Egy sóhajtással fogadom a megjegyzését. Tagadni egyébként sincs értelme, tényleg kissé feszült vagyok. Ennek ellenére figyelmesen hallgatom a szavait. Nem sokat mond, de az, ahogyan mondja... arról árulkodik, hogy akármilyen hihetetlen is, a bátyámnak most bizony alaposan elcsavarták a fejét.
- Azt hiszem... tényleg adnom kellene Erinnek egy esélyt, hogy jobban megismerjem - jegyzem meg végül halkan. Ha Niknek ő ilyen fontos, erőt kell vennem magamon, és ahogy ő megfogalmazta, el kell vonatkoztatnom a tényektől. Egyébként is... meg akarom ismerni Erint. Rájönni, mitől is olyan különleges a bátyám szemében. Az sem mellékes, hogy ők ketten már együtt élnek. Szóval ha valamikor meg akarnám látogatni őket, nem jobb úgy betoppanni hozzájuk, hogy félreteszünk minden ellenszenvet? Persze mondani még mindig könnyebb. De így is olyan keveset láthatom mostanában Niket. Nem akarom, hogy ez közénk álljon.
- Valamikor... csinálhatnánk valamit hármasban - vetem fel az ötletet. Igazából egyelőre elképzelésem sincs, mivel tudnánk eltölteni az időt mi hárman együtt. Talán egy italozás a Grillben... vagy nem is tudom.
- De.. hogy... hogy értetted azt, hogy nem tudok mindent Tatiával kapcsolatban? - ráncolom a szemöldökömet, mert a megérzéseim azt sugallják, hogy ez nem egy egyszerű megjegyzés volt. Leteszem magam mellé a fésűmet, majd felhúzom magam alá a lábaimat, és szembe fordulok Nikkel.

A burkoltan vádló szavaim után teljesen meglepetésként érnek a kérdései. Hogy ugrottunk át máris A-ból B-be? Persze mit is vártam. De igazából még örülhetek, hogy a véleményemet kérdezi. Már ez is haladás.
- Összefutottam tegnap vele, igen - bólintok. - Mivel épp előtte lettem beavatva, azonnal sejtettem, hogy ő lehet az, amikor a bejáratnál belebotlottam. Nem hiszem, hogy pár perc alatt meg lehetne kedvelni valakit. Nem is tudok még róla semmit... azon kívül, hogy ő Tatia lánya - sokat sejtető pillantást vetek itt Nikre. Még mindig nem értem, hogy képzeli ezt. Vagy csak nekem ennyire veszettül különös, hogy épp élete nagy szerelmének lányával szűri össze a levet? Sajnos ezt még nem sikerült megemésztenem tegnap óta.
- Igazából leginkább rólad beszéltünk, ő tudatta velem, hogy megmérgeztek. - árulom el, közben felkelek, a szépítkezőasztalomhoz sétálok, és előveszem a hajkefémet. Ideje kibogozni a rakoncátlan tincseimet.
- Még nem tudom, hogy mit gondoljak róla - ülök vissza az ágyra Nik mellé. Pár pillanatig csak a fésülködés halk neszei halladszódnak, aztán összeszedem magam, hogy feltegyem neki a kérdést. - Tényleg ennyire fontos ő neked? - áll meg a kezem a levegőben, és Nik arcát fürkészem. Tegnap megfogadtam magamban, hogy a bátyám kedvéért megpróbálom félretenni minden ellenszenvemet, és nem veszek arról sem tudomást, hogy Erin is csak egy Petrova. Bár ez függ Nik hozzáállásától is, de őszintén remélem, hogy sikerül.

Nem tudom, hogy ez mennyire látszik rajtam, de most rosszul esnek a szavai. Talán tényleg nem így kellett volna... vagy nem tudom. Csak nem számítottam rá, hogy így fog hozzám állni.
- Nem arról van szó, hogy számon akarnám kérni, hogy kivel mit csinálsz. Veled ellentétben én soha nem tettem ilyet. Most sem fogok. - Rázom a fejemet. Soha nem foglalkoztatott igazán, hogy milyen nőket szed fel, mert úgysem volt egyik sem túl komoly. Ő azonban, talán észre sem vette, de a maga módján mindig ellenőrizett engem, valamilyen szinten beleavatkozott a kapcsolataimba, ha már komolyabbá váltak. Úgy érezte, bátyámként a jogában áll. Az összes férfi közül, akikhez közöm volt, talán csak Stefant kedvelte, de kezdetben vele sem bánt túl kedvesen, a történet meg tudjuk hogy végződött. Tőrt szúrt a szívembe csak azért, mert Stefant választottam helyette. Most ő választ valaki mást, és úgy tesz, mintha nekem semmi közöm nem lehetne ehhez. Igen, most azt teszem, amihez már annyira jól értek. A rosszkedvemet indulatok és düh formájába vegyítem, mert így sokkal egyszerűbb kiadni magamból, és talán Nikkel is könyebb így megértetni magam.
- A részletek meg pláne nem érdekelnek. De a tényeket előbb-utóbb nyilvánvaló volt, hogy megtudom. Jobb lett volna, ha tőled, és nem egy idegentől. Az egy dolog, hogy mostanában minden idődet azzal a nővel töltöd, de... azt hittem, van olyan erős a kapcsolatunk, hogy az ilyen dolgokat meg akard beszélni velem is... vagy legalább csak megemlítsd - vonok vállat a végén, mintha nem érdekelne, hogy mit tesz, de a szavaim és az azokból kiszűrűdő keserűség azért egyértelművé teszi, hogy nem így van. Csak akkor nem érti, hogy mit szeretnék mondani ezzel, ha nem akarja. Nem arról van szó, hogy nőzik, az eddig is így volt. De ha már olyan komoly a kapcsolata valakivel, hogy kiköltözik innen... itt hagy bennünket... Tényleg nem érdemlek annyit, hogy ezt tőle tudjam meg?

Elenevetem magam, ma reggel talán először, amikor sértésnek veszi a hasonlítgatást. Ez is elég gyerekes felháborodás tőle. Szerintem igenis elég sok közös tulajdonságuk van Kollal, ami nem is meglepő, hisz testvérek. Bár tény, hogy gyerekes magatartásban, őrült ötletekben, felelőtlenségben Kolt senki nem szárnyalhatja túl. Mindenesetre most nem fogom megadni Niknek azt az elégtételt, hogy kijavítsam magam. Had morgolódjon még csak ezen, ha szeretne.
- Már ne is haragudj, de mindannyiunkra a frászt hoztad... - forgatom a szemeimet. Igazából szerintem örülhetne, mert ezer év után talán most először veszi körbe több olyan személy is, akik igazán aggódnak érte. Anyám is, én is, és bár nem a szívem csücske, de Erin is. Itt vagyunk neki, féltjük, és miután ilyen meggondolatlanul viselkedett, legalább had legyen meg a jogunk rá, hogy felelőségre vonjuk érte.
- De ebben igazad van. Anyánknak is megmondtam. Őrültség volt tőle, hogy idehozta azt a mérget ahelyett, hogy azonnal megszabadult volna tőle - ráncolom a homlokomat. Aztán felhozza azt a témát, amibe tegnap még nagyon szívesen belemásztam volna, hogy válaszokat kapjak. Most csak idegesen gyűrögetem kezeim között a törölközőt.
- Értesültem... egy Milena nevű vámpírtól, akit tegnap ismertem meg... - sötétül el a tekintetem. Ezzel a magam módján azt is üzenem, hogy egy ötperce megismert idegen, és nem a bátyám újságolta el ezt a hírt.
- Elég váratlanul ért a dolog, hogy ráadásul már össze is akarsz költözni vele - nézek egyenesen Nik szemeibe.

Az érzéseim elég vegyekesek, mert részben örülök, és fellélegezhetek, hogy jó van. Szó szerint kutya baja. De az örömömet elrontja ez a kis akciója, és a dühömet csak szítja a nevetésével.
- Nem gondoltam, hogy ennyire elemedben leszel, amint újra két lábon jársz - pillantok rá szúrósan. - Nem tudom, ha te kapnál reggel álmodban egy pohár vizet a nyakadba, akkor is így nevetnél-e. Szerintem ez még mindig nem vicces - fújok még egy kicsit rá, de ahogy lassan száradni kezdek, úgy a hirtelen dühöm is csillapodik. A törölközőmmel leülök az ágy másik végébe, és onnan figyelem.
- Esküszöm, néha rosszabb vagy, mint Kol - ingatom a fejemet, és ha valaki, ő tudhatja, hogy ez mire vonatkozik. A családban Kol a leggyerekesebb és legfelelőtlenebb... általában. Bár ilyenkor elgondolkodom, hogy Nik nem rosszabb-e.
- Na most, hogy végre itt vagy - veszem elő a dorgálóbb hangomat - elárulod, mégis mi a francot képzeltél, amikor megittad azt a mérget? Sosem gondoltam volna, hogy ilyen meggondolatlan tudsz lenni. Úgy néz ki tényleg elveszi az eszedet a ... - szerelem. Valahogy nem akaródzik még kimondani ezt a szót, legalábbis ebben az értelemben nem. Az ajkaimat harapdálva újra törölgetni kezdem a hálóruhám... ami igazából már lassan teljesen száraz.

- Mi a... Ááááhh!!! - riadok fel hirtelen békés álmomból, és szinte kiugrok az ágyból. Mi a fene volt ez? Az előbb még... Ez víz? Tiszta víz vagyok. Mi történt?!
Riadtan pillantok körbe az ágyam végében kuporogva, és próbálok felébredni, igyekszem felfogni, hogy mi történt. Aztán megpillantom Nik arcát, és máris egyértelművé válik.
- Azt isten szerelmére, Nik, te nem vagy normális! Mégis mi a francot képze...?! - torkomra fagy a szó, ahogy eszembe ötlenek az elmúlt napok izgalmai és történései. A bátyám majdnem meghalt, farkasként kellett csatangolnia, de most itt van. És emberi formában, ami azt jelenti, hogy jól van. A megkönnyebülés hirtelen tör rám, és azt sem tudom igazán, mit is teszek. Az előbbi dühömről megfeledkezve ugrok a nyakába, és sorosan magamhoz ölelem.
- Jól vagy. Túlélted. Örülök, hogy túl vagy rajta - motyogom, aztán hirtelen váltok át ismét dühösre, és erősen ellököm magamtól. - De attól még egy barom vagy! Ezt most miért kellett?? - morcoskodok. Előveszek a fiókomból egy törölközőt, és szárítgatni kezdem vele magamat.

|| Dolgozó szoba ||

Szinte bemenekülök a hálómba, és már kattan is a zár. Hátamat az ajtónak vetem, majd mélyeket sóhajtok, hogy lenyugodjak. Magam sem értem, mi van velem. Talán csak túl sok volt az érzelmekből mára. Előbb Milena, és az ő szavai, amivel sikerült kegyetlenül az elevenembe találnia. Aztán muszáj volt összefutnom Erinnel, és nem elég a kapcsolata Nikkel, a bátyámról még az is kiderül, hogy élethalál között van... volt. Remélem, csak volt. És aztán egy lelkizős beszélgetés anyámmal. Hiányzott nekem, nagyon is, csak elszoktam már ezektől, és egyszerűen csak sok volt... Most nincs más vágyam, mint venni egy forró fürdőt, aztán aludni zavartalanul reggelig. Így is teszek...