- Minden jogom megvan hozzá, hogy elszálljak magamtól, vagy esetleg ezt nyújtsam át neked egy életrajz formájában? - kérdeztem, miközben unottan méricskéltem őt. Tipikus jókislány, de úgy utálom az ilyeneket, nem is tudok vele mit kezdeni. Talán jobb lenne belátni, hogy ha hagynám menni, az lenne a legtisztább, bár én soha nem hagyok menni senkit. Vagy megölöm vagy pedig társasmmá fogadom. Bár neki elég sokat kell még fejlődni ahhoz, hogy a társam lehessen. Egyáltalán... mióta keresek én társat magamnak? Tatia volt mindig is a társam. Hozzá foghatót nem fogok találni se most, se jövőre. Soha. Ne is fecséreljem hát az időt? - Dönthetsz. Velem tartasz vagy kisétálsz. Azt csinálsz, amit akarsz. Talán meghagyom az életed is, nincs kedvem gyilkolni - jegyeztem ezt meg már egy széles mosoly kíséretében, amely remekül állt nekem. A vérvörös rúzsomról már ne is beszéljünk. Ha ő nem, hát majd egy szemrevaló férfi fog hozzám szegődni. Bármelyik megoldás remek lenne számomra.
Elkerekedik a szemem a nő szavain. Hát nagyon jó... Kifogtam egy önimádó, egoista nőszemélyt. Már csak ez kellett nekem, nincs szükségem segítségre. Nah jó van, de nem tőle. Hisz csak rá kell nézni, csupa kegyetlenséget tanulnék tőle én pedig azt nem akarok mivel a régi önmagam szeretnék maradni. Már amennyire ez ilyen állapotban lehetséges. Ránézek a nőre majd veszek egy mély levegőt, hogy próbáljak higgadtan reagálni rá. - Hmmm, eléggé elvagy szállva magadtól, nem? Honnan veszed hogy szükségem van segítségre? és miben tudnál te nekem segíteni? - teszem fel neki gúnyosan a kérdéseimet. Már csak azért sem fogom hagyni azt, hogy az itt töltött időmet elrontsa. Jól akarom magamat érezni itt, Párizsban.
ઈ Zene ઈ Note : Bocsi, hogy rövid lett és hogy ennyit késtem a reaggal ઈ Words
to Alexis; a new vampire in paris? how interesting!
Vontam egyet a vállamon, de még ezt is egy nőhöz méltó kecsességgel tudtam megtenni. Nem véletlenül élek már jó pár száz éve ezen a földön. Ez megtanított egyetsmásra, szóval valamiért meg tudom érteni, ha ő még a piti kis éveivel nem képes némi nőiességet produkálni. Ahogy ránéztem.. nos, a divatérzéke sem egy nagy cucc, de ez még változhat. Körülbelül három vagy név évszázad után. Sokan mondják, hogy csupán egoista vagyok, de ezt cáfolom. Bejártam már a világ híres, nagy helyeit. Jártam már itt, Párizsban is... ez a divat fővárosa is, és azt kell hogy mondjam, rengeteget tanultam itt. Nem leszek ugyan divattervező, de nem is véletlenül; általában belőlük vacsoráztam a divathéteken. Egyszerűen édesebb a vérük, mint bárki másé... talán mert... öhm... még a bőrük alatt is pénz mászkál? Végigmértem a velem szembenülő lányt. Mit sem számítottam arra, hogy vissza fog beszélni, de volt időm megtanulni hogy figyelmen kívül hagyjam az ilyesmit. Arról nem is beszélve, hogy ha tovább hergel.. már kétszeres okom lesz arra, hogy megöljem. Most, hogy vámpírokból kell táplálkoznom... nem tudok mit tenni! Muszáj ennem, és ha felhúz... - Miért ne csinálnád azt, amit én akarok? - kérdeztem felvont szemöldökkel, arcomon ravasz vigyorral. - Beláthatnád, hogy rengeteget tanulhatsz tőlem, ha elfogadod az ajánlatzomat, és velem maradsz. Ha nem, nos... nem ígérem hogy megéled a holnap estét - rántottam meg ismét a vállam.
Furcsán nézek a nőre ahogy beszél velem. Mi az, hogy így beszél velem?! - Már bocs, de kinek képzeled magad, hogy így beszélsz velem, hm?! - teszem fel neki a kérdést még mindig higgadtan, de végig a szemeibe nézve. Még is mit képzel magáról, de most tényleg? Nem képzelheti azt, hogy pont Ő rá fogom pocsékolni az időmet amíg itt vagyok. Pihenni szeretnék és megemészteni azt, hogy vámpír lettem, de ehhez nekem az kell, hogy egyedül legyek. Nem pedig az, hogy egy önimádó nőszemélyt kísérgessek itt Párizsban. Magam is meglepődöm azon, hogy így reagálok azon, hogy ilyen hangnemben beszél velem, hisz eddig nem ilyen voltam... Kedves és aranyos voltam másokkal, most pedig... Hát igen... Chris is megmondta, hogy ha átváltozok akkor az érzések felerősödnek. Én pedig ezeket még nem tudom kezelni, de nélküle akarok lenni. Tudom, hogy én kértem azt, hogy változtasson át, de most, hogy vámpír vagyok úgy érzem, hogy nincs rá szükségem... Úgy érzem, hogy nem akarok vele lenni, szakítani fogok vele csak először tanuljam meg kezelni ezt az egész vámpíros dolgot... - Már bocs, de nem is ismerlek azt sem tudom mi vagy. Miért csinálnám azt amit te akarsz? - mondom immár érzéstelen hangon miközben belekortyolok az italomba amit nemrégiben hozott ki nekem a pincér.
ઈ Zene ઈ Note : Bocsi, hogy rövid lett és hogy ennyit késtem a reaggal ઈ Words
to Alexis; a new vampire in paris? how interesting!
Meglepett, hogy kedvességet produkált felém, hiszen én magam egy hajszálnyira sem erőltettem meg magam, hogy ennek akár egy apró szikráját is mutassam. Pedig mint másik, később jövő vendég, aki oda akar ülni máshoz... nos, nekem kellene udvariasan viselkednem, hogy engedjen leülnöm. De nem úgy nézett ki ez a kislány, mint aki el tudná érni, hogy bárhová is elmenjek innét. Olyan gyenge lehet, mint valami harmat. Én pedig a korom által bizonyára könnyedén ellátom a baját, ha netán tangózni támadna kedve. Bár van egy mondás, amit ideje lenne megtanulnom: a vámpír az vámpír. Tele lehet meglepetéssel, és ha ez a csaj vámpír - márpedig az, ezt sosem tévesztem el -, akkor jobb, ha vigyáz magára. S jobb, ha én is vigyázom. Mindig érhetnek meglepetések. - Kösz! - biccentettem felé, majd megköszörülve a torkomat, elegáns mozdulattal foglaltam helyet az említett asztalnál. Lábaimat keresztbe helyeztem, majd végignéztem a lányon, miután leadtam a rendelésemet egy kávé után, és a kiszolgáló - látva cseppet sem türelmes pillantásomat - igyekezve elsietett. - Nos, kedvesem... - sóhajtottam fel, majd elővettem a sminkes tükrömet, és belenézve megigazítottam hajamat. - Bizonyára kedvesebb társaságot reméltél ebben az állítólag szerelmes városban, de azt kell, hogy mondjam, bennem annyi kedvesség sincs, mint egy varangyos békában. Szóval jobb, ha beletörődsz, hogy mivel unatkozom, és jobb nem akadt, te leszel az útitársam, míg itt vagyok - kacsintottam rá, tekintetemben pedig ördögi fény gyúlt ki.
Jól esik most kicsikét egyedül lennem,át kell gondolnom a dolgokat. Egy kis külön létre van szükségem Christől. Nagyon szeretem őt, de... De ez a vámpírrá válásos dolog hirtelen ért. Mármint igen én kértem, hogy változtasson át, de nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz... Ki is akartam kapcsolni az érzéseimet, de akkor szerelmet sem éreznék; anélkül pedig nem akarok élni, mert szerelem nélkül az élet semmit sem ér. Gondolataimból egy nő szavai ébresztenek fel. Nem ismerős, de miért is lenne az?! Nem sok új embert ismertem meg azokon az 1-2 illetőn kívül akiket immár a barátaimnak nevezek. Alig láthatóan megrázom a fejemet, hogy elkergessem a gondolataimat. Nem akarok azokkal a dolgokkal foglalkozni amik még Mystic Fallsban történtek, hisz az a múlt amit el akarok felejteni. Sőt, az sem kizárt, hogy többé nem megyek oda vissza, és Christ sem fogom keresni. Új életet szeretnék kezdeni, és ha megbékéltem vele akkor talán Chrissel is újra tudok, újra képes leszek újra kezdeni azt amit abba hagytunk. - Igen szabad ez a hely, és beszélek angolul. - mondom a nőnek kedves hangnemben.
to Alexis; a new vampire in paris? how interesting!
Menekülök... mióta csak elhagytam Mystic Falls-ot, az életem nem áll másból, mint titkokból... hazudtam Damon Salvatore-nak... igen, hazudtam! Igenis... hatással van rám a méreg... nem tudok mással táplálkozni, csupán vámpírvérrel... az emberek vérét már nem kívánom. Megfertőzött az a csodavírus, és nem tudom, hogy... van-e ebből kiút. Talán el kellett volna fogadnom a segítségét? Nem, soha! Egy Damon Salvatore kaliberű férfi ne sajnáljon engem, és ne érezze magát megtisztelve, amiért nekem kell segítenie... azok után, amit a múltban tettem vele, kész elégtétel lenne neki, ha a seggemet kellene bevédenie. Én pedig ezt az örömet senkinek nem vagyok hajlandó megadni. Nem, és kész. A smink mindig is jóbarátom volt. Ezúttal is tett arról, hogy ne láthassa senki, milyen csapzott és álmatlan vagyok már napok óta. Egy ideje Párizs nyújt nekem otthont. Kevés itt a vámpír, kevés a táplálékforrás ezáltal... de mindig megoldom valahogy. Én akárcsak a Petrovák, mindent túléltem. Ezt is túl fogom. De az illat, ami megcsapott, vigyort rajzolt az arcomra. Az illat egy vámpírtól származott, és tekintetem rögtön rávándorolt, amint beléptem a helyiségbe. Egy vámpír Párizsban? Micsoda felülmúlhatatlan érdekesség! Ezt feltétlenül ki kell használnom... az éhség gyötör. - Bocs. Szabad ez a hely? - kérdeztem, mire rájöttem, hogy angolul beszélek egy francia közegű helyiségben. - Ugye beszélsz angolul? - sóhajtottam fel a szememet forgatva.
Hogy hogy viselem a vámpírrá válást? Nehezen, főleg azt amivel jár... Egy ideig nem bírtam leállni, nem tudtam kontrollálni a vérszomjamat és gyilkoltam, aztán utána jött a bűntudat amit alig bírtam elviselni. Azért lettem vámpír, hogy Chrissel legyek, de előtte meg akarom tanulni azt, hogy hogyan tudjam visszafogni magamat mivel nem akarok gyilkos lenni. Őt nem izgatják az emberi életek, a sok-sok áldozat, úgy hogy úgy döntöttem elmegyek kicsit világot látni, egyedül. Nem gyilkolok, és megpróbálok rászokni a vértasakra. Nem olyan finom mint vénából, de ha ez kell ahhoz, hogy ne öljek... Ám legyen. Lassan féléve megyek ide-oda, ismerkedek és tanulok. A gimit elvégeztem, és úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, majd jövőre jelentkezem egy fősulira. Hisz most kisebb gondom is nagyon mint az, hogy órákra járjak be. Számomra most az a legfontosabb, hogy megtanuljam kezelni a vérszomjamat, és elfogadjam a vámpírságot. Csak nem tudom hogyan tegyem... Kell valaki aki tud nekem segíteni... Párizsban vagyok most. Kis korom óta az volt az álmom, hogy egyszer eljussak ide és megtudjak nézni minden nevezetes épületet, helyet. Lassan 1 hónapja itt tartózkodom és sikerült mindent megnéznem, gyönyörű szép város, és mondhatni kedves emberek vannak itt. 1 hónap alatt volt szerencsém megismerni pár illetőt aki tud nekem segíteni, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Késő délután van, és mivel nem tudok mit kezdeni úgy döntöttem, hogy beülök egy kávézóba, iszok egy kávét aztán majd meglátom, hogy a későbbiekben mi lesz, és mihez fogok kezdeni.
Büszkén veregettem hátba, mikor szépen hallhatóan megértette,hogy mi is a feladata. Kihúzva magam -, mint már felfegyverkezett katona - vettem hátraarcot, és nyugodt léptekkel vettem irányt Mf felé. Itt már több,mint végeztem.
Kék szemei mind az enyéimbe mélyedtek és bár a helyzetem egyáltalán nem volt veszélytelen, rajtam mégis földöntúli nyugodtság áradt szét szavai hallatán. A könnyeim megapadtak és helyre állt a légzésem, úgy tettem ahogy kívánta. Megnyugodtam. - Barátnők leszünk. - motyogtam mosolyogva, szinte már lelkesen. - Mystic Fallsba költözöm. - folytattam monoton hangon. - Claire White vagyok. - mutatkoztam be én is. - Örülök, hogy megismerhetlek, Erin. - mondtam kedvesen, mintha nem is az előbb akarta volna kiszívni a vérem. Nem értettem magam, de éreztem, hogy a kényszer hajt a kedvességre és nem tudtam mit tenni ellene, ha nem törődtem vele el is tűnt ez az érzés és csupán azt a békés, vidám hangulatot éreztem, amit ő maga sugárzott. - Foglalok repülőjegyet és bepakolok. - billentettem félre a fejem és tudat alatt talán a beleegyezését vagy az újabb parancsot vártam az indulásra, de közben mosolyogtam, felhőlen vidámsággal.
- Jajj, Drágám, ne sírj - töröltem le ujjbegyemmel arcán végigcsorgó könnycseppet, majd tekintetemmel sajátjába másztam. - Nincs mitől félned,Kedvesem, nem foglak bántani... - suttogtam határozottan, lekapartam nyakamról a sálat, és nyakába fűztem,hogy eltakarjam a sebhelyet, amit én okoztam. - Nem foglak bántani,de cserébe... segítened kell nekem. Tudod, magányos szerzet vagyok, nagyra értékelném,ha barátnők lehetnénk- bólogattam ázott kutya ábrázattal, és figyeltem,hogy az ingó térde,hogyan vált stabillá. - NAGYON sokra értékelném,ha összepakolnál, és holnapra MF hotelének ajtaján kopognál - bólogattam fontoskodva, majd kezet nyújtottam a már nyugodt lánynak. - Még be sem mutatkoztam. A nevem Erin Josslyn Hart.
Szörnyen fájt a nyakam, ahol belemart. Meglepetésemre azonban pár korty után elszakadt tőlem, mire én kiszabadulva egy pillanatra elgyengült szorításából, hátráltam néhány lépést. Az egész testem remegett, a könnyen halkan potyogott és kétségbeesetten szorítottam véres nyakam, miközben egy pillanatra sem vettem le a szemem a vámpírnőről. - Hagyj békén, kérlek! - könyörögtem pityeregve, halkan. Tudtam, hogy ha kiabálok és meghallja pár ember nem segítek magamon. Maximum bőségesebb vacsorája lesz. - Hagyj elmenni! - sóhajtottam keservesen.
- Óh, Angyalom, én igazán nem akarlak bántani - fogtam finomabbra a szorításom, és tovább édelegtem, miközben a népes utca egyre távolodott mögöttünk. - Csupán... ismerkedni. Olyan nagy kérés ez? - vetettem be egy lekonyuló mosoly és kölyökkutyaszem együttesét, majd a remegő lány testét behúztam az egyik bokor takarásába. - Figyelj...csak egy korty, nem fog fájni, Angyalom! Egy korty, és nem látjuk egymást... - suttogtam, miközben leheletem melegen perzselte a lány nyakán feszülő bőrt. Ujjperceim ajkaira csúsztak, fogaim pedig egyenesen bőre alá. A felszakított cafatok alól sebes gyorsasággal tört elő a bódító vörösség, melyek cseppjeit úgy nyeldestem, mintha hetek óta folyadék nem érte volna ajkaim. Táplálkozásomat meghazudtoló éhséggel szipolyoztam a sűrű folyadékot, és már nem is számoltam. Egy korty, két korty, há....
A sikoly a torkomra fagyott, egy hangot sem tudtam kiadni. Éreztem, hogy jön a vég. Nekem annyi. Megcsapolnak, megölnek, a szüleim sorsára jutok. A nő természetesen nem hagyhatta ki a helyzetet, azonnal közelebb jött és könnyedén átkarolta a vállam, de erősen, határozottan fogott, hogy nehogy megszökjem. Mintha olyan sok esélyem lett volna rá. - Engedjen el, kérem. - motyogtam sírós hangon, mikor az ösvény mögé terelt. Tudtam, hogy hiába minden kérés viszont egy próbát megért. A sövény mögé érve kétségbeesetten rúgkapálni kezdtem. Még harapni és karmolni is próbáltam, de természetesen semmi nem használt. Simán elmenekülhettem volna, ha nem jövök vissza a telefonomért. Én ostoba! Vehettem volna egy másikat. Kit érdekel a telefon? Jaj istenem csak Grace néni ne jöjjön el és nézze meg mi van velem! Bárcsak felülne egyedül a New Yorkba tartó gépre és eltűnne, mielőtt ő is meghal velem. Rátettem a tenyerem a vámpírnő karjára és a gondolataiban csak vágyakozást a tündérvérre és égető szomjat láttam. 20 évet így is megértem úgy, hogy nem ölt meg senki, igazán boldog lehetek, hogy eddig húztam...
Elnyújtott léptekkel csámpáztam a macskaköves utakon, és városnézegető léptekkel haladtam el az édelgő párok táplálékszükségleteinek egymás szájából történő pótlása, üzletemberek neszező susmusa, madarak monoton csipogása, muzsikások húrjának nyivákoló pengetése mellett. Ez elviselhetetlenebb,mint MF. Bár meg kell mondani, van egy stílusa. Hagyján,hogy stílusa, de hogy tempója is, ez kicsit nehezebben emészthető. Még csak a harmaduk utat kerültem, a kávézóban feszengő lány torpant elém teljes valójában. Hmm...hogy a zsákmány keresi a hálót? Ez eddig új volt nekem. A tempótól patakzott homlokú tündér görcsösen tekintett jobbra majd balra, nagyokat nyeldesve kerített menekülőt. Mellé lépve vetettem át karomat vállán, és sövényes részek felé kezdtem vezetni. - Jól van? Biztos a melegtől émelyeg. Menjünk egy kicsit árnyékosabb helyre- címeztem negédes szavaimat a kétségbeesett lányhoz, és ellentmondást nem tűrően béklyóztam tenyerembe vállát, hogy a szökés lehetőségét mellőzzhessük.
Az utca végére érve megálltam szusszanni egyet, de előtte hátranéztem és alaposan megvizsgáltam, hogy ki jön az irányomba. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy csak vidáman csacsogó francia embereket láttam felém közeledni, de azok el is slisszantak mellettem, hogy kitérjenek az utcából. Furcsának tartottam, hogy a nő nem jön utánam, mert nagyon vigyorgott felém az előbb és tudtam, hogy a vérem édes számára. Nem fog ilyen könnyen elengedni. Mégis végignéztem százszor is az utcán, de nem láttam őt. Egy kicsit megnyugodtam, de még mindig kapkodó karokkal kutattam a telefonom után. Taxit akartam hívni, ami majd elvisz az itteni házunkhoz, ahol már Grace néni valószínűleg összecsomagolt bőröndökkel és frissen vásárolt repülőjegyekkel vár. a mobilom azonban nem volt nálam, mire átkutattam mindenem rájöttem, hogy a kávézó teraszának asztalán felejtettem. Levert a víz és idegesen csaptam a homlokomra, de megindultam visszafelé. A nő úgy sincsen itt. Hiszen nem is látom. Egy vámpír biztosan nem halogatná így a tündér vérét. Már rég elkapott volna, ha úgy akarná a vérem. Azért még mindig remegett kezem lábam és a gyomrom állandóan bukfenceket lejtett, míg végigsétáltam a hangos, zsúfolt téren. Kezem lábam lefagyott körülbelül a kávézótól tíz méterre, amikor ugyanis összefutottam azzal a kék szemű vámpírnővel. Ördögi vigyor terült szét az arcán most is. A szívem vadult dobolt, a lábam nem akart mozdulni, a levegő pedig kezdett egyre kevesebb lenni. kétségbeesetten zihálni kezdtem és homályos tekintettel körbenéztem, hátha találok-e valamilyen segítséget magam körül, azonban senki nem volt, aki segíthetett volna, csak egy csomó tudatlan, vidám ember. Néhányan belém ütköztek és odakiáltottak franciául valami 'Elnézést, hölgyem..' féleséget, de nem tudtam válaszolni. Csak őt néztem, megrémülve, reményvesztetten.
Úgy tűnik, nagyon sürgős lett neki hirtelen,úgy kapkodta el lábait,mintha kergetnék, pedig erről szó sincs. Ráérősen lépdeltem be a kávézóba, és kikértem a nekem járó italt. Tisztes polgárként nyúltam pénztárcámba,és nyújtottam át a kávéval egyenértékű bankjegyet. Ha pénzre lesz szükségem...nos, abban az esetben nem félek mélyebbre nyúlni,de addig is játsszuk a morálosat. Városnézegető tempóban iramodtam a lány után, hiába hallottam gyorsuló, szinte elhaló lépteit, az én nyugodtságom nem csappant. Egy vadászatnál sosem illek fejvesztve rohanni, főleg,ha a zsákmány nem hétköznapi.
Nyugodtságom azonnal elszállt, amikor szemem megakadt egy engem néző, vigyorgó nőn. Alig állt tőlem pár méterre, könnyedén meg tudtam állapítani, hogy ő egy vámpír, hiszen nem egyet láttam az életem során. Ő azonban nem az a vámpír volt, aki követett mind a 21 évemen keresztül. Azt a vámpírt bármikor megismerném, hiszen minden rémálmom főszereplője. Kivert a víz, a végtagjaim remegni kezdtek és még akkor sem tudtam erőt venni magamon, amikor körbenéztem és láttam, hogy jó pár ember volt még a téren. Itt nem bánthat, de biztos vagyok benne, hogy megoldja. Eddig mindig Grace néni közelében kellett átvészelnem a vámpír támadásokat. Most azonban egyedül vagyok, keservesen egyedül. Azonnal küldtem egy üzenetet a nagynénémnek, hogy csomagoljon, előbb utazunk a tervezettnél és vásároljon repülőjegyet mondjuk New York-ba, mert biztos, hogy megnézem még a szabadság szobrot mielőtt meghalok. Viszont, ha most meg is halok, az vigasztal, hogy egy ilyen szép helyen. Párizsban, azt hiszem mindenki szívesebben halna meg. De én ma nem fogok. Ebből az elhatározásból merítettem erőt és otthagyva a jeges teámat, felálltam az asztaltól, vállamra dobva a táskámat indultam lefelé a a szűk utcán. Nyugodt arcú, csacsogó, zenélő, boldog emberek között furakodtam és irigyeltem őket. Minden porcikámat átitatta a rémület és viszonylag gyorsan közlekedtem, olykor neki is mentem valakinek. Minden lépésem után hátra tekintettem, de a félelemtől elhomályosult szememmel alig láttam valamit.
Egy kis kirándulás lehetősége villanyozta be napom. S,ha már a szmogtól, illetve az ármánykodás bűzétől fortyogott a gyomrom, nagyobb távlatban terveztem. Mondjuk, Párizs.Nem terveztem tartós maradásom, én Mystic Falls-ra szerződtem,de az nem jelenti azt,hogy egy kis kicsapongás nem lenne a tarsolyomban. Nem való nekem a helyben toporgás, s a hetilap nyálazása unalomelűző B-tervként, viszont egy kis csatangolás a helyi nevezetes Café de Flore-ban vásárolt, elvitelre csomagolt méregerős éjfekete löttyel, az,ami igazán rám vall. Épphogy rátértem az épület előtt burkolt teraszra, a pezsgő és tömény sajt elegyét - illetve a hozzá ivódott hamiskás, elütött szólamos muzsikát,és az émelyítő nyáladzást,túlfűtött romantikát-elnyomta valami...különleges. Az illat forrása felé szegeztem tekintetem, fejem oldalra biccentettem, ajkam kifejező vigyorra húzódott. Bingó. Ártatlan ábrázatú lány felé sodort a szél. Mily meglepetés, Tündérkém!
Párizs. A szerelem városa vagy a fények városa?! Ki tudja? Egy újabb csodálatos hely a földön. Jártam itt már kétszer is. Egyszer csak egy gyors városnézésre ugrottunk be a nénikémmel, egyszer pedig laktunk is itt úgy fél hetet, mert gyorsan ránk talált a vámpír, aki megölte a szüleimet. Most csak pár napig készülünk maradni, addig is alaposan körüljártam a várost. Bementem minden boltba, megkóstoltam minden finom helyi specialistást és természetesen az Eiffel tornyot is megmásztam. Kicsit kifulladtam, ezért megálltam pihenni és meginni egy nagy pohár jeges teát az itteni kedvenc kávézómban. Kiültem a teraszra az egyik asztalhoz és a pincér szinte azonnal ott is termett. Felvette a rendelést és el is tűnt. Levettem a napszemüvegemet és körülnéztem a szűk utcán. Hatalmas zsivaj volt és, mivel ez volt a legforgalmasabb, legelitebb rész a városban, sokan voltak. Erre autó nem járt, mert sétáló utca volt, de biciklisek és a tipikus 'nagyonmenőakaroklenni' gördeszkások is ott voltak. Egy-egy mesterségesen ültetett fa tövében ott tanyáztak a festőt, teljes felszereléssel és néhány zenész is kint állt az égő napon, hogy szórakoztassa népet. Kellemes volt a hangulat, mindig élvezem Párizs nyüzsgő, de harmónikus világát.
Megkaptam az italom és élvezettel kortyolgattam. Ebben a nagy hőségben jól esett a frissítő jeges tea.
- Bla-bla-bla.... - legyintettem, ahogy Tatia kifejtette, mennyire utál az összes gyerekem, aztán néztem, ahogy eltette a papírt. Bár abban tényleg egyetértettünk, hogy Finn a családunk szégyene. Felkászálódott, és elindult, de visszalépett, hogy valamit a fülembe súgjon. - Nem nekem jött meg az eszem, hanem neked - szóltam hátra, de nem tudom, hallotta-e még. Eltűnt, mint a kámfor. Megittam az italomat, aztán az órámra néztem. Volt egy nyom, amin elindulhattam. És itt volt az ideje ténylegesen itt tenni valamit.
- Akkor ostoba vagy. - Csóváltam meg a fejem. - Esther-nek talán még mindig a férje vagy, de ő egy olyan nő, akinek a gyerekei mindennél fontosabbak. A többiek pedig... Rebekah gyűlöl téged, ezt világosan kifejtette nekem. Képzelheted, nekem, akit szintén nem szívlelt. Elijah a másik fiad, akit bármikor rá tudnék venni bármire, Kol pedig a barátom, ő is hallgatna rám. Finn... ő pedig a családotok szégyene, már megbocsáss. De mindannyian utálnak. Nem lenne esélyed. - Jelentettem ki és eltettem a szalvétát, amire felírta a telefonszámát. - Hívni foglak. Keresd meg a gyógyírt és nagyon vigyázz rá. Kell nekem, remélem, hogy ezt azért megértetted. - Felálltam a helyemről és elindultam a kijárat felé, de meggondoltam magam és egy mosoly kúszott az arcomra, úgy sétáltam Mikael háta mögé, hogy a füléhez hajoljak. - Furcsa, de jó páros vagyunk mi ketten. Tökéletes szövetségesek... egy kicsivel előbb is megjöhetett volna az eszed. - Suttogtam, aztán végleg elhagytam a kávézót, miközben nagyon reméltem, hogy Mikael bízik bennem. Ha nem adja át nekem a gyógyírt... arra az esetre is megvan a tervem.
- Nem fogok megijedni a fenyegetéseidtől. Klaus ugyan ellenem fordulna, de Esther nem. Vagy ha mégis, hát ő sem lesz hosszú életű. Klaus halála után Esther eljött hozzám, de nem ölt meg. Még most, ezer év után is a férje vagyok. És a többi gyermekem sem fordul majd ellenem. Ők szerettek, és tiszteltek annak idején is. Niklaus pedig nekik ugyanolyan teher, mint nekem, vagy a világnak - vontam vállat. - De a szavam nem szegem meg. Megkeresem a gyógyírt... tudom a módját, hogy csináljam. Megoldom egyedül is. Te menj vissza Mystic Fallsba, és csavard Klaust az ujjad köré. Vagy keresd meg, akárhol is van. Telefonon bármikor elérsz, ahogy én is téged - firkáltam fel a számom egy szalvétára. - Ha megvan a gyógyír, értesítelek. És ott pontosítjuk a többit. Így megfelel?
- Nem, nem együtt. Külön-külön, de úgy még jobb lesz. - Kacsintottam rá, majd megittam a maradék kávémat is. Hirtelen kellett, hogy minden összeálljon a fejemben. Még jó, hogy azért ilyen helyzetekben is vágott az eszem. Ezer év alatt volt időm hozzászokni. Míg ő rendelt még egy italt, addig én lepörgettem a szavaimat az agyamban, persze ezt úgy tettem, hogy ő semmit ne vegyen észre rajtam, csakis a mérhetetlen nyugalmat és elhatározottságot. - A fiadat könnyebb csapdába csalni, mint gondolnád. Természetes, hogy neked sohasem sikerült, de nekem fog, mert előlem nem menekül. Engem mindössze szeretett. - A ravasz mosolyom nem tűnt az az ajkaimról, miközben hátradőltem a székben. - Ha azt szeretném, akkor megbízik bennem. El fogom ezt érni, már az ehhez vezető lépéseket is kitaláltam. Ne aggódj, Mikael, minden rendben fog menni. - Biccentettem. - Neked annyi dolgod van, hogy megtaláld a gyógyírt. Még akár a keresésébe is besegítek, arra is lesz időm. Csak azt ne feledd, hogyha megszeged az alkunk rád eső részét, akkor én is megfogom. Mindent elmondok Klausnak, aki szintén képes arra, hogy megöljön téged... és akkor már ott leszek neki én is, hogy segítsek. Sőt, elérem, hogy Esther is csatlakozzon a mi kis csipet-csapatunkhoz, ahogy a többi gyereked is. - Pislogtam rá, a hangom pedig mézes-mázos volt.
Kezdőlap
Because everyone has a good and dark side
