon beszéltünk ebben a két-három napban, mert nagyon berágott rám. Lehet, hogy az sem változtat semmin, ha elviszem hozzá Ariadnét, de akkor legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. -És...milyen volt? Mármint egyedül felnőni, úgy hogy én nem voltam ott? És apád hogyan bánt veled?- lehet, hogy számára kellemetlen témára kérdeztem rá, de szeretném tudni.
- Egy kicsit megnőttem és igen én vagyok. - bújtam hozzá óvatosan amíg be nem értünk a nappaliba. Körbenéztem , nem volt túl cicomázva, mintha egy átlagos ember élne itt, ebből lekövetkeztettem,hogy a ház többi része is ilyen lehet. - Az apám azt mondta, hogy nem foglak megtalálni, mert ügyesen eltudsz rejtőzködni. 2 éve alatt sikerült rád bukkannom, előtte rágnom kellett fülét, hogy elengedjen. Természetesen nem akarom rabolni az idődet, visszajöhetek máskor is. Keresek magamnak szállást. - kulcsoltam össze a kezem az ölemben, egy kicsit még mindig féltem.
A limuzinhoz húzott, majd mindketten beültünk. Körbenéztem. Jó kis autó, be kell vallani. A következő mondatán elmosolyodtam. -Tudom. Mondanám, hogy téged ezért szeretlek, de az nem lenne igaz.- Vannak olyan nők, akik csak azért "szeretnek" egy-egy férfit, mert dúsgazdag, és a pénzükre fáj a fogok. Na, én ilyen sosem voltam, és nem is szándékozom ilyennek lenni. Fejemet Nash vállára hajtottam, és úgy vigyorogtam, mint a vadalma. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy hova megyünk.
Már ki is nyitotta az ajtót. Tetszett neki a ruhám. Örültem neki, hogy sikerült ízlésesen kiöltöznöm.
Végignéztem Selenán. Igazán csinos volt, ahogy kértem. Nagyon elegánsan és ízlésesen öltözött ki. Visszacsókoltam és a limóhoz húztam. Kinyitottam az ajtaját majd becsuktam. Beszálltamén is a másik oldalról mellé. - Ez az első igazi "kiruccanásunk".... másrészt tudod milyen pénzzsák vagyok... - a gyerekes részemhez a pénzszórás is hozzátartozott. A kocsiban átöleltem a jobb kezemmel Selena vállát. Egy csókot leheltem a hajába. Nagyon vártam már, hogy odaérjünk.
Már éppen az utolsó "simításokat" végeztem, amikor kopogtak. Biztosan Nash lesz az. Mondjuk, ki másnak lenne ilyenkor szüksége rám? Nagyon remélem, hogy rajta kívül senkinek... Kinyitottam az ajtót, és, ha még csak jelképesen is, de elállt a lélegzetem. Láttam már öltönyben, de be kell, hogy valljam, a szmoking még jobban áll neki. Szenvedélyes, hosszú csókkal köszöntöttem. -Szia! Jól áll.- Utaltam a szmokingra. Normális esetben Nash egy fejjel nagyobb nálam, de mivel most magassarkúban vagyok, ezért közvetlenül a szemébe tudok nézni. Kb. úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki alig várja, hogy kibontsa a karácsonyi ajándékot. Mikor Nash válla fölött kinéztem az ablakon, szószerint leesett az állam. Egy limuzin áll a házam előtt. -Ennyire azért nem kellet volna költségekbe verni magadat.- mondta, ki őszintén, de valahol belül mégis jó érzés, hogy mindezt értem teszi.
Még csak háromnegyed nyolc volt az idő mikor Selena háza elé parkoltunk le.
Az órámra néztem. Kissé izgultam. Na jó! Nagyon izgultam. Igazából ez én életemből az ilyesfajta érzelmek és dolgok sosem játszottak közre. Bár szerintem jól csinálom. Legalábbis reménykedtem benne, hogy Selena is így gondolja. Mikor már csak öt perc volt hátra a megbeszélt időpontból kiszálltam az autóból. Végülis a limuzin mellett döntöttem. Ez nem egy sétakocsikázás lesz. Végignéztem fekete drága olasz öltönyömön. Kerestem hátha valami kis gomb vagy cérna rosszul áll, de nem találtam semmit. Végigsimítottam a mellkasomon és elindultam a ház bejárata felé. Már sötét volt, de szerencsére nem hideg. Kivételesen a hajamat is elegánsan bezseléztem. Tetszeni akartam a barátnőmnek. Udvariasan bekopogtattam az ajtón. Tudtam, hogy így is meghallja. Fölösleges csengetnem.
Miért nincsen semmi a gardróbomban? És ami még rosszabb, hogy nem tudom, melyik semmit vegyem fel estére. Nagy dilemma, ugye? Miért van az, hogy a férfiak csak felvesznek egy szmokingot, és készen is vannak? Mi nők meg képesek vagyunk fél napig rágódni azon, hogy mit vegyünk fel... Hatalmas rendetlenség uralta a szobámat. A ruhák szanaszét, én meg szószerint a hajamat tépem. Már azon voltam, hogy feladom, amikor találtam egy jó kis koktélruhát (katt). Egyszer, maximum kétszer volt csak rajtam, így emellett döntöttem. Remélem Nashnek is tetszeni fog. Magamhoz kaptam egy táskát, és elindultam az udvar felé. Még szerencse, hogy a hajamat és a sminkemet már megcsináltam, különben tényleg késnék, ugyanis már háromnegyed nyolc van, és Nash mindjárt itt lesz.
Nem igazán hadsereg, hanem egy magáncsapat. Húsz főből nem igazán jöhetne össze egy hadsereg. Ezt betudtam annak, hogy lány. Nem tudhat mindent.
Nekiesett a nadrágomnak. Csak mosolyogtam és én is leszaggattam róla a felsőt. Nehogy már kevesebb anyagi kárral megússza, mint én. Végigsimítottam az ujjammal az oldalán gyengéden. Nem volt rajta melltartó. Kissé csalódott voltam, hiszen azt is szívesen leszaggattam volna róla. Felkaptam a karomba és tanácstalanul néztem körbe a hálószoba után. Aztán megtaláltam és már vittem is magammal Selenát arrafelé.
Ledöbbenten hallgattam végig. Vámpírhadsereg? Hat, ilyenről sem hallottam még. Bár... ki tudja, hogy a déliek, az európaiak és az azon túli vámpírok miken gondolkodtak akkoriban és gondolkodnak mostanság. -Ez eléggé érdekes. Mondjuk én még sosem hallottam vámpírhadseregről. Főleg nem akkoriban. Đe...valóban, eléggé eltértünk a tárgytól.- újból felé fordultam, majd miközben végigsimítottam felsőtestén, erőteljes csókot leheltem ajkaira. Eszembe jutott, hogy minek is álltam neki az előbb. Kezeim újra a nadrágjához tévedtek, és elkezdték lefejteni azt. Hatalmas a kísértés, hogy a nyakába -vagy bármely részébe- harapjak, de ez számára tabu, úgyhogy tűrtőztetem magam. Legalábbis megpróbálom.
Nem igazán szerettem volna tovább firtatni ezt a történetet. Több okból is kifolyólag. Elsőként azt említeném meg, hogy ő egy lány. A lányoknak nem olyan fontos a testi fölény. Viszont ettől én sokkal rangosabban érzem magamat.
Tudtam úgy sem érti meg, ezért nem is akartam tovább firtatni a dolgot. - Ennyire furcsa? Rendben... - sóhajtok. Ha tudni akarja akkor tessék. - Ez egy hosszú történet lesz és még sosem említettem senkinek. Tehát érezd magadat megtisztelve kedves.... Miután vámpírrá változtam teljesen kiakadtam. Nem szerettem volna megölni magamat, de nem tudtam a tudattal élni, hogy vámpír vagyok. Aztán találkoztam egy hadtoborzóval. A kezén furcsa tetoválás volt. Ő is a mi fajtánkból volt. Egyből felismerte az újdonsült vámpírlétem..... Azt mondta, hogy van remény... - ezt az utolsó mondatot Selena fülébe suttogtam. - Persze én naiv beálltam a kis vámpírseregébe és követtem őt. Mintha valami mézesmadzagot lógattak volna az orrom előtt. Olyan húszan lehettünk ebben a kis 'magánhadseregben' és vérfarkasokra vadásztunk. Személy szerint én sosem öltem meg egyet sem. Én csak afféle magántitkár voltam. Viszont a bandában elég sokszor egymásnak estek a tagok. Nehezen úsztad meg harapásnyomok nélkül. Ha nem volt vér a közelben akkor egymásból ittunk. A gyengébbik teljesen kiszáradt. Ezért főlényesnek számított ha a te bőröd megúszta szárazon.... Valahogy innen jön ez... Ennél jobban nem tudom elmagyarázni..Szó szerint irtózom attól, hogy valaki belém kapjon.... Viszont nagyon eltértünk a tárgytól.... Hol is tartottunk? - elvigyorodom.
-Értem. Hát, eléggé megijedtem. Nem is a nézéstől, inkább magától a helyzettől.- ez az infó új volt számomra, de emmellett eléggé furcsa is. Engem sem haraptak meg életem során hű, de sokan, de azért van egy-két heg a testemen. Viszont az, hogy egy vámpírt ennyi idő alatt, soha, senki ne harapjon meg, az nekem elég furcsa. -És, hogyhogy így vagy ezzel a dologgal? De ha nem akarsz,akkor nem muszály erről beszélgetnünk.- tudom, hogy nem igen tartozik rám, de azért kíváncsi vagyok, mi áll a dolog hátterében.
Már láttam is, hogy kár volt olyan mérgesen néznem. Túlságosan felkaptam a vizet. Mégis belülről jogosnak éreztem a dolgot. Jobb ha most tudja meg, hogy ezt nem szabad, mint később.
Láttam, hogy kissé megijedt a reakciómtól, így elmosolyodtam. A tekintetemből elpárolgott a düh. Közelebb térdeltem hozzá és két kezem közé fogtam az arcát. Kissé hűvös volt a lakásban, hogy csak úgy felső nélkül térdelgessek a nappaliban, ezért kicsit libabőrös voltam. Mélyen a szemébe néztem és mosolyogtam. Afféle enyhe Nash mosoly volt. - Semmi gond....Tudod... nem igazán nyúltak még hozzám úgy... - motyogtam valamit utalva arra, hogy vámpírfog az én bőrömbe még sosem hatolt, nem hogy a véremet szívta volna. Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy az az én magánszférám. Persze nem vagyok álszent. Az ujjamon sem tudom megszámolni én hányszor sértettem fel más vámpírok bőrét, de ha az enyémről volt szó akkor semmiképpen nem engedhetem. - Sajnálom...ha megijesztettelek...- elég csúnyán tudok nézni néha. Odavontam magamhoz Selt és átöleltem.
A gyengéd pillantásokat mérges tekintet váltotta fel. Igazából nem értettem, mi van most. Mit csináltam? Nem bírtam rájönni, de aztán eszembe jutott, hogy talán az előbb, amikor fogaimmal felsértettem a nyakát... -Öhm...valami rosszat tettem?- átfordultam, és elhelyezkedtem törökülésben. Az egy dolog, hogy amikor Kollal vagyok, nem kell türtőztetnem magam, de azt még nem tudom, hogy Nash-nél mit szabad, és mit nem. Miken jár az eszem? Isten ments, hogy megemlítsem Kolt, mert akkor lőttek mindennek, amit eléggé sajnálnék.
Egyszer csak egy nagy reccsenés és szép fehér polóm sehol nem volt. Széttépte. Elmosolyodtam. Tetszett ez a vadállat énje. Beleharaptam az ajkamba izgalmamban. A nyakamra tapadt. Csak élveztem a csókjait, amitől libabőrös lettem. Aztán olyat tett ami nem tetszett. Nagyon nem.
Véletlen felsértette szemfogaival a bőrömet. Ledermedtem. Már sok vámpír vérét szívtam, de az enyémet még egyszer sem. Soha senki nem nyúlt még hozzám ilyen téren. Egyszerűen lefagytam. Senkinek... még neki sem engedem, hogy belém mélyessze vámpírfogait. Elvettem egyik kezemet a derekáról és a nyakamhoz emeltem, ahol felkarcolta a bőrömet. A seb már begyógyult, de egy kis vér még ott maradt. Izgalomtól teljes tekintetemet, most kissé mérges szempár váltotta fel. Nem akartam dühös lenni rá, egy ilyen dologért. Viszont még egy nőnek sem fogom ezt engedni. Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Még sem mondhattam neki, hogy túlment egy határon, mert akkor lőttek a szexnek. Azt pedig nagyon nem akartam. Megdermedve fogtam egyik kezemmel a derekát a másikkal a nyakamat. Nem akartam vérszomjasan és ijesztően nézni rá, ezért inkább a derekán levő kezemet bámultam.
A gyengéd puszikat erőteljes csókok váltják fel. Ez tetszik. Természetesen visszonoztam a csókokat. Aztán elkezdte kigombolni a felsőmet. Hát...őő...azt nem említettem, hogy melltartót nem vettem fel. Mindegy, ez legyen neki meglepetés. Szegény márkás pólója viszont darabokban végezte, miközben lefejtettem felsőtestéről. -Uppsz...- ha szexről van szó, én mindig vadállat módjára viselkedem, de azért most inkább megpróbálom úgy-ahogy tűrtőztetni magam. Ajkaim a nyakára vándoroltak. Nem volt szándékos, de szemfogaim előbújtak, és -miközben gyengéd csókot lehelltem nyakára- felsértettem tökéletes bőrét. Mélyen beszívtam a vérszaggal telt levegőt, de nem haraptam. Még nem. Aztán pillanatokon belül, magamhoz híven, elkezdtem eltávolítani a nadrágját.
Sakkozgatni...Erre már én is felnevettem. Mélyen a szemébe néztem. Nem bírtam megállni a mosolygást. Majd megenyhült a tekintetem. Szemeim az ajkaira vándoroltak. Nagyon vágytam rá. Kezemet a nyakára tettem és finoman közelebb húztam magamhoz. Odahajoltam a nyakához. Először csak enyhe puszikat, majd egyre erőteljesebb csókokat leheltem rá.
A lélegzetem súrolta gyönyörű, puha bőrét. Egyre feljebb haladtam, míg el nem értem az ajkaihoz. Beléjük haraptam. Szapora lélegzetem mellett csak szívem hangos dübörgését hallottam. A szemeim égtek belülről. Nyelvemmel végigsúroltam az ajkait. A heves csókok közben kezeim lila felsőjére tapadtak és elkezdtem kigombolni azt. - Szóval ilyen a szerelem... - suttogom nagyon halkan inkább csak magamnak. Tényleg meghökkentett mennyire erőteljes minden, ha olyan valakit tartok a karjaimban, akiért megdobban a szívem minden egyes találkozásnál.
Nem örült, amikor Kolról beszéltem. Ez a tényező hozzátartozik az életemhez, és erről mindenképp tudnia kellet. Mondjuk, azt hiszem, hogy az elkövetkezendő időszakban le kell mondanom Kol szolgáltatásairól. Ehelyett viszont kárpótol engem Nash, legalábbis remélem. "- Tudod...ha Kol barátodat csak leszúrták, akkor talán megkereshetnénk a testét és visszahozhatnánk a halálból. -" erre eddig még nem is gondoltam. Mert, ha csak egy sima kaóval, vagy tőrrel szúrták le, akkor nem halt meg teljesen, ellenben ha...-de ezt a gondolatot inkább be se fejeztem. -Tegyük fel, hogy így van. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy Esther hová rejtette el őt.- igazából nem hiszem, hogy ebben az ügyben bármit tehetünk, de a remény hal meg utoljára... Kicsit elhúzódtam Nash-től, aztán megfordultam, így mostmár szemben ültem vele. -Mit szólnál, ha egy kicsit hanyagolnánk ezt a Kol témát? Nekem lenne egy-két ötletem, hogyan üthetnénk el az időt. Például sakkozhatnánk.- felnevettem, mert a sakkos mondat fejben sokkal jobban hangzott, kimondva viszont eléggé vicces.
Selena, mint úri hölgy. Már ezt nehéz volt elképzelni. A Mikaelson család mindenkinek csak keresztbe tett. Legalábbis amíg rá nem jöttek arra, hogy férfi vagyok engem is üldöztek bár sosem láttam őket. Mindig csak menekültem és csak annyit tudtam, hogy a Mikaelsonok elől.
Aztán szóba jött Kol. Mióta ismerem Selenát a neve nagyon sokszor elhangzott. Sőt még a bálon is belénk botlott mielőtt végleg elnyelte volna a föld. Legalábbis úgy tudom most halott. Aztán ott volt az az EXTRÁKKAL. Nos erre felvontam a szemöldökömet. Még, hogy extrákkal. Túl idős vagyok ahhoz, hogy higgyek az ilyen kapcsolatokban. Még hogy férfi és nő között szoros barátság szex nélkül. Hát tényleg nem tudtam mit mondjak. Igazából nem is szerettem volna beszélni. Fogalmam sem volt mit mondjak. - Tudod...ha Kol barátodat csak leszúrták, akkor talán megkereshetnénk a testét és visszahozhatnánk a halálból. - enyhe puszit leheltem a hajába újra. Soha nem tűnt rossz fejnek a hapsi. Talán egész jól kijönnénk ha még élne. Viszont nem akartam túl sok szót pazarolni rá. Sosem érdekeltek a Mikaelsonok és szeretek nem a közelükben lenni. Persze imádom beleütni mások dolgába az orromat így máris mókásnak tűnne előbbi ötletem. Lehajtottam a fejemet és megcsókoltam finoman az ajkait. Vártam a válaszát na meg a reakciót.
This is a game which you have to play.
Selena&Nash...
A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 13, 2013 8:05 pm-kor.
Elmesélte vámpírrá válásának körülményeit. Nem lehett jó érzés, főleg, hogy nem látta az illetőt. De még így is szerencsésebben járt, mint én. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak neki a múltammal kapcsolatban. A Mikaelson család szétszakadása előtti idők nem olyan érdekesek, legalábbis számomra. De ki tudja? Lehet, hogy Nash-nek érdekes lehet. -Gondolom, nem kell kell bemutatnom a régi idők szokásait. Engem is kiskoromtól kezdve úrihölgynek neveltek. Ennek köszönhetően mindenkivel kedves, jószívű, és tisztelettudó voltam. De ez nem csak akkor volt igaz, amikor társaságban voltam, hanem általánosságban is. A sorsom ott pecsételődött meg, amikor Mikael kiválasztott engem Elijah menyasszonyának, bár ezt akkor én még csak nem is sejtettem. Nem sokkal később Esther vámpírrá változtatta gyermekeit, hogy megvédje őket, és ezek után nem sokkal a család kezdett szétszakadni. Még mielőtt mindenki elment a saját útjára, Elijah átváltoztatott engem. Ami ezek után történt, azt már úgyis tudod. eszembe jutott még valami. -Még annyi, hogy ezer éven keresztül, egyetlen egy igaz barátom volt, méghozzá Kol. Ugyan nem sokszor találkoztunk, de igaz barátság volt a miénk kisebb-nagyobb EXTRÁKKAL. az extrákkal szót még jobban kihangsúlyoztam, hátha rájön a turpisságra. Fejemet a vállára hajtottam, és vártam válaszát.
Kissé sokáig tartott, viszont megértettem. Lányból van én meg vámpír vagyok sok szabadidővel.
Már meg is jött. Nagyon örültem neki, viszont annak kevésbé, hogy szép barna haját összefogta. Odahajoltam hozzá és magamhoz húztam, az oldalamhoz és átkaroltam a derekát. - Semmi gond! - enyhe puszit leheltem a hajába. Még mindig nem sokat tudok róla. De ő még annyit se rólam. Úgy döntöttem, hogy most én mesélek egy kicsit. Halkan suttogva megszólalok. - .... Azt már tudod, hogy Petrova az igazi vezetéknevem.... Nos... Olyan 20...21 éves koromban változtam vámpírrá. Hozzáteszem fogalmam sincs hogyan. Csak arra emlékszem hogy kimentem fát vágni és aztán valaki leütött. Már vámpírként tértem magamhoz. Ha egyszer rájövök ki volt az tuti, hogy nem ússza meg szárazon. A falu ahol születtem, csak a nevemet és az anyám nevét tudták megmondani. Máig a családomat kutattam. Ezért is érkeztem a városba. Nagyából ennyi lennék én. Most mesélj te valamit. - suttogom.
This is a game which you have to play.
Selena&Nash...
A hozzászólást Nash Cranford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 13, 2013 8:05 pm-kor.
Villámgyorsan átfutottam a napppaliba. -Bocsi, hogy megvárattalak, csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. leültem mellé a kanapéra, majd elhelyezkedtem törökülésben. -És most?- kérdeztem, és piszkos fantáziám máris beindult.
Kezdőlap
//
