- Remélem tudod, hogy képes vagy úgy beszélni, hogy a másikat a hideg is kirázza. - néztem rá, de ezt már többször is csinálta. Igaz, lehetséges,h ogy ennek az emlékműnek is van köze hozzá. Hiszen nagyon szép és... kísérteties. Igen, ez a legjobb szó rá.
- Olyan, mintha már jártál volna itt. - suttogtam, bár ez akaratlanul bukott ki belőlem. De hát... ezer éves, vagy már annál is több, nyilvánvalóan az évszázadok alatt nem akadt olyan, amiről ő ne hallott volna.

- Rengeteg embernek van itt emlékműve, még ha nem is nyugszik itt - bólintottam, és már a távolban, a fák között felvillanva megláttam a hatalmas szoboralkotást.



- Íme, a Halottak Emlékműve - álltam meg előtte, és figyeltem a megnyugtató, mégis kísérteties hangulatot, ami áradt innen. - Régen úgy hitték, hogy minél szebb, grandiózusabb egy síremlék, vagy emlékmű, annál inkább diadalt arat a halál felett, és a sír mélyén nyugvó továbbra is élni fog. Persze, más formában - tettem hozzá, majd Erinre nézve hunyorítottam egyet. - Ehhez nem kell katalógus. Ezer év távlatából magam is tudom.

- Milyen kár. Pedig már kezdett érdekelni ez az egész. - sóhajtottam pimaszul, de a hangom őszintén csengett. A temetők sosem izgattak túlzottan, de most ezt az egészet látva, el tudtam volna lenni itt egy ideig.
- Oké, menjünk. - bólintottam az emlékműves ötletére. - Hm.. - néztem egy pillanatig magam is a térképet, és elmosolyodtam. - Milyen furcsa.. itt olyanok is vannak, akik a 12. században éltek. Legalábbis emlékmű van állítva nekik, ha nem is itt nyugszanak. - figyeltem egy nevet, miközben a lábam vitt előre engem is. A térképeken való kiigazodás sosem ment, a logikámmal lehet a baj.

- Sokat én sem tudok róla, de azért van.... ez - mutattam a kapun belépve egy árusra, aki mindenféle nyelven árult térképeket és prospektusokat a helyről.
- Na szóval... - böngésztem egy angol nyelvű katalógust - annyi időnk nincs, hogy az egészet bejárjuk. Napokba telne. Úgy írja, hogy az 1700-as évektől kezdve már millió fölött jár az ide temetettek száma. Persze sok régi sírt megszüntettek... - indultam el az úton, Erin kezét fogva. - Néhány helyet érdemes lesz azért megnézni. Elsőként a Holtak Emlékművét.

Én is bámultam egy jó ideig a táblát, amely lógott a bejáratnál, majd elmosolyodtam Klaus kérdésére, és megfogtam a kezét.
- Félős kislánynak nézek én ki? Soha nem ijesztett meg a halál, hát néhány csontváz sem fog, bár ők meg.. koporsóban vannak, nem? - vigyorodtam el. - De jobb ha tudod, hogy én még soha nem hallottam erről a helyről, így az én idegenvezetőm te leszel. - sóhajtottam.

(hotel)

Taxival jöttünk el idáig, és miután a sofőr elhajtott, némán néztem fel a jókora kőoszlopokra, amik a bejáratott voltak hivatottak jelezni.
- 48 hektár. Szép terület. Több millió ember nyughelye - betűzgettem a francia feliratot - már amit értettem belőle - a temető falán függő tábláról.
- Azt hiszem, bele fog telni egy időbe, míg körbejárjuk. Ugye nem fogsz félni? - álltam Erin háta mögé, vállára téve az államat, így bámultam a befelé vivő útra.