Nem vagyok és nem is leszek sohasem ember többé, már az emlékeim is megfakultak abból az időkből. Emlékszem ki voltam, mi voltam, de mintha egy buborékba lenne zárva a régi Philip, akinek érzései, emberi gyengeségei voltak. Talán ha életben maradok és nem végzem élőhalott vámpírként, lenne egy feleségem, temérdek kölyköm és valami földtúró paraszt lennék, illetve ma már nem, ma már csak csont és DNS a föl mélyén a leszármazottaimmal egyetemben. Kár visszagondolni arra, ami lettem volna, mert vagyok, aki vagyok és a jelenben ennyivel kell beérni. Hogy bánom-e hogy ezt a két kölyköt a nyakamba varrtam, vagy hogy Melis igéző szemei hatással voltak rám? Egyiket sem, pedig mindkettő gyengítő körülmény az életemben. Sikerül megbántanom Őt a hirtelen kitörésemmel, amit bánok már, de elmúlt annak az ideje, hogy ezen kezdjünk el vitatkozni. Eltűntek a fiúk, az én és az Ő figyelő szemei kereszttűzében valaki elvitte Őket, ez pedig a prioritási listán elsőbbséget élvez a személyes sérelmek mellett. - Ha nem élnek arról már tudnánk, nincs értelme elvinni és valahol megölni Őket, ha ezzel akarnak üzenni hát kidekorálták volna a házat a két gyerek tetemével. Nem, itt másról lehet szó. Hideg nyugalom költözik belém most számító vagyok, nincs bennem semmi az előbbi aggodalomból vagy irányíthatatlan dühből. Egyedül csak az a hideg vérszívó stratéga vagyok, aki századokkal ezelőtt is voltam mikor megismertem Dariust. Valaki vagy nekem, vagy Melisnek akar ezzel üzenni, hogy ki tud játszani bennünket és innentől az Ő kezében van az ütőkártya. Évszázadok alatt rengeteg ellenséget halmoztam fel, rögtön a közelmúltban egy fél falkát megöltünk Darius-szal, az alfa életben maradt és a tapasztaltabb korcs katonái is. Akár Ők is lehettek, de mivel nincs minden tele az ázott kutyaszagukkal, vagy dolgozik nekik valaki, vagy nem Ők tették. A lista végtelen és évekbe telne mindet visszapörgetni, ennél jobb támpont kell. Melis részéről is akadhatnak olyanok akik problémát akarnának okozni. - Érzem, hogy itt volt, de a nyomai valóban el vannak rejtve, erős, de mindenki követ el hibákat én pedig megtalálom azokat. Próbálj valami követő varázslatot, kicsi az esélye, de nem reménytelen, addig átfésülöm a szobákat. Tudtam, hogy ez mind hasztalan, de a tétlenséget utáltam a legjobban. Előkaptam a mobilomat és hívtam az első számot, amit ebben az esetben szoktam. - Carter, gond van, negyedórán belül legyél itt. Le is tettem a telefont még mielőtt tárcsáztam volna Dariust, ebben az esetben ugyan mintha a szemfogait húzták volna, de segített volna, azonban a konfrontációt Melis és közte nem kellett volna előidéznem. Darius-szal akkor beszélek majd, ha minden más, amit próbálunk hasztalan. A szoba úgy volt hagyva, ahogyan a kölykök hagyták, játékok szanaszét, ruhák az ágyon ami bevetetlenül hevert érintetlenül. Körbe néztem, semmi nyom, egészen addig nem is találtam semmit, míg az éjjeliszekrényre nem néztem, ott hevert egy mesekönyv. Egy olyan mesekönyv, amelyet életemben nem láttam még. - Melis, gyere ide! - üvöltök ki, hogy meghallja. Kezembe veszem a könyvet és kinyitom. Az első oldalon ez áll: "A farkas elkapta a bárányokat, a róka megette a nyulat, a medve felfalta a pásztort, az idegen meglopta a vámpírt" - Rosszabb a helyzet, mint gondoltam, ez nem csak cseles, de teljesen őrült is.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Bepánikolok és válaszokat akarok, de erre esélyem sincs egyedül. Az ajtó nyílik, s mivel kétségbeesésem soha nem látott méreteket ölt, elvesztem a kontrollt. Érzem, ahogy az erőm ide-oda cikázik testemben, értelmetlenül és égetve ereim, mintha megannyi tű szurkálna belülről. Hangja kemény, vonásai vészjóslóan sötét szemével párosulva egy másodpercre megrémítő párost alkotnak, de aztán kihúzom magam. Ne vagyok gyenge. Újra feléled bennem a tűz. Hinni próbálok magamban, de túl gyenge is vagyok ehhez. -Fogalmam sincs.-vágom rá, bár a válaszom azért hangsúlyt tekintve a szó ellenére cseppet sem volt magabiztos vagy hihető. Tudtam i történt. Figyelmetlen voltam és ez épp elég volt a káoszhoz. -Igen, és?-rándul meg ajkam széle.-Nem vagyok mindenható!-vágom az arcába, idegesen hajamba túrva. Gyengülő erőm nem tudom mire vélni, de gondolom nem véletlenül érzem ezt épp most. Most, amikor a leginkább szükségem lenne rá. Erőtlenül és hangtalanul próbálok kutatni utánuk, de semmi. Nem érzem jelüket, hogy élnek vagy sem, ha igen hol vannak. Egyszerűen, mintha minden kapcsolódási pont megszakadt volna. -Ó, te csak ne sajnálkozz! Azzal már elkéstél.-fogalmam sincs, hogy ezt saját sebeim nyalogatása mondatja velem vagy az elmúlt napok bizonytalansága, hogy néha felszívódik és semmit nem tudok róla, merre jár vagy épp kivel. Bár sejtem, hogy kivel.. A kedves kis cimboráját is néha kérdőre vonja? Megrázom a fejem és távolabb lépek tőle. Ha nekem próbálna esni még az is jobb lenne, bár tudom jól, nem hagynám magam és visszavágnék. Tehettünk úgy, hogy minden rendben volt velünk, de semmi sem így volt, ilyen egyszerűen. Engem belülről mart a múltam és a lányom elvesztése. Utáltam, hogy az erőm olykor befolyásolhatatlan, máskor egyszerű dolgok sem jutnak eszembe... Sejthettem volna persze a jeleket, nem igaz? -Nem, fogalmam sincs. Talán...-nézek rá, arcomra nm hagyom, hogy bármi kiüljön a gondolataimból, érzéseimből.-Philip, nem érzem őket. Talán már nem élnek, ezt jobb, ha tudod.-közlöm. Magamban azt kívánom, hogy az előbbi végtelen nyugalom, ahogy rám nézett, csak képzelgés legyen. Büntetést érdemeltem volna, nem megértést. Fogalmam sincs mi lenne a jó következő lépés és őszintén fogalmam sincs arról sem, hogy mit kezdhetnék még.-Fél órára hagytam itt őket, nem többre. És bárki volt, nem hagyott semmi nyomot. Erősebb lehet, mint én.-vallom be, és hátrálok egy lépést, magam sem tudom pontosan miért.-És a saját erőm használja ellenem.-mondom ki hangosan, gyűlölettel teli hangon.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Van az a kellemetlen és bizsergető érzés az ember tarkójában, ami eleve azt jelzi, hogy valami olyasmi történt, ami bosszúságot vagy épp fájdalmat okoz az alanynak. Én ezt érzem körülbelül két órája, végül úgy döntök faképnél hagyom Dariust, aminek gondolom én később visszakapom a kamatos részét, de nem bírok szabadulni az érzéstől. Először arra gondolok Melis-szel történt valami, aztán eszembe jutnak a kölykök, de el is hessentem a gondolatot hisz varázslat védi őket, illetve senki sem olyan őrült, hogy újat hozzon velem. Rohanok és úgy esem be a lakásba mintha kergettek volna, de egyből érzem Melis zavarodottságát és tudom, hogy történt valami. Ahogy magyarázkodásba fog csak megerősíti ezt, düh lobban bennem és a szemeim és vérvörösen csillognak, a francba is. - Mi történt? - meredek rá vészjóslóan fölé tornyosodva. A dühöm és kétségbeesésem irányít és nem a józan eszem. Bár a kérdést feltettem, de nem is igazán várom rá a valódi választ és azt hiszem Melisandre nem is tudja ezt megadni. Berontok a szobájukba, felfordítom az ágyat, összetöröm a lámpát, nyomot keresek, de nincsen semmi sem, minden érintetlen mintha a maguk lábán mentek volna ki innen, ami lehetetlen hisz megigéztem őket, hogy soha, de soha senkivel sem mehetnek el, az engedélyem nélkül. Talán drasztikus, de ez pont nem érdekel, ha pár szaros kis emberkölyök védelmét kell megszervezni akkor be kell vetni mindent. Törékenyek, aprók és szinte életképtelenek, Darius jól mondta, bolond vagyok ha azt hiszem képes vagyok az irányítás alatt tartani a sorsukat. Visszamegyek a nappaliba, de vagyok sem nyugodtabb sem józanabb. - Azt mondtad varázslat védi a lakást! Nem akarok kiabálni vele, nem akarom feszélyezni, de már régen nem vagyok a normalitás talaján, elpattant bennem egy szál és Ő van hozzám a legközelebb, akin kitölthetem a dühöm, ha nem is fizikailag, de lelkileg igen. - A francba! - túrok bele a hajamba és húzom addig míg a fájdalom jólesően mar a fejbőrömbe. Azonnal tárcsázom Darius számát, természetesen hangposta, a francba azzal a kurafival, valószínűleg dorbézol, vér, szex, talán más fűszerek én közben majd felrobbanok. Próbálok lehiggadni, de ez most a legnehezebb. - Melis... sajnálom, csak.. - nem tudom kimondani hogy mi is az a "csak", mert rengeteg mindent jelent, túl sok mindent. Az ígéretem, az, hogy kötődtem hozzájuk még ha ez egy több száz éves vámpír esetében beteges, groteszk dolog. - Remélem van valami terved. - mondom halálos nyugalommal, ami hirtelen önt el a tomboló harag után, de talán ez még annál is rosszabb.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Valami gyanús. Ahogy lenyomom a kilincset, nem érzem a mágia erejét. Nem lehet... Kezemből kiesik minden és a szobák felé rohanok. Az ágyak üresek, a takarók mértani pontossággal vannak a tükörsima lepedőre hajtva. Anélkül cselekszem, hogy gondolkodnék. Visszarohanok az ajtóhoz, ki az utcára. A kora esti órában minden csendes, még a kutyák sem ugatnak. Visszarohanok a házba, előkapok egy térképet és megvágom a tenyerem. Talán még nem késő. Talán még az igézet rajtuk él... Talán... Idegesen járkálok fel, s alá. A térképet bámulom, de semmi. a vércsepp nem mozdul. Fölé hajolok, újra és újra elmormolva az igézetet, de semmi. Egyszerűen semmi jelük. Semmi életjelet nem érzek csak az ürességet. Veszek egy mély levegőt, majd még egyet. -Ez nem lehet igaz!-üvöltök, felborítom az asztalt, a szőnyeg lángra lobban. Pár másodpercig a narancssárga lángokat figyelem, majd ökölbe szoruló kezekkel eloltom azokat. Újra kicsúszik a kezemből az irányítás. Mennyi időre is mentem el? Fél órára talán? Az ajtót bezártam, a lámpákat lekapcsoltam, tudtam, hogy megtörhető a varázslatom, de nem gondoltam, hogy ehhez ilyen rövid idő elég lesz. Pláne most. Mégis ki a fene akarná elrabolni a kölyköket? Az igazság az, hogy megszoktam, s szintem megszerettem őket. Tehettem volna úgy, mintha nem így lenne, de... A lányom elvesztése után új irányokat kellett keresnem. Új életet kezdenem és bár Philip nem könnyített a helyzeten, de a lehetőségeket mérlegelve igyekeztem úgy viselkedni, ahogy az elvárható volt. Sose voltam jó anya, ideje belátni, hogy soha nem is leszek. Remegő kézzel nyúlok a könyvem után, mintha abból bármi okosat ki tudnék sütni. Ez lesz az! A szobájukba rohanok, összeszedek pár tárgyat, majd a térkép mellé pakolom őket, a hamut használva vér helyett. Annyira azért nem égett meg, hogy ne lehessen használni. Az ajtó csapódására felkapom a fejem. Nem vetem magam a karjaiba. Philip anélkül tudni fogja, hogy baj van, hogy kérdezne. Hátrálok egy lépést. -Philip...-suttogom nevét vöröslő szemekkel. Süt rólam a félelem, amit talán sosem láthatott. Tudom, hogy fontos volt neki a két gyerek. Az ígérete, amit sosem akart megszegni. Talán most egyet még is meg fog.-Segítened kell. Meg kell őket találnunk!-majd magyarázkodom később. A saját hülyeségem sodort bajba minket, mert képtelen voltam a mágia nélkül élni és kísérletezni. Talán a múltam... Annyi talán... Talán az utolsó estém a földön...
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Próbálkozom a ketté szakított életemet valahogy összefoltozni, az egyik oldalon ott van az önpusztító Darius, aki soha nem tudja mennyi és mekkora a határ. A másik oldalon meg ott van a két gyerek és Melis, fogalmam sincs, hogy ezzel a részével mihez kezdjek. Nem vagyok ember, az érzelmeim sem emberiek bármennyire is hasonlóak. A kölyköknek nincs jó helye mellettem és egyre többször üt szöget Darius a fejembe, hogy el kell őket küldenem. Éppen hogy csak belépek az ajtón már vár Melis, a hangulata már messziről is érezheti. Hangjából csöpögő düh és a gyerekek említése épp annyira afelé hajt, hogy elküldjem őket, mondjuk egy bentlakásos iskolába vagy megbűvöljek egy embert, hogy a sajátjainak higgye őket és nevelje fel mindkettőt. Ám ezeknek a variációknak egyike sem egyszerű. Hozzám nőttek a kölykök valamelyest, de magam mellett ezekben az időkben nem volna túl bölcs döntés tartani őket. - Legközelebb majd hívok valakit és nem kell hogy a terhedre legyenek. - mondom közömbösen, már amennyire ez sikerül. Melis kedveli a kölyköket, tudom, néha látom ahogy játszik velük és ahogy gondoskodik róluk. Azonban valóban nem az övéi és nem is kérhetem, hogy legyen a pót anyjuk mikor én nem vagyok az apjuk. - Addigra valószínűleg már nem lesznek itt. Saját gondolataim ahogy szavakba formálódnak kissé súlyosabban nyomják a vállaimat. Ha elküldöm őket Darius bizonyára odáig meg vissza lesz. Számtalanszor mondta már mennyire idegesítik a kölykök. Egyszer még a pondrókhoz is hasonlította őket. Leveszem a bőrdzsekimet és a konyhai székre dobom. Fáradtnak és leharcoltnak érzem magam annak ellenére, hogy vámpírként sem az öregedés és a mindennapos munka nem veszélyeztet. Mégis, mintha ezer éve nem pihentem volna ki magamat és tessék, valószínűleg a mai este sem úgy zajlik majd ahogyan azt elterveztem. Melisandre hangulata veszekedést ígér, márpedig ehhez sem hangulatom sem erőm nincs momentán. - Köszöni kérdésed halott és virul. Bár ha így folytatja biztos valaki kitekeri a nyakát. - dörzsölöm meg az arcomat. Ujjaim a hegekre tévednek, emberi életem egyik pokoli pontjára melyet már örökre magamon fogok viselni mindaddig míg karót nem döfnek a szívembe. - Hogy telt a napod? - kérdezem semlegesen, mert az enyémről most nem nagyon akaródzik mesélnem. Darius megint tervezett valamit, amibe belerángatott és végül még ugyan élveztem is valamelyest, mégis úgy érzem nem kellett volna. Egyszer a tökénél fogva fogjak felakasztani.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Nem voltam egy kimondott konyhatündér. A régi életemben a boszorkányok között nem kellett olyasmivel foglalkoznom, amivel nem akartam. Ellenben elviseltem a kihasználás hátrányát. Mert miért is lett volna nekem jó minden? Vagy a lányomnak, akit eldobtam magamtól. Elszomorít a magány. Ha Philip nincs a közelben, a lányomra gondolok. Arra, hogy visszahozzam. Újra. Még akkor is ez forog a gondolataim között, mikor tudom jól, könnyen az életembe kerülhetne ez a kis művelet. A hajam hullámosan hagyom, némileg modernre veszem a fazonját. A koromon nem sokat ront, nem is javít azon. A tükörbe méregettem magam percekig, de mondhatni ugyan az az arc néz rám most, mint nézett rám jó pár évszázada. A halál szelét mégis ott érzem bőrömön. A két fiát már ágyba dugtam, de a szobájuk ajtajában ácsorogva megdermedtem. Talán ilyen rövid idő alatt ennyire közel kerültek volna a szívemhez? Létezhet ez? Úgy, hogy sosem akartam igazán gyereket nevelni, vagy akár egynek is a közelében lenni. Nem mozdulok továbbra sem. Újra beszippant a múlt, és talán észre sem veszem, mikor Philip megérkezik. Kérdőre vonhatnám, de a saját melankóliám beszippant. -Jobb lenne, ha nem hagynál sokat velük.-szólalok meg meglepő ridegséggel, amikor felé fordulok, ha keze testemhez ért, lelököm magamról.-Gondoltál rá, mi a fenét fogsz nekik mondani, ha kérdezősködni kezdenek?-szegezek neki fontos kérdést, amire az a gyanúm, hogy nem lehet se jó, se rossz választ adni. -Darius jól van?-bököm ki a lényeget, ami nyomja a csőröm igazából. És ezzel ő épp úgy tisztában volt, mint én. Tudta, hogy ki nem állhattam annak a féregnek a képét és nem igazán repestem az örömtől, hogy az ibolyát még mindig felülről és nem alulról szagolja. Philip viszont, akárcsak régen, most is villámhárító volt, valaki, aki pártatlannak hiszi magát. A lányom elvesztése megtört, miután már azt hittem visszakaptam és megtörhettem az átkot. De az átkot megint nem sikerült megtörnöm. Valahol pedig már valószínűleg úton volt az élők közé. A mai napig utálom magam emiatt, így nem meglepő, hogy keresek valamit, pontosabban valakit, akire foghatom a nem túl jó kedvem.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Hazudnék, ha azt mondanám nem döf tőrt a szívembe, az, hogy volt utánam és lényegében előttem valaki, aki képes volt megdobogtatni a szívét, igen, önző dög vagyok, pokoli önző, hiszen szerelmes volt, nem savanyodott életet élt, nem volt fél ember, mint Én. Ennek örülnöm kellene, mégis, egyszerűen fáj a gondolata annak, hogy valakit érintette Őt, valaki szerette, becézte és kényeztette. Jogom sem lett volna ezt tenni, de nekem kellett volna ugyanígy bánnom vele, elbaltáztam mindent. Valaki pedig megragadta a lehetőséget, mert Melis nem csak valaki, Ő a minden, túl tökéletes hozzám, vagy bárki máshoz is, mégis két kézzel kapok utána és akkor sem tudtam volna kiverni a fejemből, ha akartam volna. Minden tettem Ő irányította és szenvedtem, rendesen megszenvedtem mikor megtudtam, hogy elhunyt. Olyan ez, mint meghalni minden lélegzetvételkor, iszonytatóan rossz, pokoli, és mégsem ér véget, nem halsz meg, szenvedsz tovább. Most, hogy tudom a történetét tovább léphetek, elengedhetem a fájdalmat, megpróbálkozhatok valami újjal, kettőnkkel, megpróbálhatjuk együtt, hogy lássuk mi sül ki belőle. -Nem Melis, nem változott meg a véleményem, az érzéseim sem rólad, sem kettőnkről. Hazudnék neked, ha azt mondanám nem érzek pokoli fájdalmat, ha csak belegondolok, hogy megérintett téged, a tested, a lelked és a szíved, de Én hibáztam, az egészről csupán Én tehetek, Te semmiről. – Megsimítom az arcát és puha, csóktól duzzadt ajkait. A múlton nem lehet változtatni, az kitörölhetetlenül belénk ég, de a jövőt mi alakítjuk, mi határozzuk meg a cselekedeteinket. -Ne köszönj semmit. – Megpuszilom a homlokát és mellkasomra vonom, meztelen hátát cirógatom és elkalandozom a gondolataim vágányán. Mennyi minden alakulhatott volna másképp, mennyi mindent tettünk, ami szét akart minket választani, mégis itt vagyunk, együtt. És még Darius sem volt képes éket vetni közénk, bár úgy láttam nagyon igyekszik. Kör-körös mozdulatokkal simogatom a vállát és a karját, olyan érzés magam mellett tudni, mint a hajnali napfény, melengető és egyszerre a végzetig perzselő. -Aludj szerelmem, holnap új világra ébredünk. – Reméltem valóban így lesz, mert kijár nekünk az újrakezdés esélye, az mindenkinek kijár, még az Én mocsok barátomnak is, bár Ő aligha élne a lehetőséggel.
// Köszönöm a játékot! Reménykedem a folytatásban
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Megannyi dolog bántott, és féltem, az életem bizonyos részei miatt minden romokba dőlhet. Szerettem, kívántam, még akkor is, ha most is itt volt mellettem. Érintése megnyugtat, de vadul zubogó gondolataim folyója nem akar csendes patakká változni. A múltnak nem szabadott volna meghatározni minket. Mégis ezt éreztem és épp ettől rettegtem is. Szavaim bizonytalanok, a nő, aki egykoron képes volt mindennek és mindenkinek hátat fordítani, szinte eltűnik, gyengének, sebezhetőnek kezdem érezni magam. Bevallom érzéseim, bár ezzel könnyedén tapsosok lelkébe. Őszinte akarok lenni hozzá, s felesleges lenne azzal áltatnom magam, hogy szívem sosem volt másé. Ugyan a hozzá fűződő érzéseim akkor is bennem éltek, eltemetve és mélyen, de léteztek. Ahogy Renee apja iránt is éreztem valamit. A születésekor viszont a gyűlöletem erősebb volt, mint a szerelmem. Az életem megváltozott, az átok, amit a nyakunkra hoztam, mérhetetlen következményekkel járt. A lányom nem volt olyan, mint én. Nem lehetett olyan. És a halálát bár nem néztem végig mindig, emlékszem az első esetre. Tudatomba égett, majd a saját dacomnak hála az enyémet is megélte ő. A szellemek, az ősök vagy azok, akiknek jogában áll lelkünk két világ között tartani, mégis úgy gondolták, hogy jogom van a második esélyhez. Vagy ez is csak egy lenne a büntetésekből, amiket megérdemelnék? Elfordítja arcát, látom rajta, hogy nem tudja olyan könnyen fogadni a történetem, de nem is tudom hibáztatni ezért. Mégsem akartam volna tovább tagadni azt, amit felesleges volt. Elég volt Darius és a mocskos képessége, hogy mindig megtalálja a "megfelelő" pillanatokat. -Azt hiszem, igen. Nem úgy, mint téged. Talán azért hittem, hogy szeretem, mert azt gondoltam, hogy ezzel a te lelkedbe taposhatok mindazért, amit végig kellett néznem.-a színtiszta igazság könnyedén hagyja el szám, szavaim halkak, szinte suttogom őket.-Sajnálom. Tudom, hogy nem ezt vártad.-simítok végig gyengéden arcán.-De téged nem akartalak elengedni, mint őt. Te más vagy. Több. És csak remélni tudom, hogy mindennek ellenére most sem változik meg a véleményed. Rólam vagy...-akad el hangom, és úgy fordítom arcát, hogy mindkét szemét láthassam-Rólunk.-nem akartam arra gondolni, hogy mi történhetne, ha most minden megváltozik, ha most elhagy. A pozitív hozzáállása meglep és talán igazat is adok neki. De mégis, jelenleg nem érzem úgy, hogy ebből a helyzetből lenne kiút nekem vagy a lányomnak. Talán a halálommal. Talán... Megrázom a fejem, és próbálom a borús gondolatokat elhessegetni. -Igazad lehet.-mondom, bár korántsem a magabiztosságról és a lehetőségbe vetett hitemtől erős a hangom. Inkább megtört és gyenge. Szavaira közelebb húzódom hozzá, karjai között feljebb tornászva magam, egész testemmel hozzá simulva, és óvatosan csókolom meg. Gyengéden és olyan szeretettel, ami talán engem is meglep, s ujjaim hagyom, hogy állán, majd mellkasán játszanak. -Köszönöm. Mindent.-suttogom elhúzódva tőle, majd mellkasára hajtva fejem, elmerülök a gondolataim között, csendesen szuszogva pedig hagyom, hogy az álom is elérjen. A biztonságot nyújtó karok ölelésében békésen alszom át az éjszakát, s csak remélem, hogy reggel is mellettem lesz, nem pedig felkapva a gyerekeket vagy akár azt sem, egyszerűen távozik.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Tulajdonképpen a titkok részei az életnek, vannak amit azért tartank titokban hogy védjenek vele valakit és persze van a csúnyábbik fajta, ilyen az amikor valami múltbéli szarság miatt hallgatunk. Az én életem során felhalmozódtak a piszkos kis titkok és tudom Melis sem ártatlan. Ugyan már egymás közelébe se kerültünk volna ha nem lennénk valamilyen szinten mind a ketten romlottak. Az élet összesodorja azokat, akik valamiben közösek. Nekünk a múltunknés jelenünk is sáros, de a jövőnk sem lesz kevésbé fényesebb. Mondhatnánk azt, hogy megváltozunk, de nem fogunk, nem tudunk és nem akarunk. Az hogy egy pillanatnyi nyugalom jutott nekünk már maga a csoda. Nem ringatom maga tévképzetekbe, tudom, hogy ez a pillanatnyi időszak csak egy falatka aztán úgyis végeszakad. Pont a titkom miatt, mert sok mindent megváltoztatnak. -Helyes, a bajból már így is kijutott bőven, nem kell, hogx ez rendszeres legyen, bár biztos, hogy lesznek még gondjaink. - Sóhajtok. Annyi idő van már mögöttünk mégis néha úgy érzem mintha most kezdenénk el mindent. Legszívesebben lakat alá helyezném, hogy semmiképp ne érje baj, mert Ő is olyan, mint én, mágnesként ragadnak rá a gondok. De ezt nem tehetem, bár végre megkaptam, nem a tulajdonom, aggódhatok érte, lehetek rá dühös, de nem irányithatom. Nem éppen a legjobb páros vagyunk, neki és nekem is annyi az ellenségem, mint égen a csillag, egymást sodorjuk veszélybe. Fájdalmasan érint a szerelem amit a férfi iránt érzett vagy érez még mindig. A fájdalmak, emlékek, képek borzalmas kavalkádban döntenek le és kapkodom a levegőt amikor ennek vége. Önzőség talán, hogy ami az egészből a legjobban megmarad az, hogy szeretett...egy koszos dögöt egy farkast. És hogy lett egy lánya tőle. Észre se veszem, hogy vicsorgok mint egy vadállat. Elfordítom a tekintetem, nem tudok most ránézni, túl eleven ez az egész. -Nem, tulajdonképpen nem tudom elhinni, ez az egész.. - megköszörülöm a torkom. - Szeretted? Mármint azt a kutyát? - Muszáj tőle hallanom, muszáj, és tudom ez nem a legalkalmasabb időpont erre, és nagyobb önzőséget se tudok elképzelni annál, mint hogy magammal és az érzéseimmel törődöm. Annyira mardos a féltékenység, hogy majdnem megfulladok a nyomástól. -Nem, én tettem már rosszabbat is, elhiheted nekem. Nem helyrehozhatatlan amit te tettél, csak bonyolult megoldani. - Mondom komolyan, de még mindig nem tudok ránézni. A franc egye meg a múltat. Én vagyok a jelene nem? Hát akkor mit érdekel egy halott farkas? Hát azért mert Melis szíve talán részben még érte dobog. -Megtaláljuk a lányod és megmentjük. - Olyan határozottan jelentem ki amennyire csak lehetséges. Nem hagyhatom, hogy közénk álljon a múlt. Én tehetek róla hogy a kutya karjaiba kötött ki, én löktem oda. Hát most megteszek mindent, hogy ezt helyrehozzam.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Elmosolyodom szavain, amit valószínűleg páran osztanának is. Tipikus példája lehettem azoknak, akik veszélyesnek cseppet sem tűnnek, mégis szívesen húznak bárkit karóba. Igaz, régen éppen én tartoztam azok közé, akit ott akartak látni. Az idők ebből a szempontból nem sokat változtak. Mégis most, ahogy ölelő karjai között feküdhetek, egyszerűen a heves szívverésem csillapításával tudok csak foglalkozni, testem apróra hullott darabjait pedig igyekszem összeszedni. Próbáltam őszinte lenni és nem rejtegetni előle semmit, pár titkom azonban akad. Abból az egyik nem is volt kicsi, és most igyekeztem nem erre gondolni és összeszedni magam, hogy esetleg ezzel keresztül húzzam a ma esténk. A megfoganó gondolatot viszont nem lehet csak úgy kiirtani, így szavaira szinte felkapom fejem, és próbálok higgadtan, és hozzám megszokott módon válaszolni vagy éppen kicsit szóvá tenni a függetlenség apró maradékát, amit muszáj a másiknak megadnunk, hogy ne fojtsuk meg egymást úgy, mint, ahogy annak idején tettük. -Majd igyekszem észben tartani az elvárásaid és kerülni a bajt.-ígérem meg, és komolyan is gondolom. Nem akarok vitákat kettőnk között, nem akarok máris a makacsságommal éket verni valamibe, ami még csak most kezd el igazán épülni. Élvezni akartam, hogy annyi évszázad után megkaptam őt, amire vágytam. Még akkor is, ha a látszat kicsit furcsa volt. Én viszonylag fiatal arccal léptem az öregedés mentes életbe, azonban ő jóval idősebbnek tűnt, mint én. Ez mondjuk a mai világban már kevésbé szembetűnő, mint régen. Az egy egészen más világ volt, más elvárásokkal. Ezt mi is bizonyítjuk. Felemelem kezem, arcán simítok végig, és hagyom, hogy a megannyi, évek, évtizedek alatt felgyülemlett fájdalom előtörjön belőlem. De nem azt mutatom meg, amit ő okozott, azt megbocsájtottam, elfelejteni úgy sem tudom. Ellenben mindazt, amit nem tudtam elfelejteni és megbocsájtani sem, azt mind láthatja. A férfit, a halálom, a lányom... a szerelmem, amit sosem gondoltam, hogy más irányába táplálhatok, s talán pont ezt önzőség is megmutatni neki. Mert nyilvánvaló, érzem, hogy nem éppen esik neki jól ilyesmit látni, s ezért nem tudok rá haragudni. Szavaira elhúzom tenyerem, és megtörlöm szemem, ölelő karjaiból mégis inkább kikecmergek, és távolabb húzódva, magam köré csavarom a takarót és úgy ülök fel, s nézek szemébe. -Miután otthagytam a várost, téged... Sosem gondoltam, hogy képes leszek férfiban bízni. És én ostoba azt hittem, hogy egy farkas a két szép szememért szerethet. Megadtam neki mindent, testem, lelkem. Ennek gyümölcseként született meg a lányom. Renee. És nekem hála ő is szenved.-érzem, hogy alsó ajkam megremeg, de folytatom.-Van egy lányom, el tudod ezt hinni? Mármint... Mindazok után, amiket tettem, egészséges és én mégis képes voltam őt elfelejteni. Ahogy téged is.-török meg, de nem hagyom, hogy a könnycsepp kisurranjon szememből.-Egy átoknak hála, amit valamiért nem tudok megtörni... amiért az apját megöltem, és amiért egyedül hagytam, mindig újjá születik. Farkas, boszorkány, és most épp egy vadász testébe.-a tündérmesének ható történetem meglehet egyszerre sok vagy éppen sokk lesz számára, így ölemben nyugvó kezeim tördelve emelem fel időközben kezeimre meredő íriszem.-Azt mondod, hogy nem tehettem rosszabb dolgokat, mint te. De tettem. Elhagytam a lányom és olyan életbe taszítottam, ahonnan nem tudom kihúzni.-rántok vállat, mert másra képtelen vagyok, és várom, hogy szoborként hallgató alakja mondjon valamit. Valamiért szinte szomjazom rá, hogy fejemhez vágja, hogy rossz ember vagyok. Ha hibáztathattam valakit, az én voltam és a naivságom, aminek hála szívem befeketedett és még csak eszembe se jutott bocsánatot kérni tőle vagy másoktól azért, amit tettem.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Olyan vagyok, mint egy szerelmes kamasz, nem gondoltam volna, hogy ez valaha így alakul majd. Makacs voltam öntelt és kibírhatatlan, csodálkozom ma már, hogy akkor régen Melis mellettem maradt. Az akkori énem rosszabb volt, mint a sátán, kihasználtam mindent és mindenkit. Őt akartam, oh, de még mennyire akartam, és mikor megkaptam nem értékeltem a kincset, amit jelentett, igaz, az első alkalmunk jó volt, jó? Fantasztikus volt, de ehhez a mostanihoz nem hasonlítható. Én sem hasonlítok, ahhoz, aki akkor voltam. Most, hogy a mellkasomra vonhatom, érezhetem magam mellett karcsú, meleg testét minden rossz, vagy probléma mellékesnek tűnik. Így eltudnék vonatkoztatni az egész világtól, persze ez nem ilyen egyszerű. Ha valaki évszázadokig él rohamosan felgyűlnek az ellenségeinek száma, Darius által meg persze duplán annyi, hiszen kiállunk egymásért, kivéve akkor, amikor egymás torkának ugrunk, mert megesik, nálam is nagyobb barom. -Nem, nem mernék, ijesztő tudsz ám lenni Bébi. – Megcsókoltam a homlokát. – De ettől még minden szavam igaz. – nem hatudok, már nem, annyira olcsó trükk megvezetni a másikat, nem akarom, hogy titkok legyenek köztünk. Persze, ha az élete függne rajta, hogy valamit eltitkoljak, hát nem mondanám, de szerencsére aligha lehetne ilyen, képes vagyok megvédeni Őt, Őt és a kölyköket is, mást sem csinálok már pár éve. -Rendben, tudom, hogy képtelen lennélek visszatartani mindentől, de azért, ha lehet kerüld a bajt, kérlek. – A kérlek vagy a köszönöm sosem szerepelt a szótáramban, de most mégis megkérem, hogy, ha lehetséges hagyjon dolgokat rám, mert az Én dolgom megvédeni Őt, és ez nem csupa hímsovoniszta felfogás, egyszerűen bennem van, hogy védelmezzem, ez ellen pedig nem tehet semmit. -Hát mond, Én nem ítélkezem feletted, neked lenne jogod ezt tenni velem, bármit is tettél, Én rosszabbakat tettem. Bármi is legyen nekem elmondhatod, komolyan. – Mélyen a szemébe néztem és kisimítottam egy tincset az arcából. Még mindig bosszús vagyok azért, ami Őt érte vagy érhette a múltban. Ha tehetném visszalépnék az évek lépcsőjén és mindent megtennék, hogy a dolgaink máshogy alakuljanak, hogy kevesebb szenvedés érje. Az érintése egyszerre bizserget majd ahogy az emlékek áttolulnak megmerevedek, mintha lefagynék, érzem a kníjait, a fájdalmát, azt az érzést, amit aziránt a farkas iránt érzett, az elvesztés fájdalma is belém ivódik és talán önzőség, de a legjobban az fáj, hogy megtalálta valaki másban a boldogságot még ha csak röpke ideig is. Ahogy véget érnek a képek, levegőt veszek, elfelejtettem ezt az emlékek hada alatt megtenni. Szorosan magamhoz ölelem. -Bármi történt, mindent megtudunk oldani, ketten. – Talán ez nem éppen a megfelelő mondat, ami kellene,d e mással nem tudok épp szolgálni, az elmém még mindig a ksi filmet vetíti újra és újra, nem értem, és értem egyszerre.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Élveztem a testem átjáró kellemes bizsergést, amit kiváltott belőlem érintése, csókjai, s mikor testünk összeforr, emlékek hada önti el elmém, melyről azt hittem tiszta, és képtelen vagyok gondolatokra bírni. Emlékeztem az első vele töltött heves éjszakára, az érintésére akkor, és akaratlan hasonlítom össze azzal a gyengéd, mégis birtokló lénnyel, aki karjai között tart. Magával rántanak az érzelmek, és átadva magam a kéjnek, piheként zuhanok vissza a földre, és simulok kimelegedett testéhez. A takarót magunk köré csavarva, ujjaim mellkasán játszatva figyelem őt tovább, és címzek neki édes, őszinte szavakat. Emlékeimben élénken él az első alkalom, ám ezt a percet azzal össze se hasonlíthatnám. Akkortájt sem nézték jó szemmel, ha az ember lánya vámpírokkal tölti az éjszakát, ahogy ez most sem változott, mégsem volt immár senki, aki tehetett volna ez ellen. Kivéve persze Dariust, de ezen a részen azt hiszem könnyedén túl tudok lépni. Megtettem, amit kellett, ennyi volt, vége. -Nem is mernél mást mondani...-nézek szemébe, tudván, hogy ajkamon mosoly ül, szemem pedig egyenesen szikrázik az örömtől. Bármennyire akartuk a másikat magunktól távol tudni, annál inkább a rabjává estem egy vámpírnak, aki bár a maga módján kedves és védelmező volt, úgy megannyi tőrt szúrt már a szívembe, pusztán azért, hogy távol tartson magától, hogy ne mutassa ki, képes még szeretni. De most nem ezt érzem. A körém fonódó karok biztonságérzetet adnak, amikor megcsókol, majd pedig szavaim alátámasztással dicséri, s csókot nyom nyakamba, testemen óleső bizsergés fut végig, minek hála, még szorosabban simulok hozzá. Szavai kizökkentenek a békés nyugalomból, és szememben felcsillan a tűz, mely tökéletes jele annak, mennyire nem szeretem még mindig, ha óvni, védeni akarnak. -A fiúkra közösen vigyázunk. De nehogy azt hidd, hogy csak neked vannak ellenségeid. Az enyémekről részben tudok, az emlékek...zavarosak.-ismerem el, és kicsit feljebb tornászom magam, hogy szemébe nézhessek.-Azt hiszem valamiről mégis jobb, ha tudsz.-kezdek neki, de a szavakat képtelen vagyok kimondani, bennem akadnak, és talán félelemből, talán, hogy a percet ne rontsam el, de nem mondom tovább. Veszek pár mély levegőt, szeretném neki elmondani, amit megtudtam, amire rájöttem, mégis képtelen vagyok rá. Csak nézek a rám meredő, értetlennek tűnő szempárra és próbálom megfogalmaznia világ legegyszerűbb dolgát. El akarom neki mondani, hogy mit tettem, s mi derült ki, meg akarom vele osztani azt, amit már akkor is meg akartam, mikor az utcán egy napja összetalálkoztunk.-Én... El akarom neked mondani...-suttogom, ujjaim arcára csúsztatom, és hagyom, hogy elmém átadja neki, amit képtelen vagyok elmondani. A történetet, melynek köszönhetően évszázadok estek ki az életemből, az emlékeimből. Láthatja, ahogy egy farkas férfi elrabolja a szívem, láthatja a boldogságom, mikor kiderül, gyermeket várok. Majd láthatja, ahogy megölöm a férfit és a lányom magára hagyom, hogy megannyi farkas esik nekem, védve a falkájukat attól az összetört szívű, dühös anyától, akivé a csalódás és a becsapottság érzetnek hála lettem. Forróság önti el tenyerem, a fájdalom érzem, ahogy szívembe mar, de nem mozdulok. Akarom, hogy lássa a múltam azon részét, melyet ismerek, melyet ismét magaménak tudhatok. Nem akarok több titkot és hazugságot. Képtelen vagyok rá, hogy elviseljem még azt.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
A poszt írója ♛Philip Normann
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 24, 2016 8:33 pm
Nincs kedvem Darius-szal foglalkozni és az imént lezajlott heves szócsatákra gondolni, titkokra, ármányokra, egyszerűen csak kiakarom élvezni az időt a nővel, akit szeretek és borzasztóan kívánok. Örülök, hogy végül lelép és a nyoma is eltűnik a szobából, a haverom, régi ismerősöm és egykori bajtársam, de azért mindennek akad határa, márpedig a hálószoba az egy kicseszett határvonal és nem szeretném még egyszer azon a küszöbön belül látni, ennyi. Örülök, hogy Melis sem gondolta meg magát és még mindig kész arra, hogy a karjaim közé vesse magát. Tulajdonképpen nekem máson sem jár az eszem, vámpír tehetség vagy egyéni adottság, de az emlékeim felejthetetlen tüzes éjszakáinkról még mindig úgy ég bennem, mintha csak tegnap történt volna és ezt a lángot újra felakarom szítani. A vad éhség ami a szemében táncol tükrözi azt a szenvedélyt, ami bennem tombol, mindig is kiegészítettük egymást csak voltam akkora vad barom, hogy elszalasztottam a lehetőségét valami jónak, de kétszer nem követem el ugyanazt a hibát, tanultam belőle. Még nem tudom mi lesz velünk, hogy vajon merre sodródnak a dolgok kettőnk között, de igyekszem a jó úton tartani azt a törékeny szálat ami összeköt minket. Nem ígérhetem meg neki, hogy minden rendben lesz és nem lesz több olyan dolog ami közénk állhatna, de megteszek mindent, hogy lecsökkentsem ezeknek a számát. Együtt jutunk fel a csúcsra és esküszöm nem éreztem még ennyire egésznek, lehet, hogy ez kibaszott romantikus nyáltenger, de tényleg így van, ezért Darius már biztos fenéken billentene. Ő meg a romantika gyilkos ellentétek, de neki ez áll jól és engem aztán nem érdekel a magánélete, de cserébe Ő se üsse be az orrát az enyémbe. -Oh, hogy is felejthettem volna el… - Vigyorogtam rá egy percig majd megcsókoltam, képtelenség nem csókolni azokat az ajkakat. -Ahogy mondod, Én pedig a Tiéd. – Belecsókoltam a nyakába. Az illata bódító volt, megrészegítő és egyszerűen imádtam. -Fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni annak érdekében, hogy te és a kölykök biztonságban legyetek, vannak ellenségeim, nem sok, már nem sok, de akad és féltelek. – Őszinte aggodalom csillan a szemeimben. Azzal, hogy belépett ismét az életembe egy számmal nőtt azoknak a létszáma, akiket meg kell óvnom és félek, hogy valakit így is elveszítek majd. Annyi hibát elkövettem, hogy az most hurrikánként tőr rám, ha akarom, ha nem elsodor majd engem vagy azokat, akiket szeretek.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Mesélni akartam neki a lányomról, a múltamról, melyet elfeledettnek hittem. Mindenről, ami velem történt, miután meghaltam, miután elhagytam. Érdekelt, hogy vele mi történt, nem csak az a része, hogy Darius a képben maradt, s miért volt ez így. Egyszerre akartam róla mindent tudni és semmit, egyszerre akartam, hogy a múltunk fénye újra felvillanjon és akartam azt, hogy új fények gyúljanak, a régieket elnyomva, de nem elfeledve őket. Magaménak akartam tudni, érintését, egész lényét, minden hibájával egyetemben, így mikor ajkai testem barangolják be, forró csókokat hintve bőrömre, nem akadékoskodok, nem ellenkezem, egyszerűen kifejezem mindazt, amit kívántam tőle, amit vele akartam átélni, ami feledtette velem azt, hogy mi minden történt a múltban. Minden érintéséből azt akartam kihozni, hogy a jelenem számítson csak, s nyögéseim egyre hevesebbé válnak, ahogy csókjai egyre közelebb érnek vágyam forrásához, majd rálelnek arra, és gyengéden kényeztetni kezd. Ez fura volt tőle, de minden ajkamból előtörő sóhaj azt mutatta, hogy nagyon is élvezem azt, amit tesz. Ujjaim válla bőrén táncolnak, hajába túrva húzzák közelebb őt magamhoz, majd mikor már azt hinném, hogy mindent megkapok tőle, elhúzódik, de feleszmélésre nem hagy időt. Könnyedén hatol belém, és kezd el mozogni bennem, birtoklóan és követelőzve, gyengédséget mellőzve. Ösztönösen fonom dereka köré lábaim, még kevesebb mozgásteret adva neki, ujjaim hátán táncolnak, körmeim egy-egy hevesebb lökésnél bőrébe vájom, ajkába harapva csókolom, és érzem, hogy ahogy ő sem, én sem bírom sokáig, és hamarosan vele együtt érem el a csúcsot. Körmeim ekkor mélyebben szántanak bőrébe, felsértve azt, és torkomból elfúló nyögés tör elő, tekintetem mégis rabul ejti övét, és élvezetem beteljesülésének minden másodpercében ellenkezek az ellen, hogy elhúzódjon tőlem, s hagyom, hogy egész teste testemre nehezedve pihenjen meg. Élvezem az érzéseket, melyekben ide-oda csapódok, és élvezem, ahogy a birtoklási ágya ugyan azt váltja ki belőlem is. -Bizonyos dolgokat a jelek szerint nem felejtettünk el a másikról.-suttogom mosolyogva, izzadtságtól nedves hajtincsem hátrébb tűrve arcomból, és pihegve, kipirulva, próbálom a félhomályban arcvonásait megfejteni.-Történjen bármi, csak a tied vagyok.-mosolyodom el még mindig hevesen véve a levegőt, és továbbra sem akarom, hogy távolabb húzódjon tőlem. Mégis, mesélhetnékem támad, ami talán szememben megcsillan, de nem mondok mást. Elmerengek kicsit, lehunyt szemmel térek vissza ahhoz a lányhoz, aki én voltam, és akit pár percre elfelejtettem teljesen, s aki kifordult magából, érintésének, csókjainak hála.-Te pedig az enyém.-csókolom meg, immár gyengéden, de akárcsak ő engem, birtoklóan és határozottan.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Megváltoztam volna? Talán, látok rá esélyt, végül is évszázadok vannak már mögöttem. Már nem mondhatnám, hogy igazán emlékszem arra mikor halandó voltam, egyszerűen mintha egy lepel burkolná a múlt ezen részét. De ezt nem bánom, mert gyengévé tenne, nem lehetek gyenge, egyszer már megengedtem magamnak, hogy elgyengüljek és borzalmas következményekkel járt. nem ígérhetem azt Melis-nek, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, hogy egy percig sem lesznek akadályok a kapcsolatunkban, mert bizonyára lesznek. Minden erőnket próbára fogja majd tenni. Az életem már csak ilyen, titkok, nehézségek, árnyak és veszélyek övezik. Ezektől szeretném Őt megkímélni, na meg a két kölyköt is, ha már felelősséggel tartozom értük. De bármennyire is akarom biztos lehetek benne, hogy ez nem fog sikerülni. Darius mellett a nyugalmas élet még csak hírből sem ismert. Hogy hogy fogom megoldani, hogy minden működjön és legalább olyan jó legyen mint a mostani pillanat, nem tudom, és ez az ami aggaszt. Melis a fény a sötétségben és ez nem valami drámai kijelentés, tényleg így van, valami pislákoló remény a számomra, hogy nem vagyok még olyan elcseszett. Érzem, hogy vannak mindkettőnkben még titkok, árnyak, amik ki tudja meddig maradnak bennünk elzárva. Legszívesebben mindennel kitálalnék most azonnal...de az túl sok volna egyszerre, egy éjszakára és eszem ágában sincs a borzalmakkal eltaszítani magamtól. Azt sem fogom erőltetni, hogy Ő meséljen nekem, nem, ha úgy érzi elakarja mondani ami nyomassza, hát kész leszek meghallgatni. Bőrének puhasága, vágyának illata teljesen elveszi az eszem, szemfogaim megnyúlnak és a csókok közben óvatosan karcolja végig selyempuhaságú bőrét. Pattanásig feszülök és kész lennék bármelyik pillanatban lecsapni rá, akárcsak a kobra, mégsem teszem, becézgetem, ízlelgetem és az érintéseimmel igyekszem a végletekig felizgatni a személyes vadmacskámat. Még megvannak bennem az emlékek a régen elmúlt időkből, mikor szeretők voltunk, egyszerűen képtelen voltam betelni vele, olyan volt akár egy soha le nem nyugvó nap, ragyogott, vadul égetett a vágyával és felperzselt teljesen. Apróbb csókokat hintek a combjára és játékosan kérem, hogy ezúttal váljék a gyönyöreink irányítójává. Pedig a magam módján kimondottan önző vagyok és szeretem, ha a kezemben van az irányítás fonala. Szavai bombát robbantanak bennem, egy pillanatra féltékenység mar a szívembe, annak gondolatára, hogy akárcsak más férfinak esélye lenne hozzá érni, hozzá, aki az enyém, örökké az enyém, senki másé. Csak morranok egyet és teljesítem királynőm kívánságát, nyelvem és ajkaim kezelésbe veszik, megőrjít az íze és az illata, szerencsére ruha nem akadályoz meg abban, hogy bőrünk egymáshoz érjen. Nyögései és sóhajai extázisba repítenek és még mielőtt feljuttathatnám a mennyekbe egy gyors mozdulattal belé hatolok és vége az édes becézgetésnek, innentől csak a vad szenvedély marad és egy másodpercig sem hagyom, hogy akár egyetlen egy férfi is a képbe kerülhessen a múltból vagy akár a közeli jövőből rajtam kívül. A múlt talán annyiban nem változott, hogy még mindig őrületesen jó szeretők vagyunk, de csupán csak egymás számára tudunk teljes gyönyört nyújtani, ez pedig így tökéletes. Hevesen mozgok, semmi gyengédség, csupa szenvedély és nem félek szabadjára engedni. Nyögök és tudom, hogy elfogok menni nem sokára, egy vigyor terül szét az arcomon, egy a szerencse, még előttünk az egész éjszaka és megannyi nap, hogy megismételjük.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
A lányom, majd a testvérem, s végül ő, egy-egy szakasza voltak az életemnek. Az, hogy ki voltam és ki vagyok, voltaképp nekik köszönhetően alakított, bár jelenleg a régi énem tükörképének közelében sem voltam. Valamiben megváltoztam. Szívem feketesége, hogy csak Én vagyok, s senki más, mintha valamit felszabadított volna bennem a túlvilág, amit más talán soha nem is ismerhetett meg. Talán az, hogy jó pár évtizedig fogalmam sem volt róla, hogy ki vagyok és mit akarok, hozzájárult némi változáshoz, ám most, hogy újra Philip karjai között voltam, lehetettem, pontosan eszembe juttatta, hogy annyira mégsem vagyok más, mint képzeltem. Képes voltam szeretni, és legalább tenni egy lépést előre, s a régi idők tagadásából kimászva, most már ki mertem, s ki tudtam mondani, amit iránta éreztem. Voltak idők, mikor jobbnak tűnt, ha nem teszem, ha nem engedek a szívemnek, de ezek az idők elszálltak. De a köztünk lévő érthetetlen kapocs még mindig ott volt. De a titkaim a lányomról, s még jó pár dolog, amit rejtegettem, egyenlőre jobb volt, ha nem kerül a felszínre. Ellenben azzal is tisztában voltam, hogy ő is hasonlóan titkolózik, de jól is van ez így. Idővel mindenre fény derül, de most nem akartam mást, csak a közelében lenni, és szeretni, érezni, hogy ő is hasonlóan tesz, s nem szembenézni a bennünk rejlő dolgokkal. Egyszerűen felejteni és élni akartam egy kicsit, figyelmen kívül hagyva mindenki mást. Az ágyra döntve belesimulok a puha paplanba és matracba, s mosolyogva figyelem, ahogy lebontja rólam az apró, de igencsak felesleges köntöst, és bőröm forrón perzseli az éppen érintő ajkait. Próbálom visszafogni magam, kényeztetésének teljesen alávetve magam, apró sóhajok, és nyöszörgés közepedet ujjaim a takaró anyagába fúródnak, mikor mellemhez ér. Alsó ajkamba harapva bólintok kérdésére, mosolyom őszinte, de arcom minden más vonása arról árulkodik, hogy mennyire kívánom, vágyom rá, és mennyire felszabadít az érzés, ahogy maga alá gyűr, mégis gyengéden becézget. A megnyúló fogak látványától már nem rettenek vissza, inkább bátorítóan, szavak helyett tettekkel mutatom ki a vágyakozásom, és kicsit megemelem csípőm, s hagyom, hogy egész testem beborítsa csókjaival. Szavaira először elnevetem magam, és testem érintése, s csókjai alatt ritmusosan remeg ennek hála, bár ezzel lehet, hogy a cica bajszát húzogatom, és a mámortól, s boldogságtól bódultan eltelik néhány másodperc, hogy komoly arcot tudjak vágni és nagy nehezen, de egyik kezem arcára siklik, s felemelve fejét a combomról, mélyen szemébe nézek. Csillogó íriszem mindent elárul, és bár minden erőmre szükségem van, még így is ott ül a mosoly ajkamon, miközben kimondom a neki címzett szavakat. -Örömömre szolgál már az is, hogy itt van. De igazán boldoggá akkor tenne, ha megmutatná, mit tud tenni, hogy sose kívánjak más férfit. Mint, ahogy eddig se tettem. Ehhez először meg kell győznie, hogy érdemes rá, teljes lényem, s testem magának adhatom. S ha így van, örömömre szolgálna, ha érezhetném a birtoklási vágyát.-engedem el állát, helyette viszont gyengéden, de határozottan tolom őt vissza combom belső feléhez, és mikor elér vágyam forrásához, elengedve fejét, elkapom egyik kezét, és visszahúzom azt mellemhez, de testem már szinte felajzva remeg a vágytól, és az sem riasztana el tőle, ha végre tényleg elvenné, amit szeretne, de azt se tagadhatom le, hogy nyelvének édes játéka nem szolgál örömömre. Hátam ívbe feszül és hamarosan elérem azt a pontot, ahonnan már csak feljebb repíthet, és ajkaim közül halk, de erőteljes és vágyaktól fűtött nyögés szökik ki.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
A múlt bár igyekszem feledésbe süllyeszteni soha nem fog igazán eltűnni, mert a részemmé vált, átéltem, tapasztaltam általa és megéltem pár olyat, ami a bőröm alá ivódott. Darius-szal való találkozásom is egy hasonló múltbéli emlék, meghatározó volt a számomra hiszen jellemben, akaratban, cselekedetben és gondolkodásban is átformált valami új személlyé, valami erősebbé. Ezért, bár Melis haragszik, Én hálás vagyok Darius-nak. Ha akkor nem akadunk össze, lehet már nem élnék ebben a századfordulóban. Nem mondom, hogy minden tettemre büszke vagyok melyet Ő csikart ki belőlem, de hozzájárult a mostani önmagamhoz. Jó volna, tudna kivé is váltam, hogy Melis milyennek lát most, annyi évvel később. Mikor meghalt megszakadt bennem valami és ez is lökött afelé, hogy változzak, hogy változtassak némely dolgon az életemben. Annyi mocskos dolgot tettem, míg gyászoltam az elvesztését, ha ezt mind elmondanám neki meggyűlölne, talán megvetne, és az rosszabb volna még annál is, mint mikor megtudtam, hogy eltávozott. Tudom, hogy neki is vannak titkai, érzem, hogy nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Szeretném megadni neki azt amire vágyik, azt, hogy csupán neki létezzek, de ezt nem tudom megtenni. Darius olyan az életemben, mint egy kapcsoló, ha elveszíteném a kontrollt képes visszarázni egy útra amely járható a számomra, hogy jó vagy rossz út-e, lényegtelen, a fontos, hogy egy út, nem csupán egy mélység. melis teste olyan finoman feszül az enyémhez, hogy kényszerítenem kell magam az önuralomra, ami lássuk be, nem egyszerű. A csókja oly édes és követelőző, hogy beleremegek a finomságba melyet kínál. Ledöntöm az ágyra és lassan, szinte kínzóan lassú ütemben fosztom meg a testét takaró köntöstől. Ujjaim végig simítanak finom, puha bőrén, ezt az útvonalat ajkaimmal is követem és érzem ahogy a teste reagál és ez tetszik. Azok az édes kis sóhajok csak tovább korbácsolják a vágyaimat. -Elég a szavakból, beszéljen helyettünk a testünk. - Villantok egy mosolyt melyen keresztül a megnyúlt szemfogaim tisztán látszódnak. Nem akarom elrejteni őket, hozzám tartoznak és tudom, hogy Melis-t nem zavarják. -Tehát, ha azt akarom tenni hogy... - Itt az ujjam végig siklik az oldalán le a combjáig majd vissza és megállnak a mellénél. - vagy, ha éppen ezt szeretném... - Ajkammal megcirógatom a mellbimbóját majd a nyelvemmel megpöckölöm kissé. - Akkor szabad? - Incselkedem vele miközben vigyorgok, mint egy kamasz, pedig az nálam, valóban igen régen volt már. Meg se hallom, hogy halkan kell tennem bármit is, a gyerekek valószínűleg ágyban vannak már és alszanak, Én pedig képtelen volnék a vágyamat és az érzéseimet visszafojtani. A hasát csókolgatom egyre lejjebb haladva, kissé megszívom a hasán a bőrt, az illata fenséges, csoda, hogy eddig túléltem nélküle, az érintései, a csókjai, a lénye nélkül. Ajkaim már a combjánál csókolják miközben kezeimmel az oldalát cirógatom. Nem tudom, hogy hol érintsem előbb, egyszerre akarom mindenhol, tisztára megőrjít azzal, hogy felkínálta magát és nem szab határokat, hogy bármit tehetek, hogy én irányítok. Mindig is tudta mire vágyom. -Hmm...van egy kis baj Királynőm, ez a túl nagy szabadság melyet oly kegyesen szolgáltatott nekem, nem enged dönteni mit tegyek, saját magam korlátaiba estem, ugyanis mindenhol egyszerre kívánom kényeztetni, ám ezt nem tudom megoldani, kérem, vezessen, adjon egy útirányt melyen haladva az Ön örömére tehetek. - Fogalmazom meg kissé régiesen mondandómat, de ez a játék tetszik, kimondottan tetszik. Miközben válaszra várok újra csókolgatni kezdem a combja belső oldalát, direkt nem érintve azt a helyet ahová a leginkább vágyom.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kettőnk közül a makacsság mindkettőnkben ott bujkált, a makacsság, hogy nem enged a másiknak, hogy nem érdekli, a másik mit gondol, mert sebezhetőek leszünk ennek hála. Most mégsem éreztem, hogy ellen kelljen, hogy álljak. Sok mindent nem tudott rólam, nem is sejthetett dolgokat, de talán elmondhatok neki mindent. Elmondhatom, hogy van egy lányom, elmondhatom, hogy nem csak az emlékeim vesztettem el, mikor meghaltam, hanem azt is, hogy egyáltalán ő létezik. Üresség töltött el évtizedekig, s míg nővérem nem hozott vissza -aki azóta eltűnt-, nem tudtam milyen az, ha szeret valaki. Az emlékeim viszont lassan visszatértek, én pedig féltem tőlük, hogy olyasmit is látok, amit nem szeretnék. De ahogy karjai között tartott, ezt is elfeledtette velem, és szívem heves kalapálását hallottam fülemben dobogni, éreztem testének melegét és nem foglalkoztam azzal, ami volt, hanem arra kezdtem koncentrálni, abba kapaszkodtam, ami még lehet. Hiába volt Darius, akit gyűlöltem a múlt miatt, jelenleg nem akartam vele foglalkozni. Tudtam, hogy nem tudom Őt kisajátítani magamnak és osztoznom kell azzal a féreggel, de túl tudok ezen lépni, felül tudok ezen emelkedni, csak szükségem van némi időre ehhez. Mert jelenleg tudom, hogy ő is két tűz közé szorult és neki sem lehetett könnyebb, mint nekem. Ellenben, nem hiszem, hogy Darius egy percig is elgondolkodott volna azon, ami történt, vagy bármit megbánt volna. Épp ellenkezőleg. Véleményem szerint még jól is szórakozott mindazon, amit elért. S akkor, mikor megláttam, csak abban reménykedtem, hogy van annyi esélyem ahhoz, hogy ne veszítsem el, amit visszakaptam, hogy ő ne állhasson kettőnk közé. És nem sikerült neki, ez pedig voltaképpen felszabadított egy kicsit. De a titkaimból még így is volt pár, amit ideje volt megosztanom Vele is. Philip nem érdemel hazugságot. Többet nem. Mert most a bizalomra és az őszinteségre kell építkeznünk. Csókja forró, követelőző és birtokló, ujjaim az arca két oldalán lévő seben végigsimítva siklanak tarkójára és viszonozom hevességét, de magam sem tudom, hogy miért is nem engedtünk ennek az édességnek eddig. Az ünneprontón kívül, aki nyilvánvalóan elrontott valamit, ami kezdetét vette és ha rajtam múlna ezért épp úgy kitekerném a nyakát, mint a múltunk miatt. -Szavadon foglak Philip Normann!-figyelmeztetem mosolyogva, de megjegyzésem és a vágyaim felülkerekednek rajtam, s ajkamba harapok, a kettőnk között lévő levegő utolsó milliliterjét is kipréselem. Nincs kedvem a múltamon, a közös múltunkon rágódni, elég volt az örökös szomorúságból és harcokból, csak egy kicsit élni szeretnék ismét mellette. Tudni, hogy bármit megadnék azért, hogy reggel mellette ébredhessek, hogy úgy szeressem, ahogy régen, s nem is törődtem azzal, hogy gyengeség ez vagy sem. Nem bírtam tovább ellenállni a szívemnek, s hagyni, hogy ismét elmerüljek a sötétségben. Mellette mindezt ki akartam űzni az életemből. Mert szükségem volt egy új kezdetre. -Nem kétlem, hogy van mit.-nevetem el magam, ahogy az ágyra dönt és kifejti, hogy ugyan arra a dolgokra gondolunk jelenleg, és mikor ujjai utat találnak a köntöshöz, akaratlanul is megremegek alatta egész testemben. Pulzusom kétszeres ütemben dobol, és csókjainak hála bőröm is perszelő forróságúra melegszik. Ajkam apró sóhajok hagyják el, és kérdésére felemelem fejem annyira, hogy vágytól torzult arcára nézhessek, ami régóta nem ijeszt vagy rémít meg, épp ellenkezőleg. Tudom, hogy mellette senkitől nem kell tartanom és sosem ártana nekem. Már nem. -Azt akarom, amit te...-suttogom elcsukló hangon, és végigsimítok arcán.-Parancsolom, hogy azt tedd, amit szeretnél.-harapok ajakamba ismét, és vállára siklanak ujjaim, hogy megszabadítsam ismét a testét takaró köntöstől, és bőrének érintését egész testemen érezhessem.-De a gyerekek miatt vissza kell fognod magad, ahogy nekem is. Vékonyak a falak.-nevetem el magam gyermetegen, hisz lássuk be, ahhoz kicsik, hogy ezt megértsék, viszont ahhoz nem, hogy meghallják, amit nem kellene.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Nem mondhatnám, hogy megjavultam, hogy más lettem, mint, aki voltam, egy cseppet sem, továbbra is önző vagyok, szemét és manipulatív, mert miért ne? Egy változott, az pedig az, hogy szerelmes vagyok ebbe a nőbe, nagyon is, régen is az voltam, de akkor az életemet is feláldoztam volna azért, hogy magam előtt is hazugságnak tűnjön, hogy ne kelljen rábólintanom erre, a számomra nagy gyengeségre. Mert elnéztem Darius-t, elnéztem, ahogy a nőket maga mellé engedi aztán szépen mindet kisorjázza az életéből, ezt akartam Én is, összefeküdni egyel-egyel aztán folytatni a megszokottat mintha meg se történt volna az a kaland. De Melis már akkor állandósult az életemben mikor még ennek tudatában sem voltam, vele voltam a legtöbb éjjel és olykor nappal is kerestem a társaságát, arra fogtam ezt az egészet, hogy nála gyönyörűbb nő nincs ezen a világon és Én megkaphatom, szigorúan csak az engedélyével, Én pedig mellette másokkal is hetyegtem, ez így tökéletes volt, meg volt amit akartam és volt egy biztos pont is, Melis. Már akkor közünk volt egymáshoz, de makacsul tagadtam a valóságot. Darius felbukkanása számomra is olyan gyors és hirtelen volt, mint egy nyári zápor, végre sikerült Melis-szel mindent megbeszélnünk erre felbukkan és elkezd mindenféle alkuról és hasonló tartozásokról fecsegni. A bosszús enyhe kifejezés arra, amilyen voltam a kettejük beszélgetése alatt. A nőm és a haverom között egy akkora szakadék van, hogy az alját se látom. Egyedül Én vagyok a híd a két part között ami valamelyes kapcsolatot jelent kettejük között, meg kell mondjam szívás összeköttetőnek lenni. -Persze, hogy igazam van, jelenleg törődjünk csak azzal, hogy a múlt keserű ízét valami édessel feledtessük. - Csókolom meg lágyan, de birtoklóan, ha Darius nem zavar meg máshol is megízlelhettem volna a nőmet, de persze időzíteni azt nagyon tud. -Hmm...te épp elég édes vagy ahhoz, hogy feledhessem a múltat és kitörölhessem a fejedből a keserűséget. - Vigyorgok pimaszul akárcsak egy kamasz kölyök, aki élete első alkalmára készül a kiválasztott nővel. -Beismerem, mert így van. - Bólintok és szavaim őszintén csengenek. A múlt elmúlt, de ez még nem feledtetheti a hibáimat, a hibáinkat, meg kell fizetni azért amit cselekedtünk, Én pedig elég nagy árat fizettem a hibám miatt, meghalt Melis, ezzel az egyetlen fény hunyt ki bennem és teljes lett a sötétség. Most pedig? Ajándékot kaptam a vezeklésért, visszakaptam Őt, kérhetnék ennél többet? -Rendben, igyekszem magam mögött hagyni a múltat, a jövőm pedig Te vagy. - Torz arcomra mosoly kerül, ami vicsorgásnak tűnik, de őszinte mosoly. Szerelemmel nézek a nőre, akit végre megkaptam, magaménak tudhatok miközben Én is teljesen a rabja lettem. Az ajkába harap mire felmordulok és ahogy hozzám simul kitörli az iménti rossz élményeket és azonnal a helyére cserélődik a vágy, amit iránta érzek. Nem tudok mással foglalkozni csak vele, semmi sem tudja megszakítani ezt a pillanatnyi nyugalmat kettőnk között. -Ohmmm....igen, beakarok pótolni jó pár dolgot. - Villantom ki a szemfogam amely a vágytól nyúlt meg ennyire, de ezúttal nem a vérére vágyom, nem, továbbra is arra, hogy a teste olyan szorosan simuljon hozzám, hogy semmi mást ne érezzek. Óvatosan ledöntöm az ágyra és hatalmas testemmel fölé tornyosulok, szét nyitom a köntöst, ami eddig takarta meztelen testét. Majd ismét morranok egyet ahogy meglátom immár ruha nélküli testét. Lehajtom a fejem és a nyakától indítva csókokat lehelek a puha bőrére és néhol megszívom a bőrt. -Királynőm, esetleg lenne valami különleges kívánsága vagy hagyja, hogy úgy cselekedjem, ahogy szeretném. - Vigyorgok fel rá még mielőtt a hasánál lejjebb haladnék, válaszút elé állítom, képes volnék azonnal a kívánságát teljesíteni annak ellenére Én mire vágyom.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Meg kellett tanulnom a dolgokhoz úgy állni, mintha semmi sem bántott volna. Régen így bírtam mellette, minden érzésem, gondolatom elrejtve, ami ellenkezett volna az elveinkkel, amiket felállítottunk. Viszont abban valahol igazat adtam neki, hogy az ő életének fontos része volt Darius, az enyémnek viszont csak egy idegesítő darabja a múltból, aki jobb, ha nem kerül a szemem elé az elkövetkezendő időkben. Csakhogy nem kérhettem Philt, hogy fordítson mindennek hátat. Én se tettem. Én is megmaradtam úgy, ahogy. A saját emlékeim fogságában, azok kellemetlen részét igyekeztem eltemetni, elnyomni magamban. Szerettem volna, ha az este felhőtlenül telik, talán egy kicsit meghitten, szerettem volna érezni őt, hogy mellettem és velem van végre. De az illúzió hamar elmúlt erről, hisz tett róla a múltam egyik fekete pontja, hogy épp most törjön előre ismét. Igaza volt, vitatkozni ezen aligha volt értelme. A múlt hibáiból okulni, tanulni kell, nem pedig beléjük temetkezve poshadni, így nekünk is jó lenne, ha erre az egészre fátylat borítanánk. -Igazad van.-bólintok, ajkamon apró mosollyal, ami ugyan még kicsit keserű az előbbiektől, de bizakodó ennek ellenére. Mindenre van megoldás, s mivel már egyikünk sem ringatja magát felesleges téveszmékbe a másikkal kapcsolatban, s nyílt lapokkal játszunk, így talán ez könnyebben is fog menni. Én legalábbis ebben reménykedem a legjobban. -Örülök, hogy beismered.-szólalok meg kissé diadalmas hangon, miután maga felé fordítja arcom, és megcsókol, amit viszonozok és ajkaimra mosoly húzódik, szemem pedig csillogni kezd, az elmúlt események szürke borúja után.-De ne ostorozd magad feleslegesen azért, ami a múltban történt. Koncentráljunk a jelenre, a jövőre, és hagyjuk a múltunk magunk mögött. Kérlek.-keresem meg tekintetét, és erről nem szeretnék vitát nyitni. Egyikünknek sem hiszem, hogy az tett volna jót, ha a múltunkban ragadunk és várjuk a csodát, hogy valaki majd figyelmeztet, más évszázadban élünk. Mások lettünk, ezzel pedig nincs semmi baj. Jó volt látni, ahogy elneveti magát, én csak megrázom fejem, és alsó ajkamba harapva simulok hozzá, ujjaim végig futtatva karjain, majd tarkójánál összefonom ujjaim, homlokom homlokának vetem. -Az imént mintha azt mondtad volna, hogy be akarod pótolni az elvesztegetett időt...-kezdek neki sejtelmes hangon.-Hacsak némi színjáték elvette a kedved a nosztalgiázástól.-hagyom nyitva a kérdést, hogy döntést is kezébe adhassam, hisz én lennék az utolsó a mai nap, aki bármit is erőltetne.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Nincs mit tagadni azon, hogy bizony Darius szerves része az életemnek, ami fura, mert igencsak eleinte egymás torkának akartunk ugrani megannyi alkalommal, most meg? Még, ha épp gyilkos hajlammal is akarnám kitekerni a nyakát akkor is inkább max feltörlöm vele a padlót, barátot nem ölünk, megbántam volna még ezer alkalommal, ha a nagy egómániást kiütöm a ringből. Képtelen volnék arra, hogy Darius-t kitöröljem az életemből, ez semmi nyálas szöveg, hogy mert a legjobb haverom..a francokat, egyszerűen annyi mindent megéltünk együtt, szinte már igazán közös múltunk van, ahogy persze Melis-szel is, de egyikük sem kérheti, hogy a múltam egy jelentős részét kitöröljem csak mert egymásra fújnak akár a macskák. Darius távozásával valahogy nyugalmasabbá válik a szoba, nem kis örömmel taglóz le a tudat, hogy a kölykök Melis számára is kezdenek fontossá válni pedig még csak ma ismerte meg őket. Végre magunkra maradunk, még hallom odakintről ahogy Darius a maga "édes" módján magához parancsolja a két kölyköt, még szerencse, hogy nem fognak erre emlékezni. Bár Én se emlékeznék a ma estére, olyan szépen és vaditóan indult majd persze inkább lett háborús övezet mintsem egy forró és fülledt éjszaka. -Nem várok el tőled semmi ilyesmit, egyszerűen ez van és kész, nem kell áldásodat adni rá, elég nekem ha nem foglalkozol vele és inkább koncentrálunk arra, hogy kettőnk között minden rendben legyen. - Más most nem számít, voltunk mind a ketten annyira buták, hogy nem cselekedtünk mikor megtehettük volna ezt már nagyon régen. Én csökönyösen tartottam magam ahhoz, hogy márpedig érzelmek nélkül több vagyok, Ő pedig inkább elviselte a rossz dolgaimat mintsem lépett volna. -Az voltam..nem foglalkoztam az érzéseiddel, magammal törődtem csak. Ezt pedig sose bocsátom meg magamnak. - Kezemmel felém fordítom az arcát és megcsókolom, ez most kivételesen nem szenvedélyes, inkább csak egy "bocsánatot kérek, hogy akkora barom voltam" csók. Amit egyszer elkövettem nem kívánom megismételni. Egyszer is épp eléggé fájt az elvesztése, ha ez megismétlődne ki se tudnám heverni. Még Darius se tudna kiszedni abból a fájdalomból, épen biztosan nem. -Fátylat a múltra, úgy cselekedtél ahogyan azt a szíved diktálta, emiatt nem háboroghatok, főleg meg azért, mert valóban rég volt már. Felejtsük el ami történt és nyissunk új fejezetet, be akarom pótolni amit elvesztegettem. - Simítok végig a vállán majd közelebb húzom magamhoz és egy újabb csókkal igazolom, hogy amit mondtam komolyan gondoltam. Van még időnk bőven ahhoz, hogy a hibákat helyre hozzuk és felépítsünk valami jót ketten. Biztos lesznek még akadályok, sőt, ezer százalék, de nem fogom hagyni, hogy elvesszen mellőlem mikor rá vártam már nagyon régen. -Mihez lenne kedved most, hogy félbe lett szakítva a programunk? - Nevettem el magam, Darius meg az időzítései...
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Értékeltem, hogy pártatlan akart maradni, hogy nem akart sem az én oldalamra állni, sem Dariuséra. Régebben is hasonló viselkedés jellemezte, igaz, akkor nem láttam rajta, hogy bánná, ha én kiszállnék a képből. Sőt. Akkor felesleges harmadik voltam a kettejük világában, amibe sehogy sem férhettem volna bele. Nem volt ebben a helyzetben semmi jó. Dariust megvettettem és gyűlöltem, valójában a hátam közepére sem kívántam azt, hogy itt legyen. Phil-el csak helyre akartam hozni a kissé elszúrt életünk. Miért nem ment ez ilyen könnyen? Hát arról már én is tehettem, hogy ez így alakult, de akkor is. Akaratos, önfejű nő voltam, aki megszerezte mindig, amit akartam. Még ha ennek ár is volt, akkor is. És ennek levét most ittam meg. -Mind a ketten hibáztunk, ennyi. Megkaptad, amit akartál.-nézek még utoljára Dariusra, mielőtt távozna, ám ahogy szájára veszi a gyerekeket, valami megfoghatatlan oknak köszönhetően azonnal előbújik belőlem az anyatigris és mondok tökéletesen ellen annak a viselkedésnek, amit eddig tanúsítottam. Felveszem a védelmező szerepét az eddigi támadóval szemben, aki csak magát óvta. -Ha a gyerekeknek baja lesz, akkor leverem rajtad.-sziszegem, mintha máris az én gyerekeim lennének. De sose lesznek azok. Leülök az ágyra és nagyot sóhajtok, mikor végre eltűnik Darius a szobából. Nem így akartam ennek véget vetni, sőt azt se akartam, hogy így derüljön ki. Igazából azt se akartam, hogy kiderüljön. -Megértem. De ne várd, hogy el is fogadjam ezt.-nézek rá, hajamba túrva, magam alá húzom lábaim és fejem a falnak döntöm, melyet az ágy támasztott. Őszintén szólva magam sem tudom, hogy mit vártam, magamtól és tőle. Ezt a helyzetet valahogy meg kellett oldanunk. Kellett rá valami megoldást találni, én ugyanis nem akartam ilyen könnyen adni a boldogságom. Harcolni akartam érte, ha már régen nem tettem.-Sajnálom, hogy a hátad mögött intéztem el ezt. Nem akartam, hogy... nem akartam, hogy olyan legyél, mint ő. Egy érzéketlen barom.-ismerem el végül. Mert tényleg nem tartottam annak. Sosem tartottam olyannak, amilyen Darius volt. Mert meglehet, hogy vámpír volt, de benne volt valami több, amitől más volt, mint az a kis féreg.-Nem az bántott, hogy más nőkkel voltál együtt. Vagyis az is, de én sem fogadtam meg, hogy apácazárdába vonulok. Csak azt nem bírtam eltűrni, hogy velük ugyan úgy bánsz, mint velem. Már akkor is szerettelek, így reméltem, hogy viszonozásra lel ez az érzés.-magyarázom, az ágynemű huzatával babrálva, majd rá emelem tekintetem, és elmosolyodom.-De most, hogy megkaptam tőled azt, amit hiányoltam évszázadokig... sajnálom, hogy ennyire önző voltam és az életed felett akartam dönteni, mintha uralkodhatnék feletted.-kérek bocsánatot, arcom megremeg, ahogy ilyen könnyedén kiejtem a szavakat és egy apró mosollyal fűszerezem azt. Helyrehozni még nem volt késő, ahogy eldobni sem, és megérteném, ha ő nem akarná ezt így folytatni. Hisz ki tudja, hogy még mennyi titkot bírunk el, és mennyi kerül majd elő, ami akár minden tervünk is keresztül húzhatja.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Ahol érzem a forróságot a talpam alatt
Hobbi & foglalkozás :
Mondhatnék párat, de egyik sem nyomdapapírra való.
Szinte már-már ennél abszurdabb nem is lehetne a helyzet. Ha nem lenne ekkora balhé belőle már felnevettem volna, de mégsem teszem, dühös vagyok kissé. Nehéz lecsillapodni mikor ilyesmik derülnek ki. A legjobban azt utálom, ha beleavatkoznak az életembe, a döntéseimbe, a cselekedeteimbe. -Jaj fogd már be Darius, mind a ketten tudjuk nagyon jól, hogy zsarnok vagy, csak szarul csinálod. - Morranok. Bár igaz, ami igaz, hogy nem befolyásolta a cselekedeteimet, mindent Én magamtól tettem meg, azért voltam vele, mert így akartam, jó volt szabályok nélkül élni és igen, ha lehetne se akarnám ezt a részt megmásítani. Pokoli bunkó tud lenni és eltiporja, aki nem tetszik neki, de Ő Darius, ha máshogy tenne, már nem is tudnám kit ismertem meg akkor a háborúk kellős közepén. -Most komolyan elküldesz? - Néztem rá döbbenten. Ha minden egyes szó után vagy veszekedés után úgy gondolja, hogy ismét felhánytorgatja a barátságomat Darius-szal ennek nem lesz jó vége. Nem a kutyája vagy Darius-nak, hogy kövessem és ez a húzás még Melis-től is igen ronda volt. Lesz mit megbeszélnünk még úgy hiszem. Arra gondoltam, hogy talán most már minden rendben lesz, hogy Melis velem van, Darius- se akarja kitekerni a nyakam a tec halott mesém okán, de nem, Darius betoppanása minden fergeteges háborús övezetté alakított. -Ne akard magad ebből kiásni, ugyanúgy Te is nyakig benne vagy ebben. Ketten kellenek egy alku megköttetéséhez és a másik fél Te voltál, a barátságunkat áldoztad fel egy olyan dologért, amit akartál, nyakig sáros vagy. - Ebben a dologban mind a ketten bőven benne vannak. Itt egyedül csak Én nem tudtam semmiről, ami még mindig piszkálja a csőröm és fogja is. Melis szavai tőrt döftek a szívembe, mintha megkarózták volna az oly régen nem dobogó ketyegőmet. Közelebb léptem hozzá és még mielőtt szitok szavakkal illethetne megcsókoltam és magamhoz szorítottam. Majd mikor megszakítottam a csókot Darius felé fordultam. -Most menj, megkaptad amit akartál, majd holnap hívlak. - Nem fogom Melis kérésére megszakítani a kapcsolatot a haverommal ahogy fordítva sem teljesítem a dolgot. Egyedül Én dönthetem el, hogy kit nem akarok tovább az életemben látni. -Ja és kösz Darius, a kölykök erről az egészről jobb ha megfeledkeznek. - Majd miután Darius távozott rátérhettünk Melis-szel a régen lezajlani kívánó beszélgetésre. -Figyelj, gyökér voltam, egy igazi barom amiért nem vettelek figyelembe, már nem fekszem le holmi nőkkel, ha szükséged van rám itt vagyok, nem hagylak egyedül, szeretlek, de azt ne kérd, hogy szakítsam meg a kapcsolatot Darius-szal, Ő pont úgy az életem része, mint Te vagy a kölykök. - Ez nem fog változni, bár Darius a múltam sötétebbik foltja a jelenemben is maradni fog az árnyéka, nem is akarom, hogy máshogy legyen. Nekem így jó, ezzel pedig Melis-nek is meg kell birkóznia.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Látod? – pillantok a nőre. – A saját maga ura. Én soha nem irányítottam őt, nem vagyok zsarnok! – kettőnk közül, csakis neki lehetne hatalma Philip felett. Kettőnk közül csak ő tette szét a lábát Philip-nek, ő meg amilyen érzelgős barom, ezt sokkal többnek veszi, mint ami valójában. Pórázon rángatni… jó vicc, én nem tettem ilyet. Akkor bánkódj csak tovább, vannak határok! – azt pedig már elérte. Ellenben vele, engem rohadtul nem érdekelnek a kölykök, akik odalent vannak. Letéphetem az apjuk fejét és azt mondom nekik, hogy betört egy medve. Elhinnék. No persze, nem tépném le Philip fejét. A nő feje sokkal inkább kell nekem, mint az övé. Az a fej minden baj forrása. Hé, ő hazudott neked, nem én! Ugyan, Philip, te is jól tudod, hogy ki akart helyetted dönteni. Nem én. Ő beszélt a nevedben. Ő döntötte el, hogy milyen életet akarsz majd. – ami végül nem jött össze, mert Philip lelépett, a nő pedig valamiben meghalt. Nem bánkódnék,h a ez ismét megtörténne, jobban szerettem, míg halott volt. Csak mert hazugságon lettél érve. Én őszinte vagyok, megválogatom, hogy kinek mit mondok. – így történhetett meg az, hogy soha nem kellett hazudnom, mert nem is kérdezett erre rá Philip. A legjobb hazugságok azok, amiket nem kell kimondani. – Oh, nézzenek oda! Drágám, kettőnk közül ki volt halott egészen eddig? Nem tudom, hogy feltűnt-e, de rohadtul nem érdekel, hogy mi jön ki a szádon. Hidd el, én még annyira se akarlak látni, mint te engem. Van egy megoldás, csak gondolkodj! – ideje lenne, hogy használja a fejét. Komolyan, néha csak nézem, ahogy tátog, oda se figyelek arra, amit mond. Megfájdul tőle a fejem, csodálnom kéne Philip-et, amiért képes elviselni, de egyszerűen csak hülyének tartom. Megtenném, másra sem vágyom, de tudod, azok után, amit láttam, nem fogok üres kézzel távozni. – már az egy kisebb sok volt, amire benyitottam, ezek után nem fogok csak úgy elmenni. Melisandre adja meg, amivel tartozik nekem, utána pedig ők ketten azt csinálnak, amit csak akarnak. Ilyenkor örülök annak, hogy nekem a szerelemhez hasonló baromságokkal nem kell foglalkoznom. Őket kéne mindenkinek az orra alá dugni, mint példa, egy életre elüldözik az ember kedvét a párkapcsolatoktól. Nem tudom, hogy melyiküknek adjak igazat. A nőnek már csak azért sem adnék. Mégis mit hisz, miről szól a vámpírlét? Gyerekekről meg a gyönyörű családi kirándulásokról? Philip meg miért beszél úgy, mintha érdekelné őt ez az egész? Annyi időt és energiát spórolhatnánk azzal, ha gondolkodnának. Na persze ez nehéz, a saját gondolataimat nem hallom miattuk. Ami azt illeti mondtad már. – pillantok mosolyogva Philip-re, majd Melisandre-ra pillantok és megrántom a vállamat. – Mondj valami újat. – ezt is hallottam már. Kicsit elszabadultak az indulatok ebben a szobában, csoda, hogy az a két alacsonynövésű még nem jött fel, hogy megnézze miért ez a sok kiabálás. – Biztos? Nem érzek semmi… megkönnyebbülést. De köszönöm! Látod, nem volt olyan nehéz. –ha ezt tudom, akkor meggyújtottam volna én is pár gyertyát, hogy aztán elfújjam őket. Tudom, hogy ez nem ennyiből áll, de ennyire tartom a varázslatokat. – Amúgy! – Philip-hez fordulok. – Egyrészt szívesen. Végre megbeszélhetitek azt a sok szarságot, ami engem rohadtul nem izgat. Másodrészt pedig csinálj valamit vele, mert valamiért rendkívül agresszív. Addig én lent várok és kitörlöm a kölykeid fejéből, hogy hallották ezt. A végén még retardáltak lesznek, mire felnőnek. – csóváltam meg a fejemet, miközben kimentem az ajtón és elindultam lefelé a lépcsőn. Haza azonban nem mentem. Nincs hova hazamennem. Ez megint egy olyan pont, ami veszekedést szül majd, de… a kölykökkel kell előbb beszélnem, azokat könnyű meggyőzni. Addig ők lerendezhetik ezt az egészet.
▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: Ha elzavartok, ez volt a záróm [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
Reménykedem a folytatásban 
